Délmagyarország, 1984. február (74. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-09 / 33. szám
8 68 Csütörtök', 1984. február 9: Fotókiállítás Elsősorban a vasutasélet szépségeit és nehézségeit ábrázolják a MÁV Mátyás téri művelődési házában kiállított nagy méretű, kitűnő technikával késztilt fotók. A vasutasok harmadik országos fotókiállításának anyagát naponta 10— 18 óra között tekinthetik meg az érdeklődők Harmincéves vagyok. Az ember ekkorra megokolhatóan összeszedett gyomorbai edénye, kiváló táptalaja tüdőbajnak, májgyulladásnak. vesekőnek. Elvetélt harcos; nem háborúban elveszített jobb kariát siratja, hanem azt. hogy a megmaradt félkar már csak poháremelgetésre jó. Tulja, mi lenne a dolga, de nem teszi. Megél így is. Fizetése van. lakása van. gyereke van. Másnak is olyan asszonya van, mint neki. Mos. főz. takarít; egykedvűen pelenkázza a kicsit, türelmetlenül és fáradtan próbálja nevelni a nagyfiút; fizeti a gázt. a fűtést a lakbért, a villanyt; fizeti az adósságokat Minden reggel az ember zsebébe dugja a húszast ha az előző nap éjfél előtt hazajött; és ha megiött véletlenül már délután, sétálni hívja: hallgatagon tolia a babakocsiban Zoltánt, a férfi pedig nyakában Balázzsal bámul bimbózó lányok után: az asszny csak mosolyint egyet ahogy már évek óta. és az első kocsmában meghívja pálinkára. borra, sörre. Ugyanolyan asszony, mint a többi. mondogatja, biztatgatja magát a férfi. Lompos és álmos reggelente, fáradt az ágyban, odaadó és szerető anya nap nap után; asszony; még nem szabadította fel magát felszabadítani meg már nem lehet. Ez az ember szerencséje, egyetlen biztos pont az életében. Ezért elviselhető. hogy sanda szemmel olvassa meg kétszer is a havi négyezer forintot, hogv gyanakodva veszi át a postástól a gyespépzt a kevéske csaláli pótlékot és kaiánul lecsap a hézagosan érkező tiszteletdíjakra is. Kell a pénz. valóban: kell pelenkára. kiscipőre. réklire. vitamindús ételekre, hogv a gyerekek nagyra nőjenek. Nőnek is. akár a gombák; az embernek meg egyre inkább nincs szíve, de már ereie sincs hozzá. hogv kilépjen ebből a csöndes őrületből. Az ember mindig az alkalmas pillanatra vár: nem jön. Vagy nem is veszi észre, nem látja meg: most Leltár most kellene ugrani, kiugrani. Ki a mélv vízbe. élni. ahogyan egyszer elképzelte. De ehelyett inkább elspórol néhány százast a fizetésből, néhányat az alkalmankénti prémiumból; ígv kényelmesebb; mert unja a reggelente kikönyörgött húszasokat a siránkozást, az átkozódást, hogv már megint csak viszel. de nem hozol soha; mert a gyerekeid, a két apátlan árva szája elől veszed el a falatot is. Húszforintos balhé naponta; miért? Tizenöt éve elszívod a napi két doboz cigit! Az ember aztán, ha pénze van, kocsmába jár. Alkalmi társaságban szédít alkalmi nőket; olykor leissza magát a sárga földig, s ha szerencséje van. hajnalban egv ismeretlen nő ágvában ébred. A bárszekrényben sör. bor. pálinka: torkod kútiára vártak évekig; és most inni jó. és hamarosan beszélgetni is jó lesz, mert a magányos embereknek reggelre mindig kinyílik, megszépül a lelke. Ezen a reggelen furcsamód nem kínoz meg a kávé, elmarad a hánvás. nyugton marad a tüdőben a kátrány. Az ember minden nőnek fölolvassa kedves verseit, szaval kedvenc költőitől. A másik meg ekkora kedvességtől meghatódik; pedig nem több az egész, mint az elmaradhatatlan zavar ötletes leplezése, önzés. Mert nincsen semmi kapcsolat a két ember között; mindenkinek csak a saját lelke a fontos. A Hős sokáig gubbaszt kis odújában, amelynek lyukas tetején át percről nercre bezuhognak az évek. És a Hős reggel, ott. az ismeretlen nő ágyában előbúvik odújából, olvas, kitária legnemesebbik valóját; észrevétlenül magasztalja föl magát, a másik semmit nem tud erről. Nem is figyel. Az ember tudja már, hisz megjegyezte ébredéskor az álomszép test tulajdonnevét; egv egész életre megjegyezte. úgv bizony: és kong a gyámolatlanul kibukó szavaktól a tárgyai miatt egyre kedvesebbé váló szoba: Zölderdő Anna. hát téged mi bánt? És válaszolnak is rögtön a mellre tévedő u j j bőgvekmek a bár alatti apró áramok. Ki ne értené? Nem vagyunk vademberek; amott, a feszülő bordák mögött, a vergődő mellkasban ugyanolyan ázottveréblélek búvik meg. mint a férfimellben; ugyanúgy önnön nemességét szeretné fölmutatni az a másik is. aki talán még magányosabb; de hogv szótlanabb, az bizonyos. Zölderdő Anna. hót téged mi bánt? A nő elérzékenyül, és még konokabbul zárja össze ajkait Nem mondaná, az istenért se mondaná: fölkészült. Előre látja, tudja már, hogy amint az utolsó korty is alábuzog a férfitorkon, ő megint ittmarad magára: egyedül a tárgyakkal, amelyek neki már kevésbé kedvesek. mint amikor szerető szemmel kiválogatta. megvásárolta őket. Ezekkel a tárgyakkal most megint össze lesz zárva hónapokig; talán élvekig; ezért őrzi konokul egy fájdalmas élet fájdalmas szavait. Beletörődő megnyugvással fordítja el szemét a férfiarcról. Aztán megisznak egy kávét, immár a másodikat, ezen a reggelen; csak bámulnak maguk elé; a pillanatba bele van sűrítve múlt jelen és jövő. Hirtelen felrémlik előttük egészen világosan látják azt a végtelen időt. ami most imár végérvényesen megüli a szívet, az agyat. Látják az eljövendő esztendőt, amit külvárosi kocsmákban, isten háta mögötti éttermekben töltenek eh együtt; bujkálva?, nem; de félve a szenvedélyes éiszakáktól. félve, mert majdan hajnalban úgyis vége lesz, vége az oázisszomjúságnak. szemük végtelen sivataga vérüket is föliszsza. Mert ma még talán nem. de holnap, holnap, ezer esztendő múlva biztosan tovább megvünk. hová? Herceg Árpád NÉPFRONTTANÁCSKOZÁS A Hazafias Népfront Csongrád megyei nő-rétegpolitikai bizottsága tegnap, szerdán délelőtt tartott tanácskozásán Keresztúri Istvánná, az MSZMP Csongrád megyei bizottsága politikai munkatársa adott tájékoztatást a balkáni és Duna menti országok nemzetközi békemenetéről, illetve az idei esztendő főbb gazdasági és társadalompolitikai feladatairól. Ezt követően Ábrahám Illésné, a rétegpolitikai bizottság titkára ismertette az idei munkatervet és a népfront előtt álló időszerű felBdatokat. ELŐADÁS A Hazafias Népfront szegedi városi bizottságának meghívására Szegedre látogatott Ágoston László, az MTI vezérigazgató-helyettese. Tegnap, szerdán délután a Tömörkény gimnáziumban dr. Diés József igazgató tájékoztatta az iskola munkájáról, majd ezt követően Ágoston László aktuális kül- és belpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót a belvárosi Il/b. körzeti népfrontklubban. SÜLYOS BALESET Szerdán reggel negyed 8kor, a József Attila sugárút és a Retek utca sarkán történt 6úlyos közlekedési baleset Horváth Katalin, 33 éves, szegedi lakos Dacia .személygépkocsijával a jelzőlámpa piros jelzése ellenére behajtott az útkereszteződésbe, majd elütötte a gyalogátkelőn szabályosan áthaladó Bakos Gábor 11 éves, általános iskolai tanulót (Szeged, Retek u. 12/B), aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Roczkó Tomiszlávnétól a rendőrség a helyszínen bevonta vezetői engedélyét HELYESEN... A lapunk keddi számában megjelent Háztartási alkalmazottak társadalombiztosítása című cikkben az egyik adatot tévesen közöltük. Helyesen: A háztartási alkalmazott után a munkáltató 1984. január 1-től havi 900 forintot köteles fizetni társadalombiztosítási járulékként CS. PATAJ MIHÁLY TÁRLATA SZENTESEN A szentesi Móricz Zsigmond Művelődési Központ kiállítást rendez Cs. Pataj Mihály szegedi festőművész 33 olaj- és temperaképéből a Kossuth téri Kisgalériában. A tárlatot holnap, pénteken délután 5 órakor Dér Endre, József Attila-díjas író nyitja meg. A festménybemutató március 4-ig látható hétfő kivételével, naponta 10 és 13, valamint 15 és 18 óra között BETÖRÉS — TRAKTORRAL Különös módon hatoltak be a tolvajok kedden, az angliai Rochester város postájára. Traktorral törték be a helyiség falát majd kiemelték a széfet és kocsijukon elmenekültek. A szomszéd város postájának értesülése szerint a széfben kétezer font volt készpénzben, 7 ezer font pedig postai utalványon és bélyegekben. Havazás Várható időjárás az orseág területén csütörtök estig: nyugat felől tovább növekszik a felhőzet. Előbb a Dunántúlon, később másutt is sokfelé várható havazás. A megélénkülő délnyugati szél fokozatosan északkeletire fordul, időnként megerősödik, emiatt hófúvást okoz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön —1 és plusz 4 fok között alakuL KERTBARÁTKOR Az üjszegedi kertbarátkör ma, csütörtökön délután 5 órai kezdettel rendezi meg soron következő foglalkozását a November 7. Művelődési Házban. Lesz-e kertbarát-szakszervezet ? — Tájékoztató a kertbarátok és kistenyésztők országos szövetségének új elképzeléseiről címmel Kiss Ernő, Néhány szó a kertészeti kisgépek technológiájáról címmel Benedek Gábor gépészmérnök tart előadást. PERSÖ ÉS GERENCE Ujabb lágy sajtokkal bővíti választékát a Veszprém megyei Tejipari Vállalat Az egyikből a Persó nevű, nemes penész nélkül érlelt sajtújdonságból máris az üzletekben van az első „bemutatkozó" szállítmány. A másik, a Gerence nevű romadúr típusú sajt gyártásának előkészítését most kezdték meg. Ez rokonságban van a pálpusztaival, de annál szolidabb illatú. Különbség — Mi az, hogy receszszió? — Az az idő, amikor összébb kell húznod a nadrágszíjat. — És a gazdasági pánik? — Az az időszak, amikor nadrágod sincs. BÁNYÁSZTEMETÉS Komló temetőjében szerdán kísérték utolsó útjára a múlt heti sújtólégrobbanás két áldozatát Cseri Lajos negyvennyolc éves vájár és Jurinics János ötvenkét éves aknász koporsója előtt munkatársaik és a Kossuth bányaüzem vezetői álltak díszőrséget. MÚZEUMBAN SOPHIA GYŰJTEMÉNYE Olasz múzeumokba kerül — a legfelsőbb bíróság végleges döntéséig — az a 230 festményből álló gyűjtemény, amelyet 1977-ben koboztak el Sophia Lorentől és férjétől, Carlo Ponti rendezőtől, mert engedély nélkül külföldre akarták vinni őket. A 3,5 millió dollár értékű kollekció darabjai — amelyek között több Rubens-, Picassoés Canaletto-alkotás van — ezentúl a milánói galériában, a római, a bolognai és a casertai múzeumokban láthatók. HANGVERSENYEK — ISKOLASOKNAK Általános iskolásoknak rendez hangversenyt a filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei, második koncertjeként ma, csütörtökön délután 3 és fél 5 órai kezdettel a Zenés Színházban. Vezényel és a műsort ismerteti : Oberfrank Géza, mesélő: Várnagy Katalin. A műsorban Bizet és Prokofjev művei szerepelnek. PUSZTÍTÓ CIKLON Legalább 109 halálos áldozata van Mozambikban, azoknak az esőzéseknek, amelyek a múlt héten az országon végigsöprő Domonia-ciklont követték. A ciklon érintette Dél-Afrikát és Szváziföldet is. AZ IFJÚSÁG ÉS A SEX A főiskola Tamási Áron klubjában ma, csütörtökön szexológiai előadássorozat indul. Az érdeklődők este 8tól hallhatják az első, témaindító előadást dr. Varga Istvántól, a főiskola tanárától. Címe: Az ifjúság és a sex. Csörög a telefon... Csörög a telefon... ::: liftügyektől liftezik Tarjánban a 419-es számú épület lakóinak gyomra; az egyik felvonó három hónapja rossz, a másik csak időnként. öregek, betegek is laknak ebben a tízemeletesben. s egyébként nem értik: miért nem lehet rendbe hozni hosszú évek óta a berendezést. Telefonálónk (51-960) szerint az egyik lift már akkor beteg volt, amikor beszerelték, s annak már vagy tíz hosszú esztendeje. Isten beteg liftjei lassan járnak .. 1 x tél vége lévén általában t>orús az Idő, néha mégis fölsüt a nap, s rásüt a trolikra, buszokra és a villamosokra is. Vezetőikről jót is hallani. A sok bírálat után örömmel adunk helyt a 10-633-ról érkezett észrevételnek, amihez hozzátesszük a magunkét is: erdő mellett lakni és a kirakatban dolgozni nem szerencsés. ... a szélmalom forog Dorozsmán, de a Tizenkilences és a Brassói utca tarkán hónapok óta nem ég a lámpa, E HETI ÜGYEI,ETF.S MUNKATÁRSUNK: Pctri Ferenc Hívható mindennap 14 órától 19 óráig, szombaton 10-tőI 14 óráig. Telefon: 12-847. ott csak az esténként arra járók szeme forog a sötétben a félelemtől. Mulasztás esete forog-e fenn? — kérdik. ... és ha már a sötétségnél tartunk. Gyertyával oszlatta Becsei utca 1. sz. alatti lakásában egy ideig tegnap este a homályt Halász Mihály, mert villanyóráját kikapcsolták. Hősünk havi három ezer forintokat helyez el átutalási betétszámlájára, a szerelő pedig, íme egy cédulát csak a villanyóra mellé... Hmmm... és még nincs vége: tízegynéhány csörgés után valahonnan mégis előkerült egy szerelő, félórás vita után pedig kiderült, hogy tévedés történt: nem Halászék óráját akarta kikapcsolni. Ügy látszik, kétszer kapcsol, aki rosszul kapcsol. .. és hol késnek az éji homályban a gázvezeték építői a Röszkei utcából — kérdezi Csóti Jánosné, aki úgy tudja, hogy december 30-án már el is kellett volna felejteniük a munkásoknak, hogy arra jártak. ... a városi beruházási vállalat előadója vitába szállt a postával; szerinte bizonylatokkal igazolható, hogy ők a Debreceni utcai orvosi rendelő telefonjaiért járó pénzt 1984 novemberének idusán elküldték. Igaz, a summa vissza is érkezett, mert téves átutalásnak minősítette valaki. Gombolyag? Hurok? Circulus vitiosus? Tessék választani! ... Szekeres Tibor arra hívta fel a figyelmünket, a Vám térnél nincsenek útburkolati jelek, Bíró István pedig, hogy minibuzgár keletkezett a Füredi utcában. Az utóbbit — értesüléseink szerint — ma hatástalanítják. Kiadvány a sikeres energia pályázat okról Az MTESZ az energiatakarékosságért címmel kiadvány jelent meg. amely a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének energiatakarékossági pályázataira 1980 és 1982 között beérkezett díjnyertes, illetve elfogadott pályaműveket ismerteti, rendszerezi. A csaknem 200 pályamunka bemutatásával az MTESZ a hasznosítható ötletek szélesebb körű megismeréséhez, elterjesztéséhez kíván segítséget nyújtani. A kiadvány a pályamunkák rövid tartalmi ismertetése mellett közli a szerzők nevét és a munka nyilvántartási számát is. Ezzel a pályaművek teljes anyagát megismerhetővé, hozzáférhetővé tették. Százharminc pályamunka műszaki megoldásai az ipar csaknem valamennyi területén felhasználhatók. Negyven módszert mezőgazdasági hasznosításra ajánlanak. A kiadványt az MTESZlapok közönségszolgálatánál (Budapest V., Kossuth Lajos tér 6—8.), és a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó — Budapest V., Szent István tér 4. szám alatti — boltjában lehet megvásárolni. * Magyal Szocialista Munkáspárt Szened várost Bizottságának napilapja FOszerkesztO: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István eladta a Csongrád megyei Lapkiadd Vállalat Felelős kiadd: Kova. LAszId — Szerkesztőség Cs kladdvAllalat: Szeged. TanAcsköztar saság ölja 10. SaitdbAz. 8740 — Telelőn: 12-633 — A lanot nvomja. Szegedi Nyomda. Szeged Bajcsy-Zsilinszky nlra 28. 6720. Igazgatni Dobd József — Terjeszti s Magyar Posta eiOflzetbetfl a postablya•átoknál éa kézbesítőknél FlOflzrtést dU egy hdnapta M forint. — Indexi U OH - üsnj oiilrdW * \ Vi.: