Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-05 / 54. szám

r . Bordányi tudósítások Hajdan Kistemplomtanya volt a neve. Tanyaközpont, volt. tehát, néhány tucat ház csupán. 1954-ben hetvennégy porta állt itt, ma több mint tízszer annyi. A villany négy évvel később jutott el ide. ma a belterület minden házában égnek a körték, vibrálnak a televíziós készülékek képernyői estelente. A községnek önálló vízműve van, a hidroglóbuszt is felállítják nemsokára. Szinte valamennyi háztartásban gázzal főznek. Ritkaság, büszkék is rá, hogy korszerű konyhában főznek ebédet az általános iskolásoknak és az óvodásoknak is. A boltháló. zat képes az igények ellátására. Bordány gazdasági életét az Előre Szakszövetkezet és a Munkásőr Termelőszövetkezet határozza meg. .ezekben dolgozik az itt lakók döntő többsége. Négyszázötven ember jár el a község 2 ezer 860 lakosából dolgozni, többségük Szegedre. A falu dinamikusan fejlődik, újabban ebben egyre nagyobb szerepe van a lakosságnak, társadalmi munka-akciókkal segíti lakóhelye gyarapodását. A lakosság nem fogy — ez fontos dolog az itteniek szemében. Újabb porták épülnek sorra. A falusiak kemény küzdelmet vívnak naponta a homoki tájjal, de mindig ők maradnak a győztesek. Hogy miért? Egy falu olyan, amilyenek a lakói. Ismerkedjünk meg hát néhány jeles bordányival. Tízezer nap formálói Öregek és fiatalok Bordány egyelőre még nem produktív korú lakossága az iskola udvarán fogócskázik, a már nem produktív korú lakosság a mai nagy ünnepségére készülődik, két óra múlva kezdetét veszi az öregek klubjának ez évi első foglalkozása. (Később arra vesszük majd az utat.) A kellemesre vált kora délutánban az iskolaigazgatóval, Ádám Jenővel futballozunk. Elméletben. persze. — Mindhárom csapat első helyen áll a járási bajnokságban — mondja büszkén. (Mondhatja is, ő neveli az összes játékost társadalmi edzőként több mint évtizede.) — Azt mondják, nemcsak tanár, igazgató, edző, építésvezető is. — Jól mondják —» hagyja- rám —, de szívesen csinájom. Rengeteg ügyet el lehet intézni" társadalmi összefogással, ha körülnéz, megláthatja, csináltunk egy bitumenes kispályát, este is lehet használni, bővítettük az óvodát. Én azt mondom, csak a nem akarásnak, nyögés a vége... — A gyerekek? — Azt hiszem, olyanok, mint a homokvilágban akárhol másutt. Elhanyagoltak kicsit. A szülők pénzt keresnek, s dolgoznak estető) reggelig, a legkevesebb idő a gyerekekkel való foglalkozásra marad. — Következmények? — Gyatra szókincs, gyenge fogalmazási készség. — Az iskola? — Próbálkozik, sokszor nyáron is foglalkozunk a gyerekekkel. (Ádám 1970-ben került ide, azelőtt a járási tanácsnál dolgozott. Negyvenes éveiben járó, de húszéveseket megszégyenítők lendületű ember. A falubeliek túlnyomó többsége a njellényzsebéből kifizetné azt, amit egy év alatt keres. Volt, hogy a kultúrház-igazgatóval paprikaszedést vállaltak, hogy kiegészítsék a jövedelmüket.) * Emi nénit ki kellene találni, ha nem volna. Ezt a mondatot Pató Jánostól hallom, aki kultúrház-igazgató Bordányban. Emi néni, Búzás Emília nyugdíjas tanár, az öregek klubjának kitalálója, életrehívója, fáradhatatlan propagátora, szervezője, szóval minden ilyen ügyek lelke. A klub 1974-ben alakult, ezt • Ú^WQ, is tanúsítja, a kulUítház folyosóján. — Sajnos — szőmorodik el Emi néni — a tablón látható barátaink közül sokan nincsenek már közöttünk. Int, menjek vele. A könyvtárszobában ott ülnek az öregek pávakörének tagjai. Emi néni a tiszteletemre meg is énekelteti őket. „A pilisi tiszta búza" — emelkedik fel az idős emberek torkából á dal, meg is hatódom tőle, el kell fordulnom, hogy észre ne vegyék a szemem párásságát. A kórust különben Masir Lajosné vezeti, őt is ott látom a tablón. Az itteni klubnak egyébként messzi földről csodájára járnak. Azt fürkészik, mi is lehet az a híres-nevezetes bordányi titok. Gyanítom, ha ideérnek. öt perc múltán már ők is tudják, a titok neve: Emi néni. Sétáljunk egyet! Amikor Bordányba érkezem, esik az eső. Ónszínű derengésben, ferde vízfüggöny mögött a házak. Letérek a főútról, ez az utca is aszfaltos, autó gurul szembe velem, nyugati márka, milyen, nem tudom. A tanácselnök szobája maga a tárgyiasult puritanizmus. Gallai Sándor nem lehet híve a fényűzésnek, gondolom, miközben észreveszem; az elnök valószínűleg nem lát jól, sűrűn hunyorog, amikor jövetelem célját tudakolja. (Gallaival ottjártam óta Szegeden is találkoztam, a munkásőrség járási egységgyűlésén ő adta át a fegyvert az obsitosok nyomába lépőknek.) Kóstolgatjuk egymást. ' Gallai szívesen beszel saját életútjáról, hagyom, mert az ő élete szinte azonos a hajdani Kistamplomtanyáéval, amit ma Bordánynak nevezünk. 1950 októbere óta tanácstag, régebben nem is lehetne, mert akkor alakult meg a testület, az apparátusba 1954ben lépett be mezőgazdasági előadónak, a vetéstervek készítése volt a dolga. — Tanácselnök is majdnem negyedszázada vagyok már — mondja —. 1958 óta. Megélénkül az arca. Gallai erősen közeledik a hatvanhoz, a haja ősz. az arca barázdált, de most, hogy. emlékek fűtik át, jóval fiatalabbnak látszik. — Tudja, mi volt itt ötvennégyben. szinte semmi. Hetvennégy ház volt a faluban, tízszer kevesebb, mint most, és nem volt Bordánynak egyetlen egy rendezett utcája se. Gallai várja a hatást, látom a patrióta büszkesége munkál benne, amikor sorolja a falu fejlődésének további adatait. Szinte személytelenül beszél. Innen indultunk, idáig jutottunk. Megcsinátuk, ez a dolgok természetes rendje. A falu arca ötvennégyben kezdett átalakulni, akkor készült az első rendezési terv, szanáltak néhány házat, új utcák születtek. Az igazán dinamikus fejlődés ötvenhétben kezdődött. Azt javasolja, nézzek körül, a falu mai képe többet mond az általa prezentált adatoknál. Gallai nemsokára nyugdíjba megy. Ö és azok, akik Bordány épülésén-szépülésén fáradoztak, életművet hagvnak hátra. Az a benyomásom alakult kl a beszélgetés során, hogy a tanácselnök tökéletesen tisztában van ezzel — Keresse föl Dudás Imrét is — biztat búcsúzóban Gallai -•-, itt lakik ebben az utcában, túl a kultúrházon. Dél múlt néhány perccel. Töprengek tehát, illik-e ebédidőben zavarni a Munkásőr Tsz nyugdíjas elnökét. Nem, döntöm el, járok egyet inkább. (Emeletes házak sora tűnik fel a kultúrház mögötti utcában. Csodálkozzam, ne csodálkozzam. Minden falu urbanizá lódik. mai napság divat is a fal vak népességmegtartó erejéről disputálni. Csakhát? Beleillik ez az általam eddig ismert képbe? Az emeleten nem terem paradicsom, fűszerpaprika sem terem, a házak aljában meg nincsenek kiskertek. A kiskertek másutt vannak, tehát, nyugtatom magam. Valahol lenniük kell!) Dudás Imre kertje ott húzódik a szomszéd ház fala mellett, háztáji földje meg kinn van a határban, de azért mégse vágjunk a dolgok elébe, lépjünk be a nyugdíjas elnök portájára. A fia jön elém, átvezetnek a konyhán, ahol a Dudás menye a totyogó unokát eteti, az aszszonya visz be hozzá. Az elnök az ágyon heverészik, olvas, jöttömre feláll. Mi tagadás kissé bizalmatlannak látom, többször is megkérdezi honnaii jöttem. — Az első termelőszövetkezet — kezd a tört*ietbe — 1951-ben alakult itt. én akkor Baranyában voltam járási első titkár, Komlón. Nagy dolog volt, negyvenöt előtt még szocdem-párttag sem akadt a községben, csak a. földmunkások szakszervezetének működött itt csoportja, de ami fontos, ebből nőtt ki az itteni kommunista pártszervezet, ami ötvenhatban föloszlott, de mi már november negyedikén újjáalakítottuk, úgy emlékszem ehhez tíz tagra volt szükség, tizenketten voltunk, ötvenhét elején a munkásőregységet is megalakítottuk. Ezért lett aztán 58ban az új téesz neve: Munkásőr. — Földjük? — 140—150 holdnyi csak. Trágyát a talaierősöktől vettünk, fölvettük a kapcsolatot a gépállomással. aztán meg jöttek segíteni a többi járásbeli községből a munkásőrök is, Szőregről, Deszkről, szatymaziak, kistelekiek is voltak. — Következett az átszervezés .. . — Mi maradtunk téesznek, és alakult három szakszövetkezet, az első időkben telepítettünk sokat, őszibarackot, almát, azokból még most is vannak jól termő fák. Próbálkoztunk áflattenyésztéssel is. de végül csak szarvasmarháink és lovaink voltak, mert alacsony volt akkoriban a felvásárlási ár. Jól bejött viszont az. hogv intenzív szovjet búzafajtát, a Bezosztáját kezdtük termelni a homokon. Aztán nehéz ügy volt még a melioráció, dimbes-dombos volt akkoriban a határ, ma már el sem hinné senki, annyira. — Huszonkét évig volt elnök, hetvenkilencben ment nyugdíjba. Bejár-e a téeszbe? — Nem. A fiatalok nem szeretik, ha az öregebbek beleszólnak a dolgaikba. Kivettem a háztáji földet, amíg aktív voltam, nekem erre nem volt időm. Volt olyan év. annyi paradicsomot termeltem, hogy a családnak nyolcszáz évig elég let.t volna. Aztán most meg a fenyőfáimat ápolom, be akarom ojtani az ezüstfenyőt a lucba. Dudás Imre a Szocialista Hazáért Érdemérem tulajdonosa. Amikor kilépek a szobából, újra ledől, felteszi a szemüvegét, tervei vannak, az ojtás lehetséges módozatait tanulmányozza. Ha Paksra téved az ember, a halászcsárdába megy ebédelni, ha Pécsre, akkor a Nádorba, ha Csongrádra, akkor a Csuka csárdát keresi fel. Bordányban egyetlen az étterem, ha korogni kezd a vendég gyomra, más választása nem lévén, ezt keresi fel. A vendég első benyomásai kedvezőek, ha nem a Gundel körülményeire számít. Az asztalok megterítve szépen, a berendezés tetszetős. Helyet foglalok, szempillantás alatt ott a pincér, akitől étlapot kérek, sajnálattal közli, csak előfizetéses menüt szolgálnak fel. Lehorgasztanám már a fejem, amikor közli, hogy amenyr nyiben a krumplileves és zöldbabfőzelék, melyre fasírtot szervíroznak, megfelel, akkpr semmi akadálya, hogy itt üssem el az éhem. Szájat tátok a csodálkozástól, de a derék felszolgáló ezt már nem látja, mert útban van a levesért. Hozza. Közben fiatalaszszonyok telepednek mellém, valószínűleg a környékbeli irodákból, falatozgatunk. Már a fröccsömet iszom, amikor megkérdezem a pincértől: — Szerződéses üzlet? — Az — bólint. — Hogy megy? — Nem panaszkodhatunk. Ismerkedjünk a bordányi vendéglátással tovább. Az ebéd utáni séta irányát a presszó felé veszem. Letelepedek egy asztalhoz, nézem a terítőt, lyukas, látszik az asztal sarka. Jön a pincér is. akivel szóba elegyedem. Tehetjük, a forgalomtól ráér. Valaha állatfelvásárló volt, onnan nyergelt át ide. Ez a bolt még az Áfészé ottjártamkor legalábbis az. mert amikor dobra verték, nem akadt rá jelentkező. — Miért nem? — kérdezem a pincért, aki gyanút fog. Látom, nem tudja, mit is kezdjen velem. Mi lehetek? Ellenőr? Pályázó az újabb versenytárgyaláson, aki most puhatolózik? Ennél a verziónál marad. — Pályázik az üzletre? — Nem, dehogyis — mondom, és hogy megnyugtassam, megmutatom az újságíró-igazolványomat. — Tudja, szerintem sokat kérnek ezért a boltért, azért nem kel el. Magamra hagy, hadd töprengjek a titkon, később visszatér, s annyit odasúg, ha nem ő nyeri el a boltot, visszamegy felvásárlónak. Csinál tehát egy vargabetűt, én viszont átvágok a főutcán, ahová most érkezik éppen Szegedről az autóbusz, s benyitok a ruházati boltba. Ruházati bolt? yan itt játék, cipő, papír; és író* Amikor az öregeket kérdezemf ők csak annyit mondanak: a tanár néni, némelyikük húsz esztendővel idősebb a tanár néninél, aki közben hozzáfog a beszámoló ismertetéséhez, s elmondja a klubtagoknak, milyen rendezvények lesznek. A kultúrház-igazgatóval beszélgetek közben. Fiatalember, Törökszentmiklósról került ide. Megpályázta az állást. — Azt hallottam, hogy ez a ház eltartja magát. Ritkaság mostanában ... — Pedig így van. Nincs baj, amíg áll a bál. — Mennyiért? — Harmincas a beugró, sokszor kétszáz kocsi is parkol a ház körül, jönnek a fiatalok a környező községekből is. — Mi van még? — Ja, te azt hiszed, hogy csak bálozunk? — kérdez vissza Pató. — Szó sincs róla. Van ifjúsági klubunk, itt működik a sakk-kör, az ifivezetők klubja, kézimunkázni tanulnak a lányok-asszonyok, TIT-előadásokat szervezünk. Különösen a mezőgazdasági tárgyúak vonzzák az embereket. Érthető, a tudást nemsokára forintokra váltják. — Mire készültök? — Az irodalmi színpadunk látja vendégül a megyében működő többit nemsokára, önálló produkciót tanultunk meg. Zajlik az élet. Benyitom az „Ifjúsági klub" feliratot viselő ajtót. Óvodások dz ajtó mögött. Egyelőre. Még meg nem épül az újabb terem a nagyóvodában. Társadalmi munkában, ami itt: természetes. szer, üvegáru, még könyveket is látok. Szerződéses üzlet, a vezetője Dudás Edit. — A Centrumban dolgoztául Szegeden — mondja —, naponta bejártam, beleuntam; amikor megtudtam, hogy szerzódesbe adják, pályáztam, sikerült. — Nem fogja megbánni? Nagy szemet kerekít rám. — Miért bánnám meg? — Szeged közel van, és o4 ennél sokkal nagyobb a válasz ték. — Az igaz, de ha valami itt is van, azért nem mennek be, ha nem tudná, drágább lett a busz. Tudom. Később a község házi betegápolónőjével találkozom. — Bakos Andorné — mondja —, de engem itt mindenki Anci néninek hív, huszonegy éve csinálom, fél nyolckor kezdődik a munka a rendelőben, aztán rövid ebédszünet, majd vérnyomásmérés. kötözés, kinn a körzetben. Megyek, hol kocsival, hol kismotorral, hol biciklin, ez az életem, elégedett vagyok vele. Búcsúzik, siet valahová. Erősen sötétedik már, megbeszéltünk egy randevút a preszszóban Ádám Jenővel és Pató János,sal. Sört iszunk. Mire igyunk, kérdezem őket. Bordányra! Egyszerre mondják. FEXBl FERENC