Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-03 / 53. szám
23 Szombat, 1984. március 3.' •ARADI GÁBOR GRAFIKÁJA Történelem és művészet T örténeti ihletésű művészet és történettudomány között nincsen semmiféle „rangkülönbség". Egyik sem szolgája, egyik sem alárendeltje a másiknak. Amint azt Lukács György megállapítása óta gyakran hangoztatjuk: Tolsztoj adott olyan hiteles történelmi képet a múlt század első negyedének Oroszországáról, mint az e korszakkal foglalkozó tudományos művek. Wallensteinről és a harmincéves háborúról többen kaptak képet Schiller drámatrilógiájának olvastán, mintha szintén Schiller háromkötetes tudományos művét lapozgatták volna. Móricz Erdélye mond annyit a tizenöt éves háború körüli — és későbbi — idők magyar világáról, mint az ugyané korról írott tudományos munkák. Hozzátehetjük még ehhez, hogy a sikeres műalkotások hatása sokszorosan nagyobb, mint a legkiválóbb tudós munkáké, s így a művészek felelőssége óriási. A magyar XVI. századról három nemzedék alkotott magának kitörölhetetlen képet Gárdonyi Géza regénye nyomán; a reformkort, a negyvennyolcas forradalmat és a szabadságharcot a mai napig Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből képzeli el az olvasók milliós tömege: a Mohács körüli időkről nem a kor tudományosságának legjavát viszonylagos tárgyilagossággal nyújtani igyekvő Mohács-emlékkönyv nyomán alakult ki kép az ellenforradalmi korszak közvéleményében. hanem Gulácsv Irén regénye alapján (Fekete vőlegények); az első világháború slőtti „békeévek" bonyolult ellentmondásosságát, nagy eredményeit és katasztrofális hibáit, ezt az egész érdekes és különösen tegnapelőttöt — számos jeles munka ellenére — a tömegek tudatában még mindig egy daljáték, a Csárdáskirálynő képviseli felülmúlthatatlan hatással. (Félreértések és a nagyképűség látszatának elkerülése végett le kell azt is szögezni, hogy Kálmán Imre daljátéka, Gábor Andor magyar szövegére, a maga műfajában valóban jelentős alkotás, mely oly sikerrel fejezte ki a kor emberének dallam- és érzelemvilágát, hogy a háborús viszonyok ellenére — az első világháború kellős közepén keletkezett — egy év alatt bejárta a világot, és 1919-ben még a Magyar Vörös Hadsereg katonáit is szórakoztatta.) De arra sem árt gondolnunk, zenéről szólván, hogy a magyar középkort, végeredménvben az egész magyar történelmi múltat Erkel Ferenc zenéje képviseli mindannyiunk érzelemvilágéban, mégpedig mind a mai napig egyetlen más zeneszerző által felülmúlni nem tudott hatással, s e dallamvilág szavakba nehezen önthető. de mégis bennünk kavargó, végeredményben romantikus tudatformáló ereje már gyermekkorunkban kitörölhetetlenül meghatározta egész történetfelfogásunkat, s minden későbbi mag, lett légyen az igaz vagy hamis történeti tanítás. ebben a talajban csírázott ki! Ebben az értelemben Erkel Ferenc (és Egressy Béni) dallamvilága. Kölcsey Ferenc. Vörösmarty Mihály, Egressy Béni szövegéhez kötődve, alapvetőbben és előbb meghatározta a magyar történelemhez fűződő érzelem világunkat, mint az összes később tanultak! (Efég itt a Himnuszra utalni.) Bar művészet és történetírás kapcsolatát, e kapcsolat történetét az irodalom vonatkozásában vizsgáltuk, hiszen a történelmet is az emberi beszéd. a szó segítségével írjuk, az irodalomról vannak a legrégibb emlékeink és forrásaink; az irodalomnak volt hosszú időn át a legnagyobb tömeghatása — ideértve a zenével kísért (Tinódi) vagy színpadon előadott irodalmat is —, s így ehhez képest például a képzőművészet és történetírás kapcsolata áttételesebb; de éppen ezért most, amikor a műalkotások tömeghatásáról, mégpedig elsősorban érzelmi hatásáról szólunk, röviden ki kell térnünk egyéb művészetekre is. A képzőművészet tudatformáló érzelmi erejéről a középkori templomok bibliaillusztrációi, a reneszánsz mesterek biblikus képei — melyek közvetve vagy közvetlenül milliók tudatában alakítottak ki képet a sokáig az emberiség őstörténeteként kezelt ótestamentumi szövegekről — éppúgy tanúskodnak, mint Madarász Viktornak, Székely Bertalannak, Benczúr Gyulának, sőt Feszty Árpádnak képei, melyeket nemzedékek nézegettek áhítattal tanítóik vezetésével. Külön tanulmány tárgya lehet, milyen összefüggésben volt e festőművészek történetfelfogása a maguk korának kutatási eredményeivel. Madarász például mérhetetlenül haladóbb felfogást képviselt, mint mondjuk Benczúr; Benczúrban a múlt század második felének önelégült uralkodó osztálya vetítette vissza saját dicsfényét a pompás múltba: Madarász viszont, a negyvennyolcas szabadságharc ifjú katonája. 1867-ben egy Dózsa-festménnyel jelentkezik, s egyéb művei is a magyar forradalmi múltat idézik. Ugyanakkor további kérdés lehetne, hogy az a Madarász, aki a haladni vágyó Ferdinánd Waldmüllernél tanult, később a német középkort romantikusan (és részben nacionalistán) eszményítő német iskolák hatására képezve magát tovább, a legmegfelelőbb, a legkorszerűbb formát találta-e meg mondanivalójához. F eltétlenül érintenünk kell a filmnek minden korábbit felülmúlóan széles tömeghatását és mítoszteremtő erejét. A szovjet filmművészet forradalomban nevelkedett ifjú rendezői a húszas években megalkották az alig tíz évvel korábban lezajlott forradalom mozgófényképekkel előadott történetét. Ezek a filmek: az Október Eizenstein). a Szentpétervár végnapjai (Pudovkin), a fegyvergyár (Dovzsenko). mint műalkotások remekművek; mozgósító erejük éppúgy kétségbevonhatatlan, mint érzelmi hatásuk; történelmileg végső fokon és a lényeget tekintve hitelesek, éppúgy öszszegezik az ábrázolt kort. mint Tolsztoj vagy mint Balzac regényei; ugyanakkor azonban filmhiradószerű hitelességet hasztalan keresnénk bennük, mint kútfők, mint források használhatatlanok. A szentpétervári cári palotát nem úgy rohamozták meg a forradalom katonái, amint azt az Októberben láthatjuk, képsorai azonban a művészi szintézis szempontjából mégis hitelesek, olyannyira, hogy napilapok, sőt történelmi képeskönyvek is gyakran hiteles fényképként közölnek belőle részleteket. (Ami persze félrevezető, de mint jelenség, figyelemre méltó.) Tény tehát, hogy a történelmi tárgyú műalkotások tömeghatása nem csupán óriási, hanem a közfelfogást, nagy közösségek történelmi tudatát oly mértékben befolyásolhatja, hogy ezáltal visszahathat magára a történettudományra is. Máig érvényesnek mondhatjuk Eötvös József célkitűzéseit, aki feltétlen adatbeli hűséget követelt szépíró-önmagától. Tudományosan elfogadott ténynek, következtetésnek, egyszóval a történettudomány eredményeinek ismerete éppoly kötelező a történeti széppróza művelője számára, mint például az, hogv egyetlen költő sem írhatja le a Földet tányér alakúnak. E zen belül azonban a művésznek tág mozgási tere van. Cselekvésköre voltaképpen nem más, mint egyrészt az adatszerűen hiányzó láncszemek kikövetkeztetése és behelyettesítése, másrészt pedig az ábrázolt eseményekből levonható következtetések szabadabb kezelése. A történeti széppróza művelője voltaképpen magyarázza, értelmezi a történelmet. Erre a művészi cselekvéskörre tanulságos példa Friedrich Schiller drámaköltői működése: Wallenstein-trilógiája úgy viszonylik a harmincéves háborúról írott történelmi munkájához. a Don Carlos a németalföldi függetlenségi harcokról írott könyvhöz, mint ahogyan a művészet a tudományhoz. Nyilvánvaló, hogv Wallenstein, Don Carlos, Fülöp király. Piccolomini és mások nem azt mondták, nem úgy, nem akkor, amint az a drámákban elhangzik: de egyrészt: mondhatták volna — lásd Arisztotelész tanítását, hogy tudniillik a költő olyan eseményeket mond el, amelyek megtörténhetnének —, másrészt pedig Schiller úgy képzelte, hogy azt kellett mondaniuk. S ez utóbbi már egy újabb mozzanathoz vezet: a művésznek a maga és kora eszményeihez igazított véleményéhez. ahhoz az erkölcsi tanításhoz, amelyet a műalkotásnak adnia kell, a tudomány pedig nem adhat. NEMESKCRTY ISTVÁN Pécsi Gabriella Történelem Valami láthatatlan kertben fölzeng egy baljós orgonabokor maid-minden éjszaka. A lakótelep süketen villog, pedig mindenki hallja az orgonazengést. Kiömölnek az autóbuszokból, megvacsoráznak, meghallgatják az orgonát, aztán a gyerekeket lekapcsolják. A tv hallgat az orgonáról. A reggeli újságok is. Senki sem kérdezi, miért üvölt az orgona A lakótelep lakást cserél. Az új lakók értenek orgonául. Győri László Kései hó Nézzétek hangyák kiált a kisfiú hópihék jönnek özönölnek nyüzsögve seregelve szakaszokban a hajba a prémbe a fűbe csillagos lábacskák kapaszkodnak lerágják őket szálanként letarolják fehér fehér fehér Nincsenek üstökök hajfonatok válltömés feslik bújik a fehér ablaküvegen csikorog autó üvegén söpri a fémkar nyikorog recseg prém szétesik szétmászik feketén fehér fehér fehér Lábakat ütögetnek a küszöbön szétmállott fehér dögcsomók a lépcsőházban mint a végső horda a Földön szétbomolva Tavaszodik fű nő s dúródik ki a hő nézzétek hangyák kiált a kisfiú szavára azok özönölnek a szó eget érint az elme ily iszonyú kisfiú vigyázz a Földön mit beszélsz Megered esik özönöl fehéren a tudatot érinti ujjával a lét s a lét nyüzsögve árad fehér fehér fehér Mert nem a szó nem az elme hozza a tolongó tülekvő hóesést hanem a szörnyű gyönyörű árdeli lét Nézzétek élet kiáltom kisfiú bábjait hozza új magokat életre-halálra. G. Szabó László Dühödő Csodák nyáját terelni az értelem-akolba. míg szusza jut szemernyi, költőnek ez a dolga. És eltörpül a baj, mit keserű sorsa rámért, ha aggódón lehajlik egy eldobott virágért. De ha szavába vágnak, éneke lesz az ökle — elkelne a világnak, hogy a ringből kilökje! Deák Mór Ahol ahol a hajnal forgott vérben napot szült s holló ül az égen ahol a hold bikákra hágott földre döfni sárgán az álmot ahol letiport felhőfátylak rongyaiból pereg a bánat ahol csillaghintŐDor es , sebeinket elárverezték ahol vért sikoltok ha árnyak kóbor kutyái szaglásznak ahol én állok már egészen már minden indulásra késAeiv Gutái Magda Szkafanderben Napról napra kerr.*rn«»!bb próbák kiállására késztet e>. * Zúzmarás szkafandert« sújtat. Az úticél s a végső napiparancs ismeretlen. Addy* is: egy tölgy meghalt helyettem, s örökségét elmakkozta a mókus. Igénybe vett az edzőgvakorlat. Tekintetemből lassan kihullasz, kedves, kalandor bolygó. Hát trtre hagyjalak téged a végrendeletemben?
