Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-18 / 193. szám
ŰU///TÁ rv l<Í le <-> VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 72. évfolyam 193. szám 1982. augusztus 18. szerda Ára: 1,40 forint Zákányszéken Iskolát avattak Tegnap, kedden délután négytantermes új iskolaépületet avattak Zákányszéken. Széli Sándorné községi tanácselnök megnyitó szavaival kezdődött az ünnepélyes átadás, amelyen jelen volt és beszédet mondott Szabó Sándor, a Csongrád megyei tanács elnöke. Ott volt Szabó Lajos, a szegedi járási pártbizottság titkára, Fodor István, a járási hivatal elnöke, valamint a beruházó és az építő vállalat vezetői, a község lakói, s a gyerekek, a most átadott új tantermek majdani használói. 1979-ben született a döntés, hogy a VI. ötéves tervben új iskolai tantermeket kell építeni a faluban. A községben akkor négy külterületi iskolában öt tanulócsoport működött. A tanyai iskolák megszűnése után az ott tanulókat is el kell helyezni a központi oktatási intézményekben, s ez indokolttá tette az új termek felépítését. A korábbi szúk helyen a pedagógusok is nehéz körülmények között dolgoztak: a belterületen működő kilenc tőeszközöket egyik helyről a másikra. A terveket a CSOMITERV készítette. Az eredeti elképzelések szerint 4+4 tanterem épült volna föl," s a tornateremmel is ellátott négytantermes épület készült volna el először. Mivel ez lett volna a drágább, anyagi meggondolásokból úgy döntöttek, hogy a tornatermes változat építését halasztják el, s a tornaterem nélküli termek készülnek el. A CSOMIÉP terven felül vállalta el a kivitelezést Már az előzetes- elképzelések is azzal számoltak, minden szóba jöhető munkáknál igénybe veszik a helybeli társadalmi összefogást. 1980. augusztus 25-én kezdődött a munka. A CSOMIÉP ebben a kezdeti szakaszban egy építésvezetőt tartott a helyszínen, aki irányította a társadalmi munkásokat. Volt a vállalkozásban némi kockázat. hiszen a kivitelezésről szóló szerződést csak 1981ben írták alá. A község vezetői azonban biztosra vették tanulócsoportot hat különböző helyen tanították. Gyakran előfordult, hogy ruháskosárban vitték a szemlélteKépünkön: az új iskola a sok és hatékony társadalmi munkát, s élvezték a járási pártbizottság és a járási hivatal erkölcsi támogatását. Az építkezés előirányzott költsége 14 és fél millió forint volt, ebben nem szerepelt a végül megvalósított kémiai előadóra fordított öszszeg. A községi tanács kétmillió forintot tudott adni, a beruházás árának nagyobbik részét a megyei tanács fedezte. A CSOMIÉP nagy intenzitással kezdett a munkához. Tevékenységükkel elégedettek voltak nemcsak a tanács vezetői, hanem a helybeliek is. A közvélemény elégedettsége azért is figyelemre méltó, mert Zákányszéken kérnénk munkához szokott emberek laknak, s az építkezés a sok társadalmi munka miatt is igencsak érdekelte a falubelieket.' Mindenki jól állt a dologhoz, s az eredmény sem maradt el: az iskola nem egészen két év alatt elkészült. A munka befejező szakaszában ismét igen sok társadalmi segítséget vettek igénybe: volt olyan nap. amikor 72 ember jelent meg, hogy helyükre hordja a bútorokat, föltakarítson, egyengesse az udvart, hogy augusztus 20-a tiszteletére átadhassák a gyermekek és a pedagógusok munkáját megkönnyítő új helyiségeket. Ünnepségek alkotmányunk napján Tisztavatás - Tűzijáték, légi és vízi parádé Budapesten Nagygyűlés, munkás-paraszt találkozó Ópusztaszeren AúguSztús. 20-án — ím- és a Szakszervezetek Csöng- ia. a Központi Bizottság titmár hagyományosan — » rád megyei Tanácsa alkot- kára lesz. A nagygyűlés Pariáment előtti Kossuth maryunk 'napján ismét után kulturális programok Laios téren ünnepélyesen megrendezi Ópusztaszeren kezdődnek. Délelőtt is népfelavatják néphadseregünk ez Árpád-emlékünnepséget. táncosok szórakoztatják a új tisztjeit, ismét, megren- és munkás-paraszt találka- közönséget. Délután ismét dezik a vízi és légi parádét, zót. Az eseménysorozat reg- táncbemutató lesz. majd este pedig színpompás tű- gel 9 órakor térzenével színre lépnek a bábosok: a zijaték nyúit látványosságot, kezdődik. A Magyar Nép- színpadokon pedig a Skála Az idén először tesznek es- hadsereg hódmezővásárhelyi Áruház a MÉSZÖV és a küt a néphadsereg középis- helyőrségének fúvószenekara kisteleki áfész rendez dikolai katonai kollégiumából fújia maid a talpalávalót: vatbtmutatót. a főiskolára került ifjú tisz- Begyes György vezényleté- » rs , . tek. A tűzijáték este 9 óra- vei. Fél 10-kor kerül sor , .Ay 0pu"taszerr,e lat°*akor kezdődik, a petárdákat Tóth Valéria szobrászmű- ^k színpompás lovasbemués röppentyűket a Citadel- vész domborművének lelép- ,a'ofcari Is