Délmagyarország, 1983. szeptember (73. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-22 / 224. szám

2 Csütörtök, 1983. szeptember 15: Járadékos társulás 3. Vélekednek az érdekeltek A társulás igazgatótanácsa rendkívüli tanácskozásba kezdett. Ez volt a sokadik kísérlet a jobb munka fel­teteleinek megteremtésére. Nem kisebb tétért. mint: felelős döntésért. Az esemé­nyek sora is erre késztetett. Megunta a közösködést a Tisza, a Centrum, a Petőfi és az Anna Lakásszövetke­zet. kileptek. A MESZÖV­elnökség is sokadszorra vi­tatta meg a karbantartók munkáját A lakók vélemé­nyét Jászai Józsefné. a Hungária Lakásszövetkezet elnöke tolmácsolta. — Egyetlen megrendelé­sünket sem teljesítette eddig a társulás. A légtelenités munkálatainak sürgetésére még választ se kaptunk. Volt karbantartási szerződé­sünk a kapucsengők javítá­sára, a lépcsőházi automa­ták karbantartására. Még 1978-ban kötötték az elődö­mék, és tavaly januártól lá­tom el e tisztséget — ha­vonta 360 forintot fizettünk a társulásnak. Utánanéztem, hogy jogos-e a pénz, meg­kérdeztem a házmestert, mi­vel ő írja alá a munkalapo­kat, s ő sem tudott többet. Fölbontottuk a szerződést is követeljük vissza a 4320 fo­rintot. ... társadalmi légtelenités Néhány biztató bólogatás után szinte dőlt a panasz a szőke fiatalasszonyból. So­rolta, hogy tavaly augusz­tusban írásban megrendelte a fűtési rendszer légtelení­tését, választ se kapott több telefonra sem. majd közöl­ték. hogv nem vállalják. A városgazdálkodási < h iráltalat ki szerette volna próbálni a fűtőtesteket, de ameddig nincs légtelenítve, szóba sem állt velük. Az elnökasszonv kapkodott fűhöz-fához. míg nagy nehezen az egvik lakó valakijének a valakije — társadalmi munkában — légtelenített. A lépcsőházak festéséhez árajánlatot kért, arra sem mozdultak. kis­iparossal dolgoztattak és jó­val olcsóbb lett, mint a sa­ját karbantartójuk. A Hungária Szövetkezet­ben megeredt az, alagsori cső. Jászai Józsefné erről íg.v vélekedett: — Ömlött a meleg víz, ahogy később megtudtam, a srangelzáró volt a rossz. A házfelügyelő állandóan vö­dörrel hordta alóla a vizet. Hiába szóltam, nem vállal­tak. Adtak viszont címet, de ott sem találtunk embert. Jártunk megint ide-oda, s a végén a házfelügyelő isme­rőse ingyen javította meg. Ez örökké nem mehet ígv. (A későbbiekben mondotta az elnökasszonv. hogv a föl­szólalása hatására-e vagy sem de a szelepet kicserél­ték) ... festett esetek Fügéd i József a Móra Fe­renc Lakásszövetkezet nevé­ben tudatta az igazgatóta­náccsal. hogv ók nem a je­lenleg működő társulásba léptek be annak idején. Szinte magától kérdezte: — Mi az ok, ami ezt a társulatot idáig vitte? Mi adtunk nekik munkát és engem az sem érdekelt, hogu másnak dolgozik, csak az ilyen kis szövetkezetek javí­tásait is, mint a mienk, idő­ben elvégezze, Kifakadása erősödött: „Mert az mégsem állapot, hogy a festők félnapokat it­tak a pincében és kétórás munkára napokig odajár­tak ... Valami okosat kelle­ne kitalálni, hogy a társa­ság jól működjön. Szerintem félre kellene állítani azokat, akik nem odavalók." Kardoskodott hogv fele­Jőtlenség. ,,, rávarrni a hiányt s ezert is döntöttünk úgv. hogv nem fizetik ki a iájuk rótt adós­ságot. A gond másutt is jelentke­zett. Ördögh László, az or­szágos választmány tagja a munkaszervezést ecsetelte: — Közröhej, hogy a né­gyes csapat hétfőn kihozza a létrát, kedden az anyagot szerdán belekezd, és én en­gedem magam sokadszorra is becsapni, hogy közben máshová dirigálják őket. azért tart a munka hetekig. Magam részerői az ellenőr­zés szigorítását tartom előbbrelépésnek. és alakul­jon át a társulás kisszövet­kezetté. Többen fölszisszentek, közben dr. Villányi Ilona a kis szövetkezetek nevében kért szót. Elmondása szerint a sok bába közt elvész a gyerek, és a társulásnak nincs gazdája. Ha egy fele­lős irányítaná, másként ala­kulna a karbantartók sorsa is. ... döntsön a társaság A társulás alapszabályá­ban azt is meghatározták, kinek mennyit ér a szava a döntésekkor. A befizetett pénz arányában érvényes a voks, így a kilenc kicsi a legnagyobb akarata ellenére sem tudná más véleményre bírni a három nagyot. Mivel az egyik oszlop, a Tisza La­kásszövetkezet már nem tag — a két óriás. a Tarján IV. és a Tabán véleményétől függ a társulás jövője. Mi­előtt képviselőik nyilatkoz­tak volna, az igazgatótanács véleményt kért az érdek­képviselettől. Dr. Fantoly István, a lakásszövetkezeti titkárság vezetője mondotta: — Mi nem akarunk eről­tetni, azért is nem szóltunk eddig. Egy biztos, az elnök­ségi ülés határozatot hozott a társulás hatékony gazdál­kodására. Azért jöttünk ösz­sze most is. hogy erről döntsünk. Persze a lakás­szövetkezeti igazgatóságok és ,a tagok,^ n^ghallgatásáyal. hiszen végső soron az o zse­bükre megy. Ha Önök úgy látják jónak, hogy egy szö­vetkezet vegye át — én nem mondom ki. hogy melyik, hát legyen. Döntsenek, ahogy gondolják, de el is adhatjuk a társulást, a Szegedi Afész meg is venné. Majoros Tibor Következik: Röpül a törülköző Szarvasteeyészlo farm Nagy-Britanniában 260 hek­tár nagyságú kísérleti far­mon szarvasokat tenyészte­nek. Meg akarják állapíta­ni. alkalmasak-e ezek az ál­latok a hústermelésre. A farmon az újszülött bor­jak nyolc hétig tejet kap­nak. majd egyenkent, s naponként mintegy .360 grammot híznak. Hét-nyolc hónap alatt érik e! a fiatal állatok a mintegy 26 kilo­grammos súlyt. Ezzel a súllyal már piacképesek. STOP j r ej lektor Műszaki biztonság Lefutóit gumiköpenyek és beszerzési gondok i Pom Pom és társai A tankönyvszezon hullá­mainak elcsitultával a könyvkiadók es a terjesztők megkezdték a felkészülést a könuvszakma• egyik legna­gyobb akciójára, a téli könyvvásárra. A napokban formálódnak a Móra Kiadó tervei is, készül a legfiata­labb olvasóknak szánt új­donságlista. Tizenötödik kiadásban jut az olvasókhoz több generá­ció kedvenc olvasmánya a ..Tamás bátyja kunyhója". Bihari Klára hat éven felü­lieknek szánt műve „A fe­kete tiinder lanya" címmel jut az olvasókhoz. A kötet az írónőnek 1960»-ban, a Magvető Kiadónál megje­lent mesekötetének és a leg­újabb termésének javát tar­talmazza. Ismét hozzáférhetővé vá­lik Cooper „Nagy indián­könyve', immár ötödik kia­dásban. Az idei téli könyv­vásári listáról sem hiány­zik majd .az immár hagyo­mányosan megjelenő fiúk könyve és a lányok könyve. A nagy sikerű Pom Pom meséi sorozat hat kis darab­ját egy kötetben is közread­ják. A könyvben a Radír­pók, a szegeny Gombóc Ar­túr. a bátor Tintanyúl, a festéktüsszentő Hapci Benő, a madarvédö Golyókapkodó és a civakodó Cipóikrek cí­mű mesék kaptak helyt. A mai gimnazisták életé­ből választotta témáját Dá­niel Anna „Az együttes" című könyvében. A mű a közkedvelt csíkos sorozatban hagyja el a nyomdát. A Diákkönyvtár újdonsá­ga lesz a Karinthy Frigyes novelláiból válogatott kötet „Gurul a pénz" címmel. A könyv az író erkölcsi-peda­gógiai célzattal is bíró el­beszéléseiből ad Ízelítőt a fiatalok számára. A Diák­könyvtár másik új kötete Mándy Iván pályaképét vá­zolja „Most mit akarhat egy író?" címmel. Ugyanebben a sorozatban készül a ma­gyar színműirodalom két klasszikusának — Szigligeti Edének és Csiky Gergely­nek — ma is érdeklődésre számot tartó darabját, a Li­liom fit és a Buborékokat tartalmazó kötet. A Domokos-sorozat har­madik füzete a szavak bi­rodalmába vezeti az olvasó­kat. A nagy sikerű Most légy okos Domokos-hoz és az 1982-ben megjelent Szem­füles Domokos-hoz hasonla­tosan, Eva Vancurová — a sorozat szerzője — Domo­kos játszik a szavakkal cí­mű művében is a szülőik bevonásával kívánja — já­tékos kérdések és szemléle­tes rajzok segítségével — elérni célját — ezúttal a szókincs gyarapítását, a ki­fejezőkészség fejlesztését. Statisztikai évkönyv, 1982 A kötet — a hagyomá­nyoknak megfelelően — is­merteti hazánk életének minden olyan területét, melyre vonatkozóan statisz­tikai megfigyelés folyik, ada­taival sokoldalúan. világít­ja meg a társadalmi, gazda­sági jelenségek összefüggé­seit. A legfontosabb muta­tószámok változásait hosszú idősorokban tekinti át, majd képet nyújt Magyarország társadalmi és gazdasági szerkezetéről. Az évkönyv a népesség számának és összetételének, a népmozgalom és a foglal­koztatottság alakulásának részletes adatai után gazda­sági eredményeinket jel­lemzi. Mérlegszerűen köz­li a nemzeti jövedelem és a társadalmi össztermék­felhasználás adatait, vala­mint a nemzeti vagyon és a beruházások mutatószámait. Ezután ágazatonként adja közre az ipari, mezőgazda­sági és kereskedelmi tevé­kenység részletes számada­tait, beleértve a termelé­kenység, az állóeszköz- és anyagfelhasználás alakulá­sát. További fejezetei a lakos­ság életkörülményeivel fog­lalkoznak. A jövedelmek és a fogyasztás alakulásán túl kepet ad a szociális ellá­tottságról, az egészségügyi szolgalatról, a lakáshelyzet­ről. Közli a kötet a legfon­tosabb környezetstatisztikai adatokat is. Az oktatás, a tudományos kutatás, a köz­művelődés és a sport hely­zetének ismertetésén túl ér­dekes adatokat tartalmaz az igazságszolgáltatásról, a bal­esetek alakulásáról, továb­bá időjárásunkról. A kiadvány újdonságként információkat nyújt az új típusú gazdasági szervezetek működéséről is. A világban elfoglalt helyünk megítélését a nemzetközi adatokat pub­likáló fejezet segíti elő. Ablakomból — néhány éve, mióta itt lakom — talpalatnyi szabad terüle­tet látok, mely nyáron va­lóságos kis oázissá válto­zik. A zöldterület üdesé­gét fokozza a jó ötlettel melléépített zuhanyrózsa és a gyermekek pancsoló­medencéje. A napozáshoz „felöltözött" anyukák csak i mosolyognak a vitákon; | „illik-e"; évről évre meg­jelennek a kicsikkel, ki­használva minden szabad percet, hogy távol lehes­senek a tikkasztó panel­falaktól. Erre a felüdülésre a jelek szerint már nem sokáig lesz alkalmuk. Megjelent itt két férfi. Rövid nézelődés után, ásó­juk használatának' ered­ményeként a zöldterület „összement". Ma mar egy­értelműen látszik — hi­Engedéllyel szen később már nem ket­ten, hanem tucatnyian szorgoskodtak ott — két garázs helyét alapozták meg. Az építőanyag egy részét is ideszállították már. Valószínűleg rekord­idő alatt befejezik a mun­kát, amit elősegít az Í6, hogy egyik falként a mindeddig különálló fű­tőház oldalát használják fel — bizonyosan enge­déllyel. Kicsit bánatosan néze­getem a megmaradt fákat és bokrokat. Tartok tőle, sorsuk megpecsételődött, hiszen a „jó ötletnek" hí­re megy. Előfordulhat, egyik építkezést követi a másik — természetesen en­gedéllyel —, és az sem lesz meglepő (sem szokat­lan), ha egyikben-másik­ban nekiállnak fúrni, fa­ragni, kopácsolni, festeni, mázolni, szerelni, benzin­gőzt árasztani — úgy­szintén engedéllyel, vagy anélkül —. ez a környék lakóira gyakorolt hatás szempontjából teljesen lé­nyegtelen. Foglalkozom a gondo­lattal, ha már a területet feltétlenül hasznosítani 1 kell. valami odaillő kéne a kis medence mellé, pl.: üdítő ital (lángos, pala­csinta) árusítása. Igen. de az már valóságos mini (ingyen)-strand lenne: en­gedéllyel — lehetetlen! Garázs, műhely ^tb. a gyermekpancsoló mellett — engedéllyel — lehetséges! Fráter Éva Odessza 232 B Csörög a telefon, egyik Is­J merősöm kérdezi, tudom-e, hol lehet kapni akkumulá­tort, Trabanthoz. Az árusító helyeket ugyan tudnám so­rolni, de nem teszem, mert innen, a telefonvonal másik végéről igazán nehéz lenne megmondani, hogy éppen most hol mit talál. A másik telefonozó ismerős gumikö­penyt keres — mert hátha ismerek valamilyen beszer­zési forrásf — Lada autójá­hoz. A második telefon után már kapcsoltam: itt az ősz, az az időszak, amikor a jár­művezetők szeretnék besze­rezni a nem éppen ideális őszi és téli időszak kezdetén a járműközlekedést bizton­ságossá tevő kellékeket, fel­szereléseket. Bandi barátom bosszanko­dik. Már összetúrta egész szerszámkészletét, és nem talál egy 11-es villáskulcsot Egy autószerelőnek pedig ilyesféle „kellékekre" megle­hetősen gyakran van szüksé­ge. Már-már azon mosoly­gok, hogy milyen trehány, hogy össze-vissza rakosgat mindent, de ő megelőz, s mondja: rendőrségi ellenőr­zés van alig 50 méternyire a háztól, s vagy három 10—11­es villáskulcsot kivittek már tőle. Az autósok kérték el, kölcsönbe, nagy szomorúan, ugyanis saját járművük rendszámtábláját kell lesze­relniük, különböző műszaki hiba miatt. A legtöbbjüknek azért, mert csaknem tükör­simára koptatott gumiköpe­nyekkel jártak. De igazuk is van a rendőröknek — teszi hozzá —, mert azokkal a gumikkal életveszélyes köz­lekedni, egy hirtelen fékezés után már lehetetlen irányí­tani a kocsit a sima aszfalt­burkolaton. • ösz elején vagyunk. A közelmúlt napok esőzései ki­vételével a járművezetők még csak azt tapasztalhat­ták, hogy tovább tart a nyár. Tovább, legalábbis a közlekedést legjobban be­folyásoló tényezőket illető­en. S aki már most uj akku­mulátort, gumiköpenyt ke­res, az a járműtulajdonosok nagy többségehez képest igen előrelátó. Kopott gumiköpennyel pe­dig nemcsak őszi esős idő­ben, vagy téli eljegesedett úton veszélyes járni. íme egy idevonatkoztató közle­mény a szentesi rendőrkapi­tányságról : „Szentes és Nagymágocs között nem megfelelő műszaki állapotú, kopott gumiabroncsú Barkas gépkocsival közlekedett Sz. J. szentesi lakos. Menet­közben a jármű jobb első kereke durdefektet kapott, a kocsi irányíthatatlanná vált, és a jobb oldali útárokban egy fának ütközve tudott csak megállni. A jármű uta­sa könnyebb sérüléseket szenvedett. A gépkocsiveze­tőt a rendőrség 6 ezer fo­rint pénzbüntetéssel sújtot­ta, járművezetői engedélyét pedig 4 hónapra bevonta." A hódmezővásárhelyi Ady Endre utcán kopott gumik, vagy más műszaki hibák miatt leszerelt rendszámú autók tulajdonosai is való­színűleg csak bírság címén fizetnek annyit, amennyibe egy új gumi, vagy más, köz­lekedésbiztonsági szempont­ból fontos alkatrész került volna. • Tehát érdemes minden hi­bát előre kijavítani. S nem a várható bírság, hanem sa­ját épségünk, vagy utasaink testi épsége érdekében. A megfelelő műszaki állapot megtartása igaz, pénzbe ke­rül, de még mindig keve­sebb pénzbe, mint egv bír­ságot. vagv egy karambolt is követő javítás költségei. Mindez persze korántsem olyan egyszerű. Az Autóker szegedi, Dó­zsa György utcai szaküzle­tében jelenleg csak román gyártmányú gumiköpenyt le­het vásárolni, azt is csak Trabantra. Igaz, náluk a gu­miforgalmazás masodlagos profil, szűkös raktárkapaci­tásuk miatt inkább jármű­alkatrészeket igyekeznek be­szerezni. Hűtőfolyadékot helyből, a szegedi Mediké­mia szövetkezettől kapnak, még nem tudják mikor. Az egyéb téli autóápolasi cikke­ket oktoberre várják, s bíz­nak a szállítási pontosságá­ban. Kifejezetten gépjármű gumiszaküzletet tart fenn a Delta Kereskedelmi Vállalat a szegedi Bartók téren. Szemre nézve nincs hiány náluk, ám vizsgálódás után kiderül, hogy csak Skodára, Volgára és Trabantra tudnak megfelelő méretű köpenyt adni. A keresett csehszlovák és lengyel gyártmányok hi­ánycikknek számítanak, hu­zamosan. Targoncagumi ugyan sok van, de ez aligha vigasztalja a síkos utaktól, meg rendőrségi ellenőrzések­től is tartó autósokat. Akku­mulátorból és téli autóápo­lási cikkekből ugyanakkor egészen jó a bolt ellátása. A Shell két szegedi üzem­anyagtöltő állomásán most. a napokban várnak Barum és Stomil gyártmányú gumi­köpenyeket, Lada típusú au­tókhoz. Sajnos már előre tudják, hogy nem tudnak eleget tenni az igényeknek, a szállítmányok oyan kis té­tel űek lesznek. Télire for­galmaznak majd hóláncot, s már most dugig van a rak­táruk őszi és téli autóápolá­si cikkekkel. Meglepően jó az ellátása ugyanakkor minden tekin­tettífen az APOR megyei üzemanyagtöltő hálózatának, Szegedtől Kistelekig, Hód­mezővásárhelytől Makóig. Az persze lehetséges, hogy egy megadott időpontban nem lehet mindenütt mindent megkapni, de a benzinkut­hálózat végül is ellátott megfelelő választékú és mennyiségű gumiköpennyel, akkumulátort jelenleg csak Skodákhoz nem tudnak ad­ni, ám a jövő héten várha­tóan már ez a szállítmány is megérkezik a megyebe. Ugyanakkor hűtőfolyadékok, páramentesítők, jég es zár­oldók, hidegindítók garmada várja a vásárlókat. Tűnődöm. Tudomásul vé­ve raktározási és beszerzési gondokat is, mégsem értem egészen — mint vevő, & a vá­sárlók pártján álló —, hogy miért nem kapható meg az erre leghivatottabb rendelte­tésű üzletben az, amiből vá­laszték is van például több benzinkútnál. S tűnődöm azon is, elegendő lesz-e a rendőrhatóság szigorú közle­kedésbiztonsági, műszaki el­lenőrzése akkor, ha az egyetlen AFOR-t leszamítva mindenütt ezt hallani: nincs gumiköpeny, legfeljebb itt­olt, s csupán egy-két jármű­típusra. Az öszi, majd később a téli járniüközlekedés mind­ezen túlmenően sok problé­mát hoz még: útviszonyok­hoz alkalmazkodást, fektá­volságok, látási viszonyok megváltozását S elérkezik a7. az idő, amikor az egyik autó nem akar elindulni lakkuprobléma), a másik ugyanakkor nem akar majd megállni (fék és gumikö­peny probléma). Az emberi magatartási, járművezetés­technikai követelmények változására jó már előre gondolni. Ám néhány áru­cikk beszerzési nehézségei miatt a műszaki követelmé­nyek betartására már a cikk beszerzési nehézsége miatt a járművek megfelelő műsza­ki állapotára nemcsak gon­dolni kell. De gondoskodni róla, mielőbb. Zrínyi Peter

Next

/
Oldalképek
Tartalom