Délmagyarország, 1983. szeptember (73. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-22 / 224. szám
CsüfSrflílt, 1983. szeptember 147. 5 Széchenyi István születésnapján Koszorúzás, szoboravatás, kiállítás Szegeden Remélhetően szép szegedi szbkassa, nemes hagvománynyá válik, ezentúl évente ismétlődik a bensőséges emlékünnep — Széchenyi István születésnapján. Az első „emléknapot" tegnap, szerdán közösen rendezte meg az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, a csongrádi szakaszmérnökség .Széchenyiről elnevezett szocialista brigádja, s az április óta szintén „a legnagyobb magyar" nevét viselő szegedi gimnázium és szakközépiskola. Az emléknapi események nyitányaként a csongrádi brigádvezetö. Nagypál József helyezett §1 koszorút a Széchenyi-szobornál; a térről az iskolába mentek a vendégek, akik között ott voltak a megye és a város párt-, állami és tömegszervezeteinek képviselői. A regi Tisza-parti, most már Széchenyi gimnázium és vízügyi szakközépiskola előcsarnokában a névadó életét és munkásságát bemutató kamaratártót, a belső udvarra nyúló teraszon pedig Borbás Tibor szobrászművész Széchenyi-portréja adta méltó látványkeretét a bensőséges ünnepségnek. Dr. Simády Béla, az ATIVIZIG igazgatója Széchenyi példájának tiszteletére buz,dító szavak kíséretében adta át az új iskolazászlót dr. Török József igazgatónak, majd dr. Müller Józsefné, a városi tanács elnökhelyettese fölavatta az új szegedi Széchenyi-szobrot. A Munkácsy-díjas művésznek, Borbás Tibornak számos kitűnő, nemzeti nagyjainkat ábrázoló szobra áll már különböző városaink közterein. (Szegeden, a petőfitelepi általános iskola falán láthatjuk Petőfi-.domborművét.) A Széchenyi bronzportrét a Tisza partjára épült iskola teraszára helyezték el; a tanulók jártukban-keltükben láthatják, idézhetik iskolájuknévadójának hazaszereletét. tettvágyát, alkotókészségét, s ez segíthet a példaképválasztásban. És segíthet az iskolai hagyományteremtő törekvések megvalósításában: mint most, a következő években is a Széchen.vi-mellszobor előtt rendezik megemlékező ünnepségeiket — teremtődik és hat „a hely szelleme". Tegnap, a KISZ-szervezetbe fölvett elsőéves diákok tettek fogadalmat a „szobros-teraszon", majd az emléknap rendezőinek képviselői megkeszorúzA választási törvényjavaslat vitáiéhoz Á rókusiak véleménye Iskolazászló-átadás az új szobor előtt Somogj-i Károlyné felvételei Részlet a Széch'enyi-kiállításról ••., * , Kf >sy,,; (JU'^ÉÍ #tt ták az újonnan fölavatott kiadvánnyal, a róla szóló szobrot. könyvtárnyi-irodalom újabb A Maros-toroki Vízügyi keletű köteteivel, érmékkel, Emlékhely (a szegedi nagy plakettekkel. Ilyenformán árvíz centenáriumura létesi- gazdag és érdekes kiállítás tette az ATIVIZIG) volt az várja a valahai gátőrházban ünnepnap következő helyszi- az érdeklődőket Ahogy Karne. ahol Kardos Imre igaz- d°s Imre mondta megnyitógatóhelyettes főmérnök nyi- jában: a tarlat nemcsak a totta meg az Országos Szé- közlekedés és vízszabálvochenyi István Vándorkiállí- zás nagy úttörőjére irányittást. A tárlaton részben a ja a figyelmet, hanem Szénagycenki múzeum doku- , „ ... menturrfanyagát láthatjuk, chenyl egesz" rendkívül sokmely az alsótiszavidéki igaz- rétű tevékenysegére, s gatóság csoportvezetői, So- eszünkbe idézi ma is igen moskövi János és Ágoston aktuális vélekedését: „TudoIstván munkája révén ki- . ,. • manyos emberfő mennyisége egészült Széchenyi-korabeli „ „„„,.„. . . , , , • a nemzet igazi hatalma. 1 tárgyi emlékekkel, a vizügyi mérnökök eszközeivel, ém termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat stb. Országgyűlési bizottság megbeszélése tárlónyi eredeti Széchenyi- tesz-k Q köz(jsség erejét, hanem az ész melly azokat józanon használni tudja. Igazibb súly és erő az emberi agyvelőnél nincs. Az élelmiszer-gazdaság vállalatainak költséggazdálkodását vitatta meg szerdai ülésén az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága. A MÉM jelentése rámutatott, hogy az élelmiszeripar — folyó áron számítva — tavaly 2.6-szeresét állította elő az. 1970. évinek. Villányi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár — S. F„ Városszerte ezekben a napokban tartják az országgyűlési képviselők és tanácstagok választási törvénytervezetének vitáját. Már beszámoltunk arról, hogy hányféle szerv, intézmény rendez rétegtalálkozót, s nincs olyan szakma, vagy évjárat, amely kimaradna a társadalmi eszmecseréből. A rókusi pártházban nagyon jo hangulatú összejövetelt tartottak. A résztvevők a régi és az új Rókus fiatal s idős lakói voltak, de több tanácstag és népfrontaktivista is eljött. A hivatalos társadalmi vita Kulcsárné dr. Kiss Piroska városi népfronttitkár szavai után kezdődött. Takács Imréné országgyűlési képviselő exponálta azokat a kérdéseket, amelyek a törvénytervezet legsarkalatosabb pontjai. Mivel olvasóink az elmúlt napokban a törvénytervezet legfontosabb javaslataival lapunk hasábjain megismerkedhettek, így a további tájékoztató helyett a vitában elhangzott észrevételeket ismertetjük. Bézi Ferenc, a már többször felvetett kérdés újragondolását kezdeményezte: mj történik akkor, ha jelölőgyűlésen nem sikerül egyetlen ^lyan személyt találni, aki alkalmas lenne a közéleti munkára. Ebben az esetben a következő jelölőgyűlésen meg kell elégedni azzal, hogy egyetlenegy embert felvesznek a listára? Javaslata szerint a pótjelölésnél is két jelölt vetélkedjen. Bézi Ferenc szólt arról is, a pótképviselőnek, póttanácstágnak milyen tekintélye lesz, ha nem bízzák meg feladattal? Ne csak akkor álljon be, ha a tisztségviselő helye megüresedett, hanem időrjként, amikor a tanácstag vagy a képviselő nem ér rá, helyettesítsen. Fodor János azért kért szót, hogy elmondja, azonos „fajsúlyú" személyeket jelöljenek egyszerre, hogy a jelöltek ne érezzék a társadalmi munkamegosztás különbözősége miatti esetleges hátrányokat. Mónus Istvánné javasolta; az legyen a tanácstag, aki a körzetben lakik. Kérte, hogy a következő ciklusban a tanácstagoknak nagyobb intézkedési jogkörük legyen, mint eddig, mert helyenként azt tapasztalta, formális a működésük, nem szólpak bele az egy-egy városrész sorsát eldöntő kérdésbe. Kiss Ignácné ellenkező véleményen volt. Példaként említette, hogy az a tanácstag is jól ellátja munkáját, aki nem a körzetében lakik. Abban a kérdésben csatlakozott az előbbi felszólalóhoz, hogy a testületi demokrácia nagyobb tegyen és a tanácstagok akt bban működjenek közre a város ügyeinek intézésében. Kérte, hogy a szakigazgatási szervek főbbem segítsék, támogassák a tanácstagokat. Bozóki István helyeselte a többes jelölés lehetőségét. U is javasolta, a szakigazgatási szervek nagyobb támogatásban részesítsék a tanacstagokat. Felvetette; a tanácsülés néha azért formális, mert a tanácstag nincs informálva megfelelően egy fontos kérdésről és igazán dönteni sem tud a szakértelem hiánya miatt. Véleménye szerint a testületi demokrácia akkor lesz szélesebb és megalapozottabb, ha a tanácstagok a szakkérdésekhez is több információt kapnak. Elfogadta az országos lista „intézményét", azzal a meg toldással, hogy ilyen helyj lista is legyen. Dr. Pintér Aladárné a pótképviselők, póttanácstagok szerepkörével foglalkozott. Munkájukat csak úgy tudja elképzelni, ha igazi segítőtársai