Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

Biztatnak: ..valami emberit kel­lene írnod karácsonyra". Azaz embersegeser.. emberről szólói, embernek. Az emberről. aki ma. 1984-ben ilyen, meg olyan, s amolyan. — Pedig lehetne emilyen is. De nem az. Hogy milyen? Egyéni tapasz­talásoktól függően más és más. Valahogy mégis egyre jobban hasonlítanak egymásra. Mert például mind több az olyan em­ber. ki csak azt érzékeli, hogy folyton-folyvást rohan. Semmire (főleg a másik emberre) niit.es ideje, ha teszi mindazt, amire szerinte szükség van otthoná­ban. a munkahelyen, a második gazdaságban, a gmk-ban. Hogy megállja a helyét, eleget te­gyen az elvárásoknak. De minő elvárásoknak? Van ideje el­gondolkodni ezen? Biztos lehet abban, hogy elvárják tőle. hai­szolia magát, mindent magára vállaljon? Köz- és magánélet­ben egyaránt? Vagy azért, mert nem bízik benne, hogy az is le­het, jó munka, amit megosztunk másokkal: vagy azért, mert rosszul szervezünk és egysze­rűen nem tudjuk munkánkat ésszerűen megosztani sem kol­légáinkkal, sem családtagjaink­kal. Ezért aztán valóban állan­dóan rohanunk. Sót. robotolunk Mert min­dem el akarunk végezni, min­dent Hó akarunk teremteni. Emberi... Azt is. amire szükség van. meg amire bizonyára nincs is. Csak úgy véljük, hogy szükséges. Mert ha másnak megvan miért ne legyen meg nekünk is. Lé­pést kell (?). lépést akarunk tartani. De mivel? S miiyen áron? Vajon megéri? Igazán emberi. vagyishát ..emberségünket" kifejező. bi­zonyító lehet például az örökös rohanással, robotolássa! előte­remtett munkahelyi karrier, vagy az anyagi javak halmaza? Tényleg érdemes erőnkön jelül is törni magunkat (sőt. életünk párját és gyakran széteső csa­ládunkat is) azért, hogy el­mondhassuk. megvan a ..társa­dalmi státuszunk", vagy a Puc­cos lakás, a kocsi, a színes té­vé. az irhabunda és egyéb leg­utolsó divat szerinti hacukák. netán a mindennapi márkás, sikkes ital. hogy külhonba jár­junk üdülni, hogy a gyereknek minden kívánságát teljesítjük? Teljesítjük vajon mindezzel mz emberségünket is? Azt hiszem lelkünk mélyén legtöbben bevalljuk, hogy nem. Dehát akkor miért nem me­rünk nemet, mondani arra. hogy ilyenek legyünk? Jobbik eset tálén, ha azért, nem. mert a megszerzett szel­lemi és anyagi javakra valóban szükségünk van. s igazából ar­ra használjuk őket. hogy vele emberségünket. — például mű­veltségünket. tájékozottságun­kat. családi és baráti kapcsola­tainkat — gvarapítsuk. Rosz­szabb. ha azért nem. mert azt akarjuk bizonygatni, az össze­robotolt jóléttel a környeze­tünkben a hasonlóknak. hogy „vagvok olyan ember, mint te". Dehát milyen emberek is va­gyunk? Rohanók. robotolók, mindent elóteremtők. lépést tar­tók... S elég ma ennyi az ember­séghez? Kétlem! Már csak azért is. mert szép számmal vannak, kik biztatnak, hogy „valami embe­rit" kellene írni. Nyilván olvat. s arról, ami túlmutat a fentebb emiitette­ken. Csakhát amit félek elso­rolni. Mert talán ..prédikáció­nak" hathatna, s nem lenne egészen igaz a ma emberének jellemzésére. „Legfeljebb" kí­vánatos lenne. De nagyon! Hogy legalább ilyenkor, az ünnepnapok táján megálljunk (egymással és egymás mellé) a nagy rohanásban. gondolkod­junk s beszélgessünk cseppet arról, mi is az igazán emberi.'