Délmagyarország, 1983. szeptember (73. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-03 / 208. szám
5 Szombat, 1983, szeptember 3.' A falu egyensúlya Falvainkból táplálkozó sorozatunk végén mutatós összefoglalás kínálkozna, mégis lemondunk róla. Arra használjuk inkább az alkalmat, hogy megrágjunk néhány olyan gondolatot, amelyet a falu jelene vet föl ugyan, de a. jövőbe is ágazhat. Türelmetlen hangokat is hallottunk sorozatunk közben: mit akarunk megint a faluval? Egyáltalán kit érdekel? Be kell vallanunk, vitatkozni se tudunk avval, aki szívesen fogad sorozatot egy elromlott városi liftről, de nem hajlandó tudomásul venni, hogy a körtöltésen kivül is élnek emberek. Meg kell tanulnunk észrevenni egymást. Türelmetlen leveleket a falvakból is kaptunk. Mindig abból, amelyikről éppen szóltunk. Szemünkre vetették, miért nem a jót kerestük mindenáron, miért kellett belesnünk nekünk az árnyékba is. A kemény szemrehányások ellenére is örültünk ezeknek a leveleknek, mert ragaszkodás, a szülőfalu szeretete áradt belőlük. Miért nem engedelmeskedtünk nekik? Azért, mert tarka az élet, szép is, rossz is van benne. Csonkítanánk az igazságot, ha elhagynánk az egyiket. Mi lesz veled, falu? Akkora kérdés ez, egész századunk keresi rá a feleletet Valamikor úgy gondoltuk, hogy falu és város közeledjen egymáshoz, később egyirányú forgalomba keveredett a tervezgetés. és elfogadható jövendőként azt tartotta, hogy csak a falu közeledjen a másikhoz. Az addig csak városra vonatkozó idegen szavunk, az urbanizáció a falura is értődött. Példa leit a város, hiszen ott annyi jó dolog történik, és bélyeg lett a fali., amelyik elmaradott, sötét es sáros. A sötétségét a fejekre értették. Kitaláltuk, akkor urbanvzálódik legjobban a falu, ha kicsi helyen sok a ház. Zsugorodtak a porták, és sajnos. zsugorodnak ma is. A falusi ház normális funkciójához területre van szükség. Szerencsére nyíltan hangoztatjuk már, hogy a nagyüzem a háztájival együtt lehet épkézláb, de észre kell vennünk, hogy némely házinak már nincsen is tája. Gyönyörű épüle'eket látunk néha, és majdnem az ajtajáig érnek a disznóólak, mert máshol nincs hely. Szükségünk van a disznóra? Két kézzel nyúlunk érte. közben nem veszszük észre, hogy a trágya kihordására nem tud bemenni semmiféle gépesített járgány. Az urbanizációt biztosan nem így gondoltuk. Amikor nagy álmaink között csak az ipar szerepelt, egyszerűbb volt a képlet. Mostanában kevesebbet álmodunk, de tervekre most is szükség van. Józan. világos, értelmes tervekre, beleértve azt is, hogy a falunak szabad olyan kényelmet nyújtania. mint a városnak. Egyie inkább nyújt is. Villany Van. víz van. ütik a vasat, hogv c-iz is legyen. Sőt fordul a kocka, egyre inkább a városi ember kezdi irigyelni a falusi lakások kényelmét. Ott négy fal közé szobát igyekeznek tenni, emitt „tranzisztorosra" zsugorított képződményeket néha, sorozatban. (Az erőszakoltan puccos házakról most nem akarunk beszélni.) Ha most adná ki va ak: a jelszót, hogy a városhoz hasonlítson a falu. visszakérdezne: melyikhez? A belvároshoz? A lakótelephez? Józan fejjel csak azt mondhatjuk, egyikhez se. Maradjon inkább falu? Sokan szavaznak erre. de nem gondolják végig. A maradás mindenütt visszalépés, tehát ne maradjon, hanem legyen be'ole falu. amely képes változni a mindenkori igények szerint. Amelyik terv tehát kinőhetetlen páncélba akarja öltöztetni, az tévedésben fogant. A szegedi járás falvairól szólva nem hagyhatjuk ki a tanyát. Erre is volt recep'.iink: szépen megszüntetjük őket. és megoldódnak a gondok. Testesednek falvaink, sokan költöznek be tanyáról, de megint hangsúlyoznunk kell, hogy az élet nem meztelen matematika. Nem lett, annyival kevesebb tanyánk, ahány új ház épült a faluban. Jósolni nem merünk, csak a puszta tényt mondiuk: vannak tanyák, tehát gondolnunk kell velük. Árnyaljunk egy kicsit: a jelenkori tanyák többségének a gondját tanyán kell megoldanunk. Az emberpárti józanság azt követeli, engednünk kell emberhez méltóan elni azt is. aki tanyán lakik. Egyelőre a tilalom több a tanya körül, nem az engedés. A következmény az élet törvénye szerint előre látható: sokan megszegik a paragrafust. Nagy és apró részletek Az egészséges természet az egyensúly fönntartására törekszik, és hatalmas erővel akarja visszaállítani, ha valami megbontja. Beszélünk biológiai egyensúlyról is, sajnos, egyre többször úgy, hogy volt ilyen is, de áldozatául esett a civilizációnak. Az egyensúly élteti az embert is. Ha valamerre elbillen, orvosnak kell helyreigazítania. Fölhozhatnánk példának a világmindenség mozgást szülő örök erőegyensúlyát, kozmikus egyenlőtlenségek eredőjét, a világ országai közötti feszültségek kiegyenlítésére történő törekvéseket kicsiben és nagyban, és kimondhatnánk, hogy jól fungáló egyensúlyra van szükség falvaink és városaink közölt is. Van azonban egy másik törvény is, rejtve, vagy nyíltan, mindig dolgozik: az ellentétek harca szüli a fejlődést. Elég bonyodalmas a mi világunk, egyelőre nem kell számitanunk tespedő nyugalomra. Valamikor úgy szólt az egyensúlyi törvény, hogy a falu adja a húst, a kenyeret, a tejet, a tojást a városnak, és kap helyette ekét, lábast, kaszakövet és konyhakést. Most összekeveredik a dolog, némely falu fele bejár a városba. Nem sárgarépát termel, hanem vásznat sző, olajkutat fúr, hidat épít, és rakja egymasra a panelt. A kétlakiságot közellenségnek tartot'uk nem is olyan régen, most tudomásul vesszf.k, sőt elismeréssel nyugtázzuk, ha a városban dolgozó otthon még meghizlal ötven disznót. Aggasztó jelei is vannak az egyensúly bomlásának. Egy igen egyszerű gazdasági lépés — az utazás költségeinek megduplázódása — egész sor bökkenőt szül. Juliska új ruhát akart, fölült a buszra, kinézte a legújabb városi divatot, és megvette. Jó filmet akart látni, netán a színházba is bekívánkozott? Könnyen megtehette. Most? Van úgy, hogy kétszáz forinttal toldja meg a számlát maga az utazás. Falusi kereskedelmünk túlontúl elkényelmesedett. Szép üzletek készültek, de legtöbbször az alapvető cikkek árusítására rendezkedett be. Hóbortos ábrád lenne, ha a falusi ember ínyenckivár.ságaival is a helybeli boltba akarna menni? Akárki fejemre üthet most a statisztikával. Minden üzlet ki tudja mutatni, hogy mennyivel emelkedett a forgalma, bizonyítja teh.lt, hogy jói dolgozik. Egy-egy körzeti fogyasztási szövetkezet sokmilliós nyeresége az adu rá, hoyy jól mennek, a dolgok. Erre én nem mondhatom, hogy tessék mércének állítani a minden igény kielégítést, hiszen a gazdálkodási törvényekkel a jámbor szó nem vetekedhet. Tömjénezni lehet az emelkedő nyereséggel — az árak növekedése is segít benne —, de a jó kereskedőnek mást is észre kellene vennie: minden elszalasztott lehetőség ak ő üzletét rontja. Naiv vagyok, mondja a kereskedő. Háromszáz kombinét nem rakhat a polcra, ha tudja, hogy fele soha nem fogy el. A használható receptet biztosan nem én fogom megmondani, mert nem értek hozzá, de ha az öttömösi nagylány tudná, hogy minden csütörtökön előáll a ruházati cikkeket szállító autó, és minden van benne, ami csak kell, akkor nyugodtan várna a csütörtököt. A rúzsai a pénteket, a mérgesi a szerdát. A kombinénál súlyosabb gondjai is vannak a falunak. Elvileg minden lehetőség adott ahhoz, nogy az ott élő ember éppen olyan okos legyen, mint a városi, mégis bomlik az egyensúly. Aki továbbtanul, az hagyja el leghamarabb a falut, hiszen megnőttek az igényei. Százával ingáznak kifelé az értelmiségi dolgozók. Látszólag így teljes az egyensúly, hiszen százával ingáznak befelé a fizikaiak. Egészséges koncepcióval megáldott ember mondta egyszer, úgy kell megszerveznünk a falut, hogy otthont találjon benne az orvos, a patikus, a tanár, a tanító, az agronómus, a téeszelnök, a főkönyvelő, a postás. Az otthon itt azt jelenti, hogy jól érezze magát benne. Kificamodott életek sokaságát tudnám elősorolni. Kimegy a hivatástudattól lobogó tanítónő a távoli faluba. Minden lehetősége megvan, hogy nagyszerűen tanítson, csak éppen az hiányzik, akihez sorsát köthetné. Olyan ábránd is volt, hogy a tanítónő éljen nyugodtan együtt a tehenésszel, hiszen a társadalmi különbségek megszűntek, de meg is maradt ábrándnak. Hivatása oltárán egész életét föláldozza az, aki megfelelő szellemi társat nem talál magának. A szellemi egyensúly erősen megbomlott, mert a „szellem" ingázik. Azt hittük valamikor, segítő orvosság lesz az értelmiségi klubok sokasága. Elhervadt ez a mozgalom, mielőtt gyökeret eresstett volna. Nem is nagvon kutatjuk a hervadás okait. Nem i-. nagyon kutatjuk magát a falut Pedig az értelmes tervezéshez az apró dolgok cánleteire is szükség lenne. Gondoljuk tovább! Megint jöhet a vád: ez az ember nem veszi észre a falu életerős változásait? A nyomorfalvak is kikecmeregtek az elmaradottságból, és sorozatban születtek egészen újak, nem is tudván a régi átokról, mert akkor még meg sem voltak. Látom Domaszéket, Mórahalmot, Ásotthalmot, Mérgest, Öttömöst, Zsombót, Bordányt, Csengelét is látom, Pusztaszert is, és fölsorolhatnám a teljes listát. Sokakkal ellentétben nem az irigység fog el, ha a gyarapodás tüneményével találom szembe magamat. Fönntartás nélkül örülök a fejlődésnek. Nem fösteni akarom azonban a falut, hanem megismerni. Azt is tudni szeretném, ami nem látszik messziről, de van. Sok-sok tanulmány tudná talán fölvázolni azt, amit én még érinteni se tudok. Beleszólhat-e a falusi ember saját falujának jövendő sorsába? Hogyne szólhatna! Minden fejlesztési tervet megvitat és jóváhagy a községi tanács. Azt is, amelyikről kiderül, hogy nem a legjobb. Itt a bökkenő! Fleleősségét átérző tervező panaszolja naponta, nincsenek hátterinformációi. Tudása legjavát igyekszik adni, de elképzelt falusi embereknek tervez a valódiak helyett. Miért nem szólal meg az ottani? Miért nem szállítja a tanácstag választói véleményét? Miért szavaz a nevükben, de véleményük ellenében? Azért, mert megtanulta: ez fölülről jött, tehát neki van igaza. Cikkeznek az újságok, dolgozik a szociológia, a társközségek gondjai nagyok. Bebizonyosodott ugyan, hogy a közigazgatási puffasztott apparátus igen egyszerűen redukálható lényeges veszteségek nélkül, és ez jóra való tanulság, de kedvezőtlen tünetek is jöttek csőstül. Egyet emelek ki most is, a beleszólás jogát. Hová forduljon Mari néni panaszával? írjon beadványt, és majd válaszolnak rá. Es Jani bácsi az ötletével? Írja le azt is, és majd arra is válaszolnak. Levelező falvakat hoztunk volna létre? Ezt nem lehet mondani, mert Mari néni se írja le panaszát, és Jani bácsi se a« ötletét. Hallom, tervezik, hogv valamilyen elöljáróságot hoznak létre a csatolt községekben is. Áldott a gondolat, nagy szükség van rá. Optimisták vagyunk, bízunk benne, az eboltás mikéntjénél fontosabb föladatot is kapnak. Említettem az előbb, hogy tanyáink és falvaink dolgait együtt kell látnunk, ha értelmes következtetésekre akarunk jutni. Említsük most együtt a tanyai és falusi öregeket. Ez a téma is meleg, és hovatovább társadalmi önvádak tömegét szüli. Oda jutottunk volna, hogy a mi nemzedékünk elfelejti a tisztességet? Én nem hiszem, hogy gyűlöletesen rosszabbak lennénk lélekben, mint az előttünk járók, bár meglepő dolgokat produkál az élet. Nem az ige kimondása a célom, csak gondolkodom. Kovács Jánps házat épít. Akkorát, amekkorát csak tud. Egész életében csak a'z étvágya növekedett, most teheti, és nagvra szabja az alapokat akkor is, ha belegebed. Sokan építenek erejüket meghaladó igyekezettel, szánalomra méltó következményekkel: kikészülnek, mire elkészül a ház. Beköltöznek, most tizenöt éves a kislány. Mire helyre rázódnak, férjhez megy, és Kovács János ott marad élete párjával a nagy házban. Akár URH-s rádiót is vehetnének, hogy megtalálják egymást. Bevett szokás, természetes igény, hogy a lány külön költözik. Tegye ís, mert ez a megoldás a legjobb. Vígan élnek, ha szükségük van egymásra, alkalmi látogatások eligazítják. Hamar jon azohban az a kor, amikor nagypapa-nagymama lesz Kovácsékból. öregszenek, és fáj az egyedüllét. Amott most lenne rájuk a legnagyobb szükség, de a két családot összehegeszteni se lehetne már. Megváltozott a lány. idegen a vő, és más csillagrendszerben élnek az unokák. Még fájdalmasabb az egyedüllét, száz patika nem talál rá orvosságot. Kovács János azonban ésszel élő ember, tehát gondolkodik már most, amikor az alapokat rakja. Azt mondja, úgy is mérhetnék az új osztást, hogv ő — meg a többi — egy kicsivel nagyobb portát kapjon. Ha férjhez megy Marika, ugyanarra a portára építene másik házat. Esetleg lábszomszéd lenne belőle, és a másik utcára nyílna a kapuja, de egy kertajtó emitt is tartaná a kapcsolatot. Teljesen külön rendezhetnék be életüket, de soha nem jutnának fényévnyi távolságra egymástól. Még a falu szerkezete se bomlana meg, és nyugalom teremne sok-sok átok helyett. A demokrácia játékszabályai szerint meg kellene tanulnunk alulról tervezni. Ha Kovács János tud előre gondolkodni, hiszen saját jövőjét tervezi, tudnunk kellene meghallgatni. Jelenkorunk nagy álíamférfia mondta nemrég, ha megkérdeztük volna az embereket, lakótelepeinket is másként építettük volna. Hol kezdjük a kérdezést? Mindig ott, ahol előre akarunk lépni. Azt hiszem, a toldalékos ház fogalmát is meg kellene tanulnunk. Hadd építsen Kovács János akkorát, amekkorára most van szüksége, és ha férjhez megy Marika — és úgy akarja ő is —, hadd ragasszák hozzá fészküket, önállóságuk fönntartása mgllett. Töredék gondolatok ezek a faluról, aki tudja, toldja meg.' HOI.YÁTfl DCZ60