lesznek a képviselőknek, tanácstagoknak. Nem értett egyet a városi listával, olyan meggondolásból, mi történik akkor, ha az a kiemelkedő személyiség más beosztásba kerül, esetleg leváltják. Személyt választunk, vagy beosztást? — tette fel a kérdést. Hasznos, ha a tanácstag azon a területen lakik, ahol a választókerülete van, de a régi tanácstagok esetében, — akik területükről elköltöztek, — maradjon az eddigi szabály érvényben. Hangsúlyozta, ezek az emberek szívvel-lélekkel dolgoznak, visszajárnak körzetükbe. A továbbiakban arról beszélt, hogy a jelölőgyűléseken a lakóterületen levő üzemek dolgozói is képviseltessék magukat és a tanácstagi választókerület ne különbözzön a népfront, és párt szervezetétől, mert csalt akkor lehet hatékony lakóterületi politikai munkát végezni, ha a határok egybeesnek. S végül felvetette, a választások ideje alatt ne töröljék el az alkoholtilalmat. Kovács Károlyné elmondta, hogy a pótképviselők, póttanácstagok „intézményével" növekszik azon személyeknek a köre, akik bekapcsolódhatnak a közéletbe. Hódi László azoknak a táborát erősítette, akik amellett voksolnak, a tanácstag lakjon körzetében. A többi lelszolalóhoz csatlakozva, ő is kérte, a testületi demokrácia széleseDb legyen és a sajtó időben tájékoztassa a lakosságot a tanácsülés időpontjáról. Hiányosságként emliiette, hogy a Delmagyarország csax a tanácsülés napjan közli az eseményt. (Zárójelben megjegyezzük, hogy lapunk két alkalommal is felhívni az olvasok figyelmét a tanácsülésre. Először napokkal vagy hetekkel az esemény előtt, amikor a végrehajtó bizottság meghatározza az ülés idejét, másodszor pedig a tanácsülés előtt egy nappal. A szerk.) Lengyel András, mint gyakorló tanácstag mondta el tapasztalatait és várható előnyeit a majdani új törvénynek. Hasznos, hogy két jelölt lesz. de mindkettő azonos „súlycsoportból" kerüljön ki, mert úgymond egy népszerű közéleti emberrel nem biztos, hogy versenyezni tud egy kevésbé közismert állampolgár. Véleménye szerint nem számít, nem befolyásolja a tanácstag munkáját az a tény,, hogy lakóhelye nincs a választókerületben. Ebben az esetben is jó kapcsolatot tud tartani a lakossággal, választóival. Lőrincz János reményét fejezte ki, hogy a kettős jelöléssel is azt érjük el, hogy a tanácstagok aktívabban dolgoznak majd. Ungi Károlyné hangsúlyozta, ne csökkentsék a választókerületek számát. Nagy Lajos pedig arra mutatott rá — mint előtte több felszólaló is —, hogy a testület tekintélyét növelni kell. Tóth Károly szerint is a törvénytervezet egyik nagy előnye a kettős jelölés. A népfront, a társadalmi szervek munkája azonban sokkal nehezebb lesz, hiszen oly módon kell segíteniük a választókat, hogy a közéleti szereplésre alkalmas személyeket felkutatják. Egyebek között ő is jónak látja, ha lesz helyi lista és néhány olyan nagy város, mint Szeged, megkülönböztetett szerepű lehet H. M. aki az írásos jelentéshez szóbeli kiegészítést fűzött — ri; mutatott, hogy az észszerű takarékosság, a költségek csökkentése a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek nemzetközi versenyképességének javításához is elengedhetetlen. A bizottsági tagok észrevételeket, javaslatokat tettek a vitában. Nemzetközi tanácskozás a kenőolajokról gyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet rendezésében. A háromnapos nemzetközi eszmecserére 16 országból érkeztek szakemberek, kutatók, gyártók és felhasználók. összesen 70 előadás hangzik el, amelyen ismertetik többek között az újonnan kifejlesztett adalékanyagokat és kenőolajvizsgálati módszereket. A kenőolajokról, azok minőségét javító adalékanyagokról nemzetközi tanácskozás kezdődött szerdán Siófokon a Magyar Kémikusok Egyesülete és a Mas Tanácsülés Forróskúlon A SZAB-ban Népesedéspolitikánkról Együttes ülést tartott atese és Szabó G. László, a József Attila Tudomány- megyei tanács elnökhelyet tar egyetem és a Szegedi Aka- se is — dr. Szökefalvi-Nagy démiai Bizottság tegnap, Béla akadémikus. a SZAB szerdán a SZAB székháza- elnöke nyitotta meg. A téban. A jelen levők megvi- ziseket dr. Gaál Sándor. a látták az MSZMP megyei szegedi járásbíróság elnöke végrehajtóbizottsága népe- ismertette vitaindító előadásedéspolitikai feladatokkal sában. majd tobb résztvevő foglalkozó téziseit. A tanács-- elmondta a témával kapcsokozást — melyen ott volt dr. Kemenes Béla egyetemi Iatos velemenyet. eszrevetetanár, a JATE rektorhelyet- lét és javaslatait. Ül lés nagy közrégi közös tanács tegnap, szerdán a társközség Forráskút művelődési házában tartotta ülését. A testület megvitatta és elfogadta a községpolitikai és településfejlesztési bizottság munkájúról, az ifjúsági törvény megvalósulásáról szóló beszámolót, végül előterjesztésekre került sor. Az országgyűlés 1971-ben alkotta meg az ifjúsági törvényt. A rendelkezések, paragrafusok végrehajtása érdekében a helyi tanács az ötödik és a hatodik ötéves terv időszakára ifjúságDolitikai feladattervet készített, amelynek végrehajtását most kérte számon. E téma haoirendre tűzését az is indokolta. hogv az üllési és forráskűti lakosságnak több mint 40 százaléka harminc éven aluli fiatal, A testület megállapította, hogv a két községben a veszélyeztetett kiskorúak száma szerencsére nem magas és a szakigazgatási szervek a rendszeres nevelési segélyekkel megfelelően támogatják a hátrányos helvzetű családokat. Üllésen jónak mondható az oktatás tárgyi és személyi feltételei. Forráskúton viszont gondot jelent a zsúfoltság és a váltott tanítás. A fizikai dolgozók gyermekeinek támogatását szolgálja az ösztöndíjrendszer, a Haladás Tsz szinte minden évben ily módon nyújt segítséget. A testület értékelése szerint a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság jól ellátja feladatát és ennek is köszönhető, hogv a két községben nem számotlevő a fiatalkorú bűnözés. A tanács foglalkozott azzal is, hogv milyen az ifjúság részvétele a közéletben. Megállapította. hogv az intézményeknél. gazdasági szerveknél biztosítottak a fiatalok kezdeményezési. képviseleti jogai, de esetenként véleményezési jogukkal nem megfelelően élnek. Az ifjúság szociális helyzetének értékelése kapcsán a tanács elismerését fejezte ki szövetkezetnek, áfésznek, hiszen a 82—83-as tanévben a Haladás Tsz például beiskolázási segélyként több családot támogatott 16 ezer forinttal, az idén az Üllés és Vidéke Áfész pedig 25 ezer forintot adott. A szakigazgatási szervek a helyi üzemekkel, intézményekkel karöltve mindent megtesznek. hogy elősegítsék a fiatalok letelepedését. Igen nagy gondot fordítanak arra. hogy Forráskúton. Üllésen megfelelő legyen a telekkínálat s minél többen hozzákezdhessenek a házépítéshez. Géppel fejik a juhot Bizonyos szempontból ott tart ma a juhászat. ahol évekkel ezelőtt a szarvasmarha-tenvéiztés. A tejtermeléshez a korábbi hagyományos kézi munka helyett igyekeznek bevezetni a gépi fejést. Ennek az újdonságnak számító eljárásnak az előnyeivel lehetőségeivel és alkalmazásának módjával, valamint az ehhez szükséges állattartási technikai, technológiai követelménvekkel ismerkedtek tegnap Szentesen a Termál Tszben a szakemberek. akik Boovina Gazdasági Társa* ság és p Taurina Szarvas* marha-tenvésztő Közös Vál* lalat, valamint a Tejipari Vállalatok Trösztje rendez* vényén részt vettek.