Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-15 / 242. szám

118 Péntek, 1982. október 15. Lengyelországi helyzetkép 0 Varsó (MTI) A Krakkó melletti Nowa Hutában szerdán a késő es­ti. órákig tartottak az utcai zavargások. Az összetűzések akkor kezdődtek, amikor délutón a Lenin Kohóból ki­felé igyekeztek az első mű­szakban dolgozók. Provoká­torok csoportjai vették körül ókét, és igyekeztek tünteté­sekbe bevonni a munkáso­kat. A munkások túlnyomó többsége azonban — hangsú­lyozta a PAP hírügynökség — nem engedett az uszí­tásnak, és rendben hazatért. A kalandor csoportok azon­ban a járókelők egy részé­nek bevonásával a városköz­pontba vonultak, és támadó­sokat kíséreltek meg néhány középület, üzlet ellen. A za­vargások résztvevői eltor­laszoltak egyes utcákat, kü­lönféle berendezéseket és tömegközlekedési járműve­szemben fellépő rendőrökre vetlen életveszélyben kény­köveket. üvegdarabokat, szerült szolgálati fegyveré­csapágygolyókat és petór- nek használatára, dákat dobáltak. A rend- Gdanskban a hétfői és a fenntartó erők több alka- keddi zavargások következ­lommal is vízágyúkat és tében három és fél millió könnygázt alkalmaztak a zloty értékű anyagi kár ke­huligánok ellen. A rendbon- letkezett. A rendbontók tó csoportokat a késő esti százötven négyzetméternyi órákra sikerült szétoszlatni, útburkolatot és járdakövet A zavargások legagresszí- szedtek fel. 720 négyzetmé­vabb résztvevőit a rendőrség ter kirakatüveget zúztak be. őrizetbe vette. Az anyagi Egv személygépkocsit fel­károk jelentősek. gyújtottak, többet megron­A Nowa Hutában szerdán gáltak. Számos betört kira­lezajlott zavargásoknak egy katot kifosztottak, halálos áldozata van — kö- A keletkezett anyagi ká­zölte csütörtökön este a Var- rok nagy részét a városi ta­sói Rádió. A város egyik nácsnak saját költségvetésé­pontján az igen agresszív bői kell fedeznie, ami csök­rendbontókkal szemben az kenti városgazdálkodási ke­egyik rendőr fegyverét hasz- rétét. nólta. Egy húszéves tüntető A tengermelléki városban a kórházban belehalt sérü- szerdán és csütörtökön rend lésébe. és nyugalom volt — közöl­Az ügyben a krakkói ka- ték Varsóban, hozzátéve, •fonni ügyészség vizsgálatot hogy minden gdanski üzem­indított, amelynek megálla- ben és vállalatnál rendes ket rongáltak meg. A velük pítósa szerint a rendőr köz- munka folyt. Haderőcsökkentési tárgyalások 0 Bécs (MTI) szóvivőjének tájékoztatója Csütörtökön megtartották szerint a bolgár küldöttség Bécsben a közép-európai vezetője aggodalmának adott fegyveres erők és fegyverzet hangot amiatt, hogy a NA­kölcsönös csökkentéséről fo- TO-tagországok — lég­lyó tárgyalássorozat 317. ple- utóbbi, júliusi tervezetük náris ülését. A tanácskozó- szerint — a bécsi tárgyalá­son Bulgária küldötte. Lu- sok eredeti mandátumát bomir Sopov nagykövet megkerülve' csupán a had­mondott beszédet erők csökkentéséről kíván­A szocialista országok nak tárgyalni. 0 Bécs (MTI) A Bolgár Légitársaság Burgasz és Varsó között köz­lekedő menetrend szerinti já­ratát csütörtökön Bécsbe té­rítette egy lengyel géprabló — jelentette az osztrák APA hírügynökség. A bécsi rend­őrség a légikalózt — aki az egyik stewardesst megsebe­sítette — őrizetbe vette, s közölte: minden szükségest megtesz, hogy a gép 70 uta­sával mielőbb megérkezhes­sen Varsóba. Krasznodár — ajándék Kubány fogalma számunk- bereket. Megelevenedik Szo- deteit képviselő művek, tőr­ra a gazdag aratással, a jól esi, az üdülök paradicsoma, ténelmi festmények, portrék termő fekete földekkel forrt Novoros/ijszk. a II, vyághá? sorakoznak a termekben: össze. Itt tenyésztették ki a .borús csaták színhelye, Áhít-.Borovikovszkij II. Katalin­Bezosztaja, »z. Aurora búza- pa, a. gyertkváros. Megi§- ról készült portréja, Vene­fajtákat, ..g- nagY- olajtaHal- meriük>> a- i kubanyf Íéketiií cianov — az "eíso orosz táj­mű napraforgót, a magas földet, amelyen a gyapotot képfestő munkái, Szurikov t.erméshozamú kukoricát. A kivéve minden mezőgazda- történelmi témájú vásznai, kubányl terület — mely az sági kultúra megtalálható. Ajvazovszkij tengerei. Repin Elbrusz hegyei közt eredő Citrom-, tea-, gabona-, ku- portréi, Stskin erdői, Pole­folyóról kapta nevét — a koricaföldek, kertészet, zöld- nov tájképei, Szeröv franciás Nyugat-Kaukázus hegyeinek ség, gyümölcsös váltakozik, festményei, szomszédságában fekszik. A Száz éve termelnek itt szőlőt. az OBI küldöttsége 0 Budapest (MTI) Csütörtökön hazaérkezett az Országos Béketanács kül­döttsége, amely a szocialista országok békeszervezeteinek — a Szovjetunió megalaku­lása 60. évfordulója alkal­mából — Kijevben rendezett találkozóján vett részt. Sar­kadi Nagy Barna, az OBT főtitkára, a magyar delegá­ció vezetője, hazaérkezése­kor nyilatkozott. — A Szovjetuniónak ki­emelkedő szerepe van a bé­kéért, a népek egyenjogúsá­gáért es barátságáért vívott harcban, állapították meg a tanácskozás résztvevői — mondotta. — A szocialista országok békemozgalmainak képviselői a találkozón vé­leményt cseréltek a két- és többoldalú együttműködés kérdéseiről, s kölcsönösen fontosnak tartották, hogy hatékonyabbá váljék együtt­működésük. Ünnepélyesen fogadták a Pajzs '02 hadgyakorlaton részt vett katonákat szédében hangoztatta. 0 Budapest (MTI) Csütörtökön Zalaegerszegen néphadseregünknek a ünnepélyesen fogadták a Varsói Szerződés hadseregei­hogy Pajza 82 hadgyakorlatra kijelölt egységei sikeresen és fegyel­nek Bulgáriában megtartott mezetten teljesítették fel­Pajzs '82 hadgyakorlatán adatukat, magas fokú kato­részt vett magyar katonai nai felkészültségről tettek ta­alakulatokat. A gyakorlaton núságot. Ezt bizonyítja az is, sikeresen szereplő egységek hogy a résztvevők közül töb­a váras új, ez alkalomra zászlódíszbe öltözött főterén sorakoztak fel. ahol a zala­egerszegiek ezrei köszöntöt­ben megkapták a „Fegyver­barátságért'' bolgár kitünte­tést. A város lakossága, politi­ték őket. Varga Gyulával a kai és társadalmi szervei ne­megvei pártbizottság első vében Kustos Lajos, Zala­titkárával az élen ott vol- egerszeg város tanácselnöke tak a megye és Zalaegerszeg üdvözölte a hadgyakorlatról város politikai és állami hazatért egysegeket, szerveinek vezetői, valamint Az ünnepségen elismerése­a társadalmi szervek és a ket. miniszteri kitüntetéseket, társ fegyveres testületek kép- soron kívüli előléptetéseket viselői. A fogadási ünnep- adtak át azoknak, akik ki­ségen a Himnusz elhangzá- emelkedően szereneltek. Az sa után Mórocz Lajos altá- ünnepélyes fogadás a felso­bornagy köszöntötte a fel- rakozott egységek díszmene­sorakozott egységeket. Be- tével ért véget. A bonni kormánynyilatkozat visszhangja 0 Bonn (MTI) A nyugatnémet tőkés gaz­dasági és pénzügyi körök helyeslő támogatással fogad­ták Helmut Kohl kancellár szerdai kormánynyilatkoza­tát. A német kereskedelmi és — Ha Kohl kancellár a kerülte el a figyelmét, hogy szövetségi gyűlés előtt azt az NSZK kancellárja ter­mondja, hogy az Amerika- mészetesen csak az NSZK val való szövetség a német nevében beszélhet. A német államérdek központi ténye- birodalom a hitleri háború zője, nos. akkor ebben az tüzében, és különösképpen a NSZK politikájának egész Vörös Hadsereg csapásai jelenlegi ellentmondásossága alatt elenyészett. A háború A Kubány folyó és az Azovi- Szocsi közelében teaültetvé­tenger bőven termő síksá- nyek zöldellnek. Ennél észa­gai, a Fekete-tenger szub- kabbra már nem terem meg trópusi üdülőövezete, ter- a tea. Az itteni viszont vi­mészeti kincsekben és szép- lághíres — a krasznodár! ségekben gazdag vidék. erős fekete ital. Központja a fekete-ten- Városnézés közben meg is gerl kozákok által 1793-ban kóstolhatjuk egy hamisítat­alapított Krasznodár. Akkor lan orosz teázóban a krasz­még Jekatyerinodárnalc — nodári teát — frissen sült Katalin ajándékának — ne- süteménnyel, mézzel, gyü­vezték. Az alapítás az 1787- mölcsizzel tálalva, es második orosz—török há- Kubány — három tenger borúval kapcsolatos. Az vidéke. Az Azovi-, a Fekete­orosz győzelem után a mo- tenger természetes határai, csaras, sztyeppés Kubány s mesterségesen töltötték fel orosz fennhatóság alá került, a 49' ezer hektárnyi vízfelü­A határ védelmére II. Ka- letű krasznodári víztárolót, talin erős hadsereget ren- a Krasznodári-tengert. A delt zaporozsjei kozákokból, tároló vízével rizsültetvé­Az első csapatok a Tamá- nyeket árasztanak el. a Ku­nyi-félszigetre érkeztek. A bány folyó vízellátását biz­második kozák csapatot Cse- tosítják, partján strandokat, pega atamán vezette 1792- csónakázótelepeket, kempin­ben a mai város helyére, geket, k i rándulóközponto­amelyet egy évvel később kat építettek, hivatalosan is katonai tá- A pihenést. szórakozást borrá nyilvánítottak. Így szolgálja a Kubány folyó teltek az évek 1860-ig Je- holtágéban egy kétszázhek­katyerinodárban, amikor is táros sziget is. Csónakázók, határoztak a település pol- strandolók, kirándulók töl­gári várossá alakításáról, tik meg a szigetet. Fenyves­Ékkor 580 lakosa volt a vé- erdejében kozák kunyhó, a rosnak — ma csaknem 700 kuriny fogadja étellel, ital­ezer. lal a megfáradt turistákat. Az 1880-as években építet- Érdeklödésüknek megfe­ték meg a varos első utcá- lel6en _ sz(nházbai múzeu­ját, a mai főutcát. Bikakat mokb iskolákba< ipari vagy í°,8 L , a! ? a, gyi xLÍÍV, mezőgazdasági üzemekbe, tok haladtak ugy jelölték ki tudomónyos intézetekbe lá­az utat. A Krasznaja (Szép) to(,athatnak a vár05ba érke­utca görbületeiben máig vi- -k seli az alapítók e furcsa vo- Kn két múzeurnot válasz_ nal.vezetesét. tottam. Az egykori kozák Krasznodár — a Vörös kereskedő palotájában be­Hadsereg ajándéka — lett a rendezett történeti és ar­város neve a fehérgárdisták cheológiai múzeumot, mely kiűzése után. A forradalom több mint kétezer tárggyal, után fejlődésnek indult az képpel, térképpel, ásatási le­ipar, a mezőgazdaság, meg- iettel mutatja be a környék teremtődik a tudományos és kialakulását, természeti kulturális élet. adottságait, a város megala­A Krasznodárba érkező kulását. fejlődését. A Luna­turistáknak először a gyö- csarszkij nevét viselő. _s nyörű, 1300 személyes Auro- 1904-ben alapított Szépmu­ra moziban filmen mutatják vészeli Múzeum az orosz és be Kubány vidékét, a több ukrán művészet gazdag tár­mintszáz nemzetiségű krasz- háza. 15—18. századi ikonok, nodari területet, tájat, em- az orosz tájképfestészet kez­A látnivalóktól fáradt tu­ristáról, szállásáról, ellátásá­ról. — csakúgy, mint prog­ramjáról — gondoskodik a krasznodári Intourist. — Most épült fel a város leg­elegánsabb, 516 személyes, négycsillagos szállodája, az Októberi Forradalom terén. Egy- és kétágyas, fürdőszo­bás szobákkal, luxus lakosz­tályokkal, a legfelső emele­tén étteremmel, bárral, szau­nával, uszodával. Az autós turistákat a város közepén elsőosztályú motel várja. 15 éve épült Juzsnij (Dél) Mo­tel fürdőszobás, tévés, jég­szekrényes szobáiban 210 vendéget tudnak fogadni. Éttermében, bankett-termé­ben. teraszán az orosz és ukrán konyha különlegessé­geit kóstolhatják meg. Krasznodár belvárosa ma is alakul, változik. Régi épü­leteket bontanak — de a he­lyükre nem építenek újakat. Parkká alakítják, rózsákkal ültetik be a hajdani házak helyét. Azt mondják, Krasz­nodárban több mint egymil­lió rózsatő virít. Kádár Márta Közéleti napló BEMUTATKOZÓ törtökön hazánkba érkezett LÁTOGATÁS Kaarina Snonio finn oktatási Lázár György, a Miniszter- miniszter, tanács elnöke és Apró An­tal, az országgyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fo­gadta Eva Conrado Florest, a Nicaraguai Köztársaság magyarországi nagykövetét. A FINN OKTATÁSI MINISZTER HAZÁNKBAN HARMINCÉVES A MAGYAR SZEMLE Csütörtökön Nagy János, külügyminisztériumi állam­titkár köszöntötte a Magyar Szemle szerkesztőségét abból az alkalomból, hogy 30 év­Köpeczi Béla művelődési vei ezelőtt jelent meg elö­miniszter meghívására csü- szőr a többnyelvű lap. Kettős béklyóban I^Jintha egy kaptafára már a valóság utólagos húzták volna azame- kozmetikázására tett elnöki rikai elnöknek az utóbbi kísérleteknek lehetünk fa­időben elhangzott vala- núi. Az efféle „tévedések" mennyi beszédét. Legutóbb azonban természetesen nem a tévében próbálkozott állíthatják meg a válasz­Reagan azzal, hogy elődei- tási kampány immár teljes re, illetve a demokratákra erővel működő gépezetét, hárítsa a felelősseget a je- November 2-án az amerikai lenlegi gazdasági bajokért. Wovemöer 2 an az amerikai Szónoklataiban a másik, ál- Polgárok voksai nyomán iandóan visszatérő elem az, teljes egészében megújul a hogy nagy hangsúlyt kap- 435 tagú képviselőház, új­nak az eredmények - az Jávólasztják a 100 fős SZP­infláció mérséklésé és az adócsökkentések —, miköz- natus 33 tógjat, tobb szo­ben aránylag kevés szó vetségi államban új tör­ési k a negyvenéves rekor- vényhozás és kormányzó iparkamarák szövetsége megnyilvánul. „Nagy-Né- következményei és a háború „minden álcázást kerülő és metország" NSZK-beli hí- korszak eseményei "„.„„. , _ másképpen alakultak, mint remenvt nyujto" koncepcio- veinek — bármint véleked- Bln ieleniegi vészé ves ál­nak minősítette Kohl beszé- 4f,nlr ic ... „„ ... tíonn I61601^1 veszeiyes ai­dét. A szervezet szerint azon- JUnk ,S rÓluk ~ az allgha mal' ban a szociális juttatások még határozottabb, még na­gyobb csökkentésére lesz szükség. • . • • • viit . 7 nn.M ;t ; i i 0 Varsó (MTI) Az NSZK minap hivatalba lépeti kormányának parla­menti nyilatkozataban a Len­gyelországra és a többi szo­cialista országra vonatkozó rész, mind gondolatmenetét, mind pedig nyelvezetét te­kintve Reagan stílusát köve­ti és nem kecsegtet semmi jóval. Ezt állapítja meg a PAP lengyel hírügynökség szemleírója, hangsúlyozva, hogy az új nyugatnémet kancellár Lengyelországgal kapcsolatos megjegyzései esetleg á tengeren túli szö­vetségesek felé tett első gesztust jelentik. 0 Nicosia (ADN) A ciprusi látogatáson tar­tózkodó Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának el­nöke az ADN-hírügynökség kérdésére válaszolva csütör­tökön állást foglalt Helmut Kohl nyugatnémet kancellár kormánynyilatkozatát ille­tően. — Természetesen korai lenne még részletesen szólni a kormánynyilatkozatról, szövegének tüzetes áttanul­mányozása előtt — mondot­ta. — Ismeretes azonban, hogy a Német Demokratikus Köz­társaság számára a béke a fő kérdés; ez foglalkoztatja, jelenleg az egész emberisé­get, s ezt kell megoldani. Erősen kétlem, hogy ez le­hetséges lenne az amerikai politika feltétlen támogatá­sával. dot döngető, immár több mint tízmilliós (11 százalé­kos) munkanélküliségről és a gazdaság pangásáról. Bár elemzés még nem készült a tengeren túl Rea­gan legutóbbi beszédéről, éretemes felidézni, miként tusokén. Nem egészen" há velekedik a tekintélyes es kerül hivatalba. A amerikai politika e fon­tos eseményének jelen­tősége túlnő az eddigi — minden második évben ese­dékes — alkotmányos gesz­Time Magazin október 11-i száma az elnök egyik ko­rábbi, richmondi fellépésé­rom év múlva a szavazók magának az elnöknek az alkalmasságáról is véle­ről. A hetilap szerkesztői ményt mondanak. A Fehér bizonyára visszafogták a tollúkat, amikor olyan eny­Háznak nem a külpolitiká­hén fogalmaztak, hogy Rea- tót. hanem a gazdasági vo­gan „megbocsáthatatlanul nalvezetését teszik elsősor­tévesen kezelte a gazdasági ban mérlegre. Ezért beszél statisztikákat", és ..félreve- „ , ... . . „„ .. ,, . , ' ,. . .. mostanaban oly sokat az zeto nyilatkozatokat" tett. Az elnök ugyanis azt mond- el"ök a gazdaság állapotá­ta, hogy az utolsó négy ne- ról. Csakhogy a tények ma­gyedévben növekedett a kacs dolgok. Reagan ugyan nemzeti össztermék (gnp) gohg nem fogja elismerni, az USA-ban, s hogv a mun­de az amerikai polgárok kanélküliség már 1980-ban, a Carter-kormányzat utolsó közül e&>'re többen jutnak hat hónapjában jelentősen el egy fontos következte­fokozódott. A Time viszont téshez. Ahhoz, hogy az Lnf­halkan, ám rendkívül tár- ]áció ^ a munkanélküli­gyilagosan kenytelen kozol- , ... ni, hogy a gnp bizony négy kettos beklyojanak szo­negyedév közül kettőben rításából ez a kormányzat éppen hogy csökkent, s sem tudott kibújni, legfel­hogy 1980 második felében jebb lazitaili voU képes az kevesebb volt a munkanél­küli. mint korábban (7,8 he­lyett 7,4 százalék). egyik kötélen, miközbe.i húsba vágóan megfeszítette Mindebben egyébként leg- a másikat' Ezt a fájdalmas feljebb annyi az újdonság, hogy korábban az elnökje­löltként tett ígéretek érték­telenségét lehetett nagy biz­tonsággal megjósolni, most árat pedig egyre keveseb­ben akarják és tudják meg fizetni Amerikában. Kürti Gábor I

Next

/
Oldalképek
Tartalom