Délmagyarország, 1982. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-09 / 33. szám

8 Kedd, 1982. február 9. röviden Megjött a postás Az a nap rosszul kezdődött. Már hajnalban felkeltünk, és kimentünk az erdőbe. Sétáltunk egyet, aztán visszatértünk a házhoz. Lehevered­tünk. C. is almos volt. mint én. — Meg kell dögleni — morogta —. tömény unalom .. . Vártunk. Madarak csicseregtek a fakón, valahol messze egv autó zú­gott el. Aztán a ház mögül jött R. — Gyeitek gyorsan! — lihegte. — A professzor előadást tart. ..! Rohantunk. A szomszéd ház előtt egy csomó autó parkolt. A földszinti ablakok nyitva voltak. — Ügysem engednek be minket — mondta C., a mindig okos. mindig pesszimista C. — Inkább gyerünk hallgatózni. Közelebb osontunk. A bentiek nem vehettek észre bennünket, ahogy az ablakok alá sompolyog- • tunk, megálltunk. Elképzeltem a bent ülők komoly ábrázatát, a ki­nyalt öltönyöket, a férfiakat, amint a térdükre fektetett noteszokba je­gyezgetnek. Nem mertem benézni nehogy meglássanak, de hallottam a professzor lépteit, amint fel-alá járkált előttünk. Minden szavát tisztán hallottuk: — ... így kerülhettek a Földre. De ez még bizonyításra szorul. Ténv. hogy ennek már több ezer esztende­je. Akkor azok a lények létrehoz­ták ezt az állatfajt, méghozzá úgv. hogy a faj egyedi szaporodásra is képes legyen. Telepatikus tulajdon­ságaik vannak. Életmódjuk nagvon különbözik az összes többi állat élet­Leleplezés módjától: egyszerűen céltalannak tű­nő, titokzatos ... Oly annyira, hogy ez már évezredek óta foglalkoztatja az embereket. Különböző fantaszti­kus hiedelmek terjedtek el róluk ... — Ez egészen érdekes — súgtam oda C.-nek. R. is bólogatott — Ugyan! Ez a vén ökör megint kiötlött valami hülyeséget — felel­te C., de továbbra is ott maradt. Hallgatóztunk tovább: — ... minden harmadik éjszakán összegyűlnek az egy környéken la­kó macskák egv bizonyos helyen. Ez már nem hiedelem, hanem tudós­társaim által megállapított tény. Körben leülnek a földre és ... hall­gatnak. Próbálták odacsempészett mikrofonokkal felvenni hangjukat, de ... csend. volt. Nem beszélnek emberi füllel hallható hangokkal, hanem másképpen. Itt élnek közöt­tünk, de nem tudunk róluk semmit. Nem dolgoznak a többi háziállat­hoz hasonlóan, hanem henyélnek. Mi tartjuk el őket. mi etetjük ... Hogy ezt el tudták érni. már ön­magában is nagyfokú intelligenciára vall... Nos, uraim, megállapítottam, hogy ezek a lények ... kémek. — Kémek? — kérdezte több hang. — Igen! Az űrből egvkor érkezett lények által idetelepített kémek. Minden harmadik éjjel .szeánszok­ra" gyűlnek össze, és előttünk még ismeretlen, valószínűleg telepatikus módon „leadják" megbízóiknak az egész információs anyagot, amit az slőző három napon gyűjtöttek ... rólunk. Felzúdult a terem. Hitetlenkedő kiáltások hangzottak fel. de taps is. A professzor ide-oda szaladgált. Az­tán megállhatott az ablak mellett, mert egészen közelről hallottuk a hangját: — A bizonyítás megtörtént kísér­leti úton. De önök is meggyőződhet­nek róla bármikor. Csak hosszabb ideig kell figyelniük egy közelben élő macskát. Milyen nagy energia­befektetéssel tetteti magát butának! Pedig nagyon-nagyon intelligensek ók. A kutyákat messze felülmúlják. Csak titkolják ... Van otthon macs­kájuk? Nos. akkor egy-egy poten­ciális kémet tartanak