Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

12 WZŰM Péntek, 1982. augusztus 20. 11 Egy darabka föld Nem sok kétszáz négyszögöl, ha százhektáros táblákkal vetjük össze. Csak egy darabka föld. Rengeteg viszont, ha fel kell ásni. Hát, ha még szerszámhoz nem szokott kézbe simul — ha egyáltalán tud simulni — az az ásónyél! Csodatévőbb, mint Szent László, percek alatt vizet fakaszt. Vízhólyagot. Sok ezer tenyér ismerkedett ily módon az utóbbi években a földmüvelés egyszerű, de embert próbáló munkájával — a saját földjén, a kiskertben. * Gyula bácsi — hatvankilenc éves, tízzel kevesebbet mondhatna — üldögél egy keveset a kert végében, s megjártatja szemeit a katonás sorokban zöldellő palántákon. Tekintete megpihen egyegy, életerőtől hetykén ágaskodó töld növénykén, szája szögletéoen a gyerekét féltő-szerető szülő mindennapi csodának kijáró csendes mosolya: „és ez egyszer fel fog nőni!" A menvasszonyfehér virágba borult gyümölcsfákról a frissen előbújt vetésre pillant. Én gyenge borsót látok — ő a termés ígéretét. Lelke van a földnek, mond valami ilyesmit, feláll, fogja a kapát és a sorok közé lép; s én értetlenül nézem az arcán elomló elégedettséget, amely azt töltheti el, aki valami nagyon szép és kellemes dologra készül. Azóta megértem. Ahogy az ember tenyere kérgesedik, úgy „puhul" a lelke. Ehhez pedig nem az ásó-, nem is a kapanyél kellett. Inkább a kút! Víz nélkül nem megy, állapította meg Tibor és szomszédom, Gyuszi, Imre meg mindjárt tüzelte is lettre a pár perce ismerős társaságot, s elhatároztuk. kutat fúrunk, ök ketten hozzák a kézi fúrót, Imre a csöveket — én meg helyeslek. Egy hét az ólombányában ehZöldülő mező M. K. T. Mi neveztük el a Sajtóházban M. K. T.-nak. Vonatképi jelentőségű figura. Az étkezökocsi személyzete csak igy nevezi, röviden: Magyar Közgazdasági Társaság. A Magyar Közgazdasági Társaság pár decibeles hangerővel kiállt hátba a hajnali nagyállomáson. — Gyerünk a gurulóba! M. K. T. bennfentes. Lehet, hogy protekciója is van a büféseknél, gondolom, de rövid úton kiderül, nincs neki. A kávé, amit belelöttyintenek a csészébe, reménytelenül híg. s csak azért nem nevezhetem siralmasnak, mert a siralom színe fekete. — Hová, hová? — érdeklődik széles mosollyal a vonatképi jelentőségű M. K. T. — Farokűzőbe — mondom sejtelmesen. M. K. T. kortyol az átlátszó löttyből. — Átlátok rajtad — mondja aztán. — Te egészen biztosan SZ.-be tartasz. — Oda hát, úgy vagyok, tudod, mint az egyszeri kígyó, saját farkát falta fel. — Értem — mondja M. K. T., de látszik rajta, hogy egyáltalán nem érti. Megpróbálok segíteni neki. — Hallottál már a nosztalgiáról? — Hallottam, de nekem nincs. Ezt a magyar és közgazdasági hangjában némi rezignált szomorúsággal mondja. — Csöndre vágyom — mondom, és figyelem a Társaság reakcióit. A Társaság puha ujjakkal matatni kezd malomkeréknyi szakállában, majd egy olyan könynyű mozdulattal, mint amilyennel Piedone szokta meglegyinteni a rátámadó kaszkadőröket, lágyan homlokon csapja magát. — Rádiózni mész! M. K. T. arcáról úgy csorog a bánat, mint eső a kutyapofáról. 0 ugyanis szenvedélyes rádióhallgató. Egy időben maga is próbálkozott azzal, hogy magnószalagra rögzítse, mit is gondol ő és mások a világról. Aztán, ki tudja miért, de lelohadt a lelkesedése. A magnetofont elrejtette egy szekrény hűs mélyére. Két nappal később, már az SZ nevű helységben. Száz ágra süt a nap, cipelem a dögnehéz magnetofont. A főmérnök persze az ötödik hez képest tánciskolái foglalkozás. Két nap, két kút, félméterenként kiemelve a vascsövekből összeállított fúrószárat a sártól dagadó fúrófejjel — tizennégy méterig — súlyemelőnek is nehéz. Egyikünk sem súlyemelő Három ekkora lyuk — de víz egy csöpp se. Valamit azért mégis felszínre hozott a pokolba kívánt masina: az összefogás barátságot érlelő erejét. * • A fekete asszonyka gyerekével a hóna alatt járja a nevenincs utcát. Ismerkedik. A lakótelepen nem tud beszélgetőtársat találni. Itt, a szabad levegőn a szó is jobban kipattan. Mit vet, hogy vet, sor- és tőtávolság — közlékenységét szentesítő segédtéma Valójában azt kel! elmondani, ami mélyen bent ül a lélekben, hogy már a házasságom volt veszélyben, hogy nem tudtunk mit kezdeni a négy fal között magunkkal. hogy úgy viszem le a gyerekeket, mint a kutyát, sétáltatni. Itt meg? ... Na, szaladj, ott a lepke!... Nem tudok haragudni Lacira, pedig csúnyán belémkötött. A részeg emberek buta erőszakosságával a kitalált sérelmeket dédelgetve. felnagyítva, s egyre agresszívabb fenyegetőzésbe lovallva magát. mondván, valami rosszat mondtam rá. Nem tudja, mit, de azért ő elintéz. Nem harap meg az oroszlán, ha beugrom a torkába, gondoltam, s védőfegyver helyett a kezét ragadtam meg. Az ingatag emberek végletességére jellemzően pillanatok alatt meghívás lett a gyűlöletből. s később a harcos-kemény, dühbe torzult arcon a sértett-megalázott ember keserű könnyéi húztak csillogó barázdákat. Egyedül van, elhagyták, rosszemlékű (vagy tudja is ő, milyen?) házassága hajótöréséből emeleten székel. Alig telik el 20 perc, már sikerül is bejutnom hozzá. Azián beszélgetünk. Ilyeneken mond: Oöööööö; eee eee; hogy az interjú változatos legyen, nyögdécsel is. Arról kérdezem, hogy mi lesz holnap, arról beszél, hogy mi volt tegnap. Homlokomról apró patakocskák indulnak alá, átkelnek a homlokereszemen, csurognak bele a szemembe. A főmérnök közben mondja. Látom magam előtt a papírkosarat, s töprengek, vajon hány méter magnetofonszalagot kell beledobnom. A kutyára gondolok, arra a kutyára, amelyik kilencet kölykezett. A szerkesztő áll a hátam mögött, hallgatja a stúdiómagnót, s úgy körülbelül 10 másodpercenként nyugtatólag megsimagotja a fejem: — Nem baj, öreg. Van ilyen. Ez csak egy a tízezerből. — Melyikből? — Abból a tízezerből, akiket csak így neveznek, a nemzet locsogányai. Nesze neked nosztalgia! öt évvel ezelőtt, amikor mág a rádióban kerestem a kenyeremet riporterként, az írott sajtó után éreztem olthatatlan nosztalgiát. Azóta öt év telt el. Érthető, hogy átestem a lovacska eredeti oldalára. A szerkesztő rendes ember, segítségével valahogy kimentettünk 30 értelmes mondatot a félórányi ökögésből. De tói aznap éjszaka nem aludtam. Egy írógéppel álmodtam, mögötte én ültem, az volt a gyönyörű az egész, ben, hogy az írógép engedelmeskedett. Leütöttem egy billentyűt, az a betű jelent meg a kéziratpapíron. amelyikre gondoltam. Szép álom volt. Gyötrelmeim azonban másnap folytatódtak. Az országos hírű mesteredzővel készítettem riportot. Pontosabban szólva készítettem volna, ha nem bújik bele a magnetofonba a technikfc ördöge. De belebújt és nem tudtam kiűzni belőle. Nem tudom ma sem:, mi kellett volna hozzá: lehet, hogy csak egy kis tömjénfüst. Lehet, hogy csak annyi, hogy a megfelelő gombot nyomjam be. szóval nem tudom. A lényeg az. hogy a fent említett, s mint mondottam volt, birkatürelmű szerkesztő ismét mögém állt. hallgatta a stúdiómagnóból sugárzott mély és hosszadalmas csöhdet. — Apukám — mondta némi ezt a darabot mentette meg. Dúsan terem a szőlő, piroslik a paradicsom, roskadoznak az őszibaracl.lák . .. Le hát ki.iek? Van így értelme? Másnap a kertünk közepén zacskóban ribizli, piszke, rajta cédula: „Elnézés^ az esteli fére értésé . . Fogyaszák egéséggel." Laci. Köszönöm. Pedig nem is szeretjük sem a ribizlit, sem a piszkét. * Veronka néni marka tele paprikával. Egyetlen darab alig fér el benne. I.ép arrább a méter magas paradicsom felé, s szakít egy öklömnyit az érettebből. Feri bácsival egymásra néznek. Büszkék. A patyolattiszta ágyások, a mindiggereblyélt szőlősorok, a százszínűen viruló virágoskert, minden négyzetcentimétere a munkájukat dicséri. Tavasztól kifagyásig a kisházban élnek. „Odabent" az öregnek kórosan magas a vérnyomása, idekint azzal dicsekszik, a gyógyszert sem szedi. Csak a szőlőt, azt aztán, ha elkezdi, mázsaszám. El is adja. Neki már meghozza a kert a maga hasznát, tíz éve műveli — az alatt meg is tanulta, hogyan kell. Piroska még nem büszkélkedik forintokkal, de a befőzött zöldségeket, az eltevés módozatait hosszan sorolja. Első évben óriási eredmény. Szedem a zöldbabot, az újdonsült őstermelők elszántságával gyűjtöm a reggeli harmattól csillogó hüvelyeket, rohanok a vödörnvi áruval a boltba. Lemérik, fizetnek: húsz forint hetven Namármost. a fogasolás díja, a vetőmag ára, a permetezőszer ára, a háromszori kapálás, a gyomirtás, szóval a munkabérem átszámolva, az annyi mint egy kilóra — az érte kanott hat forintot levonva — csak ötvenet fizettem rá. Sok mindent lehet a kiskertben — de számolni? Minek?! IGRICZI ZSIGMOND malíciával a hangjában —, megcsináltad a világ legtökéletesebb riportját. Ebből a földkerekség szerkesztője sem tudna kivágni egyetlen hangot sem. Ezt azért mondom neked, mert köztudomású, hogy a világ legjobb szerkesztői Magyarországon vannak, s azok közül is én vagy.ok az eminens. — Tudod, édes Pistám — magyarázkodtam —, én úgy nyomtam a gombot, hogy kifehéredett a hüvelykujjam körme. — Oké! — rikkantott a fülembe. — Kiutalok neked ezért a riportért öt forint kalóriapénzt, és megveszem neked a Bourbonok történetét. ??? i — Azok is olyanok voltak, mint te. Semmit sem tanultak, de mindent elfelejtettek. Szép hetem volt Ha egyszer lesz egy kandallóm, öreg koromban leülök elé, és erre a hétre fogok gondolni. Előfordul, hogy az ember elutazik. Nosztalgiába. Ám onnan vissza is kell térni. Gurultam már visszafelé a villanyvonaton, amikor ismét a jónevű M. K. T. jött és vágott amúgy istenigazából hátba. — Na, mi újság, Wagneriestvér? — Először is rendelj egy protekciós kávét a büféseknél! A Társaság rendelt, a kávét rendeltetésének megfelelően mégittuk, reménytelenül híg volt, M. K. T. viszont reményteljesen kí' váncsi. — Élvezted, hogy mikrofonba dumálhatsz — mondta. mit mondta, szuggerálta belém. — Is. A szakállas magyar ökonomista csodálkozó képet vágott, majd kibámult a vonat ablakán. — Miből van a szekrényed? — kérdeztem tőle. — Miből lenne? Fából. Hülye vagv? — A szomszéd szekrénye zöldebb . — Nem értelek. — Nem is az a. fontos. Csak azt kérdeztem tőled, hogy van-e a szekrényedben egy hely egy másik magnetofonnak. M. K. T„ a voniftképi jelentőségű figura vette a lapot — Van. öt évre. de minden egyes esztendő után iössz egy kisfröccsel. — A szomszéd rétje zöldebb. A szomszéd szekrénye nyugalmasabb. Indulhatunk a gurulóba. PETRI FERENC Rómáról jut eszembe..." Vendéglő a 31-es számhoz Valamikor csak ez volt ráírva: „31" arra a vendéglőre, amely a Szent Péter téren. a joDb oldalj oszlopsor mellett található, és amely nem kisebb embernek, mint állítólag Giordano Brúnónak köszönheti nevét A nagy filozófus, aki szakított a középkorral, és akit eleinte csak rendtársai, majd az egész papság eretneknek tartott de akinek számtalan követője is volt ugyanakkor, — úgy mondják, hogy 30 társával a vendéglőben tartózkodott, hogy ott filozófiai, vallási és politikai problémákról vitatkozzanak. Giordano Brúnóról a a Campo de'Fiori-beli szobrával kapcsolatban már szóltam. A szabad szellemű, kiváló képességű, tiltott könyveket olvasó szerzetes bujdosásának azután több évi börtönnel végződő utolsó állomása volt Róma. A történelem azonban nem támasztja alá ezeket a 31-es vendéglőben történt találkozásokat. ö ugyanis egy velencei patríciusnak. Mocenigónak a feljelentése alapján került Rómába. Ez az inkvizíciónál feljelentette, és G. Bruno egyenesen a börtönbe került. így nehezen képzelhető el, hogv ebben a vendéglőben tartotta öszszejöveteleit. Mocenigo Giordano Brunot azzal az ürüggyel hívta meg házához, hogy megtanítja aranyat csinálni. Mocenigo Brunot csalással vádolva feljelentette, amit a kúrián elhittek, ez aztán 1600-ban a máglyahalálhoz vezetett. Egyik Brúnóval szimpatizáns leeendáia szerint állítólag követői találták meg a módját annak, hogy őt római börtönéből kilopva a 31-es vendéglőbe vitték. A harmadik verzió szerint a vendéglőt 31 carbonariról nevezték el, akik Mazzinj követői voltak, és itt évűitek össze. Kevéssé romantikus magyarázatot kapunk a vendéglő mostani tulajdonosától, aki állítja. hogy a 31-es szám 31 vadászt jelent, akik rendszeresen itt találkoztak. Nem messze a vendéglőtől van a vatikáni csillagvizsgáló, ahoi a másik nagy „eretneket" kínozták. vallatták: Galileo Galileit. Talán azért zárták be ebbe a toronyba, mert remélték hogy az ott található sok műszerrel kísérletezve belátja tévedéseit és beismeri. A második zárkája a Pinciodombon levő Medici villában volt, a harmadik börtöne Róma egyetlen gótikus temploma, a StaMaria sopra Minerva (Minerva temploma fölé épített Mária-templom) melletti hajdani kolostor volt. ahol az inkvizíció működött. Itt vonta viszsza a kényszer hatására tanait Galileo Galilei. TIMÁRNÉ MAKKÁR ERZSÉBET TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓS ÁRTALMAK