Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-20 / 67. szám
10 Szombat, 1984. március 20. KUBAI—ANGOLAI TÁRGYALÁSOK Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Havannában Jósé Bduardo dos Santos ésFidel Castro között Az MPLAMunkapárt elnöke, az Angolai Népi Köztársaság államfője aznap érkezett háromnapos látogatásra a kubai fővárosba párt- és kormány küldöttség élén. Eduardo dos Santos. a Kubai Kommunista Párt KB első titkárának, az állam- és minisztertanács elnökének, Fidel Castrónak a meghívására utazott a szigetországba. A hivatalos tárgyalások megkezdése előtt az angolai küldöttség megkoszorúzta Kuba nemzeti hősének. Jósé Martinak az emlékművét. REAOAN < NYILATKOZATA Ronald Reagan amerikai elnök vasárnap [elszólította Franciaországot, hogy támogassa az amerikai politikát Közép-Amerikában. Reagan az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozott azt megelőzően, hogy Francois Mitterrand francia köztársasági elnök március 21én, hivatalos látogatásra Washingtonba érkezik. KözépAmerikát „stratégiai fontosságúnak" minősítette az Egyesült Államok számára, és megismételte, hogy a térséget szovjet és kubai felforgatás" ellen kellene „megvédeni". MONDALE AZ ÉLEN Walter Mondáié nyerte vasárnap a Puerto Rico-i előválasztásokat is, miután a szigeten uralkodó választási szabályok ellen tiltakozásul mind Gury Hart, mind pedig Jesse Jackson visszalépett a részvételtől. A szombati — küldöttjelölő gyűlések formájában megtartott — előválasztásokat szintén Walter Mondáié nyerte Michigan, Arkansas és Mississippi államokban, míg Jesse Jackson Dél-Karolinában győzedelmeskedett. Mondáié elnyerte mind a 47 Puerto Rico-i delegátus szavazalát. Hart bejelentette, hogy az előválasztás eredményenek megsemmisítését fogja kérni a San Francisco-! partkonvenciótól. Mondáié delegátusainak száma a demokrata párti konvenciójára a vasárnapi eredménynyel 525-re emelkedett. Hartnak eddig 317 küldött kötelezte el magát, Jacksonnak ti 2. ZAVARGÁSOK INDIÁBAN India több szövetségi államában újabb zavargások voltak a hét; végén. A jet lentések szerint az összecsapásokban 15 ember vesztette életét A szikhek lakta Pandzsáb szövetségi államban két ember halt meg, hatan megsebesültek. Amritszarban a feszültség vasárnap tüntetésben robbant ki. Utána a rendőrség házkutatásokat tartott, és harminc embert letartóztatott a gyülekezési tilalom megsértése miatt. Pár napos szünet után újra megtiltottak a motorkerékpárok használatát. mivel ezt a járművet gyakran használják- terroristák. ' s MOZAMBIKI LAP A SZERZŐDÉSRŐL Mozambik továbbra is politikai, diplomáciai és erkölcsi támogatásban részesíti az Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC). amelynek a | jövőben is irodája lesz Maputóban — hangsúlyozza a Nolicias mozambiki lap a múlt héten aláírt mozambiki —dél-afrikai biztonsági Bzerződés következményeivel foglalkozó cikkében. A .szerződésben sehol sincs szó arról, hogy bármelyik fél elismerné a másik belpolitikáját. Mozambik így továbbra sem ismeri el a faji elkülönítés és a bnntusztánok politikáját, ahogy Pretoria sem ismeri el Mozambik szocialista politikáját — szögezi ie a lap. Véget ért a LEMP értekezlete 0 Varsó (MTI) Vasárnap délután befejeződött a LEMP országos értekezlete. A tanácskozás — amelyet Wojciech Jaruzelski, a KB első titkára zárszavában sikeresnek minősített — dokumentumot fogadott el az előző, kilencedik kongreszszus határozatainak végrehajtásáról, valamint a júniusban esedékes tanácsi választásokkal kapcsolatos pártálláspontról. Békefelhívást intézett a lengyel neph ez, üzenetet fogalmazott meg a világ valamennyi kommunista és munkáspártjához. A küldöttek — ugyanazok. akik csaknem három évvel ezelőtt részt vettek a rendkívüli kongresszuson — megszavazták a Miért harcolunk, merre tartunk című nyilatkozatot, amely egy-két évre lesz a párt platformja, elfogadtak egy vitaanyagot, amelynek alapján a pártban megvitatják a hosszú távú (2—3 évtizedre szóló) programot, véglegesítették azt a párton belüli választási szabályzatot, amelyet az előző kongresszus ideiglenesen fogadott el. Wojciech Jaruzelski zárszavában megállapította, hogy helyesnek bizonyult a IX. kongresszuson elhatározott reformvonal, a párt konszolidálódott e politika körül. A lengyel társadalom megértette, hogy a párt erejétől függ az ország jövője — tette hozza Jaruzelski, a pártértekezlet iránt megnyilvánult nagy társadalmi érdeklődésre utalva A KB első titkára kiemelte, hogy a szocialista megújulás nem ideiglenes, átmeneti megoldás, hanem tartós folyamat Az értekezlet hangulatát a pártos és hazafias tenniakaa rás hatotta át, és nem hiányzott a bírálat sem, amit nagyra értékelt Wojciech Jaruzelski. A pártértekezlet első mérlegét megvonva Jerzy Majka, a LEMP KB tájékoztatási osztályának vezetője, aki a konferencia sajtószóvivőjének szerepét is betöltötte, egyebek között kiemelte, hogy az értekezlet bebizonyította a párt munkásjellegének erősödését. Nagyon sok munkás szólalt fel, akik saját pártjuk előtt, saját gondjaikról beszéltek Német megszállás Csongrád megyében ü kiszolgáltatottság honapja Magyar segély Vietnamnak 0 Hanoi (MTI) Hétfőn a Vietnami Szolidaritási Bizottság székházában. Varga József, hazánk hanoi nagykövete ünnepélyesen átnyújtotta Tran Duv Hungnak. a bizottság elnöksége tagiának, a Magvar Szolidaritási Bizottság í*aélyküldeménuét. A negyvennégy torma élelmiszer, gyógyszer. gyógyászati segédeszköz és szövet. amit a magvar dolgozók önkéntes felaiánlasaiból vásároltak ezúttal Lao Choi tartomanvba kerül, az ottani gondokon fog envhíteni. Ebben a tartományban van Dien Bien Phu is. ahol a vietnami néphadsereg a történelmi végső csapást mérte harminc évvel ezelőtt a francia gyarmati hadsereere. EGK-csúcs © Brüsszel (MTI) Az EGK miniszteri tanácsának épületében hétfő délután megkezdődött a kormányfők értekezlete A tanácskozáson Francois Mitterrand. francia államfő elnököl. A németek azt tartották a legfontosabbnak, hogy a városok és a megye gazdasági életét alárendeljék a birodalmi érdekeknek, amely az erőforrások koncentrálását és azok maradéktalan | kifosztását jelentette. Már napokkal később eltávolították a gazdasági életben vezető szerepet. játszó zsidó tulajdonosokat és szakembereket. Az üzemek, vállalatok élére új, ..megbízható" emberek kerültek, akik a katonai parancsnokokkal együttműködve fokozták a hadiipari termelést. A közvetlen német katonai megrendelések növekedtek a kendergyárakban, lemez- és cipőgyárakban, vasárugyáraikban, lakatosüzemekben. A Dél-magyarországi Cipőgyárban és Üjszegedi Kendergyárban az üzemek irányítását is német megbízottak vették át. a termelési folyamatot is ellenőrizték, és a késztermékek szállítását ők intézték. A parasztság beszolgáltatási pontrendszere szigorodott, szinte teljesíthetetlenné vált. Az 1944-es jó termést a katonai és kereskedelmi raktárak nyelték el. és tekintélyes része a bombázások áldozata lett, amely ugyancsak a megszállás következménye volt. A férfilakosságot sújtotta a május 30.