Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-27 / 252. szám

4 Szerda, 1982. okfdber 27." Mentálhigiénés jegyzetek (3) rongás és neurózis A neurózisok nem elme- szakember nem tudja meg- súlyuk gyengesége, bizony­betrgscgek. Amit a köz- oldani, de a közhittel szem- talansága okozza. Ezen ki­nycin neurózisnak nevez, ben nem ezek(!) a baj fő vánnak, akarnak sokkal inkább az egészsé- forrásai. Az ember nem at ges ember átmeneti vagy tói elégedetlen, boldogtalan, rendelt kényszeres elvonó­Lartós elégedetlensége, fe- hogy az élet ezernyi terhet kúra, de kényszer-pszichote­szfUtségc, úttalansága. bol- ró rá, hanem attól, hogy rápia nem létezik. dogtalansága. szorongása. A e terhek viselése meghalad­aeorongás azáltal, hogy fel- ja egyéni, személyes teher­adatmegoldásra, harcra vagy bíró-képességét. Fontos ezt Jff _ __ menekülésre készít elő, bio- megérteni, hiszen nap mint berek legyenek készek ón­lógiai jelenségekkel: szapo- nap látjuk: egyetek hétköz- maguk változtatására, kor­rabb szívdobogással. az iz- napi bajoktól is összeomla- rekciójára, hogy magukat mok megfeszülésével, emel- nak, míg mások embertelen tárgyilagosan, a pszichológiai kedő vérnyomással jár. Eze- szenvedést is méltósággal, törvényszerűségek alapján ket az ember is érzi. Mai higgadtan, emberi nagyság- egyben más szemével is ké­Hetunkbeo a megoldásra vá- gal viselnek el. Az egyéni pesek legyenek nézni, ró feladatok megsokszoro- megoldó-, feldolgozó- és tú­zodtak, bonyolultakká és rőképességet ténylegesen, ér­összetettekké lettek. Agyunk demben javítani tudjuk! változtat­ni. Létezik törvénnyel el­A megelőzés, a tanácsadás, a mentálhigiéné feladata ép­pen ez: elérni, hogy az em­hogy első lépésként megszabadul­janak saját személyiségük ismeretlen, ezért kivédhetet ezeket, mint veszélyhelyze- Mondhatnák sokan: ez jen korlátaiból, béklyóiból, tekel dolgozza fel, ezért vá- csak álmegoldás, pszichés laszolhul szorongással. Igen kábítás, afféle mákony. A •sok olyan hatás éri az em- válasz: határozott nem! A bert. amikre nem kell me- lélektani feltárás és korrek­ndrüléssel, harccal vála- ció nem elaltatja, hanem ép­azolni! — de a régi biológiai pen felébreszti, mozgósítja a mechanizmus működik, a tudatos működéseket. Nem szorongás megjelenik, aka- passzívan eltűrni, beletörőd­ratunktól függetlenül hat, ni — de éppen ellenkezőleg: néha pedig állandósul. Vele megtanít megérteni, aktí­lgaz, a puszta megértés, megismerés még nem meg­oldás, de olyan első lépés a kiút felé, mely nélkül minden más próbálkozás csak hamis bűvészkedés, sarlatánság, önámítás és fél­revezetés. Az ember kommunikáló állandósulnak a biológiai tü- van feldolgozni, ellenállni, lény; érzelmeit, tapasztala­tait, gondolatait kifejezi, rietck: szívdobogás, gyomor- kiutat keresni. A pszichote görcs, fulladás, remegés, iz- rápia alapvetően más, mint a közli, mások száméra jelzi, •adás. emelkedő vérnyomás megszokott orvosi gyógyke- Ugyanakkor kommunikációt slb. E tünetek mögött hor- zelés. Ez utóbbinál a beteg befogadó lény is: minden monális és idegi folyamatok legtöbbször passzív, „átadja ember szamára a másik em­áHoak; ha fokozottak, fő- magát" orvosának, csinálja b?r'. a!,Uak, 18 e,.s'5sopban.