? Mi a fontos, mi az érték, ho­gyan is áll nálunk a külcsín és a belbecs? SZABÚ MAGDOLNA Látogatóban G yötrő lelkiismeret-furdalással Tépked m ódon lépcsőházban.. Fakósárga falak, agyonkopott már a festék. újra kellene i meszelni ... ha megérné a fáradságot meg ! a pénzt Ügy is lebontják. Zsuzsi mama még a . nyáron meselte. szanálni akarták, aztán hála is­tennek, maradt minden a régiben. Időtlen idők i óta itt laknak. Együtt öregedtek a házzal. Él sem tudják képzelni a panel összkomfortját. Míg él­nek. nem bontják le. biztos, hiányzik a Pénz az újra. Egyszer már járt ftt. TTrngdíjosztás előtt fu­varozta haza az idős házaspált. Az is nyáron volt. A szürke. erődítményszerű épület előtt vi­rágok nyíltak, lomb;» fák takarták a pergő-málló vakolatot. Ösztökélték kedvesen, nézze meg a lakást, hogy tudja, hová keLl majd jönnie. .. Las­san baktattak fölfelé, a fordulóban megálltak pi­henni. Az apró hátsó kertecske virágaiban gyö­nyörködtek. Ahogy a Tiszán, az üdülőtelepen, is­meretségük kezdetén. Ott sem lehetett szó nélkül hagyni azt a szépséget, meghittségét és nyugal­mat. amit az ismeretlen szomszédék portája su­gárzott. Az öreg kényelmes, fonott fotelben ücsör­gött naphosszat. Csöndesen szemlélte a nagy jö­vés-menést, olykor újságot lapozgatott komóto­san. ráérősen. Biccentett a köszönésekre, el-el­mosolvintotta magát. Kevés szóval élt. Amikor üres volt a fotel, biztosra lehetett venni. Tápéra gyalogolt, a boltba. Zsuzsi néni — akkor még nénizte — hol itt. hol ott tűnt föl az üdülő kert­iében Zöld otthonkájában — nem is tudja, mi­ért éppen azt jegyezte meg — szakadatlan iz­eett-mozgott. Folyton kitalált valamit. A virá­gokat szerette legjobban. Pompázott is a kertje, a kis veteménvese. Mire harangoztok az asztalon mindig ott gőzölgött a levese. Hallatlan lele­ménnyel állította össze az étrendet. Mióta férjhez ! ment. vagv 50 éve talán nem telt el egyetlen nap sem. hogy ne főzött volna. Egész életét a családiának szentelte. Nem ment el dolgozni, az ! otthont választotta. A két fiúnak anya kellett, i ahogy mesélte, egyre gyakoribb és hosszabb be­sző! getéseikert. nem pedig munkában fáradt, ki­merült asszony. Valami meghatározhatatlan ók­ból. egyre közelebb férkőztek egymáshoz. Csodál­koztak is rajtuk, hogy tegeződhet az ősz hajú nagymama a fiatal asszonykával. „Tudod — mondta egyszer —. én megérzem, milyen a má­sik ember lelke. Engem mindenki szeret, hisz a légynek sem ártottam soha. Húsz éve minden nyáron kiköltözünk ide. az egész telep ismerős. Nem is mennek el előttünk anélkül, hogv be ne szólnának, meg ne állnának egy-két kedveskedő szóra. Kérdezik, hogy vagvok. fáj-e a lábam. De van. aki csak úgy. illendőségből udvariaskodik. Máskiepp érez. mint amit mutat." Sokat, na­gyon sokat eszébe jutott ez a mondat. Most is ez gyötörte. A repedezett ajtó előtt alaposan letörölte ci­pőjéral a sarat. Nyúlna a csengő után. de képte­len moccanni is. Miért nem jött már hama­rabb ... fél éve nem találkoztak, pedig hányszor ; eszében volt. Hisz mindig emlegette az idős pár, utálnak a városi lakásban, egyedül. Sanyi napon­ta benéz, hozza a tejet, kenyeret, a húst. Köteles­ségtudó fiú. Nincs semmire szükségük, minden­nel elhalmozzák őket a gyei-ekek ... — Láttalak az ablakból, tudtam, úgyis el­jössz — hallja a jól ismert hangot, miközben nyí­lik az ajtó. Átöleli a galambősz nénikét. Milyen kedves, mit sem változott. Hirtelen meg is nyug­szik. Csipkés, terftós szobába telepszenek. Zsuzsi mama keze munkáját dicséri a sok hímzés, fali­szőnyeg. Megható ügyesség igyekezet nyoma min­denütt. A papa elvonul kávét főzni, hagyja az asszonyokat beszélgetni. Ök sütnek, főznek, idézik a nyarat a napsütéses vasárnapokat. Amikor any­nyi dolga volt a mamának. Törődött is a kínzó, görcsökkel, fejfájással! De itt. fönn. a városban nehezzebben viseli a fájdalmat. Sanyin és Magdi­kán. a doktornőn kívül alig fordul meg valaki. Hiába ül az ablakhoz, az utca sem forgalmas. Es­ténként a tévé meg a rádió hozza a híreket, a zajos kinti világot. Oly távolit és annyi szomo­rúságot. Még jő. van kire gondolnia. Örökké remény­kedik. hátha betoppan egyszer. Váratlanul, va­lami megmagyarázhatatlan okból . . . MAG EDIT Ma minden cserélődik. A la­kóhely. a ház. a bútorok, s az egész