Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-24 / 303. szám

BT DM 2 Szombat, 1983. december 24." MAGAZIN Kötélhíd verés Budapesti levél a „tékozló" vagy „eltékozolt" fiakról Ilyesmi is csak nálunk eshet meg — gondolkodtam el, némi belátással ugyan, amikor hírét vettem a Szeged állítólagos „eltékozolt" vagy „tékozló'* fiai körüli álvitának. A Délmagyarország olvasói bizonyára emlékeznek, hogy arra a porfelhőre gondolok, amely a Somogyi-könyvtár kiadásában megjelent és igen megkapó, szép kötet, a Vallomások Szegedről körül kerekedett. Nyilván különféle érzékenykedések és félreértések folytán. Eszemágában sem volt beszállni ebbe a helyenként megmosolyogtató csetepatéba, ha végül is — mint manapság mondják — helyére nem teszi az ügyet Sz. Simon István érzelemgazdag, mégis tárgyilagos napilapesszéje. Így most már vitatkozás és felesleges indulatok nélkül lehet továbbhullámoztatni azokat a gondolatait, amelyek hihetően a jó szándékú kapcsolatteremtést szolgálják. Mármint mindazokkal, akik a fővárosban élve sem akarnak — légióként érzéseikben — elszakadni a szülővárosuktól. Hozzátehetem, hogy innen is, onnan is már fonják az összekötő kötélhíd kapaszkodóit. Egyelőre ugyanis csak kötélhidacskáról lehet szó. de ez sem lebecsülendő dolog. Dehát éppen erről kívánok itt szólni. Elébb azonban magyarázatul az első mondatomban leirt „nálunk" érteimezesére. Nehogy bárki is lekicsinylőnek vegye vagy leszűkítve. Szegedet értse rajta. Ezzel a kialakult hazai viszonyainkra utaltam. Arra a sajátos településszerkezeti, társadalmi, gazdasági fejlődésre, amely a fővárosnak egészen különleges szerepet teremtett. Sem helye, sem értelme nincs most itt boncolgassuk e folyamatot, amelybe ismeretes, történelmi körülmények is belejátszottak. Tény, hogy szinte minden országban — márcsak a központi irányító szervek jelenléte folytán is — a főváros a legfőbb koncentráló erö, de seholsem olyan nagymértékű ez, mint nálunk. Mindenekelőtt az arányaira gondolva. Lélekszámban és az anyagi, kulturális értékek természetszerű felhalmozódásában talán sehol sincs akkora különbség a főváros és a vidéki városok kőzött, mint nálunk. Ez jól tudott. Mindez azonban nem jelenti azt. hogy a fővárosi vagy a vidéki lét puszta ténye meghatározó az egyes emberre. Minőséget adni, kiemelkedni itt is, ott is lehet. Az más kérdés, hogy éppen a helyzeti energiák folytán a fővároson kívül ez ma még gyakran nehezebben sikerül. De sikerül, mint ahogyan igen sok tiszteletreméltó példa bizonyítja ezt. Ha tetszik éppen Szegeden is ... Nos. ezért álvita, ami a talentumok ilyenolyan sodródása körül szalmalángot vetett Am azt mondtam az elején, hogy nem akartam és most sem akarok ebbe bonyolódni, hanem inkább nézzük csak — Simon szavaival szólva — kapaszkodnak-e az elmenők, az elmentek a város szoknyájába. Kapaszkodnak bizony. S ha ugy van. amint olvasom, hogy a fővárosba származott vidékiek klubjairól legendákat lehet hallani, akkor ehhez valamit hozzátehetek a szegediekéről is. Merthogy nekünk is van Budapesten... minek is nevezzem?... nem klubunk, de afféle több-kevesebb rendszerességgel egybegyülekező társas összejövetelünk. Szervező bízottság ugyan van. de nincs semmiféle választott vezetőség, alapszabály, sőt engedélyokirat sem (netán a rendőiség be is tilthatná az egészet), nem vetettük papírra a céljainkat, irányelveinket Az hoz össze