—október 6. közötti szinte folyamatos mozgósítás. A Dél-Alföldön, a megye és Szeged területéről toborozták a kecskeméti központú 13. gyalogos hadosztályt, az 1. huszár hadosztályt. amelyek az 1. magyar hadsereg kötelékében a Kárpátokban • harcoltak. A szegedi központú 5. tábori póthadosztályt szeptemberben állították fel. és a 3. hadsereg Duha—Tisza közötti harcaiban vett részt. Szentesen, Mindszenten; A nem kímélt magyar véráldozattal a németet akarták mentesíteni. Nyomon követhető a magyar politikai élet gyors jobbratolódása. A németellenes városi vezetőket kényszernyugdíjazták; Szegeden Pálfy József polgármestert, Szigethy Vilmos főlevéltárost, Stumpf Kálmán főpénztárnokot, hat irodatisztet. négy segédtisztet, három altisztet nyugdíjaztak április 13ton, és helyükre imrédysta tisztviselőket neveztek ki. Makón KönyvesKolonics József főügyészt és két városi állatorvost nyugdíjaztak, két adóhivatali tisztviselőt, két kisegítőt elbocsátottak. Hódmezővásárhelyen Simkó Elemér főispánt nyugdíjazták. A német megszállás késése miatt azonban Tiszántúlon nem az elbocsátások, nyugdíjazások eszközével éltek elsősorban, hanem a megnyeréssel. Hódmezővásárhelyen Endrey Béla szélsőjobboldali főispán május 11-i beiktatása alkalmával 8 tiszteletbeli tanácsnokot, 2 tiszteletbeli polgármesterhelyettest, 5 tiszteletbeli aljegyzőt. 4 tiszteletbeli főügyészt nevezett ki. Makón tiszteletbeli főszolgabírókká „léptettek elő" tisztviselőket. Hullottak a tiszteletbeli rangok és címek, amellyel a fasiszta rendeletek végrehajtásához közreműködőket kerestek és találtak. A legemberteéenebb hajsza a zsidóság ellen indult, es három hónap alatt bekövetkezett végzetes tragédiájuk. Előbb vagyonuktól, majd személyes tulajdonuktól fosztották meg őket. Május 10-től Szegeden, Makón. Hódmezővásárhelyen, Tájékoztató a jugoszláv idegenforgalomról 0 Budapest (MTI) A jugoszláviai utazási lehetőségekről tartottak tájékoztatót hétfőn a vásárvárosban. az Utazás '84 keretében a jugoszláv idegenforgalmi hivatal és a szerbiai idegenforgalmi szövetség képviselői. Mint elmondták: az elmúlt evtoen összesen mintegy 12 millió hazai és több mint hatmillió külföldi vendég üdült Jugoszláviában. Külföldről a legtöbben az NSZK-bói és Ausztriából érkeztek. de sokan jöttek; Olaszországból. Nagv-Britanniából. Csehszlovákiából és Hollandiából is. Magvarországról 144 ezer turistát fogadtak Jugoszlávia kedvelt üdülőkörzeteibe számtalan programot szerveznek az üdülők és turisták számára. közülük külön figyelemre méltó az. amelyet a kragujeváci Zastava autógyár meglátogatásával kapcsoltak össze A Zastava autókkal érkező résztvevőknek a táj szépségeinek megtekintése mellett módjuk nyílik gépkocsijuk felülvizsgalatára. esetleges megjavíttatására és a szükséges alkatrészek beszerzésére is. Elmondták továbbá, hogy ebben az évben a magvar és a jugoszláv vendéglátóipart vállalatok közötti együttműködés keretében csereakciókat szerveznek, amelyek során egv-egv táj ételkülönlegességeit mutatják be. Csongrádon, Kisteleken és Kiskundorozsmán gettóba zárással emberi méltóságukat mélyen megalázták. A június 18—28. közötti deportálással a megye mai területéről mintegy 8500 főt Auschwitz felé indítottak útnak. A deportáltaknak fele haláltáborokban pusztult el, és a hazatérők is csak szerencsés véletlennek köszönhették megmenekülésüket, ugyanis a vasúti útvonalak bombázása miatt Bécs felé irányították a halál vonatok egy részét. A további következmények se mellékesek. A megye. de leginkább Szeged, stratégiai helyzete miatt a Balkánon és Dél-Ukrajnában harcoló német hadseregek hátországi bázisa volt. A városok tele voltak német sebesültekkel ós lábadozó betegekkel, számuk 1500—2000 főre tehető. A nagy tömeget a városoknak és községeknek kellett élelmezni, távozásukkor még az orvosi műszereket, bútorokat is magukkal vitték. Szegeden 1940-től birodalmi konzulátus is működött, vezetője Erich Kampf, a politikai események fő irányítója lett. A fasiszta városvezetőségek mindenben készségesen teljesítettek minden német kívánságot, még azt is lehetővé tették, hogv a 16 vadásztársulat területén tetszés 6zerint vadászgassanak az itt pihenő főtisztek és tisztek. Szegeden augusztus 23-án a szín* házat is igénybe vették díszelőadás céljára, amelyen a német katonákkal zsúfolásig telt sorokban lelkesen ünnepelték a német birodalom ünnepét. Ez az utolsó nagy demonstrációjuk volt. a továbbiakban már a szovjet csapiatok elöl menekülő, futó — majd áltáluk szétvert német egységeket lehetett látni. Kanyó Éérénc • Hazánk történelmének gyászos napjára, 1944. március 19-re, az ország német megszállására emlékeztek hétfőn este a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének Síp utcai székházában. A budapesti izraelita hitközség elnöksége rendkívüli közgyűlést hívott egybe, az oly sok fájdalmat, szomorúságot, szenvedést, gyászt, s végső soron 600 ezer magyar zsidó mártírhalálát előidéző tragikus nap 40. évfordulója alkalmából. Siklós János Zilahy Lajos utolsó évei i 33. Hogy pontosan így történt-e a dolog, azt én nem tudom, de a távollevő Szent-Györgyi helyett akkor a budapesti »hírek« így számoltak be az eseményekről. Levelemnek ezt a részét bizalmasan kezeld addig, amíg Szent-Györgyit meg nem kérdezem, hogy hogyan folyt le pontosan Rákosival való telefonbeszélgetése." A telefonbeszélgetés tartalmáról nem kérdeztem meg ug.van Szent-Györgyit, helyette azonban azoknál a személyeknél érdeklődtem, akik a Nobel-díjas tudóssal azokban az években, hónapokban együtt dolgoztak. A Ziluhv által említett esetet ismerték. Ki volt Rúth' István? Egy 1945-ben valahonnan előkerült és föltűnt fezőr, akinek igen sok dollárja volt. és miutám erre lehetősége nyílt, mindjárt szénbányát vásárolt, megvette a Hungária kénsavgyárat. és különböző tudományos kutatásokat támogatott, természetesen nem érdek nélkül. Szent-Gvörgyi kérte, hogy alakítsanak egy természettudományi akadémiát, mert akkor még a felszabadulás után közvetlenül a Magyar Tudományos Akadémia nem működött. Ennek a támogatasára adott pénzt Ráth István, s ezért Szent-Györgyi megbízta őt az újonnan létesült akadémia pénzügyeinek gondozásával, gazdasági titkán vagy igazgatói ranggal fölsaerelve. Ennek a szerencselovagnak volt néhány olyan „ügylete", ami ellentétben állt a szabályokkal, és emiatt a gazdasági rendőrség letartóztatta. Szent-Györgyi valóban beszélt Rákosival, fölhívta Svájcból, és Ráth szabadon bocsátását kérte azzal, hogy útlevéllel elhagyhassa Magyarországot, és autóján vigye magával, szintén útlevéllel, Szent-Györgyi feleségét és lányát A telefonbeszélgetés körüli „hírek"-«ben enynvi a hiteles történet. * Zilahy szeptemberben váratlanul Budapestre érkezett. A Palace Szállóból telefonált, csak egy napra jött, megkérdezte, van-e időm, sürgős ügyekben beszélni akar velem. Fél óra múlva átjött a szerkesztőségbe. Először is vízumot kért, intézzem el, mert anélkül érkezett. Másodszor pedig a Halálos tavasz, mint film (mielőtt a nyilvánosság elé került volna). megbukott. — Délután hoznak össze a Gyarmat utcai filmstúdióból valakivel. Áthozom a filmet. — Tulajdonképpen mi történt? — kérdeztem elképedve. — Tragédia — válaszolta, izgatottságát nem tudta fékezni. Nem hasonlított az anekdulúzó, memorizáló, mesélő kedvű Zilahyra. — Mi az a tragédia? — kérdeztem. — Százezer dollárom vesztettem el, ez a film egy lyukas garast nem ér. Körülményes előadásából — amely minduntalan melléktémák között tántorgott — azért megtudtam a lényeget. Ezt a filmet három érdekelt filmcég készítette: egy amerikai (ez Primavera néven Zilahy cége), egv spanvol (a nevét nem jegyeztem föl) es egv jugoszláv (az újvidéki Neoplanta). Két rendező dolgozott a filmen, a jugoszláv Stevan Petrovics és a spanvol Miguól Iglesias. Ezek a rendezők hazájukban, saját elképzeléseik szerint leforgatták a film rájuk eső részét. Azután elkezdték összedolgozni a két anyagot, és akkor derült ki. hogy itt voltakeppen két filmről van szó. Egv jugoszláv és egv spanvol változatról, amelyet az amerikai férfi szereplő tart egybe. — Az első Halálos tavasszal százezer dollárt kerestem, a másodikkal ugyanannyit veszítettem. — Teljesen készen van a filmed? — Készen van. a lehető legteljesebben. Július 18 -án volt egy szükkörü bemutató, de oda már nem is mentem el. — És most? — Eddig a Neoplantánál dolgozom. kértem egv vágóasztalt, megkísérlem a kockák újravágását es ragasztását, amennyire csak lehet, megpróbálok egy épkézláb filmet összehozni. — Akkor meg mi szükséged van a magyar filmstúdióra? — Feszültté vált a helyzet, nem tudom befejezni a filmemet. Mi történt? A Neoplanta először segítette Zilahvt helyiségekkel, vágóasztallal, de később kezdték unni az egész ügvet. ök tulajdonképpen egv kész filmet adtak át Zilahvnak. és tele voltak munkával, szűkös kapacitásukból lefoglalt valamennyit, s érthető, egyre inkább útjában volt az újvidéki filmgyárnak azzal a pepecseléssel. amellyel az első Halálos tavaszt is készítette. — Az a baj. hoev a rendezők önkénveskedtek. és nem hajtották végre utasításaimat — méltatlankodott előttem. — Én ehhez nem értek, de ha gondolod, hogy a hazai filmgyár segít, hozd át a filmet. — Nagyon remélem, hogy segít. — Gvere haza. hozd át a filmet, és maradj itt. amíg elkészülsz vele. innen is irányíthatod külföldi rendeznivalóidat. — Majd meglátom, ez jó lavaslatnak látszik, de beszélnem kell Piroskával. (FoivtatiukJ _