tárgyi környezet. És ve­le együtt a lakóhelyi, a munka­helyi környezet, társaságisme­retség. Nem ritkán a házastárs, a gyerek, a szűkebb rokonság Is cserélődik. Ma meffurmt szokás — vagy illik vagv sikk — a régit, ma az újnak es a még újabbnak van rangja. A változatosság a törvény. Már-már úgy tetszik: minél inkább szaporítja kapcsolatait személyekkel. tájakkal. tár­gyakkal. annál inkább elveszti önmagát, s annál inkább el­magányosodik az ember. Hiszen az én tudat valami­képp a környezet tükre is. és minél apróbb darabokra törik ez a tükör, annál inkább el­veszti benne jellemző vonásait, egyéni jegyeit, karakterét az önarckép. Az egyhangúság valóban unalmas. De aki nem próbálta még a pillanatonként más, szüntelen változatosságot — alig is tudhatja, mi az unalom. Önismer­kedés Lelkileg végképp összetörni, búskomorságba esni csak önző (egészséges) emberek szoktak. Máskülönben lehetetlen volna nem gondolniuk arra hogy van­nak náluk még sokkal szeren­csétlenebbek is. És mennyien vannak olya­nok még a szerencsésebbek kö­zött is. akikkel semmi áron nem cserélnénk! * A boldogságot, ha van ilyes­mi. ne az élettől várjuk, csak­is magunktól. Minél többen szorulunk az emeletekre a városokban, a la­kótelepeken. és minél több munkaidőt töltünk gombok nyomkodásával, annál erőseb­ben ébred a vágv bennünk az elárvul* kaDanyé) után. S egv talpalatnyi zöld után. amelyet még nem borit be az aszfalt. Aki erdők, hegyek, vadvizek Közepébe született bele. vál­hat-e annek a természet élmé­nyévé? A megszokott, a min­dennapos. a közönséges — válhat élménnyé? A Nagykörúton felcseperedő gyereknek lehet-e élménye a villamos, a busz. az utcaseprő, az üveg-porcelán bolt kirakata, ahol valamit forgat valami? * Nagyanyám szavajárásában Dó ciné ladája azt a zugot jel­képezte. ahol végképp összega­balyodtak a limlomok. kacatok, s a feneketlen rendetlenség minden olyan erteket is magá­ba nyelt, amire éppen nagy szükségünk lett volna, de nem volt a helyén, sehol sem talál­tuk. Tudom most már. a gondo­latoknak az érzelmeknek is van­nak ilyen sötét, elhomályosodó, feneketlen zugai. Gyűjtöm vagy sem a beleválót, felgyűlik az idők során: meglehet, amire épp nag.v szükségem volna, az is ide hányódott el — annyi, mintha végleg elveszíteném. FEKETF. GYULA Fenyvesi Félix Lajos Karácsonyi ének Szánkat sírásra ne görbítsék félelmek, zengjük a legszebb karácsonyi éneket, ne hulljon' le gyáván ölelő karunk, kiáltsuk szét: boldogok vagyunk, kutassuk a jóságot, a szeretetet, a 100 ezer éve fölkarmolt jelet, s szívünk falán a már-már elveszettett: és minden tájon te is kerested törékeny reményünk az Ember Fiát, kit remélve vár a világ, hogy meg mer születni bátran hitünk didergő jászolában! Keresztúry Dezső » Karácsonyi rondó Népszokássá lett a fenyőfa, gyertya, cukor aranydió; — muszáj-ajándék kell. mióta Mikulásból lett Télapó. Bennem zsigermelegen csak az él. mit csöndjéből gomolygat föl a mély: pihenő, kérődző állatok, betlehemező pásztorok közt én is játszó gyerek vagyok, a ..haj regő rejtem", a láncos bot csillagos ég. imbolygó mécsek, éjféli mise. hars hálaének. Ébred a vágv. a remény, hogy újra­születik bennem, mi eddig is súgott szavaim értelmét tudva, s élni tanított azzal is. hogy semmit szőszerint ne vegyek, ünnepet, magányt, kínt. örömei: kotlott gomolygó mélyeimen s jeleket költött ki a kegyelem. A megváltást váró századok újraszültek egy csillagot; .,t„, leheltek a jászol barmai. s robogtak Heródes gyilkosai. Máriát József s a .Kisdedet csak azért rejtette, szöktette meg. hogy ne vesszen zsarnok kardja alatt; legyen Isten-Atyjának Áldozat. Napfordulóból lett karácsony, a Mikulásból Télapó, az ember száll rakétaszárnyon, s a Kozmoszból mi várható?

Next

/
Oldalképek
Tartalom