Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-13 / 266. szám

I AZ MSZMP SZEG Lázár György és Nyikolaj Tyihonov vezetésével Magyar-szovjet tárgyalások Moszkvában Konsztantyin Csernyenko találkozója a magyar kormányfővel Kitüntetések — Közlemény Hazaérkezett a Minisztertanács elnöke és kísérete (Folytatás a 2. oldalon.) Kormányfő! tárgyalások: a képen — balra — a magyar küldöttség Lázár Györggyel az élen, és — jobbra — a szovj el küldöttség Nyikolaj -Tyihonov vezetésével. (Telefofó — TASZSZ—MTI—KS) Lázár György, « Magyar A szívélyes és elvtársi lég- a Szovjetunióban. Ügy is­Nepköztarsasag Miniszter- körű megbeszélésen a íelek merik, mint olyan embert, tanácsának elnöke, a Szov- nagyra értékellék a két párt. aki sokat és eredményesen jstunié kormányának meg- a két nép és a két ország dolgozik a fejlett szQcializ­luvásara vasa ma p munka- kappsnlatainak- jelenlegi szín- mus magyarországi felépíté­latogatasra Moszkvába üta- vonalát. Az időszerű kűlpo- se feladatainak' megoldásán, zott. Kíséretében volt Falu- litikai kérdések megvitatása az ország nemzetközi pozí­végi Lajos, az Országos során Lázár György és cióinak megszilárdításán, a Tervhivatal /elnöke' és Mar- Konsztantyin Csernyenko két párt és állam szövetsé­jai József, a Minisztertanács kifejezésre juttatták eltó- gének megerősítésén, elnökhelyettesei, • valamint kéltségükét, hogy a jövőben — A szovjet—magyar kap­Veress Péter kiilkereskedel- is a szocialista közösség tag- csőlátók megbízható alapja mi miniszter és Roska Ist- államai egységének és össze- az SZKP és az MSZMP szö­vőn külügyminiszter-helyet- f orrot tsagának erősítésére, a ros kapcsolata, szilárd elkö­tes. Rajnai Sándor, hazánk szocialista országok sokol- telezettsége a marxizmus­moszkvai rendkívüli és meg- dalú, gyümölcsöző együtt- leninizmus és a szocialista hatalmazott nagykövete a működésének továbbfej lesz- internacionalizmus eszméi Szovjetunióban csatlakozott testve törekszenek, és erő- iránt — hangsúlyozta Konsz­a kísérethez. feszítéséket tesznek annak tantyin Csernyenko. A kormány elnökét a Fe- érdekében, hogy megvalósul- — Meggyőződésünk, hogy rihegyi »repülőtéren Sarlós jon a testvéri országoknak e kapcsolatok „ jövőben is István, a Minisztertanács el- a nemzetközi helyzet egész- töretlenül fognak fejlődni, hökhelvetteae, Várkonyi Pé- ségesebbé tételét célzó irány- Sokoldalú • kapcsolataink ter külügyminiszter és Rá- vonala nyász Rezsó államtitkár, a Lázár György és Konsz­Minisztertanács Tájékozta- tantyin Csernyenko megbe­tasi Hivatalának elnöke bú- szélései megerősítették az csúztatta. Jelen volt Iván MSZMP és az SZKP, a ma­Aboimov követ-tanácsos, a gvar és a szovjet kormány Szovjetunió budapesti nagy- teljes nézetazonosságát va­kovetségének ideiglenes ügy- lamennyi .megvitatott kér- ^ vivője. désben. Hétfőn délelőtt Moszkva- A megbeszéléseket köve­ban megtartották Lázár tőén Konsztantyin Csernyen­Györgynek. a Miniszterta- ko, az SZKP KB főtitkára, nács elnökének és Nyikolaj a Szovjetunió Legfelsőbb Tyihonovnak, a Szovjetunió Tanácsa Elnökségének elnö­Minisztertanacsa elnökének ke hétfőn a Kremlben átad­tárgyalásait. ta az Októberi Forradalom A megbeszéléseken ma- Érdemrendet Lázár György­gyar részről részt, vett Falu- nek, a Magyar Népköztársa­végi La jos, az Országos Terv- sag Minisztertanácsa elnö­hivgtai elnöke. • miniszterei- kének. A kitüntetést a Szov­nök-heJvettes. Marjai József jetunió és a Magyar Nép- j miniszterelnök-helyettes. Ve.- köztársaság közötti testvéri i ress Péter külkereskedelmi barátság és sokoldalú együtt J miniszter. Roska István kül- működés fejlesztésében és j ügyminiszter-helyettes és megszilárdításában szerzett j Rajnai Sándor. hazánk kiemelkedő érdemeiért. 00. {/ moszkvai nagvkövete. Szov- születésnapja alkalmából jet ré—zről jelsn volt Nyiko- ítélte oda Lázár Györgynek iai Bajbakov, a Szovjetunió a Szovjetunió Legfelsőbb Állami • Tervbizottságának Tanácsának Elnöksége, elnöke, miniszterelnök ->he-. Az átadási i'mnenségen lyettes. és Nyikolaj Talizin, mondoit beszédében Konsz­miniszterelnök-helyettes, tantyin Csernyenko egyebek Nyikolaj Patolicsev külke- között megállapította: reskedelmi miniszter. Borisz — Az Októberi Forrada­órriztov külüT"'! tt— lom Érdemrend nagyszer " helve+tec Vlcyimir Ru- ielkép kifejezője: a szövi ' zovszkii. a Szovjetunió bu- állam olyan érdemrendké" daoesti nsevkövete. alapította, amelyet azok ér Szegedi olajbányászok munkasikerei A Kőolajkutató Vállalat szegedi bányászati üzemé­nek dolgozói a párt közel­gő kongresszusa és hazánk felszabadulásának tiszteleté­re indított munkaverseny­ben 92 százalékra teljesí­tették éves tervüket az év első tíz hónapjában. Ezzel megszerzett időelőnyük le­hetővé teszi, hogy a taná­csok megrendelésére még az idén Hódmezővásárhelyen és a tervek szerint másutt is új termálkutakat mélyítse­nek. Fellendült az újító­mozgalom: a dolgozók ész- ) szerúsítései eddig 3 millió) forint hasznot eredményez-) tek. Az újítások többségé­vel importot takarítottak meg. Losonczi Pál Délkelet­Ázsiáira utazott A Vosztok elnevezésű 30, tagú fúróbrigád országos \ csúcs megdöntését vállalta. J Céljuk, hogy 1984. április 4. és 1985. április 4. között összesen 40 000 métert fúr­janak le a föld mélyébe. Ennyit még egy fúróbrigád sem teljesített egy év alatt hazánkban. Vállalásukat jó szervező munkával időará­nyosan teljesítik. KGST­tanácskozás Hétfőn Budapesten Pál Lénárd akadémikus, az OMFB elnöke megnyitotta a KGST Szabványügyi Állan­dó Bizottsága mérésügyi szekciójának 26. ülését. A KGST-tagországok mé­résügyi hatóságainak vezetői többek között a hazánkban is törvényes Sl-mértékegy­ségeket megtestesítő KGST­etalonok ^létrehozására es alkalmazására 1983-ban megkötött együttműködési megállapodás eddigi ered­ményeiről, több mérésügyi KGST-szabvány elfogadá­sáról, valamint'az együtt­működés és a munkameg­osztás egyéb időszerű kér­déseiről tanácskoznak. Losonczi Pál Trautmann Rezsőtől búcsúzik a Ferihegy! repülőtéren. (Fotó: Manek Attila — Telefotó—KS) Losonczi Pál, az Elnöki ta Köztársaság budapesti Tanács elnöke és felesége nagykövete, Kasman Dja­hétfőn elutazott délkelet- jasasmita, az Indonéz Köz­ázsiai körútjára. Ütjának el- társaság budapesti nagykö­ső állomása az Indonéz Köz- vetségének ideiglenes ügy­társaság, ahová Suharto vivője. köztársasági elnök hívta Losonczi Pál — úton In­meg. Az Elnöki Tanács el- donéziába — hétfőn delelőtt nőkének kíséretében . van rövid időt Kuvaitban töltött. Borbándi János, a Minisz- A repülőtéren Abdullah al­tertánács elnökhelyettese, Rus/taid közmunkaügyi mi­Bányász Rezső , államtitkár, nisglef fogadta. Az Elnöki a Minisztertanács Tájékoz- Tanács elnöke rövid meg­tatási Hivatalának elhöke, beszólást folytatott a kuvai­Rév Lajos, az OKISZ elnö-' ti politikussal a repülőtér ke. Nagy Gábor külügy- és diszvarótermében Jelen Melega Tibor külkereskedel- volt Horvát Ernő, hazánk kuvaiti nagykövete. A gép ezután Bombay felé folytat­ta útját. mi miniszterhelyettes. Losonczi Pál búcsúztatá­sára á Ferihegyi repülőtéren mégjelent Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizott­ságának. titkára. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke. Katona Im­re, az Elnöki Tanács titká­ra, valamint Várkor.yi Pé­ter külügytniniszter. Jelen volt Cipón Nguon. a Kam­bodzsai Népköztársaság bu­•>estl nagykövete.. Nguyen ng. a Vietnami Szociális­Tervszerűm halad a Kelemen és a Somogyi utca sarkán a város egyik legszebb műem­lékének és történelmi emlék e .yenek, az angol romantikus stílusban épült Fekete-ház­—.— — — nak a felújítása. A külső ho niokzat elől lekerült az állványerdő. az egykor sötétszürke Lázár Györgyöt, a Minisz- demelhetnek ki. akik elkó- j épület mélybarna színt kapott, a díszítések cspntszínúek. Juhász Gyula az egykori tertanács elnökét hétfőn a telezettek október ügye és a munkásotthont ..szegedi Pilvax"-nak nevezte. Az épület a rekornstrukciót követően a Kremlben fogadta Konsz- kommunista eszmék iránt. j Móra Ferenc Múzeum történ'ti osztályának ad majd otthont. A kutatószobák, laborató­tantvin Csernyenko,"az. SZKP Az SZKP KB főtitkára'| riumok és a könyvtár mellett két kiállitóhelyiség fogadja a látogatókat, az ejmeleten KB főtitkára, a Szovietuni.ó megállapította, hogy Lázári rendezik meg a szegedi munkásmozgalomnak emléket állító állandó bemutatót míg a hazafiként és in- I földszinten időszaki kiállítások lesznek. (Somogyi Károlyné felyételén a .megújuló, épület ismerik' homlokzata) Legfelsőbb Tanácsa ségének elnöke. Elnök- Györgyöt ternacionalistaként Losonczi Pál hétfőn este; több mint hat és fél ezer kilométeres repülőút után az indiai Bombaybe érke­zett. A rCDÜlötéren a magyar államfőt és feleségét, vala­mint a kíséret tagjait, a bombayi repülőtéren Maha­rastra állam főminiszterének helyettese, ICmbadvar méző­gazdasági miniszter köszön­tötte. Jelen volt dr. Turi Ferenc, > hazánk új-delhi nagykövete, aki erre az al­kalomra Bombayba utazott, s a bombayi magyar kolónia tagjai is köszöntötték Lo­sonczi Pált. Ezután a ma­gyár államfő és kísérete éj­szakai szállására, az oberói ] Towers Szállodába hajtatott. Az Einöki Tanács elnöké­nek különgépe ma, kedden, közép-európai idő szerint a kora hajnali órákban foly­tatja útját, és délelőtt ér­kezik meg Dzsakartába. * Amikor a számot meg­hirdették, senki sem hitte el, hogy elérhető. Amikor az ötéves ..transzmigrációs" program ideír márciusban véget ért, kiderült, -hogy ( még a két és fél milliós cél­kitűzést is túlszárnyalták —; de Indonézia nénesedési gondjaihoz képest ez is sze­rény eredmény. A transzmigráció indonéz műszó, az emigráció mintá­jára: arról van szó. hogy a kormány a leginkább túlné­pesedett szigetekről, elsősor­ban Jáváról az arra vállal­kozókat máshová költözteti át. A „tran6zmigráns" csa­ládok mindegyike 2,5 hek­táros őserdei irtást, egy két­szobás házat, műtrágyát, munkaeszközöket, sőt egy évig ingyen élelmiszert is kap. öt év után a föld és a ház saját birtokukba megy át. (Folytatás a 2, oldalon.) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 74. évfolyam 266. szám 1984: november 13.; kedd Ara: 1,40 forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom