Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-27 / 252. szám
4 Szerda, 1982. okfdber 27." Devizamentes árucsere A devizamentes árucsere bővítésére és ezáltal az áruválaszték növelésére rendezett kiállítást és börzét Veszprémben a Pannonker és a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat. Az árukínálatra 20 belföldi partnerét hívta meg az élelmiszer és háztartás-vegyicikk kereskedelefnmel foglalkozó Veszprém megyei vállalat, azzal a céllal, hogy az általuk előállított termékeket cserére ajánlják. A cserePartner a börzén három osztrák cég: a pácolt halairól ismert Óceán, a dzsuszokat készítő Ibb6taler és a Brau A. G. sörgyár. A kiállítás a maga nemében új. a devizamentes tőkés árucsere azonban a Konsumex és a Pannonker kereskedelempolitikájának szerves része. Az idén ilyen Politikai könyvnapok Országos megnyitó Szegeden Huszonegyedik alkalom- újdonsága Havasi Terencmal rendezik meg az idén nek, az MSZMP Politikai a politikai könyvnapokat, Bizottsága tagjának, a Közamelynek országos megnyi- ponti Bizottság titkárának tóját november 3-án, Sze- 1977—1982 között elhangzott geden, az MTESZ székházá- beszédeiből, nyilatkozataibon tartják, s a helyszínen bői, megjelent cikkeiből több száz politikai könyv- összeállított válogatott köböl kiállítás is nyílik — je- tet. lentették be tegnap, kedden A marxizmus—leninizmus Budapesten. a Kossuth klasszikusait ez alkalommal Könvvkiadó székházában Marx, Engels és Lenin kulmegtartott sajtótájékoztatón, túrával foglalkozó, legfontoAz alkalomra a párt kiadó- sabb műveiből, cikkeiből, ja miritegy 550 ezer pél- leveleiből és egyéb munkáidányban, húsz könyvújdon- ból összeállított tematikus, sággal jelentkezik válogatott könyv képviseli. Nonn György, a KosÉuth S miTtatia beTSS ^^^ tikai, kulturális esemény ElL/' ^f tnAnrewLanl újdonságait. A könyvek so- ffift' -tUí?mf'ayHgf rából kiemelkedik ' I eonmd fogIalkozó mu. Most bovtJ. Leonyid , kutatások üj szem. Brezsnuevnek, Az SZKP es „'..., . , . . , a szovjet állam kiUpoliliká- es eredmenye.vel „t-V^i moflíúiűij, i-xre jelentós mertekben kiegeszíja címmel megjelenő köteformában már, mintegy 6 i te, amely az SZKP Köz millió dollár értékű csereáru érkezik Magyarországra a Konsumex révén, ebből 2 millió dollár értékű a .Veszprém megyei Pannonker üzleteibe kerül. ponti Bizottsága főtitkárának 1974 és 1982 között eltett második kiadásban újra az olvasóhoz kerül. A kötet tanulmányait ismert tudóNapirenden Áz utak fejlesztése Háromnapos útügyi kon- daságos tervezéshez, a bizferencia kezdődött kedden tonság fokozásához azonban Budapesten. az MTESZ szükség van a beépített székházában. A nemzetközi anyagok minőségének megtánácskozást Urbán Lajos bízható mérésére, a terhelheközlekedés- és postaügyj ál- tőség maximumának megállamtitkár, a Közlekedéstudo- lapítására. Olyan vizsgálati mányi Egyesület (KTE) társ- módszereket kutatnak elnöke nyitotta meg. szakemberek, melyek munka Hazánkban négyévenként közben vagy laboratóriumi tartanak útügyi konferenciát körülmények között megbíz—« ezúttal az melynek célja: •adni o szakembereknek, hogy kicsereljék tapasztalataikat két navm át folytatiák meg az aktuális műszaki-gazda- beszéléseiket, a harmadik sági kerdesekben. s megts- napon „^g tanulmányi kiserkedjenek a legújabb kuta. randulás keretében iasi eredményekkel. A mos- merkednek az Ml-es autótani konferencián. melyen palva építé8i munkálataival. csaknem valamennyi európai ország képviselteti magát. egyebek között az úthálózat gyakorlatban. amelvet E«róoptimális fejleszteseröl, az pában Anglián kiiiül csak energiatakarékos útpálya- hazánkban alkalmaznak. Az szerkezelekről és a minőségi úgynevezett érdesített hoellenörzesek korszerű mod- mokaszfalt — mellyel Maszereiről tárgyalnak a résztvevők. Hegyi Kálmán, a KPM főosztályvezetője a KTE közúti szakosztályának elnöke sorban, ugyanis nagymértékbevezető előadasaban hang- ben csökkenti az útról törsúlyozta: a tanácskozás témakörei szorosan összefüggnek egymással, hiszen valamennyi országnak égető szélyét. gondja a mai nehezebb és energiaválsággal terhes gazdasági helyzetben, hogy a lehető legoptimálisabban. a legkisebb ráfordítással és energiaigénnyel, s a legjobb eredménnyel tervezze, kivitelezze közlekedési (és egyéb) létesítményeit. A közlekedésben emellett természetesen maximálisan figyelembe kell venni a biztonság követelményeit. Az energiatakarékos pályaszerkezetek kialakítása sarkalatos kérdése az útépítésnek — állapította meg az előadó —, hiszen akár aszfalt-, akár betonúiról van szó, a burkolóanyag előállítása és beépítése egyaránt rendkívül energiaigényes folyamat. Hazánkban elsősorban a kisforgalmú és a mezőgazdasági utak építésénél indokolt törekedni az olcsóbb megoldásokra. Ilyen olcsóbb módszer például, hogy az erősen kőolajigényes bitumenutak építése során adalékanyagként felhasználják a vas- és acélgyártásban keletkező salakot, az erőművi pernyét. Ezzel — a tekintélyes energiamegtakarításon túl — környezetvédelmi és általános takarékossági célokat is szolgálnak az útépítők, ugyanis megoldják a hulladékok és melléktermékek ésszerű hasznosítását. A tartós eredményekhez, a gaz, _ . ... ..... . ., . sok. politikusok és fiatal alhangzott külpolitikai tárgyú kotók írták beszedeibol, nyilatkozatai- r-xuu'- ^ - ,-j. ból közöl válogatást. Ugyan- nní°bb . Jflentos ™velodescsak a politikai könyvnapok HSg.«£S. "aZ tal óta nem próbálkozott vele — egymagában — senki, hogy a magyar irodalom történetét a kezdetektől egészen máig egyetlen kötetben bemutassa. A magyar irodalom története — Klaniczay Tibor szerkesztésében — olyan alapkönyv, amely a teljes magyar irodalmat felöleli. Ugyancsak összegző, átfogó jellegű munka Gerelyes Ede írása Budapest munkásmozgalma 1919—1945 . címmel. A tervekről szólva egyebek között elmondták, hogy jövőre jelenik meg Marx— Engels műveinek 44. és 46. kötete. A művelődéspolitikai köteteket egyebek között Köpeczi Béla Életmód, műveltség, értelmiség qímű írása képviseli a jövő évi kiadványtervben, a Vélemények, viták könyvfüzér pedig a művészeti pártosságról és a mégis- nemzeti tudatról írt kötetekkel gyarapodik. A történelmet, a munkásmozgalom történetét feldolgozó munkák sorában tervezik a szovjet szerzői munkaközösség által összeállított világtörténet 1945—1975 című mű megjelentetését, amely a már közreadott tízkötetes világtörténet folytatása. Ormos Mária Padovától Trianonig című tanulmánya pedig hatalmas irodalomanyag és francia dokumentumok alapján az első világ7 háború utáni békerendszer kialakulásának hazánkat érintő eseménysorait dolgozza majd fel. ötödiket — ható információkat szolgáilehetőséget tatnak. A konferencia résztvevői ztás Az ötödik Csongrád megyei közgazdasági naook proaramiában tegnao. kedden érdekes és aktuális előadásra került sor. Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese a gazdálkodás és az elosztás időszerű kérdéseiről beszélt. Részt vett az előadáson Berta István, az MSZMP szegedi városi bizottságának titkára és Váhl Rezső, a mecvei pártbizottság munkatársa is. népgazdaság egyensúlyában. Ezek a látszólagos ellentmondások közben néhány te1. nősen ahol az indokolt, a növekedést segítik. Az alacsonyabb pénzt kapó nyugdíjasokra, a családi pótlék értékének megőrzésére, a kereskedelmi dolgozókra, a nyomdászokra és a bányászokra értette ez utóbbi megállapítását. A szakszervezetek lényegesnek tartják — hangsúA SZOT főtitkárhelyettese ruleten javulást is eredme- ]yozta az eióadó —, hogy nyeztek: a visszafogott be- fönntartsuk a teljes fogruhazási ütem javított az lalkoztatottságot, s létbizépítőipari piac hazai egyen- tonságban legyen minden súlyán. Jobban lehet kon- magyar ember. A szakszercentrálni ejjyes állami be- vezetek is támogatják akorruhazasokra, nagyobbakra es múnv azon törekvéseit, hogy fontos — exportot is javító fizetőképesek maradjunk a — vallalataikra. nemzetközi gazdasági életElmondta a főtitkárhelyet- ben még olyan áron iSi . —. • hú_ azzal kezdte mondanivalóját, hogy pártunk XII. kongresszusán világosan meghatározták politikai, társadalmi és gazdasági föladatainkat. A kongresszusi határozatok ma is érvényesek. A VI. ötéves terv egyáltalán nem merev, hanem nyi- . , , , , —„ tott és változásokra képes; tes> hogy a szakszervezetek hogy rövidebb időre igazodik a külső és belső is egyetértettek" avval hogy zunk egy kicsit a nadrágszí körülményekhez. Főbb tennemrégiben új szabályzó jon". Ez még mindig elvidenciáit jól ismerjük: előbb- rendsze.r lépett életbe Ezek seihetőbb és járhatóbb út, re lépni a minőségi oldalon, a szabal>'z°k elősegítettek a mintha fizetésképtelenekké javítani a népgazdaság gazdaságosság javulasát. Na- válnánk. El kell fogadnunk, egyensúlyán és tartani elért gy?bb tamogatast elvezhet- és természetesen csak átmeeredményeinket a dolgozók nek azok a cegek, amelyek netinek tekintenünk a mai gazdasagosabb termelest va- nehezebb helyzetet; mai élelositanak meg. De az is tünk ^ a jövőnk érdekékerdes maradt, hogy mi le- ^ A mai viszonyok kö gyen a gazdaságtalanul termelő vállalatokkal. A mai objektív helyzet nem teszi lehetővé a drasztikus beavatkozást, de szép lassan Bővebben szólt a kedvező SfoSráritf' meghatározó eredményekről , ,. ?Pf . -beszel ta de)r.únk. Javuló munkaval, meghatarozö ered menyekről. centralizálás es a decentrali- Helsö tevékenységünk minőEzek között s kiemelkedő, -,álásrrtl U A cél — bár tevekenyseguim mmuhocv itvult az ország fize- ? T , ségének növelésével segithogy javult az ország i ze melyik szervezest formáról hctiük céliaink valóra váltési mérlege tavaly, s az idei legyen is ^ _ az> hogy heUuk céljaink valóra vál is előnyösnek mutatkozik, önállóbban és gazdaságosabéletszínvonalát. Mi a hely zet ma? — tette föl a kérdést a főtitkárhelyettes. Azt mondta, hogy az elmúlt éveknek vannak pozitív és kedvezőtlen vonásai, majd részletezte, mind a két oldalt. zött nincs értelme olyan dolgoknak, amely zavarhatná a kibontakozást. Eleget kell tenni a nemzetközi fizetési kötelezettségeinknek, A főbb tennivalók között ban működjenek a termelő említette Gál László a kö cégek. 2. Itt olyan útépítési technológiát tanulmányozhatnak gyarországon valamennyi autópályát elláttak — a forgalom biztonsága szempont jából figyelemre méltó elsőténő kicsúszás, valamint esős időben a vízen csúszás veAzért is érdemes e kérdést aláhúzni, mert igen kedvezőtlen nemzetközi politikai és gazdasági viszonyok között sikerült elérnünk, hogy nem nőtt adósságunk, szaldónk pozitív. Pedig a világ országainak többsége nem ségviselője bővebb tudott javítani gazdasági szentelt a szociálpolitikai "ÍT" 'kmkéVfik^eimi helyzetén. S mi; akiknek kérdéseknek, az feloszlásnak. Tovihh nyersanyaggondjai nagyob- Hivatkozott pártunk ismert bak az átlagosnál, elértük álláspontjára —. amely küA szakszervezetek tisztteret vetkező esztendőkre is, hogy takarékoskodjunk az energiával és a nyersanyagokkal, termékeink legyenek jó minőségűek. Valósítsunk meg jobb hitelpolitikát, melynek során azok járnak jól, akik ezt. Dicséretes, hogy a ma- lönben is objektív gazdasági gyar népgazdaság irányítói törvényből indul ki — eljókor vették észre, hogyan is oszlani csak azt lehet, amekell „igazodni" a megváltó- ]yet a dolgozók létrehoznak. jesítmények alapján. 3. egyensúlyunkon. Tovább szükséges mérsékelni adósságainkat, ezért nem lehet növelni a lakossági fogyasztás mértékét, sőt, olyan bérgazdálkodást kell folytatott körülményekhez, a kül- Amilyen "a teljesítmény, "UTlk; aTT,eJy * piac rezdüléseihez. olyan az elosztási lehető- kozott 15 d,fferenCia1' a tel" Foglalkozott Gál László ség. E területen sem alanemzeti jövedelmünk elosz- kult úgy minden, ahogyan tásának arányaival. Kény- azt szerettük volna — hangszerlépést követtünk avval, súlyozta a SZOT főtitkárhehogy mérsékeltük a fölhal- lyettese. Adatokkal illuszt- Szó esett az előadás vémozás mértékét. amelynek rálta az elmúlt évek, s az gén arról is, hogy emelni természetesen következmé- idei esztendő várható élet- kell a családi pótlékokat, s nye lett a termelés csök- színvonal-politikai eredmé- ésszerű sorrendet fölállítani kenése is. a növekedési ütem nyeit, majd őszintén el- a szociális beruházások vomérséklődése. A termelés mondta, hogy jelenleg nincs nalán: lakás, iskola, óvoda, mennyiségi oldala ugyanis lehetőség az életszínvonal egészségügyi létesítmények jelentős importot igényel, ha növelésére. Sőt. egyes ré- és kulturális beruházások lekisebb az import és köz- tegeknél, ágazatokban le- hetnek egymásutániságban, ben növekedik az export, het, hogy visszaesés követ- A SZOT már áttekintette és akkor várható el javulás a kezik be, másoknál. külö- véleményezte is a kormány jövő esztendei tervszámait, a döntés nyilvánvalóan csak ezután következik majd. Reményeinket természetesen csak a hatékonyabb munka eredménye viheti sikerre. A nagyszámú közönség megnyugvással vette tudomásul a SZOT főtitkárhelyettesének őszintén kifejtett mondandóját, amely közvetítette a magyar szervezett munkások testületének álláspontját. Gazdagh István Felajánlások a rr*r műjégpályáért A minap egv általános iskola tanulóinak papír- és hulladékgvűitő akcióiáról. s a „bevétel" felajánlásáról adhattunk hírt: a szegedi műjégpálya költségeinek fedezésére nyitott számlára fizették be a hulladék árát a kisdiákok. Most pedig úiabb adalékkal szolgálhatunk annak bizonyítására. hogy a város apraia-naavia megmozdul. ha értelmes célia van az önzetlen, áldozatos munkának. A műjégpálya terület-előkészítési. tereprendezési munkálataiban közreműködő DÉLÉP-es és volános brigádok elhatározták, hogy éiszakai.szombat-vasárnapi műszakok vállalásává! gyorsítják meg — még a tél beállta előtt — az építkezést. Ha ugyanis a téli hónapokban az elegveneetett talairéteg ülepedhet, a iobb idő beköszöntével mindiárt hozzákezdhetnek a pályaszerkezet alapozásához. A felaiánlást sikerrel teljesítették: a földmunkák nagviát az elmúlt hét végén elvégezték a földmunkagépek és szállítójárművek vezetői. Képünk a szalámigyár tövében folyó tereprendezéskor készült. Gyógyszerészet az érmeken Üj időszaki kiállítás nyílt kedden a Semmelweis Orvostörténet Múzeumban. A „Pharmacia in nummis" című gyűjtemény, mintegy 250 érmén és plaketta mutatja be a gyógyszerészetet. Látható többek között Rippl Rónai és Csontváry Kosztka Tivadar portréja is, akik gyógyszerészként kezdték pályafutásukat. Kiállították a Magy-ar Gyógyszerészeti Társaság által adományozott jutalmakat és egyéb kitüntetéseket.