Délmagyarország, 1983. november (73. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-27 / 280. szám

6 Vasárnap, 1983. november 27." November az üjszegedi ligetben m LAKÁSÜGYI INFORMÁCIÓS SZOLGALAT A KISZ Szeged városi Bi­zottságának ifjú . szakembe­rekből álló csoportja holnap, hétfőn ismét az érdeklődők Rendelkezésére áll. Az Ifjú­sági Házban délután 4-től 5­ig adnak felvilágosítást la­kásépítési, -vásárlási ügyek­ben. COLLEGIIJM POLYTECHNIKUM Megjósolható-e a moleku­lák szerkezete elméletileg? — ezzel a címmel tart elő­adást a Collegium Polytech­"nlkum foglalkozásán dr. Ka­puy Ede tanszékvezető egyetemi tanár holnap, hét­főn este 8 órátój a Hermán Oltó Kollégium társalgójá­ban. KÉPCSARNOK­KIALLÍTAS MÓRAIIALMON Mórahalmon, az Érkel Fe­renc Művelődési /Házban a Képcsarnok Vállalat árusí­tással egybekötött kiállítást rendez. A bemutatót holnap, hétrőn délután 4 órakor nyitja meg az intézmény kistermében Tandt Lajos újságíró. A tárlat december 2-ig tekinthető meg naponta 10 és 18 óra között. Somogyi Károlyné (elvétele ISKOLA­SZÖVETKEZET Iskolaszövetkezet alakult a deszki általános iskolában, 41 fővel. A szövetkezeti ta­gok terveiben galambte­nyésztés szerepel. Munkáju­kat a Szeged és Vidéke Afész patronálja. GYERMEK­GALÉRIA A Szolnoki Gyermekgalé­ria kiállítása nyílik novem­ber 28-án, hétfőn délután 3 órakor a November 7. Mű­velődési Otthonban. A meg­nyitón Szávai István, a szol­noki vizuális csoport veze­tője tart izgalmas gyermek­foglalkozást. KINCSES SPANYOLORSZÁG Ez a címe dr. Körtvélyesy László docens -ismeretter­jesztő előadásának, melyet holnap, hétfőn este 6 órától rendeznek meg a Juhász Gyula Művelődési Központ­ban. VEGYIPARI EREDMÉNYEK A vegyipari vállalatok az év első 9 hónapjában az ipa­ri átlagot meghaladó mér­tékben növelték termelésü­ket, -s az éves termelésbő­vülés értéke 1982-höz ké­pest várhatóan eléri a 2—<!,5 százalékot. IGAZSÁG Tárgyalóteremben hallottam: a lo­pásokért többször elítélt, visszaeső bűnöző őszinteséget színlelve men­tegette magát a biróság előtt. Az egyre szigorúbban kérdező bírót azonban nem tudta meghatni. Lát­va ezt. észlelve, hogv a keresztkér­désekre adott feleleteivel mindin­kább ellentmondásokba keveredik, még tett egv kísérletet az enyhítő körülménynek betudható őszinte vallomásra. Imigven védekezett: — Hiagvék már el. hogy nem vagyok bűnös! Ha akkor az áruház­ban jártam volna, biztosan elviszem azt a szép bundát, -de nem jártam ott. .. ..KERESZTKÉRDÉS" Az esvedül élő. idős parasztasz­szonv sűrűn keresi fel a falu körzeti orvosát, hol pz a bai. hol az. Az if­jú doktor egy idő után sejteni kez­di. hogy' a nénikének meglevő, ám az öregkorral szinte természetes ve­lejáró' testi nyavalyái mellett leg­főbb problémája az egyedüllét, az egyhangú, magányos élet. Megkísér­li, hogy erről tapintatosan felvilá­gosítsa páciensét, rávegve, né fog­lalkozzon annyit a betegségeivel, él­Köz-napi jen nyitottabban. változatosabban, emberközelben. A néne hallgatja egy ideig a doktort, majd kérdez: — Mondja, doktor úr, maga sze­rint nem elég változatosság az egy öreg ember életében, ha minden hé­ten más betegséget vesz észre ma­gán? ELLENTMONDÁS? Minden hazatéréskor örömmel ál­lapítom meg. hogy épül. szénül, gaz­dagodik a szülőfalum. Ürömmel „nyugtázom" viszont. hogv akik szemmel láthatóan gyarapodnak benne, azok többnyire elégedetle­nek