Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

Szombat, 1984. augusztus 11. 3 Bécs Ernő Mester Attila Kapor Akár a vériek Forgasd édes nyelveddel a májusi fűszálat. Gledicsiák irigy karma karcolja a vállad. Ka kaporból kötsz csokrot, azt se bánom! Csak^bújj át a sövényen, i rácsos holdvilágon. Várjuk így a hajnalt, amikor a szélben vetkőznek az árnyak, harmatos szoknyádat, aztán vonjuk ablakodra, Csönd tűzfala csak ez marad s az éghető szavak csontjai feketéllnek füst leng elrongyolt zászló hamuhodnak az évek szabadon és jövőtlenül élek akár a vének szél mozdít halott madarat :— pirosan szivárog az ének Mi — és a család A neves családszociológus, Cseh-Szombathy László, az MTA Szociológiai Kutató Intézet igazgatója előadást tartott a közelmúltban, a TIT szegedi pedagógiai nyári egyetemén. Utána adott módot a beszélgetésre. — A család funkciói közül a gyermekvállalást is -nevelést nem vitatják sehol a világon — mondta az előadásában. Ha tehát valamely országban, mint nálunk, nyilvánvalóvá válik a népesség csökkenésének folyamata, óhatatlanul az első reakciónk: baj van a családdal. Gyakran a szóhasználatunk — például: „gyermekvállalási kedv" — is azt sugallja, mintha személyes beállítódásunkon, egyéni életelképzeléseinken múlna, lesz gyerekünk, vagy sem. Mi a véleménye? — Nagron könnyű belátni, hogy n családdal kapcsolatos valamennyi gondunk, mindenfajta ellentmondás, amely ma létezik — logikus következményei társadalmi-gazdasági fejlődésünknek. Fejlődésről beszélek, természetesen, mert a bejárt út pozitív elemeinek túlsúlyát aligha vitatja valaki ebben az országban. A negatív, a konfliktusos jelenségek, tendenciák korrekciójára viszont minden egészséges társadalomban gondolni kell. Idejekorán. Mi bizony késésben vagyunk, igazán nem halogathatjuk tovább a cselekvést — például a népességpolitikában. — Ha ma intézkednénk, már akkor sem változtathatnánk: az Űr kétezredik esztendejében félmillióval kevesebb lesz a magyar e hazában. — Ám ha semmit sem teszünk, újabb 50 év múlva milliós veszteséggel kell számolnunk, és így tovább ... A népesség korösszetétele roppant előnytelenül alakul, egyre nagyobb terhek hárulnak az aktív korosztályokra. A gazdasági növekedés lehetetlenné válik, a történelmi versenyből kimaradunk. Mármost akciókkal, kampányokkal nem sokra megyünk. Igen jól meggondolt, körültekintő, összefüggésekre figyelő cselekvések láncolata kell, hogy az ezredforduló után javuljon a helyzet. — Kissé régóta mondogatják ezt, sokan, akik képesek áttekinteni a valódi helyzetet és a következményeket. Konkrét lépések hiányában,, s talán önigazolásképpen gyakran a pénzhiányt emlegetik. — A mai pénzbeli társadalmi juttatások egy gyermek eltartási költségeinek a 20 százalékát fedezik. A gyermekvállalás anyagi ösztönzéséről akkor beszélhetnénk, ha az eltartás összes költségeinél többet tudnánk adni a családoknak. Ilyen a világon sincs, de nem is ez hozna döntő változást. Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy nem kellene emelni a juttatásokat mondjuk a költségek 50 százalékéig... A gyesnek nemzetközi sikere volt, a hatvanas évek végén, a hetvenes évtized elején emelkedett is a születésszám. Azóta viszont bebizonyosodott, sokféle konfliktussal jár, és nem elég a megoldáshoz. A népesedés- és a családpolitikában valódi változást az eredményezne, ha felülvizsgálnánk, átalakítanánk egész foglalkoztatási rendszerünket és a bérstruktúrát. Az 1946 után kialakított bérrendszer a teljes női foglalkoztatással számolt. Következésképpen nálunk egy, de még másfél keresetből sem lehet eltartani a családot. A nők egyenjogúságát ráadásul csak akkor láttuk biztosítva, ha azonos tartamú a munkaidejük, mint a férfiaknak. Pedig jogos a kérdés, vajon mi mindannyian csak napi 8 órában tudjuk „megvalósítani fnagunkat"? Mondjuk 4 órában nem lehet kreativ az ember? És tovább: valóban csak a foglalkozásban elért teljesítmény az érték? S a gyermeknevelés nem kreatív tevékenység? — Költői kérdései arra is rávilágítanak, hogy meglehetősek az ellentmondások a családdal szembeni társadalmi elvárások és az életünk, a valóságunk között. Mi része van ezeknek a feszültségeknek a válásokban? — Megfigyelhetjük, hogy az elváltak többsége általában személyiségvonásokból kiindulva, s személyes okokra hivatkozva magyarázza a váláshoz vezető ellentéteket. Még azokat is, amelyek mögött masszívan húzódnak társadalmi problémák. Itt van például az egyenjogúság mai modellje, amely általánosan elfogadott. Vizsgálataink bizonyítják, hogy házasságkötés ' előtt a fiatalok egyöntetű természetességgel gondolják: „mindent egyformán csinálunk". Ha előbb nem, a gyes ideje alatt kiderül, hogy ez egyszerűen lehetetlenség. A férfinak többet kell keresni, a foglalkozási, karriert ő futja be, a nő lemarad, csalódik, de nem a modellt, a párját hibáztatja. Legtöbb a válás a házasságok második-harmadik-negyedik évében, vagyis a gyermekvállalással bekövetkezett egyenlőségbomlás idején. De gondoljuk csak tovább: a családot úgy tekintjük, mint 'önmegvalósításunk, a férfi és a nő legjobb erői kibontásának keretét; a gyermekek szocializációjának keretét; s gondozási, ápolási, betegellátási feladatokat is elvárunk. Csakhogy a kétkeresős, nukleáris családban mindezt: hogyan? A foglalkozási sikereim, vagy a gyerekem nevelése; a lakótelepi két szobám, ahova nem fér a beteg anyám, és különben is a gyerekek, és megint a munkahelyi előmenetelem ... Miféle választási lehetőségek ezek? S tegyük hozzA: nem én, meg ő határoztunk úgy, hogy mindketten dolgozunk, hanem létezik foglalkoztatás- és bérpolitika. Nem mi döntöttük el, hogy nem élünk együtt a nagyszülőkkel, hanem az a helyzet, hogy a dinamikus gazdaság a mobil nukleáris — idősekhez nem kötött — családokkal szeret számolni, no meg a lakásépítési programok is. A legfontosabb feladatokkal tehát örökös konfliktusok közepette birkózik a család. — A tetejébe, ahogy mondani szokás, rosszul tűrjük, kezelni sem tanultuk meg a konfliktusokat. Inkább válunk... — Érdekes módon, minden modernizmus elleJ nére, manapság is romantikus elképzelésekkel kötünk házasságot. Elhisszük, hogy a harmónia csak úgy, az erőfeszítéseink nélkül is előáll. Ez sem egyszerű tudatlanság persze. Azok a korábbi ideáink, melyek a mi társadalmi rendszerünk föltétlenül harmonikus fejlődését tételezték, ahova baj csak kívülről jöhet, úgy látszik, mély nyomokat hagytak a gondolkodásunkban. A családot ma is a béke szigetének szeretjük tudni, talán ezért, hogy bár itt is naponta manifesztálódnak érdekellentétek, meg sem próbálunk fölkészülni erre. így az említetteknél kisebb problémák is fölerősödnek, az egyszerű nézeteltérések is nagy bajnak tűnnek föl. — Gyakori válóok az úgynevezett házastársi hűtlenség. A szexuális magatartás, gondolom, eléggé személyes jellegű. Vagy e téren szintén kereshetünk társadalmi meghatározottságokat? — Nem azt akartam eddig sem mondani, hogy személy szerint senki semmiért nem hibáztatható, s minden rossz oka a környezetünkben keresendő. De gondolkodási és viselkedésmintákat, cselekvési példákat úgy kell „megtanulnunk", nem ezekkel születünk. Tény, hogy a „partnerpiacon" a házasságkötés után is potenciális partner — mindenki. A nemek közötti érintkezés állandósult a munkahelyeken, a kollégák szellemi és érzelmi kötődése egymáshoz erősebb lehet, mint a házastárshoz, főleg, ha otthon nincs megfelelő kommunikációs viszony. A család körüli, valahai védőfalak is leomlottak. Az elvált nőnek korántsem olyan rossz a státusa, mint régen, nem ítélik el, az egzisztenciája nincs veszélyben, hiszen kereső. A jogszabályaink is toleránsak a válási szándékkal. — Bár tudati jelenségekre is hivatkozik, úgy tűnik, a válások csökkentése érdekében sem a szemléletformálást", a győzködest, vagy a pszichoterápiát tartja a célravezetőnek. — A család minden problémája összefügg egymással és társadalmi gondokkal. Segíteni csakis komplex családpolitikával lehet. Azt is meg kell nézni, a központi elosztáskor miként részesedjen a család, azt is, milyen hatással lesznek rá társadalompolitikai döntések, s a jogi szabályozás kérdéseitől a speciális szolgáltatások .kialakításán át a helyi közösségek erejének felhasználásáig sok mindennel foglalkozni kell. — És mit tehet a szociológia? — összefüggéseket tár fel. Ha kérik, szakértői véleményeket szolgáltat különféle döntésekhez. Azonban e véleményektől függetlenül hatnak különféle, gazdasági, szervezeti, egyéb érdekek. A szociológia föltárhatja az érdekütközéseket, amelyek viszont ettől még nem küszöbölödnek ki. SULYOK ERZSÉBET Tizennégy szakszervezeti-díjas Csongrád megyei művész alkotásai a Juhász Gyula Művelődési Központba« Szegedi kiállítótermekben Ctóbel Béla fotója és képei a Kupola Galériában Kovács Tamás Vilmos rajzai és festményei a Bartők Béla Művelődési Központ B Galériájában Fák és nimfák — Jung Zseni és Eifert János fotói a Bartók Béla Művelődési Központban