Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

Hétfő, 1984. december 24 Nem tanultuk, mégis tudjuk Egyik kerítes szebb, mint a másik! Élenkek. színesek, szinte öröm rájük nézni. — Az a piros-sárga a Zámbóéké — igazítanak útba Zámbó Gáborról azt mondták. Zsombó egyik legdolgosabb embere. Olyan tehát, amilyet mi keresünk. hogy példáján bemutassuk a megtalált boldogság egyik változatát. — Nem kell ez. Nincs erre szükség. Van itt. nálam dolgosabb is — szabadkozik a hazigazda az udvaron. — Egy pillanatra meglegyint a sikertelenség snele: vajon miért óvakodnak annyira a nyilvánosságtól ezek a dolgos emberek? Annyi energiával végzik munkájukat, mégis oly nehezen beszélnek eredményéről az idegennek. Zámbó Gábor azonban megsajnál bennünket. — Egy kicsit azért beszélgethetünk — mondja, és beinvitál a lakásba. — Lenn. az udvari konyhában meleg van — mondják. Azt használják napközben. Itt fönn csak este fűtenek az olaikályhában. Vezetik az utcában a gázt náluk is félig kiásva neki az árok. — Meglennénk pedig nélküle. Kivágtuk ár öreg gyümölcsfákat, van abból annyi tüzrevaló, sem fogy. — Muszáj bevezetni a gázt? — Nem kötelező. De ha már erre jön. mi is beköttetjük, mint a többiek. * — Mindig a szívembe döfnek amikor azt mondják: hülye paraszt! Pedig még mindig sűrűn hallom. Viszem Pestre az árut. a piacon a kereskedők úgy csúfolják egymást: te hülye paraszt! Önmagában a paraszt akár dicséret is lehetne. Ha nekem így mondanák, én annak vennem. Maga szerint hány évig tanul egy mérnök? — Tizenhétig. — No látja. Mégis, mindent, amit tud. a könyvekből tanulja. Az orvos is beleles a könyvbe, hogy milyen gyógyszert írjon fel. Én gyerekkoromban hat elemit végeztem, amit tudok, arra magamtól jöttem rá. Nem tanultuk, mégis tudjuk. Minden a fejünkben meg az izmainkban van. amit ebben a munkában tudni kell. És ez nem akármi ám! Tudni kell. miből, melyik földbe mennyit vessünk. Mivel óvjuk meg a kártevőiktől a termést? Ezekből a drága és veszélyes mérgekből mire. mennyit használjunk. Ami megtermett, el kell adni. Az a legnehezebb: fifika is kell hozzá. Amiből az idén túl sok termett, jövőre az lesz kelendő, mert sokan abbahagyják. Van traktorom, két talajmaróm, permetezőgépem. Ha elromlik valamelyik, nekem kell megjavítanom. Egy mai parasztember nemcsak földművelő, hanem növényvédős. motorszerelő, kereskedő is. Aki azt a sok iskolát kijárta, az csak annyit tud. amennyit ott megtanult. Nekünk sokkal többet kell tudni. — Egymástól itt is csak tanulnak. — Nem mondom, a szakszövetkezetben az agronómustól szöktünk néha tanácsot kérni. de amúgy minden család csinálja á maga dolgát. Azért odasandítunk egymás földiére:'Wa annak a másiknak berikerül valami, hátha az nekünk is jó lenne. Magára van itt utalva az ember. * — Tud sakkozni? — néz a szemem közé Zámbó Gábor. — Használunk hat hoLd földet. Azzal is úgy kell bánni, mint a sakkfigurákkal: hová ültessünk földiepret, mekkora darabon vessünk krumplit. kukoricát, palántázzuk a paradicsomot? Mire elég az erőnk? A barackot azonnal szedni kell. ha erik. Az epret is. A krumpli ráér. Búzával, kukoricával kevés a baj. de kevés a pénz is benne. — Nyilván, rengeteget dolgoznak. — Az a szép ebben, hagy változatos. Kora reggel ellátjuk a jószágot, aztán három-négyféle munkát is elvégzünk, mire lemegy a nap. Permetezünk. ekekapázunk. szedjük, ami érik. Este megint a jószág. Meg sem lehet unni. — Család? — A lányunk az itteni OTP-fiók vezetője. Postaforgalmi szakközépiskolát végzett, nagyon jó helye van. Barackot szedni szokott segíteni. A vejünk kőműves. Jó szakmája van. jól lehet vele keresni. nem is kívánjuk, hogy nekünk segítsen. A fiunk most katona. A Rózsa Ferenc Szakközépiskolában szerzett szakmát. Az is szakmának nevezhető, hogy jól tud zenélni. Abból is meg tudna élni. Nagyon jószándékű gyerek, tizenöt éves korában már egyedül permetezett. Másutt is megkereshetné a kenyerét, de visszajött a földbe dolgozni velünk. Ha most nem lenne katona, jövőre több paradicsomot ültetnenk. * — Mi kell a boldogsághoz? — Egészség. Ameddig egészséges az ember, bírja a munkát, addig nincs hiba. Van egy kis tartalék, ha egyik évben nem sikerül valami, elveri a jég a termést, jövőre ki lehet gazdálkodni. Volt egy ismerősöm, ő szokta mondogatni: nem akkor kell a pénzt megfogni, amikor már csak 100 forint van. — Mi kell még a boldogsághoz? — Legyen rendben a családi elet. Ahol elváltak. a gyerekek hol ideállnak. hol oda. ott nincs boldogság énszerintem. — Utazni, üdülni szoktak? — Nem nekünk való az. — Pénzünk épp lenne rá. mert egy kevés, •gye. összegyűlik — mondja Zámbóné. — Utazok én eleget a piacra — vesp.i vissza a szót a férje. — Mi nem úgy vagyunk, hogv bezárjuk magunk után az ajtót, és elmegyünk két hétre. Voltunk Harkányban ' két napig, de végig ideges voltam. Aludni sem tudok másutt, csak itthon. — Bevándorlók vagyunk — folytatja a férj. — Itt a faluban nem tartozunk sem a legelsőkhöz, sem az utolsókhoz. Drága ma a napszám, az a szerencsés, akinek három-négy dolgos gyereke van. — Min mérik, ki tartozik az elsők közé? — Hát. például ki milyen szép házat épít — szól közbe Zámbóné a fal mellől. — Nincs ilyen mérce — néz rá feddőleg az asztaltól a férje. — Mindenki iparkodik, nincs itt olyan különbség. Megköszönjük, hogy szóba álltak velünk. Sokan élnek, gondolkodnak hasonlóan manapság, megérdem'i a nyilvánosságot, miben találják meg a boldogságot. — Nem tudnék én semmi rosszat mondani — szól Zámbó Gábor, miközben kikerüljük a gázvezetéknek árott árkot, és kezet fogunk a szép. pirossárga kapuban. TANÁCS ISTVÁN Kisebbfajta boldogságok Vettem egy nem dollárelszámolású relációban importált áfonyadzsemet. Konzervesüvegben. rászorított lemezfedéllel. A fedél jó anyag. Jobb. mint a kés. A másiik késnél is jobb. A kisbaltánál viszont nem jobb. Örülök, hogy ilyen jó kisbabát tudunk gyártani. És jó csipeszt. Szinte nem is éreztem, amikor az orvos kiszedte a nyelvemből az üvegszilánkot. Boldog vagyok, hogy ezt most nem rádióban kell elmondanom, mert a szilan-k nagy volt. Szép. nagy példánv És az-°nnal éreztem a nyelvemmel. Azt hiszem, jó nyeiverzekem van. * Szeretem az állatokat. Nem hiszek azoknak, akik a panellakásban nem tudják elképzelni velük a társbérletet. Panelban is lehet! Van is benne. Most is mocorog vagy három. Amíg a panelmacskát ki nem tenyésztik, addig nekik aranvéletiik van. Cincoghatnak. Kifogni nem tudom, mérgezni nem merem, a méreg drága. Méregdrága. De ha OTP-re adnák sem vennék, mert az elbújt egér holla után sem hagyna békán múmiakoráig. Szeretem az állatot, de azért szereztem gipszet. Levettem a mintát. A kredenc tetejéről Vasalómintát. Olyan ez a vasaló, mint a nagykaiapács. Régi öntöttvas. össze is törte a csempét. Sebaj, a mocorgás abbaTri ~ '• a mosogató mögött A ly ; -étim. " A ka árász -s úí-akezdődik Közök cv uvegfúrót h'dezvágot. feszítőva-at és egv faltörő kost. A vizesblokk romokban, az egér röhögv e kaparász. Szétszedtem a spájzot és áttörtem a közfalat. A szomszéd meglepődve néz rám, ahogy a tévéje mögül elöbújok. Nem érti, miért ott keresem az en egeremet. Neki is van. de áz másik. Elbeszélgetünk az egerekről, kinek milyen van. Igazán kedvesek. Ok is szeretik az állatokat. Valahogy összehozzák az embereket. * Gyufát vettem a trafikban. Készpénzzel fizettem. A trafikos meg sem lepődött. Régi trafikos volt. Kinyitottam a kétoldalt címkés dobozt. Nem ömlött az ölembe. Fönt a gyufa, alul a doboz. Eltaláltam. Ilyen még nem fordult elő velem. Fantasztikus! Most már .hiszek az emberi elme nagyságában — a taníthatóságban. Szép az élet. * Ma különleges nap van Régóta álmodozom rola. hogy egy-szer eljön. Felteszem a tejet, a gázra és fantáziálok, ilyeneket: felforr, leveszem a tűzről, lehűtöm. készítik belőle kakaót. Miközben pedig ígv ábrándozom. kifut a tej. Másnapig csutakolhatom a tűzhelyet. Megszerveztem a figyelőszolgálatot családom tagjaiból. Állunk a tej körül és figyeljük. Egymást: melyikünknek lanyhul az ébersége. Eközben persze már megint kifut a tej. * Megnéztem, láttam, nem tettek kárt a nyulak az almafában. Örömmel nyugtázom. Eg- etlen rágásnyom r-!~es. Bezzeg a Józsién van. Örömmel nyugtázom Neki több fá.ia van. Azt'hiszem, kettővel, d? ez.es-; k hozzávetőleges. Nem hajlandó érdemben nyilatkozni, tgy csak vaktában tapogatózom. Próbálom ellensúlyozni, de nem vagyok egészen nyugodt, hogy megvan-e a paritás. Tanúim vannak — vagy ha kell, lesznek — rá. hogy ő telepített előbb. Cseresznyével kezdte, én pedig csak szamócával és málnával. Számszerűleg fölénybe kerültem, de hol van egy málna egy cseresznyétől. Szerintem ötven málna egy cseresznye. ö nem fogadta -el a beszámítás ilyen metódusát, tizenötben határozta meg az egyenértéket, ami pedig nevetséges. mert akkor szerinte én túlléptem Bt a háromszorosával. ez pedig feljogosítaná, hogy rendszerbe ^állítsa a megvgyet és a szilvát. Akkor sokkal egyszerűbb, ha én is telepítek meggyet és szilvát, ugyanis ha semmi mást nem nézek, csak azt. hogv az ó na<iy hatósugarú lombkoronáiról átjönnek az amerikai egyesült szövőlepkék (egyesülésenként kétszáz pete'), és akkor nekem csak földi telepítésű szamócám és közepes magasságú málnám próbálja feltartóztatni az inváziót. világos, hogy tönkrerágják még a villanykarót is. Ezért döntöttem már tavasszal, az almafákról és most minden tiltakozása ellenére — a tervemnek megfelelően — folytatom az ültetést. Igaz. a nyulak veszélyeztetik, bele-belekapnak. de hát nyúlugíítás nem hallik az étig. Most boldog vagvok: Józsi ugyan behozta az állítólagos lemaradást, mert a fagyi ellenére lerakott egy sor almát, de én már leadtam a megrendelést a füvészkertnek: tíz marnmutfenyőt szállítanak jövő év első trsy« T*»remni ugyan semmit nem fog. de legalább elrettenti a további meggondolatlan lépésektől Egyébként: üzent a Józsi, kiforrt az újbor. Menjek át tárgyalni. IGRICZI ZSIGMOND Amit sportnak hívnak A

ki a szombatját, vasárnapját, netán a szerda estéjét feláldozza, s télen-nyáron jó és rossz időben a stadionok nemegyszer koszos lelátóin szorong, aki a sokszor fűtetlen tornatermek, sportcsarnokok kemény padjain üldögél, aki kifizeti az egyre dráguló belépőket, aki vállalja néha a családdal való konfliktust is. annak érdekében, hogy kedvenc csapatát, játékosát, versenyzőjét láthassa — nos. az az ember talán soha nem gondol rá, de boldogságának egy „szektorát" (hogy stílszerűek legyünk) keresi a sportpályákon. Hogy öröme, lelki egyensúlya sok más örömforrás mellett csupán teljesebbé válik ezzel, vagy éppen az egyetlen és kizárólagos élményt a vasárnapi futballmeccs jelenti az éleiében — ez egyénenként nagyon különböző. Ugyancsak sokféle az is. hogy ezet-en a sporteseményeken mi okoz (ha okoz) örömöt az embereknek. Na mi? — kérdezhetné furcsán a kívülálló — hát. természetesen az. ha jól játszanak es győznek a kedvencek ... A dolog azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű. Igencsak szaporodóban van ugyanis az a réteg, amelynek szinte teljesen mindegy, mi történik a pályán. Csupán az a fontos, hogy szidni, ócsárolni lehessen bírót, játékost, mindenkit, méghozzá olyan szavakkal, amiket az egyre növekvő tűrőképességü nyomdafesték sem tud ..utolérni". Ha valaki egyszer utána akar járni, miért van az. hogy ifjúságunk körében egyre hódít a trágár beszéd, talán nézzen körül előbb a sportpályákon, anol a „kecskét vezess, ne meccset!" bekiabálásokra már oda sem figyel senki. Mindennek okait más társadalmi jelenségekkel mélyebb összefüggésbe lehet hozni, azonban van egy egyszerűbb magyarázat is. amit egyszer az amúgy köztiszteletben álló. komoly pozícióban dolgozó törzsszurkoló, aki mellesleg olyan kifejezéseket üvölt hétről hétre a meccseken, aminek hallatán felesége. szerintem, nem „vállalná" (inkább háromszor tagadná meg... férjét; szóval, ez a dolgozó ezt mondta nekem egyszer: „Egész héten, megállás nélkül, nagy idegfeszültségben robotolok. Én a meccseken, szurkolás, kiabálás közben vezetem le. ami bennem van. s ekkor megnyugszom. Sokszor ez a szitkozódás nem is a bírónak, nem is a játékosnak szól, hanem annak a munkatársnak, főnöknek vagy beosztottnak, aki hét közben felbosszantott," De térjünk vissza az „igazi" szurkolóhoz, aki a szórakozását, szebben fogalmazva és bővebben értve, a boldogságát keresi a pályákon. Vajon mi jutott egy szegedi sportrajongónak 1984-ben? Vajon mit tehet a szegedi sport Jézuskája az idén a karácsonyfa alá? Sokan vannak, akik ezt az ajándékot képesek gyönyörűen becsomagolni (hisz a szép csomagolópapírok divatja igencsak hódít nálunk). a kibontás után azonban csalódást okoz az ajándék. Pedig Szeged sportélete potenciálisan kiemelkedő helyet foglal el Magyarországon. Nincs még egy város Budapesten kívül, ahol a sport címszón elsősorban értett labdajátékok mindegyikében első osztályú csapattal, csapatokkal rendelkeznének. Lásd: labdarúgás, vízilabda, kézilabda (kettő is), röplabda, (női, férfi), kosárlabda (női, férfi). Hogy e szemre gyönyörű listából tudunk-e olyat választani, ami kiemelkedő sportélményben részesítette volna az idén a helyi sportrajongókat? Sajnos, nem. Futballban szép tavasz után, ősszel teljes csőd és anarchia. Vízilabdában botrányos tavasz után reményekre jogosító őszi pillanatok, de összességében szürkeség. Kézilabdában bosszantóan messze a lehetőségektől. Még a férfi röplabdások azok. akik némi fejlődést mutattak, ez azonban nem sokakat érdekel, a nők pedig oly gyengét produkáltak, hogy példa nélküli gyorsasággal, most, félidőben elküldték őket az egyesülettől. A kosárlabda szintén nem korbácsolta magasra a kedélyeket, vagyis a lehetőségekhez képest itt is szürkeség. Tudom, egyéni sportok is léteznek, de hát a szurkoló tömegek hangulatát — újból mondhatnám: boldogságát — ez igen kevéssé befolyásolja. Mert vajon ki ismeri Szegeden a világbajnok tekéző Vidácsnét. a válogatott atléta Szoporit, vagy magyar bajnok Bucsuházyt, a völt olimpiai kerettag cselgáncsos Fürjészt. a kajakos Petrovicsot, aki ugyancsak az ötkarikás játékokra készült, a világbajnoki dobogós birkózó Pétert, hogy csak néhányat említsek azok közül, akik kis szürke papírba csomagolva ugyan, de komoly ajándékot tettek az idei karácsonyfa alá. A szurkolót azonban a labda hozza lázba, s e játékszerek közül is leginkább az, ha bőrből van. Hogy az élsport Magyarországon tapasztalható általános visszaesésen belül mi az oka annak, hogy Szegeden igen sokra hivatott csapatok, játékosok tűnnek el a „sülvlyesztőben", vagy mennek el jobb (?) esetben a városból, az már okozzon fejtörést a helyi Jézuskáknak, akik széthúzás, az erők elaprózása helyett igen sok szeretettel rhunkálkodhatnának azon. hogy jövőre boldogabb sportkarácsonyunk legyen. E

ddig a szurkolókról volt szó. De mi van a főszereplőkkel, magukkal a sportolókkal? Nekik vajon meghozza-e a várt boldogságot az, hogy „hivatalból" foglalkozhatnak azzal, amit a legjobban szeretnek .. .? Természetesen az ó esetükben is a siker az a legfontosabb tényező, ami meghatározza: boldogok tudnak-e lenni vagy sem? Mondom ezt persze optimistán, gondolván, valóban a siker az, ami minden másnál jobban befolyásolja, hogyan éreznek. Mert nem hiszem, hogy a pénz meghatározó tényező lehetne, ha egyre fontosabb is. Szeretnénm tudni: azok a fiatal labdarúgók, akik idei kontinenselsőségükért magyaros túlzás eredményeképp több pénzt kaptak, mint egy olimpiai bajnokságért adni szokás, vajon minek örültek jobban: az első helynek, vagy a pénznek? Ismét optimistán, az előbbire tippelek, s közben irigylem őket, hogy nekik legalább megadatott, hogy ország-világnak megmutathatták tudásukat. A magyar élsport legjobb képviselői ugyanezt nem mondhatják el. Ezek egyéni tragédiák, boldogtalanságok. Félő azonban, hogy az olimpia, a sport vesztett ezzel többet vonzerejéből. Tudván a következő játékok körüli bizonytalanságot is, ma nehéz azzal fanatizálni bármely sportolót, hogy: „olimpiai bajnok lehetsz!" Ha ismét városunkban nézünk körül, itt sem sok olyan sportolót találhatunk, akire azt mondhatnánk: az idei év eredményei boldoggá tették, tehették. M

indezek azonban rá kell. hogy irányítsák a figyelmünket egy alapvető dologra. Arra, hogy a sport — akar tevekenv i-eszeseként. akár szurkolóként nézzük — képes óriási pluszt, óriási örömforrást adni az életünkhöz. A korábban egészen rr.as történelmi körülmények között a sportban kialakult dicsőséges idők azonban elmúltak. Üj, sokkal szélesebb alapokra helyezett sportmozgalomra van szükség. Amiben örömét lelheti (és lehetőséget kaphat!) az is. aki csupán (?) egészségét védi, erősödni akar, s az is, aki egy klasszikusan teljes olimpián bajnokságot akar nyerni. Mindez azonban nagyon szorosan összefügg. Csak előbbiből nőhet ki az utóbbi. Csak a kettő megfelelő aránya képes biztosítani, hogy mindenkit — bármilyen minőségben legyen is részese —, boldogítani tudjon az a gyönyörű dolog, amit sportnak hívnak. BALOGH TAMÁS