Délmagyarország, 1984. február (74. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-18 / 41. szám

MAGAZIN mm: Sí: ;* Szombat, 1984. február 18. •tJ Találkozások i A nyomdász L

egutóbb a buszmegállóban találkoztunk. Egy nyúlánk, szép barna bájú Wwvnyal beszélgetett. Valószínű kíváncsi kérdésem elkerülendő mondta azonnal magyarázólag: — A legnagyobbik lányom volt, másodikos gimnazista. — A kisebbik mekkora? — Három lányom van. A kösépső elsős szakközépiskolás, a legkisebb általánosba jár, harmadikos. Egy pillanatra meglepődtem, láNzen Sutáik Alajos nyomdászt fiatalossága miatt akár „széptestinek" is nézhettük volna a megállóban. — Hogyan lett nyomdász? — Annak egy kis elő történeke VWL Különben őslakos szegődtek vagyunk. Édesapáin vasáns főfelügyelő volt. vagyis a •mám elve és gyakorlata hárnn belül táléit bennünket, engrmo és két testvéremet. Beiratkoztam a gimnáziumiba, de hamarosan abbahagytam. Egyszerű•n nem tanultam. — Volt valami különleges — Végeredményben nem volt araiam, elúsztam a srácokkal, a család fekete báránya" lettem. Pontosan huszonkét érvvel ezelőtt kerültem a nyomdába tanaiénak. — Miért éppen oda? — Édesanyámnak egy kmer«se ajánlotta a nyomdát. Akkor még fölwétetizni kellett helyesmás> gyakorlatból, majd szóbeli beszélgetést tartottak. Fölvettek. — Meséljen valamit a svakmában tett első lépéseiről. — Örülök, hogy ezt megtehetem mert igen hálás vagyok és sokat köszönhetek két mesteremnek is, Léber Istvánnak és M. Gabnai Jánosnak. Nagy tudásúak voltak és közvetlenek, emberségesek. Igen nagyra tar•otttík a nyomdészszakmát, s maé magyarázat nélkül is kisugárzott belőlük, szerették mesterségüket. és becsülték, szerették azokat a fiatalokat, akik nyomdokaikba igyekeztek. A tanulóévek gyorsan elteltek. Húszeves koráiban megnősült A nyomda kérésére nem hívták be kartonának. de fizette a 8 százwtfkot Harmincévesen kapott katonai kiképzést rövid tanfolyamon Ügy volt hogy nősülés •tan elmennek Szegedről. Ki is lépett a nyomdából, de valamiképp nem sikerült a tiszafüredi letelepedés. A szülei lakásában éltek négy éven át, míg a felsővárosi részen önálló otthonboa jutottak. A felesége női szabó. Nagy előny, hogy saját magának és három lányának ritkán kell készruhát vásárolni. V

isszakanyarodunk a nyomdai szedőterembe. Billentyűznek a szedők, a gép karja kinyúl az ólamsorotoért. Suták Alajos mondja, hogy mrrxi a két típusú gépen dolgozott. Ax Intertype amerikai gyártmány, s bizony már hatvan esztendeje szolgálja a Szegedi Nyomdát. Lassú egy kicsit, de megbízható. Az N—12 szovjet gyártmány, jóval gyorsabb. Ebben a teremben, a la prés zkegnél még nincs a korszerűbb technikából egy darab sem — Vajon mennyi maradt meg a hajdani nyomdászok összetartó eredéből, magas műveltségükből, magatartási normáikból. Mit és mennyit örököltek az utódok? Suták Alajost faggatom... — Más volt ez a szakma hajdanában. még az én tanulóévetanbera te. A mi mestereink érzékenyebbek voltak, átadták az életük élményeit is. s mi áhítattal. tisztelettel hallgattuk őket és hallgattunk rájuk. Akik ma jönnek. már mások, mintha tíiány07.na belőlük a kíváncsiság. a tisztelet a szakma és az elődök iránt. Pedig 6emmit sem lehet megérteni, ha nem ismerjük a múltat. — A szedőgépek mellett nincs mtkalcm beszélgetésre. — Az Igaz. de én emlékszem rá. hogy mi szombatonként még összejöttünk a Hágiban. sörözgettünk, beszélgettünk, még sakkoztunk is. Szóba került a mesterség. az élet, a nyomdászok mindig is politizáló emberek voltak. Megszűnt ez is — rrxwndM re/yfcfluilun. — Miért? — Nem is tudom. Mindenki másfelé, befelé fordul, siet. Lehet. hogy a pénz után fut? Nincs meg az az összetartás, amire oly büszikék voltak a nyomdászok. — Hiányzik? — Igen. Elvégre társas lények vagyunk. — Időhiány, fáradtság? — Aligha ez volna a fő ok. Húsz évvel ezelőtt is elvártak annyi szedést, mint manapság, a pénzt is a mennyiség után adják. A szakma valamikor elit szakmának számított négy polgári nélkül nem is lehetett bejutni. Ma már neim számít többnek. mint egy a sok közül, gyöngül a színvonal is. a keresetek. a műszakok beosztása. Ezek ma nem vonzóak. — Mennyit keres egy szedő? — A teljesítménytől és minőségtől függően 5—8 ezer forintot. T

udom, hogy Suták Alajos a legjobb szedők körében is elismert szaikember. Hibaszázaléka a tűrhető 2 százalék alatt. 0,3 körül ingadozik. A jól keresők között tartják számon. De mégis rákényszerült a korábbi években, hogy délelőttönként egy maszeknál dolgoztáén, hogy otthonát megteremtse. és vásároljon egy kocsit. Most is kacérkodik, hogy belép egy gazdasági munkaközösségbe. Pedig a műszakbeosztása olyan, hogy magánélete alig-alig van. Este 5—6 óra köZiött kezd, és hajnali kettőkor hagyja abba. — A lépcsőházban találkozom a feleségemmel — mondja. Ugyanis a feleség fél ötkor érkezik haza. a férj meg akkor indul — A jövedelmek befolyásolják a közérzetét, és fordítva is tgv van? Mondana erről valamit? — A munkahely nem a nyugalom szigete, állandó idegesség vibrál benne. A lapkészítés különleges tevékenység, rohammunka, hajtós föladat. Nyugalmat, kiegyensúlyozottságot a családom nyújt. A hétvégeken kirázom magamból a Felgyülemlett és nyugtalanító dolgokat.' Feltől tődöm, hogy a követke»ő hetet jól elviseljem. Aki a szedőgépnél dólgozik. az nyolc órából 480 percet effektív munkával tölt el. Gyakran eszembe jut. hogy a munkának még nincs meg minden esetben az őt megillető becsülése. Azt mondjuk, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár. De már abban is különbséget tesznek, hogy ki hol él ebben az országban, hiszen egy pesti nyomdában az általam teljesített munkáért 3—4 ezer forinttal többet adnak. — A jövedelem fontos, de tudom.. hogy nem minden. A szakismeret, az önbizalom. a környezet, a társadalom állapota és ezer más dolog hat az emberre. — Mint minden ember, én is politizálok. Tudom, hogy manapság nehezebb lett a megélhetés, azt is tudom, hogy az államinak sem könnyű, hiszen a külső hatásoktól nem lehet elzárkózni. Éktől függetlenül úgy érzem, hogy nálunk, bár a munkaerő hiányára hivatkoznak mindenütt, sok a fölösleges ember, vagy pontosabban a fölösleges munkahely, beosztás. Ez alól még a nyomdánk sem kivétel. Lehet, hogy ezt más látószögből másképpen minősítik. Az is feltűnő, hogy éppen az egyre nehezebb gazdasági és anyagi viszonyok között is sok olyan cikket gyártunk, amit nemhogy eladni, de még elsózni is nehéz — Elégedettnek érzi magát? — Általában igen. Családcentrikus vagyok, ilyen légkörben is nevelkedtem. A szülői ház ma is melegséget nyújt, már azt te nagy örömmel veszem, ha az én szűkebb családom, mi öten együtt lehetünk. Elégedettségünk nyugalmunk csak nagyobb, ha a nagyobb család is együtt lehet az újszegedi fészekben. — Ügy vettem ki szavaiból beszélgetésünk elején, hogy a nyomdászszakmát a véletlen hozta, s nem maga választotta. Mit mond erre huszonkét esztendei gyakorlat után? — Valóban nem sok beleszólásom volt a szakmaválasztásba. Természetesen mást mond egy harminchét éves ember, és megint mást mond egy tizenöt éves. Mai eszemmel mérve valószínűleg más pályán lennék, de akkor a tanulást is belekalkulálom. Amikor a gimnáziumot abbahagytam. nem voltam okos legény. De ne higgye senki, hogy elégedetlen vagyok. Mások az álmok és más a valóság. Az életet reálisan kell nézni és élni. Egyet tartok fontosnak: a tisztességes emberi tartást, a családban is és a munkahelyen isi, mivel rövid életünk e két területen rohan végig. GAZDAGH ISTVÁN Pákolitx István Két vers Visszás A botfülű kéretlen intonál Fejest ugrik az úszni nem tudó A zsivány közerkölcsről cseverész. Szüzet játszik a kopottas kokott Helyretevő Istenszag ez? Szó sincs róla! Csak egv büdös veszettróka. Könyv a legnagyobb magyarról 1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen szólásra emelkedett egy főrend és összes birtokainak egyévi javadalmát fölajánlotta a megalapítandó magyar tudóstársaság céljaira. Este aztán lejegyezte naplójába: „Beszéltem a kerületi ülésben; minden honfitársamat ellenségemmé tettem." A reformkor kezdő mérföldkövét lerakó tett a nyilvánosság előtt, ez található az egyik oldalon, aztán a másikon a gyötrő önszemlélet: szereplés volt ez csupán, nem igazi tett. Mindkettő egy személy, egy nagy gondolkozó tulajdona. E

rről a főnemesről Kossuth mondta később: a legnagyobb magyar. Ez a főrend egész életében a legnagyobb bűntudattal vizsgálta, ellenőrizte tetteit — s mint láthattuk —, a korszakalkotót is. Róla, Széchenyi Istvánról írt rendkívül értékes könyvet Kunszabó Ferenc, a neves szociológus Es ég az oltár címmel. i Kunszabó könyvének legnagyobb érdeme, hogy a történész hitelességével és a szociológus alaposságával olyan tényeket, összefüggéseket tár föl Széchenyi életéből, melyeket nem, vagy csak alig vettünk figyelembe eleddig. Ugyanakkor Széchenyi gyakorlati tetteit is sajátos, de mindenképpen indokolt szempontból vizsgálja: milyen lelki motivációk serkentették és ellenőrizték? Visszatérve az érdekességekre: valószínűleg nem nevezhető evidenciának az a körülmény, hogy Széchenyi ősei a XVII. század elején még parasztok voltak. A nemzeti megújulás útmutató gondolkodója úgy él emlékezetünkben. mint egy a sorsát a nemzet sorsával együtt látó, „eretnek" főrend, aki rebellióra nem alkalmas ugyan, de reformeszméivel egy forradalmi folyamat elindítójává válik. Az a szűk kétszáz év, mely születése előtt a paraszti ősökhöz nyúlik vissza, magyarázat lehet gondolkozására. De ennél is inkább az. hogy a jobbágysors és a mezőgazdasági munka tiszteletét apjától, Széchényi Ferenctől „örökölte". Elegendő két dologra utalni. Az egyik: Széchényi Ferenc egy alkalommal egy öreg parasztember kezét megcsókoltatta István fiával mondván: az ő verítékéből élünk mi gazdagon; a másik rövidke tény: Ferenc gróf vásárolta az országban a második cséplőgépet. S ha már itt tartunk, ne felejtsük el megjegyezni, hogy Széchényi Ferenc nevét, mint alapítójáét, ma te viseli hazánk legnagyobb könyvtára. M

ivel Kunszabó majd ötszáz oldalnyi művét ezen a pár sornyi helyen méltóképpen nem lehet bemutatni, az olvasó engedelmével hadd villantsak föl csupán néhány eseményt Széchenyi életéből. István grófról jól tudjuk, hogy óriási efleTitétek éltek lelkében: forrongó érzékiség és légies nóideálok iránt érzett szerelem; tivornyázó életmód, majd fegyelmezett, felelősségteljes munka: szigorú katolicizmus és mindennek végén az öngyilkosság. Mindezeket pedig fölfokozott bűntudat „figyeli", oly hatalmas, hogy a számára kötelező gyónást már nem követhette az áldozás, sőt: gyóntatójától olykor nem kér föloldozást. A zseni tulajdonsága ez: mindent fölnagyít, veszélyt, sikert, lelket egyaránt. És a zseni tulajdonsága az is, hogy fölényét nemegyszer gátlástalanul meghirdeti, számos esetben tetteivel: férjeik jelenlétében csábít el asszonyokat, naplójában öntetszelgőn részletezi, hogyan söpört le a szellem asztaláról gondolkodókat, s különösen ifjúi éveiben családját — ne szépítsük! — öndicsőitő hazugságaival izgatta föl. Aztán a komoly tettek idején — ez a napóleoni háborúk végére tehető — nagy változás áll be önszemléletében: a lipcsei csatában véghezvitt hősiességével, már nem kérkedik, a császári hadseregben ért mellőzését daccal ugyan, de fegyelmezetten fogadja. Felnőtté, nagy gondolkodóvá a napóleoni háborúkban teljesített katonai szolgálat tette, mégis szükség van egy évtizedre — ezek a fölkészülés évei —, hogy a pozsonyi országgyűlésen meghirdesse programjának első és igen fontos alapkövetelményét, a nemzeti nyelvvel foglalkozó akadémia igényét. Kunszabó könyvében végigvezeti az olvasót a Széchenyi István-i eszmerendszer kialakulásán a Hitelen, a Kelet Népén át a döblingi magányban született gondolatokig. A szerző megismertet a Kossuthtal élesen szembeforduló Széchenyivel csakúgy, mint az »lső felelős magyar kormány miniszterével, több oldalról megvilágítja Széchenyi szerepét a negyvenes években, mikor fokozatosan a politikai élet hátterébe szorul, és részletesen kitér súlyos idegösszeomlására, mely a szabadságharc kezdetekor éri és a döblingi elmegyógyintézetbe kényszeríti. A Lovakrul című könyvéhez egy, a korszakra jellemző történet kapcsolódik. A reformeszmék széles körű hatása idején hatalmas spiónhálózat figyelte a potenciális lázadókat. Az udvar szemében évtizedek óta bolondosnak, különcnek ítélt Széchényiek is a besúgóapparátus ellenőrzése alatt álltak, de sokáig csak jámbor kísérletezőket láttak bennük. A Lovakrul című könyv pedig olyan kész, egységes gondolatsort mutat be a korszak tömegenergiájáról szólva, hogy nagyon sokan azon tűnődtek: kivel írathatta vajon a gróf? Még Metternich is azt állította, hogy oly kerekdedek, értelmesek a gondolatok, hogy a bolondos grófnak nem lehet a kezemunkája. Később persze ő maga is ráébredhetett tévedésére.., E

korszak közösségi félelmet keltő képzete a nemzethalál víziója volt. A kollektív, a maradéktalan pusztulás rémképét Herder — egyébként súlytalan — jóslata vezette be, és egy nép közgondcikozására sem vált ennyire jellemzővé, mint a korabeli magyaréra. A nemzethalál kérdésköréhez közvetlen kapcsolatban áll Széchenyi azon gondolata, miszerint, ha nem őrködünk nemzeti érdekeinken, és nem hozunk létre normális kapcsolatokat a nemzetiségekkel, akkor beteljesülhet rajtunk a herderi jóslat. Mert ő Í6 jól tudta, hogy elnyomó nemzet nem fejlődhet egészségesen, mert nem szahad. Ezt a Naplóban így fogalmazza meg: „Ha szabad akarsz lenni, légy mindenekelőtt igazságos." Kunszabó könyvét — melynek címe az Arany János írta Széchenyi emlékezete egyik félsora — ezzel a tanulsággal ajánlom az olvasónak. PGUSWFÜb JMRB