Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-22 / 248. szám
4 Péntek, 1982. október 37. Az oktatás fejlesztéséről Az MSZMP Központi Bizottságának az oktatás fejlesztésére vonatkozó állásfoglalása végrehajtásáról tanácskozott csütörtökön Budapesten a Pedagógusok Szakszervezetének "központi bérezésében mutatkozó feszültségek feloldását, a pályakezdők bérét. Javasolják a munkakörökkel összefüggő terhek ésszerű csökkentését, egyes beosztások munkaidejének felülvizsgálatát, esetvezetösege. Az ülésen részt leges módosítását, valamint vett Hanga Mária, művelődési miniszterhelyettes is. Kósáné Kovács Margit, a központi vezetőség titkára vázolta az állásfoglalásból a Pedagógusok Szakszervezetére háruló feladatokat. Kiemelte, hogy a Művelőazt, hogy a kötelező óraszámokat az indokolt esetekben módosítsák. Az egyik legfontosabb feladat a pedagógusok lakáshoz juttatásának segítése. Befejezésül a titkár hangsúlyozta: az 1972-es oktadési Minisztériummal és az táspolitikai határozat óta Országos Pedagógiai Inté- először kerül sor arra, hogy zettel együttműködve foly- olyan feladattervet vitasson tatják a nevelési-oktatási meg a központi vezetőség, tervek, tankönyvek, oktatási amely az oktatás személyi és segédletek minél szélesebb tárgyi feltételrendszerének körű előzetes kipróbálását, s megteremtése mellett a szakaz ezzel kapcsolatos szakmai szervezeti teendők középviták szervezését. Folyama- pontjában az alkotó munkát tosan gyűjtik a tapasztalato- végző, s környezetét, közöskat az új érettségi-felvételi ségét informáló közéleti emrendszerről is. A szakszer- bért, pedagógust állítja. vezet szorgalmazza, hogy a A vitában hozzászólók eleművelődésügy ellátását az mezték az oktató-nevelő oktatási intézményrendszer munka eredményeit, gondfejlesztését — a népgazda- jait, szóltak a pedagógusság lehetőségeinek megfele- képzés, továbbképzés meglően — továbbra is ten kezeljék. kiemeloldására váró gondjairól, a tankönyvek, a tantervek heA közoktatási dolgozók lyenként tapasztalható elélet- és munkakörülményei- lentmondásairól, a szervenek javítását különösen fon- zési és szervezeti problétosnak ítéli a szakszervezet, mákról, a tanítók, tanárok A központi vezetőség kezde- élet- és munkakörülményeiményezi, hogy a pedagógu- ről. Hanga Mária egyetérsoknak. valamint az oktatá- tett a felszólalókkal, haszsi-nevelési intézmények al- nosnak mondotta a szakszerkalmazottainak bérszinvona- vezet feladattervét és az lát központi intézkedésekkel ülésen elhangzott kiegészítő javítsák, s az egyes rétegek javaslatokat. Újszerű forgalmazás A gyártás jobb megszervezésére ösztönzi a növényvédőszer- és műtrágyagyártókat az áruforgalmazás új rendszere — állapították meg a gyártók és a kereskedők csütörtöki szakmai tanácskozáson, a Budapesti Vegyiművekben. Az Agrotröszt megszűnésével egy több évtized alatt kialakult kereskedelmi formát váltott fel az Agrotek, az Agroker és a Tszker kereskedelmi vállalatok megyei hálózata. Az eddigi. az Agrotröszt által öszszegyűjtött, központilag leadott megrendelések helyett, most a kereskedelmi vállalatoktól külön-külön érkeznek a kisebb tételű igények, ami megnehezíti a gyártók programozását. Jövőre erősen megnövekszik az önállósult, kereskedelmi vállalatok igénye, hogy kisebb megrendeléseket is gyorsan kielégítsenek, jelentősebb készleteket ne kényszerüljenek hosszabb ideig tárolni. A gyártóknak így a termelés szervezésében számolniuk kell azzal, hogy szállítási kötelezettségeik megsűrűsödnek a tavaszi munkák megkezdése előtti időszakban. A szakmai tanácskozás lehetőséget adott a gyártók és kereskedők igényeinek, gondjainak kölcsönös megismerésére, az érdekek egyeztetésére. Októberi napsütés a gazdaságokban Szüretelnek — Válogatják a krumplit Még kegves a gazdaságok- kozott. így nvilvánvaló. napot, amit az ötnapos taníhoz az időjárás. engedi, hogv a lakodalmat is meg- tás bevezetése révén veszieíhogv a későn eszmélők vagv tarthatják, maid a kiírt tek el a diákok munkájából, a más ok miatt lemaradottak időpontban. A tervek szerint' A Csongrád megyei tanács is behordhassák a földekről az idei zárszámadáskor. Ter- mezőgazdasági és élelmezésa termést. Sándorfalván. a mészetesen mindez nem hat- ügyi osztályáról telefonon Magyar—Lenavel Barátság ráltatia az őszi munkák me- szóltak a forráskúti téeszbe. Tsz-ben minden megy a ma- netét. a dolgozók hordják a s szinte azzal egv időben már ga rendjén. Kevés szüretelni- szőlőt, vetik a aabonát. asztalhoz is ült Erdélyi Istes sok vetnivalóiuk maradt Forráskúton. a Haladás ván. a vasútforgalmi iskoláa hét végére. Mint a napok- Termelőszövetkezetben ott- sok igazgatóhelyettese és ban kiderült, a kis eső meg- jártunk ideién éppen az oko- Sándor Tibor, a téesz elnöke, állította a vetőbrigádokat. zott zavart a szüretben, hogv s megállapodtak, a iövő hét emiatt nem haladtak úgv. a kisteleki pince nem fogad- keddiére ötszáz diák munkáahogv elképzelték. Ettől füg- ta a felkínált árut. Ennek fő ba állításában. Előtte még getlenül. nincsenek elkesered- oka Gyömbér László és La- kérnek egv kis ráadás segítve a téeszgazdák. mert a ko- dányi János szerint — kik a séget a katonaságtól, vasárrábbi években — a mostani- Dél-alföldi Szőlőtermesztési „„„ ,... ' ... nál lényegesen nehezebb kö- és Feldolgozási Rendszer aaD dél'0 nvult!fk Dentek rülménvek között — is idő- képviselőiként, iártak a hale- délutánt, s remelhetőleg nem ben földbe tették a maaot. szi szőlőben —. hogv min- okoz különösen nagv gondot Kisteleken még maradt denki egv időben szeretné az jdei betakarítás. valamennyi krumpli a váló- átadni a leszedett portékáját. gatócsapatnak. de már hl- A pincegazdaság illetékesei- A kiskundorozsmai Jorül sincs olvan sok a Ma- nek korábbi tájékoztatója za- zsef Attila Tsz-ben nvugodavar—Szovjet Barátság Tsz vartalan átvételt ígért, mond- tabbak. de egyáltalán asszonyainak, mint egv hét- van, van elegendő hordó a eléoedettek tel ezelőtt. Buknicz Ferenc mustnak, de ha kell. még traktoros sürgette is az arra az úgynevezett szükségtáro- maI a naorikáb haladnak a járó idegent, addig fénvké- lóknak — az olajosoktól köl- vetessél, de csak púp lett a pezze le a munkát, ameddig csonkért tartályoknak — is hátukra az idei lucernamaglat belőle valamit, mert az- megnyitják; a teleiét. Kistó- foeás Amint Szitás Ágoston utan mar ot se taiália me" leken a gepek hainaltol keso , ... „ a zsákrakások és :t krumpli estig darállak, préselik a elnok mondotta: lenvegesen hegvek között. bogyókat. Kis üzemzavarnál gvensebb esztendőt kell maCsengelén. az Aronvhomok >s mindiárt torlódik a sor a guk mögött hagyniuk idén nem Igaz. leszedték Tsz-ben már zöldell a silórakás teteie. mivel időben leszecskázták az állatok télire szánt eledeléi. Hogv vágyói tögaratoknál. Még ha nem is állnának mea a gépsorok. a körnvezö téeszekben most annyi szóló termett. mint tavaly. Kevesebből ugyanannyit Az IKV gazdálkodásáról Lakbéremelés. Hónapok — Tény, hogy csak a la- alakított lakásokkal szemóta a magánbeszélgetések el- kossággal karöltve tudunk ben. Mi most a bérlöknek maradhatatlan témája, s a gazdaságosan és takarékosan tömegkommunikációs esz- tevékenykedni. Sajno6, közök központi kérdése. Ér- szép számmal olyan eset, dekfeszítő várakozás előzte amikor u bérlők akadályozmeg a napokban megjelent zák a tervszerű munkát. Hol csak átlagos lakásokat advan hatunk a rekonstrukciók során. Aki ennél többet, jobbat akar, annak a saját költségén kell ezt megvalóminisztertanácsi rendeletet, tapasztalható ez a legszem- sítania. Pénzmegtakarítást melyben vegre pontosan és betűnőbben? Az épület- és „első kézből" értesülünk az lakásfelújítások megkezdéseállami lakások bérének vál- kor természetes, hogy mintozásáróL A különböző fó- den várható költségről ponrumokon lesz még szó az tos számításokat készítünk, elkövetkezendőkben a so- Ezek a tervek azonban elkakat érintő kérdésről. Részletesen foglalkozik majd ezzel a sajtó, tévé és rádió. Mindezek ismeretében torzulnak abban a pillanatban, amikor a munka közben a lakók olyan igényekkel lépnek fel, amelyeket az Ingatlankezelő Vállalat nem tudunk teljesíteni, mert igazgatójával, Kószó József- nem fedezi a költségvetés. A fel, nem az új lakásrendelet következményeiről beszélgettünk, hanem az IKV tevékenységéről. Annak a felesleges kiadásokat nem mindig sikerül elkerülni. A másik jellemző: a lakásokban levő berendezési tárvállalatnak a gazdálkodásé- ^ ü vigyáznak rol, melynek a szegedi la- by ' ahogyan kellene, s ahogyan azt a tárgyak rendeltetés,, , . . ... szerű használata kívánná. üzemeltetnie, fenntartania, r? . , ' rz. , ' eoiásítn^n Termeszetes tehát, hogy hakások 30 százalékát, szám szerint 21 ezer 673-at kell szükség esetén felújítania, illetve a kisebb-nagyobb javításokat elvégeznie. S mely ezen alaptevékenységein túl és mellett foglalkozik ingatlanközvetítéssel is, rendelkezik építési szolgáltató irodával, mely a magánépítőknek kíván segítséget nyújtani. S bár előre „megegyeztünk", nem ejtünk szót a lakbérekről, mégsem tudtuk elkerülni a témát Ez természetes, hiszen a tanámarabb elromlanak. Meggyőződésem, hogy a hibák jelentős része a nemtörődömségből származik. A lakók takarékosságán, belátásán múlik továbbá a házak üzemeltetésének gazdaságossága. Nemigen takarékoskodnak a vízzel, mert nem saját zsebből kell fizetni, hiszen a lakbér öszszegében benne foglaltatik a vízfogyasztás. Ugyanez esi bérlakásban lakók „elő- natkozik a közvilágításra, reakcióit" máris érzi a vál- Sajnos, itt is a nemtörődömlalat. Miért? ségből fakadó pazarlás a — Egészen egyszerűen jellemző, amiért a házfelazért, mert a tájékozottság ügyelők is felelősek. Ez évhiányából fakadó pánik- ben egy lakásra 523 forint hangulat uralkodik az álla- áramdíjat irányoztunk elö. mi lakásokban lakók köré- Az első félévben azonban ben. Soha még ennyi hiba- már 340 forintot fizettünk bejelentés, berendezéscsere- ki lakásonként. Ezt a számkérelem nem érkezett az adatot csak a példa kedIKV-hoz, mint azóta, ami- véért mondtam, hogv érzéóta elterjedt a hír: a jövő- keltessem egyetlen terület ben a felújított lakásokban statisztikai adatát híva sea berendezési tárgyak fel- gítségül, hogy a vállalat gazújításának és javításának dálkodása függvénye a laköltségei a bérlöket terhe- kosság gazdálkodásának. lik. Most mindenki igyekszik megszabadulni a régi berendezésektől — mondván, ez évben még az IKV fizeti. A számos félreértés — A jelenlegi népgazdajelent a vállalatnak, hogy a tapétázás helyett ismét visszatértünk az olcsóbb és tartósabb falfestésre. — Emelkedtek az építőanyagárak, a berendezési tárgyak árai és az energia díja is. Hogyan tudnak ugyanannyi pénzből a drágább világban ugyanolyan szolgáltatásokat nyújtani? Jelent-e hasznot a lakbéremelés? — Az ingatlankezelő vállalatnak a lakbéremelésekből közvetlen anyagi hasz>na nem lesz. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatásunk csökken annyival, amennyivel kisebb lesz a különbség az egy lakásra fordított kiadásunk és az új lakbér összege között. Az emelt lakbér az állami háztartást segíti. Itt tehát semmilyen „plusz" pénzre nem számíthatunk. Ami pedig az áremelkedéseket illeti. A VI. ötéves tervek elkészítésekor a vállalat költségvetését az emelt árak figyelembevételével állítottuk össze. Ez lehetővé teszi az alapvető szolgáltatások minőségi és mennyiségi színvonalának megtartását. — Sokan elvárják mégis, hogy lakbéremeléssel változzon. jobb legyen az ingatlankezelés minősége. —• Az igény jogos A tanácsok 1985-ig az ingatlankezelő szervezeteket korszerűsítik, ami azt jelenti majd, hogy nő az érdekeltség és a felelősség. Megváltozik. a gazdasági szabályozórendszer. Lehetőség lesz arra, hogy a bérlök bérlőközösségeket alakítsanak, amit azt jelenti, hogy a lakóházak működésének és sági helyzet minden vállala- fenntartásának ellenőrzésétől a takarékosságra kény- közvetlenül részt válszent. bennünket is, hogy területeken spóroljunk azért hogy más és fontosabb szol előtt az épületfelújításoknál, ahol is most csak a komfortfokozat biztosítása a cél, a korábbi összkomfortossá elkerülése, eloszlatása miatt ^J^f^ilJ^tT és a pánikhangulat csök- uj gazdasag, szakentése érdekében feltétle- alTa nül tisztázni kell, hogy az új rendelet szerint az IKV álta' egyszer kicserélt berendezési tárgyak későbbi, ujabb cseréjéről a lakóknak kell majd — évek múltán — ' önerejükből gondoskodni. A felújítások, cserék, egyéb javítások éppen úgy „több lépcsőben" valósulnak meg, mint a lakbéremelés. A rendelet tehát nem • azt mondja, hogy január elsejétől minden felújítási költséget áthárít a vállalat a lakókra. Ez egy hosszabb — öt-hat éves — folyamat eredménye lesz. de addig még a mi feladatunk az indokolt csere. — Az IKV partnere a lakó. Tevékenységük, gazdálkodásuk nyilvánvalóan függvénye a bérlők lakáshasználatának'. lalhatnak. Az új szervezeti forma lehetővé teszi az IKVházak üzemeltetésének, karkésztetnek hantartásának. sőt. felújíegyes tásának az átvállalását is. E bérlőközösségeknek jogukban áll mindezeket a mungáitatásokra ugyanannyi kákát megszervezni, és önfordíthassunk, mint állóan elvégeztetni. Az IKV korábban. Hol erre lehetőség? kínálkozik természetesen bizonyos öszMindenek- szeggel hozzájárul ehhez, illetve a lakbér díiából elengedi a ráfordított költséget. Kalocsai Katalin lamelvik tréfás kedvű trak- hogy egyszerűen nem győzik toros szórta be maggal a az átvételét. Kistelekre hordhomokkuDacot a Pántlika út ta a termést a helvi Üi Élet mentén vaav a nyáron hul- és a Magyar—Szoviet Barátlaitott el a terméséből a ga- sáe. a ousztaszeri Hét vezér, bonaföld. már nem állanít- a csenaelei Aranyhomok Tsz ható mea. Egv azonban bizo- is a forráskútiakon kívül, nyos. a volt Egvetértés-ma- Bár megegyeztek a puszaszeior melletti leágazásnál szé- riekkel. hoav ők addig tartóén kizöldellt a silókupac, iák konténerben a szőlőt. Különben a naav kiterjedésű ameddig csak lehet, a bőség homoki gazdaságban javában kellemes gondjai igencsak tart a betakarítás és a vető- nehezítik a szüretelők munGéDek is járiák a parcella- káiat. Ettől függetlenül tlika t. relmesek a íorráskútiak. Balástván leainkább már mert kaptak olvan telexet is a gazdaságok egyesülése ami szerint késleltetniük kelfoglalkoztatia a téeszvezető- lene a szüretet a sok szőlő ségeket. Fölvetődött ugyanis miatt Érthető, ha ilven kéév közben, hogy nem lenne-e résnek egvetlen gazda sem gazdaságosabb, ha a két szívesen tesz eleget. hiszen szomszédos gazdaság, a Mó- bármelvik pillanatban beköra és az Alkotmány a iövő- szönthet a rossz idő és márben ..összetenné, amiie van", is tizedeli a termést, s egv abroszra dolgoznának. Vidámabb hír, hogv a A ..házasodásnak" eddig még gazdaságoknak sikerült ..kisemmi akadálya nem mutat- könyörögniük" azt a plusz Ifjúsági könyvkiadás A hetvenes években szin- s nincs hiány fiatal olvasókte megújhodott a magyar if- ban sem. júsági könyvkiadás: az éven- Szilvásy György, a Móra ként megjelentetett művek Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó már kielégítették a legké- igazgatója elmondta, hogy nyesebb olvasói igényeket hazánkban évente 300—350 is. A fejlődés azonban 1981- ifjúsági könyv jelenik meg. ben hirtelen megtorpant: a Ezzel az eredménnyel azonkorábbi éveknél jóval keve- ban nem dicsekedhetünk, sebb gyermekeknek és fia- mivel az európai rangsorban taloknak szóló szépirodalmi inkább a sereghajtók közé mű látott napvilágot. Erre tartozunk. Kevés még a vaa visszaesésre — állapította lóban élményt nyújtó, a gyemeg csütörtöki ülésén a Ha- rekek. a fiatalok fantáziáját, zafias Népfront Országos érdeklődését megmozgató Tanácsának olvasáspolitikai mű. A kritika még mindig munkabizottsága — nincs el- nem vesz tudomást az ifjúfogadható magyarázat. Hi- sági irodalomról, csak elvétszen a nyomdaipar, a nem- ve foglalkozik e művekkel, régiben megvalósított mű- A gyermekek könyvellátászaki rekonstrukciónak kö- sáról szólva rámutatott: inszönhetően immár képes lé- dokolatlan különbségek vanpést tartani a megnöveke- nak a fővárosban és a kidett kövei el mén vekkel s sebb településen élők között. Propagandisták tanácskozása A pártoktatási év előkészületei a szegedi járásban Tegnap, csütörtökön újszegedi pártiskolán nácskozáson vettek részt az pártbizottság osztályvezetőta- je tartott előadást. Időszerű nemzetközi kérdésekről dr. szegedi járásban dolgozó Kanyó Ferenc, az oktatási propagandisták. A mintegy igazgatóság vezetője, az ok140 résztvevő a most in- tatási év aktuális feladataiduló pártoktatási év felada- ról pedig Garainé Csanádi taivai, legfontosabb tennivalóival ismerkedett meg. Mária, a pártbizottság osztályvezetője tájékoztatta a A november 8-án kezdődő propagandistákat. A tájépártoktatási év feladatait koztalókat követően. délrészint a pártoktatás közép- után a tanácskozás résztvetartalmazzák, vői szekcióüléseken folytatkapcsolatban ták a munkát, a feladatok távú tervei részint ezzel korabban határozatot hozott egyeztetését. az MSZMP szegedi járási végrehajtó bizottsága, ebből adódó, valamint A pártoktatásban dolgozó Az propagandisták az évnyitó az tanácskozáson túl is folvaátfogó feladatokkal ismer- matos továbbképzésben rék? t:f.k_.írnPg,__1le.gna? a ta" szesüinek. Szemináriumokon. klubfoglalkozásokon ismerkednek meg folvamatosan az aktuális feladatokkal s a módszertani kérdésekkel is. Fmellett. az évnyitó taKoz" nácskozást követően a köznácskozás résztvevői. Először Bessenyei Zsolt, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának munkatársa tájékoztatta a résztvevőket az MSZMP nonti Bizottságának 1982. ségekben is megbeszél ésejúnius 23-i határozatairól és ket ,.7erv„7n„k n nrnn,„,n. az azokból adódó feladatokról, majd a szegedi járás gazdasági helyzetéről. a gazdaságpolitikai feladatokdisták számára hogv a helyi sajátosságoknak megfelelően végezhessék munkáról Öcs író László, a járási jukat.