Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-28 / 175. szám
Szerda, 1982. július 28. 3 Kutatók, agrárszakemberek találkozóm Klszomboron ExpOíífSpESZÍS Napirenden: a napraforgó-nemesítés leiek Tegnap, kedden délelőtt Kiszomboron, az Ady Endre Művelődési Központban a napraforgó-nemesítő szakemberek országos találkozóját rendezték meg. A kutatóintézetek, termelőszövetkezetek, vetömag-szaporító és -forgalmazó gazdaságok képviselőit joggal látta vendégül a szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet kiszombori napraforgó-nemesít.ö telepe,, hiszen az utóbbi néhány évben az olajnövények (napraforgó, olajlen) kutatásának kiemelkedő bázisa jött létre a községben. A kiszombori nemesítő telepről kikerült fajták jelenleg az ország napraforgóvetésterületének az egyharmadát uralják, de a hazai nemesítésé növények állják a versenyt a külföldi fajtákkal is — mondta . bevezetőjében dr. Magassy Dániel, a szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet igazgatóhelyettese. Beszélt arról • is, hogy a hazai kutatások szintje néhány év ója jelentősen emelkedett, kedvezőbbek a szaporítási lehetőségek és javult a vetőmagellátás is. A továbbiakban dr. Miseta Vendel, a kiszombori napraforgó-nemesítő központ főmunkatársa a napraforgótermesztés hazai sajátosságairól szólt. Elemezte azt a két fajtaváltást, melynek eredményeként kialakultak a mai nagy olajtartalmú, gazdaságosan termeszthető hibridek. A telep fiatal kutatógárdája a nemesítésen túl egyre gyakrabban szaktanácsadói munkát Is végez. Dr. Frank József, a Gabonatermesztési Kutató Intézet osztályvezetője a hibridelőállítás hazai és külföldi eredményeiről beszélt. Gergely László, a kiszombori napraforgó-nemesítő központ növénykórtannal foglalkozó szakembere a leggyakoribb gombás betegségek tüneteit és a fertőzések megelőzési módjait ismertette. A napraforgó-nemesítés szakembereinek a kiszombori találkozója filmvetítéssel fejeződött be, amelyen a résztvevők a helyi tenyészkerttel ismerkedtek meg — a rossz idő miatt ugyanis a szabadban tervezett napraforgó-bemutató elmaradt. Bizakodnak a baracktermesztok?! Az öttömösi tanácskozás margójára A Magyar Nemzeti Bank 1982-ben, a beruházási hitelkereten belül, de a tervezettnél több kölcsönt nyújt a vállalatok és szövetkezetek exportfejlesztő beruházásainak finanszírozásához. A korábban számításba vett 9.7 milliárd forinttal szembén a bank ebben az évben várhatóan 10.2 milliárdot bocsát a vállalatok, szövetkezetek rendelkezésére, hogy megvalósíthassák exporíárualapbővítő fejlesztéseiket. Az 500 milliós többletet azok a vállalatok és szövetkezetek kapják, amelyek igen rövid idő alatt megtérülő beruházásokra vállalkoznak. Olyan beruházásokra, amelyek építés nélkül, elsősorban új gépek üzembehelyezésével — többnyire már hazai raktáron levő berendezések, gépek megvásárlásával és üzembeállításával — növelik a termelést és bővítik áz exportot. Cél az is, hogy a fejlesztések már a jövő évben a ráfordításokat meghaladó devizabevételt eredményezzenek. Ezeknek a szigorú követelményeknek jelenleg elsősorban a mezőgazdasági szövetkezetek, az állami gazdaságok, az élelmiszergazdaságban dolgozó egységek tesznek eleget. A közelmúltban a bank 76 mezőgazdasági . fejlesztéshez — döntő többségében szántóföldi növénytermesztés korszerűsítéshez — 400 millió forint értékben nyújtót hitelt. A következő hónapokban a bank további jelentós hiteBizonyára régen bajban korai pusztulás okait, el- sarakból. Hogy pillanatnyilennénk. ha a földdel bánó mondták a kisfák növény- lag ez még igen drága teremberek nem lennének bi- védelmének, valamint táp- melőnek, fogyasztónak, anzakodóak és kitartóak. Sok- anyag-utánpótlásnak a gya- nak elsősorban a rosszul érszor találkozni ugyan meg- korlati tapasztalatait. Kide- telmezett üzletpolitika az keseredett, dolgai meneté- rült, milyen koronákat ala- oka. Hiszen mivel mással nek változtathatatlanságá- kítanak. és mennyibe kerül volna magyarázható. hogy ba beletörődött gazdákkal, a baraektermesztés a Hosz- ami az eladónak túl olcsó, de a többség, ahogv monda- szúhegyi Gyümölcstermelési a vásárlónak nagyon drága? ni szokás: amíg él dolgozik rendszer gazdaságaiban, va- A meglévő gondok cnyhíés reménykedik. Bízik ere.jé- lamint a vendéglátó, az. öt- tésére szinte nap mint nap ben. hisz kitartásának ered- tömösi Magyar László Tsz- születnek helyes elgondoláményességében. Nem is kell ben. sok, jobbnál' jobb eiképzelénagyon messzire nézni a Mivel a barackbőség ide- sek látnak napvilágot, amehátunk mögé. hogy a bizo- jén is a többet termelés lyeket aztán legtöbbször a dalomra példákat találjunk, gondolata foglalkoztatta a gyakorlat is igazol. Példa Elegendő, ha csak az elmúlt szakembereket, joggal hihet- erre a legutóbbi hogy a foévtizedek nagy változására, jük, hogv a gazdaságok nem . . a termelőszövetkezeti moz- adtak föl a reményt s meg- gyaszto1 lgenyek J0bb kle,e" galom létrejöttére gondo- Van minden bizodalmuk, gúese erdekében megenged- . , . . -. -t - , - , . lünk. Kezdetkor csak né- hogy ne legyen ráfizetéses a ték a .kiskartól ttwfrwúőinek, > !.y^l>y .^f501110 Ie{" bányán hittek sikereben, sa gyümötastermesztésülz. hogy *árí»sltóir,'*Í>''Klj%lölt !• (MTl) legkitartobbakat a mostani „ , . ,.., ... .. # . , viszonylagos jólétünk iga- Maradva a kezdetben fol- Standokon maguk ' is eTadzolja: nem volt hiábavaló a vetett gondolatnál, remélhe- hatják portékáikat. Mindezt reménykedésük, az elveik tóén a mai gazdálkodók tü- természetesen nem azért, •melletti határozottságuk. relmét. betetézi majd a vár- hogy versenytársa legyen a Az is tudott, hogy a pa- ...... , , „ - , rasztembert a több évszáza- va-vart ertekesitesi siker, boltnak, hanem csupán kidos magárautaltság edzette ami hosszú időre megala- egészítője. A végső megololyanná, amilyen. Néha ez pozza a biztonságos nagy- dást majd kellő összhang túlzott makacsságnak lat- üzemi baracktermesztés megteremtésévei a termelőszik, de idők valtoztaval ep- , ... , .... , , - , . ,. , . . . pen e konokság hozta meg a alapját, s vele együtt a szo- forgalmazo es feldolgózo érvért sikert. Hogy mindez vetkezetek megerősödését, dekeinek egymásra találása éppen a baracktermesztők Az sem elhanyagolandó, adja meg. A kezdeti lépésetanácskozása kapcsán jutott hogy táplálkozási kultúránk ken túl vagyunk, még akkor a tollal dolgozo ember keze- ... ... . . , . . -,., be, annak elsősorban az ott valtozasaval az egeszseges is, ha most ugy érződik a elhangzottak az okai. Elsö- életmód terjeszkedésével gazdák kicsit hátulra masorban az, hogy évtizedek egyre több család asztalára radtak. ' óta bizakodnak, a gazdák majd csak sikerül egyszer megtalálni az összhangot a termelők és a fölvásárlók között. Bármennyire is furcsán hangzik, de a gazdálkodók sokkal jobban hisznek ebben, mint a zöldséggyümölcs eladásával megbízottak. Bizonyára senki sem válna meg a bő termést hozó fától, mert éppen most máshol is sok a gyümölcs. Inkább vár. bízik és türefmeskedik. Talán elfogadhatjuk a balástyai gazda érvelését, aki azért nem emel fejszét a barackfáira. mert bízik, hogy előbb-utóbb úgyis megoldódik a termelők-kereskedők vitája. Egyelőre vár — s megpróbálja mással pótolni a gyümölcstermesztésből keletkezett hiányt —. mert később bizony búsulhatna elhamarkodott cselekedete miatt. Tavaly ősszel az almafák termettek sokat, az idén nyáron pedig a barackfaágak rakódtak meg gyümölccsel. S a bőség gondja mégis csak a kisebb gond. mintha nem lenne. E gondolatsor is elhangzott tegnap, kedden öttömösön, a művelődési házban tartolt tanácskozáson, annak ellenére, hogy a fő téma a meglévő őszibarackos terület megvédése és növelése volt. A mezőgazdászok és növényvédősök megbeszélésén főleg a barackfák permetezéséről, betegségek. kártevők elleni védekezésről mondtak véleményt a szakemberek. Fölsorolták az ágelhalás, a rákosodás és a kerül az ízletes gyümölcskoMajoros Tibor Hőszabályozás Több mint 14 ezer székesfehérvári lakásban, a távfűtéses otthonok kilencven százalékában az idei télen már hőérzékélő automaták gondoskodnak az egyenletes, húsz fokos hőmérsékletről. A házak oldalán és a hőközpohtokban elhelyezett berendezések a mindenkori külső hőmérsékletnek megfelelően szabályozzák a radiátorokban keringő vfz hőfokát. (MTI) Famulusi gyakorlatok, államvizsga Áz orvosképzés reformja Az orvosképzés reformjának újabb szakasza fejeződik be a következő tanévben: a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen is korszerűsítik a gyakorlati oktatást. A pécsi, a debreceni és a szegedi orvostudományi egyetemeken már a legutóbbi tanévben bevezették a klinikai gyakori atok úi rendiét, s ősztől a fővárosban is rendszerszerint készítik fel a hallgatókat hivatásuk teljesítésére. Arnint dr. Forgács Iván. az Egészségügyi Minisztérium lóosztályveze'ő-helyettese elmondta. a III—V. éves hallgátét; ezentúl nemcsak a k'iaikákon. hanem a fővárosi és a megyei kórházakban. s a hozzájuk tartozó rendelőintézetekben, körzeti rendelőkben is alkalmazzák elméleti gyakorlati ismerereiket Tapasztalt belgyógyászok. sebészek. szülész-nőgyógyászok. • gyermekgyógyászok. ideg- és elmegyógyászok mellett úgynevezett famulusokkérK — segédorvesokként — gyakorolják hivatásukat. A VI. évesek, akik már régóta gyakorolnak a kórházakban, szintén famulusi munkát végeznek. Ez ÍQ£ig a III—V. éves hallgatók főleg a klinikákon gyakoroltak hetente egy-két órán, specialisták irányításával. Ily módon a medikusok nem készülhettek fel megfelelően a körzeti, a korházi, a mentő-közegészségügyi szolgálatra, vagyis az életben adódó sokféle feladat megoldására. A klinikai gyakorlatok korszerűsítése során m eakezdik több új tantárgy oktatását. A harmadik évfolvamoi például pszichológiát is tanítanak majd. mivel hazánkban — csakúgy, mint a világ sok más országában — egere több a pszichés eredetű megbetegedési Az V. évesek tantárgyai közé iktatlak a sürgősség' betegellátást az oxiológiát. amelye* ez ideig más tantárgyak részeként tanítottak. Az araesthesiológia és az intenzív betegellátás ma már önálló tudományág, s ezért ugyancsak ennek megfelelő he'yet kap az orvosképzésben is. A hallgatók gyakorlati képzettségükről államvizsgán számolnak be. és — az orvosi egyetemeken első ízben — szakdolgozatot. államvizsga-dolgozatot irnak. Az orvosképzés reformját e„yebként négy évvel ezelőtt kezdték meg az elmélet ; oktatás korszerűsítésével. Néhány új tantárgyat: psziché-fiziológiát, immun>> ógiát ..építettek" be némely ik, eddig is oktatott tárgy tananyagába, a feleslegesnek bizonyult tudnivalókat pedig elhagyták. Az első- és a másodéves hallgatók — a korábbi vizsgarendszertől eltérően — mindegyik félév végén, minden tantárgyból vizsgáznak. A fogorvosképzés hasonló koncepció szerint újul meg: még gyakorlatibb lesz. mint ez ideig volt. Az orvosképzés íeformja az 1985—86-os tanévben fejeződik be. A hatéves orvosképzés rendszerére épül a négyéves irányított szakorvosképzés új rendszere, amelyet az egyetemi oktatás korszerűsítésé"el egy időben vezetnek be. Eszerint a szakorvosjelölteknek — akik a meghatározott mtgvei kórházakban, regiónál.s intézményekben konzu'tációkon vesznek részt — nemcsak szakorvosi vizsgát kell tenniük, hanem az előírt gyakorlati követelményrendszernek is meg kell felelniük. (MTI) Külön-külön M inden hasonlat sántít, némelyik otromba is. Hibbantnak tartanánk azt a fogfájós embert, aki elkezdene áradozni, és azt mondaná, globálisan iól érzi magát. Ha előszámlálná, -yjsy harminckét fogából csak egv be esett bele a szuvasodás. szemei jók. füle se cseng. lépe. mája. epéje, veséje kitűnő, szive minden dobbanása olvan pontos, hogy toronyórát lehetne igazítani hozzá, tüdőcsúcsaiba meg nem fészkelte be magát a szortvogás. tyúkszeme nincs, reuma nem bántja, minden oka megvan, hogy elégedett legyen. De ott van az egyetlenegy fog. elhisszük tehát neki. hogv a lehető legpocsékabb állapotban van. Mo'ndom. otromba a hasonlat, de tartsunk ki mellette. Sokan építkeznek. Eljutottunk addig, aki belevág, már nem mindig kering körülötte ölyvként sanda gvanú. sőt szeretnénk, ha többen kezdenék, és többen fejeznék is be. Az építéshez pénz is kell. és anyag is. Baj nincsen, arra valók az építőanyagot árusító telepek, hogy minden legven. aminek lennie kell. Megy tehát az atyafi a TÜZÉP-re. körülnézni. Időnként elmegyünk mi is. és meglepő dolgokat tapasztalunk. Bejelentkezem az egyik telep vezetőiénél a lehető leffszabálvosabban. Nyájasan érdeklődöm, és nyájas feleletekét kapok. Elmondja az illető, hogy nagyon egészséges változások tanúi vagyunk, aki valamit venni akar. biztos lehet benne, hogv megkapja. Nem úgv van. mint regen, mert. tetszik tudni, csökkennek az állami építkezések, a gyárak viszont termelnek. Eljutunk még oda is. hogy kínálni kell a portékát. Szépen hangzik a nyilatkozat, becsukhatnám a notes^, és írhatnám lelkendezéseimet arról, hogv a kormánynak elég volt csak kimondania az igét. s lám. megy minden, mint a karikacsapás. Váriunk még. ne siessünk! Elmegyek a másik telepre, és kérek ezt is. azt is. A nóta a régi: nincsen. Ügyetlen vásárló vagyok, mégis beletalálok a közepébe: mindig azt kérdezem, ami éppen nincsen. A nálam gyakorlottabb házaló-vásárló azt mondja, mindig az nincsen, amit keres az ember. Hullámpala? Tavasz óta nincsen. Csavarok egyet a srófon. bevallom, most nem is vennék semmit, csak érdeklődöm. Amott Ls fordul a sróf. és csordul a nyilatkozat: mindenből kielégítő a választék. ezt tessék megírni. Cement? Nagyszerű az ellátás. Elnézést. miért mondja, amikor egv zsákkal sincsen f? Most. persze, nincsen, mert tegnap adtam el az. utolsót, de négy nap múlva megint lesz. Jön egv motoros, kérdez, elmegy: nincsen. De csak most nincsen. És nem volt eav hete se. egv hónapia se. mert ez a motoros többet jár a telepekre, mint haza. Törékeny menyecske iön. Deszka van? Ö. kérem, deszkából nagyszerű az ellátás. Mesmondia. miiven hoszszú kellene. Olyan nincsen, most. momentán, de az összes többiből teljes a választék. Nekem mondja, higgvem el, globálisan a lehető legjobb az ellátás. Igaz. hullámpala nincsen, de hófogó cserép annyi van. amennyit akarok. Most csak a mázas van. mert az a drágább, de ez csak pillanatnyi állapot. Mi. kérem, a vevőért vágjunk, és ha a kedves vevő az olcsóbbat keresi, mfttmondjuk neki, nézzen be legközelebb. StePvéK" <S(rézá»é!t kérem minden sokat dolgozó telepi embernek." dé moSf belékapaszkodom. Fészket rakott bennünk valamikor régen, hogv globálisán rendben vagyunk, tehát nincsen semmi baj. Akinek beázik a háza teteie. ne siránkozzon, örüljön, hogv kap valamit. És valami mindig van. Bűvös szó is lett a globális, annvit dobálódz'rnk vele. nem győzzük kigúnyolni. Globálisan van elég sör nváron. globálisan szén is van télen, és a havas útnak csak egv baja van. ha van: váratlanul jött a hó. A nyilatkozatok mindig globálisak, a kifogások mindig egyenként lönnek. Globálisan van deszka, és cement is van annyi, hogv valóiában nehéz eladni. Inkább ezt hangoztatjuk, és nem azt. hogy ezen a telepen most egyik sincs. Hullámpala? Semmi baj. a harmadik negyedévre igazolták vissza. Mikor lesz? Azt csak a boldog Isten t.udia. Ha sánta a hasonlat, hadd sántítson, visszakanyarodom az orvosokhoz. Szűrővizsgálat van. úgv kezdődik, hogv megkérdezik: hogy érzi magát? Köszönöm. 161. Panasz? Semmi. Elhihetné az orvos, hiszen a legilletékesebb mondia neki. de nem hiszi. Elkezdi nyomogatni a hasamat, hall'.atódzik. kopogtat, vérnyomást mér. szemembe villogtat, és külön vizsgálatokra is elküld. Neki miért nem ló. hogv globálisan iól vagyok? Miért kíváncsi külön a májamra, külön a vesémre? Mit izgatja a hasnyálmirigy? Miért, akar belémlátni a legapróbb részletekig? Neki nem lesz több a fizetése, ha több bajt talál, és akkor se. ha kevesebbet. Valamit nagyon tud az orvos, és valamit nagyon nem tudnak a globálisan nyilatkozók. Az egyiknek naavon lényeges. hogv iól érezzem magam. Megfordítja a nótát. Nem abból indul ki. hogy semmi baja nem lehet a mellékvesémnek. hiszen magam mondtam, iól vagyok, hanem apróra végigvallatja minden porcikámat. és ha minden ió. csak akkor mondja, ez egv egészséges ember. Máshol is fordítani kéne egy kicsit. A közérzet sokkal fontosabb. mint az en személves és pillanatnyi állapotom, lobban kellene tehát figyelnünk a nagyon aprónak tűnő részletekre is. Hiába mondja valaki a globális ömlengéseit, ha a másik akkorát káromkodik, hogy az ég rogyadozik tőle. Az emberek többsége olyan, mint az orvos. Az apróságokat figyeli. Ha mindent megvehetne, csak azt az egvet nem. amit keres, a többivel nem is törődik. Elkezd kiabálni. hogy azt az egvet gyógyítsák meg. A fogorvost is arra leéri, csak azt az egyet törnie be. És az emberek többsége nem sokat ad az általában nyilatkozókra. Nem szereti, ha bele akarják táplálni ezt is, azt is. Maid összerakja ő az általános kéoet. nem ió. ha más bajlódik vele. I gaza van persze a nyilatkozónak is. Az olvasó valóban nem szívesen olvassa a hiánylistákat. Sokkal iobban örül. ha azt írja az újság, minden kapható, amire gyárat építettünk, és kereskedelmi hálózatot szerveztünk. De csak akkor, ha nem az újságban van benne. Tisztelettel megköszönöm tehát annak a néhány tüzépesnek a seiénv igyekezetét, aki tájékoztatott az egyre javuló, sőt kifogástalan ellátásról, szavait most nem teszem közzé. Nem is jó az. ha az ellátásról beszélünk. Jobb lenne, ha a kereskedő egyszerűen kereskedne, Horváth Dezső \