Bölcs, öreg tanítómesterem, mikor felpanaszoltam neki az ellent­mondást. kioktatott: — Illenék ismerned a régi mon­dást. miszerint nem lehet azt várni, hogv az embereknek iól is menjen, meg még elégedettek is legyenek. MEG-FIGYELÉS ... Megfigyeltem, hogy amióta ismét divatba jött a' miniszoknya, közép­korú úriembereknek egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül a serdülő lá­nyoknak a szemébe nézni. RECEPT A mai házasságok „viszonylatá­ban" ritka harmóniában élnek is­merőseim. Jó házasságuk ..recept­jét" a gardróbszekrény ajtajának belső oldalára ragasztották. A cédu­lán ez áll: Én azt mondorpf egyet­len ember sem elég ió ahhoz, hogy egv másik embert annak beleegye­zése nélkül kormányozzon. (Abra­ham Lincoln) LÉTALAP Tévénéző nemzet lévén, e héten sokfelé került szóba a vasárnap és!) műsorban elemzett vegetáriánus életmód, illetve ennek kapcsán az. hogv mit eszik, iszik, s ezzel mit is bír ki a magyar ember. A buszon is azt vitatták mellettem, hogy mi nélkülözhetetlen a létfenntartás­hoz: — Állítom, hogv az ember víz nélkül nem bírja ki. — Ha nincs a közelében sör ... Szabó Magdolna 5-10° Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan borúit idő vár­ható, nyugat felől lassan­ként egyre több helyen ered el az eső, a hegyekben ele­inte havazás várható. Ma átmenetileg felszakadozik kissé a felhőzet, rövid idő­re eláll az eső. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma 5—10° között várható. Aktuális kérdés A színész %spiccesen tántorog be a színpad­ra; az egész szövegből nem emlékszik semmi­re. — Csak annyit mond­jon — sziszegi a súgó­lyuk felé —. melyik da. rabot fldiuk? ELEKTRONIKAI KLLB A TIT elektronikai klubja holnap, hétfőn délután 5 órai kezdettel tartja soron következő foglalkozását a Déri Miksa Gépipari Szak­középiskolában. Ezúttal TTL integrált áramkörös tárolók címmel Orcsik Sándor elek-t­romérnök tart előadást. MOLDOVÁN STEFÁNIA SZEGEDEN Mint arról már beszámol­tunk, a JATE egyetemisták­ból verbuválódott, úgyneve­zett kultúrpolitikai alapszer­vezete a Bartók Bél^ Műve­lődési Központtal közösen beszélgetéssorozatot szer­vez volt szegedi művészek­kel. Első alkalommal hol­nap, hétfőn este fél 8 órától Moldován Stefániát, a Ma­gyar Állami Operaház ma­gánénekesét látják vendégül a Bartók Béla Művelődési Központban. A művésznő­vel Fodor Zsóka beszélget, közreműködik Szabady Jó­zsef, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, zon­gorán kísér: Várady Zoltán karnagy. IDÖKÖZI VALASZTAÉOK Csongrád megye 27 ta­nácstagi választókerületé­ben időkögi választásokat tartottak tegnap, szombaton. A szavazók többsége már a reggeli órákban leadta sza­vazatát. Az új választási tör­vény tervezetének szellemé­ben több helyen kettő, illet­ve három jelölt közül vá­laszthattak a szavazók. A választások eredményét ked­di lapszámunkban közzé­tesszük. MEGALLAPÓDÁS A Magyar Távirati Iroda és az NDK-beli Allgemeine Deutsche Nachrichtendienst között új megállapodás jött létre, amely az 1968-as szer­ződés helyébe lép. Szabá­lyozza a két hírügynökség közötti hír- és fotócserét, valamint, bővebb keretet biz­tosít az együttműködésre. A megállapodást a két intéz­mény vezérigazgatója. Bur­ján Sándor és Günter Pötschke írta alá. LÁTOGATÁS AZ ÖNTÖDÉBEN A szegedi öntödébe láto­gatott a hét végén G. N. Szergejev, a Szovjetunió vaskohászati miniszterhe­lyettese és V. G. Bakalinsz­ki, a minisztérium munka­társa. A vendégeket elkísér­te • Soltész István iparimi­niszter-helyettes és dr. Hor­váh Ferenc, az öntödei Vál­lalat vezérigazgatója is, akiknek Bódi László igazga­tó mutatta be az üzemet. LOTTÓTÁJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyeremény­illeték levonása után a kö­vetkezők: 4 találatos szelvé­nye 97 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 95 ezer 101 forint. 