Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-10 / 186. szám

* 4 Kedd, 1982. augusztus 10: Kajak-kenu Három országos bajnoki cím együtt Köszönet ezért Bajkán Já­Váradi nosnak.) A SZEOL AK kajak-kenu -nanyoztaK. annyira szakosztálya hasonlíthatatlan érkeztek a célba, sikereket ért el az idei baj- Márton az ifi női verseny- A SZEOL AK versenyzői­nek i év során. Bizonyára zek bravúrjáról beszélt, nek eredményei: Kézilabda Tornagyőzfes a Szegedi Volán SC novics helyett Csincsák, a 75. percben, illetve Takó he­lyett Tóth, a 60. percben. Gólszerző: Kovács, a 31. percben. Sárga lap: Hevesi, a 47. percben. Szögletarány: 8:6 (6:2), a SZEOL AK javára. Ez a bajnoki év is „jól kezdődik" — mondták lép­ten-nyomon, iróniával, hét­Európa­Vereség az idénynyitón Bajai SK—SZEOL AK 1-0 (1-0) Baja, 8 ezer néző (!). Ve- lető csak arra ösztökélte a zette: Huták, (kitűnően). fiatal labdarugót, hogy „lép­Baja: Majzlinger — Gla- íen" a labda után... ^^ _ _ „„ vatity. Szabó, Rott. Popp — Bajan a mérkőzés kezdete ismétlődően a kajakosok és fiú (Korom, Petrovics) si­Pésti. Szűcs, Prikidánovics elott 2 órával mar zsúfolásig a kenusok sikereiről olvas- keréről. Beszélgetésünk köz­— Kovács, Keresztes, Jani- meRlelt a stadion. Kezdes hatnuw lapunkban. Világbai- ben Rózsást Győző szakosz­csák. Edző: Rónai Sándor. utan azonnal a vendegek ra- „okl ^ iBV-sikerek után if- tályvezető érkezett. — Ré- .. ........ .PrP„„_m SZEOL AK: Hornyák-He- Sadtak magukhoz a kezde- iú&dg, és 1unior országos szemről a legértékesebbnek Kálmán K IV innn vesi, Kozma Z„ Kutasi, Sza- menyezést, a hazaiak elfogó- ba noki győzelmek soroza- a K IV. 500 méteres ' " bó — Orosházi, Repka. Ta- kottán, nagy lampalazzal táró] értesülhettek. most döntő győzelmét ta. kó, Gruborovics — Magyar, küzdöttek. A 12. percben legutóbb szombaton és va- Nagy élmény volt látni a vn-mzi Knnn un Deák. Edző: Kaszás Gábor. Repka került nagy gólhely- sárna, pedig Szolnokon ül- férfi 10 ez-esek versenvét is. há"s váradi Hanekám" Csere: Kovács helyett Ra- a 16-oson belülről le- tek térdeltek hajóba leg- ahol a két szegedi fiú Ko­dics, a 65. percben, Prikidá- adott lövése azonban a ke- -obbiaink az országos bai- rom Ferenc és Petrovics feltűnt már olvasóinknak. Svidró József pedig a kitű­hogv nem múlik el hét és nőén taktikázó két szegedi Szombat: Nők. K. II. 500 m: . . 4. Villám Ildikó—De­meter Irén Férfiak. K. 1. 7000 m: ... 6. Korom Fe­renc K. II. 1000 m: ...6. Ró; om Ferenc—Petrovics m: , , 6 SZEOL AK. C. VII. tartom. ;oo m. 3 SZBOL AK (Farkas Salánki. Bodó. Bo. A csehszlovákiai Martin­ban befejeződött a férfi ké­zilabdatorna, melyen a Sze­gedi Volán csapata képvisel­te a magyar színeket. A zá­rónapon a szegediek 29-26 (14-12) arányban győztek a lengyel Poznan ellen, s ez­zel pontveszteség nélkül az élen végeztek. Csizmeg).. Vasárnap: Nők. K. IV. 500 m: Országos bajnok: SZE­resztező Rottról vágódott a nokj címekért. Kálmán „profi" módon, egy mezőnybe. Egy perc múlva Az első versenynap után mást segítve szerezte meg Magyar került 100 százaié- már-már azt hittük megsza- az országos bainoki címet. OLl AK (Hrabovszky Korne­kos gólhelyzetbe, de ismét kad egv sportsikereket „zsi- 'Íven sikeres évet még nem ba Mészáros Karola. Vaskó kimaradt a kínálkozó lehe- nórtan" szállító időszak hi- zártunk, a tavalvi 73 olim- -tünde Vitáris Maria). _ Ed­tőség. A 20. percben Deák sz£n ezen a szombaton csak piai ponttal szemben. az 7'> Svidro József, Varadi elhúzott a jobb oldalon, egv harmadik egy negyedik idén 109 (!) olimpiai pontot c- vu- 500 m: • • • 2­visszagurított Takó elé. aki- és három hatodik helyezés szereztünk! (Farkas­nek lövése után az oldalhá- jelentette az eseményt. Ká- Nagv sikernek számit a k' Rod°. Bohacs. Varadi. lóban kötött ki a labda. A sa Ferenc tanítványai a kenu® 7-es csapat ezüstérme hanekam. Csonka). Nofe. K. 31. percben született a ha- c. VII. 1000 méteres döntő is. Ügv nézett ki. hogv rae»- 1 2 ezGT m: • •2- Mészáros zaiak vezető, s mint később után állhattak fel először a izokott „összeállításukban" K;,,'°la. férfiak: K. I. 10 •a­válogatott— Világválogatott 3-2 (0-2) mán. Nők. K. II. 2 ezer m: Országos bajnok: Villám Il­dikó—Demeter Irén. Edző: Svidró József. K. IV. 10 ezer utan m; ...4. SZEOL AK. hagyományokhoz, hiszen a ,,„,,, SZEOL AK az első mérkőzé- mai>d Tako es Szabó diszki- mai Sándor. Hanekam Ist- ror őrnagy sporttiszt azon­sét már néhánv év óta el- méretével középre játszott, és van és Csizmeg István. K. ban lehetővé tette Csonka veszíti Ennél a csapatnál az érkező Kovács az üres II 500 méteren negyedik indulását, ami azt ielentet­már a sem számít hogy kaPuba lőtte a labdát, 1-0. lett a Villám Ildikó— Deme- te hogv csak a célfotó . bal­egvenlő súlycsoportban van-e Szünet után már nem le- ler Irén páros. K. I. 1000 szerencsés döntése" ellenfelével Mert korábban hetett észrevenni a vendé- méteren 6. Korom Ferenc, szorultak a második helvre. Bagaméry László New York. Giants-stadion, mindig az ellenfelek indul- Sek mezőnyfölényét. Ki- X II 1000 méteren 6. a Ko­80 ezer néző. tek előnyből, most mi. hi- egyenlítődött a jatek. Az 50. ron.-Petrovics páros. K.IV. Zoff, (Puis) - Tardelli, szen két hónappal ezelőtt Perob^ Gruborovics 16- 000 meteren ugyancsak ha­Krol, Pezzey, Sztojkovics - még két osztálykülönbség belül tulzasba Vltt®_ a fod'k a SZEOL AK neRye­Coelho. Beckenbauer, (Pia- volt az együttesek között. A "élezést. ^s odtett^a^ hely- se tini 46. perc), Antognoni — Baja, a területi, a SZEOL AK Boniek (Neskens, a 46. perc- pedig az NB l-es bajnokság­ben), Rossi, Blohin (Keegan ban szerepelt! a 46. percben). Az utolsó hazai előkészü­zet. Ezután Magyar hagyta Az országos bajnokság be­ki a mérkőzés legnagyobb fejező napján, vasárnap már gólhelyzetét. Mindenkit ma- fordult a kocka. A szegedi ga mögött hagyott, már csak ka'akosok és kenusok szen­Szántó hetedik a Hecsek Kupán Világválogatott: N'Kono - leti mérkőzésen, a Szegedi Majzlingerrel állt szemben, záuós^elterftnnénnyel ^ há­Duarte (Davis a 63. percben), Dóz6a ellen már látszott, a Oscar, Romero, Junior — csapat, legalábbis támadójá­Falcao, Socrates, Zico — tékában nem sok vizet za­Belloumi, Chinaglia (Al- var. Túl könyen vették az Dakhel a 46. percben), San- utolsó erőpróbát. Arra azon­ch ez. A futballgála elérte ját, hiszen a 80 ezer néző, hogy „kiszóljon" a közönség több mint 800 ezer dollárt nek. Ráadásul azt a szúr fizetett a belépőkért és a te- kólót sértette meg, aki évek A közelmúltban Pécsett A XXIII. Mecsek Kupa rendezték meg a XXIII. Me- nemzetközi országúti kerék­él akarta a kaPus mellett rom országos bajnoki címet esek Kupa nemzetközi or- párosverseny végeredménye. húzni a labdát. amikor a ba- szereztek, egy ezüst-. eev szágúti kerékpárversenyt. Az Egyéni: 1. Scheibner (Kari­jai kapuvédő kivetődve há- bronzérem és egv negyedik ötszakaszos küzdelemsoroza- Marx-Stadt) 8:01:44. 2. Csa­rított A mérkőzés hátralevő nelyezés „kíséretében". ton a Szegedi Építők Sparta- thó (Miskolczl VSC) 8:02.34, idejében a hazaiak határt NaSy meglepetés volt a cus sportolói is rajthoz áll- 3. Hofrichter (Tyrolia) - - , ... nem ismerő lelkesedéssel K. IV. 500 méteres ver- tak, jól szerepeltek a rangos 8:03:01. ...7. Szántó Lukács ., ban maradt meg energiaja . kapuiukat s vé«üt is senyben a SZEOL-os egység eseményen. Szántó Lukács a (Szegedi Építők Spartacus) cél- például Tako Ferencnek, ^^^ Sták ei a grözelme. Sridró József ed- negyedik szakaszon harma- 8:03:40. Csapatban: 1. Kari­éző. hogy „kiszolion" a közönség- gyozeiemmei nagytan ei a ~ —m os-ni -at o játékteret. zó elmondta, hogy az erede­A SZEOL AK nem tudta * kiíráa "ennt, az, b-1 dik lett, összetettben pedig Marx-Stadt 25:21:07, 2. Start a hetedik helyet szerezte Warsawa 25:34-:23, 3. PMSC fizetett a belepokert és a te- kolot sertette meg, aki evek aiv nem iuaid ollmDÍai távon Lehetővé tet o. • • ™ , I 25:43:20, ...12. Szegedi levíziós jogdíjakból is jelen- óta a legnagyobb szeretettel kihasználni azt a pszichikai (<i " VB szerenelt egysé" meg' A Szanto« Tomoczky, Épft-k Spartacus (S7ántó A. T .. •• r. í _. i i-.. ..... ÍTMT L i CTrinr A ülrvItArf hncnr IrAf r.c7t'jl)rnvi 1Z~ CC- R, . __ . , . tós összeg folyt be az UNI- beszél a SZEOL AK játéko- előnyt, hogy két osztálynyi indulását j„v hát miat OPT3 „ i. .. 1 „ : :i i l A :i lríiilKnKcAu xrr-»14- T-nzrvrr b-Át Vt r\— . " n CEF gyermekalapjára. sairól! Tegyük hozzá, az il Vízilabda-válogatottunk ezüstérmes különbség volt még két hó­nappal ezelőtt a két csapat ^ő^trálva" az kozott. A bajaiak gyors győzelemre esélytelenek olimpiai . ., ,. , , .. .... pontokra — Mészáros Karo­kemtratamadasokra eP'tettek , meüé hárQm jfiúsá i ko_ taktikájukat. És ezt a fel- fú versenyz5t ültettek. még­adatot sikerrel oldottak meg. podig Hrabovszky Kornéli­Hatartalan lelkesedessel, áf Vaskó Tündét és Vitáris akarattal futballoztak, s ez- Máriát A három lány ed. Az ecuadori Guavaquilben mények. Nök. 200 m pillán- zel, kiegyenluettek a zó e egyébként Váradi Már­Világbajnok: Geissler ütek nagyoPD ,ateKtuoasat. tor,. A döntőben azt án kide­Ezúttai is beigozolódott, rűlt. hogy az A válogatot­Kosztolányi összetételű csa- Tornoczky pat a 12. helyen végzett. 26:35:29. Kosztolányi) befejeződött a VI. úszó-, ví- gó. zilabda-, műugró- és mű- (NDK) 2:08.66 200 m hát. Vízilabda Második a SZEOL ÁK A SZEOL AK OB l-es ví- SZEOL AK — körmérkőzé­zilabdacsapata a közelmúlt- ses tornáján a szegedi kék­. . «.-,»! . •• * ban nemzetközi tornán vett feketék a második helyet úszó-világbajnokság küzde- Világbajnok: Sirch (NDK) hogy a lelkesen kuzdo csapat t.rk saját klubjaikban ülnek részt Pozsonyban. Hal együt- szerezték meg a vendéglátó lemsorozata. Az utolsó ver- 2:09.91. világ- és Európa- sikereket tud elemi. A bajai össze csapattársaikkal. Ez a , _ . Bratislava Slavia Bratislava mögött, senvnapon vizilabda-váloga- csúcs (régi: 2:11.77, Reinisch, példa is mutatta, nem res- változás aztán azt eredmé- . . ' A jelenlevő szakemberek tottunk a Szovjetunió ellen 1980). Férfiak. 200 m vegyes, pektálják ennyire a második nyezte. hogy a szegedi fia- Stuttgart, Vointa Kolozsvár, Esztergomi Mihályt vá­játszott. A találkozó tétje az Világbajnok: Szidorénko vonalban a volt NB l-ese- t.'Jok szinte „leiskolázták" a Csehszlovákia ifjúsági váló- ]asztották a torna legjobb aranyérem volt. Eredmény: (Szovjetunio) 2:03.30. 1500 m ket! A nyitány ugyan nem menőket, és országos baino- gatottja, Málta válogatottja, kapuvédőjének. . . gyors. Világbajnok: Szálnyi- sikerült, az első hazai mér- ki címet nvertek a Rába Szovjetunió—Magyarország^ kQV (Szovjetunió) 13:01.77. közésen azonban az Ózd el- FTO és az Ü. Dózsa esvséce : ' ' ,,'f 4x100 m vegyes váltó. Világ- len. már vasárnap, javítani előtt C—VII. 500 méteren döntetlen eredmény ellenie- . Egyesült Államok lehet. a SZEOL AK (Farkas Ar­lunknek kedvezett, így egyut- (Carev> Lundquist> Gribble, B. L. vád. Salánki György Bo­A Gaines) 3:40.87. világcsúcs A, NB n tnvábbi eredmé. hács Zsolt. Varadi Sándor. (régi: 3:42.22, Egyesült Al- „yei. Hódmezővásárhelvi Kr.nekám István. Csonka MSE—Sopron 1-0 (0-0), Deb- óábor) kenusai olyan szo. Férfi kézilabda NB I B ezüstérmet. A döntő vég­eredménye: 1. Szovjetunió 5, ,g76) 2. Magyarorszag 4, 3 NSZK össz'esített 3, 4. Hollandia 0 pont. éremtáblázat: Kinizsi—Keszthely '"s versenyt vívtak. hogv Egyesült Államok 13 arany-, 3_j (2-1) Tapolca Eger 1-0 </sa't a célfotó döntött, az A zárónapon öt úszódöntőt 11 ezüst- és 10 bronzérem. („_0) " ' galgótarján-^-Ganz- Ü;pesti Dózsa javára. A nők rendeztek, amelyek során két NDK 12, 9, 5. Szovjetunió jyiÁVAG 3-0 (2-0).J Volán SC K 1 2 ezer méteres távján világcsúcs született. Ered- 5, 9, 4. _22 z v0]án 0-0 Nagyba- Mészáros Karola ezüstérmet b " .' 1)1 űvt DónnfVir,*! Hazaérkeztek a versenyzőink Ecuadorból DELEP SC—Hajdúszoboszló 26-25 (18-8) Hajdúszoboszló: 500 néző. san kezdett a szezonnyitó Vezette: Grandjean, Karsai. mérkőzésen a vendég DÉ­—- . DÉLÉP SC: Farkas — Do- LÉP SC. Az első harminc tony—Kecskemét 0-0 (a 33. . an vlS7,ont bó (4), Várhegyi (3), Danyi percben védekezésben és tá­— Villám Ildikó fcsutortokon - - — percben vihar miatt félbe­(4). Barabás (3), Paku (5), madásban is kiemelkedőt szakadt!), Siófok—Szekszárd IJ102 kérdéses volt indulata. Zsódj (1) csere: Badó. Ta- nvújtva fokozatosan sikerült 3-1 (1-0) Ózd—Dorog l-l h-szen az edzésről haref^e roás (4) Gazsó fl). Noel (1), tíz gólos elönvt szerezni. A (l-l) Nagykanizsa—Kazinc- menet kismotorjával bukott. ^^ Edző; Feuegvári Zol- második félidőben érthetet­Több mint 18 órás repülő­út után hazaérkezett a ma­gyar úszó- es vízllabda-kül­dötlség Guayaquilból, á 4. úszó-, műugró-, műúszó- és vízilabda-világbajnokság színhelyéről. A több mint kétheti vollét és a hosszú utazás barcika 3-1 (1-0). Toborzó Mi a véleménye a csapat teljesítményéről ? — Mind a 15 játékossal teljes mértekben elégedett vagyok. Régen volt ilyen összetartás és egység az szakosztálya toborzót tart Iá- együttesen belül. Szintemin- 1972 és 1973-ban született