Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

Biztatnak: ..valami emberit kellene írnod karácsonyra". Azaz embersegeser.. emberről szólói, embernek. Az emberről. aki ma. 1984-ben ilyen, meg olyan, s amolyan. — Pedig lehetne emilyen is. De nem az. Hogy milyen? Egyéni tapasztalásoktól függően más és más. Valahogy mégis egyre jobban hasonlítanak egymásra. Mert például mind több az olyan ember. ki csak azt érzékeli, hogy folyton-folyvást rohan. Semmire (főleg a másik emberre) niit.es ideje, ha teszi mindazt, amire szerinte szükség van otthonában. a munkahelyen, a második gazdaságban, a gmk-ban. Hogy megállja a helyét, eleget tegyen az elvárásoknak. De minő elvárásoknak? Van ideje elgondolkodni ezen? Biztos lehet abban, hogy elvárják tőle. haiszolia magát, mindent magára vállaljon? Köz- és magánéletben egyaránt? Vagy azért, mert nem bízik benne, hogy az is lehet, jó munka, amit megosztunk másokkal: vagy azért, mert rosszul szervezünk és egyszerűen nem tudjuk munkánkat ésszerűen megosztani sem kollégáinkkal, sem családtagjainkkal. Ezért aztán valóban állandóan rohanunk. Sót. robotolunk Mert mindem el akarunk végezni, mindent Hó akarunk teremteni. Emberi... Azt is. amire szükség van. meg amire bizonyára nincs is. Csak úgy véljük, hogy szükséges. Mert ha másnak megvan miért ne legyen meg nekünk is. Lépést kell (?). lépést akarunk tartani. De mivel? S miiyen áron? Vajon megéri? Igazán emberi. vagyishát ..emberségünket" kifejező. bizonyító lehet például az örökös rohanással, robotolássa! előteremtett munkahelyi karrier, vagy az anyagi javak halmaza? Tényleg érdemes erőnkön jelül is törni magunkat (sőt. életünk párját és gyakran széteső családunkat is) azért, hogy elmondhassuk. megvan a ..társadalmi státuszunk", vagy a Puccos lakás, a kocsi, a színes tévé. az irhabunda és egyéb legutolsó divat szerinti hacukák. netán a mindennapi márkás, sikkes ital. hogy külhonba járjunk üdülni, hogy a gyereknek minden kívánságát teljesítjük? Teljesítjük vajon mindezzel mz emberségünket is? Azt hiszem lelkünk mélyén legtöbben bevalljuk, hogy nem. Dehát akkor miért nem merünk nemet, mondani arra. hogy ilyenek legyünk? Jobbik eset tálén, ha azért, nem. mert a megszerzett szellemi és anyagi javakra valóban szükségünk van. s igazából arra használjuk őket. hogy vele emberségünket. — például műveltségünket. tájékozottságunkat. családi és baráti kapcsolatainkat — gvarapítsuk. Roszszabb. ha azért nem. mert azt akarjuk bizonygatni, az összerobotolt jóléttel a környezetünkben a hasonlóknak. hogy „vagvok olyan ember, mint te". Dehát milyen emberek is vagyunk? Rohanók. robotolók, mindent elóteremtők. lépést tartók... S elég ma ennyi az emberséghez? Kétlem! Már csak azért is. mert szép számmal vannak, kik biztatnak, hogy „valami emberit" kellene írni. Nyilván olvat. s arról, ami túlmutat a fentebb emiitetteken. Csakhát amit félek elsorolni. Mert talán ..prédikációnak" hathatna, s nem lenne egészen igaz a ma emberének jellemzésére. „Legfeljebb" kívánatos lenne. De nagyon! Hogy legalább ilyenkor, az ünnepnapok táján megálljunk (egymással és egymás mellé) a nagy rohanásban. gondolkodjunk s beszélgessünk cseppet arról, mi is az igazán emberi.'? Mi a fontos, mi az érték, hogyan is áll nálunk a külcsín és a belbecs? SZABÚ MAGDOLNA Látogatóban G

yötrő lelkiismeret-furdalással Tépked m ódon lépcsőházban.. Fakósárga falak, agyonkopott már a festék. újra kellene i meszelni ... ha megérné a fáradságot meg ! a pénzt Ügy is lebontják. Zsuzsi mama még a . nyáron meselte. szanálni akarták, aztán hála istennek, maradt minden a régiben. Időtlen idők i óta itt laknak. Együtt öregedtek a házzal. Él sem tudják képzelni a panel összkomfortját. Míg élnek. nem bontják le. biztos, hiányzik a Pénz az újra. Egyszer már járt ftt. TTrngdíjosztás előtt fuvarozta haza az idős házaspált. Az is nyáron volt. A szürke. erődítményszerű épület előtt virágok nyíltak, lomb;» fák takarták a pergő-málló vakolatot. Ösztökélték kedvesen, nézze meg a lakást, hogy tudja, hová keLl majd jönnie. .. Lassan baktattak fölfelé, a fordulóban megálltak pihenni. Az apró hátsó kertecske virágaiban gyönyörködtek. Ahogy a Tiszán, az üdülőtelepen, ismeretségük kezdetén. Ott sem lehetett szó nélkül hagyni azt a szépséget, meghittségét és nyugalmat. amit az ismeretlen szomszédék portája sugárzott. Az öreg kényelmes, fonott fotelben ücsörgött naphosszat. Csöndesen szemlélte a nagy jövés-menést, olykor újságot lapozgatott komótosan. ráérősen. Biccentett a köszönésekre, el-elmosolvintotta magát. Kevés szóval élt. Amikor üres volt a fotel, biztosra lehetett venni. Tápéra gyalogolt, a boltba. Zsuzsi néni — akkor még nénizte — hol itt. hol ott tűnt föl az üdülő kertiében Zöld otthonkájában — nem is tudja, miért éppen azt jegyezte meg — szakadatlan izeett-mozgott. Folyton kitalált valamit. A virágokat szerette legjobban. Pompázott is a kertje, a kis veteménvese. Mire harangoztok az asztalon mindig ott gőzölgött a levese. Hallatlan leleménnyel állította össze az étrendet. Mióta férjhez ! ment. vagv 50 éve talán nem telt el egyetlen nap sem. hogy ne főzött volna. Egész életét a családiának szentelte. Nem ment el dolgozni, az ! otthont választotta. A két fiúnak anya kellett, i ahogy mesélte, egyre gyakoribb és hosszabb besző! getéseikert. nem pedig munkában fáradt, kimerült asszony. Valami meghatározhatatlan ókból. egyre közelebb férkőztek egymáshoz. Csodálkoztak is rajtuk, hogy tegeződhet az ősz hajú nagymama a fiatal asszonykával. „Tudod — mondta egyszer —. én megérzem, milyen a másik ember lelke. Engem mindenki szeret, hisz a légynek sem ártottam soha. Húsz éve minden nyáron kiköltözünk ide. az egész telep ismerős. Nem is mennek el előttünk anélkül, hogv be ne szólnának, meg ne állnának egy-két kedveskedő szóra. Kérdezik, hogy vagvok. fáj-e a lábam. De van. aki csak úgy. illendőségből udvariaskodik. Máskiepp érez. mint amit mutat." Sokat, nagyon sokat eszébe jutott ez a mondat. Most is ez gyötörte. A repedezett ajtó előtt alaposan letörölte cipőjéral a sarat. Nyúlna a csengő után. de képtelen moccanni is. Miért nem jött már hamarabb ... fél éve nem találkoztak, pedig hányszor ; eszében volt. Hisz mindig emlegette az idős pár, utálnak a városi lakásban, egyedül. Sanyi naponta benéz, hozza a tejet, kenyeret, a húst. Kötelességtudó fiú. Nincs semmire szükségük, mindennel elhalmozzák őket a gyei-ekek ... — Láttalak az ablakból, tudtam, úgyis eljössz — hallja a jól ismert hangot, miközben nyílik az ajtó. Átöleli a galambősz nénikét. Milyen kedves, mit sem változott. Hirtelen meg is nyugszik. Csipkés, terftós szobába telepszenek. Zsuzsi mama keze munkáját dicséri a sok hímzés, faliszőnyeg. Megható ügyesség igyekezet nyoma mindenütt. A papa elvonul kávét főzni, hagyja az asszonyokat beszélgetni. Ök sütnek, főznek, idézik a nyarat a napsütéses vasárnapokat. Amikor anynyi dolga volt a mamának. Törődött is a kínzó, görcsökkel, fejfájással! De itt. fönn. a városban nehezzebben viseli a fájdalmat. Sanyin és Magdikán. a doktornőn kívül alig fordul meg valaki. Hiába ül az ablakhoz, az utca sem forgalmas. Esténként a tévé meg a rádió hozza a híreket, a zajos kinti világot. Oly távolit és annyi szomorúságot. Még jő. van kire gondolnia. Örökké reménykedik. hátha betoppan egyszer. Váratlanul, valami megmagyarázhatatlan okból . . . MAG EDIT Ma minden cserélődik. A lakóhely. a ház. a bútorok, s az egész tárgyi környezet. És vele együtt a lakóhelyi, a munkahelyi környezet, társaságismeretség. Nem ritkán a házastárs, a gyerek, a szűkebb rokonság Is cserélődik. Ma meffurmt szokás — vagy illik vagv sikk — a régit, ma az újnak es a még újabbnak van rangja. A változatosság a törvény. Már-már úgy tetszik: minél inkább szaporítja kapcsolatait személyekkel. tájakkal. tárgyakkal. annál inkább elveszti önmagát, s annál inkább elmagányosodik az ember. Hiszen az én tudat valamiképp a környezet tükre is. és minél apróbb darabokra törik ez a tükör, annál inkább elveszti benne jellemző vonásait, egyéni jegyeit, karakterét az önarckép. Az egyhangúság valóban unalmas. De aki nem próbálta még a pillanatonként más, szüntelen változatosságot — alig is tudhatja, mi az unalom. Önismerkedés Lelkileg végképp összetörni, búskomorságba esni csak önző (egészséges) emberek szoktak. Máskülönben lehetetlen volna nem gondolniuk arra hogy vannak náluk még sokkal szerencsétlenebbek is. És mennyien vannak olyanok még a szerencsésebbek között is. akikkel semmi áron nem cserélnénk! * A boldogságot, ha van ilyesmi. ne az élettől várjuk, csakis magunktól. Minél többen szorulunk az emeletekre a városokban, a lakótelepeken. és minél több munkaidőt töltünk gombok nyomkodásával, annál erősebben ébred a vágv bennünk az elárvul* kaDanyé) után. S egv talpalatnyi zöld után. amelyet még nem borit be az aszfalt. Aki erdők, hegyek, vadvizek Közepébe született bele. válhat-e annek a természet élményévé? A megszokott, a mindennapos. a közönséges — válhat élménnyé? A Nagykörúton felcseperedő gyereknek lehet-e élménye a villamos, a busz. az utcaseprő, az üveg-porcelán bolt kirakata, ahol valamit forgat valami? * Nagyanyám szavajárásában Dó ciné ladája azt a zugot jelképezte. ahol végképp összegabalyodtak a limlomok. kacatok, s a feneketlen rendetlenség minden olyan erteket is magába nyelt, amire éppen nagy szükségünk lett volna, de nem volt a helyén, sehol sem találtuk. Tudom most már. a gondolatoknak az érzelmeknek is vannak ilyen sötét, elhomályosodó, feneketlen zugai. Gyűjtöm vagy sem a beleválót, felgyűlik az idők során: meglehet, amire épp nag.v szükségem volna, az is ide hányódott el — annyi, mintha végleg elveszíteném. FEKETF. GYULA Fenyvesi Félix Lajos Karácsonyi ének Szánkat sírásra ne görbítsék félelmek, zengjük a legszebb karácsonyi éneket, ne hulljon' le gyáván ölelő karunk, kiáltsuk szét: boldogok vagyunk, kutassuk a jóságot, a szeretetet, a 100 ezer éve fölkarmolt jelet, s szívünk falán a már-már elveszettett: és minden tájon te is kerested törékeny reményünk az Ember Fiát, kit remélve vár a világ, hogy meg mer születni bátran hitünk didergő jászolában! Keresztúry Dezső » Karácsonyi rondó Népszokássá lett a fenyőfa, gyertya, cukor aranydió; — muszáj-ajándék kell. mióta Mikulásból lett Télapó. Bennem zsigermelegen csak az él. mit csöndjéből gomolygat föl a mély: pihenő, kérődző állatok, betlehemező pásztorok közt én is játszó gyerek vagyok, a ..haj regő rejtem", a láncos bot csillagos ég. imbolygó mécsek, éjféli mise. hars hálaének. Ébred a vágv. a remény, hogy újraszületik bennem, mi eddig is súgott szavaim értelmét tudva, s élni tanított azzal is. hogy semmit szőszerint ne vegyek, ünnepet, magányt, kínt. örömei: kotlott gomolygó mélyeimen s jeleket költött ki a kegyelem. A megváltást váró századok újraszültek egy csillagot; .,t„, leheltek a jászol barmai. s robogtak Heródes gyilkosai. Máriát József s a .Kisdedet csak azért rejtette, szöktette meg. hogy ne vesszen zsarnok kardja alatt; legyen Isten-Atyjának Áldozat. Napfordulóból lett karácsony, a Mikulásból Télapó, az ember száll rakétaszárnyon, s a Kozmoszból mi várható?