3 találata 8 ezer 16 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 575 forint. A 2 találatos szelvények szá­ma 226 ezer 618 darab, ezek­re egyenként 25 forintot fi­zetnek. Pályázat a Balaton nyugati területének komplex meliorációjára A Balaton víz- és kör­nyezetvédelmére hozött mi­nisztertanácsi határozat alapján a következő évek­ben fokozatosan felszámol­ják a tó vízgyűjtő területén levő szennyező forrásokat. A térségi melioráció kereté­ben rendezik a vízfolyáso­kat, s olyan talajművelési technológiákat alkalmaznak, amelyek megszüntetik az eróziós lemosódást. Mindezt úgy hajtják végre, hbgy fo­kozódik a talaj termőképes­sége. s javul a termelés gazdaságossága. A Minise tertanács határozata értel­mében először a Balaton nyugati vízgyűjtő területére kell eLkészíteni a környezet­és vízvédelmi szempontokat is magába foglaló komplex meliorációs programot. Ez gyakorlatilag a Zala folyó tettes vízgyűjtőjére, 270 ezer hektár területre terjed ki. A vízrendezési, talajvédelmi és talajjavítási munkák Za­laszentgrót térségében 1986 elején kezdődnek, és 1997­ben fejeződnek be. A ter­mészetátalakító munka a me­gye 33 termelőszövetkezetét, 4 állami és egy erdőgazda­ságot és 191 települést érint. A Délnyugat-Dunántűi eddi­gi legnagyobb ilyén jellegű beruházásának tervezésére és kivitelezésére a Zala me­gyei tanács megbízásából a megyei Agrober pályázatot irt ki az ország kilenc leg­jelentősebb tervezőintézete és -vállalata részére. A ta­nulmányterveket még az Idén elbírálják, s ezt köve­tően adják majd ki a vég­leges tervezői és kivitelezői megbízást. Kémény nélküli gázbojlerek Üj típusú, kéményt nem igénylő, gáztüzelésű meleg­víz-bojlert fejlesztett ki a Fővárosi Gázmüvek ' és az Építéstudományi Intézet. A berendezés külsőleg az elekt­romos forróvíz-tárolókhoz hasonlít, azzal a különbség­gel, hogy a vizet áram he­lyett gáz fűti. Az új beren­dezés működése — ellentét­ben a korábbi, átfolyó rend­szerű gázbojlerekkel — nem függ a víz nyomásától, ez­által hatásfoka is jobb. Fo­lyamatosan adja a meleg vizet, és a felfűtött hő 95 százalékát hasznosítja, sőt tárolja is. A gázbojler táro­lójában levő 125 liter vezet egy hazai, sorozatban gyár­tott tűzhelyégő melegíti, s ezért a konyhai gáztűzhe­lyekhez hasonlóan nem kell hozzá kémény, az égéster­mék közvetlenül a helyiség légterébe távozik. A meleg víz hőmérséklete 30 és 75 Celsius fok között szabá­lyozható, a berendezés pedig mindhárom gázfajtával, vá­rosi, föld- és pb-gázzal egy­aránt működtethető. A gáz­zal ellátott lakásokban ké­mény építése vagy rekonst­rukciója, a' csőhálózat meg­bontása nélkül beépíthető. Az űj típusú gázbojler próbagyártását most készí­tik elő. Szombati piaci árak Szerdán Gépkocsi­nyeremény betétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár november 30-án, szer­dán Budapesten rendezi a gépkocslnyeremény-bctét­könyvek idei negyedik, sor­rendben 90. sorsolását. A húzáson a július 31-ig vál­tott és az október 31-én még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos gépkocsi­nyeremény-betétkönyvek vesznek részt. A sorsolás eredményét a december 2-i lapok közlik: a hivatalos nyereményjegy­zék december 5-én jelenik meg. Gyászköziemények Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk. KOVÁCS FERENC volt egyetemi quaestor életének 91. éveben türelemmel viselt rö­vid szenvedés után november 25-én elhunyt. Temetéséről ké­sőbb intézkedünk. Gyászoló gyermekei. Mélységes fájdalommal tuda­tom, hogy az Imádott feleség, a legdrágább asszony, KOPASZ ISTVANNÉ Dudás Malvin ny. kiskundorozsmai vezető óvónő (Manya óvónő) életének 82. évében rövid szenvedés után meghalt. Temetése november 29­én 14.30 órakor lesz a kiskundo­•ozsmai temetőben, örökké si­-ató férje. Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal. akik ismerték és sze­rették. hogy SZÉNASI BÉLA november 25-én, életének 63. évében rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése november 29­én (kedden) 15 órakor lesz a Dugonics temetőben. A gyászoló család. Köszönetet mondok mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, barátoknak, munkatár­saknak, a DELEP vezetőségé­nek, társadalmi vezetésének, a főüzem dolgozóinak, a lakók­nak. akik felejthetetlen gyer­mekem, DESICS ATTILA temetésén megjelentek, virága­ikkal. részvétükkel, távirataik­kal fájdalmamat enyhíteni igye keztek. Külön mondok köszöne tet a mentő dolgozó nak, akik élete megmentésén fáradoztak. Gyászoló édesanyja. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Ismerő­söknek, barátoknak, munkatár­saknak, aki felejthetetlen halot­tunk . KOSZO ISTVANNÉ temetésén megjelentek részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetet mondunk a II. Belklinika haematológiai osztály orvosainak és ápolóinak áldoza­tos munkájukért. A . gyászoló család. 24 952 Az élő csirke kilója 40— 41, a tyúké 38—40, a kacsáé 47—48, a pulykáé 50—53, a libáé 45—46, a, tojás darabja 2,60—2,80 forintba került Szegeden, a tegnapi piacon. A burgonya kilogrammja 9 —11, a sárgarépáé 10—13, a petrezselyemé 10—14, a vö­röshagymáé 9—12, a fejes káposztáé 7—8, a kelkáposz­táé 8—10. a saláta darabja 3—4, a karalábé kilója 13— 15, a karfiolé 18—20 forint volt. A hegyes paprika da­rabját 1,50—2,50, az egyéb paprikáét 3—5, a retek cso­móját 2—4, a zöldhagymáét 3—4, a fokhagyma kilóját 40 —45. a parajét 16. a gombá­ét 80—100 forintért mérték. A téli alma 7—12, a körte 8—15. a szőlő 13—20, a hé­jas dió 28—30. a száraz bab 35, a savanyú káposzta 25 forintért kelt kilónként, a mák literjét 70 forinté ' mérték a szombati M­téri piacon. PSKHma DFiMAC'ARO^G'W I A Magyai Szociálist* Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz Simon István Főszerkesztő helyettes Szávay István ittadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kladő: Kuvi. ászlé - Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, ranáesköziai saság útja 10 Sajtóhál «M» - Telefon- 12-633 — A lapot nyomta Szeged) Nyomda Szeged BaJesy-ZsIHnszkv útra 2» 6120 igazgatói Oobő Józse) - Terjeszti s Magyal Posta Előfizethető a postahiva­taloknál es kézbesítőknél Előfizetési du egy nónaprá 34 forint — Index j 20 053 - ISSN; 0133—025 s f V C v* Ás' V\ r c- 4 Vy t; .. ••1 fj y f 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom