Délmagyarország, 1983. szeptember (73. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-17 / 220. szám

Szombat, 1983,: szeptember 17 3 . J-v 'kV- s;1. :' >/••; : totói: • : "tó A választási törvényjavaslat vitájához A demokrácia iskolájának újabb osztályai... Olvasgatom az új választási törvényjavaslat társadalmi vitára bocsátott szövegét és először bizony korábbi választások jutnak eszembe. Az mindenekelőtt. amelyik tizenhat esztendőbe1 azelőtt zajlott, s engem oly módon is érintett, hogy a népfront jelöltjeként fölvezettek egv külvárosi iskolába! városi tanácstagnak ajánlandó. Akkoriban még nem nagyon veit szokás válogatni a jelöltekbtr,. általában megtette szinte mindenütt annyi, hogy ez meg ez az ember a szocializmus lelkes híve. érzékeny a társadalom és a kisebb közösségek gondjaira stb ... — s már-már nagyjából meg is volt a ,,mandatum''. hiszen jószerével a jelólcgyűlés akarata érvényesült a választásokon is. A többi szinte csak lendület dolga volt, mert úgv fogtuk föl a választást. mint a szocialista építésre adandó „igen"-t. Hanem azért engem már akkor megszorongattak ott a jelölógyűlésen. Inkább olyan emEmberek, sorsok, forradalmak (2.) Perczel tábornok a nemzetiségek megbékéléséért Perczel Mórt, a történettudomány és a tájékozottabb közvélemény elsősorban a forradalom és szabadságharc egyik kiemelkedő katonai vezetőjeként ismeri Marx ..az európai szabadság legkiválóbb elöharcosai..." között említi nevét. Igaz. 1848 vegén Mórnál vereséget szenvedett a túlerőben levő ellenséggel szembe®.. ám hősi helytállásához itt sem férhetett kétség. Számon tartják még,gyors .érzelmi emóciókra hajlamos természetet. s időnként a fővezérlet számára is úgymond nehezen kezelhetőségét. Pályafutásának csúcspontját az 1849. év tavaszán elért délvidéki sikerei jelentették. Ugyanakkor az, hogy e terület nemzetiségi konszolidációja érdekében — szoros összefüggésben katonapolitikai megfontolásokkal — milyen erőfeszítéseket tett, milyen gyakorlati intézkedéseket vezetett be, viszonylag homályba borul. Perczel Mórt a forradalom első évforulójának napján nevezték ki a délvidéki honvédcsapatok parancsnokává. A Tisza— Maros szög reorganizálása, diadal Szenttamásnál, kardcsapás nélküli bevonulás Nagybecskerekre. Íme a hadi sikerek mozaikszerű bemutatása. Viszont a bánáti hadjáratot vezető Bem, illetve Perczel 1849. május 2-i zsombolyai találkozója a nemzeti-nemzetiségi kérdés összefüggésében külön is kiemelendő. F megbeszélésnek nemcsak az együttműködési módozatokat, hanem a gyakorlati realizálásra váló elvj megközelítés kritériumait is tisztáznia kellett. Mindez nem okozhatott különösebb nehezséget. hisz a két tábornok elképzeléseiben számos hasonló vonás fedezhető fel. a nemzetiségekhez való viszonyulás ügyében. E tekintetben a megbékités. a vitathatatlan és ésszerű vagytelkűség. továbbá a •katonai erővel elfoglalt területek lakosságának lehető leggyorsabb megnyerése volt irányadó előttük. Perczel Mór itt tanúsított politikai érzékenysége és érettsége korántsem tekinthető egy „forrónál forróbb fejű", sokszor valóban rapszodikus emberi a'kat spontán, elvi előzmények nélküli megnyilvánulásának, ö mar a reformkorban ;s azon kevesek közé tartozott, akik e kérdéskörhöz nem egyfajta beszűkült nacionalista alapról közelítettek. „Mi magyarok, a testvériséget úgy értettük, hogy minden régi s újabban szerzett jogainkat a hon minden lakójával megosztottuk..." Néhai tanítójanak. majdan politikai elvbarátjának. Vörösmarty Mihályr.ak szavaj ezek. Figvelemre méltó hogy Perczel a Radical Kór által létrehozott külön bizottságban Vörösmarty mellett Irányi Dániellel, Fényes Elekkel, Teleki Lászlóval állt a legszorosabb kapcsolatban. Egyenként olyan emberek, kik másmás alapállásból, de haladó, kölcsönösségi síkon közelítették meg a magyarok és nem magyarOK egymáshoz viszonyulásának történeti paramétereit. Az 1843/44. évi országgyűlés köveleként nemzeti-nemzetiségi látószögből mutatott rá arra, hogy a Habsburg monarchia, .eme számtalan, egymással ellensegesen mérkőző nacionalitásokból összezagyvált, és minden tartós kohéziót nélkülöző birodalom progresszíve iramlik egy tökéletes dezorganizáció és felbomlás örvényébe . . ." Azon idóben pedig, amikor Wesselényi Miklós a szláv népek hatalmi túlsúlyától való félelemben fogant Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című munkája megjelent, Perczel Mór arra i/gvelmeztetett, hogy ..az illir és más szláv mozgalmak kútforrcsát többé ne az orosz propagandában. hanem Bécsben keressük..." fenti töredékes utalásaink révén talán sikerült érzékeltetni azokat az előzményeket, nyitottságot biztosító érintkezési pontokat. melyek szellemében immár a gyakorlat síkján nyúlt Perczel a problémák megoldásához. Nemcsak látta, hanem át is érezte a hétköznapok emberének mindennapos szenvedéseit. Kossuth kormányzóhoz írott 1849. május 9-i jelentésében drámai elevenségű képsorokkal érzékelteti : ..a bánsági nőstől gyermekestül adá meg magát. Rettenetes eav látomás 4—5000 népséget látni, mely napról napra jutva mit sem evett..." Hiányzik e sorokból a győztes hadvezér diadalmámora. Helyette a vetetlen földek, a leégett falvak. a rombadőlt otthonok és az értelmetlen öldöklés, rablás nyomasztó élménye kísért. Ferczel ellentmondást nem tűrve, a polgári ügyekbe is beavatkozva hozzáfogott a helyzet norpjalizálásáh.QZ..^ AmpesiZ-,,, t'&poíifóűfta' 'csak •« • fegyveres. cii'vérzáhspk és kémek ellen ak .kfc}í»azt&„$ legszigorúbb -hadbírósági eljárást. Helytelenítette viszont, ha valakit politikai véleménye ürügyén — passzív magaviselete ellenére — perbe fogtak. Mélységesen elítélte azok üldöztetését, kik korábban, „az ellenséges uralom alatt" polgári hivatalt viseltek. A szerb lakos-' ságu községekben el rendelte, fiogv a lakosság maga válasszon esküdteket és bírót. Meghagyta: vezessék anyanyelven az adminisztrációt, a kerületek igazgatási nyelve pedig szintén szerb legyen, A községek képviselői főbíró, főjegyző, főpénztárnok és országgyűlési képviselők választására is köteleztettek. 1849. április 9-i nyílt rendeletével a határőrvidéken is hozzálátott a feudalizmus felszámolására irányuló törekvések megvalósításához. Ferczel Mórnak aligha lehetett zárt rendszerben kidolgozott nemzetiségpolitikai koncepciója Mindenekelőtt katona volt, forradalmár, a kezdeményezés, a képzelőerőn nyugvó bátor, sőt nemegyszer vakmerő elhatározások embere. Hadműveleti megfontolások vezették rá arra, hogv a mindennapok cselekvő koordinátáiban foglalkozzék a nemzeti-nemzetiségi problematikával. Ugyanakkor a reformkor liberális nemességének radikális szárnyához tartozó leendő honvédtábornokot e kérdéskörben megnyilvánuló haladó felismeréséi nagyban átsegítették 1848 49 ama holtpontján, meiy Kossuth és még jónéhány forradalmár esetében épp a nemzeti-nemzetiségi kérdés kapcsán vezetett tragikus egyoldalúságtioz. görcsös és már-már determinált merevséghez. Tartós eredményeket természetesen 6 sem tudott, nem is tudhatott toleranciájában kölcsönösségre épített tetteivel elérni. Ám Bemmel együtt, mint katona munkálkodott egy olyan út felderítésén. amely a szabadságharc dicsőséges és keserűen fájó tapasztalatait összegezve a megkésett 1849. július 28-i országgyűlési határozat, az úgynevezett szegedi nemzetiségi törvény elszalasztott lehetőségeit próbálta cselekvően előkészíteni KÖVÉR LAJOS bort szerettek volna képviseletükben székkel megkínálni a városi tanácsban, aki személyes is-merősük: aki ott él velük a sáros, poros utcában: aki reggel és délután elfogható- munkába menet vagy hazatértében: akinek nem kell magyarázgatni, hogv melyik a Laczkó-porta vtgy a Darázs-ház... S bizony, ha már akkor olyan választási törvényünk lett volna, hogv legalább két jelöltet kell állítani — én ott messze alulmaradtam voir.a! Talán bizony így is lett vcir.a igazságos! Még akkor is, ha eleven igényként tiszteltük azt a szemportot, hogv valamennyi osztály és réteg arányos képviseletet kapjon a tanácsban. vagy a parlamentben. Engem történetesen olyan megfontolásból kínálgathatott a népfront. hogy majd az értelmiségnek egy csoportját képviseljem a tanácsban — csakhogy a választókörzet lakosságának ez kevésbé volt fontos, mint elhanyagolt- lakókörzetének remélt fellendítése. Ezért pedig magam nem tudtam túl sokat tenni, inkább általános várospolitikára forgott az eszem. Ahogy visszagondolok: mélyen sértve éreztem volna viszont magamat, ha egy másik jelölttel kellett volna versengenem a közbizalomért. Akkoriban magam is úgy gondolkoztam: én odamegyek, társadalmi munkát vallalok föl, magamra veszem azt a kötelességet, hogy közügyekben futkossak, vitákban, perpatvarokban tegyek igazságot, járdalapokért kilincseljek, aDÉMÁSZ-nak meg az IKV-nak telefonálgassak... — és esetleg megkaphatom erre a készségemre. hogy „nekünk pedig több bizalmunk lenne egy másik emberhez!'' Meg. aztán a, közhangulat is másként ítéli' akkoriban. Ha egy, tanácstagjelgifei. „valahol visszg^^s/tpt-t., a. jflölőgyűiés vagy netalántán a választáson nem kapta meg a szükséges szavazatot — azt bizony sokáig bélyegként hordta a homlokán, ha rászolgált, ha nern. Mikor aztán a kettős jelölés lehetősége törvényesen elérkezett lett ám megint kavarodás. Ugyanannyira nehezen viselték ezt a gyakorlatot jelöltek és választók, hogy egyhamar le is szoktak róla. Inkább csak lehetőség maradt az egész, mert a szervezés mechanizmusa sem igazodott hozzá. Az első helyen álló jelölt fórja megszámlálhatalianra nőtt, mert ha érintetlenül dobtuk be a szavazólapot — a voks az övé lett. Az úi törvényjavaslat nagy erejét abban látom, hogy eleve két (vagy több) jelölttel számol, akik közül a választásra jogosultaknak kell választani! Így a ielölőgyűlés valóban csak ajánl embereket a választókörzetnek, s nem dönt helyette. Fölfeslik az emlékezetből az a formula is, hogy néhány korábbi kettős jelölés esetén végül az egvik ielölt legtöbbször visszalépett, hogv ne „gubancolja" össze a választást; esetleg mint kevésbé esélves, ne vegye meg magának szándékosan a „kudarcot". Ha viszont előre spekulálunk s beleéljük magunkat abba, hogy £ mostani törvénytervezet szimpatikus lesz a lakosságnak — arrkor sem csupa mosoly és derű ám az ígérkező úi helyzet. Mert egyrészt bennünk fészkelnek meg mindig régebbi görcsök, másrészt meg kell barátkoznunk a demokrácia új követelményeivel. Vegyük mindjárt csak azt a törvényszerűséget, hogy két vagy több jelölt közül igazán csak egy juthat képviseletünkhöz. Ez már mindenképpen valami megméretés, amelyben az egyéni képesség, a kifejezőkészség a szervezői erő. az előzetes hír és népszerűség, a személyes szimpátia és még mennyi minden mérlegre kerül... Senkj se mondja, hogy mindez köznapi dolog lehet akárki számára! Rözéletiséggel beoltott embereknek persze igaziból nem lehet ez valamiféle erkölcsi kockázat, mert az ilyenek mindig megtalálják társadalmi buzgalmukhoz a cselekvési teret — de hogy társadalmunknak tol kell nőni a megítélésben addig, hogy jelöltséget szerezni is nagy tisztesség — az bizonyos. .A törvényjavaslat gondol erre. amikor a szavazatok egynegyedének megszerzése esetén a pótképviselői vagy póttanácstagi státuszt elismeri, de ennél azért többre van szükség. Valami olyasféle megszokásra hogy a meg nerft választott jelöltekre is úgy gondoljon a társadalom, mint a közéletben továbbra is aktivizálható emberekre, akik a tanács bizottságaiban, a népfrontban, a lakóbizottságokban és még hány meg hány helyen dolgozhatnak a közösségért felelős megbízatások ban. Sajátos érdekessége lesz a kettős és többes jelölésnek, hogy a végső kiválasztást nem elsősorban politikai motivációk indokolják majd a szavazóhelyiségben, hiszen annyira vigyáz magára a mi társadalmunk. Bizonyos. hogy a jelöltekkel szembeni politikai elvárásunk nem Jtsz csekélyebb — sőt, inkább emelkedni fog. Hazánk, népünk szocialista társadalmunk iránt elkötelezett jelöltek számíthatnak csupán közbizalomra, de kétségtelenül komoly figyelmet érdemel majd, hogy közöttük a népességhez viszonyított irányban ezután is meglegyen nagyjából a társadalom valamennyi osztályának. rétegének, nemének és korosztályának képviselete, ideértve a nemzetiségi lakosságot és az egyházakat is. A törvénytervezet ezekre legföljebb csak elvi garanciákat kínálhat. "Hogy a gyakorlatban1 hni ndezt miként , túdjvk majd rpégvalósí„(tapi, azon bizonyára sokat kell még munkálkodni. Miként az sem világos még számunkra, hogy a jelöltek párosítását (hogy még bonyolultabb legyen: csoportosítását) milyen módon tudjuk legkorrektebbül megoldani. Lesz-e bennünk érzék és megértés ahhoz például, hogy miként indítsuk el egy agilis fiatal munkásnőt a választáson — és kivel „versenyeztetjük"? A jeiölőgyűlések felhatalmazása minden eshetőségre egyenlő — de csak játék lenne, ha úgy ál. lítana jelölteket egymás mellé, hogy teljesen eltérő esélyek jellemzik őket. A Népfrontnak bizonyára megvannak már az ezzel összefüggő kérdésekre a válaszai — de ez egyszersmind olyan téma, amellyel a választópolgárnak is illik máris foglak keznia. Igen valószínű, hogy a taná< csok létszáma csökkenni fog, hiszen 150 ezren fölüli városokban mintegy 100 tagú testületeket javasol a törvény. Szegeden most 130 tanácstag dolgozik — a kivonás gyorsan elvégezheti Bái ebben megfelelő szabadsá got ad a törvénytervezet — * megyei tanácsokra bízza a létszám megállapítását — neifl titkolt tapasztalat, hogv az Alán néoes testületek elnehezülnek, kevesebb lehetőséget kínálnak eiemző vitákra. A jelölés és a választás felelősségében erre is kell majd gondolnunk. A magam tanácstagi tapasztalatait próbáltam szembesíteni az ú) törvénytervezettel, s előbbre jutottam . annak megértésében, nogy a szocialista demokrácia szélesítése, gazdagítása nem olyan „akarom—nem akarom" dolog. Ennek a törvénynek a megszületéséhez éppúgy idő kellett, mint ahogyan gyakorlásának is az lesz a legfőbb próbája. Társadalmunk mai tudásszintjét vagy annak lehetséges optimumát érezhetjük ki belőle. Ezért jó. ezért ígéretes. Gyakorlásával bizonyosan a szocialista demokrácia iskolájának újabb osztályait járjuk végig eredményesen. SZ, SIMON ISTVÁN