Délmagyarország, 1982. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-26 / 148. szám

Szombat, 1982. június 26. A mikroelektronika forradalma — itthon A mikroelektronika forradalmának korát éljük. De mi is ez a sokat emlegetett mikroelektronika, hol tart ma Magyarországon, és mi lesz belőle holnap, avagy holnapután, 1990-ben vagy éppen 2000-ben? A válaszadásra legilletékesebb dr. Sándory Mihály, a Központi Fizikai Kutató Intézet főigazgató-helyettese, aki a hazai mikroelektronikai program kormánybiztosa is. — Az ember társadalmi lény — kezdi a definíciót nagyon az elejéről —, és társadalmi ténykedése során eszközök nélkül nem lehet meg. Eszköz az ásó, a kapa — de a távcső is. Az ipari forradalom adta meg a lehetőséget arra, hogy addig csak az ember agyára „tartozó" funkciókat szerkezeteknek adjuk át. Gondoljunk csak a hőmérővel összekötött fűtésszabályozóra például. Az elektronika kezdeti állapotában arra szolgál, hogy logikai részfeladatokat is ellátó eszközöket hozzon létre, amelyek nemcsak a látást, de az ember többi érzékszervét is kiterjesztik térben és időben. A mikroelektronika a lehetőségeket a készülékméretek csökkentésével megsokszorozta, mindenki számára hozzáférhetővé tette. 1945-ben például pár tucat ember fért hozzá mindössze egy olyan hatalmas számítógéphez, amely nem tudott annyit, mint egy mai zsebkalkulátor. Vagy gondoljunk csak a folyamatra a detektoros rádiótól az elektroncsőig, a „néprádió" el- ' terjedéséig és a tranzisztorig, a zsebrádiók koráig. A tranzisztor áz elektroncsőhöz képest már mikroelektronikának számít, de a mikroprocesszorhoz képest faekének ! — Mi a helyzet a mikroelektronikában ma Magyarországon? — Az elektronikai iparban ma százezren dolgoznak, ez a foglalkoztatottak 3 százaléka — és előállítják a nemzeti jövedelem 10 százalékát! Ráadásul e 10 százalékon belül komoly az exporthányad is, nagyrészt beruházási javakat értve ide, számítástechnikai eszközöket, automatizálási rendszereket, a hírközlés háttérelemeit. De hazai mikroelektronikai alkatrészgyártás a korábbi években nemigen volt, létre kellett hozni, részben a függő helyzet megszüntetésére, részben pedig azért, mert viszonylagosan egyre kevesebb lett az importeszközökhöz a termelési folyamat során „hozzáadott'' forintérték. A hetvenes évek végén a termelt érték alkatrészhányada 50, az importalkatrész ezen belül 15—20 százalék volt. A tendencia ennek növelése irányába hatott. Gyöngyösön, az Egyesült Izzó 1974 óta már gyártott mikroelektronikai alkatrészeket, a fordulatot azonban 1982. január 1. hozta, amikor létrejött a Mikroelektronikai Vállalat a Híradástechnikai Kutató Intézet egészéből és az Izzó félvezető kutatófejlesztő és kísérleti gyártórészlegeiből, két telephellyel. A vállalat profilja egyebek között félvezető eszközök, chipek gyártása. — Mi hát ez a bizonyos „chip". amelyről az átlagember alig tud valamit? — Tokozatlan, „csomagolatlan" mikroáramkör, amely meghatározott feladatot végez. Mérete 0,2—0 3-tól 5 négyzetmilliméterig terjedhet. — Hol állunk a világszínvonalhoz képest? — Jelenleg a szó teljes értelmében vett mikroelektronikai iparunk nincsen, ilyen összehasonlítást csak részterületekre lehet tenni. A meglevő gvártöbázisunk jó eurónai színvonalú, a szocia'ista országok között jól megállja a helyét. A fejlesztési program műszaki-gazdasági célkitűzései nem valamiféle meglevő „világszínvonal'' irányába mutatnak. Túlzás nélkül mondhatom, hogy célkitűzéseink egy, a világ elektronikai iparában meglevő fehér foltra irányulnak. Ha terveink valóra válnak, egv — igaz, hogy szűk. de elektronikai iparunk számára meghatározó — területen a magyar mikroelektronikai ipar fogja a világszínvonalat kiielölni. — 1990-re meddig juthat el ez s hazai folyamat?, — A következő néhány év iparpolitikai változásául eredményesen az elektronikai ipar és a mikroelektronikai ipar egymás lehetőségeit kihasználva, kölcsönhatásban kell fejlődjön. Hogy mi terjedhet el az évtized végére a mikroelektronika hazai fejlődése folytán? Például az orvosi ellátásban a megfelelően műszerezett szolgáltatás, a mérések, az adminisztráció jobb megoldása számítógépes rendszerekkel, ami az orvos és a beteg életét egyaránt jelentősen megkönnyíti; a kardiológia, a röntgenvizsgálatok, a rákszűrés területén, és sorolhatnám még tovább. A hírközlésben 1990-re végre lesz döntési lehetőség a korszerű, elektronikus telefonközpontok beléptetésére, ami nemcsak a telefonhelyzet minőségi, de mennyiségi oldalán is javít majd. Emellett ennek révén csökkenhet az egy állomásra jutó költség is, ami szintén nem mellékes. — Az energiagondokon is segít a mikroelektronika, mondják. De hogyan? — Például a mikroelektronikai szabályozó rendszerekkel a háztartásban energiamegtakarítást jelentő gépek, televízió, hűtőgép vagy éppen a fűtés esetében. És így végre megfordítható az eddigi, az energiatávlatok ismeretében nem túl biztató folyamat, amely szerint eddig az életnívó fejlődése óhatatlanul energiafogyasztás-növeléssel járt együtt... Mindezek 10 év távlatában új készülékcsaládokkal megoldhatók. — És kétezerben? — Géppel segített oktatási rendszerek kialakítása, a rutinfunkciók gépre átruházása, a részrehajlás nélküli diákértékelés bevezetése (ha el nem töröljük a diákértékelést), elterjedése várható. A hírközlés is eljuthat végre odáig, hogy már ne kelljen észrevenni azt, hogy egyáltalán van. A termelésben pedig a rutinmunkát fokozatosan meg lehet szüntetni, gépi rendszerekre bízni a mikroelektronika segítségével. — És a mikroelektronikán belül mi várható? Hiszen a lézer 20, a chip 10 éven belül minőségi ugrásokat okozott a tudományban, technikában, de a készülékek méretcsökkentésének is van — gondolom — egy ésszerű határa. Akkor viszont merre tovább? — A megbízhatóbb, pontosabb és főleg olcsóbb készülékek tömeggyártása felé. A felhasznált segédanyagok, alkatrészek minőségét kell javítani, a technológiai fegyelmet kell növelni. Laboratóriumi stádiumban pedig jelenleg a napenergia közvetlenebb és hatékonyabb felhasználását célzó módszerek, a krio-technika (mélyhűtött állapotban végbemenő folyamatok), a szupravezetéssel összefüggő kísérletek, bizonyos, ilyen módon előállított új anyagok kidolgozása van, amelyeket az említett célra a mikroelektronika felhasználhat. — Köszönjük a tájékoztatást, és reméljük: jó jósnak bizonyul a kormánybiztos, úgy is mint tudós. úgy is mint gazdasági irányító ... SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN CZINDER ANTAL RAJZA» Ismeretlen krónikások Hátrányos helyzetű emlékek M

intha úgy lenne törvényszerű: akiknek nem volt hírük-nevük életükben, azoknak az emlékük is névtelen marad haláluk után. Hogy megörökülni is csak „Az ismeretlen katonaként" tudnak: díszsírhelyek hitelesülnek hamvaik által, amelyeket államfők a protokoll szerint megkoszorúznak. Mert ők az ismeretlenek, a mindenkori nép, a mindenkori hadsereg, ők megnevezhetetlenül a „víznek árja" — mint a költő írta, de mintha azt már hasztalan írta volna, hogy „azért a víz az úr" — mert a gályákra emlékezik az utókor, a gálya-királyokra és -pápákra, a gálya-hadvezérekre és -fejedelmekre, hiszen — végül is — csakugyan a gálya-kezektől függött a történelem irányítása. A piramisok, katedrálisok, várak, paloták, kastélyok nem az építők, hanem az építtetők nevét őrzik — s nincs piramisuk, katedrálisuk, váruk, palotájuk, kastélyuk az építőknek, amit tátott szájjal megcsodálni lehetne... Ha van mégis — skanzen, tájhá?, falumúzeum. koncentrációs tábor, tömegsír-temető —, a turista utókor nem az arcokat, a tekinteteket képzeli el szemlélődés közben, nem az egyszer-volt-holnem-volt embert, a fenséget, titkot, Északfokot, idegenséget, hanem az általánosság jegyeit őrző fantomalakokat: a kunt, a csángót, a zsidót, a parasztot, a proletárt, a zsellért és a kubikost. S tudom: hiábavalóság ez az östörgés: a történelem igaz valósága szerint így van ez rendjén az emlékek és az emlékezések erdejében is. Hogy az erdőt messziről, föntről látjuk csak át — fáit külön-külön vizslatni értelmetlennek gondoljuk, kivált, ha meg van jelölve úgyis annyi emlékezetes, hírhedt-híres fa, mely alatt egy nagybetűs Valaki megpihent, melyet egv nagybetűs Valaki ültetett... Nincs bennünk önzetlen kíváncsiság az erdő fái iránt, hiszen mi — értelmiségi létre vergődöttek — magát az erdőt véljük-akarjuk tudni. ismerni, egves fáira miért is tékozolnánk időt. energiái? Csakhogy rá kellene már döbbenni végre: az erdőt is csak az egyes fák megismerése alanján ítélhetjük meg, akkor is, ha az egyik Szalai Csaba Innék, mint aki halálán Merüli te farkas ajkú vödör, tikkadt nyelvű a bárány, morgok a hortyogó pocsolyákra este. a jéghasábok csúszdájába veszve innék, mint aki halálán. Tóth Árpádnak kútját simítom. hűs a márvány. Nagy homlokú tűnődés ne fedd le. a cseppet görgetem. mely harmat is lehetne. hiába csüngök én a káva száján? A mély. ki nem mert. És ma olv siket, de alján sáros ér bugyog, vagy kék siet? Maréknyi csillag nem lehet setét, dobálgatom kioltva is. ha csobban, elöntve hallgatok a vérpirosban szedést könyörgő, suttogó mesét. akác látszólag olyan, akár a másik, ha az egyik tölgy, bukk, nyír epp oiyan, mint a másik ... Megsem teszünk különbséget, hasztalan tudjuk pedig ezt az igazságot. Hanem megkülönböztetetten megkülönböztetjük a nagybetűs akácokat és tölgyeket, és íölajzott érdeklődéssel íaljuk vezérek, fejedelmek, híres emberek. potentátok emlékezéseit és vitát nyitunk fölöttük, latolgatunk igazságokat, és fölteszszük nap mint nap — bár tudjuk, hogy értelmetlen — a kérdést: mi lett volna ha... Ha nem Kossuth, ha nem Széchenyi, ha nem Görgey, ha Deák nem úgy ... Vagy közelibo időkre gondolva revidiálunk és rekonstruálunk: Telekit és Bethlent, Horthyt és Kállayt... A Táncsicsok emlékirata azonban nem vált ki vitát soha. A Francsics Károlyoké, Garzó Imréké, Kováts Istvánoké, a Dombi Kiss Imréké, Gémes Esztereké, Csizmadia Imréké. Hiszen ezekről miért is vitatkoznánk, ők — így magyarázzuk — nem voltak tényezők a politikai irányításban. Táncsics is — még ő is! — hasztalan kapaszkodott föl hihetetlen akarattal Ácsteszérről a pesti Üllői útig, az eseményeknek — utóbb — csak bábja, bolondja tudott lenni, irányítója, befolyásolója alig ... Hát miért is vitatnánk meg az emlékeit? Vagy az építőmester Kováts Istvánéit? Ki is volt ez az ember: egy szegedi valaki a múlt században. Kitanulta a mesterséget, s hogy jobban tudja — követve a céhtörvényt —, elment „világot látni", majd honvédja lett a szabadságharcnak ... De csupán honvédja — nem vezéralakja. Mért is beszélnénk hát Kováts István emlékeiről, mért hivatkoznánk éppen rá fennkölt vitákban? Vagy Garzó Imréről, a polgárról, aki mérnök-tanár volt, a szabadságharcban tisztféle — közkatona büntetésből lett a bukás után. De hát az ő itáliai kényszerszolgálata nem emigráció volt,, ő visszajött, és dolgozott tovább: tanított, cikkeket írt Hódmezővásárhelyen, beleártotta magát „illetéktelenül" nevelésügyekbe, folyószabálvozási tervekbe — igaz is, ki figyelt, ki hallgatott rá? És mért is érdekes, hogy a poros parasztvárosban lépést tartott az akkori világ filozófiájával? Mért is vitatkoznánk hát emlékeiről? Vagy Dombi Kiss Imrét, a tanyai parasztot mért is emlegetnénk föl szimpozionokon? Epp őt, aki hároméves kötelező katonai szolgálat után szakaszvezetőként egyik közkatonája volt a Przemysli ostromnak, utána egyik névtelenje az orosz fogságba esett névteleneknek, akiket a keserű kenyerű sors Közép-Ázsiába sodort, akiket naponta tizedelt a "tífusz, akik kényszermunkába jártak idegen földön éveken át, akik csak nyílt levelezőlapon és németül értesíthették hogylétük felől szeretteiket, s akik — valóban hihetetlenül! — valahogy mégis hazatértek, s hazatérvén — hisz muszáj volt, hisz nagy volt a család, és különben is ez volt az élet megkérdőjelezhetetlen törvénye — újra dolgozni kezdtek a földeken (nemigen ápolgathatták sebeiket), gabonát vetettek és arattak, hogy legyen mit ennie az országnak, hogy legyen miből kifizetni a jóvátételt, hogy legyen miből ínyencségeket készíteni az urak vacsoráihoz ... Mért is nyitnánk hát vitát Dombi Kiss Imre vásárhely-pusztai tanyai paraszt emlékei fölött? És Gémes Eszter könyvét, a Mindig magam címűt is ugyan mert citálnánk érvnek-ellenérvnek? Hiszen lehet-e érv megszületni és fölnövekedni Balástya határában? Lehet-e érv ideje korán árvának maradni, lehet-e érv serdülőlányként napszámba járni, munkára hiú tisztességgel dolgozni? És lehet-e érv az I. világháborús esztendők valós igazságának föltárásához Csizmadia Imre gyermekkora, az Olaszországban odamaradt édesapa, a tanyájukon fogolyként is emberként otthonra lelt Vaszil? Lehet-e érv pusztán az életük történelmi vitákon, a munka reggeltől estig, januártól januárig? Lehet-e legalább adalék — ha nem is perdöntő érv — idős Váci Mihályné könyörtelen „árvácskasorsa", az Amerikába kódorgott apától az örömtelenségbe mérgeződött anyáig? S az, hogy Zsuzsa néni iskolázatlanul, nyomorult körülmények közt mégis megpróbálta: ember akart lenni, és költőt nevelt! Mindezek lehetnek-e érvek napi köz- és magánvitáinkban történelmünk igazabb megítéléséhez, önmagunk megismeréséhez? Lehet-e érv Széchenyi, Kossuth, Görgei, Teleki, Deák mellett Táncsics, Garzó, Francsics, Kováts, Kádár Gyula, Bárczy János mellett Gémes Eszter és Csizmadia Imre? Emberségünkhöz nélkülözhetetlenül hozzátartozhat-e Gazda József könyve, az Így tudom, így mondom című, amely Bukarestben jelent meg 1980-ban? Lehet-e érv jövendő cselekvéseink etikájában Bilibók Gergelyné, Veress Regina, Serbán Serbán, Tuzson Tamás emlékezése — hogy neveket is említsek a több mint kétszáz „adatközlő" közül? Fölismerjük-e, hogy nem csupán adatközlők ezek az emberek, de többek: egy-életüek, egy-sorsúak, akikért — ha nem halljuk is, ha nem figyelünk is oda — valahol mégis megszólal a harang! És eljutunk-e odáig, hogy vájtfiilű vitáinkban — melyekben a történelmet és a politikát hánytorgatjuk folyvást nevekkel lövöldözve egymásra — az örökkön félrevert vészharang-kongatás mellett ezeket a tiszta, lélekharang-hangokat is meg kellene hallanunk? Mert ezeknek az emlékezéseknek ez az értékük elsődlegesen: tiszta őszinteségük, manipulálatlan makulátlanságuk — s emiatt maradnak árnyékban botrányos viták zsinatában, emiatt feledjük őkef akár kézbevenni is, hiszen 'íróik szavahihetőségét nem pozíció és rang nem származás és szerzett te'rintélv. hanem keménven •'ozott emberi élet hitelesíM. S a Vo-nénven végigdolgozott emberi é'et vájtfü'ű körökben nem politikai ténvező . .. Pedig meg ke'lene hallanunk őket. e 14'efcharongokat, hiszen nélkülük csuoán okoskodóvá lesz a cvii'ekezet, nem okossá, melyet nemzetnek nevezünk, hiszen né'küh'ik nem lett volna kit csatába srólfionia Kossu+hnak. nem tudott voi->a kit nagvralátón fö'emeini ebenyi. Ideié, hogy v^ere ^s észhe vegvük őket ideie hogv me«ztjgRssuk értük az általuk öntött baraegotrat. buszon nem tévede"" a költő: . a^rt a víz az űr". ÖRDÖGH SZILVESZTER < 1