Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

Péntek, 1982. augusztus 20. 11 KenyérhaMl Pakuék a kecskés utcában laktak. al6Ó vége a Szárazérre ment ki. Harmat volt különben a neve, de a faluban csak kecskésnek mondták, mivel itt mfjkegett legtöbb zöldpusztító szakállas jószág. Pakuék öröksége, az egyszoba-konyha-ereszalja, közei esett az érparthoz, ahol legeltetni is lehetett, ők mégis levágták Böbikét. Palcsi újságolta az utcán: — Megharagudtunk rá, mert finnyáskodott. Fűre, paréjra már rá ne nézett, csak friss lucernát zabált volna, tejet meg nem adott. Húst eszünk egy darabig, bizony. A kecske helyére vettek Pakuék két választási malacot, azokat meg harmadnap lefoglalta Folti, a végrehajtó. A ki tudja mióta elmaradt házadót hozta föl. s hosszan irkált valamit egy nagykönyvbe. — Ha nem fizetnek, ősszel javunk értük — pakolta el a ceruzát. — Ha ráérnek, tőlem jöhetnek. — rándított vállalat Paku Mihály. — Hol lesznek ezek már akkor! Folti ránézett, aztán megpöccintette a kalap szélét. Pakuék meg azon melegében eldöntötték, hogy mihelyt lesznek a malacok olyan 60—70 kilósak, leölik őket. Hadd egye a fene a községháziakat. Június derekán azonban valósabb gondok jelentkeztek. A pailásról elfogyott a búza, nem tudtak őrletni. — Kérjél kölcsön Keveházy úrtól, mondjad neki, újkor rögtön megadjuk. Jó ember az. tavaly is adott. Két sütet liszt kéne legalább. A malmos adott is csakugyan, s Pakuné majd elrepült örömében. Így meglesznek valahogy Péter-Pálig, akkor itt az aratás, s a részeseknek szoktak előleget adni. Csak ne lenne olyan nagybeiű a két kölönc. — Olyanok, mint a sáskák, egyszer megesznek engem is — szokta mondogatni Pakuné. ha megállt trécselni. Különösen Palcsi. a nagyobbik, alig 11 esztendős még, de olyap, mintha nem volna feneke a gyomrának. Agyas kisgyerek, s akár a tűzláng maholnap nem bírok vele. Miska csendesebb, s n«m is eszik annyit, annak elég ha egy darab kenyeret nyomok a markáha. Hegy mi lesz velük ebben a gyalázatos világban, nem tudom. Ha ráért egy kicsit, nyalta-falta őket. Igaz, a- keze gyorsan eljárt. minden kópéságot pofonnal intézett el, de utána puszilgatta a tenyere helyét. Nem értette, hogy Palcsi újabban miért vonakodik, ha meg* akarja ölelni, vagy lesimítani szöszke fejét. Mint a kergebirka, szalad, forog idétlenkedik örökké, közben ordít ahogy csak bír, és azt nézi, hol csinálhat valami kárt. Nem mer szólni az apjuknak, mert ha az begorombul, nem nézi hova üt. Egy langyos hajnalon kenyeret sütött. Szalmával tüzelt neki és egy kéve ropogós gallyal csapatta föl a kemence fenekét. Kapkodott. Az urára gondolt, aki napkelte óta kapálja a harmados kukoricát, neki is ott kellene lennie, hisz lassan kilencre jár a mutató. Éhes lehet már szegény ember. Egy csöpp zsírral pofon csapkodta, megsózta, összehajtogatta a nagyobbik lángost és a garabolyba tette. A kisebbiket befalták a gyerekek. Az apjuknak valót is eltemették volna, ha nem ver a körmükre. Be-benézett a kemencébe, aztán úgy ahogy rendet csinált. A maradék lisztet zsákostul föltette a kanapéra. föimázolta a konyha legkozepét, a csentrest bepakolta a kiskaszliba. vizet öntött egy tányérba, aztán csípőre tett kézzel tétovázgatott. Kinézett, mit művel a két rosszaság. Palcsi éppen cserepeket hajigált a kútba, s hogy rákiáltott, vihogva, nyerítve elszaladt hátra, a kertbe. Végre odaért az idő, kiszedhette a kenyereket. A három nagyobbat. meg a cipót. Gyönyörűen fölhasadtak, öröm volt nézni ropogó6barna színüket. Csak a hátukat égette feketére a parázs heve. de ők így szerették, jól átsülve. Legszívesebben cirógatta, csókolgatta volna a hasukat, de hozzájuk se lehetett érni, akkora haraggal csapott ki belőlük a forróság. Lerakta őket a földre, s az odakészített vízzel mind a négyet fényesre mosdatta. Megállt egy cseppet, hogy legeltesse rajtuk a szemét. Leoldotta festőkötényt. kezet mosott és bekiabálta a 'csemetéit. Rettentő szigorú arccal ada ki a rendelkezést: — Aztán vigyázzatok, két szemetek mindenen, egy pillanatra se hagyjátok nyitva a gangrostélyt. Később a malacoknak vessetek jó sok folyondárt, azon elcsámcsoghatnak. Palcsi. ha baj lesz, tudod, téged veszlek elő. Te vagy a nagyobb, neked van több eszed. Odatettem a tányérba a tegnapi két tojást, vegyél rajta Csalinál élesztőt, és tedd pohár alá. nehogy megfeketedjen. A sárgapaszulyt beáztattam, odakészítettem, csak alá kell gyújta-, nod. Idehallgass, mert nyakonváglak. Este. ha megjövök, gyorsan berántom, s ha apátok is hazaér. jól megtömjük a hasunkat. Ügyelj, a tűz pl ne aludjon. Miskát ne nyaggasd, mert ha vernyákol, téged csaplak agyon. Most mars az érpartra cimborálni, de panaszt ne halljak rátok. Ha megtudom, hogy valahol elfogadtok akár egy szelet kenyeret is. jobb ha nem is találkozunk. Engem ne hozzatok szégyenbe. tudok én nektek adni, ha magamtól vonom • is el. A kiscsirkéknek legyen vizük, délben a kása mellé vágjál nekik zöldet. Ha ti megéheztek, ott a regj kenyér a szakajtóban, egy kis zsírt is találtok a bögre feneként. de csínnyárl bánjatok vele, holnap is nap lesz, eper, meg van a fán, nincs annál fájinabb gyümölcs. A kútra, ha nincs kedved, nem muszáj elmenni, az egyik kanta még tele van. Mondom, jók legyetek, ne rosszalkodjatok, mert ha apátok megtudja. kegyetlenül elnadrágol. Na. gyertek disznófülűk, hadd adjak egy cuppanósat, meg ti is nekem, mert késő lesz mire • kiérek ... Mindezt egyszuszra és oly sebesen darálta el Pakuné, hogy Palcsi akkor se tudta volna mind fejébe ragasztani, ha odafigyel. Pár 'napja, hogy vége lett az iskolának, sajátjának érezte a világot. Alig várta, hogy az anyja kitegye a lábát, mindjárt úgy hátba vágta az öccsét, hogy az orrán támaszkodott, majd annak óbégatása közben elkezdte ostorral zavarászni a malacokat. Miután éktelen ribilliót csinált az udvaron, irány az érpárt, hogy ott átvegve a brancsban a vezérséget. Tízen-tizenketten voltak igencsak, csupa retkes bokáiú, szurtos kénű szépség, akiket tán a bába fürösztött meg utoljára. Röpült az idő. Kieszelték, hogy meg lehet natkolni a macskát, ha belebújtatják egy rossz csizmába. Versengtek, kinek hord meszszebb a fütyije. Egyikük petrót lopott otthonról, a másik meg piros feiű gyufát szerzett, ami a falon is meggyullad. Palcsi dirigált, a többi nem mert ellenkezni. Húztak egy pofazacskónyit az üvegből, és ráfújva az égő gyufaszálra, csinálták az isteni görögtüzet. Fénylett az arcuk a sikamlós folyadéktól meg az örömtől. Cigarettát sodortak száraz libaszarból, és pöfékelt önfeledten az egész társaság. Fölnyomkodták egymást a mezsgyefalak gerincére, úgy szedték ki a hátsó ereszek alól a verébfészket. Az egyik nagyeszű kitalálta, hogy a fölakasztott ember mind nagy szamár, mert ha elmarkolná feje fölött a kötelet, két kézzel megtarthatná magát és nem fulladna meg. Hát ezt ki kellett próbálni. Nagy izgalommal benyomultak Szalma Ferkóékhoz, ahol — tekintettel, hogy nekik lovuk is volt — találtak egy istrángot az istállóban. Ferkó nagyon akart legénykedni, s a többi belátta, hogy elsőbbség illeti a házigazdát. Nyakára hurkod k a kötelet, a másik végét üggyel-bajjal átvetették egy vaskampón, s ha Ferkó apja közéjük nem vágja a nyírfaseprűt, nagy kalamajka lett volna belőle. Visszamentek a pocsolyához varangyot fogni, megnyúzták őket és körülugrálták. Játszottak adj király katonát, porban hempergőztek, tyúkokat ijesztgettek, falakat firkáltak, s leginkább egymást püfölték. Már lehúzódott a nap Kiskovácsék háza mögé, de még tombolt a társaság. Palcsi csak akkor kapott észbe, amikor megpillantotta az anyját, amint villámló szemekkel, kezében a papucsával közeledett. Eszelősen rontott nagyobbik fiára, s rákezdte: — Most szorulsz, te büdös Rinaldő, hát mit mondtam én neked, amikor elmentem, ugye, hogy a szádba rágtam mindent mégis nyitva hagytad az ajtót, te isten átka, de neked örökké másutt jár az eszed, mit eszünk, ha nincs kenvér, én ezt nem élem túl, felkötöm magam isten az atyám, de előbb elpusztítalak égetnivaló. piszok kölyke, elegem van belőletek, ne jajgass nekem, még te mersz jajgatni, úgyis szétverem rajtad ezt a papucsot, mindjárt hazaér apád is. mit mondiak neki, hol a kenyér amit sütöttem, ó csak tudnám, mért ver így az isten, nesze, nesze te utca réme. hogy vesztél volna oda Tótországban, csak bánatot tudsz hozni a fejemre, de most már vége, az biztos ... Volt ám bömbölés. Hiába szalad el Palcsi, az anyja utóiérte, és vágta, mint a répát. Ömlött belőle a méreggel keveredett fájdalom. Miska is gürdölt, pedig ő nem is kapott. A szétugrasztott nénség nem értett semmit, csak Palcsi tudta, miről van szó. Jobban mondva ő is csak sejtette, mert a valóság rettenetéről neki sem lehetett fogalma. Az anyia szinte eszét vesztve tépte, cibálta. ütötte, rúgdosta hazáig, de a küszöbön kimerülten összerogyott. Palcsi a nagy rémületben észre se vette, örült, hogy szabadult, hogy nem zuhog rá az ütleg, de az eresz alatt megbotlott és hasra esett. Fölállt, akkor látta hogy csupa förtelmes sár és fehér maszat minden. A két malac egvkedvűen röfögött dúrkált, bóklászott a konvha romtói kozt. Majd szétrenedt a hasuk, olvanok voltak, mint a duda a szőrük merő kulimász. Ki tudia. mióta garázdálkodtak. Föllökték a stelázsit a vizesedényt, a sparheltot paszulyostul. mindenedül, kiették mind a négv kanvérnek a hetóeiét a miután = lisztet is leniHálták és azétonocékolták me<*h°mperf*ő-7'tek a nvúlós maszatban. Ami eso-érvtózék. fá. nvér csupor létezett mind öszszetört. Ez a borzalom tárult Vtókuné szeme elé amikor hazaért. Az a csoda, hogv meg rom bolondult A gve-ek tátott szóitól nézett a semmtóe é= fé'r.-- kezóert Ha Jebet méz l-ieveezl-Kee aoKocrotl a srtve Iféa mi-aie —er— —nA c—— 1-n- nnO^tói1 -V qz| ^oOeO-p lla—-\0 nn. gá mepni mielőtt az ania bolér a kiskapun F NAGY ISTVÁN, Illyés Gyula • • Örökös hála A napfény a tavasz, a nvár beleköltözött a búzába: öltözik át a munka már szabadsásba. boldogulásba! Forognak a hű évszakok, bért. hozamot pontosan hoznak: ahogv az aratás nagyobb, úgv emberíesül a holnaD: ember kezében úgv forog nagv kormánykereke a sorsnak. Egv rezzenésnvi hála villant valahol bennem, valahányszor fölgvűithattam a villanvt. megindult velem , a vonat, melegen ehettem az ételt, besuhant egv rég-rótt írásból fejembe egv hű gondolat: folytathatom a születésem. • (A költő kötetben még meg nem jelent verse.) CsanádyJános Augusztusi reveláció István fekete iobbkezétől arany pecséttel élt e tái. s ezer év kemencéiében sütött, kenyérként fehérlik az ország. Kegyetlen kezek lefaragták a hegvek kenvérhéi-karéiát — s hóharmattal. futó homokkal vad. alföldi szelek befújták. Vess számot hát magyar magaddal, mert úi vetés nő minden tavasszal, újra tódul a mezők torkán aratók éneke, a búza. Gazdag ez a nvár vidd magaddal a holdsütött éiek nvugalmát. a nappal befűtött kemence hullámzó hevét álmaidban. Jut még. ugv-e? — iuthat eSzedbe: anvád. anvód sütötte — mert van kenvér és van még ország. Házunk ereszén kitekintve a fecskék kis családiát látom Jönnek-mennek a levegőben boldogan, mint egv gvermekálom. Hánv nemzedék? Ó. nem a honfoglalók óta. csak a perctől, mikor először üdvözöltek?! Mert elmentek és visszaiöttek a nagvvilágot átfogó lég végtelen csatornáin át. Vonulásuk térképe vénebb Ázsia legrégibb ösvényeinél. „Mióta ember néz az égre ..." mindig is az eeész világ volt a hazáia a remén ve: sebet azért kapott mert az egészhez ragaszkodott hazáiét védve — és nemzedék iött nemzedékre minden évben e honba térve. Keresztury Dezső Jelige Nézd a szeli,.. _ tnvét: sokáig él termő fáia. nélyre ássa gvökerét. lombiát világ szele iária gesztepvéíe a tiéd fested s lelked is táplálta ha megérted énekét . életednek lesz példáin