Délmagyarország, 1983. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

Szombat, 1983. január 8. r^Pjsm A varjúpásztor G

orombáskodott az idő. He" gyes szél nyargalászott a faluban és szilái erővel támadt arra, aki kimozdult a kemence mellől. Borzolt tollú verebek himbálóztak a fák csupasz gallyain, mintha fogadtak volna, hogy melyikük bírja tovább. Márciust írt a kalendárium, de a tavasz még nem mutatkozott. , Döme, a kisbíró is nehezen boldogult a biciklivel. Egy darabig győzte szusszal, oldalvást hajladozva nyomta a pedált, aztán lefordult a nyeregből és nekigömyedve dacolt a szernbenvomássaJ. A Kecskés utca végén megálLt, s hátáról a hasára lendítette a dobot Tramtnamolt néhányat mire a népek innen is, onnan la kiálltak a kocsiút közepére, majd a pápaszemet akkurátusan fölrakva, szétterpesztett lábakkal nekifogott az olvasásnak: — Az uradalom tudatja a község lakosságával, hogy serdülő fiúkat vesz föl varjúpásztornak::: Rekedtes hangját el-elkapta az orkán, annyit azonban meg lehetett érteni, hogy ötven fillér a napszám és napkeltekor az Anna-majorban kell lenni. Paku Palcsi többedmagával az utcán rosszalkodott A kapukat rugdosva hergelték a kutyákat püfölték, zavarászták egymást, vu-ébf észkeket szedtek ki az ereszek alól. A dobszó elhangzásakor egy mesgyefal gerincén egyensúlyozva hencegett a tudásúval. Hirtelen leugrott és az öccsét föllökve rohant haza a hirrel. A szobába toppanva azzal rukkolt elő. hogy megy dolgozni. Akkora izgalom feszi tette, hogy többet nem is tudott kinyögni. Igen. Holnap pénzt hoz a házhoz, ő, aki az anyja szerint rettentő sok kenyeret pusztít, pedig mikor lesz az még, amikor megkeresi a rá valót Nem sopánkodva, inkább afféle derűs szemrehányással szokta széttárni a kezét: — Irtó nagy bél ú vagy te, kisfiam, nem győzlek tömni. Kicsit félrebillent fejjel, jóságosan nézett ilyenkor, de Palcsi a szeme mosolya mögött látta, hogy könnyen tudna sírni is. Ilyenkor tavasszal nem volt semmi kilátás. Munka sehol, apja meg különben se nagyon szaladozott utána. Az anyja mégis vidáman mondta Palcsinak, amikor déltájon kenyérért kuncsorgott: — Adnék én, csak volna. Még meg is zsíroznám jó vastagon. Tudod, mit? — tette hozzá tréfás ötlettel: — Egyél meg engem. Te jóllaksz, nekem meg volt gond, nincs gond. Aztán- persze lekanyarított egy szeletet, de a sóhaja megmaradt Palcsi fülében: — Nesze, te éhenkórász.- Ha kifogy a szakajtóból, nézhetjük az eget. Hát ezért állított be olyan elszántán Palcsi. Azt várta, hogy megörülnek a szülei, de ügyet se vetettek rá. Megszokott zaj volt a gyerekek ki-berohangászása, ajtócsapkodása. Palcsi nagyot szívott az orrán és megismételte: — Én megyek dolgozni. Az apja föl sem nézett az olvasásból, az anyja azonban belement a játékba: — Nocsak! Ó, eszem a zúzádat, mennyire örülök. Látod, édesapjuk, itt a mi kenyérkeresónk. Vége a nincsnek, Palcsi fiunk zsákszámra hordja majd a bankót, nem győzzük elkölteni. De jó is lesz minekünk, istenem, de jó lesz. Foltozgatott tovább. Az arcáról szertesugárzott a remény fénye, hogy bizony, most már lassacskán mégis megnő az ő két fia, s akkor vége a koplalós tavaszoknak. Szerette volna ölébe vonni az ő telhetetlen rosszaságát és jól korul pusa igatm, de látta, hogy ez most nem lenne helyénvaló. A gyerek úgy állt az ajtónál, mint a cövek, és sötéten nézett a pillái alól. Méghogy nem veszak öt komolyan! Elhadarta, mit dobolt Döme bácsi, aztán visszafojtott hangon kijelentette: — Ügyis elmegyek. Jóságosán fordult felé az anyja: — Rendben van. na. De előbb csináld meg a leckét Mit akarsz? Reggelre olyan hideg lesz, hogy beíagy az üleped. Majd a nyáron elmehetsz kisbéresnek. Palcsi elszántan az apjához baktatott: — Ugye, elenged édesapám? Paku Pál azt sem tudita, miről van szó. Kinézett az olvasmány mögül, egy kicsit értetlenül pislogott aztán a helyzet ismeretében tömören azt mondta: — Mégy a kutyaseggibe. — Ügyis megyek — dobbantott Palcsi, és konokul leszegte a fejét A maga módján kifejtette, hogy a varjúpásztorkodás könnyű dolog és különben is... Elharapta a végét mert az apja fölállt és már lendült is a keze. — Na, na! — perdült közéjük Pakuné. Az ember szentségeit, az aszszony csitította, Palcsi meg kibökte amit akart: — Hatodikból már szabad hiányozni. Az lett a vége, hogy áment mondtak a gyerek kedvére, ötven fillér egész vagyonnak ígérkezett hisz már sóra. ecetre is szűken adott a bugyelláris. Hajnalban hosszan öltöztette Palcsit az anyja, nehogy megfázzon. Odabent nem vették észre, hogy hirtelen megjött a tavasz. Az éjszaka megállt a szél, s mintha elvágták volna a hideg útját megenyhült az ájer. A gyerekről már az úton lekívánkozott a nagyja gönc, de még így is megizzadt mire kiért. A major ököristállója előtt összegyűlt vagy ötven rosszcsont. Lökdösődtek, nevettek, ugratták egymást akkora lármával, hogy rájuk kellett szólni. Az apraja népséget hazaküldte az ispán, azt mondta, húsz elég lesz neki ebből a népségből. Palcsit miután kioktatták, egy százholdas bonsóvetés külső végébe küldték kiabálni. Mire megállapíthatta, hogy ez a világvége, már jött is egy falka varjú. Ügy tett, ahogy mondták, nagy lármát csapva rohant a förtelmesen károgó fekete népségre. Az eredmény kicsit meglepte, de le is hűtötte az izgalmát: a varjak elhúztak a távoli akácosba ós nem is mutatkoztak egyelőre. Aranyélet — könyvelte el magának rögtön. Ki battyogott a dűlő melletti kazalhoz, megágyazott és hanyatt vágta magát. Nem is gondolta volna, hogy ilyen semmiség a pénzkereset. Jó sokáig mélyesztette szemét a kék égbe, s eltűnődött azon a butaságon, amit a kisbíró mondott. Hisz nem varjúpásztor ő, hanem varjúkergető, de most már az se. mert elette őket innen a fene. Fölült és körülnézett. Azt hitte, álmodik. Hóolvadásos síkság terült el nyári melegben, s a nap ragyogó arccal gyönyörködött a tájban. Hű — kapott észbe —, ezek galambok! Mennyi lehet? Ezer? Millió? Még tán annál is több. Ügy ellepték nagy fehér foltokban a borsóföldet, • hogy bajos lett volna őket elijeszteni, s lakmároztak vidáman. Palcsi vállat rándított: őt vorj úkergetünek fogadták, szó sem volt galambokról. Nem értette ugyan, hogy a galamboknak miért szabad az, ami a varjaknak tilos, de az uraság biztosan tudja az okát. Kicsit igazított a feje alján, hogy szundítson egyet, amikor úgy tűnt, kiabálást hall. De ugyan ki a fene kiabálna itt, az isten háta mögött! Fölállt, hogy többet lásson. Hintó állt meg a közelben, s az intéző úr hadonászva tápászkodott le róla. Reggel már látta a majorban téblábolni, még csodálkozott is, hogy az urak is ilyen korán kelnék. Ugyan mit akarhat? Sipítozó kappanhangján értelmetlenül rikácsolt, s amint bukdácsolva, két öklét emelgetve csörtetett előre, amúgyis hajlott háta még jobban meggörbült. A vállán puska, s fehér kabátjának két csücske elöl hosszan lelógott. Palcsinak olyan érzése támadt, hogy őrá haragszik, s menten felökleli, mivel azonban még szűz volt a lelke, nem érzett félelmet. Miután közelebb ért, akkor látta csak. miiven öreg és sovánv. Maid szétpukkadt a méregtől. Már az apja is mesélt róla, milyen dilis az intéző úr, ezért óvatosságból elszaladt előle. — Állj meg, renitens kölyke. Nyugodtan sziesztázol, a vetésen meg itt az egész környék faunája, tönkre akarod tenni, bitang, az uradalmat, de én móresre tanítom a lelkedet fattyú, lelőlek kutya, gyere ide azonnal... És lekapta válláról a puskát. — Majd ha bolond leszek — kurjantott vissza Palcsi, és igyekezett minél messzebbre oldalazni. Ez még jobban felbőszítette a kisöreget, nyilván nem szokott hozzá a parancsmegtagadáshoz. Egy fácánkakas röppent föl a fagyaisövény tövéből nagy dürrögéssel. ^— Ekkora impertinencia! — kiáltotta mérgesen az intéző úr, és hirtelen célzott. A színes tollú madár röpte megtört és lepottyant a galambok közé. A fehér foltok éppen csak fötérrteU' kedtek, aztán . neki a vetésnek újra. Az öregúr kiegyenesedett. Ügy enyhült meg a hangja, mint az éjszaka az időjárás: — Na, hozd ide kisfiam, légy oly szíves. De Palcsinak nem volt bizalma hozzá. — Nem megyek én .:: — Akkor nem eszel belőle, te alávaló gazember, takarodj a szemem elől és be ne tedd a A stressz kutatója lábad többé a birtokra — kelt ki magából ismét és elkezdett forogni, mint a kergebirka. Aztán a galambok közé lőtt egyet, kettőt, hármat. A szárnyas csapatok kénytelen-kelletlen fölröppentek, és csak jó messzire telepedtek le újra. Ez tényleg dilis — állapította meg Palcsi, miközben hoi-dta betyárul az irháját. Vajon miért nevezte a fácánt incerti . . . icepcien. . ipelnciemciának, vagy minek? Magában jót mulatott az öregen, de közben azt igyekezett kifundálni, ugyan milyen mesével magyarázza meg otthon a kurtán kitelt napszámot Tízre járhatott az idő. S mivel a kenyeret már kiette a tarisznyából. elkezdett fütyörészni. Farkasóhes lett, mire hazaért. F. NAGY ISTVÁN A

montreáh egyetemen az általa vezetett Kísérleti Orvosi és Sebészeti Intézet folyosóján függött egy világtérKep, amelyen apró égö villanykörték jelezték azokat az országokat. városokat, ahonnan kutatók látogattak el ösztöndíjasként az intézetbe. Ezen a térképen Magyarország fenylett a legerősebben . Jóllehet a magyar életrajzi lexikon szerkesztői elfeledték a magyar származású világhírű kanadai orvos nevét, Selye János haláláig nem feledte magyarságát. Hívta, vendégül látta —, s ami a legfőbb —. kutatási lehetőséget adott honfitárs kollégáinak. Selye professzor mellett dolgozni életreszóló élmény, munkacélokat meghatározó esemény volt. Sajnos, csak volt, s ma már csak idézendő emjék. Erre kértem dr. Lázár György egyetemi tanárt, a Szegedi Orvostudományi Egyetem kórélettani intézetének munkatársát. — Selye János 1945-től 1977ig vezette a montreali egyetem Kísérleti Orvosi és Sebészeti Intézetét, majd a Nemzetközi Stressz Intézetben folytatta a stressz-szel kapcsolatos kutatásait, amelyek nevét világhírűvé tették s amely kutatási területen olyan eredményeket ért el, hogy méltán büszkék lehetünk rá. „Nem mindegy, hogy egyetlen nap folyamán mikor teszed ezt, vagv amazt. Ami engem illet. én reggel vagyok kipihent, minden tekintetben optimista..." — írja az Álomtól a felfedezésig című könyvében. És Selye professzor valóban minden beosztottját megelőzve reggel 6 órakor már az intézetben volt, a hajnali úszás, vagy kerékpározás után. Fél 9-ig a legtöbb energiát és koncentrációt igénylő írás következett. Termékenységét bizonyítandó, élete sorún több mint 30 könyv és 2000 "tudományos közleménye jeleni rm?g.; "elmélyült elméiéti xúíjhr'. ka után munkatársaival megbeszélte az intézet vezetésével kapcsolatos feladatokat. Majd végigjárta a laboratóriumokat, és ellenőrizte a kísérletek menetét. Délután fél 3-kor szinte percnyi pontossággal tartotta meg a boncolási értekezletet, amikor is a jellegzetes nagyítójával és homlokreflektorával megvizsgálta a kísérletek eredményét. Ezután következett a tudományos közlemények, újságcikkek, tervezett kísérletek, egyéb munkák megvitatása. Selye professzor este 6 órakor távozott az intézetből, és a nap hátralevő részében már szakmai kérdésekkel nem foglalkozott Híres stressz-elméletét a mindennapok gyakorlatában, a maga életében és munkatársaiéban egyaránt alkalmazta. Erre nagy hangsúlyt helyezett. Csak egy példa a sok közül, mely talán apróságnak tűnik, mégis rendkívüli fontosságú rohanó világunk idegőrlő hétköznapjaiban. Selye professzor intézetében mindennap — ebédidőn kívül — délelőtt és délután is kávé. illetvve tea szünet volt. amikor Is az intézet valamennyi dolgozója baráti beszélgetésre gyűlt össze. Selye professzor lehetőséget adott a környezetében élőknek és dolgozóknak arra, hogy a munka, a kitartó erőfeszítés, a megfeszített figyelem „stresszét" más tevékenységekkel vezessék 'le. Ennek az életmódnak minden bizonnyal nagy szerepe volt abban hogy Selye János mindennapját ugyanolyan szellemi és testi frissességgel és ambícióval kezdte el. — Selyp professzor számos kutatási területen maradandót alWeöres Sándor Bcnke László Ferihegyi repülőtér Házunk ablakában Az éjszakában nyilallnak fények, kivilágított repülőgépek. Át a síksági és hegyi égen szállnak magasban, elülnek mélyben. Köd súlyosul a repülőtérre, a gép nem indul távol vidékre, sokféle színű nagy sereg lámpa szurkál gomolygó vattás világba. Házunk ablakában csonka ágon magányos levelet rezget a szél. Falevél, falevelek roppant lombban is idegenek! Mért csak a hullásban fognátok kezet? kotort. Neve mégis a slresszfogalmával forrt össze. Mi ennek a stressz-elméletnek a mindenki számára érthető lényege? — A stressz az élő szervezet válasza bármilyen természetű megterhelésre. Erőfeszítés, megfeszített figyelem, fájdalom, betegség. kudarc, öröm és sikerélmény. Mindezek stresszkeltő tényezők. A hatások lehetnek tehát különbözőek — kellemesek, avagy kellemetlenek — mégis lényegileg azonos biokémiai változásokat hoznak létre: idegfeszültséget. gyorfeult szívműködést, a vérnyomás és a vércukorszint változását, a' vércukorszint emelkedését vagy esését. Selye professzor mind írásaiban, mind előadásaiban hangsúlyozta, hogy a stressz minden ember életének szükségszerű velejárója, ami még alvás közben is létezik. A stresszmentes állapot a halállal egyenlő. Nem szükséges rossz, hanem nélkülözhetetlen az élet különböző káros hatásainak leküzdéséhez. az állandóan változó környezeti hatásokhoz való alkalmazkodáshoz. A túl erős, vagy a többszörösen ismétlődő streszszek azonban komoly betegségek okozóivá válhatnak, mi több súlyosan károsíthatják a központi idegrendszert is. Mindez azonban függvénye a hajlamnak, életkornak, bizonyos hormonoknak. Annak ellenére, hogy Selye professzor csaknem négy évtizeden keresztül foglalkozott az élő szervezet stresszhez történő alkalmazkodásával s neve valóban ennek elméletével fonódott össze, nem lehet említés nélkül hagyni a következőket: kiváló eredményeket ért el a mellékvese morfológiájával és élettanával, a szív- és érrendszer megbetegedéseivel. a szövetek elmeszesedésével foglalkozó kutatásaiban is. — A stressz kiváló kutatója élete során többször járt Szegeden, és tartott előadást kutatásainak eredményeiről. Figyelemmel kfiérte a Szégedi Cfri'östüdomanyi Egyetemen dolgozó kollégáinak fnunkáiát. s az orvosegyetem néhány kutató orvosát abban a megtiszteltetésben részesítette, hogy meghívta őket kanadai intézetébe. — Montreálba érkezve az intézet folyosóján különböző nemzetek kutatóinak arcképét fedeztem fel. Jóleső érzés volt távol a hazámtól e folyosón „találkozni" több magyar kutató arcképével, azokéval, akik valaha ösztöndíjasként dolgoztak az intézetben. A szegedi kutatók közül hoszszabb ideig Selye professzor munkatársai voltak: Karády István, a Kórélettani Intézet volt igazgatója, a jelenleg Torontóban élő Kovács Kálmán, a Kísérletes Sebészeti Intézetben dolgozó Végh Pál. De Selye Professzor és Szeged jó kapcsolatát fémjelzi az is, hogy Gábor Miklós szegedi kutató egyik könyvéhez ő írt előszót. Jómagam 1971ben töltöttem egv évet az ő intézetében, ahol is a mellékvese szöveteinek elhalásával kapcsolatos vizsgálatokkal, illetőleg a szervezet védekezésével szerepet játszó enzimrendszerek kutatásával foglalkozhattam kiváló feltételek között. Az intézet élő tudományos légköre — melynek éltetője, állandó újra teremtője Selye professzor vitalitása volt — nap rr.int nap hatalmas energiát adott minden munkatársnak. A jó • közérzetet, kísérleti feltételek tökéletessége, az intézet nagyszerű könyvtár szolgálata csak fokozta. * Selye János magyarul megjelent könyveit, melyek nem ígérnek könnyű szórakozást, nem Szent-Györgyi Albert szavaival, ajánlhatjuk másképpen, mint aki az In vivo' előszavában így ír: ..Melegen ajánlom e könyvet minden kutatónak, aki el akar igazodni a bonyolult problémák rengetegében, és meg kívánja őrizni szellemének frissességét. Selye professzor sok nyelven beszél. de ennél is fontosabb az, hogy érti az élet nyelvét, és ennek a nyelvnek a segítségével részesít minket abban a kivételes és izgalmas élményben, hogy követhetjük útján az ismeretlenben." KALOCSAI KATALIN 1