Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

Péntek, 1982. december 24. A szívhangok nem pótolhatók... Baka István Zrínyi Az alkony feltépett hasából kifordult felhők lóbelck a láthatáron gyűrűznek véresen miért is látom mindenben ütközet nyomát és kinek könyvtárszobám lett a világ s nem ütközöm csak erdei vadakkal s zörög a sok nergamentsárga nannal lapozhatom unottan ez maradt s egy öregedő asszony szoknvasuhogása ahogy esténként teremről teremre járva kioltja a fáklyákat mintha a szférák fekete ruhás angyala oltogatná a csillagokat és költhetem megint a verseket de engem már a vers nem költ meg útra s tűi könnyű volt rímekből rakni várat követlek hát a sűrűségbe bújva soká rejtőztél tőlem Istenem mo«t végre szemtől szemben állsz velem ELISMEREM VADKANPOFADAT Pákolitz István Riadalom Az attrakció utolsóelőtti másodpercében nyilall beié az iszonyatos döbbenet: nincs kifeszítve a biztonsági háló Dorozsmai Don Quijote C

sak a kézírását ismerem P. Évának. Sem korát, sem foglalkozását. Sem haja színét, sem kedvenc időtöltését. Illetve ez utóbbit sejteni vélem. Abból, hoev a szerkesztőségünknek címzett levelei többé-kevésbé rendszeresek, azt gondolhatom, szívesen ír. Szívesen írja meg Szegeddel kapcsolatos észrevételeit. P. Éva ugyanis néhány évvel ezelőtt költözött el Pestre, s azóta is őrzi szegediségét. Előfizetője lapunknak, mindenre felfigyel, ami korábbi lakóhelyével kapcsolatos. Gondolom, ott van minden szegedi képzőművész pesti kiállításán, hátha isiméi-ős árcokat is lát. Bizonyára ott ül az Erkel Színházban. ha a „hazai" társulat énekesének vendégszereplését hirdetik a plakátok. És szinte kivétel nélkül azzal zárja levelét: irigyli azokat, akiknek élete Szegedhez kötődik ma is ... P. Éva, azt hiszem, nincs egyedül. Ismerek nyugdíjas könyvelőt, aki csak azért utazik Szegedre minden évben, mert a gyerekkorát itt töltötte. Országos elismertséget élvező orvost, akinek máig nosztalgiája van, ha ma a megélhetés. Panaszfalat nem építettünk még, de a terhek súlya már érződik. Mégis, ha arra terelődik a szó, hogy talán állást es lakóhelyet kéne változtatni — mert kínáltak egy veszprémi jobban jövedelmezőt, egy mellékfoglalkozással kiegészíthető, s szolgálati lakással csábítóbbá tett debrecenit — gyorsan felcsörgetjük magunkat az álmodozásból: nem szívesen hagynánk itt Szegedet... Amíg nem muszáj..." Magyarázattal ismerősöm sem szolgált. Felnőtt, komoly ember csak nem áll elő azzal a gyermetegséggel, hogy a váro6 mediterrán hatások alatt álló, legalábbis a többihez képest jobb éghajlata, a — pedig eléggé ki sem használt — víz közelsége, a Belváros még elviselhető forgalma az, ami itt tartja! Hiszen Pécsett is szép a Mecsek tavasza, Győr még inkább a vizek városa, a miskolci főutca sem zsúfoltabb ... Még csak azt sem állíthatta, hogy agyondédelgetik. Semmivel sem kapotto hamarabb lakást — sőt! —, mii# az a kollégája, aki csak néhány éve lakik Szegeden. Azt, hogy szabad idejében nem kiskertjét ássa, hanem diáit vetíti üti beszámolór ja illusztrálására, a munkatársai irigykedve veszik tudomásul: mennyit kereshet, így, mellékesen! (Ha valaki nem tudná: 150—200 forintot. Havonta egyszer ...) tője megsokallta az ülésekre járást Köziművelődési intézmény vezetője, akire kezdenek furcsa szemmel nézni, oly gyakran szerepel az ország nyilvánossága előtt. Pedig a költő ennek a városnak a színrit, hang'üa tát énkelte meg és kezdetben a színész is büszke volt, hogy a szegedi társulat tagja lehet. A vállalatvezető tele volt még tervekkel. Ifjú hősünk sem lógott soha indok nélkül, munkáját nem kellett másnak elvégeznie, s az igazgató nem győzte eleget hangoztatni, melyik városban él... „Amíg nem muszáj, nem megyünk el Szegedről..." — mondta a mostanában visszahúzódóbb életet élő ismerős, de nem tudni, meddig lesz hatásos a váro6 megtartó ereje az ő esetükben. S mert nem szeretném, ha'hamis végkicsengése lenne az eddig írtaknak, gyorsan tovább ragozom: a mi esetünkben, az önökében, akármelyikünkében. Az lenne jó, ha nem egy-egy ember, legfeljebb egy család belső ügye lenne a hovatartozás, a „hol élünk" kérdése. Ha nem a felmondás, az elköltözés, a pályamódosítás pillanatában kapcsolnánk be a visszatartó erők indítógombját Ha ennek a városnak a hangzása viszonyai, az akusztikája lehetővé tenné, hogy Időben meghalljuk a városszeretet pótolhatatlan, művi úton edőéUíthatablan szívhangjait. PÁLFY KATALIN A

nyolcvanhárom éve6 férfi a szerkesztőségbe jött el panaszával meg egy kazal levéllel, följegyzéssel, funkcionáriusok, jogászok neki írt leveledvei. Simon Lajos dorozsmai nyugdíjas az igazságot kereste, immár sokadik ajtón bekopogva. Régi keletű ügy az övé: 1971ben a dorozsmai szélmaiam környékén kisajátítottak egy darab földet, hogy ott majd telkeket parcelláznak. Évek teltek el, anélkül, • hogy kimérték volna a házhelyeket. Az idős ember is igényelt telket, de hiába várta, hogy majd építhet rá. Első kérdése az: hogyan lehetett ekkora földdarabot büntetlenül kiszakítani a mezőgazdasági művelésből, ha aztán meg fölverte a gaz, évekig ebek harmincadjára jutott? Akkoriban javasolta: adják ki használatra; biztosan akad jelentkező, aki megműveli a parlagon heverő területet. Azt a választ kapta: állami tulajdonról van szó, ezért nem megy. amit mondott. Később meg buldózerek jelentek meg, hogy elsimítsák a talajt. Simon Lajos azt. mondja, megjöttek márciusban és még a hó is ott lepte be őket a szélmalom környékén. Ugyan menynyi volt ezeknek az órabére? Ezt a kevés munkát tényleg egész nyáron kellett-e végeztetniük ? Mennyi pénzébe került ez az államnak, ós miféle, tán fontosabb feladat anyagi fedezetét költötték a buldózerek pdszrnogására? Igazságkereső útján most nekem szegezte e kérdéseket. Régi papírokat vett eilő, tanácsülésí jegyzőkönyvet, feljegyzéseket. Mondta azt is, menjünk el a szélső utca lakóihoz, akik még többet láttak, még többet tudnak a szélmalom körüli házhelyek történetéről. Megnéztük együtt a szóban forgó részt. Most. több mint tíz évvel kisajátítás után, .néhány utcában már magasodnak az új házak: a nyolcvanas évek divatiát követők, többszintesek, padlásszobásak. Feneketlenül sáros úton lehet bejutni hozzájuk. A terület másik részén embermagasságú gazt hajtogat ma is az őszi szél. Az idős ember leveleket mutat: udvarias formulával kezdődik mindegyik. Köszönik szépen illetékesek a közügyekben való tiszteletre méltó fáradozását. A szóban forgó esetben azonban az a helyzet, hogy időközben megváltozott a kmeenrió arpí a közügyekért aggódó állampolgárnak esetleg elkerülte a figyelmét. Az újabb koncepció teszi érthetővé azokat a döntéseket.. amelvek pazarlásnak tűrhetnek a régi elképzelés ismeretében. Van egy másik közérdekű bejelentése is Simon Lajcr nak. A vízművek a dorozsmai Ü.i réren tárolja a csatornázáshoz használt betonc&oiveket. Az ido6 férfi bucé nd védi, hogy este, a sötétség leple alatt ebből valakik valahová elvisznek. Hát hogyan lehet a közösség vagyonát így, Csáki szalmájaként kezelni ? — kérdi panaszosunk. S ami bárki szamára bármikor látható: törikzúzzák a betoncsöveket, az épek mellett tönmelékdomibok magasodnak. Azt mondja az öregember, szerinte szándékosan törik össze egyesek, aztán a törött darabokat elviszik és beépítik a házuk alapjába. A vízművek embered meg gondatlanságból teszik tönkre a betondudákat, lelökik, leejtik a daruval, mit számít nekik, hogy az államnak pénzébe került. A nyolcvanhárom éves férfi téglagyári munkásként Szenttamástól Nyergesújfaluig bejárta valaha Európa középső vidékét. Mozgékonyabb karában kisebbnagyobb közéleti funkciókat is viselt. Nagy fölháborodásában azt mondja most nekem: aki ilyen hanyagul bánik a csatornacsövekkel, az nem mas, mint osz lályel lenség. Az idos ember nyolcvanas évekbeli, modern családi ház padlásszobájaban él Dorozsmán. Innen írja leveleit a különböző szerveknek, hatóságoknak, az igazság érdekében. A különböző szervek és hatóságok pedig megkapván leveleit, kötelességük szerint kivizsgálják azokat, és a vizsgálat eredményéről értesítik a levélírót is. Csakhogy a válaszok nem elégítik ki. Mert lám, a szélmalom tövében ma is megtermett kórokat hámbál a szél, s az összetört csövek ügyében sem vontak felelősségre a tudtával senkit. Sőt, még tőle kértek bizonyítékokat. Az idős férfi fényképezőgéppel jár, hogy az észlelt visszásságokat megörökítse az igazságot osztó hatalom számára. Segítséget vár hát. Hogy szolgáltassák igazság! Kerüljön valaki, aki kideríti, ki a hibás, amiért vagy száz házhelynyi földre se házat nem építettek tíz éve,, sem paprikát nem termelnek rajta! Hogy rövidebb idő alatt végezhettek volna-e a földgyaluk, keve. ebb pénzért? Hogy az első vagy a második koncepció volt-e jó. és ha valóban a második koncepció az ésszerűbb, nem lehetett volna-e azt mindjárt elsőre kitalálni? Segítséget vár a közösség nevében a csatornacsövek miatt is: akiknek ez feladatuk, tegyenek valamit! Csípjék fülön, aki hanyagul bánik velük, vonják felelősségre. aki eltűri, mert hiszen mivé lesz másként a nép vagyona? Hogy hogyan? Eredményesen. Elintézhetném cinikusan a dolgot: az idős ember üldögél jól fűtött padlásszobájában és unatkozik. Ezért aztán raer keresni az igazságot fölbolvdítani hivatalokat, munkával elhalmozni amúgy is elfoglalt embereket. Csakhogy, miközben a hideg esőben szemléltük a kőróerdőt, kerülgettük az összetört csövei; törmelékhalmait, én már tudtam, hogy Simon Lajos bennem is csalódni fog. Nem fogom kinyomozni a telkek kusza történetét fél évtized múltán megállapítani, hogy a buldózerek mennyivel több pénzt túrtak ld a város zsebéből, mint amennyit a munkájuk ért, vagy hogy többet túrtak-e ki egyáltalán. Valahol, a szemléletünkben lehet óriási különbség. Én, aki a hetvenes években lettem tudatos, felnőtt ember, s a munkám során három év alatt több trehányságot, tékozlást, felelősségáthárítást láttam, tömérdek elegáns magyarázatot hallottam, többet tán, mint az öregember egész életében; nos én sokkal nehezebben merem valamiről kételyek nélkül állítani, hogy az az Igazság. S ahol vitathatatlan a dolog, mint a csatornacsövek esetében, ott is fölmerül ezernyi egyéb szempont. Lehet, hogy legális a dolog. Lehet, hogy a rendeletek szerint minden tizedik cső összetörhet, ez bellii van a tűrési határon. Aztán még egy érv: mért pont ezt? Hisz lépten-nyomon hasonlókba botlik az ember, amit sem idő. sem energia földeríteni. Mert nagyobb 'kár az összetört cső, mint a télen is hidegen maradó radiátor, az elrothadt, gyümölcs., a lélektelen ügyintézés? Azt mondja az idős ' ember: tudja ő, mért nem foglalkoztak úgy igazán, érdemben az ő bejelentéseivel, hogy felelőst találtak, kártérítést fizettettek, példát statuáltak volna. Azért, mert akik foglalkoztak vele, nem érezték magukénak aa ügyet. Elgondolkoztam: vajon én mennyire érzem magaménak a csatornadudák ügyét? Magaménak érzem. hogyne. Fölháborít a törmelék látványa, dühös leszek, ha arra gondolok, hogy esetleg tényleg el-ellopnak néhány csövet. De mit tehetnék? .— jön rögtön a mentő kérdés. Olyasmit, ami hatásos lenne. Egész héten lesném a hideg esőben egy fa mögül, hogy melyik munkás löki le egymás tetejére a betondudákat a teherautóról? Mikor támad kedv ük az esetleges tolvajoknak, hogy megcsapjanak néhányat a nép vagvonát kenező csövekből? Ennyire is magaménak érzem a dolgot? Valabo-gv ígv grvndotk„-Ka+taV azok ls akík udvs—3c . --V ip veleket fr'ak az 'ireg ••• !> • -nek. Ö azonban nem adia föl. Eveit meghazudtoló fürgeséggel jár ide-oda. hogv a körméretében tapasztalt homályos ügvekben megkeresse az igaz-ságot. Árpikor ezt a cikket leadom, él bennem egy csöpp lelkiismeretfurdalás: vajon a mi szemüvegünk torzít-e, vagy az övé? TANÁCS ISTVÁN a tiszai úszóházak eszébe jutnak. Nagykanizsai jogászhallgatót, aki majd ha itt végez, „áron alul" hajlandó állást vállalni Szegeden. Vállalati főmérnököt, . aki inkább naponta ingázik Vásár* helyre, az átköltözködést elképzelhetetlennek tartván. Hárman ez a megtartó, visszahúzó erő, mivel magyarázhatóak a városszeretet ehhez hasonló megnyilvánulásai? Benne van-e a levegőben, a vérünkben születésünk pillanatától, vagy csak később alakul ki, a családi, iskolai, munkatársi kapcsolatok, az utcai hangulatok, a közéleti benyomások hatására? Meg nem mondanám. Ki tudná okát adni a torokszorongató érzésnek, ami mar néhány napi távollét után elfogja az embert, ha a vonatablakból megpillantja a varos távoli sziluettjét? Ahogy felkapja a fejét a Sugárban, mert a füle hallatára' „vósznek mög" egy hőtárolós kályhát? Rég látott ismerőssel találkozván, s kérdezvén, hogy tán elköltözött Szegedről, ezt a választ kaptam: ..Baráti társaságunkban mostanában gyakori téNem a pénzért vállal közszereplést az idősek napközi otthonaiban, a szegedi járás községi művelődési házaiban az a jogász sem, aki felismerte: a felvilágosító, ismeretterjesztő előadásokra nem a különféle szak- és munkabizottságok hivatalos elismertséget élvező tagjainak van szüksége, hanem a járatlan, a tapasztalatlan, az idős, az olvasni c:-.is alig tűdéi embereknek. Ö- tehát elvállalta ugyan az. ilyenolyan bizottsági tagságot is, de szónoki képességeit nem semmitmondó felszólalásokra fecsérli. Kíváncsi vagyok, mikor terjesztik fel kitüntetésre... Személyes példatáramból volna még kiemeLnivaló. Olyan eset is, amely ellenpéldának tekinthető. Költő, akitől hivatalnokszigorúsággal prózai életvitelt vártak volna el. Színész, aki harmadmagával zsúfolódott egy szobában — normális, egészséges férfihez méltatlan körülmények között. Aláírta a felkínált szerződést egy másik társulathoz, mert ott nem kellett szobatársakkal egyezkednie, ha a felesége meglátogatta ... Pedagógus, akinek férje mondott le a vezetői beosztásáról, hogy a felesége a diplomájának megfelelő tantárgyakat taníthassa. KlSZ-bizottsági tag, akinek munkahelyi veze* 1