Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
Szombat, 1982. márcítts 13: A KISZ zászlóbontásának 25. évforduló,a jegyében KílÜHtetéSek 1 ÁlTJatŐr művészeti Forradalmi ifjúsági napok 4 Magyar Kommunista 25. évfordulójáról. A rende- iskolán lesz a megyei kitilnIfjósági Szövetség zászló- zók a programok összeállító- tetésátadasi ünnepség, bontásának 25. évfordulója sakor nemcsak a fiatalokra Kiao ízben március 27-én alkalmából a forradalmi if- gondoltak Hivatalosan már- délelőtt 9 órakor kerül sor lúsagi napok idei első sze gedi rendezvényeként a „Rakparti trapp-party'' első fordulójára cius 15-től április 4-ig tartanak a rendezvények, ám sportnap | KISZ Csongrád megyei bi- az ünnepi programok való- Szegeden. Ennek a nagysza zottsága tegnap, pénteken jaban már március első he- basu, minden korosztálynak felolvasóülést teben megkezdődtek, s áo- szóló sportprogramnak megyei rilis végéig tartónak. sőt, retében idén ötször tudományos rendezett a KISZ politikai képzési központja- lesz olyan sportos programban kelehet trappolni" (április 25.: októberben Hódmezővásárhely. május 23.: Szeged, augusztus 1.: Mdrein. ic i„ .„ Szeged, szeptember 19.: Hódnlor weJibl „ ° mezővásárhely, október 17.: . Wtor kezdődnek az 1848— „ a tótoi számolták be. és kon- 49-es forradalom és szabad c St ,ú -186 , Zultóltók három ro/inA+K . n fciffhnrc éirfrtrd.ilAín J... u X : k nOSuaTlJ. ÍVifl ClUS sorozat, amely fejeződik be. A felolvasóülésen a haladó ifjúsági mozgalom Csöng. Wk rád megyei történetének ku- órakor kezdődnek az 1848— zultóltók három csoportban ságharc évfordulóla és hősei - . a .készülő megvei Ifjúságtör- előtt tisztelgő koLorüzS fl^a'luülekezö a tetteti monoirMiiéh,,-, ,...„•„«, a Petőfi Kvohomúi _ lesz a gyülekező, a ténetl monográfiához végzett a Petőfi szobornál, a szőregi ,* «udlek0ZOkutatásaik újabb eredmé- csata emlékművénél Sző! V°mla: arvUt ^lekm^uj nyélről. A rendezvényen, a regen. A Kormorán együttes Hungária—Tanácsköztársaság útja—régi kid—Újszeged—Liget—Vigadó, A ligetben a KözlekedéebiztonMekciók ülésein részt vett csalogató dallamaira. 11 óráKaménszkt Péter, a Csöng- ra gyülekezhetnek az ifjúsárad megyei pártbizottság Oi nagygyűlés résztvevői a munkatársa. Kormányos Klauzal téren. Az ünnepi Tanács kismotoros András, a városi pártblzott- irodalmi összeállítás utón KHESZ-vetélkedőt szervez, a ság munkatársa. Turcsikné Germánné Vastag Gvöraui Kisstadionban játékos sport" ' " ' ' " a KISZ Szeged városi bl- versenyek lesznek. A sporSilit Mária és Kulcsár Pé- „. „._ tar. a megyei KISZ-bizottság zottságának titkára mond tos rendezvényhez kapcsolótitkárai. - J' — A József Attila nevét viselő szekcióban Sebest Judit. Serfőző Zoltán. Tóth Ferenc. Machánszky József, Pernekf köszöntöt. Délutón 3 órakor dlk a "eS«Ü ifjúsági nap. Komó- A megyei programokat az Ifjúsági április 24-én délutón 4 órakor kezdődő szolidaritási koncert zárja, amely Szetancház kezdődik a Komócsin Zoltán téri Házban. 1 A Magyar Népköztársaság i Elnöki Tanácsa a tudományos élet és az oktatásügy területén kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréseként, 80. születésnapja alkalmából Polinszky Károly Kossuth-díjas akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökének. a Budapesti Műszakt Egyetem rektorának a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Szentágothai János, a Magyar Tudományos. Akadémia elnöke, pénteken nyújtotta át. Az Elnöki Tanács Kádár Istvánnak, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézete osztályvezetőjének eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese pénteken adta át. (MTI) vftBsii „„ • - ,v-7: - £ í1?.2 szüleiének 25. geden, az Ifjúsági Házban Mihály e* Marjanucz László évfordulójáról március 19-en lesz a megyei ifjúsági mozgalom délután 4 órakor nemzedéki történetének eseményeit ele- találkozó keretében emlé- Szegeden március 21-én ü venítették fel a dualizmus keznek meg. Az újszegedi órakor tavaszi koncert lesz időszakától a második világ- tanácsi oktatási központban az Ifjúsagl Házban. 7 óraháború vegeig. A Komócsin a ma Ifjúkommunistái kö- kor kezdődik a fáklyás felZoltán-szekcióban Bakai Fa- szöntik a megyei KISZ-bi- "onuUis a Komócsin Zoltán renc. Fábián György. Kard- zottság végrehajtó bizottsá- térre. (A gyülekezőhelyek: a csoítyi Péter. Andrássv La- gának volt tagjait, a volt Szent György tér és a Tajos. Kainne Tóth Magdolna, megyei bizottsági tagokat, núcsköz társaság útja.) A ..Ki Kárpáti Lajos. Kulcsár Pé- városi, járási titkárokat, a nyer vm könyvet?" vetélketer es Joó Ferenc szóltak a megyei apparátus volt tag- 00 március 24-én fél 3-kor ifjúság jalt. s a 25 éve KISZ-tóuo- és március 31-én szintén fel 3-kor kezdődik a Móra Fe. „ _ . renc Könyvesboltban. Aprl„Vagyunk a tűz" címmel a li» elseje és harmadlka köösztöndíjak Az idén első alkalommalszeti mozgalom összetételét: ítélték oka az amatőr mű- zömmel néptánccsoportok es veszeti ösztöndíjat, ame- irodalmi színpadok jelenfclyet a KISZ Központi Bi- keztek. zottsága az Állami Ifjúsági A szakmai művészeti tóBizottsúggal, u Szakszerve- nécsok előzetes véleményezetek Országos Tanácsával, alapján a meghirdető az Országos Közművelődési szervek képviselőiből álló Tanáccsal és a Művelődési bíráló bizottság összesen 34 Minisztériummal közösen ösztöndíjat adott ki 36 alapított. A díjak odaítélé- együttes részére. Két-két se alkalmából sajtótájékoz- együttes közös tevékenységétótót tartottak pénteken a Vel nyerte el a díjat. A kiKISZ Központi Művész- adott ösztöndíjak összege az együttesének székházában. idén 930 ezer forint, de az Harsányi László, a KISZ ösztöndíjakat egy, két és háKB osztályvezetője egyebek ^m évre nyerhették el a között elmondta, hogy a Pályázók s így már 1984-. g KISZ Központi Bizottsága az e ^ttak a rendelkezésre amatőr művészeti tevé- éHó pénzt. E s/ermt 1983kenység műfaji. szervezeti ™ 503 ezer, 1984-re 104 gazdagítása, a mozgalom szé- ezer forint sorsáról döntölr lesítése mellett foglalt ál- tek. A pályázók közül egyw lást, s ezt a célt szolgálja éyeg ösztöndíjat kapott tíz, az amatőr művészeti ösztöndlj is. Az ösztöndíjra ketévest 18, háromévest pebármely működő együttes, dig 6 csoport szakkör, művészeti klub, A sajtótájékoztatón bejealkotóközösség pályázhatott Elnyerésére összesen 134 pa- utazasi Iroda szerVezeteként lyázat érkezett. A pályázatok ifjúsági műsorszervező irotükrözték az amatőr művé- da alakult. megyei és szegedi felszabadulás utáni tevé- kat. kenységéről és az úttörőmozgalomról. Az Erdei Ferenc-szekclóban az előadok ,latalokkeresere nagyszoba- 7Att tartják az egyetemi-jö— Nagy István. Vörös Lász- ™ /etelkedfi lesz március iskolai kulturális napokat. Ióné. Szabó Magdolna. Sípos , "an a dolgozó es a felső- Március 20-án délután 1 Józz./, Szúc. Judit. Kékes fSSUSf házban"Tif S*abó Mihály. Szentirmai 2 órakor kezdődő verseny kS lp imef ek "erei , • László és Rácz Béla né — az központja az If júsági Haz. tében nemzedéki találkozó, j mű alkotó hasznosítására. Ezért vált egész életművé- ban is. egyetemi es főiskolai ifjűsa- J^JJ? sportverseny, aszfaltrajzver- j gondozására hívja fel köz- nek alapjává. gerincévé ünnepeljük ezért születőA Kodály Emlékbizottság felhívása Kodály Zoltán születésé- válhatott az egész emberiség rágott — életmű. Egységét nek 100. évfordulóla alkal- egyetemes kincsévé. mert nem csupán Kodály szimtemából. a közelgő centená- saját népe és kora igazsá- zist teremtő ereje, rendkvriumi eseménysorozat előtt gait fejezte ki egyéni mó- vüli műveltsége, széles láfelhívást tett közzé a Ko- don A század elején s a két tóköre biztosította. hanem dály Emlékbizottság. Az ün- világháború közt egy DUSZ- mindenekelőtt elhivatottság nepi megemlékezések. reiJy.tuWURe ítélt társadalom leg- ga. népe iránti elkötelezettó dezvényék """összehangolásá- jobbjainak gondolat- és ér- sége. És mert gondolkodóval fogLalkpzá testület az zésvilágát optötte zenébe, sától idegen volt a szűkegyetemes zeneművészet, és Már 1905-ben feismerte a keblű nacionalizmus. » a magyar kultúra klmagas- magyar népdal kettős ar- kicsinyes provincializmus. 16 alakja iránti méltó tisz- cát: hagyományőrző, s egv- eszméi világszerte egyre teletadásra, a kodálui élet- jövőt építő szerepét, jobban terjednek napjainkKi mozgalomról, a KISZ. a kollégiumok munkájáról, az egyetemi lapról. a fiatalok művelődésének eredményeiről es problémáiról szóltak. varos öt ifjúsági klubjában iSeny ^ kuncert is lest vetélkednek. A posta és munkásőrség biztosítja véleményünket. A doku- népzenekutató tevékenysé- sén6k s/ázadik évforduloCsongrád megye más vá- mentum szövege a követke- éPük, nagyszabású j6n a kuitúraazerv«ző. kóa rosaiban, így Csongrádon, ző: művelőd és Dolltikal-pedagdzöseégforrnáló művészt iá helyszínek közötti technikai Makón. Szentesen hasonlói Ez év december 16-án ün- Ijfe1, * né?" Kodályban. aki küldetésékapcsolatot. Március 21-én m«Won sor kerti ifjúsági na- nepeljük Kodály Zoltán fw"^^ nek tekintette, hogv hazafél 10 órakor kezdődik a középiskolás diákok évfordulós játékának megyei döntője A . ^ Hódmezővásárhelyen, a Komócsin Zoltán szakközépispókra, nemzedéki találko- | szülelésénék századik év- ^lú^és "hS^lerS tóban miné, nagyobb tábort műfordulóját Alkotói és empok további rendezvényeiről Turcsikné Süli Mária. n KISZ Csongrád megyei bl- kólában zottsága riak titkára adott tájékoztatót tegnap. Elmondta, hogv közel száz esemény lesz összesen, amelyek méltón emlekeznek meg a történelmi évfordulókról, s a KISZ zászlóbontásának. az zókra. játékos, sportos ver- , ^ ,- zenekultúra megteremtese. teremtsen az értékes A megyei KISZ-bizottság a nagvvilag. dai^ mé^ mi"él több hívet szerezzen és az Express által szerve- - - dalmi mervtu ervenvesüleMárcius 21-én reggel 8 órától lesz Csongrádon az Ifjú Gárda járőrverseny, amely a ..Vöröskatonák út- tónefc 25 éves történetét bezett ..Hazai tájakon" kirándulásokra március 1. és október l-e között kerül sor. Csongrád megye KlSZ-éleján" címet viseli. Március 25-én délután mutató kiállítás március 20ától 26-ig az Ifjúsági HázIfjú Gárda megalakulásának órakor az újszegedi KISZ- ban tekinthető meg. Tanácstagok beszámolója Március 15. és 20-a között Iában Savanya Miklós (112) Március 18-án, csütörtöSzeged 23 választókörzetében tart beszámolót. 18 órakor a kön: 16 órakor az Élelmitartanuk beszámolót a la- béketelepi pártházban Vas* szeripari Főiskolán dr. Hornácstugok. (A tanácstagok József (86). a kiskundorozs- váth Károly (80) tart beszáneve után zárójelben a vá- mai II-es számú általános is- mólót. lasztókerület szamát közöl- kólában Körösi Istvánné (80) Március 19-én pénteken: jük.) találkozik választóival. 17 órakor a Zalka Máté AlMirclus 15-én hétfőn: 17 Március 16-án. kedden: 17 talános Iskolában Ordögh órakor u Sajtóhoz klubjában órakor a Madach utcai álta- JozS0t <87) találkozik válaszSz. Simon István (V. az láno* Iskolóbun Forgó Pálné MSZMP Földvári utcai szék- (18). a Rózsa Ferenc szakköházában dr. Maráz Vilmos- zépiskolában Hörömpö Jóné (11). a Gagarin általános tsef (30). a Római körúti feliskolában Halász Miklósné sövórosi prtrthózban Taró (100), a ságvárltelopi müve- Józsefné (4flt találkozik VHvelődési házban Farkas lst- lasztóival. 17.30 órakor az vánné (111), a áyálaréti álta- Odesszai körúti védőnőképző lános iskolában Cíorbo Mi- intézetben Oroszt László (25), haly (113), a szentmihályte- a Gagarin általános iskoláleki művelődési házban Tóth ban Szilágyiné Miklós Ilona P. Jánosné (114) találkozik a választóival. 17.30 órakor a tart beszámolót, szőregi új iskolában Sípos Március 17-én, szerdán: 17 Istvánné (38). az Wí drakor „ Tömörkény István utcai pártházban Mészáros _ , _ , _ . János (77). a Tisza-parti Gimnáziumban Pragai Tibor gimnáziumban Kiss Sándor- (7), „ szalámigyár Felső Tiné (42), a DÉMASZ Kossuth sza-partl kultúrtermében Bá1-jjos sugárúti kultúrterme- Unt László (23). a felsővárosi ben Lengyel András (79). a lila Iskolában Adok Ferenc hattyastelepi általános isko- (40) találkozik választóival. a nagyvilág. dalmi Emlékezzünk rá mmde- A szocialista fejlődés a rnagyar kultúrának, nekelőtt. mint. a huszadik útjára lépett ország szeren- Vállaljuk fenntartás nelszazadi zene történetének „é,ére több TnÍTlt két évM. kül meggyőződését, hogy ..a kimagasló egvénisegere. aki , u /Pne az .szépséeíét s Bartók Bélával együtt meg- ^en at folytathatta még b^e értéT^zT^d teremtette és nemzetközi tevekenysegét, mint a szel- meghatvánvozza", mert rangra emelte az új magvar ]emi megújulás egyik irá- igaz, hogv „zene nélkül zenél. Alkotásai a hangver- „yitója nincsen telles ember", senyek immár klasszikus . ,, darabjai a világ minden tá- ,Az évfoixiuló arra is kö- ünnepeljük hát az évforián. s valahányszor fel- telez bennünket, hogv iob- dulót azzal a felelősséggel, hangzanak, nemcsak szer- ta*71 megismerjük, s a ma- ami őt mindvégig áthatotta, zőjiiknek hanem hazájának R:' teljességében értékeljük mert így szolgálhatjuk lega tekintélyét is öregbítik. fc°krétiű munkásságát A jobban törekvéseinek megMert a Psalmus Hungaricus n}úvészetek történetében valósulasát: hazánk javát, és a Budavári Te Deum. a ritka az tíven — összetett- s „az emberiség hón óhajGalátai és a Maiosszéki sé«ében is egy tömbből fa- tott testvérré válását", táncok, a Fölszállott a páva és a Concerto csakúgy, mint a Háry János és a Székelyfonó. vagv a kamaramüvek. dalok kórusok bármelyike félreismerhetetlenül a magyar népi. nemzeti hagyományokban gyökerezik. s ugyanakkor eltéphetetlen szálakkal kötődik Európához. Kodály művészete azért Fürdőfel újítás Befejező szakaszához ér- szcágáltatásokkal várják a kezett az Európa-szerte is- rászorulókat, mint a Hévízi mert hévízi gyógyfürdő 1975- Állami Gyógyfürdő Kórház tői tartó rekonstrukciója. A fedett fürdőjében. A víz strandfürdő épülete és a fölé emelt gyógyászati épükabinsor utón a tó közepén let első részét már birtokfacölöpökön álló — ezerhat- ba vették a rászorultak; Hészáz négyzetméter alapterü- víz az eddiginél több reuletű — főépületet is újjá- mával bajlódó beteget ls foépítették. Ez a teljesen fá- gadhat. ból emelt, fazsindellyel fe- A hévízi tófürdő újjávadett építmény a tófürdő rázsolása a tervezett legértékesebb épületegyütte- . , . , sében, a reumás betegeket Den miU)ü' gyógykezelik: kupolái alatt parkosítások 1983-ban ugyanazokat a gyógyászati zödnek be. Szlovák tájházak Szlovák tájházat nyitnak nálati eszközeit ismertetik meg hamarosan a Báca-Kis- meg a látogatókkal, kun megyei Dunaegyházán, A kiállított tárgyakat a es a Borsod megyei Fűzé- ^„vak nemzetiségi lakosok ren. E vidékek szlovák nem- gyűjtötték, néprajzkutatók zet ségl lakosai nepi mu- muzeológusok, pedagógusok, emlék epületben helyezik el népművelők irányításával. A néprajzi gyűjteményeiket: nemzetiségi néprajztóborok régi bútoraikat. használati ,-észtvevői — zömmel diúláK8a!lk.at' /azdálkodási esz- kok _ ,8 hozzájárultak e közeiket, népművészét! al- gyűjtemények gyarapításákotósaikat amelyek élet- hoz, rendezéséhez, ktállítámodjukat, kulturajukat. ha- gahoz Számo» tátházbaA gyomanyaikat szemleltetik. közművelődési programokat A szlovákok lakta telepü- rendeznek léseken az utóbbi években . .,, ' „„ „,.. nyolc hasonló tájházat ren- . Az, ?Uam . 30 miIll° to" deztek be. Az alföldi szlo- nno,t btótotított a nepi muvákok gazdag gyűjteményét , . az a békéscsabai, a szarvasi, a 197^t61 J^ig terjedő idotótkomlósi, a kiskőrösi táj- n7+ házban állították kl. A 15°-200 n«P' muemlek hanagytarcsal, a bánki és a „ . ... ,., . . ,„ kisnánai tájházban a kö- Muftateki Felügyezat állítanak helyre, az Orüteml'elújitások, fejezép-szlovákiai, míg a kom lőség közreműködésével. lóskai tájházban a kelet- Ez<?kben " házakban kapszlovákial nyelvjárást beszé- nak helyet a nemzetiségek lók bútorait, szőtteseit, hasz- népművészeti kincsei is.