Délmagyarország, 1982. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-10 / 84. szám

12 Szombat, 1982. április l(fc Szakmai gyakorlaton Béla. a mintaférj átkelve a hatá­ron fölsóhajtott s kényelmesen ter­peszkedett él az ülésen. Jelen tőr oka volt az elernyedésre, hiszen ta­lálkozik asszonyával, s a fárasztó napok kínjai után a legkisebb öröm is jólesik. A társasutazáson majd­nem tízezer kilométert robogott be a busszal egy hét alatt Béla hősiesen állta a sarat, annak ellenére, hogy beteg volt fulladt és már kezdetekor borzasztóan unta a rohanást De kitartott, mondván: ennyi nem teszi tönkre, meg külön­ben is, az asszonya fizette be az utat. hogy kapcsolódjék ki a min­dennapok fárasztása alóL Ilyenkor rendes helyen nem lehet ellenke­zés. Most is menni kellett, amerre az utazási iroda parancsolta. Béla, hogy látszatra meghálálja asszonya kedvességét amikor csak tehette, tollat ragadott s tudatta az ő egyetlen Lenkéjévéi, hogy s mint érzi magát a messzi távolban. A havas ormok metsző hideg sze­lében lilára fagyottan is papírra ve­tette hódolatát aranytubicájának. egyetlen gyöngyszemének. Ugyan­ezt tette az égbe kapaszkodó feny­veserdő aljában, s hasonlóan csele­kedett a feketén ásítozó szurdok közelében, meg a végeláthatatlan rónaságokon. Nem sajnálta a képes­lapokat az ő drága Lenkéjétől, hadd lássa: mily nagy az öröm a külföl­di tájékon. Pedig Béla a házimunkában elcsi­gázott. hivatalában megalázott em­ber egyáltalán nem lelkendezett az útért. Föl is rázta gyomrát a busz, Ajándékát nem találta helyét a szállodákban, s állandóan fázott. Még az enni­való sem esett jól. a társaságról nem is beszélve. Mindig csak disz­nó vicceket és parázna történeteket meséltek, s kajánul szidalmazták a málészájú embereket. Azonkívül a csobogó hegyi csermely partián el­mélázott és vízbe ejtette napszem­üvegét. Ettől aztán minden még keserűbb lett. s már negyede úton titokban reménykedett, hátha meg­fordulnak és hazafelé veszik az irányt Csak fáradtabb lett, mikor ennék ellenkezője igazolódott. Mire elértek, ahová indultak. Bé­la odáig süllyedt, hogy belekötött a liftes emberkébe, s rajta követelte a meleg vizet a fürdőhöz Mikor a nagy igyekezetben a szállodában fe­lejtette borotváját, a busz faránál a könnye is kibuggyant. A visszautat még az odaútnál is kényelmetle­nebbnek érezte. Várta is minden huppanó után nagyon, hogy csak egyszer érjen haza. a jó meleg ott­honába. Nyakig bújik a habos für­dővízbe és istenigazából kialussza magát a megszokott kis kényelmes otthoni ágyon. Minél jobban köze­ledtek a határhoz, annál jobban vá­gyott a mindennapok megszokott nyugalmára. Hogy teljen az idő, ha­zafelé kettesével küldte a képesla­pokat. Anyósát, a drága mamát is beavatta utazása örömeibe. Termé­szetesen szépre, színesre — mi több, csodálatosra festve mindent. Unal­mában két hosszú levelet is kanya­rított. s mindent belevett, amire in­duláskor számított. A tágas, meleg szobákat a tiszta hegyi levegőt, a madárcsicsergéses ébredéseket a kénylmes hegyi sétákat, a bőséges reggeliket. a kiadós ebédeket, a nyugtató vacsorákat melyekért vé­gül is Lenke elküldte erre az útra. Mondatba foglalta a drága mamá­nak, hogy teljesen rendbe jöttek az idegei, megnyugodott, kikapcsoló­dott. Olyannyira, ha ezután teheti, messzire kerüli a füstös, zajos kocs­mákat. meg az efféle népbutító tá­kolmányokat. Ezután, a különben gyengegyom­rú. fáradékony Béla a posta melletti ivóban annyira bekapkodott bána­tában. hogy a hátralevő két napon se nem evett, se nem ivott, de még nem is fürdött. Érkezése előtt bevett két-három szem gyógyszert és valamelyest rendbe hozta magát. Nem is lát­szódhatott törődöttnek, mert kiszál­lás után vizslaszemű asszonya kér­dezte: — Látom, jól érezted magad. Bé­luskám? — Csodálatosan, aranybogaram! — Akkor mondok egy jó hírt. Képzeld, a mama is befizetett erre az útra. — Jó isten — hüledezett Béla. — Kaptál tőle egy jegyet aján­dékba. Reggel indultok a másik csoporttal... Majoros Tibor A szakma valamennyi fogását megtanulhatják a kő­művestanulók a szegedi könyvtár építkezésénél. A szege­di 600. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet elsőéves diákjai fölváltva, csoportonként ide járnak gyakorlati foglalkozásra, mert e nagy épületen — oktatójuk segítsé­gével — „mindent megtalálnak", amire szükségük van a tanulásukhoz. ARANYOS NÉPTANCOSOK Tegnap érkezett haza Keszthelyről a József At­tila Tudományegyetem nép­tánccsoportja: április 6—8. között szép sikerrel szere­pelt az országos egyetemi­főiskolai napok néptáncfesz­tiválján. A táncosok arany oklevelet és nívódíjat nyer­tek, ugyanezt az együttes Fabatka zenekara. Lovász Irén énekes szólista, az egyetem hallgatója ezüst ok­levelet kapott (ebben a kate­góriában aranyat nem osz­tottak). A hír kapcsán tá­jékoztattak az egyetemiek: április 13-án, kedden este 7 órától, táncházat tart a JATE-klubban a pomázl Vu­jicsics-együttes. MEGLOPTA ISMERŐSÉT Többször ítélte mér a bí­róság szabadságvesztésre a 41 éves Szabó Istvánt, Sze­ged, Lövölde utca 46. szám alatti lakost, akit nemrég lopás miatt letartóztatott a rendőrség. Egyik ismerőse lakásából ugyanis eltulaj­donított 5 ezer 200 forin­tot. Ügyében büntetőeljárás indult CJ, SZEGEDI FILMSIKER A Juhász Gyula Művelő­dési Központ két amatőr­filmese a VII. Nemzetközi Vöröskeresztes, Egészség­ügyi és Környezetvédelmi filmfesztivál döntőiébe ju­tott Tóth István a Belvá­rosi varázsló című alkotásá­val, Kelsch János a Nyil­vános W. C. című filmjé­vel. MODERN KONYHA Üzembe helyezték az or­szág egyik legnagyobb vi­déki szállodája, a három­csillagos győri Rába Hotel új konyháját amit a leg­korszerűbb berendezésekkel láttak el. A 400 személyes szállóban naponta ezer ven­dég részére készíthetnek vá­lasztékos ételeket. Minden­nap 50—60-féle étel szere­pel a szálló éttermeinek, szó­rakoztatóhelyeinek étlapja­in. Újdonság az úgynevezett mikrohullámú sütők beállí­tása. Ezekben a sütőkben nem egészen egy pere alatt készülnek a különböző sül­tek. Felhő­átvonulások Várható időjárás az or­szág területén szombat es­tig: Folytatódnak a felhő­átvonulások. Szórványos zá­por, hózápor várható. A gyakran esős, helyenként vi­haros északnyugati, északi szél csak lassan mérséklő­dik. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szombaton 9 és 14 fok kö­zött valószínű. Szemlélet Két férfi beszélget a nőkről. — Neked a nők me­lyik testrésze tetszik legjobban? — A szájuk. — És mit szoktál néz­ni rajtuk: a színüket, a nagyságukat, a formá­jukat? — A, csak azt, hogy csukva legyen! HEVES VIHAR SOPRON TÉRSÉGÉBEN Heves vihar tombolt pén­tekre virradó éjszaka a nyu­gati országrészen. A széllö­kések sebessége Sopron tér­ségében és a Fertő-tónál el­érte az óránként 100 kilo­métert. Az orkánszerű szél kisebb károkat okozott. Fá­kat döntött ki, ágakat tört le, tetőket rongált meg és tv-antennákat szaggatott le. Zavarok keletkeztek a kis­feszültségű villamoshálózat­ban is. A hibák kijavítását mindenütt megkezdték. A lottó nyerőszámai: 14, 17, 49, 76, 82 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Nagykanizsán megtartott 14. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húz­ták ki: 14, 17, 49, 76, 82. VÉRADÖK A városi Vöröskereszt és a Vértranszfúziós Állomás mozgósítására Nagyfán 150­en. a 11-es számú AFIT-nál 120-an, a Szatymazi MÉK­vállalatnál 40-en, a Szalámi­gyár és Húskombinát dol­gozói közül 150-en, a Tau­rus Gumigyárban 120-an ad­tak vért. MEDOSZ­TANÁCSKOZÁS A Mezőgazdasági Erdésze­ti és Vízügyi Dolgozók Szak­szervezetének Csongrád me­gyei bizottsága tegnap, pén­teken délelőtt ülést tartott Szegeden, a Szegedi Állami Gazdaság különtermében. Napirenden a két megye­bizottsági ülés közt vég­zett munka, az Alsótiszavi­déki Vízügyi Igazgatóság ta­pasztalatai az ötnapos mun­karend bevezetéséről, vala­mint a gazdálkodást segítő, a dolgozók alkotó kezde­ményezését kifejező szocia­lista munkaverseny brigád­és újítómozgalom tapasz­talatairól szóló beszámoló megvitatása szerepelt. A rendőrség kérése Április 6-án reggel 7 óra 40 perckor történt egy bal­eset Szeged-Kiskundorozs­mán. a Dorozsmai út 124. számú ház előtt: az ottani megállóban az autóbuszról leszálláskor elesett egy 58 éves asszony és súlyosan megsérült. A társasgépkocsin rajta kívül még mintegy 20 —25 utas tartózkodott. A rendőrség kéri az uta­sokat, illetve mindazokat, akik a baleset körülményei­ről felvilágosítást tudnak ad­ni, hogy információjukkal segítsék az ügy tisztázását, s jelentkezzenek tanúmeghall­gatásra a Szegedi Városi és Járási Rendőrkapitányság közlekedésrendészetén (Moszkvai krt. 14—16. sz., földszint 4.) vagy a 12-811-es szegedi városi telefonszámon, a baleseti ügyeletet kérve. Pályázat Honvédségi szakmunkástanulói ösztöndíjra Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokono-íenak. ismerő­söknek. szomsziédoknalc, mun­katársaknak, akik felejthetetlen halottunk. ZOMBOBl JENŐ temetésim megjelentek, részvé tűkkel és vmágaiklcal mély fáj­dalmunkat enylilteni igyekeztek. A gyászoló család. Algyő. 19000 Fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagy­mama. dédnagymama, testvér, nagynéni. ÖZV. MOLNÁR ANDRASNÉ Mikst Mária életének 88. évébem csendesen elhunyt. Temetése 19B2. április 10-én 14 órakor lesz u tiszaszi­geti temető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy WAGNER JÁNOS életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése ápr. 13-án 1>1 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából A gyá­szoló család. 19002 Kifejezhetetlenül mély fájda­lommal tudatjuk, hogy a felejt­hetetlen. szeretett. drága jó édesanyánk, feleség, egyedüli lányunk, KOVÁCS ATTILANÉ Ábrahám Irén életének 53. évében. váratlan hirtelenséggel bekövetkezett sú­lyos betegségben elhunyt. Te­metése április 14-én 15 óraikor lesz a Belvárosi tömető ravata­lozójából. A gyászoló család. 18375 Gyászközlemények Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, munkatársaknak, jó ba­rátoknak, szomszédoknak, akik feles thetetlen halottunk. BALOGH IMRE temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 18997 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, barátoknak, volt mun­katársaknak. a Csongrád me­gyei Hadkiegészítő és T. V. Parancsnokság dolgozóinak és mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, HEGEDŰS MIHÁLY temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. 18373 Köszönetet mondunk min* azoknak a rokonoknak, isme­rősöknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, PATAKI FERENC temetésén megjelentek, részvé­tükkel, virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a rí. kórház belgyógyászati osz­tály orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyá­szoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, nevelőapa, após, testvér és rokon, KASA ISTVÁN életének 81. évében, hosszú betegség után eUiunyt. Ham­vasztás utáni búcsúzitaitásáiról értesítéssel leszünk. A gyászoló család. 18.374 Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem. B AJTAI SÁNDOR hosszú betegség után, 78 éves karában elhunyt. Temetése április 13-ám l« órakor lesz a kisteleki temetőben. Gyászoló felesége. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. szomszédoknak és nrvimd azoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk. ÖZV. VARGA ISTVANNÉ búcsúztatásán megjelentek és gyászunkban osztoztak. A gyá­szoló család. 18372 Megrendülve, mélységes fájda­lommal tudatjuk, hogy a sze­retett testvér, unokatestvér. Jó barát, VETRŐ SZILÁRD pedagógus, 49 éves korában, március 18-án elhunyt. Temeté­se április 15-én 13 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozó­jából. A gyászoló csalad. 18371 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiunk, HEGEDŰS JÖZSEF hosszú betegség után, 36 éves korában elhunyt. A gyászoló család. Szeged. Gogol u. 33. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Isme­rősöknek, a ház lakólnak, mun­katársaknak, akik felejthetetlen halottunk DÖMSÖDY LASZLÖ temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló csalód. 18990 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, isme­rősöknek, munkatársaknak, a ház lakóinak, akik felejthetet­len halottunk, ÖZV. SZÉKELV ANTAI.NÉ temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 18983 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, szomszédok­nak, Ismerősöknek, volt mun­katársaknak, gyermekei munka­társainak. akik felejthetetlen halottunk. MARTON IMRE nyug. posta altiszt temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkban osztoztak. Köszönetet mondunk a Madách u. rendelő orvosnő jének, asszisztensnőiének, akik szenvedésének enyhítésén fára doztak. A gyászoló család. 18995 A Honvédelmi Minisztéri­um jelentkezésre hívja fel a szakmunkásképző intézetek fiútanulóit, akik hivatásuk­nak választják a tiszthelyet­tesi életpályát, és vállalják, hogy a szakmunkásképesítés megszerzése után a Magyar Néphadsereg meghatározott tiszthelyettesi iskoláján foly­tatják tanulmányaikat. A jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, fedd­hetetlen előélet és kifogásta­lan magatartás. hivatásos katonai szolgálatra való egészségi alkalmasság, ma­gyar, történelem, számtan, fizika, kémia és a gyakorlati tantárgyakból legalább jó ta­nulmányi eredmény. Jelentkezhetnek a követ­kező szakmát tanulók: gépi forgácsoló szakmacsoport, szerszámkészítő, gépszerelő és karbantartó szakmacso­port, közlekedés-gépszerelő szakmacsoport, villanyszerelő szakmacsoport, mechanikai műszerész szakmacsoport. A honvédségi ösztöndíjasok a tiszthelyettes-iskolái hallga­tói állományba vételükig — külön rendelkezésben előírt 3 társadalmi ösztöndíjban, to­vábbá a szakmai kategóriá­tól, az évfolyamtól, valamint a tanulmányi eredménytől függően a szakmunkásvizs­ga letételéig tanulmányi ösz­töndíjban és ösztöndíj-kiegé­szítésben részesülnek. A szak­munkásképző intézetek hon­védségi ösztöndíjas tanulói a szakmunkásképesités meg­szerzése után tiszthelyettesi iskola hallgatóiként folytat­ják tanulmányaikat, ahol felkészülnek hivatásukra. A tiszthelyettesképzés idő­tartama a szakmunkásképe­sítésnek és a néphadsereg szükségleteinek megfelelő szak vállalása, illetve jó ta­nulmányi eredmény elérése esetén egy év, ettől eltérő esetekben két év. A tiszthe­Ivettes-iskolai hallgatók a részükre megállapított külön juttatásokra jogosultak. Mi­után végeztek, hivatásos tiszthelyettesi állományba kerülnek, és a néphadsereg csapatainál képzettségüknek, képességeiknek megfelelő be­osztást kapnak. Honvédségi ösztöndíjra a szakmunkásképző intézetek bármely évfolyamú tanulói — a végzést megelőző utolsó félév kivételével, az oktatási év időtartama alatt pályáz­hatnak. Jelentkezési lapot a szakmunkásképző intézetek igazgatóitól vagy közvetlenül a megyei hadkiegészítési és területvédelmi (Budapesten a fővárosi hadkiegészítő) pa­rancsnokságtól kaphatnak. TÜZ Pénteken hajnalban tűz ke­letkezett Baranya megyében, a Szentlőrinci Állami Gaz­daság majlátpusztai burgo­nvatárolójában. Égett a 375 négyzetméter alapterületű fa­szerkezetű tároló, az ott tar­tott termelőeszközök és gé­pek, valamint 50 vagonnyi burgonya. A tüzet a hely­színre érkező tűzoltó egy­ségek, a gazdaság dolgozói, önkéntes tűzoltók és határ­őrök segítségével rövid idő alatt eloltották. A kár több millió forintra tehető. A tűz keletkezési körülményeinek vizsgálatát a szakértők meg­kezdték. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F Nagy István - Főszerkesztő-helyettes; Sz. Simoa István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Ta­nácsköztársaság útja 10, Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. igazgató: Dobó Józsel - Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető • postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dl) egy hónapra M forint. - Index; 25 053 - ISSN; 0133-035 a

Next

/
Oldalképek
Tartalom