Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-23 / 301. szám
2 Vasárnap. 1984. december 23. 'À RÁD1ÚIIIIX HAVASI FERENC CSEPELEN Az MSZMP XIII. kongresszusának és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére a csepeli vállalatok felajánlást tettek az automatizálási gyártási rendszerek fejlesztésére, »yártására, szélesebb körű Ipari alkalmazására. A felajánlásban részt vevő vállalatok és intézetek vezetői szombaton, Csepelen értekezletet tartottak. A tanácskozáson tájékoztatók Hangzottak el az automatizálási rendszerek gyártásának célkitűzéseiről, előkészítésének és végrehajtásának állásáról. Az értekezleten részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, valamint Kapolyj László ipari miniszter. A látogatás során megtekintették a Szerszámgépgyárban működő integrált gyártórendszereket, és az újonnan üzembe állított szerszámtervezési és -gyártási egységeket, valamint a Csepel Művek Vasmű kovácsológyárában, és az Egyedi Gépgyár kísérleti üzemében létesítendő, illetve gyártás alatt álló robotokat. ARHIPOV Es JAO JI-LIN ÚJABB TALÁLKOZÓJA Pekingben szombat délelőtt megtartották a kínaiszovjet miniszterelnök-helyettesi tárgyalások második fordulóját. Ivan Arhipov és kínai partnere, Jao Ji-lin másfél órát tárgyalt. THATCHER LÁTOGATÁSA Pénteken es(,e Washingtonba érkezett Margaret Thatcher brit miniszterelnök. Thatcher szombaton félnapos tárgj'alást folytat Itdnald Reagan elnökkel, a Camp Davidban levő elnöki 'rezidenciában, és még a kora délutánt' — rhagvarországi időszámítás szerint az esti órákban elutazik az Btnerikal fővárosból A tárgyalásokat zárt ajtók mögött tartják, s azokról csak a befejezés után adnak tájokoztatást, Thatcher aszszony az amerikai íőváms mellett levő Andrews légitámaszpontra hívott öszsze sajtókonferenciát, magyarországi időszámítás szerint, az esti órákra. BÚNBANO MAFFIÓZÓ Péntek este' hivatalosan vádat emeltek az Egyesült Államokban Tomaso Buscetta „bűnbánó" maffiavezér ellen. Buscettát csütörtökön, kiterjedt biztonsági intézkedések közepette szállították Olaszországból az Egyesült Államokba. Megérkezése után a New York-i La Guardia repülőtér melletti haditengerészeli támaszponton kábítószer-kereskedés és más bűncselekmények miatt azonnal vádat emeltek ellene. Tomaso Buscetta az olasz hatóságoknak korábban részletes vallomást tett a maffia bűnszövetkezet működéséről, AZ ENYHÜLÉS JEGYÉBEN A kelet-nyugati kapcsolatok alakuláséról, Lengyelország és Olaszország együttműködésének bővítéséről volt szó Henryk JablonSki és Giullo Andreotti szombati varsói megbeszélésén. A Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke es az olasz külügyminiszter erőfeszítéseket sürgetett a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a nemzetközi feszültség csökkentéséért. Síkraszálltak az enyhülési politikához való visszatérés, a különböző társadalmi-gazdasági berendezkedésű államok együttműködése mellett. Emlékeztettek a két ország kapcsolatainak évszázados hagyományaira. hangsúlyozva, hogy mindkét kormány a sokoldalú együttműködés fejlesztésére törekszik. Búcsú Usztyinovtúl 0 Moszkva (MTI) Péntek este óta ismert a szovjet emberek számára a szomorú hír — életének 77. évében, súlyos betegség után elhunyt Dmitrij Fjodorovics Usztyinov, a Szovjetunió marsallja. a Szovjetunió Kommunista Pártja Közpon. ti Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Dmitrij Usztyinov személyében az SZKP és a szovjet nép, valamint a Szovjetunió fegyveres erői kiemelkedő vezetőt veszítettek el — állapította meg a haláláról közzétett gyászjelentés, amelyet valamennyi szombati szovjet lap vezető helyen, a marsall fényképével együtt közöl. Dmitrij L'sztyinov a párt megbízásából az államépítés és a népgazdaság felelősségteljes területeit irányította, vezető tisztségeket töltött be a párt és az állam központi szerveiben, s egyike volt a védelmi ipar kiemelkedő szervezőinek. a Szovjetunió fegyveres erői vezetőinek. Dmitrij Usztyinov .temetésének megszervezésére Grigorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára elnökletével létrehozott kormánybizottság intézkedik a végső búcsú megszervezéséről. Dmitrij Usztyinov holttestét Moszkvában, a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában ravatalozták fel. Itt vehetnek tőle végső búcsút szombaton és vasárnap 11 és 18 óra között a szovjet párt és állam vezetői, rokonai, barátai, ismerősei, tisztelői, a szovjet dolgozók. Dmitrij Usztyinovot hétfőn, a kora délutáni órákban, katonai tiszteletadással helyezik végső nyugalomra a moszkvai Vörös téren, a Kreml falánál — intézkedett az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának határozató. A szovjet lapokban közölt gyászjelentés emlékeztet: Dmitrij Usztyinovot 1976 ápi ilisában nevezték ki a Szovjetunió honvedelmi miniszterévé. E tisztségében állhatatosan és kitartóan dolgozott azért, hogy megvalósítsa a pártnak a szovjet állam védelmi képessége biztosítására vonatkozó politikáját. Nagy érdemeket szerzett a hadsereg és a fiotta harckészségének rtövelésében, aktívan részt vett a szovjet fegyveres erők és a Varsói Szerződés tagországainak hadseregei közötti fegyverbarátság erősítésében. Dmitrij Usztyinov. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, a Szovjetunió marsallja elhunyta alkalmából szombaton magyar párt- és állami vezetők keresték fel a budapesti szovjet nagykövetséget. Az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Czinege Lajos. a Minisztertanács elnökhelyettese és Varga Péter az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának vezetője, a Központi Bizottság tagjai fejezték ki részvétüket Vlagyimir Bazovszkij nagykövetnek. A Honvédelmi Minisztérium nevében Oláh István vezérezredes. honvédelmi miniszter, Mórocz Lajos altábornagy, államtitkár, Pa esek József altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, miniszterhelyettes, Kárpáti Ferenc altábornagy, miniszterhelyettes ési Papp Dezső vezérőrnagy, áz MSZMP Néphadseregi Bizottsága első titkára. a Külügyminisztérium nevében Nagy János államtitkár nyilvánította részvétét a szovjet nagykövetségen. (MTI) Külpolitikai reflektor Új honvédelmi miniszter 0 Moszkva (MTI) Szergej Szokolovot, a Szovjetunió marsallját nevezte ki a Legfelsőbb Tanács Elnöksége a Szovjetunió honvédelmi miniszterévé — közölte szombaton a TASZSZ hírügynökség. Szergej Szokolov 1911-ben született tisztviselő családban. A szovjet hadseregben 1932 óta teljesít szolgálatot. 1947-ben végezte el a páncélos és gépesített csapatok részére parancsnokokat képző katonai akadémiát, 1951-ben pedig a vezérkari akadémiát. A Nagy Honvédő Háború idején Szergej Szokolov egy páncélos és gépesített hadseregcsoport törzsének főnöke. majd egy páncélos és gépesített hadsereg parancsnoka volt. 1945 után különböző katonai tisztségeket töltött be: volt páncélos ezred és gépesített lövészhadosztály parancsnoka, hadseregtörzsének főnöke és hadseregparancsnok. 1960-ban lett a moszkvai katonai körzet törzsének főnöke. 1964-ben kinevezték a leningrádi katonai körzet parancsnokának helyettesévé, majd egy évvel később parancsnokává. 1967 áprilisa óta — mostani kinevezéséig —töltötte be a Szovjetunió honvédelmi minisztere első helyettesének tisztét. Szergej Szokolov 1937-ben lett a Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja. Jelenleg tagja az SZKP Központi Bizottságának. A Legfelsőbb Tanács képviselője. 0 Mit hozott a hét a kelet—nyugati kapcsolatok területén? Afféle íratlan hagyománynak tartják, hogy az év végi ünnepek előtt lelassul a nemzetkfezi diplomácia gépezete. Ilyenkor hosszabb szünetet iktatnak a különböző konferenciák menetébe. s véget ér az ENSZ-közgyűlés ülésszakának munkája is. Ez így történt, a hagyomány mégsem érvényesült, sőt a kelet—nyugati diplomácia és à nemzetközi érintkezés számos más ága magasabb .sebességfokozatra kapcsolt. A legnagyobb érdeklődést a Mihail Gorbacsov vezette parlamenti küldöttség nagybritanniai látogatása váltotta ki, hiszen személyében tizenhét év óta a legmagasabb beosztású szovjet vezető tárgyalt' Londonban. A rendkívül fontos és hasznos kétoldalú témák mellett a figyelem elsősorban a nemzetközi kérdésekre helyeződött, s természetesen szóba került a január elején esedékes szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó is. Változatlanul úgy tűnik, sőt ez az érzés megerősödhetett, hogy a fegyverzetkorlátozási kérdéseket bizonyos fokig összefogó „ernyő' alatt az űrfegyverkezés megakadályozása áll majd a két nagyhatalom párbeszédének középpontjában. A szovjet kezdeményezések mellett erre szoríthatja Washingtont a nemzetközi közvélemény és több fontos NATO-partnerének álláspontja. Mitterrand francia elnök a héten határozottan szembeszállt a csillagháborús elképzelésekkel, de lényegében bírálta azokat a brit és nyugatnémet kormányfő is. Weinberger amerikai hadügyminiszter ugyanakkor továbbra is határozottan kiállt á kozmosz militarizálása mellett, s legfeljebb ..párhuzamosságot" tud elképzelni, tehát, miközben tárgyalnak, folytatódna az űrfegyverkezés. Az eurórakétákkal kapcsolatos genfi értekezlet kudarca azonban megmutatta, hogy ez nem megy, ha a megbeszélések közben fokozódik a fegyverkezési hajsza, nincs miről tárgyalni, szétfoszlik a megegyezések minden reális alapja. Ilyen körülmények között, kínai és hongkongi látogatása után. Margaret Thatcher még egynapos karácsony előtti villámvizitet tett az Egyesült Államokban. Aligha csupán a jókívánságok átadása céljából. Inkább a Gorbacsovval folytatott eszmecserék tapasztalatairól számolt be, különös tekintettel a washingtoni vitákra. (A Gorbacsov-utat különben mind szovjet, mind brit részről alapvetően pozitívnak értékelték, s ezen nem változtatott a kényszerű rövidítés, amire egv szomorú esemény, Usztyinov marsall elhunyta adott okot.) Csemyenkónak, az SZKP főtitkárának, a szovjet államfőnek neve nemcsak a Thatchernek küldött és Gorbacsov által átadott üzenet kapcsán szerepelt a világsajtó címoldalain. Moszkvában tárgyalt Mengisztu etióp államfővel és Mintoff máltai kormányfővel. Majd véleményt, nyilvánított két lényeges fegyverzetkorlátozási, katonai enyhülési témában. Nyilatkozatai az atommentes s a vegyifegyver-mentes övezetekről kifejezik Moszkva készségét, a kölcsönösen előnyös megállapodásokra mindkét területen. & a diplomáciai élénkség folytatása távirati stílusban: Varsó vendége volt Andreotti olasz külügyminiszter, ujabb NATO-országbeli államférfi jövetele jelezhette tehát a lengyelellenes bojkott kudarcát. Ennek kényszerű elismerése a washingtoni bejelentés, hogy nem gördítenek többé akadályokat Lengyelországnak a nemzetközi valutaalapba (iMF) történő felvételével kapcsolatosan. Az Egyesült Államok ugyankkor sietett hozzáfűzni: néhány területen még nem hajlandó feladni a szankciókat. Prágában Genscher nyugatnémet külügyminiszter tárgyalt, s a vaisói elmaradt utazás fiaskóját, követően. Bopn ismét igyekszik éleszteni keleti politikáját. Végül, de nem utolsósorban a pekingi jelentés, ha ez nem is a klasszikus értelmű kelet-nyugati kapcsolatok körébe tartozik: Arhipov szovjet miniszterelnökhelyettes személyében tizenöt év óta. a legmagasabb rangú szovjet vezető tárgyal Kínában. Vagyis: minden vonatkozásban kétségtelen mozgás mutatkozik. Ezt igazolhatja a brit és a kínai fővárosból érkezett jelentések, kísérő évszáma: tizenhét éve, tizenöt éve most először ... 0 Milyen eredményekkel zárult az ENSZ-közgyülés 39. ülésszaka? Az ENSZ nem országokon felül álló szervezet és nem világkormány, hanem olyan, mint maga a világ. A New York-i üvegpalota gondos szigetelése csak az időjárás viszontagságai el)en hatásos, a nemzetközi élet konfliktusa' és ellentmondásai ott vannak az épületben. Az idén az ENSZ-közgyűlésében is valamivel kedvezőbb volt a helyzet, mint az elmúlt években. Pontosabban fogalmazva: őszre talán nem volt annyira kiélezett a helyzet, s nem volt olyan nyomasztó a feszültség. Hét bizottság, másfélszáz napirendi pont, számos határozat és szinte megszámlálhatatlan a hivatalos és félhivatalos találkozás. nem könnyű a mérlegkészítés. Annyi máris megállapítható, hogy a mennyiségi oldalt tekintve (több mint hatvan napirendi pont) és a politikai minőséget illetően a nukleáris háború elhárítása, a nemzetközi biztonság került előtérbe. Határozott álláspontot foglalt el a túlnyomó többség az űrfegyverkezéssel szemben. S figyelemre méltó, hogy 26 esetben az Egyesült Államokat csak legszűkebb atlanti szövetségesi köre támogatta, tíz esetben pedig egyedül maradt a szavazások során. A Közel-Kelettel kapcsolatosan az ENSZ-ben további tért nyert a békekonferencia szükségessége, s a Biztonsági Tanács újabb határozatokban ítélte el Dél-Afrikát. Ugyanakkor a válsággócok vonatkozásában egyedül Ciprus körül történt érdemleges haladás, kölcsönösen beleegyeztek közvetlen tárgyalásokba. Negatív és a kibontakozást akadályozó álláspontra helyezkedett viszont a közgyűlés az afganisztáni és kambodzsai kérdés vitájában, akárcsak az előző években. Az ENSZ-család krónikájához tartozik, hogy immár véglegesnek mondják az Egyesült Államok távozását az UNESCO-ból, es hasonló intézkedesekkel fenyegetőzik Washington mas szakosított szervezetek esetében is. Pedig, az ENSZ és szervei, minden bonyodalom ellenére, ha úgy tetszik, rendeltetésszerűen működnek. Ha ez szálkát jelent az amerikaiaknak. a hiba nem a nemzetközi szervezetekben van ... 0 Hogyan sikerült elhárítani az izraeli kormányválságot? Az izraeli nagykoalíció résztvevői ötven hónapra kötöttek együttműködési megállapodást, de már az ötödik hónap előtt súlyos válság keletkezett, A felszínen két Peresz vitája zajlott. Kichak Peresz, a/, ultrajobboldali. Vallásos SASZ-párt egyetlen minisztere bejelentette Simon Peresz miniszterelnöknek: ha nem kapja meg a belügyi, vagy a vallásügyi tárcát, akkor lemond, s a párt kiválik a kormányszovetségből. A 120 tagú parlamentben így is biztosított a többség. hiszen az öt SASZ-képviselö híján is 92 szavazattal rendelkeznek. De a nagykoalíción belül megbomlottak volna az arányok a jobboldal rovására, s ezért a Samir vezette Likud is a kiváláshoz való csatlakozással fenyegetett. Zsarolás. többszörös ultimátum követte egymást, míg kompromisszum született: a SASZ megkapta a belügyi tárcát, s ellenőrizheti a vallásügyi tárca pénzének 40 százalékát. A kormányválság elhárulásában nyilván közrejátszott, hogy egyik nagy párt sem vállalná szívesen az újabb választási erőpróbál. Réti Ervin A Mezőhegyes! Mezőgazdasági Kombinátban szombaton ünnepelték a gazdaság fennállásának 200. évfordulóját. A jubileumi megemlékezésen megjelent Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagia, az Elnöki Tanács elnöke, ott volt Szabó Miklós, a Békés megyei pártbizottság első titkára és Gyulavári Pál. B< Kvs megye tanácsának elnöke Az Állami Ménesintézet alapító oklevelét 1784. decemper 20-án írta alá II. József császár, elrendelve a hadsereg lóállományának feltavítását. Az akkori mezőhegyes! pusztán az oklevél aláírását követő év áprilisában kezdődött meg a gazdasági épületek és az istállók építése: a munkára egy szekerészalakulatot. 200 kőművest és 150 ácsot .vezényeltek. A birtok 1788Mezőhegyes 200 éve ra már 170 ezer lovat. 200 ezer ökröt. 1 millió mázsa szénát szállított a hadseregnek és 194 ezer vágómarhát Bécs ellátására. A gazdaságban a kiegyezés után tértek át a belterjes gazdálkodásra, a századfordulóra pedig kialakult a gazdaság központja mellett a község is, amelynek műemlékeit az elmúlt években restaurálták. A jubileumi ünnepség vendégeit Supala.Pál, a kombinát vezérigazgatója köszöntötte, majd Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mondott bestédet. Visszapillantva a gazdaság történetére, megemlekezett az elődökről, akisnek munkája nyomán ismertté vált Mezőhegyes neve hazánk határain túl is. Hangsúlyozta, hogy a komb.nát jogelődjénél dolgozó szakemberek maradandót alkc ttak.'munkásságuk nyomán gazdagodott az ország. Szóit a második világháborút követő nehéz napokról, arról az időről, amikor a kifosztott állami birtokon szinte mindent elölről kezdve megteremtették a termelés feltételeit. A gazdaság fejlődésének legimponálóbb szakasza az utóbbi másfél évtizedre tehető. Sikerük nyitja dolgozóik példamutató munkája mellett abban von hogy folyamatosan erősítik a gazdálkodási fegyelmet. törekednek a legújabo kutatási eredmények alkalmazására. A két évszázados állami bínok mai dolgozói megközelítőleg 20 ezer hektáron gazdálkodnak; a tájegység termelési szerkezetének megfelelő gabonát és húst adnak a népgazdaságnak, évi termelésük értéke meghaladja a kétmilliárd forintot. Az elmúlt években ötezer hektáron hét tonnát meghaladó búza-, 3500 hektáron pedig 10—12 tonnás kukoricatermést takarítottak be. cukorrépából pedig 45 tonna feletti eredményeket könyvelhettek el. A gazdasagoan több mint százezer sertést és tízezer szarvasmarhát nevelnek évente. Az alapításkor célul meghatározott lótenyésztés szerkezetet cn változást hozott, hogy jeitnleg már csak tenvészlovakat tartanak. Az ünnepségen Losonczi Pál tolmácsolta a kombinát dolgozóinak Kádár János személyes üdvözletét, majd átadta a kollektívának a jubileumi oklevelet, amelyet Sujjala Pál vezérigazgató vett át. Az Elnöki Tanács elr.öke ezután kitüntetéseket nyújtott át. A Munka Érdemrend arany fokozatát adta át Gélya Mihály nyugdíjas növénytermesztési brigátivezetönek, továbbá 1—1 dolgozónak az ezüst,' illetve a bronz fokozatot. A kombinát 25 dolgozójának Váncsa Jenő adta át a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntető jelvényt: negyvennegyen a Vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetést vehettek át. Az ünnepség résztvevői ezt követően a most megnyitott Kocsimúzeumban kiállított régi termelési eszközöket tekintették meg, majd a tört'neti emlékkiállítás megnyitásán vettek reszt.