Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-24 / 303. szám

2 Szombat, 1983. december 24." Dönteni ma kell Rakétás karácsony S

smmi sem egyszerűbb, mint régi döntéseket szembesíteni a jelennel. Ebben mindenki kiélheti kritikus hajlamait. Ezzel a szesszel majdnem mindent nullifikálni lenet. amit a+ előttünk járó generációk fölvállaltak és megküzdöttek. Valaki azt magvarázza ma nekem: beleestünk a teljes foglalkoztatottság bűvöletébe valamikor ... — s íme, most ennek a levét isszuk. Fölvettünk egv státuszra két embert, elfeleztük az érte járó egv bért. s megszoktuk, hogv kicsi fizetés, kicsi munka... Végig motozom gondolatban ezt az észjárást, és hailamos vagyok bizonyos belátásra. Bizonv. lehetséges. hogv ezzel vetettük el az egveolösdi mágiáit, és a gvárkapun belüli munkanélküliséget... De lehetett volna-e akkor másként cselekedni? Kiállta volna-e a társadalmi igazságosság próbáját akármi más megfontolás? És mindiárt itt van a másik, akár önvádnak is nevezhető spekuláció: egyre csak iparosítottunk ... Gvárat emeltünk juhaklok helyébe. szövetkezetekbe szorítottuk az iparosokat. műanvagpré.selésre tanítottunk parasztasszonvokat... Kár volt őke< elszoktatnl a mezőgazdaságtól! Ha a mai mezőgazdaságot vesszük figvelembe. tán igaz is lehet az ellenvetés. Történetileg azonban semmiként sem áll meg ez a logika. Százezerszám építettünk. s építünk lakásokat. Pincéből jöttek napfényre embermilliók, lavór helyett fürdőkád. Szeneskályha helyett központi fűtés.. Na<*y hibát csináltunk? Igen. ha arra gondolunk, hogv a kétszobás-összkomfortos panellakás 1983-ban már szegényesnek tetszik. Nem voltunk tehát ebben sem előrelátók? Nem tudunk időben kitapintani a szocializmus valódi igényrendszerét? Ma már mindenki angotaendszerű villáról, társasházról, fűtött garázsról álmodik. Rövid volt tehát a fantáziánk? Lehetséges. Szégyenkezés nélkül fölvállalhatja a szocializmus ezeket a szemrehányásokat. Igen. az idő meghaladta minden fantáziánkat. őszintén mondom: ha valaki nekem azt kezdte volna fölrajzolni huszonöt-harminc évvel ezelőtt, hogv lesz egv kétszobás összkomfortos lakásom, telefonnal, s ügyeimet meg családi programjaimat intézendő, beülhetek egv kényelmes Ladába. netalántán azt is megengedhetem magamnak, hogy két tévékészülék lesven ebben az egv otthonban — idegorvoshoz küldtem volna. va"v megvádolom a legközönségesebb demagógiával. Ma ennél közönségesebb. hétköznapibb elvárást alig lehetne megfogalmazni. A legvakmerőbb régi elképzelésrendszer is pirul. ha a mai elvárásokkal szembesítjük. Pedig mennyi forradalmi romantika öltött testet az egykori agitációban! S mégis gyorsan kiszalad a szánkon: ha akkor... ha nem úgy ... Régen kezdtem rágni ezt a falatot: van e adósságuk a korosabb generációknak? Sikerült-e nekik fölmutatni azt az optimumot, amire az épülő szocializmus képes? Nem kell pirulni, röstellkedni — mondom én. mint annak a generációnak egyik képviselője. amely még melaszon. zsíros kenvéren. idősebb testvér kinőtt ruhájában cseperedett föl. De a fiam rámpirít: mi köze már neki a szegénységhez. a túlzott iparosításhoz, a törvénysértésekhez. meg az ellenforradalom okaihoz! A kérdés nekem faj. mert a múltamba harap — ám a történelmi út. czempontjából téliesen iogos. Hát mondhatta ő, hogv ne kövessünk el hibákat? Mért nem volttink e'ég bölcsek! Mért nem kerültük ki a buktatókat! ő már tudta és a fejemre olvassa: a tudományos szocializmus elmélete az egyetlen, amelv segít eligazodni a társadalmi fejlődés menetében. Talán mem voltatok elmélet;leg elég képzettek? — keni a képemre. S őszintén megmondom, kicsit dadogósra sikeredik a magyarázkodásom. Persze, persze ... De, hiszen az elmélet tendencia ... a valóság pedig elemeiben még ennek is ellene szólhat... Végső argumentumomat veszem elő: Tudod. fiam. dönteni ma kell! Mindig ma! Visszafelé nézni legfel jebb tapasztalat okért lehet. Az igazi nagv és szent felelősség nem a múlt. nem is éppen a ielen. hanem a t"riadalom jö"őie Amikor egv generáció a jövőről szaval természetesen nem merészkedik meszszebfore. mint a gyerekei holnapja. Amiről ma kell dönteni. Dönteni ma kell! — ide törekedtem, ehhez a felismeréshez. Tetszik, nem tetszik: a holnap a ma határozata. S lenne bár igaz;, hogv minden fantázia dolga! De messzi el tudnánk engedni képzeletünket! Csak nekünk már tudnunk kell: sem a szocializmus. sem a kommun;zmus nem óhajtás dolga. Az automatizmusok hatá«köre rendkívül korlátozott. Valamikor tényleg azt gondoljuk, hogv az idő csupán maga kitermeli az óhaitott úi társadalmat. De hozzá szokni, hogy a szövetséges idő csak velünk van. s egvik kereke szándékainknak.. Helyettünk semmit ei nem végez, szükségszerűtegek feladásán túl értünk semmit nem tehet. Helves döntéseinket sem képes megfogalmazni. csupán lök. orientál bennünket a korszerűség felé. Dönteni ma kell! — hangsúlyozom immár másodszor, s ezzel érzékeltetni szeretném art a terhet, amelv minden generációra rászakad A mostani világban ennek a kötelességnek a súlya különleges Hiszen nem a merész, ra.gv. messzeható gondolatok világa a ielen. hanem a legszigorúbb és legmértékletesebb realizmusé. Nem csak a világgazdasági helvzet int bennünket erre a szerénv bölcsességre. hanem a magunk társadalmának törvénye is. Az pontosabban. hogy a tonnák, a négyzetméterek. a százalékok világa csupán mennviség — s nekünk egv társadalmi minőségnek kell megfelelnünk. Ezt a minőséget pedig a ka? kevesebb tonnával, négyzetméterrel és százalékkal is állnunk kell. Képtelenségnek tetszene? Nem az pedig. Nekünk ugvanis más száz egvségnvi jövedelem. egv tonna aranv. ezer megawatt atomerő. ötszázezer védőoltás tíz veseátültetés... Mi nem tudunk csak emberben számolni: az ember javában, egészségében. műveltségében. átlagéletkorában ... Gyakran szembe kell nézni manapság azzal a hazai véleménnyel, hogv a döntéseink rövidlátók. Nagyvonalúságról, évtizedekre érvényes előretekintésről sóhaítozik a szocialista é.s a nemzeti lelkiismeret. Nagv perspektívákról. messzelátó, merész elhatározásokról ma kevesebb szó esik. Persze, hiszen ió programnak számít igazában az is. hogy kapaszkodjunk meg azon a magaslaton, amelyre sikerült eddig fölkü.s-'ködnünk magunkat. Ez már réges-régen nem békaperspektíva. hanem tekintélyes magaslat. Innen ugvan már közelebb a csúcs, amelv'kre igyekszünk. de fölfelé küzdve mind meredekebb a hegyoldal és mind ritkább a levegő. Semmi sem egyszerűbb, mint régi döntéseket szembesíteni a jelennel... — innen indultunk. De talán világossá vált az okfejtésben: dönteni azért mindig ma kell. Lehet, hogv a döntés nem segít át bennünket esv évtizeden. s talán még egy ötéves terven sem — de ha iól szolgálja közvetlen jövőnket. holnapunkat. az már magában is a jövő eleme. Most. amikor nem hórukkokkal lendülünk előbbre a társadalom anyagi életében, hanem szigorú araszolással, egv biztos deciméter is fontosabb lehet, mint az álmok és reménvek méterei... Ha volt olvan Idő társadalmunkban. amikor a szocializmus valami messze jövendőnek számított; ha óvták valaha népünket attól, hogv megegye az aranytojást tojó tvúkot — ma ehhez képest rendkívül nyiltan. és nagv felelősséggel mondja a hivatalos, mindennapi politika is: a szocializmus áldásai minden építő generációt egyaránt megilletik. a kor színvonalán, döntési képességeinek arányában. Engedtessék tehát meg, hogv ez a gyümölcs nem egvszer érik. hanem folyamatosan s holnap annyi lesz a termése, amennyit ma tettünk érte. Űgv is mondhatnám, hogv az eredeti ponthoz jussunk vissza: dönteni ma kell — a közvetlen holnapokról. Nem elsősorban a messzi iövendő a mi dolgunk, azt maid eligazítják a társadalom főfő törvényszerűségei. hanem a belátható évek. Ezek is nagyszerű magaslatok. SZ. SIMON ISTVÁN O

stoba ajándékot kapott karácsonyra a világ. Mire földíszítettük fenyőfáinkat, állítgatják rakétáikat. Békesség, boldogság a családban, rémségek rémsége odakint. Megint rekordot javított az emberiség: ilven karácsonyunk még nem volt! Sánta a fantáziánk. Sajnos, világégést el tudunk képzelni, egyet átéltek apáink, eg.vet mi, ráadásul a másodikra atombomba tette ki a pontot, de a rakéták háborújára egyszerűen képünk sincsen. Eszünkkel föl tudjuk fogni a borzalmat, hogy pillanatok alatt sugárzó sivatag lehet egyetlen Földünk, megremegtet bennünket a gondolat, hogy csontunk zörög bele. de gyarló az ember, elképzelni akkor se tudia. Elhinni se. Hogv temetni se kell, mert nem marad, aki temessen, és az se, akit temessenek. Egyszerűen kisöprődünk a történelemből. Hogv porunkból se fű. se fa nem nő ki. Hogy nem marad senki, aki keresrtré-táblára kiírja: az ÉLET nyugszik itt, élt ennyi meg ennyi millió évet. Hogy nem marad kereszt. és nem marad tábla se. Hogy átok üli meg a földet, és elterpeszkedik rajta. Az eddigi háborúk után mindig fö'oarázslott a vita. melyik oldalról nézve volt igazságos, és melyikről igazságtalan. Ki mondja meg. hol volt az igazság, ha mi nem leszünk? Ki viszi át a szerelmet? — kérdezte a költő, és nem lesz. aki a kérdést elolvassa. Győztes se lesz, és kimondható vesztes se. Ha megint atombomba tenné ki a mondat végére a pontot, a mondat se maradna meg. Borzalmak raké'áia. mit keresel te a Földön? Fenyőfák karácsonyán, a béke karácsonyán. a reménv karácsorván kiáltsuk ki a kérdést! Tudunk-e kiáltani akkorát, hogy attól rezdül meg a világ? Vigasztaljuk magunkat, hogv ennvi értelmet még nem termelt bölcs kononva. mint a mcstóni. Ez az értelem nem tudia fölfogni. hogy erőre kaphatnak, akiknek a fejében a robbanófejek én atomtöltetek születnek meg. A bölcs tudja, miután sorba szedte az anvagi világ törvényszerűségeit. hogv valamilyen fölfoghatatlan baleset vagy csoda kellett az élet csírájához, és keresi emberré válásunk reitelméhez is a kulcsot. Tudván tudia. hogy ilyen csoda egyszer volt csak, és lám. tudnia kell, hogy egyetlen gombnyomásra volt csoda, nincs csoda. Ennyire csizmák talpa alá kerülhetett a teremtő értelem? Egyik nanon meghozta döntését az egyik parlament, hogy hozzájárul a rakéták telepítéséhez. másnap bemondta a rádió, hogv érkeznek a rakéták. Ha ennvire tudnánk sietni egymás boldegításában. mienk lehetne a világ. Botorka észben az a gondolat fogant meg. ha eldobni nem tudjuk őrültségünket, legalább játsszunk egv kicsit, és fordítsuk meg a filmet. Pörgessük visszafelé. Hadd menien vissza a rakéta tengeren túlra, ahonnan jött. Menjünk vissza a filmmel oda. ahol gépágyú van, géppuska. katyusa. aknavető, csörgő-zörgő tank. amit páncélkoporsónak neveztek azóta elporladt katonák, jöiiön az elöltöltős puska, Gábor Áron rézágyúja, iöiiön a kard, a buzogány, a nyíl. a harci szekerce, és amikor már a bunkóig megv vissza a kép. tapsoliunk hatalmasat, mert akkor nvertük meg igazán a csatát. Átkozott józanság, de kár tudni, hogv ez a iáték nem játszható. A század eleién még lehetett őszi rózsát, dugni a puskák csövébe, az atomrakétára nem lehet békegalambot rajzolni. Görcs állna az uiiamba. ha hitvánv iesztőként rémképekkel akarnám riogatni fenyőfás karácsonyon. aki békében él. és békére vágvik. Tudnunk kell a veszélyt. mert a rakétafejek nem üresen keltek át az óceánon. Ha logikai lánc horta létae őket. ezt a láncot még élesebb logikával muszái kettévágni. Nincsen rajtunk könvörület. ha elmulasztjuk. Beteg agyvelőknek csak higgadt. józan ész állhatja útját. Ha úgv kell elimádkozni őket az indítóoulttól. mint hibbant terroristát a repülőgépről, akkor csalogassuk mézes szavakkal, aztán adjunk nekik falovat, réztrombitát. meseautót, hadd játsszák ki magukat kedvükre. Számoljuk össze higgadtan, hánvan is vagyunk a Föld kerekén, ak'k élni akarunk. Ha csak a kisujjunkat értetjük össze, akkor is nagv lesz a mi erőnk. Ha lesz bátorságunk meg is szorítani egvmás kezét, ha félre tudunk ütni minden, közénk vert éket. ha szeretni tanulunk. nem gyűlölni, ha segíteni akarunk, nem áriani. akkor lesz karácsonyunk jövőre is. kétezerben is. és ükunokáink ükunokái mesébe csomagolva mondiák majd el. beteg korszaka is volt az emberiteknek, de csak volt, mert erős lett. és bátor. Gvújtsuk meg gyertyáinkat fenvőfás karácsonyunkon, és segítsünk eloltani az átkok rakétáit. Ez a evúitás és ez az oltás édestestvére egymásnak. Szedjük öszsze minden józanságunkat. bátorságunkat. békét szerző, békét óvó erőnket, és akkor lesz utókor. Hálás lesz. áldást mond értünk. Gondolkodó ember, bárhol élsz is. akarj élni! HORVÁTH DEZSŐ Lödi Ferenc Kopaszon vagy már dértől verten, picit hajlottan, mint, az ág, felhősen, mint az őszi égbolt s jókedvvel, mint a friss vizek, vonul már szép ármádiám és győztesen. E nemzedék enyém. Lábát a tarló megsebezte, aszfalt égette át sebét. Könnvét. ha volt, a föld vedelte. S ha szomjas volt. a bő esők lakatták jól. Ó. terhes ég! Ez hát a had. mit úgy hívnak: derék. Roggyanva én még sose láttam, magnak is tölgv volt s az maradt. Villámok földién tanult állni, mint hű tanú. mely n°m feleit. Kénesőn zúgott át, a Nan. mikor eszmélt e nemzedék: enyém Nemzedékem Egész országot vett vállára, maidnem gyerekként, annyi szent, és vitte, hogyha meg is görnyedt, nem volt előtte példakép és maga sem volt látnók itt. csak menetelt e büszke had, enyém. Iramló évek sodrát állta s nem nézett vissza, csak előre, hogv föl ne bukjon, el ne essen, mégis elérte nagv vihar, s hitében is megfogyatkozott, mire magára lelt e nemzedék. Hibáit nem kell mentegetni, de megérteni csak muszái. mert önmagával volt kötözve s félelmes inda fogta át: tévhit regéivós önös érdek, herélt törvények őrült szelleme. Szívét kitépte volna inkább, semhogv ne lássa, merre tovább, magát is újra győzve, híva nagv ügy miatt feszülni még. Megérte hát — az élmény enyém —: kétszer született ez a nemzedék. Keze nvomán a béke áldott s termőre áll az élet fáia. mert megeredtek bő esők. C"k igv maradjon rendületlen műve s töretlen folytatása: nyomába lépett jövendőt ölel. Konaszon vagv már dértől verten, picit hajlottan. mint az ág. felhősen, mint őszi égbolt s iókedvvel. mint a friss vizek, vonul kifelé ármádiám és győztesen. E nemzedék enyém.