Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-08 / 133. szám

» VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 74. évfolyam 133. szám 1984. június 8., péntek Ara: 1,40 forint AZ MSZMP SZEGED VÁROS I BIZ OTTSÁGÁNAK LAPJA Kim lr Szeri vezetésével Koreai párt- és állami érkezett hazánkba Ünnepélyes fogadtatás — Pohárköszöntők Kim Ir Szen Kádár Jánossal és Losonczi Tállal a Kelcii pályaudvaron. (Fotó: Wébei Lajos — MTI—Telefotó—KS) 'A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának, a Magyar Népköztár­saság Linöki Tanácsának és Minisztertanácsának meghí­vására párt- és állami kül­döttség élén esütörtökbn—hí­vatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett Kim lr üzen, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának fő­titkára, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság el­nöke. A több szocialista orszá­got érintő körútja során most hazánkat felkereső de­legáció különvonata a dél­előtti órákban gördült be a Keleti pályaudvarra. Kim Ir Szent, valamint a küldött­ség tagjait Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára és Loson­czi Pál, az Elnöki Tanács el­nöke üdvözölték. Ezután a vendégek és a vendéglátók gépkocsikba szálltak, s a Kossuth Lajos térre hajtat­tak. Az Országház előtt, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság zászlóival fellobogózott téren a dísz­motorosok kíséretében érke­ző koreai párt- és állami küldöttséget katonai tiszte­letadással fogadták; felsora­kozott a Magyar Néphadse­reg díszzászlóalja. Több ezer budapesti dol­gozó és fiatal gyűlt össze a téren, s üdvözölte a Kádár János és Losonczi Pál tár­saságában érkező Kim Ir Szent — aki 28 esztendővel ezelőtt már járt hazánkban — valamint a delegáció tag­jait. közöttük Kang Szong Szánt, a KNDK Miniszterta­nácsának elnökét, Li Dzong Okot, a KNDK alelnökét, Kim Jong Nam miniszterel­nök-helyettest, külügymi­nisztert és Jon Hjong Mű­kőt, a Koreai Munkapárt titkárát, a KB Politikái Bí­zót,tságának tagjait. Fogadta­tásukra "" meéjéient" Lazar György, a Minisztertanács elnöke, Havasi 'Ferenc, a KB titkára, Maróthy László, a budapesti pártbizottság első titkára. Sarlós István, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai; Apró Antal, az országgyűlés elnö­ke, Trautmann Rezső, az El­nöki Tanács helyettes elnö­ke, Borbándi János, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, valamint a kormány több tagja — köztük Várlconyi Péter külügyminiszter —, továbbá párt-, állami és tár­sadalmi életünk számos más vezető személyisége. Jelen volt Etre Sándor, hazánk phenjani és Ju Jon Gol, a KNDK budapesti nagyköve­te. Kürtszó harsant, s a dísz­zászlóalj parancsnoka jelen­tési tett a KNDK legmaga­sabb rangú párt- és állami vezetőjének. Felcsendült a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság himnüsza, majd Kim Ir Szen Kádár Jánossal együtt ellépett a díszzászlóalj előtt. Az ünnepélyes fogadtatás a katonai díszzászlóalj dísz­menetével zárult. A koreai párt- és állami küldöttség magyarországi programja délután tisztelet­adással folytatódott: Kim Ir Szen és a delegáció tagjai a Hősök terén koszorút he­lyeztek el a magyar hősök emlékművén. Este a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköz­társaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa díszvacso­rát adott a Kim Ir Szen ve­zette koreai párt- és állami küldöttség tiszteletére a Par­lament vadásztermében. A díszvacsorán Kádár Já­nos és Kim Ir Szen pohár­köszöntőt mondott. (A po­hárköszöntőket a 2. oldalon ismertetjük.) Illést tartott a Minisztertanács A vasúti hatósági és gazdálkodási tevékenység különválasztása A kormány Tájékoztatási Hivatala közli"• A Minisztertanács csütörtöki ülésén meatáravalta és elfogadta a Baranya me­gvei Tanács végrehaitó bizottságának sa­ját munkájáról és a megve településfej­lesztéséről szóló beszámolóját. Elismerés­sel állapította meg. hoav a tanács és vég­rehaitó szervei tevékenységükkel eredmé­nyesen hozzáiárultak a megve társadalmi­gazdasági fejlődésének előmozdításához, a központi és a területi érdekek összehan­golásához. a lakosság életkörülményeinek javításához. A Minisztertanács helyeslően tudomásul vette az irányító munka szín­vonalának növelését szolgáló elgondoláso­kat. egyidejűleg felszólította a minisztériu­mok és a főhatóságok vezetőit, hogy a népgazdasági tervek kidolgozásakor hasz­nosítsák a végrehaitó bizottság javasla­tait. A kormány a Központi Népi Ellenőrzé­si Bizottság elnökének előterjesztése alap­ián megvitatta az energiagazdálkodási program végrehajtásának eddigi tapasz­talatait. Megállapította, hogv a termelő­és a kommunális áeazatokban egyaránt iobban. a korábbinál takarékosabban gaz­dálkodtak áz energiával. Az iránvító szer­veket kötelezte a vizsgálat tanulságainak hasznosítására, és arra hogv tegvenek to­vábbi intézkedéseket az energiafogyasztást, mérséklő megoldások kidolgozásának és széles körű elterjesztésének gyorsítására. A Minisztertanács ióváhpgvta a közle­kedési miniszter előterjesztését a vasúti hatósági és gazdálkodási tevékenységek szervezeti különválasztásáról. E szerint a vasút fenntartását. korszerűsítését és üzembiztonságának növelését szolgáló fel­adatok egv részét közvetlenül a vasutat üzemeltető gazdálkodó szervezetek iránvi­tásával old iák meg. Áz energiagazdálkodási program végrehajtása Megfelelően alakult, a ko­rábban kitűzött célok szerint fejlődött az ország energia­felhasználása az elmúlt há­rom esztendőben — ez a leglényegesebb megállapítá­sa annak a jelentésnek, me­lyet csütörtöki ülésén meg­tárgyalt és elfogadott a Mi­nisztertanács, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság előterjesztése alapján. A kormány energiagazdálko­dási programjában, illetve akcióprogramjában megha­tározott feladatok a közép­távú tervidőszak végéig — 1985-ig — szintén teljesíhe­tők, ha minden szinten és minden területen az eddigi­hez hasonló ésszerűséggel, takarékoskodva bánnak a rendelkezésre álló energia­főtrásokkal. Ezek a megállapítások an­nak alapján kristályosodtak "ki, hogy a népi eílenqrzés 1980 óta' rendszeresen vizs­gálja: a különféle területé­ken miként teljesítik az energiagazdálkodás javításá­ra, illetőleg VI. ötéves tervi akcióprogramjára — annak gyorsítása érdekében — h»>­zott határozatokat. Legutóbb 520 gazdálkodó szervnél foly­tattak beható helyszíni vizs­gálatokat, egyúttal áttekint­Kambodzsai képviselők ,aiogaiása Losonczi Pátná! Szegedi kábelek Kuvaitnak Több mint 2 milliárdos termelés Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön az Országház nándorfehér­vári termében fogadta a kambodzsai parlamenti kül­döttséget, amely Chea Sím­nek, a Kambodzsai Népköz­társaság nemzetgyűlés elnö­ke vezetésével hivatalos, ba­ráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű meg­beszélésen részt vett Cser­venka Ferencné, az or­szággyűlés alelnöke. Jelen volt Kao Samreth, a Kam­bodzsai Népköztársaság bu­dapesti nagykövetségének ideiiglenes ügyvivője is. A Magyar Kábel Művek szegedi gyára az idén to­vább növeli termelésének értékét. Ügy tervezik, hogy 2,2 milliárd forintért gyár­tanak különféle kábeleket a szegedi és a kisteleki gyá­rakban. A vezetékek zöme a hazai fölhasználókhoz ke­rül. Legnagyobb vásárló a posta, de a kábeleket és az e „családba" tartozó erős­áramú és híradástechnikai vezetékeket számos magyar vállalat igényli és építi be termékeibe. A kábelgyári partnerek cikkeiket egyrészt idehaza, illetve a külpiaco­kon értékesítik. Ezért mondta Tombácz József gyárigazgató, hogy a szege­di kábelgyár ezernyi ma­gyar cégnek a háttéripara. Az idei munkálataikról, gyártási és üzleti terveikről elmondta többek között, hogy az első öt hónap ered­ményeivel elégedettek. Az egész esztendőre beüteme. zett 2.2 milliárd értékből már közel 900 millió forint értókfi kábelféleségeket ad­tak át megrendelőiknek. Az exportjuk ugyan nem túlsá. gosan nagv mennyiség, de arra büszkék hogv újabban a legigényesebb tőkés rneg. rendeléseknek is eleget tur\ nak tenni. Kuvaitba szállí­tanak 100 millió forint ér­tékben telefonkábeleket Olyan vezetékek ezek. ame­lyek 800 érpályát „kötnek egybe", a minőség éppen olyan kiváló, mint a nem­zetközi piacokon fölső mér­cének elfogadott japán ká­beleké. A szocialista piacon — elsősorban a Szovjetunió­nak szállítanak olyan veze­tékeket, amelyeket a kőolaj­és földgázvezetékek mentén használnak föl hírközlési berendezéseknél. Újdonságaikról, terveikről, is hallhattunk. A kisteleki gyárban készülnek a tévé­átviteltechnikai berendezé­sekhez nélkülözhetetlen ve­zetékek. az úgynevezett CAi'V-kábelek. Gyártanak még igen kis keresztmetsze­tű vezetékeket, amelyek zö­me alkalmazható, fölhasz­nálható háztartási berende­zések gyártásánál is. Koráb­ban is fölmerült már az a gazdasági kérdés, hogy a Magyar Posta telefonprog­ramjához a magyar kábel­gyártás adjon több anyagot, mivel jelenleg a posta a tőkés piacon vásárol tele­fonkábeleket. A tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, a posta anyagilag is támogatja a kábelgyári fejlesztést — közel 5 millió dollárért vásárolnának nyu­gati országokból kábelgyártó berendezéseket, és később természetesen alapanyagokat is. Ha ez a közös érdekű beruházás létrejön, a ma­gyar kábelgyárak kielégít­hetik a hazai telefonprog­ram minden igényét, s nem kellene Importálni. A be­fektetés kedvező időben megtérülhet. Exportra készítik a 800 „érpályás" vezetékeket ve az energiagazdálkodás ja­vítása érdekében korábban tett népi ellenőrzési javas­latok érvényesítését. Megállapították, hogy á termelő ágazatok tüzelő­anyag-felhasználása mennyi­ségi szempontból és szerke­zete szerint is megfelelően alakult. Lényegében sikerült visszaszorítani a pazarló jel­legű felhasználást: 1983-ban 6,2 százalékkal kevesebb energiát használtak fel, mint 1980-ban. Kétségtelen, hogy ebben nemcsak a megfelelő intézkedéseknek volt szere­pük, hanem annak is, hogy a korábbiakhoz képest mér­séklődött a gazdasági növe­kedés üteme, illetőleg egyes ágazatokban nagyobb lett a kevésbé energiaigényes ter­melés részaránya, A lakos­sági és kommunális energia­felhasználás növekedési üte­me az elmúlt három évben — az ár- és takarékossági intézkedések hatásaként is — 8,4 százalékkal csökkent. Itt is általában megszűnt, mert már mindinkább saját zsebre is megy az energia pazarlása, kivéve a távfűtést és a melegvíz-szolgáltatást, A gépkocsi-tulajdonosok csökkentették járművük üzemanyag-fogyasztását, s a háztartásokban is a koráb­binál kevesebb tüzelőolajat fogyasztottak. Azt is nyugtázhatta a KNEB, hogy sokirányú, ál­lami és vállalati intézkedé­sek eredményeként az utoc­bi években sikerült javítani a népgazdaság energiafel­használásának szerkezetén. A legjelentősebb eredmény, hogy az olajfelhasználás aránya az 1980. évi 34.7-ről 1983-ban 29,4 százalékra mérséklődött. Igaz ugyan­akkor a gázfelhasználás — e korszerű fűtési mód terje­désével egyidejűleg — 2.5 százalékkal nőtt. Ilyenfor­mán a szénhidrogének rész­aránya az energiafelhaszná­lásban együttesen 59,3 szá­zalékra csökkent, és elért«» az ötéves tervidőszak végére előirányzott szintet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom