Délmagyarország, 1983. szeptember (73. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-10 / 214. szám

Szombat, 1983. szeptember 10. kv.Jg£J Házi feladat demokráciából B izon.vo6iwii igaz, hiszen anvnyi szájból es annyi fórumon hallja az ember: társadalmunk további valódi emelői kozótt a szocialista demokrácia lesz az egyik legfontosabb. A szocialista demokrácia, amiről legtöbben azt gondoljuk. hogv valiami nagy es szent kollektív wö. amit majd a politikusok niegcsinálnak nekünk, mi pedig besétálunk annak műhelyeibe es vitatkozunk, szavazunk, eldöntiink dolgokat. Annyi megszokásunk és elvárásunk közül inem ez az egyetlen, amivel hasonlóképpen vagyunk. Házi feladatkent — inkább a magam mániainnk körültapogatésára — a másik oldalról próbáltam a témát megközelíteni. Valahogy így: szocialista demokrácia — és mi az. ami ebből ram tartozik? Az egyes ember es a demokrácia... hogy is jön ez össze? ts ez tényleg szép és nagy házi feladat- amit minden emberrv'k ..meg kell írni", aki a közélet dolgaiba beleártja magát. I-ohet, hogy azzal kell kezdenünk: egyénenként hajlamosak vagyunk-e demokratikus életre es gondolkodásra? Hogy jártathalom és járatom a számat — ennek még önmagában nem szocialista demokrácia a neve. Hogy javaslatot tehetek, és szavazhatok — ez sem sokkal több a polgári demokrácia régi iskolájánál. A szocialista demokrácia — minden elméleti fontoskodást mellőzve, s minden aktuális jelszótól megkopusztva — valami nagyon egyszerű dolog: a közerdek szolgalata. Ezért szocialista. Arra rendeltetett, hogy a társadalom valódi érdekeinek megfogalmazásához segítse a közösseget. ét asaknek az érdekeknek a lekhatasosabb szolgálatához. Tartok attól, hogy a demokratizmus sok szószólója megreked a tiszta elveknél, s miközben demokratikus jogait „gyakorolja", voltaképpen csupán privát véleményének társadalmi hitelesítésére apellál. Jól belefeledkeztem annak mérlegelesébe: vajon a magánvélemények összessége lenne az, ami társadalmi közvéleménynek tekinthető? S bizony rájöttem: szó sincs róla! Ha így lenne, vajon volna-e olyan szép mezőgazdasagunk ? Ha az agitátorok annak idején népszavazásra bízták volna, hogy lesz-e kollektív mezőgazdaság... Ha « gazdasági reformról a demokrácia matematikájával lehetett volna dönteni ... Ha a kisvállalkozások, a gazdasági munkaközösségek, az új üzleti formák fölött egyenkénti szavazással kellett volna határozni... Olyan feltételezesek ezek. amelyek azt súgják megint: a demokrácia nem arra való, hogy megért változások szükségszerűségét merjük vele — hanem, hogy a szükségszerüségek felismeréséhez és reghezvitelehez segítsen bennünket. Mi is lenne hát az a házi feladat? Először is talán annak becsületes egyéni végiggondolása: demokratikus lény vagyok-e én •magam? Jaj. de sok belátás kell a magunk minősítéséhez is! Ki nem kapta még magát azon, hogy választók, munkatársak, szakmabeliek jogosan fölvállalt ügyét nem zengte túl!? Ki nem követett el olyan gyarlóságot, hogy miközben egy utca, egy brigád, egy nagyobb közösség érdekeiről szavalt, nem csomagolta nemzetiszínű papirosba? Hány beadványon olvassuk ma is, hogy az utca, a városrész, a falu, a járás dolgozóinak nevében: Forgó Péter ... Ilyenkor talán tudjuk is, hogy a szocialista demokratizmus valóban a közérdek kifejezése, különben miért akarnánk városi közérdekként feltüntetni mondjuk lakóterületünk speciális problémáját? Ezzel még csak ott tartanánk, hogy azt jutalmazzuk, aki többet ígér, szebben folyamodik a bizalmunkért Pedig nekünk az kell — tanácsban. népfrontban, szakszervezetben, s bárhol —, aki többet tesz. A helyes cselekves eleje pedig a helyes felismerés lehet. Az érdekviszonyok mai bonyolult szövetének tiszta átlatasa, a tennivalók becsületes, targyilagos és valósagos sorolása, az ígenvek es a lehetőségek arányrendszeretek tisztesseges osbaeweátü. A szocialista demokrácia intézményrendszere ma már elég kényelmes. Tessék figyelembe venni, hány helyen és hány társadalmi ügyvéd mozdul bármely '•szrevételünkre! Munkahely, part-, szakszervezet. népfront, sajtó, jogsegélyszolgálat, népi ellenőrzés. tanács, KISZ-, s még hanv szakmai szervezet és speciális érdekkepviselet! Ez is házi feladat lehet': milyen természetű ügyem van, es ehhez kit mozgósítok? Ha kényelmes vagyok, mást sem teszek, mint jelzorakélakat röppentek fel —, hogy mások vegyék a jeleket és mozduljanak. Persze hogy mozdulnak. En meg addig kapalom a kertemet, építem a házikómat, futok a másodállásom ügyeiben . . Ez lenne demokratikus magatartás? Szereposztási tévedéseink is vannak. Némelyik ember azt gondolja, arra született, hogy megmondja a közélet robotosainak: mit kell tenniük, miben kell eljárniuk! Azt már tudjuk, a mi társadalmunk olyan, hogy fölvállalja akár magánügyeinket is, ha korunk, mozgásképességünk, önkifejező készségünk ezt kívánja — de teljességgel antidemokratikus másokra hagyni ügyeinket, ha csupán kényelemből. összeköttetésekben bízva, vagy valamilyen számításból csicsináljuk. Erőnk és képességeink szerint fölvállalni mindent, amiből társadalmi haszon, közmegelégedés születhet — ez nemcsak szimpatikusabb, hanem egyedül demokratikus magata'tós. Eljátszottam a témával: a következő választásra már mindenütt legalább két jelöltet állítunk a tanácstagi és az országgyűlési képviselői helyekre. így már az ügyeink képviseletére közbizalommal választott érdemes emberek közt is válogathatunk. De nélkülünk tizannyian is kevesek lennének arra. hogy a valódi közérdeket kitapogassák és megfogalmazzák. Es még messzebb megyek: képviselőink, tanácstagjaink, választott megbízottaink helyettünk és soha és sehol nem lehetnek igazan demokratikusok, ha mi nem hordozzuk magunkban eléggé a demokráciát. Mert demokratikus jogaink képviseletét csak átengedhetjük testületeknek a nevünkben és megbízásunkból való ellenőrzött gyakorlásra — ám demokratikus kötelességeinket sohasem hagyhatjuk másra. Márpedig a szocialista demokratizmusnak ez a leglelke. Hogy amit mi tehetünk ezért a társadalomért — azt senki más helyettünk meg nem cselekedheti. Ezt a „házi feladatot" valóban mindenkinek meg kell írnia. Ha nem is nyomtatásban, ha nem is tollal — gondolatban, saját elszámolásként mindenkinek és mindenképpen. Legalábbis annak, aki valóban vágyik demokratikus társadalmi közegre, szocialista demokratizmusra. Szavazni könnyű, egyszerű. Ha úgy szavaztam — „lám én megmondtam". Ha másként — „rám nem hallgattak". Demokratikusan élni már sokkal nehezebb. Miként lehet a dolog könnyebb? Ha úgy szavazunk, ahogy élünk, illetve úgy élünk, ahogy szavazunk. Ha a közérdeket keressük egyéni cselekedetünkben is. A polgári demokráciának van egy jó bő takarója: mindenki beszélhet; ugyanazt és az ellenkezőjét A szocialista demokrácia látszatra ennél feszesebb: mindenki latba vetheti energiáit a közérdekért Micsoda különbsé8! Ez is elmenne egy gondolkodási házi feladatnak. SZ. SIMON ISTVÁN A tudomány szerepe az innovációs folyamatban — Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a fogalommal: innováció. Tulajdonképpen mit takar e fogalom, s az innovációs folyamatban mi a tudomány szerepe? — tettük fel . a kérdést Bánsági Pál nak, az MTA Kutatásszervezési Főosztály vezetőjének. — Az innováció mint alapszó, megújulást jelent: ahogyan most használjuk, teljes komplexitásában társadalmi, gazdasági megújulást. E fogalmat már az. 1910es években használták, de igazán csak az elmúlt 2—3 évtizedben terjedt el a szakmában. Ma mar nagyon helyesen rendszerszemléletre törekszünk, a folyamatok megragadásához. Az innovációs folyamat az emberi tevékenységnek olyan társadalmilag szervezett akciósorozata, amely az új ismeret megszerzésétől, az új ismeret alapján születő termék értekesüléséig, illetve szolgáltatás, vagy valamiféle hasznos társadalmi cselekvés megvalósulásáig tart. Nem véletlen, hogy értékesülésről és nem értékesítésről beszélek. Ugyanis itt többről van szó, a felhasználónál végbemenő minőségi változásról. Az elmúlt néhány évtized műszaki fejlődése, ehhez hozzájárulva a gazdasági nehézségek kiéleződése a minőségi változásokra irányította a figyelmet Ezen időszak tapasztalatai alapján megkérdőjeleződtek a természeti erőforrások gazdagságával vagy szegénységével kapcsolatos nézetek, és ebből az ország lehetőségeire való abszolút következtetések. Ezeknél sokkal lényegesebb az ország szellemi potenciálja, tudásanyaga, az In memóriám Rókus Beleharaptak. Először csak zöld SZÍTIŰ panelfogakkal, azután a rozsaszmü es persze a szürke következett, s ha lassan is, de biztosan ott dudorodik mar a víztorony púp — az egykori kertek alján. Daru jött, es zajos cölöpdongölókkel csapkodták halálra a kétszáz eves, sáros, árakparti csöndet. Mértani ábrákat túr mar a tópart: betonvibrátor!, panelvaz árnyékában mocorgó, lusta konténereket Ugy mondják: változó vüag. A grund, az időtlen-színtelen hűtőház a „mar csak volt Ilona utcaban". a gázgyár háztetőkre omló lüstje. És a salétromos falú, vizes vágyakat ' lassan szanálja az idő. Szoba, kojnyha, spájz — múlt, jelein, jövő. Szűcsök, tímárok, vásározok útján kocsisok terelik álmos lovaikat az, állomás felé, féldecibe szédülő hajnalt cipel hátán a soknál eggyel mindig több vagon. Ez az út Budapestre vezet — integettünk az autók után. „Igen, csak mindig egyenesen, és ott lesz a végén az állatkert, a Vidám Park, meg a budai vár. Hogy én? — mordul halkan az emlékek közt egy hang a rég lebontott Villa Negrából —, hát persze, ón is ott voltam. A családdal, kölyök. Majd elvisz téged is apád. Beleharaptak. Zöld, rózsaszínű, szürke panelfogak szaggatják fel a földet, buldózerek törik szét a sort — azt a végtelen hosszú sort A pszichológia szerint ugyanis mindig az a sor a leghosszabb, amelyikbe beállunk. Persze az is elképzelhető, hogy egy ilyen sorba akár tízezren is beálljanak. Itt ugyanis beálltak. Pénzért, jó szóért, munkáért. De itt árulták ám a legolcsóbb pálinkát is. mindig csak kőbányai és mindig világossal; és itt is vásároltak televízióit Persze, a szomszéd mindig hamarabb, mindig szebbet és nagyobbat mint ahogy zakót is, inget a vállra, vonatjegyet a Balaton félé. Hogy ők is beletartoztak a munkásosztályba? Az általános iskola nyolcadik osztályának tankönyvéből ez egyértelműen kiderült. Ahhoz viszont már nem kellett ilyen fene magos tudomány, hogy már tizenhat évesen rájöjjön: a vasárnap milyen átkozottul rövid. És tudták azt is, hogv a Nagykörút határállomás nélkül is a senki földje, mert a túloldalán legkorábban fél nyolckor telnek meg a buszok, a vörös szemű, álmos tömeg pedig itt csorog ki az ajtókon szigorúan hajnalban. A tömeg, ami jiokak (és persze okosak) szerint érzéketlen a szepre, és egy hoszszú műszak után képtelen fölfedezni a nyár' alkonyat romantikáját. Bartók ped'g macskazene. mert szívlapátra dőlve bizony elég nehéz elfütyülni a Concertót. Meccsre oersze volt esze itt minden suhancnak: az üvöltözésre es a siránkozásra, ha valaki meg merte verni a fiúkat. Ha valaki pofát!anirf jobb volt a Hunyadi t£ren, vagy a Vasutas-pályán; jobb azoknál, akiknek soha nem nőtt ki az aranylábuk, de melléjük lehetett ülni a Nylon teraszán, és hallgatni a soha nem volt csatákról, a válogatottról, ahova úgyis behívnak innen is valakit. Hogy itt az óvoda plafonját egyensúlyozó gerendán az állt: életveszélyes? Es a vasárnapi ebéd csak egv zsíros kenyérrel lenyomva lett kerek és egész? hogy az aszfaltos utat korbeállták. és száz pár kivágott orrú dorkó kapaszkodott szomorúan a Hunyadi téri pálya kerítésére, amikor a gyeptéglákból kisarjadt az első igazi fű? Volt ilyen. De volt itt egy Csumi is aki a sugárútról biciklizett el Tokioba, az olimpiára. Régen tolt ez is. Amikor meg egesz utcák készültek a lumpen világra. Kerékpárvazat, zseblámpát, minden elmozdíthatót lopott vagonbol a lumpeniskolás, és fizetésnapon is inkább csak remélte a nagy málnát, mert olyan durván tudott becsapódni előtte a resti mindig koszos üvegajtaja. De azért tizenhárom évesen már tudta, hogy kell beleszeretni a tanár nénibe ott az iskola (bocsánat: Az iskola) folyosóján, vagy vallani a lánynak a vasárnap délutánról, amikor a körtöltés kiserdejében ő, és csakis ő volt a legnagyobb hős a bandában. Mert persze banda is volt minden utcában, jól tudta ezt a nagy bajuszú, kövér rendőr, mégis csak ritkán szállt le a lováról epv-egy nagy pofon kedvéért, hiszen a nyeregben úr volt, és olyan jól mutatott Azt mondják, ő is ellovagolt Csaba királyfi után, mint ahogy eltűnt Berci is, a postás, és a háromkerekű íagylaltoskocsik. Nylon, Csillag börtön, bútorgyár, elmegyógyintézet Dugonics mozi. Es persze mégegyszer a futballpályák, ahol tizennégy éves korig mindenkiből lehet valaki. Hős a megyei első osztálvban. irodista, úszómester Ausztráliában — de leginkább „sm", aki jobb esetben is betanítva átkozza el a futószalagot. Holnap viszont már itt sem lesznek földutak, s a párhuzamos utcákon letisztul a lakótelepi rend. Állítólag még a Hunyadi teret is lebontják. Mert ugye az árkokból kinő az egyes ütem. kettes ütem, hármas ütem. Persze, ki bánja? Elavult — így mondják. Mint ahogy Rókus is. A házak, a boltok, az utcák, a közművek (hogy ezt a szót nem ott tanultam, az biztos), amelyekről aligha készül emlékőrző fényképalbum, hiszen unokáink sem bánják, hogy nem látják. És a szokások? A lét határozza meg a tudatot.. Paneltudat pedig még nincs. Rókuson legalábbis. Bár ki tudja. Lassan már három éve adták at az első spenótházat a tó partján. Es ugyebár az ember gyorsan azonosul. Meg persze könnyen is felejt. Olyan könnyen, hogy mar a panelfogak harapása se fáj. BÁTYI ZOLTÁN adott ország munkakultúrája, (lásd: Japán, Svájc.) — Hallhatnánk bővebbet a létező szellemi töke kihasználásának és továbbfejlesztésének öszszefüggéseiröl? — A szellemi tőke az, amit hosszú távon kell es tudunk is teíolyásolni. Ez fontos társadalmi feladat, gazdasági automatizmusokkal nem iránvílható. A rendelkezésünkre álló szellemi kapacitás fejlesztesének elmaradása behozhatatlan károkat okoz. Ha elhanyagoljuk az alapkutatásokat, amelyek eredményei 5—10 ev múlva realizálódnak a gyakorlatban, akkor 5—10 év múlva nem lesz mit átadni a gyakorlat szamára. Hasonlóan az oktatáshoz: ha ót évig ennek mai gondjait, elmaradásait nem oldjuk fel, akkor öt év múlva öt olyan generáció kerül ki például a felsőoktatásból, amelynek a felkészültsége nem fel meg a társadalmi követelményeknek. Arra nem számíthatunk, hogy a nagy tudományos áttörések élvonalába kerülünk, de min-" cienütt ott kell lennünk, ahol lehetőségeink. hagyományaink és szükségszerűségeink ezt elérhetővé, illetve követelménnyé teszik. Biztosítanunk kell a követéshez szükséges kultúrát, tudást és alkalmazkodóképességet. Az áttöréshez „tömegtámadás" szükséges. Hiába állják ki esetleg a nemzeti jövedelem százalékában meghatározott kutatásfejlesztési ráfordítások a más országokkal való összehasonlítást, az előrehaladás lehetőségei nem a százaléktól, hanem a ráfordítások tömegétől függenek. — Az alap-, illetve alapozó és a konkrét gyakorlati célokra orientált kutatások közötti egészséges összhangleremtésre mi a jellemző? — Sokan helytelenül szembeállítják a kettőt. A szembeállítás hamis. Hiszen minden konkrét kutatásban előfordul, hogy az alapozáson van a hangsúly, később pedig a gyakorlati bevezetes kerül előtérbe. A szembeállítás általában is hamis, ugyanis alapozó ismeretek nélkül nincs és nem is lehet célraorientált kutatás. A kettő feltételezi egymást. Ma gazdasági kényszerünk miatt erőteljesen jelentkezik az igény a konkrét műszaki, gazdasagi problémák megoldása iránt, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy az évekkel ezelőtti alap-, illetve alapozó kutatások eredményeként valósulhatnak meg, S ugyanakkor a holnap ipari, mezőgazdasági innovációit elindító kutatásfejlesztési eredmények megalapozását ma kell elkezdeni. A magyar társadalom alkalmazkodóképességét a világgazdaságban bekövetkezett változásokhoz meghatározóan a rendelkezésre álló szellemi tőke és ennek hasznosítása jelenti. Meg ?kell akadályozni a szellemi tartalékok kimerülését. Legyen kedvezőtlen vagy kedvező gazdasági helyzet, hasonló folyamat játszódik le. Kedvezőtlen gazdasági körülmények között azok az országok kerülnek jő helyzetbe, amelyek tudósukon keresztül fokozzák alkalmazkodóképességüket. Vagyis rosszabb helyzetben még gyorsabban fejlesszük például agro-, ökológiai erőforrásainkat, minden kutatási következményével együtt. Üj fellendülés esetében ugyancsak azok az országok tudják jobban kihasználni, esetleg megragadni az új lehetőséget, amelyeknek erre stratégiájuk van. nem utolsósorban pedig tudásban felkészülnek erre. Mindkét esetben alapvető kérdés a kutatás, a kutatási st- tégia jó meghatározása, és olyan társadalmi körülmények teremtése, ahol ez a tudás realizálódhat. És ehhez kapcsolódik az innovációs folyamaiban részt vevő ember felkészültségének, gondolkodásmódjának, kultúrájának es társadalmi- környezetének minőségi átalakulása. Szorító gazdasági gondjaink mellett is a lehetőségeinkhez mérten kell megőriznünk és tovább keűl fejlesztenünk szellemi bázisunkat, amely az innovaeiónak a ftindáasenütima. M. É.