Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

14 •R DM MAGAZIN Hétfő 1984. december 24. Hol a boldogság mostanában? Hogy mi a boldogság? Egészség;, szerelem, ludas, pénz, hatalom. békesség, jóllakottság, napfény? Kinek ez. kinek az, kinek valamennyi együtt. Mi a boldogság? Annyi bizonyos, hogy valamiféle lelkiállapot, amikor sorsával, körülményeivel elégedett az ember. De ahanyan létezünk a Földön, annyiféleképpen értelmezhetjük ezt az érzést, hisz egyéniségünk szűrőjén át engedjük magunkhoz a világot. Ami azonban közös bennünk — elvégre emberek vagyunk —. szüntelenül lessiik. kergetjük ezt a gyönyörűséges, ide-oda röpködd kék madarat, hívjuk, rsalogatjuk. vagyakozunk utána. Hogy kit mikor érintett meg simogató szamyával. kinek telepedett meg hosszasan a vállán, kit került el egészen ez a szeszélyes. szép madar. erről elmélkedünk, s erről faggattuk beszélgetőpartnereinket is. akiktől megtanulhattuk: ezerarcú a boldogság. * aligha akad. akinek megmutatná valamennyi areát. RKICH KARÓI,Y RAJ/.AI A ff—tz. OLDALAKON ...igazi család vagyunk..." Nem volt öröm társtalannak lenni V

an aki csak látásból is méri. Szikrázó napsütésben vagy a szürke alkonyatban gyakran föltűnik a döm körül, kalap alól elövflkinó fehér hajával, szálfatermetével. Lassú lépteit bot kíséri, de nem segíti: nincs szüksége támaszra a 91 esztendőnek. Nap mint nap frissítő „sétát" tesz a szellem világában ás: be-benéz ma is az imézeibe figyelemmel kíséri az utódok munkáját. A szűnni nem akaró érdeklődésről árulkodik a sokat megélt, otthoni íróasztal; lapján szakkönyvek. a legfrisebb folyóiratok hevernek. A polcokon a házigazda által írt tankönyvek, tanulmánykötetek sorakoznak, a vitrint megtöltik a legrangosabb •tudományos es állami kitüntetések. a külföldi konferenciák emlékei. Dr. Ábrahám Ambrus professzor. az MTA rendes tagja, nemzetközi lee elismert és tisztelt tudós. Bejárta szinte az egész világot, s neki megadatott az. ami keveseknek: rendkívül tartalmas, gazdag, sikeres és hosszú életet mondhat magáénak. — Boldog ember ön. professzor ar? — kérdezem. miközben Gizike, a házvezetőnő, kitűnő, maga készítette süteményekkel kínál — Az ember számára az egyetlen ót ami a boldogsághoz vezetheti, a család. Apum. aki kémény székely ember volt. azt mondta, a boldogság záloga, hogy jól válassza meg az ember a szüleit Mert mire való akkor a szerelem? Akik szeretik egymást, szeretik az életet, szeretik a jövőjüket. A legnagyobb tett ha az ember az életet továbbviszi. — A lapunkban megjelent, szépirodalmi igényű írásaiból is tudjuk, hogy gyermek- és ifjúkorát Erdélyben töltötte. Boldogok voltak ezek az évek? — Boldogság? Kemény boldogság volt az. Szüleim sazdaemberek voltak. Száz hold földhöz született tíz gyermekük, megmaradt: közülük nyolc. Harmadmagammal voltam fiú. nagyon szerettem az öcséimet. Legboldogtalanabb akkor voltam, amikor őket elveszítettem: az egyiket, akit tanárai is zseninek tartottak, hirtelen vitte el egy betegseg. A másik, ma is rettenetesen fáj az emlék, az orosz fronton esett el. Érezte szegény. mert mielőtt elment. mindentől és mindenkiből végleg elbúcsúzott... Még az istállóba is bement. Kisebb koromból persze őrzök boldog pillanatokat. Tusnádon, a házunk előtt folyt egy patak, azon árt vezetett egy híd. "Annak