bennünket, hogy szeretjük Szegedet. Es érdekel a sorsa, a fejlődese. Hányan vagyunk? Ki tudja? Előfordult, hogy összejöttünk százan is. máskor csak negyede, de az 50—60-as létszám allandónak mondható. Talán nem sok. De nem is ez a lényeg, mert ez a szegediek baráti köre (ahogyan meghívóinkra írjuk, hogy neve le&yen a gyereknek) bizonyos mértékig homogén társaság. Ez — mint lenni szokott — előnyét és hátrányát is jelenti. Amikor ugyanis az évek óta különféle szálakon sarjadzó kezdeményezés testet öltött az első nagyobb összejövetelben, akkor azokat hívtuk egybe, akik a felszabadulás utáni esztendőkben tevékeny részesei voltak az újjászülető város életének. Nem funkciókról van szó! A magot a rókusi MADISZ néhány tagja alkotta. csatlakozva más városrészbeliekböl is, s ők állítottak össze emlékezetük és ismeretségük révén névsort a meghívandókból. A mintegy négy évvel ezelőtti nagy összejövetelen aztán valóban szép számmal veregettük örömmel hátba egymást azok közül, akikkel hajdanán a szegedi ifjúsági mozgalmakban, pártéletben, kulturális munkában és hasonlóban tettünk-vettünk valamicskét. Ez az első alkalom afféle érettségi bankettre hasonlított inkább, amikor rég nem látott barátok idézik föl a múltat. Csakhogy ez a múlt nem teljesen, sőt elsősorban nem is annyira a személyes jegyeivel vált emiékezelessé és fölldézésre méltóvá, hanem annak a közös kapocsnak a révén, amely mindannyiunkat szülővárosunkkal fog egybe, ennyi év után is. Közös tartalommal. A későbbi összejövetelek egymás életének, sorsának tudakolásán túl mindinkább igényeltek valami többletet. Így azután — sorrendben mondva — egyik alkalommal meghallgattuk a József Attila-díjas Illés Lajos író barátunk ízes előadását szegcdi népi kollégista élményeiről, első irodalmi lépéseiről a Tiszatájnál; máskor meg a washingtoni -agvkövetség éléről éppen hazaérkezett egykori "szegedi MADISZ-titkár, Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes beszélte el — személyes részletekkel fűszerezve — a magyar korona hazahozatalának történetét. Az idén tavasszal a hajdani s/egedi diákmozgalmi vezető. Bohó Uobert tilmrendező bemutatta a Szeged törtenetéről készülő tv-filmtrilógiájának az első két részét. A tervek? Mi tagadás, nincs tul nagy tervszerűség ebben a „szervezkedésben". De mién is volna rá szükség? Az összejöveteleinket az utóbbi időben a MEDOSZ új székházában rendezzük (elvégre a MEDOSZ titkára Szeged országgyűlési kepviselőjej. a kicsiny szervező őizotisaa pedig (Ambrus - Géza. Dani János; Keresztes István. Pikler Tamás, Simonovits Imréné, Vetró György) pedig e sorok írójának a szerkesztőségi szobájában szövik az újabb elgondolásokat. Ebben már jó ideje kap hangot, hogy erőteljesebb kötődés kellene a mai Szegedhez. Ezért már jeleztük is a város tanácselnökének és a Délmagyarország főszerkesatőjének, hogy legközelebb őket várjuk közénk. Élő, eieven és friss, mai kapcsolatot szeretnénk: ugyanis ebben a szegedi baráti körben, amely a már említett összetételnél fogva legalább egy negyedszázadnyival inkább a múltban gyökerezik. A legújabban eljöttek i6 — mint jómagam — immár egy. másfél évtizede, hogy nem pusztítjuk a szegedi kenyeret. Legfeljebb viszonylag ritka alkalmakkor haza-haza térve. S ez is éppen terveink egyike: jólesne, ha a kiröppentő fészek. Szeged meghívná egyszer ezt a társaságot mai városmutogatásra. (Koszt-kvártély nem a meghívóinkat terhelné.) A legalkalmasabb dátumként október U-ike kívánkozik, amelyre egyébként is már régóta készülgettünk odautazni. A most következő negyvenedik évfordulónál aligha volna szebb alkalom. Így kapaszkodunk a város szoknyájába mi, Budapestén élő szegediek — ahogyan többen nevezgetjük magunkat. Nem azért, mintha nem vállalnánk magunkénak az új otthont, lakó- es munkahelyet nyújtó fővárost, vagy ne szeretnénk eléggé. Hálátlanok és igaztalanok lennénk, ha így volna, hiszen sok szépséggel, melegséggel örvendeztetett meg. Hát akkor mégis miért ez a finom disztinkció? Csak úgy van ez. amiként az ember szeretni tudja az édesanyját és a feleségét is anélkül, hogy a kettőt összehasonlítaná. És van családja, otthona, de amikor a szülői házba latogat, akkor — hazatér. Valamikor, legalábbis így mondták, és én igy tartom ma is. Ezért állítom ezzel együtt, hogy nem mindenki tékozló fiú. aki elhagyja szülővárosát. De ha netán tüskékkel a szívében megy, akkor sem biztos, hogy eltékozolt fiú. Tanúsítja ezt megkapó megnyilvánulások sokasága a már említett kitűnő Vallomás-kötetben. Hadd kössem hozzá ezúttal az én soraimat is (ha már lustaságomból maradtam ki onnan, többedmagammal a fölkértek közül, a különben ígv is kerek gyűjtemény lapjairól). S ha tehetünk valamit, hát csak annyit, hogy azt az egymásrautaltságot hirdetjük, ami a magyar főváros és az ország vidéki városai — így Szeged — között akarva-akaratlanul letezö, ható tényező. És indulhat — mint ahogy indult már — országos kezdeményezés, fölröppenhet országos eredmény, országos hírnév, de még világhírnév is a Tisza partjairól. Ehhez segíthet az innen eltávozottak, másutt hivatást találók szellemi visszasugárzása is, amikor nem mindig jelentkezik a megérdemelt figyelem. támogatás. Nem az ugyanis a fő kérdés, hogy ki megy, ki marad a város falai között. Az a lényeg, hogy ki marad hú hozzá. Van. aki egész életét helyben éli le. mégsem hűséges. Mert semmit sem tesz Szegedjéért. Hűséges az — legyen ugyan otthona másutt —. aki vállalja a szellemi közösséget, és azon igyekszik, ne sikkadjanak el az itt kicsírázó kezdemények. Abban segít, hogy az értékeknek ne az legyen a fokmérője, hol hozták létre. Egyedül az: mivel válik javára az egész országnak. Szegeden Toh és vnn mit megbecsülni. És megbecsültetni. Mindezeknek az előmozdítása jelenti az igazi, az értelmes, a nem tartalmatlanul nosztalgiázó hűséget. A város előrevivő értékeinek fölkarolásában rejlik a cselekvő hűség. Erre van szükség, és erre van lehetőség is. Bárhol éljünk. LÖKÖS ZOLTÁN A város életrajza Mészáros Dezső alsóvárosi születésű szobrászművész néhány hónappal ezelőtt egy skiccel keresett meg. Emlékmüvet szán Szegednek — ezzel is dokumentálni szeretné a visegrádi Áprilvvölgyből egyre erősödő vonzalmát szülővárosához. A hatalmas kőtömb terve tulajdonképpen három motívumot tartalmaz. a Tisza és a Maros összefolyásának áttört plasztikai ielét és a Nap szikrázó kórformáját. Ez a művészi sűrítés jutott eszembe, amikor a Szeged története című ötkötetes monográfia októberben megjelent első könyvének 161. oldalán fölfedeztem a Tisza— Maros összefolvásának vidékéről készített űrfelvételt. A tudomány és a művészet, a geológiaitermészti meghatározottság és az emberben sűrűsödő „genetikus kód" szerencsés és izgalmas találkozását véltem kiolvasni e két élményből. S úgv gondolom, hogv ez — mármint a tudományos megalapozottság és a szülőföldhöz. a lakóhelyhez, a munkát és életteret jelentő varoshoz való érzelmi kapcsolódas — kettős kötés volt nem~*ie és bölcsőri ngatóia a Szeged monográfia megszületésének és ma is folytatódó munkálatainak. Életrajzát — mondhatnám, önéletrajzát — írja a város. Tükröt tart múltja és lelene elé. leás a história mélyére, s keresi azokat a gyökei-eket. kutatja azokat a mozgatórugókat, amelyek fejlődését inspirálták. amelyek biztosították kontinuitását és kivívták helvét-rangját hazánk mai hegy-vízrajzi, gazdasági és szellemi térképén. Nem előzmények nélküli ez a vállalkozás még akkor sem. ha méreteihez foghatóval eddig nem találkozhattunk. Több mint 80 esztendeje, hogy Reizner János közreadta négykötetes, ma is szívesen és haszonnal forgatott várostörténetét Szeged múltjáról. A mű a millennium időszakában íródott, amikor a nacionalizmus árhullámában egymást követték a reprezentatív, de színvonalukban meglehetősen változó és a tudományosság igénvenek alig-alig megfelelő monográfiát. Minden valamirevaló település históriájának megírásával az ország közepének jelzőkövét szerette volna kifaragni. Ebben a dömpingben Reizner munkája tudományos értékeit, stílusát és szemléletét tekintve messze a kora beji monográfiák átlaga fölé emelkedett. Viszont az elmúlt nvoic évtized olvan történelmi és társadalmi változások időszaka volt, olyan sorsfordulók jellemezték. annvi úi adat, tény és forrás gyűlt össze, anqvi — bár szórtan jelentkező. de jelentős — helytörténeti kutatási eredmény született, hogv megérett az idó a város történetenek újbóli megirásara Olyan monográfia megalkotását tűzték ki célul, amely a mai kor igényeit tükrözve marxista szemlélettel, tudományos igénynyel dolgozza föl Szeged sok évszázados történelmét. A szegedi városi tanács 1974-ben határozta el a monográfia kiadását, ez a szándék szerencsésen találkozott az egvre élénkebb igénynyel, a tudós kutatók eziránvú tevékenységének szintetizálási törekvéseivel és a város lakosságának mind gyakrabban hangoztatott szükségletével. A munkálatok az utóbbi öt esztendőben gyorsultak fel. ez év októberében Szeged hármas ünnepén — 800 esztendeje írták le először a város nevét IV. Béla kiváltságot adományozó oklevelében: 100 esztendeje, hogv megépült a mindent elpusztító nagy árvíz után a modern település körutassugárutas rendszere, megnyíltak palotái, intézményei és 39. éve szabadult fe] — napvilágot látott a Szeged története első kötete a sorozatszerkesztő, dr. Kristó Gyula egyetemi tanár szerkesztésében. A vaskos, több mint 800 oldalas könyv a kezdetektől 1686-ig. a török kiűzéséig követi nyomon a város históriáját. Mivel Szeged nem alapított város, nem valamiféle királyifőúri rendelettel döntöttek születése felől, hanem a földrajzitermészeti adottságok kedvező volta teremtette meg több mint húszezer évre visszamenően az időben a kedvező életkörülményeket őseinknek. Szeged tehát „e nép és e föld nászából fogant'. A megtelepedés természeti körülményeiről írott tanulmányok (Andó Mihály munkája) vezetik be a kötet dolgozaiait. Ezt kővetően olvasmányos, néha krimi izgaunasságú oknyomozásra hívják az olvasót ,a régészek, akik a kőkortól az első irott emlékek megjelenéséig a Föld mélyében talált leletek elemzésével, összehasonlításával, vizsgálatával igyekeznek választ adni olyan