Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

Szombat, 1985. április 13 WPXJSMBVm^RttBPJPJ^ttBKI Karrier és ballépés Pulitzer-díjak történetéből A Ha a régebben kivándorolt magyarok közül a les':it:r.e!kc­(lóbbek eredményeiről esik szó az Egyesült Államokban, gyak­ran kezdik a felsorolást a makói születésű Joseph Pulitzer (1C17 —1911) nevével. Nem azért — mondják az amerikaiak —, mert a polgárháború egykori önkén­tes katonája, aki előzőleg egy fil­lér nélkül érkezett az Üjviiágba, az USA egyik legnagyobb rajtó­vállalkozásának multimilliomos elr.öke, óriási példányszámú na­pilapok főszerkesztője, a közélet számottevő tagja lett. Azt vall­ják, azzal az adománnyal írta be nevét Amerika művelődéstörté­netének aranykönyvébe, mely­nek kezelését a New York-i Co­lumbia Egyetemre bízta. Az ala­pítványból évente kiosztott dí­jak, melyekkel a legjelentősebb újságírói, irodalmi és zenei telje­sítményeket tüntetik ki az Egye­sült Államokban, olyan rangra emelik a díjazottakat, ami rend­kívüli megbecsülést, tekintélyt biztosít számukra. Pulitzer nemcsak lapkiadó, ha­nem az USA kongresszusában az első magyar születésű képviselő is volt. Halálakor lapjai együt­tesen csaknem egymillió pél­dányban jelentek meg naponta, s mintegv ÍR és fél miNió dolláros hagyatékról végrendelkezett. El­évülhetetlen érdemeket szerzett az újságiróképzés intézményessé tételében. A zsurnalisztikát hi­va'ásnak tekintette, amely ko­moly felkészülést igényel és meg­él demii a tiszteletet a többi szak­mától is. A magas szintű újság­íróképzés megteremtése érdeké­ben — a világon elsőként —már a századforduló előtt (1892) kez­deményezte és adományával le­hetővé tette egy önálló egyetemi kar létrehozását. A Columbia Egyetemmel kötött megállapodá­sa (1903) értelmében kétmillió dollárt szánt a zsurnalisztikái fakultás felépítésére és beindítá­sára. A tárgyalások elhúzódása miatt az intézmény megnyitásá­ra azánban csak 1912-ben kerül­hetett sor, miután az „újságki­rály" halálakor végrcndeletilbg biztosította a második milliót is. A kétmillió dollárból fennma­radó összeg a végakarat szerint még további 250 ezer dollárral egészült ki, melyek együttvéve alkotják ma Is a Joseph1 Pulitzer Alapítványt. Ennek kezelését az adományozó ugyancsak az egye­temre bízta, azzal a meghagyás­sal. hógy független szakértői bi­zottság belőle évente dijakat ítéljen oda a következő szempon­tok szerint: a köz érdekeit leg­jobban szolgáló lapnak; az év legjobb riporteri munkájáért; .az amerikai életmódot és jellemet leghívebben ábrázoló regényért; az Egyesült Államok történeté­ről írott legjobb könyvért; a leg­jobb életrajzi műért ami a ha­zafiságot és az önfeláldozást példázza; az év legjobb karika­túrájáért; a legjobb versesköte­tért. A dijakat első ízben 1917-ben ítélték oda, de az évek során kiterjesztették azok körét. Több új kategóriát hoztak létre: he­lyi, országos és nemzetközi ri­port; vezércikk; sajtófotó; hír­magyarázat; kritika; drámaírás; zeneszerzés stb. A Columbia Egyetem illetékes bizottsága a Pulitzer-dijakat jelenleg össze­sen tizenkilenc kategóriában osztja ki minden év áDrilisában, de csakis az Egyesült Államokon belül. Az 1000 dolláros újságírói, illetve az 500 dolláros irodalmi és zenei díjak erkölcsi értéke jóval meghaladja azok anyagi értékét. Eddig olyan szemelyek vallhatták magukat a Pulitzer­díj büszke tulajdonosának, mint például Sinclair Lewis, John Steinbeck, Eugerié Ó'NQÍII, He­mingway vagy John F. Kennedy. Magyar származású újságírók is vannak közöttük: Louis Stark, Róbert C. Tóth vagy a karika­turista Paul Szép. A .szaktekintélyekből álló bírá­ló bizottsággal működése alatt egyszer sem fordult elő, hogy becsapták volna amint azt Janct Cook 26 éves néger újságírónő tette 1981-ben. A tekintélyes, és a Watergate-ügy felgöngyölíté­séért korábban már Pulitzer-dí­jas politikai napilap, a Washing­ton Post háza táján nagy volt az öröm, amikor hivatalosan közzétették, hogy egy nyolcéves heroinélvezőről írott terjedelmes, leleplező riportjáért előbb em­lített munkatársuk nyérte el a díjat. A cikk Jimmy világa cím­mel jelent meg, és érzékletes stílusban, képekkel illusztrálva írta le azokat a döbbenetes kö­rülményeket, ahogyan az egyik néger gettó lakója, egy „har­madgenerációs heroinélvezö" gyerek, családja tudtával, rend­szeresen kábítószeren élt. A botrány akkor robbant ki, ami­kor Washington város polgár­mestere a leírtakon megütköz­ve, elrendelte a kisfiú kereste­tését. A rendőrség azonban hasz­talan kutatott: sehol sem tudott a gyerek nyomára bukkanni. Cook saját szerkesztőit is félre­vezette. akik persze kiálltak mellette, s együtt védelmezték a riport hitelességét. A gyanak­vás azonban odáig fokozódott, hogy a cikk szerzője a nagy nyomás hatására végül kényte­len volt bevallani, hogy a törté­netet csak kitalálta, fikció az egész. Dús fantáziájú riporteré­nek azonnali menesztésével egyidejűleg, a szerkesztőség, sa­ját mulasztását is töredelmesen elismerve, nyilvánosan kért bo­csánatot illetékesektől, közvéle­ménytől egyaránt. A bizottság — az alapítvány fennállása óta először — o dij visszavonására kényszerült... CSILLAG ANDRÁS Lakóhely és közművelődés Z öldek és környezetvédők, állatbarát ligák és kulturális egyesületek hallatnak . magukról szerte a vilagban. Mintha az utóbbi idők­ben az emberek közvetlen környezetük felé for­dulva, a helyi problémák megoldására áldoznák legszívesebben idejüket, energiájukat. Az elmúlt négy-öt évben Magyarországon i.s megélénkült az egyesületi élet. Szakmai szervezetek egész sora alakult, spontán kezdeményezésre. Kul­turális szervezetek, társaságok, egyesületek létesül­tek, vállalva a szabad idő és a szórakozás szerve­zését. A hazai viszonyoknak megfelelően természe­tes, hogy ezek az egyietek elsősorban a kultúra te­rületén jöttek létre, így az első lépéseikkel a köz­művelődés és a kulturális szakigazgatás különféle szintű képviselőivel találkoznak. Az eddigi tapasz­talatok az mutatják, hogy ezek még nem készültek fel kellőképpen a fogadtatásukra. Elég itt emlé­keztetni az utóbbi évek néhány, nagy vihart ka­varó engedélyezési eljárására; a Naturisták Egye­sületének létrejötte körüli hosszú huzavona, vagy az újpalolai baráti egyesület alakuló értekezleté­nek botrányos krónikája. Persze, csak azok az ese­tek maradnak meg emlékezetünkben, amelyek je­lentősebb sajtónyilvánosságot Kaptak. A hónapokig fektetett aktáról, a formai kifogások miatt haloga­tott engedélykiadásról nem szerez tudomást a köz­vélemény. A hazánkban érvényes egyesületi tör­vény pedig elég világosan fogalmaz. Többnyire en­gedélyez, és nem tilt, együttműködésre kötelez, és nem alá-, fölérendeltségi viszonyokat teremt. Az első nagyobb hullám a lakóhelyi klubok tö­meges alakulása volt. A lépcsőházak szögleteiben, mosókonyhákban, alagsori helyiségekben kisebb lakóközösségek által alapított klubok nemcsa* az államigazgatási szervek gyanakvásával kellett, hogy megküzdjenek, de legtöbbször a közművelödé:, munkatársai sem fogadtuk őket szívesen. Konkur­renciát, a feladatok haszontalan megnövelüit lát­ták bennük. Néhány helyen azonban, felismerve az együttműködésben rejlő lehetőségeket, tartalmas szövetséget kötöttek a hivatásosok és „amatőrök". Ezt a barátságot nehezítette azonban az a körül­mény, hogy a pénzforgalmi szabályok legtöbbször egyszerűen nem tették lehetővé az állami támoga­tás eljuttatását az érdekelt közösségekhez. A szervezeti, adminisztratív kérdések megoldá­sával párhuzamosan — sokszor azok leple alatt — megindult az alakuló klubok integrálása a hagyo­mányos közművelődési rendszerbe. Ezzel az egyé­ni kezdeményezésre létrejött közösségek pontosan azt a változékonyságot, rugalmasságot, spontanei­tást veszítik el, amelyek pedig lényegüket jelentet­ték. Hasonlóan jelentős szerepet játszik az egyéni kezdeményezés az új virágkorát élű városvédő, városszépítő egyesületi mozgalomban. Sokan hajla­mosak ennek sikereit egyetlen okkal, a televízió népszerű. Unokáink is látni fogják című sorozatá­nak hatásával magyarázni. Az igazság viszont az, hogy Ráday Mihály és alkotársai csak idejében is­merték fel az egyre fokozódó érdeklődést. Népszc­(4 rűsitették azt a gondolatot, amely — ahogy mon­dani szoktuk — benne volt a levegőben. Olyan emberek, akik eddig sem tarsadalmi munkára való felhivásQkra, sem közművelődési programokra nem mozdultak, ezekben az egyesületekben rendszeres munkát végeznek?, kutatja* szűkebb , lakóhelyük múltját, vigyázzák jelenet, jövőjét. Számtalan he­lyen ezek az egyesületek is a közművelődési intéz­mények égisze alatt működnek, felismerve azt, hogy kölcsönösen gazdagíthatják, színesíthetik egy­más programkínálatát, bővíthetik lehetőségeik kö­rét. A városvédő egyesületek alakulásuk első pil­lanataiban mindenütt az információhiánnyal Kell, hogy megküzdjenek. Nincsenek adatok a város múltjáról, nem ismerik a lakosok a fej-' lesztési elképzeléseket, nem tudják, ki miben il­letékes, milyen a szűkebb hazát érintő döntések meghozatalának mechanizmusa, illetve milyen pon­tokon avatkozhatnak be a lakosok az ügyek inté­zésébe. Az információ — más területeken is — a társadalmi élet demokratizálásának elsőrangú fel­tétele. Ennek összegyűjtése, forgalmazása a mai napig specializált, széttagolt szervezetekben fo­lyik. A tanács tájékoztat szakigazgatási szervek te­vékenységéről — rendszerint szakterületenként el­térő módszerekkel, formákban —, a kereskedelem a vásárlás feltételeiről, a közlekedési vállalat a menetrendekről. Nehezen áll össze egy univerzá­lisan használható városkalauz. Egyes közművelő­dési intézmények már felismerték ázt, hogy képesek szakmai, illetékességi határokat is átlépve, infor­mációkat gyűjteni, feldolgozni, forgalmazni a min­dennapi élet szinte összes területéről. Elsőként a Népművelési Intézet és a bakonyoszlopi községi ta­nács jelentette meg Közérdekű Közösségi Kalen­dárium címmel mindazokat az információkat, amelyeknek ismerete elengedhetetlenül szükséges a község intézményeinek használatához, egyben fóru­mot teremtettek arra, hogy a hasonló érdeklődésű polgárok egymásra találjanak. Ebbe a tájékoztatási munkába az elektronikus hírközlés is bekapcsolódni készül. Néhány telepü­lésen már működik közösségi televízió, sok más helyen is készülnek ilyen adások beindítására. Ér­dekességük éppen abban van, hogy a legszűkebb környezet mindennapi gondjaival foglalkozik. N ehéz anyagi helyzetében a közművelődés sok munkása gondolhatja most, hogy újabb fel­adatokra kell vállalkoznia, megint valami olyanhoz, amihez nem ért, amire nincs ember és pénz. Ez azonban nem jelentheti a feladatok me­chanikus szaporítását. Ha szükséges, akkor a ki­sebb hatékonysággal művelhető, hagyományos köz­művelődési formák ésszerű szelektálásával kell megteremteni annak lehetőségét, hogy a közműve­lődés ne veszítse el az esélyét arra, hogy részt ve­gyen olyan folyamatok irányításában, amelyek dön­tően befolyásolják szűkebb közösségeink életét. PALLAGI FERENC Negyven alkotó év j jazánk felszabadulásának 40. évfordulója és az MSZMP H XI//. kongresszusa tiszteletére több nagyszabású országos kiállítás nyílt, többek között ünnepi tárlat a Műcsarnok­ban. A kortárs képzőművészet jelenlegi helyzetét bemutató tár­laton 421 alkotó 1834 műve szerepel — festmények, szobrok, grafikák, plakátok, karikatúrák. A müveken az alkotók vallanak napjaink eseményeiről, gondjairól, küzdelmeiről, fenyegetettsé­geiről, nehezen csorduló örömeiről. A kiállítás nem visszatekintő jellegű, az utolsó évek eredményeit tükrözi. Megbízhatóan tájé­koztat a művészek közérzetéről a legkülönbözőbb alkotói törekvé­sekről, a generációk békés egymás melleit éléséről. (Hincz Gyula: Arcmás.) Remekművek mélykékben A tavaszi fesztivál rangos eseményeként nyílt meg az Ernst Múzeumban Bernáth Aurél Kossuth-dijas kiváló művész emlék­kiállítása. Az 1895-ben született és 1982-ben elhunyt festő leg­rtngi/obb koloristáink egyike volt, föleij a színekkel, a minimá­lisra redukált tárkonstrukcióival al.art és tudott elmondani min­dent a világról, a létezés titkairól. A szín nála képszervező erővé vált. Érzékletes látásával transzcendentális tartalmakat is közve­títeni tudott, elsősorban a mélykékek és barnák varázsával. A tájkép vonzotta leginkább, de emlékezetesek figurális alkotásai és néhány portréja a jellemábrázolás remeke. (Aratóünnep.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom