Délmagyarország, 1984. szeptember (74. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-08 / 211. szám

Szombat, 1984. szeptember 8. Itt vannak a gyökereink E

z a téma is igen meleg. A fiatal kutató a tetőfedő szakmunkáshoz hasonlítja magát, és azt mondia. annak sokkal iobb. Talán cserélne is vele? Semmiképpen nem. A nagv gubanc telies kibogozását senki ne vária most tőlünk, csak érintésére van időnk: neki azért lehet iobb. mert tudiuk ugvan. hogv szinte minden úi éoületünk teteje beázik, ha ion az eső mégse támad belőle semmi kára. Bekalkuláljuk a költségekbe a sorozatos javításokat, és várjuk a következő napsütést, mert ezek a hibák mindig megszűnnek egv időre, ha kisüt a nap. Azért nem cserélne vele csupán, mert látia raita. hogv kínnal dolgozik. Mi öröme lehet az életben, ha tudia. hogv szidiák? A fizetés talán' Ha neki az is elég és nem tart igényt az emberek megbecsülésére, akkor semmi baj nincsen, de ha úgv szeretne dolgozni, hogv megemlegessék érte. akkor még igyekeznie kell. Tudomány és tetőcsinálás? Ez a kettő soha nem függött össze, és föltehetően nem is fog. mégis előiön beszélgetés közben az első öt percben, mert minden panelház szinte törvényszerűen beázik. Töredelmesen bocsánatot kell kérnem felelőtlen optimizmusomért, mert én is azt hittem, ha megint föltalálják az emberek a ferde tetőt, lefolyik róla a víz. és ha naevon akar. akkor se tud beázni a ház. Bebizonyosodott, hogv a rossz munka képes megváltoztatni a nagvon bizakodó optimizmust is. De mi köze van ennek a tudományhoz? Látszólag az égvilágon semmi, a valóságban azonban igen-igen sok. A fiatal tudós akarva-akaratlan a tetőcserepezőhöz hasonlítja magát, és azt mondia. annvi nénzért. amennvit ö kap az föl se menne a tetőre. Ha tehát másodszor is. harmadszor is azt akarjuk, hogv ne ázzon be a tető. jól meg kell fizetnünk a tetőfedőt. És a kutató? Jelen esetben jónevű biológus, fiatal, de már kandidátus, neki természetesen kevesebbet tudunk fizetni. Az egyenlet régóta áll: minél többet kell kifizetnünk a gyönge munkáért, annál kevesebb marad annak, aki agvának minden tekervénvével gondolatot termei. Nem folvtatom tovább, csak ielezni akartam, hogv feszültség van a két ember között. A biológus azonnal levonia a következtetéseket: az az érzése. ez a kis ország elherdália szellemi javait. A kutatás irtózatosan drága, annál már csak az a drágább, ha nem kutatunk úgv. ahogy tudnánk. A

molekuláris biológia európai szervezetének az ösztöndíját pályázza meg Szabad János, és örül természetesen, ha megkapja. Mire visszaiön. képzettebb lesz biztosan, és az hasznára lehet, a ttosadajomnak. de most is azért megy leginkább mert odakint nagyokat lehet dolgozni. Svájcba készül: és erre természetesen azt mondiuk. de ió neki. Pedig kint valóban kegyetlen a világ, aki nincs fölkészülve rá. elsöpri a tudomány másik embere. Tenyérrel, könyökkel, körömmel? Egyszerűen nem vesz tudomást róla. Sokat iár külföldre, régóta vallia. csak oda érdemes elmenni. ahol tanulni lehet, de oda muszáj is elmenni. Csodabogár odakint még mindig a mi táborunkból érkező vendég, hiszen lovat képelnek alá. és azt figyelik először, tud-e enni késsel és villával. Idő kell hozzá, hogv vitatkozzanak vele. pedig nagvon érdekli őket. mi történik nálunk. A szocializmus érdekli őket nagyon, kíváncsiak, hogyan élünk, és hogvan dolgozunk. Oktatási rendszerünk is érdekli őket. és sehogv nem lehet megértetni velük, miért örül egv magvar diák. ha elmarad egv óra Ott úgv veszik, hogy kára származik belőle, anyagi kára is. Ki van fizetve, követeli az ellenértéket. A tudománvos konferenciák arra valók, hogy mindenki megmérhesse magát, de jaj annak, aki rosszul mér. Óriási bukások vannak, ha valakiről kiderül, hogy nagyon szépen beszél, de nincsenek gondolatai. Biztosra veheti, még egyszer nem hívják meg. Ha viszont megszólal, és kiderül, okos dolgokat mond, kérdéseket tesznek föl neki. odamennek hozzá, még tovább kérdezgetik, és a végén azt is megkérdezik, volna-e kedve elkölteni velük a vacsorát. Sokat jár külföldre, évekre vagy hónapokra, muszáj megkérdeznem, volt-e már dolga csábítóval. Olyannal, aki azt akarta, ne jöjjön haza. maradjon kint. Azt mondja, volt, és biztosan lesz is. Megmondja őszintén örül is neki. mert abból is látja, mennyire becsülik a munkáját. A világ első fejlődésgenetikai intézetében olyan ajánlatokkal traktálták, hazai szóhasználattal a bolond is elfogadta volna. Kitartóak az ajánlatokkal, többször is ismétlik szóban is. levélben is: János, gondolkozzon el ezen. És olyankor mindig elgondolkozik, és természetesen hazajön. — János, gondolkozzunk el együtt is! Miért nem mondja egyszer, hogy meggondoltam, itt maradok? — Azért, mert nem mondhatom. Nekem dolgom van itthon. Mindig elmegyek, ha mehetek, mert tudnom kell. hol tart a világ tudománya, és merre halad, tudnom kell azt is, hogy van-e- benne számomra hely még. de utána jövök haza családostól. Aztán megint kimegyünk, megint fölzárkózunk. és megint hazajövünk. Jólesik, ha várnak odakint mert az elismerés iele. és nagvon jólesik, ha várnak itthon is. mert nekünk ez a hazánk. Ttt vannak a gyökereink. Nekünk ezt az országot is gvarapítanunk kell. nemcsak a világot. Azt mondja, jó érzés, ha a jövő nagy gondjairól is beszélhetnek. Hamar kiderül, hogy alapvető dolgokról a tudomány emberséges emberei ugyanúgy gondolkodnak, akármelyik országból jöttek is. Kivétel nélkül gyűlölik a háborút, és kivétel nélkül rettegnek tőle. A tehetetlenség érzése is közös odakint: hiába vagyunk okos emberek, hiába van a biológus kezében a jövő, mégse tehetünk semmit. Egyetlen bomba elsöpri a legszebb gondolatokat is. Ezen a ponton eltűnik a „vasfüggöny", azzal mindenki egyetért, hogy tenni csak akkor tudunk valamit, ha becsületesen dolgozunk. A tudományban is, és a tetőn is. M

uszáj megkérdeznem, miért jönnek ők hozzánk. ha olyan nagyok az előnyeik. Azt mondia. igen erős az érdeklődés a dolgaink iránt, és kialakul egy kör. akik számontartják eredményeinket is, mint ahogy mi is számontartiuk az övékét. A világ élvonalához mérjük magunkat, észre kell vennünk a hátrányainkat. de látnunk kell azt is. hogv ezek a hátrányok nem behozhatatlanok. A legnagyobb külömbség? Nagyobb a szelekció odakint, a tudományban bérelt helyek nincsenek. Ott erősebben számonkérik, ki mit csinál, és mire jutott. Azonnal szelektálnak,. és mindenből a lehető legjobbat választiák. IVfegtehetik. mondiuk njagunkban. mert van miből választaniuk, de ez az igazságnak csupán az egyik fel®. Sokkal jptybtar) kellene mozgatnunk nekünk is a rostát, és azonnal cserélnünk, ha jobbat találunk. A tetőfedésben is, és a tudományban is. Szeretünk biztonságban élni, és azt is eltűrjük, hogy biztonságban éljen, aki már nem tudja előbbre vinni a tudományát. Nem vesszük észre, hogy mögötte tehetségek halmozódnak föl, pedig ha fél gőzre fogjuk őket, kimondhatatlanul nagy károkat okozunk nekik is, magunknak is. Ha a világ számontartja tehetségeinket. jobban kellene figyelnünk őket nekünk is. H

osszasan beszélgettünk, sokszor visszatértünk egy pontra. El-elmondtuk más-más mondatokkal, hogy ezért az országért nekünk kell tennünk valamit, mert benne élünk, mert itt vannak a gyökereink, mert mi boldogulni csak itt tudunk, de mondogattuk azt is, hogy észrevehetően mozdul ez a kis ország, és ott is észreveszik, ahol nagyobb lehetőségek vannak. A fiatal kutató azt mondja, mindig büszkén emlegeti odakint is, hogy „ennek a kis országnak" a fia, és gyermekeit is ebben a szellemben neveli. Fedezzék föl maguknak a világot ők is, és jöjjenek haza mindig, mert nagyobb szükség sehol nem lehet rájuk, mint itthon. HORVÁTH DEZSŐ Lódzi városképek Szeged lengyelországi testvérvárosának, Lódznak kulturális szervezetei 1976 és 85. között olyan művészeti pályázatokat hirdettek, melyek az ott élő művészek városukról, történetüktől alkotott képét gyűjtötték egybe Számos alkotáson örökítették meg Lódz sajátos hangulatát, jellegzetes környezetét, dokumentumait, történelmi és kulturális emlékeit. A Csongrád megyei tanács vb művelődésügyi osztálya támogatásával kiállítás nyílt a Eartók Béla Művelődési Központban, ahol ennek a gyűjteménynek legértékesebb darabjait mutatják be Lódz, festményeken címmel. Barbara Grodck: Lódzi tájkép VVladislaw Kaliski: Jozefina nagymama meséje Jusztinka lányomnak A reneszánsz aktualitása Az olvasó minden bizonnyal felhördül majd a címet olvasva. Miért beszélnek nekünk most a reneszánszról? Hiszen már megtanultuk, hogy ki volt Michelangelo. Leonardo da Vinci, ismerjük Engels értékelését, hogy a reneszánsz emberek mennyire sokoldalúak voltak. Nos, nem a reneszánsz korról akarok írni, hanem sokkal inkább arról, hogy ez idő óta az emberiségben mindig felmerül a reneszánsz igénye. Üjjá kell születni, mert mindaz, ami eddig lezajlott, valahogy leszűkítő volt, redukálta az emberi képességeket, nem adott igazi filozófiai megoldásokat, és csak a jelen, illetve a jövő hozhatja meg, hogy újjáéledjen — modern formában — mindaz, ami a múltban érték volt. Ezt a követelményt mindannyian állandóan újraéljük és érezzük, vágyjuk és sóvárogjuk, reménykedünk benne. Persze nagyon elvont lenne, ha pusztán ezt az érzelmi síkot pendítenénk meg akkor, amikor erről a témáról szólunk. Mert a reneszánsz igazi nagysága sem csupán abban állott, hoev úira .felfedezték az emberi élet örömeit — szemben a középkorral, mely a földet a siralom völgvének nevezte —. és hogy az ásatások és gyűjtőmunka következtében éppen ebben az időszakban találtak meg néhány régi antik emléket és értéket, hanem abban is, hogy ezt az antik értéket követni tudták. Mi volt a követés záloga? Az. hogy a 14. és 15. században olyan mértékben fejlődött a kézműipari tevékenység az olasz városállamokban, amilyen mértékben még soha azelőtt. Azért találták meg -* és találhatták meg — az antik művészetet, mert az maga is kézműipari tevékenységen alapult, abból nőtt ki. S itt válik kérdésünk nagyon is napivá. Midőn azt mondjuk, hogy manapság a minőségre kell helyezni a hangsúlyt, voltaképpen a magyar kézműipar legjobb hagyományainak úirafeltámasztását igényeljük. Annak a kézműiparnak az újjáéledését, mely annak idején létrehozta a magyarországi reneszánszot is. Olyan magyar művészek, mint például a Kolozsvári testvérek, fel tudtak emelkedni a nemzetközi szintre. Egészen Mátyás koráig a magyar fejlődés még nem vált el a nvugat-euróoaitól. Még létezett itt olyan ipari tevékenység. mely biztosítéka volt a magyar művészet fejlődésének. De ha újjászületésről beszélünk. akkor nemcsak a reneszánsz kori művészet újjászületéséről szólunk, hanem arról is, hogy minden megújulás voltaképpen a történelmi hagyományok és különösképpen a nemzeti történelmi hagyományok alapján lehetséges. Persze sok minden megmaradt ebből. Nem régen olvastam egy újságcikket, mely az emlékiratok, az úgynevezett memoárirodalom előnyeit és hasznosságát bizonyította. S a magyar képzőművészet, valamint a magyar zene fejlődésében is vannak olyan jelek, melyekre büszkék lehetünk. De tudomásul kell vennünk: nem lehetséges egyoldalú fejlődés, mert a sokoldalúság. melyet éppen a reneszánsz emberei mutattak fel. egyúttal a minden oldalú fejlődés eredménye volt. Ha tehát Magyarországon arról beszélünk, hogy meg kell újulni, akkor ennek az a kulcskérdése: vajon sikerül-e minden tekintetben a minőséget az érdeklődés homlokterébe állítani. Ha nem elégszünk meg a legtöbb esetben a „világszínvonallal" hanem a világszínvonalon túl próbálunk teljesíteni. Persze nem azért, mert a mi technikai felkészültségünk már minden tekintetben elérte volna a fejlett államok technikai felkészültségét. Főként azért, mert megvan a lehetőségünk arra, hogy speciális területeken — mint ahogy a művészetben, az irodalomban, de más területen is — többet nyújtsunk, mint ami a világszínvonal átlaga. Mert a világszínvonal szó kettős jelentésű. Egyfelől jelentheti a fejlett produkciók átlagát, másfelől azonban jelentheti a legfejlettebbet. S azt hiszem, hogy még több területen a fejlett államok átlagszínvonalát kell példaképnek tekintenünk (például az úthálózat, a gépkocsi-ellátottság stb. tekintetében), addig jó néhány esetben a világszínvonal csúcsainak meghaladása is elképzelhető. Az újjászületés csak akkor igazi és tartalmas, ha az élet egészét felöleli, ha a minőség valóban vezető szempont lesz. H. I.