den mérkőzésen a maximu- fiúk részére. Jelentkezni le­A SZEOL AK labdarúgó­augusztus 12-én. csü­alaposan megviselte a játé- mot nyújtottak a fiuk csak het: kosokat és a vezetőket. Ma- a szovjetek elleni 7-5-os ve- tortokon délután .1 órakor a ver Mihálv, az. ezüstérmes ütésnél jött egy kis meg.n- Textümuye.k (Szeged Tol­vfzilabda-válogatott szövet- Rás. Ha ez nincs, akkor nem buhin sgt.) pályáján A je­ségi kapitánya szívesen állt gondolnánk ilyen keserű lentkezok felszerelest vigye­rendelkezésre néhány perc szájízzel a guayaquili VB-re. nek magukkal, erejéig az MTI munkatársé­Boldogan kiegyeztem ^Y fellett Volna tippelni! volna az elutazás előtt ama- . . . „„,„A_„ 170 sodik helvben de amit a A 32 hptl totonyereme- 12 lalalatos szelveny 1,8 IV io ezer méteren a sze­dontőn mű elt-ka csaoattal n-vek az iUeték levonása darab, nyeremenyuk egyen- ee,„ eevség a negvedik he­ar "a még nagy on sokáig em - után a következők: 13 talá- ként 5764 forint. 11 találatos lvCn végzett fé^ fogok - mondta Ma- latos szelvény 7 darab, nye- szelvény 2500 darab nyere- Hétfőn az wú$ási vízite­yer Mihálv. — Gerendás vi- reményük egyenként 219 ezer menyük 410 forint. A 10 ta- !epen találkoztam a sikerrel tátott „nyolcadik" gólja időn 865 forint. Ezek közül 13 ^Xémük^l íorínt" ' sze'e?Tn versenyzők edzői­beiül esejt és ezt nemcsak , . ere. nyeremenyuk 81 tonnt. ve) Kasa Ferenc elmondta, én állítom Biztos arany- p usz aara°, a n\e,e A tehtalalatos szelveny: x, nogy a hetes kenus csapat éremtől fosztottak meg ben- mény és a Jutalom együtt E j, 2, 1, 1, 1, x, 2, 1, 2, célbaérkezéséröl készült fő­nünket. 377 ezer 563 forint. 1, 1 volt. tot csaknem 20 nercig tanul* er.vbe agyrázkódást és arc­s+'-üléseket szenvedett 1) és Demeter Irén (edző: Svidró József), országos bainoki cí­met nvert! A kaiakosok 10 ezer méteres ve -sérve még hosszú ideig emlékezetes marad a szegediem számára. Két SZÉOL-os. Korom Fe­renc és a vi'-'gbamoki fcionzé-mes Petrovics Kál­mán rabolt. Ezútt'l Petro­v.cs volt a ..segítő". 5 ezer után ..szétrázták" az élme­zőnyt és Korom bainoki aranyérmet nvert. Petrovics az utolsó 100-on ..lehairázta" az O. Dózsás Lászlót, és megszerezte előkelő harmad'k helyet. K tán. len módon Nagyon jól és magabizto- építősök. visszaestek az Norvégia labdarúgó-válo- újabb futama. A brazil Pi­gatottja még sem tudja vál- quet fél távnál összeütközött lajni október végén a ma- a már lekörözött, de tovább­országos gyarországi szereplést. Az ra is erőszakosan verseny­MLSZ újabb játékpartner- ző chilei Salazarral. Baleset röl igyekszik gondoskodni, nem történt, mindössze a Esetleg Svájc jöhet szóba, brazil versenyző volt kény­az mert szeptember elejét már telen kiállni. A győzelmet korábban ők kérték. a franica Tambay szerezte » meg. A brazil autós úgy Bemutatkozott a francia yelt némi elégtételt, hogy II. osztályú Montpellier lab- háromszor arcú utotte Sa­darúgócsapatában Zombori. lazar,t" A yiadal krómkája­Már első szereplésekor el- boz tartozik meg, hogy az ismerő kritikát kapott. edzésén súlyosan megserult t franica Pírom sikeres műté­tén esett át, mindkét lábát Nem mindennapi versenyt megmentettek az amputálás hozott a Forma l-esek veszélyétől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom