Délmagyarország, 1982. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-25 / 225. szám

»V Szombat, 1982. szeptember 25 •jr •s Tükrös szív, mézeskalácsból Szombat, kora délután. Bundlk némi töprengés után. választotta ezt az időpontot. Jócskán benn jártak az augusztusban. A kánikula még változatlanul tombolt, de a fényben volt már valamiféle csalékony megfáradtság. Egy simanégyeí tujára kapaszkodtak fel a Rózsa utcánál és — miután átvergődtek ,a kitérőkön — a Vám térnél kaszálódtak le róla. Bundik elébb némi kísértést érzett, hogy jobbra kanyarodjanak, a Szabadkai út_ a Móra-pálya. esetleg az alsóvarcei temető felé, de végül aztán maradt az eredeti tervnél. Nekiindultak a Szent Antal utcán. Beán gézruha, íent átbarnállott mellbimbóinak udvara, derék alatt meg a bugyiháromszög hal•xanylilája. Mintha haránt kettészeltek volna egv esipkés fazonzsebkendőt, aztán fehér zsinórokkal íelsiícrszumoztuk. 1. r — Sokat megyegetünk majd? 1— ezt Bea még otthon kérdezte, a napfényben fürdő másfél szobásban, és szemlét tartott cipőállománya felett. Bundik szűkszavúskodott, mintha titkolózhatnékja lenne, pedig csak morcogott kissé. Tegnap este eszébe jutott hirtelen: — Hová tetted a mézeskalácsodat? — Még a múlt héten kint járlak az ipari vásáron, ott ajándékozták meg egymást. Bea egy kakast vett Bundiknak. Bundik mézeskalács szívet neki. A mézeskalács szív hamisítatlanul originált termék volt. „Szív küldi szívnek ..." cifrázták a betűk. Közepében persze tükör, annak rendje-módja szerint. Bundik a mézeskalács kakast fehér szalaggal felkötözte a könyvespolc egyik feketére mázolt vas tartóoszlopára. — Hová tetted a mézeskalácsodat? — kérdezte most, mikor pillantása a megbéklyózoU kakasra tévedt. Boa rezzenéstelen arccal mondta: — Megettem. — Bundik megkapaszkodott a fotelkarfában: — Micsoda?! — Mondom: megettem. — Beu elismételte, immár tagoltan: — Meg-et-tem. Bundik mintha elkezdett volna zuhanni, valahová lefelé, egy töksötét aknába. Megette Mit megette?! Felzabálta. A düh és a felháborodás mely lélegzetet vétetett vele. Felzabálta. Tán még a tükröt is. Ahelyett, hogy... Bea végül mégis csak a tfzccnlis sarkú szandál mellett döntött. — Legfeljebb majd levetem, ha kidöglök. — Ezt a tízcentist szerette a legjobban. Beának ruganyos járása volt, nagyokat lépett, mint a sudár nők általában. S e tüsarkútól minden lépesnél szinte meghullámzott a teste. — Es legalább jólesett? —Ezt Bundik csak nagy sokára kérdezte. — Nem túlságosan. — Bea lebiggyesztette az ajkát. — De nem találtam itthon semmi kaját. Száraz volt, rágós, meg olyan festékízű. A tükör Is? — akarta nekiszegezni Bundik. De végül türtőztette magát, lenyelte a mondatot ríi Beát, akárha az időgép volánját markolná, már-már görcsösen. Bea intenzíven csókolt, részt vett az akcióban minden porcikája. Bundik a csók szüneteiben vállára támasztotta állát, úgy bámult a messzeségbe, a szomorúfűz levélfüggönyének hasadékain át a Mátyás templom irányába, a megkopott festésű oromfalak, a valamikori ferences rendház felé. Ezerkilencszázötvennégy. Bea nyolc évre rá született. Akár M. lánya is lehetne. A lánya. M.-nek két fia van, s M. — mint várható volt — belehájasodott a szülésekbe, férie elhidegült tőle. s M. már évek óta azon töri a fejét, miként állhatna illőn boszszút ezért rajta. Már elhagyták a gumijavitó kisiparos emeletes csodapalotáját. bekanyarodtak elébb a Tisza Lajos, majd balra a Kantor utcába. Csupán néhány lépés, gondolta Bundik. Mindössze néhány lépés. Ott. ahol a Barát utca megbicsaklik és elfordul a Mátyás tér felé. Akár egy ipszilon. Az. ipszilon egyik szára a Révész utca, s ahol találkozik a talpvonaflal, igen. ott áll az a bizonyos szomorúfűz. Törzsét teknő alakban kivájta az enyészet, mindazonáltal hősiesen tartja, magat, amikor eljön az ideje, belómbosodik, ámyékvető koronát nevel. Enyhe tenyérmozdulattal megállított* Beát és magához vonla. Igen, akkor ezerkilencszázötvennégyben: mindig megálltak itt. Néha M. kezdeményezett, ő fordult szembe vele a szomorúfűz alátndázó ágbogát közt. M., aki már csupán egy emlék, elmosódó lenyomat a memóriahárlyan. Lundik. szoroson tartotta 3. Nem, nem engedte Bejít leülni. Pedig látta, vágyakozón pillog a Mátyás téri padok felé. Szenvedj csak gondolta Bundik. Szenvedj csak, a hiúságodért. Üjra eszébe jutott a felfalt mézeskalács szív. Ezt sem tudta még megemészteni. Ment tovább vele, a megszokott útvonalon. Akár egy szélesre taposott indiánösvényen. Földműves utca, bal fordulat: Dobó utca (az iskolánál), aztán merész ívben jobb felé. Igen, ez már a Váradi utca volt, tiszti házakkal, kerítésekkel, eltéglásított napsugárdíszekkel, deszkarácson átindázó futóbab-vegetációval és a portamélyekről előtüremlő disznószarszaggal. Bea elhúzta a száját. Húzzad csaki — gondolta Bundik. Húzzad csak, akár a füleimpádig. Némi elégtételt érzett, s a lelke mélyén azt kívánta, bárha hosszan eltartana még ez a disznószarszag, egészen a Szabadság térig, s lenne olyan masszív, hogy a szaglás monstre tömböket szeletelhetne ki belőle. A Szabadság téri focipályón nagyokat dübbent a labda. Sok néző. meghúzódott a Paprikás Csárda falánál, az árnyas fák lombkoronája alatt, ablakpárkányon hűsöltetve nagyfröccsét, korsó sörét. „Hajrá!" „Hajrá!" „Hajráááááá!" Ez akár nekünk is szólhatna. Budik balra fordult. A Kisfaludy utcai árokparton mindenfelé húsos levelű liliomok. Csak három ház, visszafelé. Mindössze három. Akkor, ezerkilencszázötvennégyben a Nyíl utcai saroktól futottak idáig a nyár közepi záporban. Csak úgy porzott a víz a téglaiárdan. Bőrig áztak, mire eltaláltak ide, e félig-meddig védett szárazkapu bejáratig, mely fölött egy gipszből formált lófej ugrott elő a falsíkból. M.-et beszorította a zöldre mázolt kapuszárny és a falszeglet közé, úgy rántotta magához, átnedvesedett ruhájuk egymáshoz tapadt, s szinte már gőzölgött a két fiatal testből előcsapódó forróságtól Még. Még, még. Most, ebben az aranyló napsütésben _ Bundik megpróbálta maga elé képzelni azt a záporos nyárestét. Elég nehezen ment. Bea közben kezdett belelendülni, fllint mondogatni szokta: „indított". Ajka kettős sövénye közül előficánkolt rózsás nyelve. Ahogy visszagondolt rá, M.-nek is ilyen szabályos fogsora volt, mintha gyöngyházból rakták volna ki. Sehol egy hiány, sérülés, sehol semmi aszimmetria. Bent, a kapu fedezéke mögött hirtelen felkukorékolt egv kakas. Aztán tyúkok kotkodácsolása hallatszott. — Most engedj — mondta Bea. — Engedj. Hadd térjek egy kicsit magamhoz. Bundik meg azt Rondolta: akkor, ezerkilencszázötvennégyben sokáig álltunk itt. Ruhánk is megszáradt. 4. A fólia legendája hogy a lombágak majd kitérnek szőke hajzuhataga elől. Nem is fordult hátra, úgy mondta: — Merre találunk egy klotyót? Ha nézi közben Bundikot, láthatta volna, amint elmosolyodik. Alsóvárdson klotyót? Mocsarat a Szaharában. A Paprika Csárda időközben bezárt, a Muskátli Presszót éppen tatarozzák, a Mátyás Vendéglő meg messze, akár a Tejút. Bundik. folyamatosan mosolygott — Klotyó? Az nincs. Nincs bizony. Egyáltalán. Sehol. — De nagyon kéne! — Bea már-már nyafogott. — És akkor mi lesz? Bundik: — Az ősi módszer. A legősibb. — S várta, Bea mikor fanyalodik rá, előreengedve majd őt, hogy kikerülhessen kutató pillantása vonzköréből. 5. Na, végre! — Bundik megkönnyebbülten felsóhajtott, mint aki már-már célhoz ért. Ott voltak, a Ballagi-tó soron, szemben velük egy gazból, nádból, elvadult szomorúfüzekből regrutálódott ősdzsungel, azon túl a töltés, a sínek, a Rendező-pályaudvar kusza összevisszasága. Balra, két saroknyira a Vasutasház. Kétemeletes épület, messze fölmagasodva az erre honos földszinti léptéknek. Akkor, ezerkilencszázötvennégyben nekidőltek mindig a Vasutasház falának, odanyomták két tenyerüket is, úgy várták, hogy kéztávolságnyi közelbe előttük-fölöttük eldübörögjön a pesti gyors. — Érzed? — kérdezte M.-től. M. bólintott Reszketett-rázkódott a fal. S néhány lépésnyire innét egy kút, a Hattyas sor és a Boszorkány-sziget utca sarkán. Akkor, ezerkilencszázötvennégyben ide jöttek egyenesen a vízpartról. Bundik hátát összemarták a mocsárban tenyészett szúnyogok. Csupa fehér közepű göb volt ez a hát. Bundik előrehajolt és M. mosni kezdte viszketéstől lángoló bőrét, tenyeréből"- csorgatva rá a hideg artézi vizet. Most megnyomta a fogantyút. — Huhhh! — sikkantotta el magát Bea. és alátartotta szandálos lábát a vízzuhatagnak. 6. Harmat Uteá. Bea úgy ment, olyan magabiztosan, mintha ezerszer járt volna már itt. Bundik lassabban, elgondolkodva. Mint aki belelépett másodszor ls ugyanabba a folyóba ós most a gázló ingalag köveit keresgéli. A járdát időközben kibetonozták. Alacsonyra nyírt fék lombsátra alatt- mentek, Bundik minduntalan félrerántotta egy-egy makrancos ág elől fejét, Bea viszont mintha azt várta volna, Kézzel fogható valóság a kertészetek fóliája, mégis van legendája. Visszafelé nézve, egész sor tisztázatlan dolog merül föl körülöttg. Szavahihető állítás szerint huszonöt évvel ezelőtt kezdték nálunk először növényi ágyak fölé borítani. Lehet, hogy van akkora Ielentősége ennek a lépésnek. mint az eke föltalálásának volt. Neki köszönhető, hogv újévtől Szilveszter napiáig. mindig ehetünk friss zöldséget, ha pénzünk van rá. A koraiságnak ára van hatalmas erőfeszitések vannak a fólia történelmébe beleágyazva. Amikor először találkoztam vele. az lepett meg. hogy tél derekán már hordták a havat Szentmihálvteleken a kertekből. Nem volt ideiük kivárni, amíg magától elolvad. A napokban öten-hatan összeültek a művelődési házban, hogv emlékeiket visszaidézve, a legenda néhány pontiát utólag tisztázzák". Hézagos az emlékezet, pedig ez a falu huszonöt év alatt szinte meggazdagodott a fóliából. A retekkel indult a vita. tisztázni kellett, mikor kezdtek egyáltalán korai retket termeszteni. Hitelesítő dátumok lönnek elő. ..Az édesapám ötvennégyben halt meg. és csak utána kezdődött a vago-nberakás." „ötvennégyben hoztam egv lovat a Dunántúlról, avval már vittem a retket a fölvásárló telepre." Lényeges szemDont. hogv a kereskedelem mikor telepedett meg itt. hiszen föllendülés csak akkor várható, ha el is lehet adni. Ha valahol láttak egv nagyon szép retket, megvették, de meg nem ették. Elültették, hogy magot foghassanak. Ha a színe nem tetszett, piros céklát ültettek rrtellé. hogv a virágpora adion kölcsön egy kis árnyalatot. Állítólag a fóliát először cukroszacskó formájában ismerték meg. Ha kitörött a melegházi üveg valamelyik szeme, zacskóval ragasztotta be valaki. Kecskemétre mentek egyszer néhányan, ott hallották. lesz maid olvan takaró, amelyik pótolja az üveget, de elfér a zsebben, mert össze lehet hajtani. Hitték is. nem is. A visszaláró emlékezet most azt mondja, ötvennyolcban már volt ilyen. Mások szerint nem igaz. Az viszont biztos, hogv a sima földet takarták le először vele. Van. aki úgv tudja, kertészüveg formájú táblákat mutatott Elébb át kellett kapaszkodni a vasúti töltésen, keresztülbukdácsolni a síneken, a talpfák közé hordott ingatag kőhalmazokon, szemügyre venni mindazt, amit az utasok a kupékból kihajigáltak és beszívni a máglyába rakott vasúti talpfák szurokillatát A Ballagi-tó mezőgazdasági vidéke hirtelen tárult fel előttük. Bundik dobogó szívvel kereste a metszéspontokat, miután megadta magának az emlékek pontos koordinátáit. Végül ott állapodtak meg, ahol a kukoricás ösz.szetalálkozott az árvédelmi töltés lábazatával. Bea ledobta magáról a gézruhát és lecibálta Bundikról is az inget. Selymes fűben feküdtek. Bundik megcsókolta Bea nyakát. Sós ízű volt a lány bőre és Bundik is izzadt, hisz annyira megszorult itt a hőség. Érezte, gerincoszlopa kígyóvölgyében mint csordogál a veríték. S csorgott az álláról is, le a lóherelevelek közé. Az egyik lóherelevél pont olyan volt, akár egy mézeskalács szív. S tükör közepén a rájapergett verítékcsöpp. Katicabogár tollászkodott rajta, körülötte hangyák rohangáltak. Bea ütemesen ringatta Bundikot. Bundik közben ezt gondolta: de hát, mivégre?* Ugyan, mivégre? ... PAPP ZOLTÁN ben már a szövetkezetnek is volt íoliateleDe. és egy évvel később a központi maiorban is lett. Másik újítás: ha időben elvetik az uborkát. a paprika palántáig után igen korán szedhetik azt is. Háromszoros a haszon! Akármilyen furcsa, úiítással ér föl az is. hogv a kereskedelem hozzáadta a ládákat. Addig ott számolták csomónként az átvevő előtt, igenigen hosszúra nvúltva a sorokat. Bizalom is kell a kereskedelemhez. Arra már én is emlékszem, írtam is róla, hogy adóval verték agyon a kezdeti sikereket. Az érveimre is emlékszem: mire a mezőgazdaság fölébred, itt már valutát termelnek. A létezhető legolcsóbban, hiszen az államnak semmit nem kell befektetnie, be a paprikavállalat ötvennyolc után. de azt nem tudni, pontosan mikor. Ismét biztos: műanyag zsákokat varrtak össze először, mert a ragasztás technikáiát nem ismerték. Ragasztani Tápéra iártak. valamivel később. Az is biztosra állítódik, hogv hatvanban már fóliaalagút is volt. Ámorfáról szedtek vesszőt, mert az iól hajlítható. Az élelmesebbie már ősszel leszurkálta, hogy ne a fagyos földben kelljen bajlódnia vele.* Talán Karsaiék kezdték először, de erre a fölvetésre is ilven válasz érkezik: „A fene emlékszik olvan nagyon vissza!" Karsai József mellett a Tombácz Balázst is említeni kell. és a gyorsan követőeket is. Papdi Józsefet. Németh Pista bácsit az Ökrös ángyiékat (Olasz Sándorné). Jójart Józsefet. Csánvi Ferencet. Szekeres Pistát. Haidú Józsefet, Kószó Jánost Katona Józsefet, és utána az egész falut. Helvbéli flflka is iárult hozzá azonnal. Kitalálták, ha egyszerre vetik el a retek mágiát a naorikáéval. mire kikel a paprika már szedni lehet a retket. Egyszeri munkával tlupla haszon. Az is nagv előny volt. hoev legalább három hetet nvertek a paprika Dalántálán. Még Kalocsa környékéről is ide iártak palántát neveltetni. Hiteles adat: Bodomban (a Holt-Tisza mellett) hatvannégycsak a kezét kinyújtania érte, Egyszercsak elmaradtak a fóliát méregető hivatalnokok, termelhettek nyugodtan. Jöttek az újítások később is. Magas sátrakat húztak, hogy beférjenek alá. Volt, aki a fűtést is kipróbálta. Az is lényeges, hogy állandó kapcsolat akkuit ki a kutatókkal, mert itt hamar megfogadták a szavukat. A magas fóliát is ők találták ki. A dupla födelű sátrat is. de azon módosítottak egy kicsit. A két fólia közötti levegő jó hőszigetelő, de itt nagyobb hézagokat hagytak. Második takarónak viszszahozták az , egészen alacsony alagutas rendszert. Amikor jó az idő, leveszik, amikor hideg van, betakarják. A legenda bogozgatása közben arról is szó esik, mi lesz ezután. Kiderült közben, hogy a paprikát azonnal a termőföldbe lehet vetni, nincsen szükség annyi palántára, a retek pedig hol beüt, hol nem. Az itteniek szerint a fölvásárló kereskedelem erős akaratából kiindulva sikerült agyonverni az árakkal. Itt lenne vége a legendának? A visszaemlékezők egyike Igen tömören fogalmaz. Azt mondja, ha lesz olyan kereskedelmi szervezet, amelyik tud adni jó vetőmagot, és meg is veszi, ami terem belőle, akkor nem kell fél- ' tenünk a fóliázókat. Ha arra kényszerül a termelő, hogy maga kereskedjen is, vissza fog esni az egész, mert aki kereskedik. a termeléstől looia el az időt. Ha olyanok lesznek az árak, 1. >gy leszedni nem érdemes érte, biztosan abbahagyják. Evvel a gondolattal a jelenlevők mindegyike egyetért. Avval is, hogy a termelést szervezni kell, de csak hozzáértéssel lehet segíteni. A bizonytalanság, a hullámzás mindig visszaüt. Lépten-nyomon tapasztalják például, hogy a méregdrága vetőmag címkéje alatt nem az van, amit várnak. Csak az ára hamisítatlan. Annyi pénzért már érdemes csalni? Harangot kongatnának a fólia fölött? Éppen ott, ahol leghamarabb kezdték? Ahonnan a legtöbb jó példa szétáradt? Talán van annyi rugalmasság termelőkben is, kereskedőkben is, hogy komoly hanyatlástól . nem kell tartanunk. Csak a teljesség kedvéért írjuk le, hogy csirkét is tenyésztenek már itt is fólia alatt, noha a csirke se a retekhez. se a paprikapalántához nem hasonlít. Érdemes azonban megismételnünk a bölcs vélekedést: a termelést szervezni kell. Jól szervezni, hogy jól termeljenek. Biztosra vehető ugyanis, hogy a fóliában rejlő lehetőségeket még nem bontottuk ki teljesen. Mint ahogy az is biztos, hogy a korai zöldségre' itthon is szükség van, és külföldön is eladható. Huszonöt év tapasztalatai között az Is ott áll hogv újra ke!l gombolnunk a lajbil, ha valahol eltévesztettük volna. HORVÁTH DEZSÜ *