í?!" leg állandóak, kikezdhetik a azt, ami a legjobb, az ered­saervezet belső egyensúlyát, ményért az orvos felel. A azaz valódi betegséghez ls pszichoterápiában a vezethetnek Ugyanakkor maga dolgozik, maga M érezzük e testi folyamato- meg a bajaiból való kilába- alapján merjük megkockáz­kat. betegnek véljük ma- lásért; a szakember szere- tat ni. Hatásos volt ezek ko­sunkat: a betegség tudata pe nem a „meggyógyítás", zött> mikor egy környezeti újabb szorongást kelt, és ez- hanem a tanácsadás, támo- fizikai zel elindul az ördögi kör, gatás, segítés, védelem amit másnál könnyedén hí- értö útmutatás ezen vstnk hipochondriának, míg zései, közlései jelentik a kül­világ összes észlelnivalói kö­beteg a legfontosabbat küzd Ezt az állítást kísérletek inger neki, ellent­és mondó emberi közléssel ke­®z rült összeütközésbe: egy em­bercsoportnak különböző úton. A klasszikus gyógyí , .,, . tásban a betegen egy „javí- hosszúságú rudak "közül ki magunk orvostól orvoshoz tási műveletet" hajtanak kellett választani a leghosz­rohanunk vele. végre, szervezetének hibá- szabbakat: néhány beavatott •Ezt a szorongásos mecha- j^+^^f'lf emher'^útea hangosan * ,/^ndékosan mzmust meg lehgt szakítani te roluroTn L " ti nem a megíe,e16 rudat vá" cyocvszerekke' szorongást folfedczl- megismeri és a vi- iasztotta. A vizsgáltak egy ^' n ultato' tabtettákka. elbizonytalanodott, za­* uiJeti* „i... óe ehhez csak segítséget varba jött, szoronganl kap; a folyamatot, művele­®T" tet neki magának kell vég­esak éppen''a kiváltó okra ivem hatnak. Olyasmi kez­Szoborevő gombák Mikroszkopikus kis gom­bák, a potsdami Sanssouci­ban olyan súlyosan megtá­madtak egy 150 éves már­ványszobrot, hogy az már­ványporrá esett szét. Ké­miai vizsgálatokkal, és rönt­gen struktúraelemezésekkel megállapították, hogy az ap­ró élőlények a márványban átkristályosodást idéztek elő. A kis és közepes kristályok felbomlottak, és nagyobb kristályokká álltak össze. A kristályosodási nyomás a márvány struktúrájának tel­jes felbomlására vezetett. A mikroorganizmusoknak a márványba való behatolása azonkívül érzékenyebbé te­szi a márványt a hőmérsék­let-változásokkal, a ned­vességgel és más hatásokkal szemben. Potsdami tudósok jelen­leg a mikroorganizmusok „támadásainak" okait és következményeit kutatják. Megvizsgálták azt a kér­dést is, hogy mennyiben ját­szanak szerepet a folyamat­ban anyagcseretermékek. A cél az, hogy megfelelő keze­lési módszereket találjanak, amelyek az értékes műal­kotások tartós védelmét biz­tosítják. Ifjúsági pályázatok Divatpályázatot hirdetett A pályázatokat december a KISZ Központi Bizottsá- 15-ig kell eljuttatni a KISZ gának építőtáborok bizott- KB építőtáborok bizottságá­sága. Idén több építőtábor- hoz (Budapest, Pf. 72. 1388). ban, önköltségi áron kínál- • * ták a legfrissebb divat sze- Az Ifjúsági Rendező Iro­rint készült ruhákat, szok- da pályázatot hirdet a nyá­nyákat, nadrágokat a fia- ri építőtáborokban bemu­taloknak. A kezdeményezés tatható produkciókra. Cél az bevált, az olcsó, korszerű, a építőtáborokban dolgozó fiatalok ízlésének megfelelő fiatalok számára a színvo­divatárukat sokan vásárol- nalas szórakozás megterem­tők. tése, új együttesek, előadók Ez adta az ötletet, hogy bekapcsolása az építőtábori jövőre még szervezettebben műsorellátásba. Pályázati rendezzék meg a „Butik- feltételek; 40—60 percben akéiót". A Május 1. Ruha- előadható műsoranyag for­gyár, a Debreceni Ruha- gatókönyve, amely tartal­gyár, a húzózárgyár, a mazza a technikai igénye­Győr, a Hajdú-Bihar me- ket, a résztvevők adatait gyei, valamint a budapesti (név, engedélyszám, tiszte­ruhaipari szakközépiskolák letdíj, egyéb igények). Be­és szakmunkásképző intéze- küldési határidő; 1982. de­tek KISZ-esei — társadal- cember 20. Cím: Ifjúsági mi munkában — vállalják, Rendező Iroda 1082, Buda­hogy megvalósítják a pá- pest, Harminckettesek tere lyázatra beérkezett terveket. 2. Az előzetes értékelés Pályázni• lehet ruhák, alapján elfogadott produk­nadrágok, szoknyák, ingek cióknak bemutatási lehető­leírásával, rajzával, fényké- séget biztosítanak. A megte­pével. Ezeket diákzsüri bi- kintés után megfelelőnek l&lÍa*\j °fbb u"n,kA" tartott együttesek, előadók kat 500-tól 3000 forintig ter- , , , . jedő pénz- és tárgyjutalom- megbízást kapnak a tabo­Imal díjazzák. rokban való fellépésre. Népművelők gondjai Felmérés élet- és munkakörülményeikről mint feltört lábunk fájdul- .1 '' mára Algopyrint szedni — tenaJtama­vesztik. Ebből sok nehézség szár- elképzelni, mennyivel in­mazik. Ez a fajta segítség kóbb vagyunk kiszolgáltatva ugyanis csak azoknak mások közléseinek olyan pHMHHMlHpi a helves rik, elfogadják, sőt igény- választás korántsem oly ahelyett, hogy a cipőt rúg­nánk le. Sőt. u nyugtatók, állandó szedés során még ""onw'iz "ÜTiT 1^'LT masOK Kozieseiri kezdeti jó hatásukat i® -z.. esetekben, mikor egyszerű, mint egy rúd hosz­lik; akik elfogadják a té- _ Van más megoldás? Igen, telt, hogy elégedetlenségü- cáriak megállapítása. Annak ellenére is van, ket vagy boldogtalanságukat hogy az anyagi bajokat, nem kizárólag mások, vagy Vényszerű együttlakást, mun- a külvilág, hanem saját tű­kahelyi feszültségeket stb. a rőképességük, belső egyen­A művelődési otthonok- községi művelődési ház igaz- Egyesülete elnökségének ál­ban foglalkoztatott népmú- gatójának. lásfoglalása — melyet a velők több mint egyharma- Az utóbbi idő változásai Művelődési Minisztérium da a pályamódosítás gon- közül egyértelműen a jöve- munkatársaival is ismertet­dolatával foglalkozik — ál- delmek emelkedése váltotta tek r- egyebek között fon­lapítja meg az a népműve- ki a legnagyobb visszhangot, tosnak tartja, hogy a pedá­lok élet- és munnakorülmé- A megkérdezettek egy része góguslakásépítési-akció ki­nyeit vizsgáló, reprezentatív elégedettebb lett a fizetésé- terjesztésével, a szolgálati felmérés, melyet a közel- vei, de kétharmaduk ma is lakások számának bővítésé­múltban fejezett be a Ma- megkérdőjelezi a bérezési vei javítsák a szakmabeliek gyar Népművelők Egyesüle- rendszer alapelveit. Az lakáshelyzetét; a népmüve­j— — te. utóbbiaknak az a vélemé- lök anyagi elismerését még dett, végül többen is rövi- | A kérdőívekre több nye, hogy a bérének alig inkább a végzett munka ha­debb rudat neveztek meg > mint 400-an töltötték ki azo- van köze az elvégzett mun- tározza meg; az erkölcsi leghosszabbnak! Nem nehéz kat adott válaszok sze- ka mennyiségéhez és színvo- megbecsülés lehetőségeinek rint a pályát változtatni nalához. bővítése céljából alapítsau akarók 55 százaléka elége- Az átlagosnál hosszabb nak új kitüntetési formát, detlen az előrehaladási le- munkaidőnél is súlyosabb a csökkentsék a nagymértékű hetőségekkel; több mint fe- srambatok és a vasárnapok túlórázást. le úgy érzi, hogy nem tudja elvesztése. A pihenőnapok A Magyar Népművelők kellőképpen hasznosítani nem Pótolják a szabad hét- Egyesületének elnöksége vál­képzettségét; 40 százaléka az véóe hiányát. lalja, hogy „Állást keres — alacsony jövedelmet kifogá- A vizsgálat eredményeit állást kínál" szolgáltatásával eolja, s tetemes része mun- áttekintették az illetékes ál- segítséget nyűjt a változtatni kája elismerését hiányolja. lami és társadalmi szervere- kívánó kollégáknak. Bánki Mihály (Folytatása: jövő szerdán.) « ssö A téesztagok szabadságáról M. J. szegedi olvasónk a mértékben más tagok részé- a tagoknak fizetett szabad­ieev/.tagok szabadságáról re is biztosítson fizetett sza- ságot, akik az előző évben érdeklődik. Olvasónk évek badságot. Fizetett szabadság- túlmunka nélkül 2180 mun­óla tagja a termelöszövet- ban részesíthető tehát az a kaóránál kevesebbet teljesí­kezetnek. Az elmúlt évben termelőszövetkezeti tag is, tettek, ugyanakkor egy má­1000 munkaórái teljesített, aki az előző évben túlmun- sik termelőszövetkezet alap­és a szövetkezrt az idén ka nélkül 2180 munkaóránál szabályában úgy rendelke­nem biztosit részere fize- kevesebbet teljesített. Ilyen zik, hogy kevesebbet telje­tett szabadságot. Egyik la- esetben a szabadság lehető- sitettnek is biztosít fizetett nxeróse, aki egy másik ter- ségét, a szabadság feltétele- szabadságot. A rendelkezések mclöszövelkezrtnck a tag- it és mértél:ét az alapsza- szerint nem biztosítható az ja, szintén 1000 munka- bályban kell meghatározni, alapszabályban sem fizetett orát teljesíteti 1981-ben, és Ezeknek a kérdéseknek az szabadság annak a tagnak, az (dén kapott fizetett alapszabályban történő ren- aki a termelőszövetkezet ál­szabadságot. Kérdezi: hogy dezése a termelőszövetkezet tal megállapított munkaidő­lohet az, hogy az egyik elhatározásától függ. hiszen nél (férfiaknál évi 1500, termelőszövetkezet fizeti a a rendeletben a „biztosít- nőknél pedig legalább 1000 e * hat" szóhasználattal csupán a munkaóránál) kevesebbet másik nem. Mit mond er- iehetőséget adja meg, de a törvény? A népművelők között több tek' A Ma™ar Népművelők a nő, mint a férfi, átlagos életkorúk 44 év, többségük a tanítóképzők népművelés­könyvtár szakát végezte el, nagyközségi vagy városi te­lepülésen élnek — összkom­fortos, 50—69 négyzetméteres lakásban — átlagos havi bé­rük 3979 forint. Munkahe­lyükön — melytől nagyjából öt kilométerre laknak — hetente 50 órát töltenek, s ezenkívül havonta 8 órát fordítanak a különféle szer­vezetekben, testületekben el­végzendő feladataikra. (MTD rül * nem t^.j.j kötelezővé a ter­A termelőszövetkezeti tör- melószövetkezet részére, wenv rendelkezései szerint a hogy a téeszben az előző év­teljesített. Dr. V. M. A vizsgálat kimutatta, hogy a bérek nemek közötti aránya a férfiak javára dől: háromezer forint alatti bért kap a férfiak 16, s a nők 26 százaléka. Ennek fő oka: a nők zömmel az alacsonyab­ban díjazott státusokat töl­tik be. A bérezés nem köve­ti egyenes arányban az isko­lai végzettséget, s inkább az úgynevezett hálózat) pira­misnak felel meg: vagyis gyakran egy járási — váro­si — intézmény előadójának magasabb a bére, mint a mezőgazdasági termelószö­ben túlmunka nélkül 2180 vetkezetnek azt a tagját, aki egész éven át folyamatosan munkaórát nem teljesített dolgozik, a munkaviszony- tagok részére fizetett sza­bón álló dolgozókéval azo- hangot adjon. E kérdésben nos mértékű fizetett szabad- döntés a ^vetkezet ön­ság illeti meg. Folyamatosan szabályozasi jogkörébe tar­dolgozó tagnak az tekinthe- tozik tő, aki a termelőszövetkezet­,„ „ . ..„ Ennek az a magyarazata, ben az előző évben túlmun- hogy az egyes t^meiőszö­ka nélkül 2180 munkaórát vetkezetek gazdasági és teljtótett. munkaerőhelyzete, valamint A törvény lehetőséget ad anyagi lehetőségei eltérőek pvra. hogy a termelőszövetke­Ezért fordulhat az elő — amj olvasónk esetében is zei a* alapszabályban meg- történt —. hogy a szövetke­fcataeoajtt feltetelekkcl es zet nem biztosított azoknak facsemeték lombvesztése, Hétszázezer facsemete Több mint száz fajtából termőrügyek beérése, ami összesen hétszázezer gyü- lerövidíti majd a tél előtti mölcsfacsemetét hoz forga- telepítési idényt is. lomba az őszi és a tavaszi Az ígéret szerint nem lesz telepitesekhez a Kecskemét- hiány 6szibarackból, meggy­Sztkrai Állami Gazdaság b61i cseresznyéből, s kajszi­borbasi faiskolaja. Leraka- b)M is bővült a kínálat. ti_ L~ ^ács-Kiskunban, Tol- zenkét fajtát árusítanak. A • B!r?n>! fn — legújabb csemege-, illetve hétfőn nyitottak. Teljes vá- b0rszőlőfajtákbói százezer lasztekot november 1-vel ígérnek, a hosszúra nyúlt ősz miatt ugyanis késik gyökeres vesszőt hoznak for­a galomba, harminc leraka­a tukban. Népünk hagyomanyvilágából Kuttyogatás... Az este lassan leszáll a enyhén ívelt faragott fado­némán sétáló folyósóra. A rab. Egyik vége hengeresre parti fák mind mélyebb ár- faragott — a biztos fogás nyékot vetnek, a város fé- miaf) — ettől lefelé lapos, nyeiben rengő tükörképük szinte éles. Az elvékonyítás tótágast áll a vfzen. Ilyen- azért lényeges, mert csak kor szólal meg a folyó... akkor ad éles, pattogó han­plutty-plutty-plutty. A víz got Talpa kerek és tömör, már egészen sötét, árnyék A kuttyogatót kizárólag pihen árnyékon, s a lámpák harcsafogásra használják — sárga fénvhídiai között eső- tavasszal és ősszel — kis nak csorog lefelé! A sétálók vízállásnál, csendes estéken, felkapják fejüket, mi is ez?, „Mikor a kökény kékülni mi lehet ez a különös, a kezd, akkor lehet kezdeni a vízen kilométerekre szár- kuttyogatást". S az most­nyaló „muzsika"? Másod- már igencsak kéklik... Ná­percnyi szünetekkel ismétlő- lünk az irodalomban Her­dik a csobbanás. Különös man Ottó honosította meg a hangulata van a kuttyoga- kuttyogató elnevezést, me­tásnak, a halászok ősi mód- lyet „Mesterszótára" szerint szerének, amivel évszázadok Szegeden hallott, és ezt erő­óta horogra csalogatják a síti meg Háthlyra való hi­tiszai oreg harcsákat. A kuttyogatónak ugvanaz vatkozása is. a szerepe, mint a vadászok Érdekes, hogv ezt az ősi csalogató sípjának. Hangja, tiszai harcsafogási módot a illetve az a rezgés, amit a halászok (nagy harcsák hiá­vfzben előidéz, zsákmányo- nyában) mindinkább el­lásra ingerli a harcsát, hagyják. A kuttyogatás a amelv ilyenkor kimozdul sporthorgászok körében fekvőhelyéből, s a kuttyo- azonban egyre inkább ter­gatás irányába haladva „ha- jed, s ha már kereseti for­mar" rátaiái a csalira! rásnak már nem is klelégí­Kuttyogatni csakis csónak- tő. lesz belőle szórakozás! A ról lehet. A horgász a csó- szegedi Tisza-parton estén­nak farában ül. bal kezében ként újra szól a kuttyogató! a bot. lótetűvel csalizva, S amiért beszélnünk kell jobb kezében a kuttyogtató- róla... sokan hallgatják es­val „veri" a vizet, eavenie- ténként a rakparton az ősi tes időközökben. Egves üté- hangokat. Fiatalok és idő­sek között 2—3 másodperc sebbek — találgatják, de a szokásos időköz. 10—20 egyre kevesebb akad. aki ütés után kis szünet, majd tudja, mi is. s miért szól a újra kezdi. A kuttyogató vízen? kb. 40 centiméter hosszú, Csizmazia György

Next

/
Oldalképek
Tartalom