eyonvorkod hetnek Iáról és a Gellért rakpart- lezésére a bejárati épület- délelőtt 11 órától este 6-ig. röl lövik ki. Több mint tíz ben. Avatóbeszédet Tóth A Volán az ünnepségekre tonna súlyú robbanóanya- Dezső művelődési miniszter- utazók érdekeben kisegítő got használnak fel... helvéttes mond. járatokat indít Sándorfalvá* Az ünnepi nagygyűlés 10 rói. Szegedről. Dócról. C.serv A Hazafias Népfront Or- órckoi kezdődik. A szónok gfcléiől. Kistelekről és Bakssziigos Tanácsa és megvei Óvári Miklós, az MSZMP ról A* buszok a kora esti bizottsága, a megyei tanács Politikai Bizottságának tag- óráktan indulnak vissza. Népfrontkitüntetések Alkotmányunk ünnepe alkalmából a Hazafias Népfront kitüntető jelvényét adományozták a népfrontmozgalomban kiemelkedő munkát végzett tisztségviselőknek és aktivistáknak A HNF budapesti Belgrád rakparti Székházában $zentistyá,nyi Gyuláné a Hazafias Népfront Opszágos Tanácsának titkára kedden, teanap a népfrohtitiözgölorn 34 munkásának adta át a kitünte'ést. Az ünnepségen jelen volt Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke is. A népfront budapesti és megvei bizottságainak ünnepségein 116-an vették át a kitüntető jelvényt. Szekcióülések Kedden Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületében szekcióülésekkel folytatódott a nemzetközi gazdaságtörténeti kongresszus. A kongresszuson este nyílt vitafórumot tartottak ..Az éhség a történelemben" címmel. Az új, rügalmas szerve zeti formák (kisvállalatok, társulások, kisszövetkezetek, vállalkozások) bevezetésének tapasztalatairól tárgyalt keddi ülesfrn a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének elnökséf ge Á téma napifendre tűzését a HVDSZ sajátos helvzéte is indokolja. ugyanis mintegy háromszázezres tagságának több mint kétharmada a szolgáltatóiparban dolgozik, s ezen a területen különösen kedvező lehetőségek kínáikóznak a kisvállalkozásokra. Az eddigi tapasztalatok szerint a bérbeadások. valamint a vállalaton belüli gazda,sági munkaközösségek a meghatározóak, de néhány leányvállalat is található a már megalakult 122 új szervezet között. Mégis viszonylag lassú a rugalmas szervezeti formák kialakulása — állapította meg az elnökség. Ennek oka elsősorban a tőkehiányban, valamint a túlzott adminisztrációban keresendő. Fékezi a vállalkozási készséget az alapítást megelőző bonyolult jogi eljárás is. A kezdeti nehézségek másik oka. hogy egyes szolgáltató: területeken még r;ém körvonalazódott kellőképpen a vállalkozók. érdekeltsége. A legnagyobb zökkenők a tisztítószalonok bérbeadásánál vannak: a kedvezőtlen ártámogatási szabályok (szerződéses üzlet nem kaphat állami támogatást) elijeszti a vállalkozó kedvű dolgozókat. Kedvezőbb a helyzet a lakosságot szintén közvetlenül érintő kommunális és közüzemi szolgáltatások területén: több kisvállalkozást hoztak már létre víz- és csatornabekötésre, kútfúrásra, csatornázásra, s szintén jó páran vállalkoztak lakáskarbantartásra. Eredményként könyvelhető el az is. hogy a felügyeleti szervek, illetve a megyei tanácsok általában megfelelő információkkal látják el a vállalatokat, s felelősségteljesen foglalkoznak ez új formák kialakításával. Fesiliválzáró premier Lakodalmas Ma. szerdán este tartiák az idei fesztiválnvár sorrendben ötödik, utolsó bemutatóiát a Dóm téren. Vendéeünk a Magyar Állami Népi Együttes, melv a fölúiított Játékok történetének első számú közreműködőié — átlagosan minden második esztendőben föllépett itt. 24 nvárévad során most tartia tizenkettedik premieriét. Lakodalm.as összefoglaló címmel pontosan 12 számot is mutatnak be. Berki-Zsuráfszki: Székelyföldi táncaiban verbunk és forgatós váltia egvmást. A Dél'alföldi norós és csárdás Timár Sándornak, az egvüttes művészeti vezetőiének koreográfia ia. A délszláv nyelvterület szokásai elevenednek meg Farkas Zoltán—Bíró Attila lakácsai táncaiban, s ugyancsak Timár-koreográfia az öt legény tánca is. valamint az első részt záró Lakodalmas, melv Daróci Bárdos Tamás zenéiével lakodalmi hívogatát. leánv- és legénybúcsút. menvasszonv-búcsúztatót. evertvástáncot és lakodalmi mulatságokat gvűit csokorra. Szünet után láthatóak a Két Sárköz táncai (Sebő—Timár-száml. a nagyzenekar Laitha László Soproni képek című kompozícióját iátssza. gvimesi csángók régi táncait eleveníti föl Zsuráfszki Kerekes tánckoreográfiája. Zsuráfszki—Farkas Zoltán-szám a Párhuzam, amit a szerzők is táncolnak, a Zempléni karikázó a Felvidékről. Hegvközböl való. a fináló pedig a Szatmári táncok-ilyen nagvszámú együttessel és hatalmas színpadon még nem szerepelt a közönség előtt. Nagy László felvétele lelenpi az Aüami Néni Eevüttes Lakodalmas című műsorából