Délmagyarország, 1983. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

47 Szombat, 1983. január 8. Ceterum censeo M

egpróbálom „vízszintesen nézni" kulturális-művészeti közállapotainkat. Pillantást vetni az atlaszra, mely a táj egészét tünteti föl, adataival, tényeivel, ahol a rajzolatok halványabb vagy erőseL-b vonalai együtt láthatóak, s nem külön-külön, „függőlegesen" igazítanak el irodalomról, zenéről, képzőművészetről, színházról. Hangulatvilágítást az eszteuoöforduló téli napok visszatekintésre nosztató szemlélődése bocsássak e térképre, mely fölött semmiféle kényszer vagy alkalom szúrós jupilerlámpái nem égnek, mindössze a tűnődés csöndes viaszgyertyái. őszintén szólva ódzkodnék ha> minemű megkülönböztető érte kcczu ráktól. Egyfelől, mert a minőség relatív fogalom, s egyegy művészeti ág teljesítményeinek vizsgálatakor az sem közömbös, hogy az adott produktumok milyen hagyományokból táplálkoznak, a történeti folyamatosságnak, országos és helyi tendenciáknak minő stációjához sorolnak. Másfelől meg az alkotó munka objektív és szubjektív feltételei, azoknak kölcsönhatása sem garantálnák azonos esélyeket a különböző művészeti megnyilatkozásokhoz. Kissé Vulgárisan azt is mondhatnám, színvonalas irodalmi vagy képzőművészeti élethez elég lenet pár kitűnő író vagy festő, aki tanyát üt a tájon, a töDDi már szervezés kérdése. Jó színházi vagy zenei műhely létrehozásához, működtetéséhez azonban objektív és szubjektív 'koiúlmények egész rendszerét kell kiépíteni, utánpótlását biztosítani. * Mit mond első ránézésre a k(vülállónak Csongrád megve? Szeged irodalmi, zenei életét, nyaf. ünnepi heteit. Vásarnely piktúiájá', Makó lokálpatriotizmusának szívós hagyományé zéséL Nem szeretnék az adatok bűvöletébe esni, ám e táj szépirodalmának erverése hosszú idő óta nem csupán a tradícióitól hangos. Mégha Dugonics Andrástól Juhász Gyuláig, Móráig, Tömörkényig a magyar literatúra olyan vonuiala is hagyta itt kézjegyét. mely örökséggel például az esztétika vagy irodalomtörténet. még soka elgazdálkodhat. Hanem a jelennek, az élő irodalomnak sincs oka pironkodni az elődök nyomasztó árnyékában. Pusztán statisztikai mutatóival: az Írószövetség megyei csoportja 17 tagot számlál, nyolcan József Attila-díjasok, s csak az elmúlt évtizedben több mint hetven kötetet publikáltak. De bízvást idesorolhatunk fiatalokat, nem együk mögött önálló kötet tehetségpróbájával; mások neve különböző antológiák, országos lapok, folyóiratok hasábjain tűnik föl rendszeresen; mi több, műveik élményanyagának köldökzsinórja Idehúz még jópárat azon írók, költök, kritikusok közül is, akik e táj szellemi tűzhelye mellől származtak el, s vitathatatlanul a mai magyar irodalom élvonalában dolgoznak. Szellemi tűzhely? Ilvesfajta rendeltetésű (is) az egyetem. a sajtó, utóbb a helyi televízió, igazán azonban a két folyóirat, a Tiszatáj és a Kincskereső. Az új esztendőre 37. évfolyamát jegyző, impresszuma szerint „irodalmi és kulturális lap", a Tiszatáj. hazánk legrégebbi folyamatosan megjelenő, vidéken szerkesztett országos folyóirata. A kifejezés, ha emlékezetem nem csal, Szabolcsi Miklósé, -ki egy debreceni vitán definiálta találóan az úgymond vidéki irodalmi fórumoknak előnyösen változott helyzetét, szellemi státusát így: vidéken szerkesztett országos lapok. S e léotékvál'As fölismeréséhez, ha tetszik, az új minőség, kiküzdéséhez, nem utolsósorban a Tiszatáj tette le voksát erőteljesen: egyebet ne említsek, alkotógárdája bármely laptársáéval vetekszik. Az ugyancsak országos terjesztésű Kincskei eső pedig. mely. a legfogékonyabb korosztályt, 6—14 éves gyerekeket hódít a szépirodalomnas-. szoktat a rendszeres olvasásra, a maga minőségében egyedüli hazánkban. Szegeden a zenei élet tartópillérei a színház operatársulata, szimfonikusaink, alsó-, közép- és felsőfokú oktatási szakintézményeink, tanárképző főiskolánk művésztanárainak, együtteseinek, novendekcinek koncerttev&kenysége. Meg persze a különböző kórusoké. Itt működik a zeneművész-szövetség 27 tagú. három megyét átfogó dél-magyarországi csoportja, csöppet sem formálisan: a hangversenyszervező filharmónia mellett (mely évente körülbelül 120 programot intéz) olyan önálló kezdeményezésekkel teremtett hagyományokat, mint a mai magyar zene hetének rendszere. Nemes miszsziót betöltő eseménysorozatához aranyfedezetül bocsátja a tanács a maga mecenatúráját: nem egy élvonalbeli komponista kapott már megbízást Szegedről. A táj képzőművészete távolról sem merül ki Hódmezővásárhely piktűrájának tradícióiban. Megint csak a mennyiségi mutatókat tekintve: a főváros és Pest megye után itt él a legtöbb képző- és iparművész, a Művészeti Alapnak 76, a szövetségnek 29 tagja. Nyilván az eredményeket honorálva osztották Csongrád megyére a decentralizációs kísérlet szerepkörét, mely adminisztratív tollvonás következtében a köztéri alkotások és más • megbízatások előtt tovább szélesedhet a zöld út. A kritikai fogadtatásban fölcsapó szenvedélyes hangütések fölszínre hozták bár az úgynevezett vásárhelyi realizmus mai. napi gyakorlatának kétségtelen ellentmondásait, az iskola ténye azért — a megújhodás kétségtelenül tapasztalható igyekezetével — változatlanul fénye maradt a tájnak. « Irodalom, zene. képzőművészet. És még nem szóltunk Szeged nyári fesztiváljáról, mely a maga komplexitásával, sajátos közművelődési funkciójával, tömegvonzásával országhatárainkon is túl röptette hírét a városnak. S tulajdonképpen ez a kifelé fordulás, egy következetesen dolgozó művészeti közösség vilós belső értékeinek egészséges megnyilatkozásai teljesítménye, propagandája hiányzik . hosszú i(jeje a színháznak. Nem a szeretnék e hasábokon is közismert tüneteket ismételgetni, inkább annak szükségességét tudatosítani: hovatovább mulaszthatatlanná lesz tartalommal is kitölteni a különböző szervezeti intézkedéseket. Magyarán: létrehozni a város ütőképes színházát. (Jó jel, hogy az intézmény művészeti tanácsa sem alakult újjá más szellemben: hamarosan minőségi lépést kell tenniük, hangoztatták.) Hanem sokszor magam is nyugtatókat szedek: kell nekünk egyáltalán a színház? Mármint a hőn óhajtott minőségben? Hiszen (a fenti röpke körkép is bizonysága) kulturális-művészeti szolgáltatásokban nem csekély e táj kínálata. Meg aztán: különféle összehasonlító adataival közoktatásunk, közművelődésünk sem hátrébb való az ország más vidékeinél. Műsorkörletének bővülésével lassan művészeti eletünkbe is szervül a televízió szegedi stúdiója, s a megvalósulás stádiumával kacérkodó a rádióstúdió meg a helyi könyvkiadás ügye: tömegkommunikációnk várható teljességével Szeged és a megye olyan lépéselőnyhöz juthat. melyet népgazdaságunk jelen adottságai mellett iga/.án csak irigyelni lehet. Miért tépi hát panaszos száját újra meg újra pár megszállottja a helyi színházkultúrának? Mitől hát e ceterum censeo? Valószínűleg attól a két és fél évezredes művelődéstörténeti evidenciától, hogy a színház nem csupán egyik próbaköve, fokmérője bármely közösségi kultúra színvonalának, hanem az egyik legfontosabb. Csöppet sem véletlen, ha éppen a színház- és zeneművészet mindenkori állapota hőmérőzi egy társadalom vagy közösség kultúrájának első vonalát. E két művészeti ag virágzása, termékenysége ugyanis eleve bizonyos fejlettségét föltételezi a társas létformáknak: színház- és zeneművészet éppen a komplex jellege, kollektivitása révén (mert egyebek között irodalmi