a szegletén állt egy kő. Oda ültem én le mindennap, és néztem az embereket. Volt köztük egy vörös arcú vénember. Figyeltem, amint üres üveggel a kezében bement a boltba, s tele üveggel jött ki onnan. Húzott belőle egyet, majd rákezdett egy nótara. Így hangzott: „Öh. te tündér és csalárd világ, mi benned van, mind csupa hivság. Halál előtt minden leromlik, testünknek is vára elömlik. Mint szép virág, mikor kinyilik, illatozik, de hamar elmúlik. Embernek élte is úgy virágzik, ékessége hamar elmúlik." Tetszett az ének a szívemig hatott A gimnáziumban tudtam meg. hogy ez Báthori Endre éneke. Ez is. de minden más nóta rám ragadt. Sokat énekeltem. csak úgy visszhangzott az erdő tőle. akár apám hangjatól. Szerettem faragni is. Tudja, apám ügyes ember volt de egyikünket sem tanított semmire, a szerszámait nem használhattuk. Rossz volt a bicskám, elcsentem hát a beresünk varasnvelü bicskáját. Azzal aztán szekeret, jármot készítettem — s macskákat fogtam eléjük. Nem sokáig örültem azonban a sikernek, mert Árgyélus, a béres elárulta, hogy elveszett a bicskája. Bűntudatomban elástam, majd csak meggyóntam a papnak bűnömet. ..Add vissza", mondta a plébános de már hiába kerestem a föld alatt. ..Fizesd ki Szent Antalnak" — hangzott a következő tanács. Hogy fizethettem volna ki. hisz pénzem az nem volt. Évekig nyomasztott a dolog, mígnem 1930-ban el nem jutottam Padovába. élelem első külföldi konferenciájára. a XI. nemzetközi állattani kongreszszusra. A szállóhoz kózei volt egy Ferenc-rendi templom, ott bedobtam 350 lírát Szent Antal perselyébe. Addig nem nyugodtam, de akkor megkönnyebbültem. — Ennyire kísértik az embert a gyermekkert emlékek? Dé még mennyire! A bártat és az öröm egyaránt. Nekem voltak balaim a fölnőt.tekkel Tudnia kell hogy- a székelyek hirtelen haragú emberek Ezért hát azt mondom: a gyerekkel semmi olyat nem szabad cselekedni ?mi őt bántja, ami neki fái Azt senki ki nem törli belőle. Az emberi lenv olvan. hogy mindent megtart, mindenért fizetni akar. jóért rosszért meg a szüleinek is. Emlékszem négyéves lehettem, egvszer a szomszéd kereskedő. mert nem köszöntem neki. azt mondta: „Nem lesz belőled semmi." Csalk úgy kopogott a lelkemben ez a mondat évekig Tán ket évtized is elmúlt, amikor Pestről hazalátogattam, borozgatás közben azt mondom István bácsinak, mert így hívták: „Mégiscsak lett beLőlem valaki", mert akkor mar a pesti tudományegyetem magántanára voltam. — Professzor úr egyéniségének kialakttlásaban meghatározó szerepe volt a gyermekkornak. ön szerint az ember jellemétől is függ. hogy miben keresi, milyen uton próbálja megközelíteni a boldogságot? A boldogságot, amelyre így vagy ugy. de mindenki törekszik. — Az egyéniségen minden apró hatás nyomot hagy a születés pillanatától. Elmondott élményeim mindegyike kovácsolt valamit a jellememen. Ahegy visszaemlékszem. gyermekként igén fölnőttesen gondolkoztam. Egyszer például megkérdezte nagybátyám. Ábrahám Abel. úgy munka közben: ..Mondd fiam. te mi akarsz lenni?" Már akkor azt válaszoltam, hogy olyan ember, akinek nem parancsol senki. Ügy hittem, ez az öröm forrása, de akkor még nem tudtam, hogy a célhoz vezető nehezebb utat választottam. Utáltam minden függést, a szülőit is. Sokat szenvedtem emiatt, fölnőttként is. — Olykor tehát a boldogsághoz vezető út szenvedéssel van kikövezve? — Ügy bizony! De ha kitart» az ember, egyszer elérheti, hogy a maga ura legyen. Amikor 1932-ben Budapesten láttam, belőlem nem lesz ott tanszékvezető, mert nekem sem anyám, sem apám. sem a szeretőm tanszéket nem szerez, megpályáztam a Szegedi Tanárképző Főiskola tanszékét. Itt hat évig voltam professzor, egy esztendeig igazgató. Egvetemi szinten oktattam, állíthatom, csak a magas színvonalú munka mondathat olyat az emberrel. mint amilyet én mondtam akkor az előírt anyagot számon kérő igazgatónak: .^Nekem senki elő nem írja az anyagot sem itt. sem Külföldön. Ha azt kívánja, vegye le a nagy F-et és az őrt a tábláról. s legyen akkor ez csak „oekola". — Professzor úr 1940-től nyugdíjba vonulásáig. 1967-ig dolgozott a szegedi egyetemen. Mit nyújtott ez a csaknem három évtized? — Az oktatás és a kutatás egyaránt nagy örömmel töltött el Boldogságot leltem az idegrendszer-kutatásban. különösen az idegrendszer-készítmények elektronmikroszkóp alatti vizsgálatában. Ezeket a fölvételeket minden szakember megcsodálta a világon. Londonban valaki azt mondta, valoságos esztétikai élményt nyújtanak, ez már művészét. Tudtam, hogy senki olyan idegkészítményt nem csinál, mint én. Pedig nekem senki egyetlen idegsejtet nem mutatott annak előtte. Óriási türelem kellett ahhoz, hogy föltáruljon előttem e-z a titok. Volt három olyan év az életemben, amikor szinte föl sem álltam a mikroszkóp mögül. S hogy eredményeimet el is tudjam mondani mindenhol, megtanultam úgy angolul, hogy amikor először kijutottam a szigetországba megkérdezték tőlem: „Are you English?" Büszke és boldog voltam. Akárcsak akkor, amikor az évek óta tartó, posta közvetítette indiai tudományos kapcsolatból személyes találkozás lett: 1959-ben Agrába látogattam. Professzor barátom úgy mutatott be hallgatóságomnak: ..Nem hiszem hogy van a világon, aki annyit dolgozott volna, mint Ábrahám professzor " Most legutóbb így kezdte s-zületésnapi üdvözlő táviratát egy moszkvai professzor; „A világ legnagyobb neurohistológusának . . " — Visszakanyarodva beszélgetésünk elejére, azt hiszem, kérdőjel nélkül állitható. ön boldog ember. — Megmutatom magának az Életem és munkásságom című. egyelőre kéziratban levő munkám 1215. oldalát. Kérdésére ez a válaszom: ... most. egv hosszú, küzdelmekben, harcokban, megalkuvásokban és csalódásokban bővelkedő élet alkonyán meg kell mondanom, hogy nem volt öröm társtalannak, lenni. És ezt vallom mindenkivel szemben a világon. Az életben igazságot és örömet nem kerestem. de nem is találtam. Igazság helyett rendelkezésekkel. előírásokkal és családi vonatkozású tényekkel álltam szemben, amelyen változtatni nem állt módomban. A szabad akarat használatát lehengerelte és kerékbe törte az idő. A vágyakozások szárnyát szegte a környezet. Ha az életben örömem volt. azt tanítványaim haladásában ragaszkodásában és a mikroszkópok lencséi alatt, találtam meg. amelyek nap nap után új és ismeretlen világok felé irányították fürkésző tekintetem Űi. ismeretlen világokat láttam és látok ma is. amelyek gondolatkeltök. és bonyolultságuk mellett is szépek. igazak. Keresem azt. amit sohasem talált meg senki, és soha nem fog megtalálni senki Az eredetet. a celt. az okokat es a lelki nvuaalmat." CHIKÁN ÁGNES A

mikor becsöngettem a rokusi panelházban a második emeleti lakásba, kel kisgyerek rohant nyitni az ajtót, Kati a fotelban ült, érkezésen) epp a gyerekek egyik kedvenc meséjét szakította félbe. Fáradtnak láttam. Amikor Zsolti, a negyéves kisfiú elkezdett rohangálni a szobában, alaposan leteremtette. Nem sok eredménnyel, mert egy mozgékony, „energiabomba" gyereket nem kötözhet meg az ember. Feri jobb kezfeje begipszelve. — Csak a szokásos hentesbsItegség. nem komoly. Kicsit megerőltettem a csuklóm. Két hét pihenő. A szalámigyár az első munkahelyem. A hét év alatt rengeteg húst feldolgoztam. A fő teher mindig a késes kezemé. A szalagmunka monotonsága, a hus miatti hűtött terem az évek során sokat kivesz az emberből, A keresetre nem panaszkodom, igaz. nem nyolc órát kell érte dolgozni. Korábban túlóra, most géemká. Változik a forma, de a tartalom a lényeg — a borítékban. Kati K ott dolgozik, a csomagolóban. A húsiparban könnyű női munkának számít a csomagolás. de csak azért, mert a többi nehezebb ennel. Ferit akkor ismertem meg. amikor az Ifjú Gárda Nevelőotthonból kikerült. Szakmával a kezében boldoguljon, ahogy tud. Albérletben lakott egyedül, szerencsére a munkahelyén a művezetője pártfogásába vette, szinte apjaként látta el tanácsaival. Másfél évig tartott a lődörgések, a barátokkai együtt szórakozás időszaka Csakhogy ehhez sokpénz kellett, eleinte ezért dolgozott megszállottként. Katit a nevelőotthonban ismerte meg. Másfél évet kellett rá várni, hogy ö is önálló legyen es összeházasodhassanak. Nehéz évek következtek. de ketten, szabadon birkózhattak meg a gondjaikkal. Előfordult, hogy hónap végén nem volt csak kenyérrevalójuk. Kati női szabó szakmája nem sok pénzt hozott a családi kasszába. A varrodai norma, az állandóan változó, mindig új, begyakorlást kívánó munkafázisok kizsigerelték az erejét, kevesebbet keresett, mintha elment volna segédmunkásnak. Életük legválságosabb időszaka volt. amikor az albérleti szobájukban nem maradhattak tovább, Kati terhes lett, megszületett Gabi. A kisgyerekkel sehol sem foaad+ák be őket. Végső kétségbeesésükben mentek a tanács lakásügyi osztályára. Segítség nélkül elmerültek volna. Feri szemébe még most is könny szökik, ha erről beszél: — Bementem a fogadóórára, és átszakadt bennem az önuralom minden gátja. Az én gyerekemet nem adom állami gondozásba. Elmeséltem az életünket. Azt. hogy kéthónapos koromtól kezdve állami gondozott voltam. Saját életemen mérhettem le. mit jelent egy gyereknek a család hiánya. Sérült ember az. aki onnan kikerül, az csak szerencse. ha valakinek sikerül utána igazi otthonra lelni. Ehhez olyan akaraterő kell. ami keveseknek adatik meg. A feleségem hetedikes korában került az intézetbe. Rokkantnyugdíjas anyja nem tudta eltartani az öt gyerekét, miután elhagyta az élettársa. Pont a legrosszabbkor, amikor a gyerek legerősebben vágyik az önállóságra. Nem is tudom, hogy lehetett a családban eltöltött évek után megszokni az intézet zárt. fegyelmezett világát. Azt. hogy megálltam a lábamon. Kati nvofiodtsógónak. veg'eien türelmének köszönhetem. Nekem nem volt mintám, hogyan kell élni a kinti világban. Mi lepődtünk meg a legjobban. amikor egy héten belül kiutalták nekünk a szükséglakást, ettől kezdve szép sorjában alakul az életünk. Két év múlva, 1982 áprilisában megkaptuk a kétszoba hallos lakásunkat, ahol ma is élünk. Ez sem volt könynyü . időszak. Katona voltam, Kati egyedül költözött oda a ket aprósággal. Délelőtt főzött, rendbe rakta a lakást, délután sétált a gyerekekkel, nem találta a helyét otthon. Amikor csak lehetett. ott voltak a laktanyában, látogatni. Kati mostanában leginkább amiatt zsörtölődik, hogy sosem vagyok itthon. Reggel hatra megyek. este hétkor érkezem haza, mióta géemkázok. Váltig mondogatja. nem muszáj nekünk mindent egyszerre megvenni Igazat adok én neki. de mindig kitalálok valamit, hogy megvegyük. Nem hagy nyugton a bizonyítási vágy. hogy én a családomnak még többet megadjak, mint más. Mikor leszereltem, nagyon megsajnáltam a feleségem a sok mosás miatt, vettünk egy félautomata mosógépet. Idén februárban az ifjú házasok kölcsönéből bebútoroztuk a lakást. Majd megvettük a Trabantot ötvenezerért. ez a költség zavart bele legjobban az állandó munkába. minél előbb szerettem volna kinyögni az árát. A nyáron megvettük a színes tévét, erre is én voltam legjobban ráesve. OTP-re ugyan, de megvettük! A nagy gyűjtés, a szakadatlan munka mellett nem hagyott nyugodni a kérdés: ki lehet az anyám, honnan származom? Tavaly összefutottam az öcsémmel, ő is intézeti gyerek volt. ö segített kinyomozni a szüleimet. Beült a család a Trabantba és elindultunk Csurgóra. Amikor a megadott címen megláttuk az ütött-kopott egyszobás vályoeházat, csak az motoszkált az agyamban: úristen, csak nehogy ott lakjanak! Anyám különösebben rem örült a jöttünknek. Megtudhattam, hogy szerelemgyerek vagyok, máig sem ¡»merem apámat. A mqstohaaptjmtój született öl gverek, ott él velük a nyomorúságban. Most már nyugodtabb vagyok, hogy egyszer láttam anyámat. Belátom, jól tette, hogv beadott az intézetbe. Igaz. nehéz időket értem ott meg. Máig sem felejtem el. az egyik látogatáson odamentem az egyik társamhoz, akinek az anyja vasárnap süteményt hozott. Ezekkel a szavakkal zavart el: kérjél anvádtól! Utána esténként elalvás előtt azt hajtogattam magamban megszállottként. hogy gyere, anyám! Nem voltam könnyű eset: hatéves koromban Dorozsmán egv tanyára kivittek. Pista bácsinak és feleségének Ausztráliában él a fia, egyedülállók. Nem tudtam ott megszokni, hiányoztak a társaim, visszaadtak az intézetbe. Azóta is kijárok a nénihez, a férje már nem él. Havonta meglátogatom. Fát vágok, vizet hordok neki. Nagymamámnak tekintem. Családostul is felkeressük. Lelkileg egymásra vagyunk utalva. Kényelmesen élünk itt. az egyre iobban berendezett lakásban. Csak zártnak tartjuk, dédelgetett álmunk egy magánház. Lehet, hogy nagyon sokára le--z belőle valami, de erre gyűltünk. Art még nem tudjuk eldönteni. a gyerekeknek megmondiuk-e hoey mi hol nőttünk fel. Félünk, hogy emiatt kisébbeeei érzésük lenne a többiek előtt. Az egész életünk bizonyítás nekik, hogr ieazi család vagvunk. TÓTH SZELES ISTVÁN T. Lázár István Józanodás Lekuporodik szájunk szegletébe a sóhaj. megszelídül Öklünkben az indulat. Szétnyílnak a percek fáradt lombjai s bezúdul szemünkbe az időtlen bék Kialszanak a tegnapok vallátó fényei, a kőnyörielern.seg csak sejtelem marad s nem számol ránk a pillanat. Átfeszülünk a hallgatás kráterein, hogy eltuisunk egy arcig, emberré józanodjunk, és hogy könnyű legyen a megbocsátó'