Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

Szombat, 1984. augusztus 11. 3 Találkozások A piackutató Vásárokon, kiállításokon az újságíró gyakran találkozik piackutató szakemberekkel, a reklámvonal képviselőivel. Katits LAJOS a Pécsi Bőrgyár megbízottja. A Szegedi Ipari Vásáron, sőt a budapestin és a pécsin is gyakran összefutunk „Lalával", akit mindenki messziről üdvözöl. — Én igazi pécsi tüke vagyok, — néz rám huncut mosolyával. Aztán kiderül, hogy ősei a Dráva és a Duna háromszögéből „erednek". Valószínű a néwégzödés is onnan. Lala újból lazítva mundja:- —. Az ics-vics végződések a szlávoktól maradtak ránk. Nagyapja virágkertész volt Eszéken. Alig kétéves korában meghalt édesapja, anyukaja ötödmagával nevelte föl a gyerekeket Pécsett. Lala volt a legkisebb. Rúgta a rongylabdát a grundon, de olyan ügyesen, hogy a bőrgyári edző már tizenkét éves korában beszervezte az ifik közé. Később Opata Zoltán és a szegedi Fehérvári edző dicsérhette rafinált cseleit. — Mégsem a foci jelentette a fiatal Katits LAJOS pályaválasztását. — Mégis a foci ragasztott a bőrgyárhoz, — válaszolta. — Hiszen az én fiatal koromban a játékosoknak dolgozni kellett. Rendesen végeztem a tímármunkát, s a mesterségből vizsgát tettem. oklevelet szereztem a szakmából. — Milyen volt a szakmatanulás és a labdarúgás kapcsolata? — A kettőnek semmi köze sem volt egymáshoz. A gyáriak is úgy vélekedtek, hogy náluk első a munka, a csapat edzője Is velük egyhangon muzsikált: „Fiam első a meló, a szakma, második újfent a meló és a szakma, ezután szó lehet a fociról is." Emlékszem, hogy a cseres és a meszes műhelyben a csizmám műszak végére húsz kilogrammos lett. Amikor edzésre mentem, s fölvettem a focicsukát, úgy éreztem, mintha mezítláb futkároznék. — Nem a futballista múltjáról szeretnék írni, hanem. a gyári pályafutásáról, a piackutatói tevékenységéről. — Ne haragudjon, amikor elmúltam harmincéves a focit abbahagytam. De már előbb a bérelszámolóban dolgoztam, majd a cseres műhelybe tettek adminisztrátornak. Természetesen közben sorra beiratkoztam adminisztratív képzést adó tanfolyamokra különféle továbbképzésekre jártam. Amikor a készáru raktár művezetője voltam, akkor kezdődött valamiféle mozgás a gazdasági életben. Az űj gazdasági mechanizmus bevezetése után a mi bőrgyárunk is kilépett a tröszti szervezetből. A vállalat igazgatója — aki képzett közgazdász volt — megkért, hogy vállaljam el a cég exportimport ügyeinek a munkálatait. Létrehozták az úgynevezett marketing csoportot. Azóta végzem a piackutatást, a vásárok rendezését. — Elnézést. Hogyan kezdte? Valamiféle szakirodalmat tanulmányozott, vagy valakik segítettek? — Szakirodalommal kezdtem. Az első könyvet az OPK adta ki. a címére is emlékszem: „Marketing és piackutatás". Különben is a beosztásomhoz egyetemi végzettség szükségeltetik. — Ilyen' végzettsége viszont nincs. — Valóban nincs. de annál többet ér a gyakorlati ismeretem. Hiányolom is a hozzám kerülő és egyetemet végzett fiataloknál, piackutató közgazdászoknál. hogy a szakma gyakorlati oldalát alig ismerik, pláne nem egy-egy speciális terület követelményeit. mint a bőr, a cipő és bőrdíszmű vonalát. Az egyetemen csak elméletet oktatnak. — ön hogyan fogadja a kezdő közgazdákat? — Elküldöm őket a műhelyekbe, lássák és tanulják meg, hogydn készítik a bőröket. Ezt tudnia kell a piackutatónak, az üzletkötőnek. Ha elmegy valahova és a megrendelővel tárgyal. akkor tanacsot ls adhat: lehetséges-e éppen olyan bőrt készíteni, mint amilyent a partner kér. Tanácsot adni, csak a szakma teljes és jó ismeretében lehetséges, — mondja Katits Lajos nagy komolysággal. Vitatni igazát kár volna. Beszélgetésükben elkalandozunk. Visszahúz egy megjegyzése: — Hat igazgatót szolgáltam ki a bőrgyárban. Megjegyzésén elgondolkodtam egy pillanatig. Jó ez, vagy nem? Érdem-e, vagy csak állapot? Az egymást váltó igazgatók közül senkivel konfliktusa nem volt. Tehát Katits Lajosra szükség volt a bőrgyárban. Mondhatom, jó érzés az ilyesmi. Különösen jó, ha negyven esztendő után is „kezet nyújtanak" az embernek. Lala szemeláttára változott meg a pécsi bőrgyár. Milyen is volt kezdetkor? — Két szín ment, a fekete és a barna, — mondja. — Ma 380 színben készülnek a bőrök. — Mit tart lényegesnek a piackutató? — A bőrszakma nehezebb, mint a k'onfekciösoké. Alig lehet látványosságot adni, újfajta installációt kitalálni. A közönség és a szakemberek tetszését kell megragadnunk valamiképpen. Meséli, hogy a legutóbbi párizsi „bőr-héten" a szakma öreg rókái miként fogdossák, tapintják a bőröket, akár a borverseny zsűrije, keresik a bőr „bukóját". — Az egyik maest.ro megfogta a bőrt, összegyűrte és leejtette a padlóra. Egymásután ismételgette. Amelyikből a legkisebb rakás lett, azt tartotta elfogadhatónak és abból vásárolt. Mert az volt a lágy esésű, puha kikészítésű. Természetesen nekünk adni kell a külcsínre is, a megjelenésre. — Ki a- jó marketinges? — Aki túlad a cuccon. Persze ez így egyszerű válasz. Mindig jó képet kell vágni, rávezetni a vevőt arra a termékre, amelyet érdekeink szerint kell eladni. A gyártó cég érdeke néha ütközik a vásárlóéval. — Maradjunk a helyszínen. Régóta jár a szegedi vásárra. Milyen ez a vásár, szereti egyáltalán? — A kötelező udvariasságot elhagyva mondhatom, hogy a szegedi vásár az egyik legkedvesebb helyszín számomra. Itt rengeteg partnerünk van: a Minő, a bőrdíszmű szövetkezet, a cipőipari szövetkezet, sőt a Medikémia is. — Kérdezhetek a magánéletére is? — Jól vagyok. Munkám nyugodtsága a családomtól is függ. Gyerekeim is kapcsolódnak Szegedhez. A fiam itt végzett a matematika szakon. Huszonnyolc éves. Bár vörös diplomát kapott, első munkahelyén 3200 forintért alkalmazták, aztán elment tanársegédnek 380(. forintért, majd a komlói vízműhöz ötezerért, később az Ikarus paivázatát elnyerve hétezerért. Többet keres az apjánál. — Mikor találkozunk legközelebb? — Jöjjön el a pécsi vásárra. Bízom benne, hogy ott is találkozunk. GAZDAGII ISTVÁN A

bizonytalan emlékezet űgy tudja, kiöntötték egyszer a maradék permetlevel Zákányszék határában, és a környékbeli tanyai kutakban sorra kimutatható lett az arzén. Valahogy elkerülte ez akkor a sajtó figyelmét, föltehetően azért, hogy ne keltsünk vele pánikot. Kit lehetett volna felelősségre vonni érte? Leginkább az arzént. miért kóborol a föld rétegei között, mint Orbán lelke az emberek között? Azóta nagyot változott a világ, az arzént kivonták a permetező szerek közül, falvainkban pedig egymás után állították föl a víztornyokat, hogy semmi nyavalya bele ne ölhesse magát kútlainkba. Az igyekezet szép. de az ördög nem alszik, elő-előjönnek másfajta nyavalyák is. Ez azonban nem érvényes Zákányszékre. Ha bort töltenének az új toronyba. akkora esemény lenne, hogy csődülne rá a nép. de kinek jut eszébe megünnepelni egy víztornyot? Ráadásul — ne szépítsük megint a dolgot —. anynyira egyforma ízű lett kútjaink vize, nem nagyon állnak meg az emberek, hogy megkóstolják a zákányit. Klóros ez is, klóros az is. Hadd emlegessem azonban a falu nagy eseményeként, hogy huszonvalahány évvel a vízmű elkészülte után most már víztornya is van a falunak. Mielőtt bonyodalom támadna ebből a fogalmazásból, elmondom róla, amit tudok. Földalatti tartályokba gyűjtötték össze eddig a vizet, onnan szívatták elő és préselték bele a vezetékbe a mohó szivattyúk. Nőtt közben a falu, kellett a biztonsági tartalék. Nem a föld alá építettek úiabb tartályokat, hanem fölvitték a levegőbe. És ennél az egyszerű tényr.él megint meg kell állnunk egy szóra. M

egkérdeztem a vizes embereket. azt mondták. így biztonságos. El is hittem volna azonnal, ha nem látnám hónapról hónapra, hogy ahol eddig víztorony volt. ott föld alá dugják a tartalékot, ahol pedig betontartályt süllyesztettek a földbe, ott most víztornyot emelnek. Szerencsétlen esetem volt egyszer Dóccal. bízom benne, ha valaha emléktáblát kapok, a dóci toronyra akasztják: majdnem eladtam a falunak, de nem kellett neki. Bonyolult a dolog, mint ahogy minden dolgunk bonyolult is tud lenni, elég annyi a lényegből, hogy ott a szakemberek nem a tornyot ajánlották. Zákányszéken viszont torony lett, és én annak is nagyon örülök. Legföljebb Mórahalmon megnézem majd, ott viszont miért nem jó a torony? Bonyolult dolog a víz, ünnepeljük nyugodtan, ha vegre van. Szépen nődögél a falu, húsz év alatt duplája lett, vízre tehát szükség van. Mindenféle járványok messzire küldésének első A víz ünnepe lépcsője a jó víz, a második pedig a szennyvíz összegyűjtése és elvezetése. Falvainkban a másodikra még várnunk kell, ittott próbálgatják csak, mert a víz talán még a bornál is drágább. Nagyon -kérem, ne rohanjon senki a kocsmába, és ne mondja, azért nem a vizet iszsza, nem akar terhet rakni az állam vállaira, mert az a teher előbb-utóbb így is vissza szokott jönni. Azért mondom, hogy a bornál is drágább, mert sokkal több kell belőle, amióta kitalálta az emberiség a falusi vízvezetéket. A borhoz egy-két ászokhordó is elég volt, a' víznek azonban torony kell mindjárt. Most jut eszembe, egy lépéssel lemaradtunk megint: még nem is tudunk nevet adni az újsütetű víztoronynak. Mintha agyunk rétegeiben nehezebben gyűlne az éltető nedv. Toronynak nem torony, gondolhatták húsz évvel ezelőtt, mert nincsen benne harang, hidroglóbusznak kezdték inkább nevezni, sőt aquaglobusnak, akik az ókori nyelvekben járatosabbak. Mert ami precíz, az csak görög vagy latin lehet. Ha a szakember mégis le akarja fordítani magyarra, magastározónak mondja. Nem bántani akarom erte, idő kell. amíg rátalálunk saját nyelvünkre. Igaz. hogy se ablaka, se harangja nincsen, és nem is csúcsos, mint a templomtorony de semmi baj ebből nem lehet. Maradna a víztorony, |nint elfogadható elnevezés, de hogyan hívjuk föl akkor a nyájas lakosság figyelmét arra, hogy szocialista vívmányunk a tiszta víz, és a régi vívmányunkkal nem igen hozható össze. Figyeljünk csak egy kicsit! Az elefántcsonttoronyban se harangoznak. az antennatoronyban se, a világítótoronyba se, mégis torony, akár a vártorony, a fúrótorony vagy a hústorony. Ha ezt az utóbbit le nem írtam volna, gondolhatnánk, mindegyikre jellemző, bogy karcsú és magas, ez az egy azonban képes halomra dönteni mindent. Nagyon kérem a nyelvészeket, segítsenek tiszta vizet önteni a víztoronyba. Jó húsz éve ugyanúgy víztoronynak mondjuk a glóbust, mert vízgömbre. mégse fordíthatjuk. Ha pedig így. mondjuk, merjük is bevallani hivatalos papírjainkon is. E

z is lényeg, de aktuálisabb most, hogy második vízmüve lett Zákányszéknek. Előcsillan azonnal az okvetetlenkedés, miért nem csinálunk mindjárt kettőt? Azért, mert az elején meg egy is elég volt, és pénzünk arra se nagyon volt. Egyenként kell ennünk a galuskát, mondja a józan bölcsesség, különben a torkunkra szalad. Fejlődésünk lépcsőfokát jeizi a második, akár torony, akár föld alatti medence. (Engedékeny vagyok, a saját gondolatom szerint ennyi idő alatt eldönthettük volna, melyik lehet a jobb. Nem pillanatnyilag, hanem tartósan. Közkeletű, de szerencsétlen szóval szólva: hosszú távon. Most azt mondják a szakemberek, talán mégis a toronyé a jövő. mert az éjszakai olcsóbb árammal is föl lehet tölteni. Még egyszer mondom. csak örülni lehet minden viztorony.nak. Annak is, hogy körültekintően járnak el a szakemberek. Legalább tizen jöttek a műszaki átadásra. Nagyon kérem, higgyék el utólag is. hogy pillanatra se vonom kétségbe nélkülözhetetlen illetékességüket, ha egyébként illetékesek és nélkülözhetetlenek, de reszelt az ördög, és megkérdeztem, lehetne-e egyszerűsíteni valamit. A válasz: nem. Ha ennyire határozott a felelet, meg erősebb a gyanú: lehetne. Az olajmezőn láttam, amikor a borzasztó nagy lepárlótornyokat állítgatták föl, hogy eljött minden szakember, de amikor húzni kezdték fölfe-» lé a csörlők, előállt egy keménytorkú melós, és olyan szépen eldirigálta a négy vasbikát, hogy az összes igazlátó szakember messziről csodálta érte. Vakargatom a vakolatot, azt mondja az egyik szakember. eljutunk egyszer talán oda, hogy rábízzuk az egészet arra, aki legjobban ért hozzá. Kénytelen lesz megkérdezni mindenkit, aki részletkérdésekben többet tud, de egyszerűbb lesz a játék. A

kukacos szavakat most már messzire kergetem, csak az öröm hangján mondhatom, hogy vízműveink álltukban is korszerűsödnek. Megmutatták például Zákányszéken a vezérlő berendezéseket és a szociális létesítményeket, és nem győztem ámulni. Mire ez az új torony vizet ad. kiderül, fölkészültünk a legkorszerűbb jelző- és ellenőrző berendezések használatára is. Méfe egy nagy szó kívánkozik ide: a víztornyot saját ereiéből, összekuporgatott pénzéből állította a falu. Röviddel azután, hogv iskolát avatott, és kevéssel azelőtt, horv tornatermet épít. Kezdjük megtanulni, hogy saját lehetőségeinket kell kihasználnunk, mert adományra egyre ritkábban számíthatunk. Ezer szempontot elő tudnék még hozni egyetlen víztorony ünneplésére, de tegyünk el néhányat későbbre is. Zákányszék lakói rábízták a leckét a tanácsra, a tanács pedig sietett a megoldással. Ezért mondom, hogy ünnepe van a víznek. HORVÁTH DEZSŐ