életet és olvasási szokásokat. vizuális fogékonyságot, a különböző előadóművészetek állandó, magas fokú jelenlétét, az utánpótlás folyamatosságát igényli) tartós életvitelre csak a kultúra egészének melegágyában képes. S mert mifelénk adottak a föltételek, tűnik lezser könvnyelműségnek nem kihasználnifölajanlani azokat — éppen a legerőteljesebb közösségformáló művészetnek, a színháznak oltárán. Tudniillik. Kies hazánk más vidékein is jó ideje fölismerték a kulturális mozgásformáknak eme termeszetét. S egyéb javaiknak, akár szolidabb képességeiknek kamatait is e leginKÍDb közösségformáló művészet fölvirágoztatására fordították. Volt idő, hogy Kaposvár vagy Kecskemét színházáról úgy hírlett, a város kulturális-művészeti kapacitásának, befogadóképességének ellenére hozták létre. Ám akár igy történt, akár nem, megerte. Mert bizonyos idő után, jelesül mára, a színház olyan mértékben tudta átrajzolni környezetét, a maga igényszintiéhez fölnevelni a közönségét-közösségét. hogy annak más művészetek gyönyörűségei.- iránt,, is. óhatatlanul fogékonyabbá kellett válnia. Tévednék? Alig hiszem. Szegeden ez a fogékonyság (csúnya szóval: kultúrszomj) föltetszik valamennyi művészeti ág terrénumán, föl a színházén is. Jó előadásokra — helyből vagy importból — ma sem kell félreverni a harangokat, zsúfolt a nézőtér. Szeged tud, mindig is tudott áldozni színházi életére. S ehhez szükségtelen visszapörgetni történelmi idők kerekét, elég hivatkozni a jelenre, a szabadtéri játékokra vagy arra az igyekezetre, amivel illetékes pórtés állami fórumok az elmúlt időszakban annyiszor tűzték napirendre a kőszinház ügyét, az épületét meg a társulatét. Hisz pontosan érzékelték: e táj művészeti életének teljességéhez a színházi élet minőségén kell generálisan javítani, itt szorít a cipő. Az új esztendőre tehát mi egyebet kívánhatnánk: ne lanyhuljon a színházépítés utóbb megtapasztalt buzgalma. Se ez ipar. se a művészet tégláin ne múljék, hogv végre elérhető közelre kerüljön egvmáshoz szegedi színház és szeved' közönség. NIKOLÉN'YI ISTVÁN Polner Zoltán Pintyói lagzi Sántikáló két rossz bíbic vasekével tág udvart szánt Fagyosan virít az égbolt. Beleszántják a vak égbe a tánccal vert szobát, lámpát. Beleszántják fehér ingünk, lábunk duhaj dobogását, szavainkat és a fényes tálakból vicsorgó disznók vörösre mérgült pofáját. Szurok-gyertya ez az éjjel: de a kürtök úgv ragvoenak fejünkön, mint arany-kucsmák. Aktt innét kizenélnek ölébe veszi a holdat, akit innét kizenélnek sorsot és- múltat abajgat. Néz a havakba révülten s lát a szétfagyott dűlőn túl elbitangolt. tüzes angyalt. Sántikáló két rossz bíbic vasekével tág udvart szánt. Sötétlik a jeges föld is: beleszántják mindahányunk dáridózó, izzadt arcát. VINKLER EÁSZI.O RAJZA Az életszínvonal nem ajándék K

ollégák. barátok egyre gyakrabban kérdezik egymástól: ti hogyan osztjátok be a pénzt? A tőkés világgazdaság válsága immár korántsem elvont szakkifejezés, hiszen hatása a mi hétköznapi életünkben is érezhető. Itthon, nálunk Is egyre többen kényszerülnek szigorú számvetésre, takarékosabb, feszesebb háztartás vezetésre. Ám az utóbbi időszakban helyzetünk alapvetően megváltozott. Évek óta mondjuk. írjuk, nogy „hazánk nem függetlenítheti magát a világgazdaságtól, a világpiactól, hiszen nemzeti jövedelmünk meghatározó része a külpiacokon realizálódik", A mondat úgyszólván közhellyé kopott, de értelme sokak számára talán még ma sem teljesen világos. Jóllehet egészen egyszerű, a leghétköznapibb háztartási tapasztalatokban is immár tettenérhető. amiről hosszú ideje beszélünk. Aki arról panaszkodik, hogy egyre többet dolgozik, és bár többet is keres, mint néhány éve, a pénze mégis mind kevesebbre elég, az tulajdonképpen közös gondjainkról is beszél. Mert az utóbbi időben, miközben idehaza széles körben bontakoznak ki kedvező gazdasági folyamatok. ' miközben az ipar, és különösen a mezőgazdaság teljesítőképessége jelentősen javul, addig munkánk eredménye a világpiacon egyre keveseobet ér. Versenyt futunk a piaci árakkal, szervezünk, takarékoskodunk. okosan újítunk, próbálkozunk a termelési ráfordítások mérséklésével, de termékeink ára is gyorsan csökken, gyorsabban mint a mi ráfordításaink. S ezt ellensúlyozni csak úgy tudjuk, ha minden eddiginél több árut szállítunk exportra. Erre szükség van, hogy fönntartsuk az államháztartás egyensúlyát, hogy megőrizzük fizetőképességünket. Igen, többet kell exportálnunk, mint eddig bármikor. S ez egyben keserű pirulát is jelent; azt kell lenyelnünk, hogy most és a közeljövőben itthoni fölhasználásra kevesebb jut. jövőnk érdekében a családi háztartásokkal együtt, az államháztartás Is szigorúbb számvetésre, feszesebb gazdálkodásra kényszerül. Ma már ne feszegessük azt, hogy nem megtermelt javaink felélése, gyakorta oktalanul túlzott és esetenként ésszerűtlen felhalmozása volt-e az oktondibb magatartás — utólag könynyú ©kasnak lenni. Beszélnünk Inkább arról kell. hogy a mai és a holnapi helyzetben mi a leendőnk. Az bizonyos — és a lehető legszélesebb jó körben kell ennek tudatosulnia —, hogy a lustálkodás, a dúskálás és Különösen a pazarlás kora elmúlt Nem lehet kibékült önmagával senki, aki a napi laza nyolc órai munkaimitáció után lustán végignyúlik kedvenc otthoni foteljében, s álmos újságolvasás közben azon meditál: mennyire tehetetlenek mások, milyen reménytelen, hogy ő maga fordítson. javítson saját és családja helyzetén. Mert ez a legtöbb ember számára korántsem reménytelen. Munkaalkalom, jó munkaalkalom változatlanul és mindinkább akad ebben az országban. A magyar gazdaság, ellentétben a világ számos más országával, nem veszítette el működőképességét. Nemzeti jövedelmünk, ha kis mértékben is.-de 1982-ben növekedett, nincs munkanélküliség, exportunk bővült, és megőriztük fizetőképességünket. Olyan eredmény ez a mai helyzetben, amelyet még a közepesen fejlett és a fejlett országok közül is csak kevesen könyvelhetnek el maguknak. Ha így marad! — fohászkodnak most sokan, bár tudják, a fohász nem segít. Konkrét célokat kell teljesítenünk. Elsősorban azt, hogy külkereskedelmi mérlegünk eredményét jövőre az idei kétszeresére növeljük. Ez a fizetőképesség megőrzésének feltétele. óriási feladat. Mert a világpiac nyújtotta eladási lehetőségek nem javulnak, s az sem vaiuszínűsíihető. hogy egyik évről a másikra kivitelünk szerkezete döntő módon megváltozzék. Ebben hinrii dőreség; ha az idéinél néhány százalékkal több. jól eladható árut tudunk jövőre előállítani. már az is nagy eredmény. Különösen, ha nyolcvannégyben, nyolcvanötben még több ilyen árunk lesz! De ez csak erőfeszítések, ml több, lemondás árán sikerülhet. Le kell mondanunk — társadalmi méretekben — a kényelmes életről. Felül kell vizsgálnunk korábbi igényeinket. S eközben türelmesnek, belátónak kell lennünk. Be kell például látnunk azt, hogy az eddiginél lényegesen nagyobb különbség lesz azok jövedelme között, akik gazdaságos exporttermékeket gyártva jelentősen hozzájárulnak a népgazdaság stabilizálásához és azoké között, akik éppencsak eldolgozgatnak. vagy termékeik eladhatatlanok. Aztán le kell szoknunk arról, hogy saját eredménytelenségünkért mindig másokat tegyünk felelőssé. Egyén és társadalom célja egyaránt az, hogy mind többen és mind többet az eredményes vállalkozásokban dolgozzanak; és egyre kevesebb legyen a ráfizetéssel dolgozó emberek és munkahelyek száma. _ GÁDOR IVAü I 1