Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-10 / 264. szám
Szombat, 1984. november 10. —• r, — Napjainkban egyre több szó esik megélhetésünkről. magyarán a pénzről. Van-e pénze a szegedi városi tanács vb pénzügyi osztályanak. illetve az osztály vezetőjének? — Sem «7. osztálynak. Bem a vezetőjének nincs olyan pénze, amire gondol. A mi dolgunk gyakorlatilag előkészíteni a tanácsnak és a vegrehajtó bizottságnak a gazdái kodá&hoz szükséges anyagokat, hogy « jogszabályoknak megfelelő döntések szülessenek. Előkészítünk, koordinálunk, végrehajtunk. Mi több, befolyásoló szerepünk is van az intézményeknél, szakigazgatási szerveknél, hiszen a tanácsi gazdálkodásra vonatkozó jogszabályokat be kell tartatni. — Szegedet a kultúra fellegváraként szokták emlegetni. Vajh mennyi jut kultúrára a közös kalapból: sok, vagy kevés? — Döntse el az olvasó! A tanács idei költségvetése hozzávetőlegesen 1,3 milliárd, amiből 615 millió jut a kulturális ágazatra, egészen pontosan 48.4 százalék. Ebből a pénzből a tanács 281 milliót fordít az óvodákra, illetve az alsófokú oktatásra, 198 milliót a középfokúra, ugyancsak a diákotthonokkal együtt; a közművelődésre, művészeti intézményekre pedig 106 milliót. S ezek csupán a működésük hoz szükséges költségek, erre Jönnek a beruházások, mint például a nem régen befejeződött Somogyi-könyvtár levéltáré, ami külön 245 milliót tett ki. Más közelítésben. ha azt mondom, idén körülbelül 200 milliót költött a városi tanács Intézményeinek korszerüailesére, akkor ennek úgy háromnegyedét a kulturális ágazat emésztette föl. Vagyis hát Szeged áldoz a kultúrájára, a párt- es állami vezetés nagy hangsúlyt fektet rá S nem csupán a fenti költségvetési arányokból láthatóan. Elég számba venni azokat az új intézményeket. melyek közvetlenül és hatékonyan a város lakosságát szolgálják. Persze a statisztika olyan bikini — szokták volt emlegetni — ami a lényégét takarja el. Nagyszámokat emlegetünk, mögöttük azonban valóságos intézmények élnek, dolgoznak, a maguk sajátos, egyedi problémáival. A tanács vezetői, az ágazatok irányítási osztályai jól érzékelik az intézményeket szorító gondokat. feszültségekét: a vb folyamatosan figyelemmel kiséri szakmai es gazdálkodási munkájukat. Évente általában háromszor- négyszer áttekinti a gazdálkodással kapcsolatos kérdéseket. így szükség esetén menet közben hoz intézkedéseket. A sok ilyenből hadd emeljek ki mindössze kettőt. A gyermekélelmezést. mint zsebbevégó Debreczení Pál pénzügyi osztályvezetőhöz kérdést — mire a vb idei előirányzatán felül 20 milliót költött. A konyhák fölújításával azt szeretnénk elérni, hogy minél több gyerek jusson életkori sajátosságainak megfelelően jó minőségű ellátáshoz. És a színházi rekonstrukciót, amiről sokan úgy gondolják, pusztán az épület fölújításából áll. Kétségtelenül ez a leglátványosabb része, ám a tanácsnak arra is kell gondolnia, hogy a művészeknek méltó környezetet, életfeltételeket teremtsen. Az elmúlt másfélkét esztendőben közel 10 milliót fordítottunk színész.a kásokra. s minden tőlünk telhetőt megtettünk az előadásokhoz szükséges műszaki feltételek megteremtéséhez is. Vagyis a kultúra pénze sem sok. de nem is kevés. Ha ésszerűen költjük el, jól szolgálja a város lakosságának érdekeit, tisztes ellátási színvonalat biztosít. — Milyen megfontolásokból osztják el a pénzt? Az- , az, hát milyen a tanács pénzügyi politikája? — Az éves terveket a tanácsülés hagyja jóvá. A döntések természetesen bizonyos rendezőelvek figyelembevételével történnek, s e tekintetben Szeged sem függetlenítheti magát az ország egészének mindenkori helyzetétől. A keretek szétosztását részint úgynevezett kényszerpályák befolyásolják — az intézményeket működtetni kell, lehetőleg jó színvonalon. s ehhez bér, energia, szakmai költségek merülnek föl —, másrészt viszont a testületeknek, rnérlegelesi lehetősége is van. hogy a bevételi többleteket milyen célokra használják föl. Tavalyról például több mint 180 millió forintot spórolt a város, minek közel harmada az intézményeknél maradt kötelezettségeik vállalásának fedezetéül. További 80 milliót a színházi rekonstrukció folytatására hagyott jóvá a testület, végül 62 és fél milliót azokra a várospolitikai szempontból fontos területekre irányított melyek a lakossag ellátását alapvetően meghatározzák, így a Tolbuhin sugárúti szociális otthonra, a kórházi felújításra, életveszélyes iskolák rendbehozatalára. Talán sikerül érzékeltetni, a pénzügyi döntések szabadságfoka meglehetősen behatárolt. Nincsenek könnyű helyzetbén a tanácsi testületek; az utóbbi időben a források beszűkültek. ám a lakossági igények és szükségletek ellenkező tendenciát mutatnak. Ilyen helyzetben fokó- 1 zott a testületek politikai | felelőssége, hiszen véges összegek fordíthatók Szeged | ellátására — nemcsak a kulturális ágazatban, egyéb j területeken is. N. I. Antikvár könyvaukció Az Állami Könyvterjesztő Vállalat november 16.-án és 17-én, immár huszadik alkalommal rendezi meg könyvárverését, ezúttal is a. Pesti Vigadó hangversenytermében — jelentették be pénteken, az aukció színhelyén megtartott sajtótájékoztatón. Az érdeklődők 489, magánszemélyektől és budapesti antikváriumokból öszszegyújtött kötetből válogathatnak. Az aukció listáján nem egy könyvritkaság szerepel. A ritkaságok sorát kéziratok is gyarapítják: például az a levelezés, amely Jókai Mór és Feszty Árpád pereskedésének néhány dokumentumát is tartalmazza. Tájékoztató a megyéi rendőr-főkapitányságon Ez történt a Csillag Börtönben lapunkban hírt adtunk ar- valamint dr. Kárpáti Zoltán a nyaki ütőér és a mellkast ról, hogy a szegedi Fegyház alezredes, a vizsgálati osz- vena sérülése okozza. A búés Börtönben — Csillag — tály vezetője részletes tájé- noz.ő megv tovább. hasba az emberölés kísérlete miatt koztatást adott tegnap dél- szúria Tóth Andrást, aki az 7 évi szabadságvesztés bün- után lapunknak. A nyomo- egyik helyiség meszelésenek tetését töltő Richter Richárd zás befejeztével most felidéz- ellenőrzéséből szinte egy28 éves budapesti lakos, ok- zúk, mi történt, október 19- szerre ér az elítélttel a csarén a Szegedi Csillag Börtönben. tóber 19-én foglalkoztatási helyen, az Alföldi Bútorgyár szerelő üzemében megsértette művezetőjét, majd amikor felelősségre akarták vonni, kést vett magához, és a művezetők közül . hatot megsebesített. A sérülések következtében Frank Tibor a kórházba szállítás után. Nagy Ferenc pedig a kórházban meghalt. Négyen súlyos sérülést szenvedtek. A rendőrFgv nappal a gyilkosság előtt, október 18-án Frank Tibor művezető észreveszi, hogy Richter Richárd kést élez. A művezető ezt az éles szerszámot magához veszi, és közli az elítélttel, "hogy fegyelmi lapot állít ki, a kest pedig az irodában leadja. Ennél az eseménynél sée azóta befetozte a vizsaá- álljunk meg egy pillanatra. StotTdrBarm^ndX- - 0,vasöba" * redes, megyei főkapitány, Szabó Endre köszöntése merül, hogy lehet gyilkos szerszámot csinálni a Csillag Börtönben. Nos. a késkészítés nem a cellában, hanem a szerelőüzemben történt, ahol az elítéltek rendelkezésére áll bármilyen fém. Ugyanis ott gyártják a bútorokat, amelyeknek az anyaga nemcsak fa és pozdorja. De általában nem szo! kás a szúrósaerszámok soj rozatgyártása. Richter úgy I látszik, notórius késkészítő volt, amit az október 19-i események is bizonyítanak. j Délelőtt, fegyelemsértésért, • a főművezetői szobába akarják kísérni, de a parancsot megtagadja. Csak a többszöri felszólításra engedelmeskedik. Eközben a főművezetői irodában az egyik börtönőr türelmetlenül várja az előállítást. Kinéz az ajtón, látja a vonakodást, táBnyixM Zoltán Felvétele Szabó Endrét, a Csongrád megyei Hírlap hosszú időn át volt főszerkesztő-helyettesét hetvenedik születésnapján, tegnap, pénteken délután a megyei pártbizottság székházában köszöntötte dr. Komócsin Mihály, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, és átadta az ünnepeltnek a megyei partbizottság köszöntő levelét. Képünkön: balról: Szabó Endre, szemben, dr. Komócsin Mihály Bandi bácsi nokba. Sérülését alig veszi eszre. néhány lépést tesz a gyilkos után. Richter kijut a belső udvarra, ott találja volt művezetőjet. Szabó Bélát. kétszer mellbe szúrja, aztán a menekülő ember hátába is beledöfi kését. A továbbiakban engedje meg az olvasó, hogy eltekintsünk a bútorgyár belső kiképzésének részletezésétől Az egyik ajtónál Varga Józsefet szúr.ia meg kétszer rpaid elrejtőzik A mellette ,elhaladó Konkoly Istvánt hátulról átkarolja es jobb kezével a kést kétszer is beleszúrja. Ezután az egyik dolgozótól vizet kér. s amikor az a pohnrat kiadja látja Richter liheg, feje sérült, felmutatja a véres kését, s azt mondja: ..Megszúrtam három smasiszert" — és elszalad. Fut tovább, útjába kerül Nagy Ferenc, akibe többször belevágja kését. Többen utánaerednek. de üldözőit késével megfenyegeti, hogy megszúrja őket. Amikor körbeveszik. s látja, hogy helyzete kilátástalan, gyilkos szerszámát átadja az egyik börtönőrnek. Az események kapcsán mindjárt felmerül az a kérdés miért, nem tudták megfékezni az ámokfutó gyilkost. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, a fontos tények között szerepel. madástól tartva, gumibotját hog fl tóbbi elilélt nem az asztalra teszi. Richtert ugyanis nem a legjobb modorú elítéltek közé sorolták. Nemcsak a közvetlen ismerősei tartották agresszív embernek, hanem a börtönben is hamar rászolgált a megkülönböztetett figyelemre. A Iázott", nem segített a gyilkosnak. Például az egyik életfogytiglanos eg.v hatalmas vasrúddal eredt utána, de más elítélt is üldözte, próbálta megfekezni. Richter azonban rendkívül gyors volt. és az egész bűntény rendkívül jó felépítésű es körülbelül öt perc alatt zaj izomzatú fiatalember — aki lott ,e A következő kérdés: rendszeresen kondicionálta a börtönőrök miért nem magát cellájában — rövid használták fegyverüket* Az időn belül különösen vészé- ok egyszerű, a bútorgyár télyes elítélt lett, és a legszi- rületén nem hordanak Piszgorúbban őrizték. A börtön- tolyt hiszen több száz elítélt őrök és a polgári alkalma- között járva-kelve ez rendzottak a bútorgyárban. meg- kívül veszélyes lenne könykapták Richter fényképes nyen lefegyverezhetnék őket. kartonját. Tehát a börtönőr — Apam Kolozsvárott az Ellenzéknél kezdte ,— mondta titokzatoskodva István fiad. Egy padban ültünk a Radnótiban, s mindketten tam meg hogv mi is az a napilap Cikkek jőrnek, információk áramlanak, értelmes rendet kell tenni egyegy üjságoldalon. Hogy mindezt miként lehet megújságírók szerettünk volna csinálni, tőled tanultam meg Bandi bácsi, kérlek hogy ne lenni. Újságírók, mint te, Bandi bácsi. Évek múltán aztán újságírók is lettünk. És a te példádból is. Emlékszem, valamikor édesanyám fölbontott egy levelet. Hatvannyolc végén lehetett. Gyere hozzánk — ez volt az érielme, a lényege. Mentem. Talán a példád miatt is. Hogy aztán dolgaim hogy alakultak, hog.v nem alakultak: más kérdés. Emlékszem rá. hagv szombatonként összegyűjtötted magad köré az. ifjú „titánokat". Engem is — és elkezdtünk valamennyien újságban gondolkodni. Újságban. mondom. Magam akkor tanulA sokarcú textil cínvmel dr. Markos Gyöngyi t»rt Iparművéswtt foglalkozást gyerekeknek » Móiu Ku-irnc Múoínm muzeuiml matin** ma, szombaton délelőtt 10 órától. Njparnei együttesek, népdalkörök ós szólisták megyei minősítő hangversenyét rendezik meg ma. s/.omhatem és holnap, vaíárnap délelőtt 10 ólától a Réköczi utea 1. HOTHTI alatti Vasutas MúvelódeM Hasban. A kon orr leken összesen »1 együttes és sZóiista mutatja be tudását. Uj hétvégi csaJadi rendezvénynyel jelentkezik az Ifjúsági Raz: holnap, vasárnap délután 2 órai kezdettel ta-tjak met elöször ..kiesüknek ea nagyoknak" a Hoszorkanyvasarnapot.. melynek programjában ezúttal töbivek között levetítik A seriff és az idegenek csmít o'aaz fllmrt. délután i-töl az aproesgok Bognár Zsolt gyermekműsorát. a nagyobbak » Varga Miklóssal meg-artandó zenés betz>!ge*.est elvezhetik. S órától a budapesti Szélrózsa együttes műsora következik, iesa meg diszkó, kitMűsorajánlat lönbozö Játéikok. tombola. Illetve iwne/jdedrkaciő és -vásárlás is. A Jtrt Stlvtn Sok» System és Btnder Karoly hangversenyét rendezi meg a Szegedi Dzsessz* klub november 12-én. hétfőn este 8 órai kezdettel a JATE-klubban. öt esztendeje működik az Ojsmrged' Kamarazenekar. Ebből az alkalomból adnak hangversenyt kedden este 6 órakor a November 7. Művelődési Házban. A műsorban Httúdel. Loca»14 i. Mozart és Bartók művei szerepelnek, vezényel Kiss Ernő. Werner Pasabinder filmjét, a Veron i os Voss vágyakozása című alkotást vetítik november 12-en, hétfőn este fái 7 orakor a Kossuth. Lajos sgt. Sí. »7.. alatti PU'gontós moziban levő Voiánfilimk hibban. Szingapúrról és Thai fii Iduv'i. tart dl®képekkel fflusatráit útibesziámolót dr. Soproni Lajos november lO-én. héttőn este 6 órai kezdettel az olajipari dolgozók Lenin körút 47. szám alatti klubjá'ban. A Juhász Gyula Mu ve&őd&s Központban pedig Klon.kai László diaképekkel illusztrált elöadast tart Japanrói, hétfőn este 6 órakor. A biológiai szabadegyetem sorozatéiban vasárnap délelőtt 11 órakor a Juhász Gyula Művelődése Központban dr. Szemere György egyetemi tanár e'.őada*át hallgathatják az éTdek'ódők. A cwr.é: ..A', ember szaporodása és a szaporodási hibák genetikája". A Collegium Artium színháztudományi szekciójában dr. Székely György, a FITE elnöke tesz a vendég, kedden est-e S órakor, a Herman kollégiumban. A témája: színjátszás szavakkal és szavak nélkül. haragudj azért: a tisztelgő tanítvány mindezt most így, tegezve mondja ei. Eddig soha nem mertelek tegezni. Afféle második apámnak tekintettelek, s apámat sem tegeztem soha... Tudom, hogy nehéz, életed volt. tudom azt. hogv ez a nehéz élet munkásélet volt. Emlékszem a történeteidre is. A nehéz időkből valókra is. Átéltétek, túléltétek volt erőtök arra is. hogy megújuljatok. Ügy gondolom, ió lenne ha nekünk ts megvolna a ti erőtök. Nyugdíjas vagv már. de egy újságíró igazából soha sem vonul nyugdíjba. Létezel ma is. újságíróként létezel, mert írsz.. Járod a magad óljait, megfricskázol mindent ami arra érdemes, megdicsérsz mindent, ami arra méltó. Sokan vagyunk, akik tőled tanultuk a szakmát. Hogy jól tanultuk-e meg? Nem tudjuk. Figyeljük szigorú arcodat, s ha egyetlen mosolyt felfedezünk rajt;!, azt mondtuk, talán. Hetven éves lettél. Hetven esztendő több mint két emberöltő. Mi. akik tanítvanvaid lehettünk sok-sok erőt, egészségét kívánunk neked, a harmadikhoz. Petri Ferenc azért gondolt támadásra, mert Richter közismert volt agresszivitásáról. A következő öt percben az. események olyan hihetetlen gyorsan peregnek, hogy szinte nehéz nyomon követni azokat. Richter az ajtó elé ér, meglátja a gumibotot, feltehetően megijed, mert gyakran volt fenyítve. Megállás nélkül visszafut a munkahelyére. A börtönőr ezt látva, utasítja a művezetőket. hogy fogják el. Eközben a „tegnap elvett kést" egy ugyancsak házi készítésű. 13 centiméter hosszú, fanyelű pengével és egy 28 centiméteres tőrnek kiélezett acéllal pótolja. A futó Richtert az egyik börtönőr gázspray-vel akarja megállítani, de a gázsugár célt téveszt, az elítélt kanalazó mozdulattal felé szúr. de csak karcolást e.it. A következő Pillanatban beszalad a munkacsarnokba, meglátja Frank Tibort, akit szinte összekaszabol. Halálát Olvasóink biztosan arra is kíváncsiak, mi volt az indíléka Richternek a sorozatos szurkalásban szökni akart, vagy bosszút, állni a nolgári alkalmazottakon. Egvik indítékot sem tételezték fel a nyomozás során. Rendkívül agresszív lényéből következik ez a súlyos tett. Egyik rokona így jellemezte. és ez adalék a személyiségéhez is: „Nehezen viseli el a börtönt, és azt mondta, egyszer öngyilkos lesz.' s haragosait is magával viszi." A bűncselekmény ötén pszichiáterek vizsgálták meg. é- megállapították, a cselekmény elkövetésének időpontjában Richternek nem volt kóros elmemúködexe. Egyébként a bűntény után az elítélt szöget nyelt: orvos gyógy kezeli. A rendőrség befejezte a vizsgálatot, és az ügyet vádemelési javaslattal átadta a Csongrád megyei Főügyészségnek. H. M. # Árokba borult egy autóbusz Ceglédnél lédi kórházba szállították, a többieket a helyszínen részesítették elsősegélyben. A baleset vizsgálatát a rendőrség megkezdte. Az eddigiek szerint az út mentén veszteglő autóbuszt a teherautó vezetője — a ködben — későn vette észre, elrántotta a kormányt, de pótkocsija a busznak ütközött, majd az árokba lökte a járművet, A Tápiószeléről Ceglédre vezető úton, a 27-es kilométerkőnél a ceglédi Volán — megállóban álló — autóbuszának ütközött pénteken egy pótkocsis teherautó. A baleset következtében a Cegléd környéki iskolásokat szállító autóbusz az arokba borult. Egy gyermek állapota életveszélyes, heten súlyos, tizenketten pedig könynyebb s'érülést szenvedtek. A súlyosabb serülteket a ceg-