kérdésekre, mint: melyek a táj legkorábbi települései?; miről vallanak a földrajzi nevek?; hogyan élhettek a kőkor. a rézkor, a bronz- és vaskor emberei: milyen életmód, tárgyi hagyaték jellemzi az itt megtelepedő szkítákat, dákokat, keltákat, szarmatákat, hunokat, gepidákat, avarokat; melyek voltak a honfoglalás, a megtelepedés és az államalapítás természeti. települési. életmódbeli eredői? Ezeket a fejezeteket a különböző korokból előkerült régészeti anyagok nagyszerű ra.izai teszik világossá, érthetővé és egyértelművé. A harmadik nagv fejezet a magyar város kialakulasának föltérképezésére vállalkozott. A különböző tudományágak kutatási eredményei — a régészet, a nyelvtudomány, a történettudomány — szintéziséből szinte előttünk állhat össze az az időben is mozgó „diaporámaképzet". mely a magyarság megtelepedésének ma ismert, hiteles képe. A kutatók a továbbiakban megrajzolják a középkori kiráivi város sokszínű arcát, olvan adatokkal. tényekkel és dokumentumokkal igazolva kutatási eredményeiket, mint a városterüler topográfiája, a népességi viszonvok. a gazdaság összetevői, a városi szervezetek, az egyházi és műveltségi problémák. Az utolsó nagy fejezetben a török megszállás, a ..szegedi diaszpóra' alatti időszak kerül nagyító' alá. A monográfia első kötetét tizenhármán írták. Itt élő és az ország más részén dolgozó kutatók. Fölmerülhet a kérdés, miként lehet egységes szemléletű és megközelítően egységes stílusú kötetet szerkeszteni tizenhárom különböző vérmérsékletű, különböző korral foglalkozó, más-más kifejezésmódú szerző dolgozataiból. Kristó Gvula szerkesztőnek ha nem is volt könnyű dolga, de sikerült megteremtenie a sokféleség harmóniáját, az egyszerre tudományos és olvasmányos stílust. S ebben megfér egymás mellett — sőt erősiti egymást — Szádeczky-Kardoss Samu hömpölygő mondatözöne. Petrovics István világos látlelete. Szakálu Ferenc áradó mesélő kedve, Szegfű László lendületes prózája, Kulcsár Péter iskolázott stílusa. A monográfia szerzői már a munka indulásánál sem rejtették véka alá alapvető szándékykat: a teriedeimi korlátok, a kutatás meghatározott szintiének és a műfaj adta lehetőségeknek keretein belül viszonylagos teljességre törekszenek. Tehát olyan tudományos. történelmi munkát szeretnének az olvasó kezébe adni. amelv szigorú követelményként tűzi maga elé a tudományosság igénvét. a fellelhető összes forrás elemzésének szintéziséből születő következtetéseket. az élet teljességét átfogó elemző munkát. s igyekezetük arra is irányult, hogv a monográfia egyszerre szolgálja a tudós kutató igénveit és a város történetévei most ismerkedő olvasót, egyszerre legven tudományos kikezdhetetlen. ugyanakkor közérthető Azt a céljukat is maradéktalanul elérték. hogv nem kiszakítva önmagában kísérték nvomon a város történetét, hanem a lehetséges pontokon igyekeztek beágyazni azt a nemzeti történelem nagy vonulatába. s érvényesítették a város vonzó hatását és kisugárzó erejét. Ez az első kötet, melyet megjelenése óta naponta nagy szeretettel forgatok, bizonyára nemcsak az én — nem tősgyökeres szegedi — lokálpatrióta érzéseimet erősíti. Biztos vagvok abban, hogy Szeged ezzel és a jöövőbeli kötetekkel régi adósságot törleszt. a benne foglaltak pedig nemcsak ismereteinket gazdagítják, de hozzájárulnak történelmi tudatunk fejlesztéséhez, és a városhoz váló kapcsok erősítéséhez. TAN Dl LAJOS