Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-08 / 288. szám
89 Szombat, 1984. december 8. Ülést tartott az MSZMP Borsod megyei Bizottsága Pénteken ülést tartott az MSZMP Borsod megyei Bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára.' A pártbizottság, érdemeinek elismerése mellett — a budapesti pártbizottság első titkárává történt megválasztása miatt — Grósz Károlyt felmentette első titkári beosztásából. A megyei pártbizottság első titkárává Fejti'Györgyöt a Központi Bizottság tagját választotta meg. A KISZ KB ülése A KISZ Központi Bizott«•ága pénteken ülést tartott, amelyen részt vett és felszólalt Németh Károly. A testület Fejti Györgyöt, az MSZMP KB tagját az MSZMP Borsod megyei Bizottságának első titkárává történt megválasztása miatt — érdemei elismerése mellett — felmentette első titkári tisztségéből. A KISZ KB tagjai sorába kooptálta Hámori Csabát, az MSZMP KB tagját, és megválasztotta az intéző bizottság tagjának, a központi bizottság első titkárának. Tanácskozóit a Budavár Eiuiékbizoílság 1986. szeptemberében lesz 300 éve annak, hogy Buda felszabadult a török uralom alól. Az évfordulóról való megemlékezés előkészítésére alakult emlékbizottság Pach Z-igmond Pálnak, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökének vezetésével pénteken ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában. A bizottság megtárgyalta az 1986. április elején Esztergomban tartandó emlékülés és az 1986. szeptember elején Budapesten rendezendő tudománvos konferencia programját. Az utóbbira külföldi tudósokat — köztük szov. jet. bolgár, román, osztrák és török történészeket is — meghívnak. Az évforduló alkalmából Budapest Főváros Tanácsa ünnepi ülést I tart. Á megtervezhető jövő Lát, láthat-e értelmes perspektívát maga előtt egv hozzánk kerülő, frissen végzett építész? — kérdezte a szakmában régóta ismert és elismert építész a Csongrád megyei Tanácsi Tervező Vállalat pártalapszervezetének beszámoló taggyűlésén. És aztán hozzátette: — Lásson, mert látnia kell! Az építész neve Nóvák István. Sokat tett eddig is ezért a városért, és talán az országért is. Emlékezetes és szép épületek azok. amelyeket rajzasztalán megálmodott. A CSOMITERV taggyűlésén az ő hozzászólása Pártfórum építésben; az új párttagok egyik ajánlója mindig az ifjúsági szövetség. A legtöbb szó a jövőről Miért félünk a Szegedi Istvánt, az alap- «ett. Mi lesz a vállalat sorszervezet párttitkárát ide- 1«« etagendo munzem: „Az építési piacon ki- ka-la. mit tehetnek a parttaaiakuló új helyzet hatására gok h,°Sy en}hltsenek a tervezővállalatok közötti a gondokon? verseny is egyre élesebbé. Beló Pál mondta: — Azt keményebbé vált. Talpon javaslom, hogy az eddigiakartunk maradni ebben a nel is többször üljük körbe versengésben, ezért hoztunk az asztalt. A vezetőség haíllétre előkészítési és vállal- gassa meg a tagság vélemékozási, valamint fejlesztési nyét, s a gazdasági vezetés és rekonstrukciós irodát." is vegye figyelembe Vala. ... , mennvien azt akarjuk, hogy Jelentós szellemi tőke hal- megfeleiöek legyenek a vál„ ™°zodot' fel a. ^Sf? lalat eredményei a követlelentette a hangütést. Arról 1E,RV"ntL Szeretnék kihasz- ke7Ö években s bogy ténvnalnr. És tulajdonkeppen leg azok iegvenek. azért meg is teszik, de nem aka- nekünk párttagoknak kell a _..„,! „ rom felsorolni mindazokat legtöbbet tennünk. uk is, .hogy értelmiséginek . Modr Márton. a vállal* nak. A szavak nem monda- tóazgatoja P^bg arro benának sokat Az épületek és ^^ h°ev. szemleletva tas;;+ a megoldások viszont annál van szükség Szervezeti y.>! tüKK.) usnt í',.( « h,T,i: toztatssokat könnyen ki le beszélt, hogy az értelmiségieknek úgy kell élniük, gondolkodniuk, és dolgozniA gyermek — az ember természetes reakciója szerint — öröm a családban. A mai fiatal generáció azonban mintha félne az új élet világra hozatalától. Bizonyítják ezt az érzelmeket nem tükröző, rideg statisztikai idatok is:az 1975-ös demogi ifiai hullámhegyről fokoza1 isan csúsztunk a hullámvölgybe, 1980 óta pedig számottevően csökken a szüIztések száma. Eredményeiént elkezdődött népességünk természetes fogyatkozása. Hogy mindez nem közömbös a jövőbe is előretekintő társadalom számára, bizo"nyftják az elmúlt 10 esztendő segítő szándékú népesedéspolitikai intézkedései is. S az a szüntelenül ébrentartott figyelem, amely Bz érdeklődés középpontjában tartja ezt a fontos témát. Tegnap, pénteken a Hazafias Népfront megyei bizottságának ülésén Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese, a megyei népfrontbizottság alelnöke számolt be Csongrád megye népesedési helyzetéről, és ismertette a mozgalom ezzel kapcsolatos feladatait. A népesség számát alakító általános tényezők között korábban jelentős szerepet játszott, hogy gok volt a bevándorló a megyében. A hetvenes években ez a folyamat lelassult, mégis — a születéseknek köszönhetően — 12 ezerrel nőtt a lakosság száma. További szaporodás azonban ma már szinte kizárólag a természetes gyarapodástól várható. A születések alakulása Országgyűlési bizottságok megbeszélése Pénteken a Parlamentben Gyenes András elnökletével ülést tartott az országgyűlés külügyi bizottsága. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Péter János, az országgyűlés alelnöke is. Nagy János külügyminisztériumi államtitkár tájékoztatást adott időszerű nemzetközi kérdésekről, a Magvar Népköztársaság külkapcsolatainak alakulásáról. Ezután Kővári Péter külügyminiszter-helyettes előterjesztésében a képviselők megvitatták és elfogadták a külügyi tárca 1985. évi költségvetésének tervezetét. A vitában felszólalt Rusz Márk Csongrád megyei képviselő is. * Az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága pénteki ülésén megvitatta a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint az Országos Vízügyi Hivatal jövő évi költségvetésének tervezetét A vitában felszólalt Papp Gy. Lászlóné Csongrád megyei képviselő. függ a szülőképes korú nők számától, és a gyermek vállalásának szándékától. Ez utóbbit gazdasági tényezők és ösztönös, tudati megnyilvánulások is befolyásolják. Megyénkben — há a számokat tekintjük —, az országoshoz hasonlók a föltételek, mégis itt jóval keveseDben vállalkoznak gyermek világra hozatalára, mint máshol Ennek egyik oka a megyénkben olyannyira elterjedt városi életvitel, a — textilipar jelenlétével magvarázható — fokozottabb női foglalkoztatottság, amelv komoly, nevelés ellen ható gondokat okoz. A családi élet labilitását, s korántsem a gyermeknevelés iránti felelősséget idézi elő az elterjedt alkoholizmus is. A tanácselnök-helyettes ismertette a lakásellátásban, az egészségügyben, a szociális gondoskodásban, a komplex családgondozásban, a nevelésben a tanácsi szervekre és a népfrontra háruló. a gyermekvállalást kedvezően befolyásoló tennivalókat. A hozzászólók közül többen említették a fiatal házasok, az értelmiségiek családalapítás, gyermekszülés is érezhessék magukat Az elmúlt években igen nagy nehézségekkel küszködik a magyar gazdaság. Kevesebb pénz jut beruházásokra, és tulajdonképpen ez okozza a is a gondokat. Kevesebb a munkájuk, mint régebben volt. És a szigorodó körülmények arra is rákényszerítették a vállalat vezetését, . , , , hogv radikálisan csökkentse dogulasunkhoz többet. Látjuk őket. és büsz- rv.ouu.veii 1« kék vagyunk rájuk Mint het tálaim, am végrehajt: reVve/őintéret;^ «hogy arra is például, hogy ™**rn szellemű ; teivezointezetnek tervezővállalat kollektivá- lelkes éberekre van szú jaTévaS-Lnem $l ^ A CSOMITERV kellek dés! - több mint 7 millió t,va,,aDan ,lyenJ^: forint értékű társadalmi munkával járult hozzá bola statikus, gépész dolgozik Épületeket csinálnak nem csak nekünk, hanem a iö a dolgozók létszámát. 1980- És ehhez kellett az is. vőnek is. Taggyűlési vitá ban 252-en mondhatták ma- hogy olyan jól működő jukat hallgatva biztos vagukról. hogy a CSOMITERV KISZ-szervezetük legyen, gyok benne, hogv saját iödolgozoi, ez ev vegere 217- . , ., en lesznek, és kevesebben nt arnilVen v'an- Munká- vo.iuket is pontosan megteris teljesítenek annyit, mint jukat minden fórumon el- vezik az elmúlt években. ismerik. Segítenek a párt- Petri Ferenc Szegeden és Budapesten Dr. Komócsin Mihály levélben köszöntötte a megye két napilapjának szerkesztőségét Tegnap, péntek délután tősége vezetőinek, munka- növelésében eredményesen Szegeden, a Sajtóházban társainak. munkálkodóknak: Berényi tartották a Csongrád megyei A lap előállításán és ter. Ferencnek, a nagvmágocsi Lapkiadó Vállalat sajtónapi iefztésén fáradozók idei nagyközségi pártbizottság unnepseget. Sz. Simon Ist- únnepének hangsúlyt ad az titkárának; Márki Miklósvan, a Delmagyarország fő- „ lény hogy négy évtized_ rak. a Szeged 1. postahivaszerkesztoje köszöntötte az de1 azelőtt, 1944. októberé- tó! hírlapkézbesitőjének és unnepsegen megjelenteket, fen jndult meg Csongrád Kiss Sándornak, az ásotta vendegeket, a megyei és megyében a felszabadulás halmi párltitkárnak. ségo\egkdépviselőSit Paartnvo°m ^^ A ™g>'ei Lapkiadó Válla. ScgoK Ktpviseioit. a nyom- A haJoldali erők, a kommu- áltai a fiatai úisáeírók ciaszokat es a postasokat, „..fák kezdeményezésére ? i„, u/sagl,ru.K akik a saitó dolgozóival , Kezaemenyezesere ¡.¿.zére meghirdetett pálvára«. , , dolgozóival Szegeden, Szentesen és Hód- 7„. elsö dii|t Tanács ¡¡tvan együtt emlekeznek es unne- mezővásárheluen indult la anacs ísivan. oelnek ezen a mnon A ^arneiyen tnautt ta- a Delmagvarország munkapeineK ezen a napon. A jríf u] fejezctet nyitottak u rsa érdemelte ki A tan bevezető szavak után dr. Csongrád megye hírközlésé. kl:adó Váhaat igareatón Koncz János a megvei párt- i„„ „ dnino-n tnmnneL- iá vanaiai igazgatnia ellen hatővrpr , «tkára monYott ^at&n. T Dél ma ^^tóntette. hogy a Hírlapellenható anyag} helyzetet, \ urnepi beszédet, melyben gvarországban jelent meg Munka és műveltség Kezdődnek a felkészítők A szokásos nyári-őszi szünet" után ismét megkezdődnek a központi felkészítő előadások Csongrád megye legnagyobb szabású kultu. ralis mozgalmának, a munkán művelődés immáron komoly hagyományokkal rendelkező akciójának, a Munka és műveltség-vetélkedőnek döntőire. Az 1984—85ben négy témakörben mérik majd össze tudásukat a versenyző kollektí' ák: a politikai ismereteken belül hon''smeret. illetve helytörténet terepei idén a feladatok cözött. míg a történelmi ¡«meretek témakörében „Ismerjit.. meg múltunka* l'V jclszóval a magyar történelemnek a reformkortól az tlső világháborúig trrjedő s/.ikasza a feladat. A művi lődéstörténeti ismeretek ezúttal a magyar művészetnek a műit század közepétől a századfordulóig terjedő szakaszát „ajánlják". míg .Évfordulók jegyében" a felszabadulás óta eltelt negyven esztendő irodalmi és filmművészeti alkotásai kínálkoznak mélyebb vizsgálódás tárgyaiul. A központi felkészítő elöadasok először a politikai ismeretekből kezdődnek meg, az elsőt mar december ll-én hétfőn délután 3 órától rendezik meg a Juhász Gyula Művelődési Központion, a következő két időpont: december 12. és 13. délután 3 óra. Ugyanebben az 'Jőpontban i.rmétlik meg a három felkészítőt decem. b»r 18..1n. 19-én és 20-án. A másik három témakörben a felkészítőket január elejétől rendezik meg — ezek részléte-; időpontjáról és tematikájáról az előadások előtt számolunk be. « nagycsaládoknak elég életteret nem nyújtó panellakásokat. Sokan tudati tényezőkre, a tolerancia hiányára. a túlzott szabadosságra hivatkoztak, és arra hogy hiányzik társadalmunkból az anyaság erkölcsi elismerése. A vitában felszó'ait: Nagy István. Katona Sándor, Nagy Tibor, dr . Ténui Mária, Bíró Lajos, Szabó Gáborné. dr. Magassy Dániel, Turcsikné Siili Mária, dr. Szántó Imre, Láng Imre. Molnár Sándor (Szeged), Pók József né- ÍSzentes). Kárász József. Szabó Ernöné (Hódmezővásárhely), dr. Dávid Lászlóné (Mindszenti. emlékeztetett a kommunista sajtó magyarországi kezdeteire. történetére, szólt a kommunista újságírás eddigi eredményeiről és a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja. A megyei lapok elmúlt 40 éri fejlődése hiven tükrözkiadó Vállalat táviratban köszöntötte a Sajtóház dolgozóit az ünnep alkalmából feladatokról. Majd felolvasta te megyénk társadalmának. dr. Komócsin. Mihálynak politikai közéletének szo- A Vörös Újság megjelenéi megyei pártbizottság első cialista fejlődését, az építő- v-'-i.ek 66. évfordulója alkaltitkárának levelét, melyet a munka eredményeit és új magyar sajtó napja alkalmából a Csongrád megyei Hírlap és a Délmagyarorzág szerkesztőségéhez intézett: „Kedves Elvtársak! vonásait. A sajtóban dolgából pénteken ünnepi ülést thitott a Magyar Újságírók gozó kollektívák meggyőző Oiszagos Szövetsége választtrövel képviselték és kép- n.ánya Budapesten, a MUtiselik pártunk politikáját. OS7 székházában. Pálfy JóA Csongrád megyében meg. elnök köszöntötte 'az jc-lenö lapoknak elévülhetct- '"'és résztvevőit, majd Pethö len érdemeik, vannak a dol- Tibor, a szövetség alelnöke Az MSZMP Csongrád me. gozó tömegek egyre nyíltabb, 1T,ondott ünnepi beszedet. pontosabb tájékoztatásában, a szocialista kultúra terjeszgyci végrehajtó bizottsága nevében — a magyar sajtó napja alkalmából — őszintp, tcsében. ... . , IT . elvtársi köszönetemet és elis- Kívánjuk, hogy a CsonqMárton Sándor es Henng ' résemet /ejezem ki a rád meJgyei Hafcp a D?L Ferenc (Szentes). (Csongrád megyei Hírlap és magyarország a továbbiakCh. A. 'a Délmagyarország szerkeszEzután Kékesdi Gyula, a szövetség Arany tol 1-bizottSá. gának elnöke átadta az arany ev.léktollakat, amelyekkel a MUOSZ választmánya a szoKitüntetés, kinevezés Az Elnöki Tanács dr. Má- tyás az MSZMP Központi tyás Miklós vezérőrnagynak, Bizottságának osztályvezetőa Legfelsőbb Bíróság elnök- helyettese, helyettesének több évtizedes • kiemelkedő Igazságügyi ve- Az Elnöki Tanács dr. zetői tevékenysége elismeré- Jacsó Jánost hadbíró vezérseként, nyugállományba vo- őrnaggyá kinevezte, egyben nulása alkalmából a Szocia- n Legfelsőbb Bíróság elnökliíta Magyarországért Ér- helyettesévé megválasztotta, derhrend kitüntetést adomá- Az Országház Nándorfehérnyozta. vár Termében Losonczi Pál, A kitüntetést az Ország- az Elnöki Tanács alnöke házban Losonczi Pál. az El- e'őtt dr. Jacsó János letette nöki Tanács elnöke adta át. a hivatali esküt. Jelen volt dr. Szilbereky Az eskütételen jelen volt Jenő, a Legfelsőbb Bíróság dr Szilbereky Jenő és Budelnöke és Budzsáklia Má- Ziáklia Mátyás. (MTI) bon i.< őrizze meg fontos cialista újságírásban kifejtájékoztató szerepét, politi. tolt több évtizedes tevékenykai jelentősegét. Megújuló sópet ismeri el. Az idén 12 tartalommal és korszerű for. ú>ágíl.ó k tt aranytollat: mcval köszöntsek a Magyar Szocialista Munkáspárt kő- PcroU Geza> Bo>ar Nándor, zelgö XIII. kongresszusát. Fenyvesi Mária, Gábor Pál, hazánk felszabadulásának Kristóf Károly, László Gyúld.. évfordulóját. Szegei, 1984. december 7. la, Lózsy János, Pető Miklós. Rédner Márta, Szabó Endre (a Csongrád megyei Hírlap nyugalmazott főszerkesztő-helyettese), Szitnyai Elvtársi üdvözlettel: Dr. Komócsin Mihály megyei elsö titkár". Ezt követően Kovács Lász- , „ . „ . ló. a Csongrád megyei Lap. Jcn° es Szombathy István. kiadó Vállalat igazgatója Ezt kó/etően az újságiróméltatta a lapterjesztésben szevetség székházának Rózsa dolgozók munkáját, majd Ferenc teamében megkoszoátadta a Népszabadság Em- rázták az első magyar legálékplakettjét a lapterjesités. ''s kommunista lap, a Vőben. elsősorban a párt köz- 'ö* Ojsáy márvány emlékponti lapja olvasótáborának tub.ájdt.