Délmagyarország, 1982. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
36 Szombat, 1982. június 19. fiudapest Békekutatck kerekaszta! konferenciája A fegyverkezési verseny új izakasza és u békekutatás féladatai címmel nemzetközi kerekasztal-konferencia kezdödött pénteken Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémia Intézetközi Békekutató Központja és a Bécsi Nemzetközi Békeintézet közösen rendezett kétnapos eszmecseréjén a magyar szakemberek mellett számos, más európai országból érkezett békekutató és fegyverkezési szakértő vesz részt. A tanácskozáson megvitatják. hogy az elmúlt évtizedben milyen jellemző változásai voltak az Egyesűit Államok fegyverkezési politikájának, milyen politikai, katonai döntések vezettek ahhoz a jelenlegi helyzethez, amelyet, a fegyverkezést verseny új szakaszának megkezdődése jellemez. A többi között arról ts tanácskoznak, hogy a tudományos békekutatás miként befolyásolhatja a kormányok politikáját, illetve hogyan isegíthetlk a békemozgalmak törekvéseit. A konferenciát Vajda György akadémikus. az MTA Intézetközi Békekutató Központjának elnöke és Hnns Georg Euchs, a Bécsi Nemzetközi Békeintézet elnöke nyitotta meg. majd Simal Mihály akadémikus, a központ, tudományos bizottságának elnöke tartott bevezető előadást. Térelem, aluminiiüáól ,Sf • •/ 1 •>.„ VTTÁ eraat Több mint kétezer négy zetméter alapterületű, alumi- ' .Szakmánkent es területen nium üzemcsarnok került le- ként-más ós ma» körulmétő alá a hódmezővásárhelyi nyek alakitjak vagy eppen Kötöttségek — közös érdekből Fémipari Vállalat mindszenti gyárában, s kezdődött meg a vállalat egyik új termekének készítése, az alumínium lakótérelem tömeges gyártása. Az esemény érdekessege, hogy a csarnok maga ét a belőle kikerülő gyártmány egyaránt a könnyűszerkezetek széles körű bevezetésének országos programját mozdítja elő. Az tizemépület újdonsága, hogy az úgynevezett dongaíves megoldással feleslegessé váltak a hagyományos, költséges. rácsos acél tetőszerkezetek. Nemcsak a tető. hanem az ajtók, ablakok és a falak is alumíniumból vannak ; ez utóbblak középen hőszigetelő anyaggal kitöltött, szehdvlcsszerkezetűek. Egyre többet kénytelen a mezőgazdaság foglalkozni mostani és várható munkaerőgondjaival. Aki előre néz néhány évvel, mindig elakad: ez a korosztály Is elmegy, vajon jön-e u helyébe másik? Elég sokszor örvendezünk ugyan, hogy új belepók frissítik egy-egy szövetkezetben az átlagos eletkort, de ritkán adódik, hogy annyi fiatal jön, amennyi öreg elmegy. Azt a szempontot se hagyhutjuk figyelmen kívül, hogy képzettebb fiatalokra lenne szükség, hiszen ők fejlettebb gazdaságot örökölnek. A fiatalnak azonban mások az igényel, a képzettnek még inkább. Neheztelni szoktak őzért a gazdaságok irányitól. pedig lermészetes folyamairól van szó. Az lenne a baj. ha az Igények megakadtak volna nagyapánk |föl fogása körül. ! Szlkúncs tanyaközpont Vásárhely hatórában. itt van a Vörös Csillag Termelőszövetkezet központ la. Beszélgetés közben derült ki. Vajnál Ernő, a szövetkezet elnöke a szokásostól egészen eltérő nézeteket vall a munkaerő megtartásának kötelezettségéről és lehetőségeiről. — Szikáncs támaszkodik a téesz re, ét azért fejlődik, vagy a. téesz Szikáncira? — Csak akkor fejlődhetünk, ha a falu is fejlődik. Aki Itt akar dolgozni, annak más szempontjai is vannak. Legyen jó lakása! Olyan, amilyen a városban lehetne, különben bemegy oda. Ha gyereke van, óvoda ls legyen, mert ebben az országban minden gyereknek kell óvoda. Az óvódéba óvónő ls kell. Postás, orvos, patikus, ápolónő, tanár, tanító — de ne tizedrangú legyen az se. Ennek mindnek lakás kell, amiért érdemes Ide jönnie. Legalább olyan, amilyen a városban lehetne. Es legyen olyan Szlkáncs, hogy Jól érezze magát benne, különben nem tud rendesen dolgozni. — Messzire megyünk, azt hiszem. — Teljesen a lényegnél vagyunk. Ha én jó téeszt akarok, erre mindre gondolnom kell, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki velem együtt akarja a jót. — Alom az csak, hogy Szikáncs jobb lehet, mint a város. — Sokan szeretnének kertes házat nyugodt környezetben. A város Ilyet nem tud adni. Aki ilyet akar, jöjjön Szikáncsra. — Vtz, villany, gáz? — Közműves utcánk van eladó. — Nyilván kikötik, csak azok kaphatják a házhelyet, akik a szövetkezetben dolgoznak. — Ekkora szamárságot nem szabad elkövetnünk. Értse meg, nekünk nem téeszkolónlára van szükségünk, mert onnan mindenki elmenekülne, hanem olyan falura, amelyben a téesztag is Jól érzi magát. — Ezért a szövetkezet magára vállalja a fejlesztés minden gondját? — Mindenki ezzel Jön, mert nem érti a lényeget. A szövetkezet sokat tehet, de egyedül lépni se tud. Ha tisztázódnak a nézetek, könnyebb összefogni a megoldásra ls. — Nem hiszem el, hogy a városnak érdeke lenne Szlkáncsot fejleszteni. Elég a maga baja bent is. — Azért nem hiszi, mert nem gondolta végig. Van egy fogalom,, minden józan fejlesztési számvetésben, az infrastruktúra. Ha a városban nyitnak tij utcákat, a járulék — a bolt, az Iskola, az óvoda, a bölcsödé, víz, villany, gáz — sokkal többe kerül, mint itt. Nekünk az az érdekünk, hogy he a városba menjen, aki mozdulni akar a tanyáról, hanem itt maradjon. Aki nálunk akar dolgozni, annak a házhelyet ingyen adjuk, de viszonylag olcsón jut hozzá más Is. — A kölcsönös érdekek alapján? — Erről van sző. Elődeink még gondolhatták, hogy a mezőgazdaságban soha nem fogy el a munkaerő, sőt tartaléka marad az Iparnak, mi már tudjuk, hogy nem így van. Azt is gondolhatták. az ls Jó, ha beköltözik a városba, busszal majd kivisszük a munkahelyre, Szőrit bennünket a realitás, a szállítás az egyik legdrágább befektetés, nem tudjuk, meddig bírjuk. Nekünk tehát az a jó, ha itt marad a munkaerő, de neki ls jó, ha nem kell utaznia állandóan. Ez a két érdek könnyen összetalálkozik ott is, ahol csupán szolgálati lakásokat építenek. Mi azt mondjuk, nem ez a jövő útja. hanem egy település sokoldalú és egészséges fejlesztése. Nem lehet jó az az elképzelés, amely mindig csak az igények legalsóbb fokát célozza meg. Arra nem lehet jövőt építeni, A mai ember legkényesebb Igényeit is figyelembe kell vennünk, és kiegészíteni a vérhatókkal. — Honnan veszi a mintát? — Elképzelésünk régebbi, mint ahogy a mintát láthattam München környékén. Óriási város, de a fcoffiyéke is modern. Mi még csak addig jutottunk el, hogy a központokat fejlesztjük, mert azt hisszük, akkor érjük el a világszínvonalat. Az embereket nem lehet úgy csoportosítani, hogy te még várj az igényeiddel jó sokáig, mert a másik van soron. Számomra Izgalmas ez a beszélgetés. Szerettük volna eddig ls elérni, hogy ezt vagy azt a feladatot vállalja magára a szövetkezet vagy az ipari üzem, de nem sokra mentünk vele, mert a lehetőségek nem engedték. Lényeges szempont: Szikáncsot nem a téesz akarja modern kertvárossá fejleszteni, mert belebukna. Látja viszont, hogy óriásit nyerhet, ha áldoz rá. Ha Jól belegondolunk, a jövőjét nyerheti meg vele. Szép házak épülnek Szikáncson. II, D. meghatározzák a fiatal diplomás helyzetét. Amikor a {vitához hozzá . kívántam szólni, nemcsak á saját meglátásaimat akartam összegezni, hanem riéhány ágazati szakszerVezétl vézélő egyéni véleményéi 'is összegyűjtöttem. Abban valamennyien egyetértettünk, hogy Szegeden a friss diplomások helyzete, sorsúk alakulása, egzisztenciájuk megteremtése sokkal nehezebb, mint az ország más, egyetemi központtal nem rendelkező városaiban. Itt van a diplomások „gyára" mondják, így természetes a túlkínálat, valamint az ebből következő alacsonyabb bérek, lakáshiány, vagy éppen a szákmai előmenetel lehetőségeinek kisebb mértéke. A jó és kevésbé Jó munkahelyek zöménél kitehetnék a táblát: megtelt! Éspedig nagyrészt olyan korosztállyal, akik életkorukból adódóan nem a közeljövőben mennek nyugdíjba. A szakszervezetek érdekvédelmi funkciója a diplomás fiatalok körében kétirányú. Egyrészt a végzettségüknek megfelelő munkakörben elhelyezkedő fiatalok beilleszkedésének, valamint anyagi boldogulásuk segítése, másrészt azoknak a fiataloknak a segítése, aktk nem juthattak végzettségüknek és képességüknek megfelelő munkakörbe. Sajnos az utóbbiaknak megfelelő munkakört ők sem tudnak biztosítani. A pályára került fiatalok sorsának segítése szakmánként eltérő lehetőségű. A KPVDSZ területén a diplomások aránya mindösztuk volna, de ha alkalmam van rá. figyelem „a,„külföldi, telepütéseket Is. Most jár- szakirattVu főiskolát végzett. A fiatalok elhelyezkedése nertl őkhjt "gondőf. vezetői Fésűk, több változatban A vásárlók régi óhaját teljesíti a mosonmagyaróvári Múanyag-feldolgózó és Kefegyártó Vállalat. Eröcesöntő üzemében olyan új fésükészlet gyártását kezdték meg. amely modern formájával és célszerű fogazottságával a legkülönfélébb igényeket is kielégíti. A nyeles fésű például könnyen forgatható, a retikülfésű kis helven elfér, a zsebben ís meglapul. Jól formálható vele a haj és ezért főleg a nők érdeklődésére tarthat számot a Styl nevű íésü. Hasznos kiegészítője a készletnek a nagyméretű, ritkán és sűrűn fogazott, valamint a hosszú, egyenes, ritkán fogazott fésü. A formatervezők a gyerekekre ls gondoltak: maci és cica alakú fésűik blzonyáru közkedveltek lesznek a kicsinyek körében. A korábban gyártottaknál rugalmasabb anyagból előállított termékeket többféle színváltozatban és színárnyalatban hozzák forgalomba. A Gabi-család tagjai hamarosan kaphatók lesznek az üzletekben. vagy vezetflhelyettesl munkakörbe kerülnek általában hálózathoz. A tanulási kedv a dolgozó fiatalok között is megnőtt. Nem ritka olyan 30—35 éves fiatal, aki egyegy nagy egység anyagilag is megbecsült vezetője, igazgatója lesz. Ugyanakkor lakáshoz Juttatásuk Itt is gcind, a pályakezdés első éveiben, mert hiába dolgoznak a hálózatban, mint művezetők, a FEOR szerint nem minősülnek fizikai állományúnak, így munkásig kös-támogatásban .nem részesíthetők. A szakmai szakszervezet megítélése szerint 13—20 000 forint támogatás nem elegendő a pályakezdő, családalapító fiatal lakáshoz juttatásához. A KPVDSZ Megyei Bizottsága úgy foglalt állást, hogy a jövőben egyenlő elbírálás alá vonják a hálózatban dolgozó diplomás fiatalt a közvetlen termelésirányító művezetőVei. Az EDOSZ területén már komolyabbak a fiatal diplomások gondjai. Túlképzés és túlkínálat mutatkozik Szegeden. míg az ország más városaiban szakemberhiánynyal küszködnek a vállalatok. Egyre kevesebben kerülhetnek tanult szakmájukba az élelmiszeripari főiskolát végzett fiatalok. s ragaszkodásuk Szegedhez oly nagymérvű, hogy kisebb tudást igénylő manuális munkát is elvállalnak a maradásért, a jövőbeni jobb Három a kislány — Szentendrén A Madách-színházbel) előkészületek után már a helyszínen, a város főterén próbálják a Szentendre Theatrtlm július 2-án bemutatásra kerülő darabját: az immár klasszikusnak számító Schubert-daljátékot, a Három a kislöny-t viszik színre akkor Az 1916-os ősbemutatón nagy port kavart „életrajzi operettet" ez alkalommal Kerényi Imre rendezi. Munkáját társrendezőként Balogh Cábor segíti. A díszleteket Götz Béla, a jelmezeket Mlalkovszkv Erzsébet tervezi, a koreográfus Szirmai Béla. A Szentendrei Theatruffl 12. évadia július 2-tő) 25-lg tart, s 14-szer csendülnek majd fel a Három a kislány dallamai. 'munkakör reményében. Akik dő orvosok, főként anyagi ;pályára kerülnek, általabun segítésére csekély lehetőség 'müvézetői beosztást-kapnak, marud. A pályakezdő tariáanyagilag megbecsültek, de rok, jogászok, orvosok stb. lakáshoz jutásukat a válla- támogatása, egzisztenciájuk latok nem tudják megíele- megteremtésének segítése löen segíteni. Az EDOSZ továbbra is a szülői segítség Megyei Bizottság — hason- függvénye, lóan más szakmákhoz — A vitaindító elkk ls jelez ügy határozott, hogy a jö- olyan szélsőséget: „vegyék el vőben a művezetői, státusz- a diplomát attól, aki nem ban -dolgozó fiatalok számá- oda megy dolgozni, ahol álra Is meg kell adni a mun- lá9 van számára" A fiatakásokéhoz hasonló támoga- jok azt mondják, hogy a tást. kényszerű és kötelező állósA ' Közalkalmazottak Szak- ba "kerülés „röghöz kötöttszervezetéhez tartozó mun- g^g" nem egyeztethető ö-rzkahelyekre bekerülni nehéz sze a munkavállalási s/adolog, pl.: bíróság, ügyész- badságról kialakult elveikség, kutatóintézet, tanacsok. kek Aki itt Szegeden tanult E munkahelyek évente féI évtizeden keresztül, sok, csak egy-egy — többnyire néha eltéphetetlen szállal nyugdíjazás folytén megüre- kötődik a városhoz. Képzelsedett — állást ajánlanak a jdk magunkat az ő helyébe, nagy létszámú pályázó fiata. vajon könnvű szívvel el lóknak. A diplomás 23—24 tudnánk-e válni Szegedtől? eves fiatal 3 évig fogalma- Vajon adhatunk-e megdöntzóként 2700—3000 forintot hetetlen szentenciákat, hogy keres és az előírt szakvizs- ki, hová menjen? Meggyőzőga letételét követően a fo- désem, hogy nem! kozatosság alapján kezdi Mj tehát a helyes megolmeg hivatása gyakorlását dág? Ha nem frnak elő va_ 27-28 éves korában. Gyor- lamiféle kötöttséget az elhesabb előmenetelre csak aki- lyezkedésre. vajon megoldóVételesen jő képességüeknek d,k_e a gond? Bizonyára van lehetőségük. A szak- nem, gsszerűbb és egyben szervezet — munkahelyen- a fjatal dipiornás számára ként eltérő színvonalon jg aflyagi.efkölcsi előnyökUgyan, de — segíti a fiata- Rej -áró kötöttséget szüksélok beilleszkedését, sorsuk alkalmazni. Élve a „rögjavítósát. A legnagyobb gond Mz kötég„ diák szótlasznáaz, hogy az anyagi támoga- latával indokolt a kötötttásra fordítható források g. de csak olyan feltéte_ nagyon szűkösek. Kivételt lekkel) afneiyek a fiatalok képeznek a községi tana- számára ,s elfogadhatók, csok, ahol a magánerős la- véleményem szerint az elsőkasépítkezéshez komoly, éveg f)atalla, olyan szerzőhosszú lejáratú kölcsönt tud- dést kellene kötni a mun. nak az arra érdemes fiatal- kahelyeknek, amellyel bénák biztosítani. hozhatná hasonló korú, nem Az egészségügyben hason- djPi0más társait anyaglaklóan túlkínálat van, s aZ ál- bari) sdt kedvezőbb helyzetet láshoz jutott orvosok, gyógy- js teremtene számára. Pl.: szerészek önálló életkezdése magasabb ösztöndíj, belata négyéves szakvizsga le- ható időn belül lakáshoz tételével, közel 30 éves ko^„ juttatás. vezetői beosztás rukra íolódik ki.' A ífzak- stb. A munkahely „kádermai előrejutás nehézkes, hí- kén,t" tekintené a tanuló fisZen a minimális 0 éves atait, aki esetieg nyári gyaszakorvosi gyakorlat 35 év- korlatát is itt töltené, isfe emeli azt a korhatárt, merkedne leendő munkatáramikor vidéki kórházakban sajVal és beosztásával, vezetői beosztást kaphat a Nem tartom eretnek gonfiatal. Az egészségügy terű- dolatnak hogv aki tanul, az létén a fokozott gond nem boldoguljon ls. jobban is az orvosok, hanem a szak- mint mások, ha képességei, dolgozók (ápolónők) lélszá- szorgaima hivatásszeretete mával van. Hiányuk pótlása. erre alkaimassá teszi, illetve a dolgozók megtar- Dr ^^ tása nagyobb figyelmet és g Szakszervezetek Csongrád anyagi elismerést ls követel megyei Tanácsa Ifjúság) a vezetéstől, így a pályakez- Bizottságának vezetője Utazási tudnivalók Vámrendelkezések a Szovjetunióban A Szovjetunióba beutazásakor minden. 16, életévét betöltött személynek Írásbeli vámárunyilatkozatot kell kitölteni. Vámvzisgálatkor kérik, hogv mutassák be az élőállatokat és madarakat valamint az állati eredetű nyers termékeket és a vágott baromfit. A személves útiholmin felül a 16 évesnél Idősebb személyek vámmentesen vihetnek át egy liter szeszes italt, két liter bort és 250 darab szivarkát vagv dohányterméket. Ajándéktárgyakat vám- és engedélymentesen 100 -rubel összértékig vihetnek be és hozhatnak ki azok az utasok, akik személyes ügyben ilyen például a rokonlátogatás. a gyógykezelés — utaznak a Szovjetunióba. A szervezett turistaúton résztvevők kisebb értékű emléktárgyakat vihetnek maciikkal. ésszerű mennyiségben. A legálisan kapott ..zovlef valutáért vásárolt nemesfémtárgyból két darabot, ezüstből 400 gramm ös.szmennyiséget lehet kihozni, Műkincsek és régiségek a Szovjetunió Kulturális Minisztériumának külön engedélyével esetenként klhozhatók az érték száz százalékát kitevő vámllleték megfizetése után. A szocialista országok állampolgárai személyenként legfeljebb 60 rubelt vihetnek be a Szovjetunióba az országuk központi bankja vagv egyéb hitelintézményei által ítJOÖDtt Igazolások alapján. A Szovjetunióban fel nem használt valutát a szocialista országokba vtssz.avihettk az utasok. Magyar énsltiyezles Komiósi Ildikó, a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola harmadéves ének szakos növendéke nyerte meg Karlovv Varyban a XVIt nemzetközi Dvorák-értek vers-nyt: megkapta a város különd!iát és a legjobb áriaelőadónak táró ktilöndllaf Is. A főiskolai hallgatók számmá meghirdetett versenyt az idén június 11. és 16. Között bonyolították le.