Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-13 / 293. szám

3 t Kedd, 1983. december 13: Bányász szolidaritás Együttműködés Társadalmi munkában megépítik a nógrádi bányász­fiatalok az" idei kányási bányaomlás áldozatául esett Ka­nizsai László föld alatti szállító özvegyen maradt felesé­gének és két kiskorú gyermekének a házát. Kanizsaiék. akik Taron, az asszony édesanyjánál lak­tak. úgy tervezték, hogv új. saját otthont építenek. Az alapokat Kanizsai László le is rakta, a folytatásba azon­ban beleszólt a tragikus baleset. A KISZ-es fiatalok foly­tatiák a fiatalon elhunyt társuk megkezdett munkáját. Az OTP soron kívül kiutalt hitelének segítségével három hó­nap alatt tető alá hozták a kétszintes lakást. Társadalmi munkájuk értéke eddig száztízezer forint. Tavaszra maradt a folytatás, amikor is bevezetik a vizet, a villanyt, és beszerelik a központi fűtést. Ügy adják át az űj lakóhá­zat a hátramaradottaknak, ahogyan azt egykor Kanizsai László életében elképzelte. December 5. és 11. között Budapesten tartózkodott az Afgán Állami Tervezési Bi­zottság delegációja Ahmad Fahim Marofinak. a terv­koordináló főosztály elnöké­nek vezetésével. Székács Im­rével. a Tesco vezérigazga­tójával megvitatták és alá­írták a műszaki-tudományos együttműködési megállapo­dáshoz csatlakozó, az 1984 —85. évekre szóló munka­programot. Telekgazdálkodás Szegeden (1.) Hol lehet építkezni ? Flóré kell bocsátani, hogy nem a tömeges — ál­lami, szövetkezeti, takarék­pénztári — építkezésekről kívánunk képet adni, ha­nem a magánépítkezések szférájából, azon belül is a családi házak kialakításá­nak lehetőségeiről. A városi tanács szákemberei azt mondják, hogy Szeged ko­rábbi területe — a legutóbb csatolt részek nélkül — vagyis a körtöltésen belüli térség a hazai települések közül a legnagyobb laksű­rüséggel rendelkezett. Kü­lönben is a város alföldi jellegéből fakad, hogy kert­városszerű településeket csakis a „töltésen" kívül le­het kialakítani. Az üjsze­gedi városrész külön téma, hiszen a nagy szegedi ár­víz utáni újjáépítés nem is igen számolt a folyón túli területtel. Később alakult a helyzet úgy, ahogyan éppen kedve tartotta. Ma már szépen rendezett az üjsze­gedi városrész: a fürdő- és üdülőzóna a Tisza kanyaru­latára támaszkodik, aztán ott a 'iget. majd kialakul­tak az, új lakótelepi egysén g^k maid a cs.aládi házas VOÍ-N % Bemutatjuk azokat a helyeket, ahol a városi tanács je­lenleg építésre alkalmas telkeket alakít ki 6 újabb 407 darab lakás lekkel kapcsolatos közmű építésére alkalmas területet ügyek, a kiviteli tervek bocsátunk rendelkezésre, megrendelése. elkészítése, Ezen túl újabb helyeket is az árak meghatározása és föl$zabad^tgíik% .pébjájil a így tovább. Majd csak ez­_ „ felsővárosi 4.' ütem terüle- után 'lehet*.a 'karókat lever­és táisaaháags részek..... T4- téjn 109 Jajiás,,ép^tésé»e nyí- ni a kialakított építési tá­volabbi föladat, taíán az Ük lehetőség. Ott jelenleg lekre. unokáink .megvalósítják, hogy Dél-Üjszeged térségé­ben az ezredforduló után újabb kertvárosi negyede­ket létesíthetnek. Viszont a* utóbbi évek­ben fölgyorsult a magánla­kások, családi házak, tár­sasházak építésének üteme. Tudjuk, hogy a városi ta­nács korábban is foglalko­zott telekkialakításokkal. A város lakásépítési terveze­teiben. már a hatodik öt­éves tervidőszakra a ma­gánépítési ' lehetőségek dön­tő szereohez jutottak. Kér­dés. hogy most mi a hely­zet a telekgazdálkodásban. Erről érdeklődtünk a váro­si tanácsnál Báló László csoportvezető főmérnöknél. Tudakoltuk, hol lehet épít­kezni, hol alakítanak ki viabb telkeket? — Építési területek Tápé, Kiskundorozsma, Üjszeged és Szentmihálytelek térsé­az építőipar felvonulási te­rülete van, a rókusi épít­kezések között is lehetőség lesz körülbelül 70 darab magán kezdeményezésű tár­sasház fölépítésére. Viszont, aki nem maga akar épít­kezni. hanem készen kíván családi házhoz jutni, annak módja lesz a DÉLÉP által Újszegeden építendő házak­ból vásárolni, hiszen ott kö­rülbelül 700—800 lakás el­készítése még hátra van. — A telkek milyen álla­potban vannak? — A már említett és elő­rehozott telekkialakítás so­rán jelenleg 485 lakás föl­építésére alkalmas 313 da­rab telek áll a rendelkezés­re. — Ez igen megnyugtató­nak látszik. — Megjegyezném, hogy nem csupán a számok az érdekesek. Vannak gondok Elkészülnek a közműter­vek. Érdekes a megoldás: a tanács pályázatot hirdet a vállalkozóknak, s a leg­előnyösebbet fogadják el. — Drágák a telkek? — A napi piaci érték­ítélet szerint alakulnak. Úgynevezett kettős ár do­minál a telekvásárlásoknál. Az ár egyik fele a tartós használatbavétel költsége, a másik a területre megálla­pított közművesítési foknak megfelelő Ö6szeg, amit a kö­zösség (közműépítési társu­lás) külön kezelt számlájá­ra kell befizetni, s majd abból lehet finanszírozni a közműépítés kiadásait. — A város belső terüle­tein egyáltalán nincs üres telek? — Nem nagyon akad. de vannak úgynevezett foghí­jak. s azokat is nyilvános gében lelhetők föl. Most az alakításokkal. és problémák is a telekki- hirdetés útján értékesítjük. a feladatunk. hogy meg­gyorsítsuk a fejlesztést. Je­lenleg igen nagy az érdekt lődés a Ságvári-, a Hatv­tyas- és a környező telepek iránt. E helyeken családi . házak és csoportos korsze­rű családi házak (CSKCS) építésére van lehetőség — mondta Báló László főmér­nök. — Mikor? — A tanács 1981. májusá­ban hagvta jóvá a város középtávú fejlesztési ter­vét. Ebben kiemelkedő sze­repet kanott a lakásépítés, azon belül pedig a magán­erős építkezés. A teljes la­kásépítési tervnek körülbe­lül 30—35 százalékát, vagy­1 is háromezer darab egyedi, társas, csoportos korszerű és családi házas formában valósítiák meg. — Konkrétan hol talál telket, aki házat kíván épí­teni? — Előbb megjegyezném hogy a telekkialakítási munkánk az utóbbi időben tudott fölgyorsulni. Tavaly­előtt mindössze 24. tavaly már 82. s az idén 172 tel­ket adtunk tartós haszná­latba. Menjünk tovább: ké­szülünk a jövő esztendőre, — Milyen gondok lehet­nek. hiszen ott a terület, lehet építeni. — Ezt csak sokan hiszik, de egváltalán nem így van. A telkek előkészítésének út­ja sajnos hcsszú és olykor göröngyös. Példaként: egv területből. hogy megfelelő telek legyen és azt az ér­deklődő átvehesse, másfél­két esztendőnek kell eltel­ftie. s ez még nem is hosz­szú idő. Három vállalat és nyolc különféle szervezet összehangolt munkájára van szükség. Huszonnégy pontban so­rolják föl a tennivalókat. Néhányat érdemes fölemlí­teni: alkalmas terület föl­kutatása, szakmai szemle, feladatmeghatározás, beépí­tési terv elkészítése, tulaj­donviszonyok vizsgálata (ez önmagában egy újabb láncolatot képez). költsé­gek megbecsülése, pénzügyi fedezet rendezése, megbízá­sok kiadása, a tervező­munka útnak indítása, ki­sajátítási ügyek elvégzése, ha mezőgazdasági • műVelés alatt áll a terület, annak fölmentésére megint hosz­szas és szövevényes az ad­minisztráció, 6 aztán a te­E tekintetben az IKV-nak kell majd nagyobb . szere­pet vállalni. Szó lehet még a gazdaságosan föl nem újítható rozoga épületek le­bontásáról, s az úgy sza­baddá vált terület beépíté­séről. Azokat átadjuk, de a beépítésnél szigorú megkö­töttségeket alkalmazunk. Párkánymagasság, megje­lenés és ehhez hasonló kö­telezettségek. Sok helyen építési tilalom volt, most felülvizsgáltuk rendelkezé­seinket. Kik. hol és hogyan inté­zik a telekértékesítést? Utunk az ÉSZI irodájába vezetett. Gazdagh István Tegyük még gazdagabbá a gyermekek életét Befejeződött az úttörővezetők országos konferenciája Vasárnap Miskolcon, a sport, a turizmus, a játék nek főtitkára ismét Varga Borsod megyei pártbizottság szervezésében, a társadalmi László, a szövetség két tit­székházában befejeződött az kapcsolatok szélesítésében, kára újra Haraszti István úttörővezetők VIII. országos A küldöttek egyetértettek az és Molnárné Kozma Erzsé­konferenciája. iskolán kívüli úttörőközössé- bet lett. Ezután az újjává­a J-, i • • -i- gek, csapatok megalakításé- lasztott országos tanácsmeg­„ Pn, val- Ugyanakkor rámutat- tartotta első ülését, amelyen tak, hogy ezek létrehozása megválasztották a 15 tagú csak ott — például az isko- országos elnökséget. . « , , - la nélküli aprófalvakban, A konferencia záróaktu­tatasat. A küldöttek egy re- kisteiepüléseken - célszerű, saként a küldöttek - ple­sze a szombat esti orakba ahül. ez a gyerekek náris ülésen - a gyerrne­ítt cselekvési Színtereit, gazda- kekhez szóló felhívást fo­gítja kapcsolataikat a fel- gadtak el. Ebben • hangsu­nőttekkel, megfelelően szol- lyozták: az úttörővezetők ke­gálja különleges igényeik resik, hogy miként tehetik kielégítését. a gyermekek életét gazda­A felszólalók megerősí- gabbá. teljesebbé, s ehhez tették azt a törekvést, hogy a kisdobosok, az úttörők a szövetség központi szervei kimeríthetetlen energiáját, úttörőmozgalom vezető szer- elsősorban elvi-orientáló gondolatait, ötleteit, jóked­vei hozzanak határozatot az szerepet töltsenek be, a he- vű és önkéntes részvételét érdekvédelmi, érdekképvi- lyi-yezetők pedig a sajátos hívják segítségül, seleti munkáról, ugyanak- feltételek és igények alap­kor hangsúlyozták: az ér- ján készülő csapatprogram sen folytatták az országos tanács szombaton elhang­zott beszámolójának megvi tátott viták tapasztalatait összegezte, mások új és új oldalról közelítve szóltak hozzá a beszámolóhoz, s a konferencia előre kiadott dokumentumaihoz. Többen sürgették, hogv az — Veletek együtt vall­juk — mutat rá a felhívás dekvédelem egyik legfonto- megformálásához nyújtsa- —, gyermekkorotok szebb és teljesebb lehet, ha több benne a játék, a sport, a kirándulás, ha egészsége­sabb eszköze maga a tartal- nak segítséget. Fontos ele­mas, valamennyi gyermeket me volt a vitának az a vonzó és lekötő mozgalmi megállapítása, hogy a csa­élet. A felszólalók rávilágí- patok önállósága nem je- sebben éltek. Jogotok és tottak arra, hogy az úttörők, lentheti azt, hogy az úttö- nagyszerű lehetőségetek, a kisdobosok jogainak érvé- rőket magukra hagyják hogy megismerjétek és ért­nyesítése, az úttörővezetők mindennapos munkájukban, sétek a világot, a természet számára kötelesség. , A vasárnapi vitában fel- és a társadalom törvényeit. Az úttörőmozgalom tár- szólalt Köpeczi Béla -műve- Vezessen ehhez benneteket sadalmi kapcsolatairól szólva, lődési miniszter is. Üdvözöl- az örök kíváncsiság és kö­számos küldött hangsúlyoz- te a Magyar Úttörők Szó- telességtudás. A felnőttek ta: a szülők hívásra készek ál- vetségének azt a szándékát, életének alaptörvénye az dozatokat is \[állalva csele- hogy a megváltozott körül- alkotmány. Ehhez hasonlót kedni, ezért fontos, hdgy az ményeket figyelembe véve, az úttörőcsapat életére ti is úttörővezetők olyan konkrét újítson az úttörőmozgalom megfogalmazhattok. Gyűjt­tennivalók elvégzéséhez kér- eszközein és módszerein. sétek össze mindazt, amire jék a családok segítségét, A vitazáró után a konfe- büszkék lehettek. amiről amelyek közel állnak a szü- rencia elfogadta az orszá- híresek vagytok. Szép • esz­lók érdeklődéséhez, felké- gos tanács beszámolóját, az méink. lehetőségeink és szültségéhez. Felvetődött a úttörőszövetség időszerű ten- kedvetek szerint formáljátok vitában, hogy az azpnos ne- nivalóiról szóló határozatot, a csapat életét. Ti teremt­velési cél eléréséért kiala- és módosította a működési setek olyan közösséget, kult munkamegosztásban az szabályzatot. Ezt követően mozgalmi életet, amit sajá­úttörőcsapatok a jelenlegi- a küldöttek újjáválasztották totoknak érezhettek. fogai­nál nagyobb szerepet vál- .a 109 tagú országos tanácsot, mázzátok, nte.g., tehát. az út­lalhatnának, elsősorban a valamint áz üttörőszövetség fSrácsapíit ' alkotmányát, és közéleti cselekvés fórumai- vezető tisztségviselőit. A emeljétek $zt törvényerőre nak megteremtésében, a Magyar Úttörők Szövetségé- — hangzik a feltívás. Az Országházban Magyar-szovjet gazdasági tárgyalások Hétfőn az Országházban plenáris üléssel megkezdő­dött a magyar—szovjet gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési kor­mányközi bizottság 31. ülésszaka. A küldöttségeket fZL^tXíí Marjai József és Nyikolaj 'elaaawK Talizin.' a bizottság társel­nökei vezetik. A tárgyaláson nagy fi­szovjet ipari üzem rekonst- kiemelt műszaki-tudomá, rukciójában és műszaki fel- nyos együttműködési témák újításában való magyar részvétel feltételeiről. Megvizsgálják az 1983. évi kölcsönös áruszállítási teljesítését az 1984. évi árucsere-forgalom megvalósítását, és megvizs­gálják a vegyipar egyes te­rületein tervezett gyártás­szakosítással összefüggő te­endőket. Az ülés napirendjén sze­előkészítíséböl adódó fel- repel a két ország kéCttl adatokat. Az 1983. évi köl­csönös áruszállítások értéke előreláthatóan meghaladja gyar párt- és kormánykül döttség 1983. júliusi szov­jetunióbeli tárgyalásain meghatározott feladatok tel­jesítése áttekintésének. En­nek megfelelően megvizs­gálják többek között a Ma­gyar Népköztársaság és a Szovjetunió népgazdasági tervei 1986—1990. évi koor­dinációjának megvalósításá­val összefüggő teendőket, valamint az agráripari komplexum ágazataiban a mikroelektronika és a ro­bottechnika, a közszükség­leti cikkek gyártásában megvalósítandó hosszú távú együttműködésre vonatkozó megállapodás kidolgozását. Áttekintik az egyes magyar és a szovjet iparágak kö­zötti együttműködést átfogó alprograrhok korszerűsítésé­hez és 1915-ig történő meg­hosszabbításához szükséges teendőket. Tárgyalnak több a 200 milliárd forintot. A felek áttekintik az 1981—1985. között hazánk­ban épülő egyes ipari vál­lalatok és egyéb létesítmé­nyek megvalósításában való szovjet gazdasági és műsza­együttműködés helyzetének értékelése a rádióipar, az építő és útépítő, valamint a szénbányászati gépgyártási ban. Tárgyalnak a traktor­és mezőgépgyártási koope­ráció — mindenekelőtt a zöldségtermesztéshez, vala­mint a kémiai növényvéde­lemhez szükséges gépek ki részvétel helyzetét. Elem- gyártásiban megvalósítandó zik az 1981—1985. közötti együttműködés lehetőségei­időszakban az előirányzott ről. Öriás dobozos sör Üj termékkel jelenik meg különlegességet töltik. Egye­Kőbányai Sörgyár az ün- iőre napi 1000 dobozt adnak neoekre: megkezdte a 4 li­át a kereskedelemnek. teres dobozos sör előállítá­sát. Salát fejlesztésű gép- Az óriás dobozos sör el­során az Elzett Lemezáru- sősorban az aiándékválasz­gyártól vásárolt reprezenta- tékot bővíti, hiszen 285 fo­tív kivitelű fémdobozba a rintos áron vásárolható meg. nemzetközi sorversenyeken Egyelőre a Skála és a Su­négvszeres aranvérmet nyert gár Áruházba, illetve a Cse­Jubileum kőbányai 125-ös mege boltjaiba szállítják. Fejlődő állattenyésztés A mezőgazdasági üzemek múlta felül a műit év ha­már összeadták idei ered- sonló időszakát. Továbbra is ményeiket. Sok mindennel igen nagy — 790 ezer 400 elégedettek, de elégedetlen- darab — a sertésállomány', ségük sem kisebb. Minden- 5 százalékkal haladia meg a ki tudja, hogy aszály sújtotta tavalyit. A múlt évinél 6.4 környezetünket, örvendetes százalékkal több anyakoca, viszont, hogy az aszálykáro- a szabadpiaci malacfelhoza­kat is néhány gazdaságigye- tal 21.7. illetve a süldőkíná­kezett más ágazatokban el- lat 13,4 százalékos növeke­lensúlyozni. dése mellett is változatlanul Az egész évben kiegyen- magas piaci értékesítési súlyozottan fejlődő állatte- árak. a viszonylag mieg­nyésztési ágazatok várható- nyugtatónak ítélt takar­an jelentós mértékben el- • mányellátás az ágazat za­lensúlyozzák a növényter- vartalan fejlődésére utal. mesztés kárait. kieséseit. Október l-ig 13,9 százalék­Nagyon széo számokat ol- kai több vágott sertést vá­vashatunk a statisztikai je- sároltak föl. mint a múlt év lentésben. Kiderül ebből, hasonló időszakában. A vá­hogy október elsején 97 ezer gottbaromfi-értékesítés 5.3. 500 darab szarvasmarhát a tojás 2,1 százalékkal volt tartottak Csongrád megyé- több a tavalyinál. A juhál­ben. 0.9 százalékkal többet, lomány átmeneti. kisebb mint egy pvvel korábban. A csökkenése mellett 11,1 szá­vágómarha-felvásárlás 6.5. zalékkal több vágójuhot ér­a tehéntej 3,5 százalékkal tékesítettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom