Délmagyarország, 1982. november (72. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-12 / 266. szám

70 Vasárnap, 1982. november 14. Brezsnyev életútja Végső búcsú Brezsnyevtől (Folytatás az 1. oldalról.) munkáját A Kazah Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának első titkáraként Leonyid Brezsnyev jelentős politikai és szervező munkát fejtett ki a gazdaság vala­mennyi ágazatának, a köz­társaság kulturális és tudo­mányos életének fejlesztése érdekében. 1956-ban ismét az SZKR Központi Bizottságá­nak tagjává, a KB-elnökség póttagjává és az SZKP KB titkárává választották. Leo­nyid Brezsnyev 1957-ben az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja lett. Brezsnyev az SZKP KB megbízása alapján a nehéz­ipar és a beruházás-gazdál­kodás fejlesztésének kérdé­seivel, a Szovjetunió fegy­veres erőinek haditechnikai ellátásával, az űrkutatási programok megvalósításával foglalkozott. Leonyid Brezsnyev 1950­től volt a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának küldöt­te. 1960 és 1964 között, majd 1977-től ismét a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke volt. E tiszt­séget betöltve Leonyid Brezsnyev aktívan végrehaj­totta a pártnak az össznépi szovjet állam megszilárdítá­sára és a szocialista demok­rácia fejlesztésére vonatkozó irányvonalát. Nevéhez fűző­dik a Szovjetunió új alkot­mányának kidolgozása, és 1977-es elfogadása. 1963-ban Leonyid Brezs­hyevet ismét az SZKP Köz­ponti Bizottságának titkárá­vá választották. 1964 októ­berében az SZKP Központi Bizottságának első titkára lett. A párt XXIII. kong­resszusa után az SZKP Köz­ponti Bizottságának 1966 áprilisában megtartott plé­numa Leónyid Iljics Brezs­nyevet az SZKP Központi Bizottságának főtitkárává választotta. AzS^KPKB-nak a XXIV., a XXV. és a XXvi. kofigréáz­szusok után megtartott plé­numa! újból egvhangúlag az SZKP KB főtitkárává vá­lasztották l^eonyid Brezs­nyevet. E tisztséget betöltve Leonyid Brezsnyev hatal­mas munkát végzett a kom­munista építés magasztos terveinek megvalósítása, a párt lenini bel- és külpoli­tikájának kidolgozása és megvalósítása terén. Leonyid Brezsnyev számos magas szovjet és külföldi kitüntetés tulajdonosa volt. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 70. és 75. születésnapján egyaránt a Magyar Népköztársaság gyé­mántokkal ékesített Zászló­rendjével tüntette ki. Leonyid Brezsnyev, mint a béke fáradhatatlan harco­sa, kiemelkedő érdemeket szerzett a nemzetközi fe­szültség enyhítésében, a né­pek közötti barátság erősí­tésében, az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott, -»s a XXV. és a XXVI. kong­resszuson továbbfejlesztett békeprogram következetes megvalósításában. Igen széles körű nemzet­közi diplomáciai tevékeny­séget fejtett ki a béke, a nemzetközi enyhülés, a le­szerelés érdekében. A Szov­jetunió nevében ő írta alá az Egyesült Államok elnöké­vel a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló első és második megállapodást. a SALT—1. és a SAL.T—2. szerződést, valamint a két ország kapcsolatait szabá­lyozó alapelveket. Ugyan­csak ő irta alá az európai biztonsági és egvüttműködé­si konferencia záróokmánvát Helsinkiben. Számos alka­lommal tett látogatást kül­földi országokban, így az Egyesült Államokban. Fran­ciaországban. az NSZK-ban. Indiában és másutt. A Szovjetunió kormánya. Legfelsőbb Tanácsa. az SZKP Központi Bizottsága nevében számos alkalommal terjesztett elő .nagv fontos­ságú javaslatokat a leszere­lés, a fegyverzet korlátozá­sa. ellenőrzése érdekében. Aktív tevéken vséget fej­tett ki a szocialista közös­ség erősítése, együttműködé­sének fejlesztése, nemzetkö­zi politikájának egyeztetése, gazdasági kanesolatainak fejlesztése érdekében. A Szovjetunió küldöttségét ve­zette az elmúlt években a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülé­sein. A nemzetközi Lenin-béke­dí1 kitüntetettje. A Béke­világtanács Elnökségének döntése alapján Leonyid Brezsnyevet a Joliot-Curie­ről elnevezett emlékérem arany fokozatával tüntették ki. Az egyetemes béke és a népek biztonsága javára végzett következetes és gyümölcsöző tevékenysége elismeréseként megkapta az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének Béke-aranyérmé;t. A béke megszilárdításában és a nemzetközi együttmű­ködés fejlesztésében végzett kiemelkedő munkájáért az Arany Mercur nemzetközi kitüntetésben részesült: 1977-ben Leonyid Brezs­nyevnek odaítélték a Szov­jet Tudományos Akadémia kiemelkedő társadalomtu­dományi tevékenység elis­meréseként adományozott legmagasabb kitüntetését, a Marx Károly aranyérmet. 1978-ban a szovjet népnek és fegyveres erőinek a Nagy Honvédő Háborúban kivívott gvőzelmében. az or­szág védelmi képességeinek megerősítéseben és a szov­jet államnak az ország bé­kés fejlődését, megbízhatóan szavatoló külpolitikája ki­dolgozásában és következe­tes megvalósításában szer­zett érdemeiért Leonvid Brezsnye,,et a Győzelem Érdemrenddel tüntették kt. 1179-ben a Kis Föld. Az úljászületés. és A szűzföld című könyveiért, a békéért folvtatott fáradhatatlan har­cáért Lenin-díjat kapott. 1981 novemberében lelencek meg visszaemlékezései, ame­lyekben Leonvid Brezsnvev a munkásosztály magasztos történelmi hivatásáról. a párt és a kommunizmus ügve iránti hűségről írt. Leonyid Brezsnyev 1981­ben megkapta Az 50 éves SZKP-tagságáért kitüntető jelvényt. Gyásznapok a Szovjetunióban A Lcon>id Brezsnyev temetésének megszervezésére Csilában, Habarovszkban, alakult bizottság csütörtökön bejelentette, hoev az clhunv- Vlagyivosztokban Szevero­.„ . „ ..„, ,, , morszkban, Dnyepropet­tat november 12-en a Szovjet Szakszervezetek moszkva. rovszkbarii Zaporozsjében és székházának oszlopcsarnokában ravatalozzák fel. Az el- Dnyeprodzerzsinszkben. hunyttól végső búcsút venni akarók november 12-én. 13- A temetés idején a Szov­-án és 14-én róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. jetunió egész területén öt percre beszünteti a mun­Az SZKP Központi Bi- városaiban: Leningrád, Vol- kát minden gyár. üzem és zottsága, a Szovjetunió Leg- gográd, Odessza, Szevaszto- hivatal, kivéve a folyama­felsőbb Tanácsának Elnök- pol. Novorosszijszk, Keres és tos termelésben dolgozó üze­sége és a Szovjetunió Mi- Tula hős városokban, vala- meket. A gyárak. üzemek, nisztertanácsa Leonyid Brezs- mint a hős Breszti erődben, vasúti létesítmények, a fo­nyevnek,' az SZKP KB fő- továbbá Kalinyingrádban, lyami és tengerhajózási ha. titkárának, a Legfelsőbb Ta- Lvovban, a Don menti Rosz- jók szirénái háromperces nács Elnöksége elnökének el- tovban, Kujbisevben, Szverd- hangjelzéssel tisztelegnek az hunyta alkalmával országos lovszkban, Novoszibirszkben, elhunyt emiéke előtt, gyásznappá nyilvánította no­venjber 12-t, 13-at, 14-et és 15-ét. A szovjet vezető testületek határozata értelmében Leo- A betegségről és a halál szívritmuszavarral párosult nyid Brezsnyev temetésenek okáról kiadott orvosi záróié- — és az elszenvedett infark­napian az ország általános lentés szerint Leonvid Iljics tusok után bekövetkezett nyolcosztályos és középisko- Brezsnyev aorta- (főverőér-) szívizomelfajulás. Iáiban nem tartanak fog- tágulatban szenvedett. Hoz- November 10-én. moszkvai lalkozást. A temetés idő- zájárult ehhez a hasi aorta idő szerint. 8 és 9 óra között pontjában tüzérségi tűzzel körülírt tágulata, a szívko- a szív működése váratlanul tisztelegnek az elhunyt em- szorúerek elmeszesedése mi- megállt. léke előtt Moszkvában, a atti szűkület, a szívizom A boncolás megerősítette a szövetségi köztársaságok fő- vérellátási zavara — amely diagnózis megállapításait. Üzenet a szovjet néphez Orvosi zárójelentés Látogatásai Magvarországon — A KB-elnökség taeiaképt. a l egfelsőbb Tanács El­nökségének elnökeként' 'szabadságát töltötte 1960 szentembe-' rében és itt tartózkodott 1961 februáriában. — Az SZKP KB első titkáraként 1965. ianuár 29-től 31-ig baráti látogatást tett — Az SZKP KB főtitkáraként 1966. szeptember 25— 26-án baráti látogatást tett: részt vett az MSZMP IX kong­resszusán (1966. november 26.—december 3.1: 1967. iúlius 11 —12-én Budapesten részt vett a szocialista országok test­vérpártjal és kormányai vezetőinek értekezletén: 1967. szeptember 6—9. között párt- és kormánvküldöttség élén hivatalos, baráti látogatáson iárt az MSZMP KB meghívá­sára: 1969 márciusában részt vett a Varsói Szerződés tag­államai Politikai Tanácskozó Testületének ülésén: 1970. április 2—4. között párt- és kormánvküldöttség élén részt vett"hazánk felszabadulásának 25.'évfordulóján: 1970, no­vember 22—27. között részt vett az MSZMP X. kongresszu­sán; 1971. szeptember 25—26-án baráti látogatást tett: 1972. november 27 és december 1. között hivatalos, baráti láto­gatást tett párt- és kormánvküldöttség vezetőieként: 1975. március 16—22. között küldöttség élén részt vett az MSZMP XI. kongresszusán: ezzel eev időben részt vett a szocia­lista országok kommunista párttai vezetőinek március 18­án Budapesten megtartott találkozóián. — Az SZKP KB főtitkáraként a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökeként 1979. május 30 és június között párt- és kormányküldöttség vezetőieként hivatalos, baráti látogatást tett A Szovjetunió Kommunis­tn Pártjának Központi Bi­zottsága. a Legfelsőbb Ta­nács Elnöksége és a Szov­jetunió Minisztertanácsa csütörtökön üzenetet inté­zett a Szovjetunió Kommu­nista Pártjához és a szovjet néphez: Súlyos veszteség érte a Szovjetunió Kommunista Pártját, az egész szovjet né­pet. Elhunyt Leonyid Il­jics Brezsnyev, Lenin nagy ügyének hű folytatója, az odaadó hazafi, a kiemel­kedő forradalmár. a békg és a kómtriunizmus harcosa, korunk nagy politikai veze­tője és államférfija. Leonyid Brezsnyev egész tevékenysége és személyes sorsa elválaszthatatlan a Szovjetunió történetének legfontosabb korszakaitól. A kollektivizálás és az iparosí­tás. a Nagy Honvédő Hábo­rú és a háború utáni újjá­születés, a szűzföldek feltö­rése. az űrkutatás megszer­vezése — ezek Leonyid Brezsnvev. a munkásosztály dicsőséges fia életének mér­földkövei. Leonyid Iljics Brezsnvev elévülhetetlen érdemeket szerzett, pártunk politikája. — a béke és a békés együtt­működés. az enyhülés és a leszerelés, az imperializmus agresszív terveive! való ha­tározott szembenállás és a nukleáris katasztrófa elhárí­tásának, politikája — nem­zetközi küzdőtéren való ala­kításában és megvalósításá­ban. Nagymértékben hozzá­járult a szocialista világkö­zösség összefogásának erősí­téséhez és a nemzetközi kommunista mozgalom fej­lődéséhez. Egész élete során, gondola­tait és tetteit teljességgel a dolgozó ember érdekeinek rendelte alá. Mindig a leg­szorosabb. elszakíthatatlan szálak fűzték a dolgozó tö­megekhez. Valamennyi föld­rész kommunistái és az em­berek százmilliói tudatában a lenini eszmeiség, a követ­kezetes internacionalizmus, a forradalmi optimizmus és humanizmus megtestesítője volt és marad. Maradéktalanul tudatában vagyunk annak, hogy a nem­zetköz j helvzet bonyolult, tudatában vagyunk annak, hogy az agrésszív imperia­lista körök alá akarják ásni a békés egymás mellett élést, az ellenségeskedés és a háborús konfrontáció útjára akarják taszítani a népeket. Mindez nem ingathatja meg azt az elhatározottsá­gunkat. hogv megvédjük a békét. Minden szükségest megteszünk, hogy a háborús kalandok kedvelői sohasem találják készületlenül „a Szovjetuniót, hogy az esetle­ges agresszor tudja: a fneg­semm'ísíVó válászcsápás ném várat magára. A Szovjetunió saját erejé­re támaszkodva, a legna­gyobb éberséget, és kitartást tanúsítva, békeszerető kül­politikájának elveit és cél­jait hűen megőrizve állhata­tosan harcol az enyhülésért és a leszerelésért, vala­mint az emberiséget fenye­gető atomháború elhárítá­sáért. „Neve megmarad a haladó emberiség szivében" Részvét a világ országaiban Hazánkban: részvéttáviratok A magyar közvélemény inély megrendüléssel érte­sült Leonyid Iljics Brezs­nyev elvtársnak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége elnökének haláláról. Országszerte vállalati, üze­mi, szövetkezeti, intézményi kollektívák tartottak meg­emlékezéseket, fejezték ki levélben, táviratban részvé­tüket, együttérzésüket a szov­jet néppel. A diósgyőri Lenin Kohá­szati Művek mintegy tizen­hétezer dolgozója nevében a vállalat vezetősége: küldött részvét táviratot a budapesti szovjet nagykövetségre, va­lamint a nagyüzem cserepo­veci testvérvállalatának: „Leonyid Brezsnyev egész életében a népek felszabadí­tásáért, a béke megszilárdí­tásáért. a nemzetek felemel­kedéséért. küzdött. Vállala­tunk kollektívája együtt érez a szovjet nép gyászával, az­zal a veszteséggel, amely az egész internacionalista kö­zösséget érte." Részvéttáv­iratot küldött a nagykövet­ségre a diósgyőri gépgyár csaknem kilencezer fős kol­lektívája is. A Láng Gépgyár kazán­gyártó csarnokában a nagy­vállalat minden üzeméből több százan gyűltek össze arra a rögtönzött nagygyű­lésre, amelyen megemlékez­tek Leonyid Brezsnyev élet­útjáról. A felszólalók meg­állapították: Leonyid Brezs­nyev nevéhez fűződik a Szov­jetunió Kommunista Pártiá­nak békepolitikája, a világ és az egész emberiség Jövő­beni sorsát befolyásoló kez­deményezések kidolgozása és győzelemre vitele. A Láng Gépgyáriak gyásztáviratot küldtek a Szovjetunió nagy­követségére, csakúgy, mint a Május 1. Ruhagyár és a Habselyem kötöttárugyár dolgozói. A paksi atomerőmű épít­kezésén gyászlobogókat tűz­tek ki, a faliújságokon, hír­adókon az SZKP elhunyt fő­titkárának gyászkeretbe fog­lalt fényképei jelentek meg. * Az ENSZ-társaságok Vi­lágszövetségének Budapesten ülésező VIII. európai regio­nális konferenciája Leonyid Iljics Brezsnyev elhunyta al­kalmából őszinte részvétét fejezte ki a Szovjet ENSZ Társaságnak, a szovjet nép­nek. A konferencia csütör­töki munkanapján méltatták Leonyid Brezsnyevnek a vi­lágbéke megőrzéséért és a nemzetközi biztonság meg­szilárdításáért tett erőfeszí­téseit. A résztvevők egyper­ces néma felállással adóztak az elhunyt emlékének. Az egész szocialista világ mély megrendüléssel fogad­ta Leonyid Iljics Brezsnyev halaihírét. A rádióállomások adásaikat megszakítva, a hírügynökségek gyorshírek­ben jelentették, hogy az SZKP KB főtitkára, a Leg­felsőbb Tanács Elnökségé­nek elnöke szerdán délelőtt Moszkvában elhunyt. Az NDK rádió- és televí­zióállomásai a TASZSZ gyászjelentését ismertették, s kiemelték, hogy Leonvid Iljics Brezsnyev Lenin mű­vének hű folytatója volt. nei>e örökre megmarad a szovjet emberek és az egész haladó emberiség szívében. Az Üj-Kina hivatalos kí­nai hírügynökség rögtön a moszkvai bejelentést köve­tően adott hírt Leonyid Brezsnyev haláláról, majd — helyi Idő szerint az esti órákban — részletesebb je­lentést közölt, amelvben fel­sorolta az elhunyt életútjá­nak főbb állomásait. A szófiai rádió adását megszakítva közölte Brezs­nyev halálínak hírét, s ezt követően komoly zenét su­gárzott. Ronald Reagan amerikai elnök csütörtökön részvét­táviratot küldött Vaszilij Kuznyecovnak. a Legfelsőbb Tanács Elnöksége első el­nökhelyettesének. A távirat­ban Leonyid Brezsnyevet az elmúlt ícét évtized egyik legfontosabb személyiségé­nek nevezte. Az Egyesült Államokból magas szintű küldöttség uta­zik Leo.nyid Brezsnyev te­metésére — jelentette be a Fehér Ház. Francois Mitterrand fran­cia elnök a gyászhír meg­érkezése után azonnal rész­véttáviratot küldőit Moszk­vába. Az 1980-as olimpia sikeres megrendezésében Leonyid Brezsnyevnek személyes ér­demei voltak — mondotta Jüan Antonio samaranch. a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság elnöke. Személyében olyan ember hunyt el, aki felismerte a sport jelentő­ségét a népek barátságának erősítésében. Brüsszelben Pieter Dan­kert, az európai parlament holland szocialista párti el­nöke méltatta azt az el­szántságot, amellyel Brezs­nyev a háiború elhárításáért küzdött. Az ENSZ közgyűlése csü­törtökön Brezsnyev halála miatt elnapolta délelőtti ülé­sét, és határozatot hozott, hogy délután gyászülésen emlékezik meg a szovjet ve­zetőről. A halálhírről Hollai Imre. a knz.gvölés magyar elnöke tájékoztatta a köz-gyűlést Az ENSZ-székház előtt félár­bocra eresztették a világ­szervezet lobogóját. B budapesti nagykövetség közleménye A Szovjetunió budapesti nagykövetsége közli, hoav mindazok, akik Leonvid Iliics Bre/snvevnek az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének elhunyta alkalmából — a szoviet nép fáidalmá­ban osztozva — részvétlátogatást kívánnak tenni november 12-én 9 és 17 óra között. 13-án 9 és 12 óra között, valamint 15-én 8—9.30 óráig róhatják le kegveletüket a nagykövetség VI.. Ba.iza u. 35. szám alatti épületében. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom