Délmagyarország, 1982. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-09 / 211. szám
2 Csütörtök, 1982. srentember 9. o* ülést tartott a MEDOSZ megyei bizottsága Személyi változás Szervezeti, személyi ügyek szagos Elnöksége javaslatamegtárgyalására ült össze ra. egybehangzó határozattal tegnap, szerdán a MEDOSZ Kovács Lajost, az SZMT OkCsongrád megyei Bizottsá- tatási Központ vezetőjét Tógának rendkívüli ülése. Ala- lasztotta meg a MEDOSZ pul szolgált Sulyok József megyei titkárává és bevámegyei titkár kérése, hogy lasztotta a megyei bizotttekintettel közelgő 60. szüle- ságba. tésnapjára, nyugdíjba me- A rendkívüIi üiésen fel_ hessen- szólalok — többek között Az ülésen dr. Dobi Ferenc, Szögi Béla, a megyei pártbia MEDOSZ főtitkára előter- zottság osztályvezetője — jesztése alapján határoztak, elismeréssel méltatták SuA döntés értelmében Sulyok lyok József munkásságát, József — aki 23 éven át dol- majd köszöntötték a MEgozott MEDOSZ-vezetőként DOSZ új megyei titkárát. — 1982. október 1-i hatállyal Köszöntötték őket az SZMT nyugdíjba vonul. A megyei vezetői is, köztük dr. Agosbizottság, a MEDOSZ Or- ion József vezető titkár. Hűtőtorony A takarékosabb vízfelhasználáshoz kisméretű hűtőtornyok gyártására rendezkedett be a Tatai Hűtőtechnika Ipari Szövetkezet. Az ipar és a mezőgazdasági üzemek egész sorában nagy mennyiségű vezetékes vizet használnak fel a gőzök, az alkatrészek, a különféle gépek és az élelmiszerek hűtésére. Az ennek során felmelegedett. további hűtésre már alkalmatlan, de még tiszta vizet a legtöbb helyen a csatornákba, folyókba engedik:A Tatán készülő új típusú torony viszont jó hatásfokkal lehűti a vizet, amelyet így újra és újra hűtésre használnak. A tornyokban rendkívül egyszerűen, levegőv'el történik a víz hűtése. Speciális betéteken műanyagelemeken pergetik le a felmelegedett, vizet és ventillátor segítségével, a levegő áramoltatásával hűtik le. Adók és adófizetők Kedvezmények a vállalkozóknak Jó adófizetők a szegedi Szeged-étterem elé a taxiál Állampolgárok. Olyan ember lomásra, akkor állítja ezt — mint a városi visszeres a lába Annál inkább meghatáronem lesz zó az adópolitika a lakása hosszú piacon. Az elmúlt két évben tanács pénzügyi osztályának várakozástól, mert hamaro- gyakran tudósíthattunk ar adócsoport-vezetője, dr. Bá- san kocsit kap. A tételes ról, hogy a lakások adásvéItnd Sándor —, aki a leg- adónál természetesen igazsá- tele élénkebb lett. Öröm ez jobban ismeri fizetési szoká- gosabb a jövedelem változásainkat. Egy sereg oka van saihoz igazodó fizetési köteennek, amelyek között érde- lezettség. A magántaxisok mes böngészni. Senki szá- nál egyszerű technikai ok mara sem érdektelen, miért miatt sem tudták bevezetni mennyit kell fizetni és az — nem kaptak taxiórát. államnak sem közömbös, hogy miért mekkora összeget ró ki polgáraira. A lakástól kezdve a kutyatartásig adó címén százféle dologért leszurkolunk valamenynyit filléres és százezres tételig. Az idén jelent meg az a rendelet, ami lehetővé tette, hogy a kisiparosok általános jövedelemadójának kiszámításánál egy új eljárást honosítsanak meg. Az új jogszabályok néhány sorompót felaz otthonra váró fiatalok, de a nyugdíjasok körében is. Hozzájárul a folyamathoz: csökkent az illetékek mértéke, például tavaly az adásvétel 17 százalékos illetékét 12 százalékra mérsékelték. A cserénél is jobban ösztönzik a feleket, hiszen most már a lakások értékkülönbözete után kell csak illetéket fizetni. Az örökösök sem mondhatják napjainkban, „segítség, örököltem!". Sokféle a méltányosság. Szakemberek szerint várható, hogy a jövő. , . , húztak. A korábbi paragraAk a magyar gazdasag- fusok megkütótték a mester pohtikaban kissé jaratos, kezét nem tudott annyi óra_ nem csodálkozik azon, hogy bért íizetnj amennvitakart. , , .. ..„..„ f. miért kap adokedvezmenyt Most már semmi sem korla. ben a lakásvásárlási i letea peremkerületben mukodo tozza és az adóaiapjából le- Kek az *llami szolgaltatas cipeszk is í pa ros, bádogos vagy irh'atja az alkalmazotti munfolttisztito. Nehany eve ta- kabért Vajon, az Új vállalpasztalhato, hogy az ado- kozási formákat, a gazdasá- gyonadó jellegük. tényleges költségeit tükrözik csak és megszűnik a vakedvezmények hatására kül- gi munkaközösségek műkövarosokban is javul a szol- dését mikepp befolyásolja a gáltatás. Pénzügyi szakemfizetési kötelezettség? Ha berek egybehangzó veleme- adóról szó eslk napjainkban, nye szerint nálunk meg nem az érdeklődők leginkább era jövedelmet, hanem a te- re a kérdésre kiváncsiak. vekenyseget adóztatják és Hosszú és kimeritó ]enne egy iparilag közepesen fej- telsorolni mi miért van, de lett orszagban ez könnyen a társasagok esetében az ertheto is. Ha parhuzamot adózásnál a következő az vonunk a haztajiban kapál- alapelv: úgv állapítják meg gato foliakertesz és egy bel- az adókuicsokat, hogy a válvarosi szabó kozott, akkor lalkozói közösség kedvét ne ilyen szempontbol az előbbi szegje de ne élvezzenek napaholvban érezheti magat, gyobb előn t mint a kisipa. hiszen az évi 150 ezer forosok. Szegeden eddig 71 rintos jövedelem utan egy gazdaságy munkaközösség forintot sem fizet, míg a sza- alakult Működésüket nem is bonal ez nem mondhato el. az adó bef0iyásolja leginAhhoz. hogy ilyen „terülj- kább hanem néhanv bürok. asztalkam' legyen az or- ratikus elja,.asi jogszabály, szagban, olvan adópolitika- ami akadalvozza a társulási kedvezmény szükseges. mint kedv kitejjesedését. Pillaa jelenlegi. (Csak zárójelen natnyilag a vállalkozók köjegyzem meg. egy rassz ado- zü, a vállalati gazdasági politikával például azt is el munkaközösségek járnak az lehet érni, hogy tojást, pn- é,en a DÉLÉP és a DÉI,, ünnepnap TERV dolgozóiból verbuválódott a legtöbb társulás. lássunk a piacon.) A kedvezményezettek köre persze sokkal szélesebb, és nemcsak a pícézhetjük ki. Dr. Balind Sándor megmutatott egy vaskos paksamétát, amelybe bepillantva a laikus számára is kiderül, a gazdaságnak milyen jótékony szelepe az adópolitika. Az ügyes, vállalkozó szellemű ember zöld utat kap az adózásban is. Ahol az állt. mi szektor, nagyüzem nem képes a lakossági igényeknek eleget tenni, ott a magánvállalkozóra vár az a szerep, hogy a hiányt megszüntesse. Kedvezmények igen széles területen, ez a legújabb jogszabályoknak a lényege. Ezt élvezik a magánfuvarozók, a magántaxisok. Jelen pillanatban például a főállású magántaxis egy évre 7200 forintot fizet, amelyet ..biztatásnak" is nevezhetünk. Többet szurkol le a tehertaxis, főállásban 12 hónapra 18 ezer forint az adója. Persze, ha ma valaki kiáll a Prosperitásuk tehát nem "fólíakertészt adózáson múlik. E rövid terepszemléből is kitűnik, így vagy úgy, de az adó meghatározza hétköznapjainkat. Hogy jó az adómorál, az köszönhető annak is, az állampolgárok ismerift kötelezettségeiket és egyetértenek az adópolitikával. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, egyre nagyobb az összhang az egyéni és a közösségi érdek között. A hatóságok pedig jól érvényesítik a jogpolitikai elveket, gyakran megadják a kedvezményeket. A progresszív és kiegyensúlyozott adópolitika eredménye az is, hogy a bevallások egyre inkább megközelítik a valóságos hasznot, ami alapja a fizetési kötelezettségnek. Egy morálisan kiegyensúlyozott helyzetnek előnyeit látja az egész város. Nem lebecsülendő összeg jut ilyen formában Szeged kasszájába. ami a város üzemeltetesi költségeinek egy részét is fedezi. Halász Miklós Kulcspozícióban V' 'állalati vezetők körében manapság séget, és rákényszerít a rögtönzésre, eseszinte általános az a vélekedés, tenkent a kapkodásra, korántsem segíti hogy a kiugró nyereség a helyi gaz- elő a szervezettebb termelés cs gazdálkodálkodás számára legalább olyan veszélyt dás feltételeinek megteremtését, tgv azreit magában, mint az alaohiány vagv a tán érthető, hogy bármiiven sokszor is veszteség. És aki megpróbál vezetni egy megfogalmazódik a követelmény: a költsébrigádot, üzemet, akár vállalatot iránví- gek csökkentésének, a takarékosabb gaztani. meglehetősen gyorsan belátja: egvál- dálkodás kialakításának szükségessége, a talán nem' megalapozatlan ez a vélekedés, termelés szervezettebbé tételének fontosNemcsak azért, mert a válalkozások a ve- sága. mindez csak kitűzött, de meg nem zetőktől nagyobb felkészültséget, a műsza- valósított cél marad már évek óta. A válki. kereskedelmi, Diaci ismeretek egvideiű lalati vezetőknek a napi feladatok mellett ötvözését kívánják meg hanem más okok egyre kevesebb az idejük és az erejük, miatt is. hogy távlati intézkedéseket igénylő tenJelenleg a vállalatok nem rendelkeznek nivalókkal is foglalkozzanak, megtelelő tartalékokkal. Elsősorban azért Igaz. hogv ezzel párhuzamosan a gvanem. mert egyáltalán nem lehetnek biz- korlatban alkalmazott vezetési módszerek, tosak abban, hogv a tartalékokkal a ké- az irányítás technikája is kevéssé korszesőbbiek folyamán is szabadon rendetkez- rűsódik. Sőt egyes helveken éppen az elhetnek. Így az erőforrásokat lehetőleg lenkezője történt az elmúlt időszakban, mindig felhasználják, ami nem is ütközik Az egyes vezetők a napi munka sodrában különösebb nehézségbe, hiszen fejlesztési elvan ügyekben is intézkednek, amelyek eszközeik. jövedelemnövelési forrásaik munkatársaikra hárulnának. Ez meghatátóbbnyire szűkösek. Márpedig kockázatot rozza a közép- és alsó szintű vezetők tevévállalni tartalékok nélkül, már több mint kenvségét is. Az irányító munka hatékonykockázatvállalás. sága. eredményessége a kívántnál csak A bizonyos mértékig egymásnak ellent- lassabban javul, a módosuló körülménvekmondó intézkedések is nehezítik a válla- kel nemigen tud lépést tartani. lati vezetők előrelátását, s mindenképpen óvatosságra intenek. Ráadásul ma még a felügyeleti hatóságok is sok esetben jobban értékelik a folyamatos, zavartalan, az alig-alig. de fokozatosan javuló munkát, mint az ingadozó, ám időszakonként kiugró teljesítményeket Mindemellett tény, hogv terjedőben van a kockázatvállalás, és ez elsősorban a külpiaci hatásoknak köszönhető. Annak például. hogy amennyiben egy vállalat a jelenlegi viszonyok között továbbra is ex A megoldás a népgazdasági irányító munka korszerűsítésében és a vállalati vezetésben alkalmazott módszerek fejlesztésében, a szakemberek felkészültségének növelésében egyaránt keresendő. ' Ehhez belföldön is olyan feltételeket kellene kialakítani, mint amilyenek ma csupán az exportáló vállalatokat kényszerítik igényes munkára. Ha a gazdálkodási hiányosságok miatt bekövetkező pénzügyi nehézségek a mainál súlyosabban portálni akar. vagv adott esetben növelni érintenék a vállalatokat, ha adott esetben kívánja kivitelét, esetleg új piacokra kí ván betörni, akkor a kedvezőtlen hazai számolniuk kellene a megszüntetéssel, vagv állóeszközeik értékesítéséből kellefeltételek miatt szinte a lehetetlenre kell ?.e kiegyenlíteniük tartozásaikat (ami szín vállalkoznia. A hazai háttéripar ugyanis számottevően elmarad a feilett országokéitól. az anyagbeszerzés hosszadalmas és nehézkes, a kooperáló partnerek egyáltalán nem érzik selejtes munkájuk következményeit. Ilyen körülmények között természetesen növekszik a vállalati vezetők szerepe. Eltén az egység korlátozott mértékű felszámolását jelenti), akkor feltehetően gyorsabbá válna az alkalmazott vezetési módszerek korszerűsítése is. Talán nem túlzás azt állítani, hogv a kedvezőtlen körülmények ellenére tapasztalható némi javulás, ami a kulcspozícióba kerülő vállalkozókészség'.!, innovatív sósorban rajtuk múlik, hogv teljesíteni vezetők személves érdeme is. Csak a fotudják azt. amit vállaltak, vagv amit vál- Ivamat nem elég gvors. Manapság pedig az lalni kényszerültek. A gond csak az. hogv 'dó is mind jobban sürget. A túlzott óvamindez bizonyos mértékig háttérbe szorít- tosság is kockázatos ... ja a tervszerű, előrelátó vezetői tevékeny- Pichlcr Ferenc Elismerés a gázkitörés megfékezőinek A füzesgyarmati gázkitörés megfékezésében kitűnt dolgozókat köszöntötték szerdán az Ipari Minisztériumban. Az ünnepségen bizonyította, hogy a hazai kitörésvédelmi mentőszervezet szakmai alkalmassága, szervezettsége világszínvonalon van. Kiképzési rendszere, Méhes Lajos ipari minisz- eszközellátása. felszerelése ter mondott beszédet. Jelen korszerű, s mindez jól szolvolt Horváth István bel- gálja a gáz- és olajipar, a ügyminiszter. Kovács Lász- népgazdaság céljait. Utalt ló. a bányászszakszervezet arra. hogv a magyar kitöfőtitkára. képviseltette ma- résvédelmi szervezet a gát a Honvédelmi Miniszté- KGST-tagállamok közötti rium és a tűzoltóság orszá- együttműködésben kijelölt gos parancsnoksága is. koordinátor. Ez a bizalom Méhes Uajos méltatta a nem véletlen, hiszen a szerkitörés elhárításában részt- vezet eredményei világvivevők magas fokú szakmai szonylatban is kiemelkedő, tudását, és tapasztalatát, pél- ek. das. összehangolt munkájú- A mjniSzter köszönetet kat. erőfeszítéseiket, aldozat- mondott a füzesgyarmati kész magatartásukat és töretlen kollektív szellemüket. Hangsúlyozta: a fü/.esgyargázkilörés megfékezésében részt vett dolgozóknak, külön méltatva a tűzoltóság Idegenforgalmi gyorsmérleg Az Országos Idegenforgal- gesen gyorsabban, 41 számi Hivatal most adta közre zalékkal a kirándulóforgatájékoztatóját az év első hét lom. Ez utóbbi nagysága elhónapjának idegenforgalmi érte a félmilliót. A forgaeredményeiről. lom ez évi megélénkülése AZ adatok szerint a for- ^"TE valamennyi partner galom legfontosabb minősé- tókes orszagra jellemző. a gi vonásai kedvezőbbek a meghatározó szerepet azon- _ tavalyinál, az idegenforga- ban továbbra is Ausztria es kivételével csökkent az elloinból származó bevételek 7 sz NSZK játssza: a turisták múlt évhez képest, a tuszázalékkal nagyobbak az mintegy háromnegyed ré- nsták. átlagos tartózkodási előző évinél, s csaknem két sze ebből a két országból ér- ideje azonban meghosszabés félszeresen haladják meg kezik. A vendégek 20 szá- bodott. Kedvező, hogy a ruzalékkal több időt töltöttek belelszámolású országokból nálunk, mint az elmúlt év érkező turisták lényegében hasonló időszakában. A tő- ugyanannyi éjszakát töltötkés forgalomból származó tek el a kereskedelmi száleddigi összes bevétel meg- táshelyeken. mint tavaly, s haladta a 4 milliárd fo- többet is költöttek az elmivel kisebb ütemben nőtt rintot — változatlan árfo- múlt évinél, mintegy 30 száa turisták száma, de lénye- lyamon számolva körűibe- zalékkal. a kiadásokat. A tőkés országokból öszszesen 1.4 milliónyian látogattak Magyarországra, egyötödével többen, mint tavaly ilyenkor. Ennél valamati eredményes munka is agységeinek áldozatkészségét. a honvédség különleges egységeinek helytállását, a rendőrség közreműködését, a mentők szakértelmét. Az ipari miniszter 28, kiemelkedő munkát végzett dolgozónak nyújtotta át a Kiváló Bányász, és a Kiváló Munkáért kitüntetést. 25-en miniszteri dicséretben részesültek. Ezt követően Horváth István belügyminiszter a gázkitörés elfojtásában résztvevők közül egy belügyi dolgozónak Kiváló Szolgálatáért Érdemérmet nyújtott át. 22-en miniszté. ri kitüntetésben, illetve 3-an miniszteri jutalomban részesültek. A KISZ Központi Bizottsága által adományozott kitüntetést 7-en vették át Juhász Andrástól, a KISZ KB titkárától. (MTI) lül 40 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest Ezen belül egy-egy látogató átlagosan 22 százalékkal többet költött, mint tavaly ilyenkor. A rubelelszámolású országok forgalma a Szovjetunió ÉlelmiszerAz élelmiszeripar mikrobiológiai és higiéniai kérdéseiről tartott országos tanácskozás fejeződött be szere dán a szolnoki kereskedel' mi és vendéglátóipart főiskolán. A Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület rendezvényén résztve vő mikrobiológus szakméK nökök két napon át ismer kedtek azokkal a legfrissebt tudományos vizsgálati módszerekkel, amelyeket az utóbbi két évben dolgoztak ki a Kertészeti Egyetem, a Konzervipari Kutató Intézet, és a Fővárosi Köjál szakemberei. Mint a tanácskozáson elhangzott, a nagyüzemi élelmiszervizsgáiatoknál egyre sürgetőbb az ismertetett eljárások hasznosítása, minthogy az iparág külpiaci versenyképességét csak az előállított termékek minőségének javításával erősíthetik. Egyes külföldi országokban újabban az is követelmény, hogy a termékeken pontosan fel kell tüntetni a gyártásnál alkalmazott szereket, toxikus anyagokat, fezeknek a feladatoknak a megoldására a minőségellenőrző és vegyvizsgáló intézetnek és a gyártóknak egyaránt fel kell készülniük, egyebek között korszerű laboratóriumok megteremtésével, a vizsgálati adatok számítógépes feldolgozásával, s az új eredmények gyors és széleskörű terjesztésével. Bejelentették, hogy a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium megbízása alapján elkészítik a gyártás gs ellenőrzés egységes követelményeit összefoglaló adattárakat is. amelyekben közzéteszik a magyar élelmiszeripar legfontosabb termékeinek technológiai leírását.