lakásukban, aki megérti minden szavukat, érzé­keli hangulatukat, analizálja csele­kedeteiket, jelentést készít minder­ről, és azt „oda" továbbítja...! A professzor ekkor már csaknem kifulladt, olyan lendülettel beszélt. Egy kis oxigént, friss levegőt akart szippantani — kihajolt hát az abla­kon ... És észrevett minket. Szemei kidülledtek, artikulátlan hangot hallatott. Felragadott egy virágvázát, közénk vágta ... Nyivákolva szaladtunk szét a bok­rok kö^t Nemere István Ilegyi István. Dác község postai levélkézbesítése tizenne­gyedik éve járja a falu utcáit, hogy házhoz szállítsa az ország-viiag üzenetét: a naponta érkező leveleket és a hír­lapokat, folyóiratokat. Képünkön: a postás a címzetthez érkezett Változó felhőzet Várható időjárás kedd es­tig: Eleinte még erősen pá­rás. sokfelé ködös idő lesz. Később egyre több helyen szűnik meg a köd. Gyakran megváltozik a felhőzet. Többfelé várható eső. észak­keleten néhol havas eső. Az eleinte déli, délnyugati szél nyugatira, északnyugatira fordul, és időnként megerő­södik. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet kedden plusz 2 és plusz 7 fok között. A KENDF.R­TER M ESZTÉSRÖL A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület ken­deripari szakosztályának rendezésében holnap, szer­dán délután fél 3-kor Tár­kány £zűcs Sándor tart elő­adást a rostkenderkóró ter­mesztés komplex ágazati fej­lesztésének 1981. évi ered­ményeiről a Technika Házá­ba n. GOMBGYARTAS A ruházati ipar jobb ki­szolgálására, a háttéripar fej­lesztesére az OKISZ-labor korszerűsíti a gomb- és a különböző díszítőelemek gyártását. Most. évente 12— 13 millió forint értékben ké­szít. elsösorixan a hazai üzle­tekbe és a szocialista orszá­gokba exportra kerülő kész ruhákhoz különböző gombo­kat BAZALTGYAPOT CSALÁDI HAZAKHOZ A kislakásépítők számára is gyárt az idén bazaltgya­pot-szigetelőanyagot a KO­SZIG tapolcai gyára. Ter­mékeit eddig elsősorban nagyüzemeknek szállította, de ebben az esztendőben már annyit készít belőlük, hogy jut a TÜZEP-telepekre is. A polietilén fóliában vagy alufóliára varrt bazaltpaplan­ból például a tavalyinál há­romszázezer négyzetméterrel több hagyja el a gyárat, s ezt a mennyiséget értékesí­tik az építőanyag-kereske­désekben. Elsősorban a fö­dém szigetelésére ajánlják, de oldalfalak szigetelésére is jól alkalmazható: a tapasz­talatok szerint az öt centi­méteres bazaltgyapotréteg szigetelőhatása a huszonhét centiméteres téglafal szigete­lésével egyenértékű. Aján lat — Főúr. nem tud valami körmvű ételt ajánlani? — De igen, uram. Ajánlanék ept/ 15 de­kás hússzeletet. Az csak 7 deka. A VOLAN-KLUB PROGRAMJAI A szegedi Volán-ktuto a Juhász Gyula Művelődési Központban ma, kedden dél­után 5 órakor nyugdíjas­találkozó keretében farsangi nosztalgiaestet rendez. Egy órával később, ugyancsak a művelődési központban sze­xológiai előadásra kerül sor. Korányi Tamás biológus, a szexuális technika kérdései­ről beszélget az érdeklődők­kel. ELŐADÁS A GAZDASÁGPOLITIKAI AKADÉMIÁN Az MSZMP Szeged városi bizottságának gazdaságpoliti­kai akadémiáján holnap, szerdán délután fél 3-kor, a Vörös Csillag filmszínház­ban dr. Tóth László betegsé­ge miatt dr. Andrássy Adél, a JATE politikai gazdaság­tan tanszékének' docense tartja meg A gazdasági struktúra változásai, gazda­ságirányítási rendszerünk cí­mű alóadást. KlALLlTAS Kisplasztikákat, érméket, rézdomborításokat, kő_ és fafaragyányokíit bpmutgtó tárlat nyílt Lantos Györgyi és Máté István fiatal hód­mezővásárhelyi szobrászhá­zaspár alkotásaiból hétfőn Csepelen, az iskolagalériá­ban. A kiállításon — amely február 27-ig látható — mintegy félszáz mű idézi a két alkotó munkásságát. BÖLÖMBIKA GONDOZÓJA Nemcsak vigyázója, ha­nem gondozója is lett egy bölömbikának Kovács Gá­bor, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őre. A most már egy hónap óta tartó rendkívüli hidegben a pusztán maradt gémek, bö­lömbikák alig találnak élel­met a halastavaknál, a kun­kápolnási mocsárnál. Egy. a hidegtől teljesen elcsigázott bölömbikát tart házánál, s etet nyers hússal, hallal né­hány napja az őr. Táborok tisztjelölteknek Az idén is megszervezik a hivatásos tiszti és tiszthelyet­tesi pályára irányító tábo­rokat — tájékoztatták a KISZ Központi Bizottságánál az MTI munkatársát. A KISZ KB titkársága a közel­múltban értékelte a tavalyi táborok tapasztalatait, és meghatározta a továbbfej­lesztés feladatait Az elmúlt esztendőben ötö­dik alkalommal szervezték meg a hivatásos tiszti, tiszt­helyettesi pályairányító tá­borokat; ezekben mintegy ezer fiatal ismerkedett a ka­tonai, a határőri és a bel­ügyi szolgálat sajátosságai­val. tudnivalóival. A KISZ vezető testületének értékelé­se szerint a táborok prog­ramjai jól szolgálták e pá­lyák megismertetését, a kul­turális és szabadidős prog­ramok is megfelelően kap­csolódtak e sajátos táborok céljaihoz. Hatásukat jól tük­rözi, hogy a résztvevők 55— 60 százaléka jelentkezik a hivatásos tiszti, illetve tiszt­helyettesi pályára képző in­tézményekbe. A táborokba az idén még több fiatalt invitálnak, mint a korábbi években, s vala­mennyi megyei KISZ-bizott­ságot bevonják e nyári prog­ram szervezésébe. A napokban formálódó program szerint Szolnokon és Tatán a katonai-határőri, Csopakon a belügyi hivatás iránt érdeklődő fiatalok ta­lálkoznak július l-e és 30-a k,pzÖtt. Üjdonság, hogy az al­talános iskolások 6—7—8. osztályosai részére is szervez­nek táborokat Tatán, iltet­ve Debrecenben. Tervezik, hogy más tábo­rozási formákban — pél­dául építőtáborokban. ifjú­gárda-. úttörőgárda-képzése­ken — a szabadidős tevé­kenységbe is az eddigieknél több, a fegyveres testületek munkájához kapcsolódó prog­ramot iktatnak be. Készülődő Szentgotthárd Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa nagyapa, dédapa. ID. VAKH/YI.Ml JÓZSEF Szabadsajté u. 33. sz. alatti la­kos. életének 85. évében, hosz­szantartó betegseg utan elhunyt. Búcsúztatása H82. február ll-em du. I irrakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Török u. 7. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. barátoknak es ismerősöknek, akik felejthe­tetlen szerettünk. PALFY JÓZSEF hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek. részvétükkel és világaikkal fájdalmunkat enyhi­ten igyekeztek. A gyászoló ofte­lád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága Jó édesanyank. a szeretett anyós, nagymama, tesBvcr és rokon. KEDVES M1KLOSWE Mihály Terézia 1982. február 8-an. türelemmel viselt, hosszú szenvedes utan. 78 éves korahan elhunyt. Temeté­séről később intézkedünk. Kö­szönetünket fejezzük ka a II. krrház orvosainak és ápolóinak, akik élete megmentéséért fára­doztak. A gyászoló család. Szöged m. városi Tanács Kór­ház-Rendc.lőmtézet Igazgatosaga megrendülten tudatja hogy DR. BEÖTHY GÉZA üzemorvos hirtelen elhunyt. Temetése fehruar 9-én (kedden) 11 orakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászközlemények Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, a haz lakói­nak, szomszédoknak, ismerősök­nek. barátoknak, volt munkatár­saknak, akik felejthetetlen ha­lottunk. FARKAS ISTVÁN temetésén megjelentek. utolsó uijaj'a elkísértek. részvétükkel. Virágaikká! fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk az ideg­ktintka orvosainak és ápolóinak, akik felejthetetlen halottunk, KUN JÖZSEKNÉ elete megmentvseert fáradoztak. Gyászoló gyermekei. 18 253 Szomorú ezfwel tudatjuk, hogy DR GREGUSS PAt.NÉ Dr. Forray Terézia február 2-an váratlanul elhunyt. Kívánságára elha m vas z tatjuk. Hamvasztás utáni búcsúztatása a Belvárosi temetőben lesz. A gyászoló család. 18 254 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. akik felejthetetlen ha­lottunk. JENEI PALVÉ temetesén megjelentek, részvé­tük kel es Virágaikkal mely fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek A gyászoló csatád 18 S48 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, HORVÁTH GYÖRGYNÉ Négyökrü Veronika életének 82. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Teme­tése február tl-en 13 urnakor lesz a Dugonics temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. 18 646 Mély megrendülcssel tudatjuk, hogy drága jó edesapánk es nagyapa DR. VÍGH FERENC a MAV rendelőintézet nyugal­mazott fogszakorvosa február 5-én életének 86. évében hosszú betegség utan. csendesen el­hunyt. Hamvasztás utan búcsúz­tatjuk. A gyászoló' csaJad. 18 645 Méty fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen edesanya, nagvmama, dédmama. RACZ KÁLMANMÍ Árva Piroska életének 68. évében, rövid beteg­ség után csendesen elhunyt. Te­metése febr. 10-én 13 orakor lesz az Alsóváros: temető kápolnájá­ból. A gyászolo csalad, Nytl u. 43. 18 643 Fajdalomtól megtört szívvel tudatluk, hogy OZV. TÖRÖK PÉTERNE életlenek 66 eveben. hosszú szenvedés utan, 1962, február 6­an elhunyt. Temroese 1962. február 9-en 14 órakor lesz a tapeí tametó ravatalozójából. A gyászoló csalad. Tápe. 18 641 Köszönetet mondok mindazok­nak a rokonoknak, ismerősök­nek és lakótársaknak, akik na­gyon sokat fáradoztak felejt­hetetlen testvérem. CSEH ISTVANNÉ Sehranter Irén gondozásában, ápolásában. Test­vére és családja. 18 640 Hálás szívvej mondunk köszö­netet mindazon rokonoknak, ba­rátoknak ismerősöknek az Ül Elei Tsz vezetőségének és dol­gozoinak. , a Varoseilátó Váll. hu-üzeni dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen halottunk. ID. ENGI FERENC temetésén megjelentek, virágaik­kal mely fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. Külön köszöne­tet mondunk a körzeti orvosá­nak és asszisztensének. akik élete meghosszabbításán fára­doztak. A gyászoló Engi család. 18 639 Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik drága Jó felejt­hetetlen édesanyánk, dr. ERDÉl-Y ARPADNÉ elhunyta alkaűmaval fajdalmunk­ban osztoztak A gyászoló csa­lad. 18 621 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanya, anyós, nagymama, dédmama, MAJLATH ALBERTNÉ Szász Margit eletének 76. eveben, rövid szen­vedés után elhunyt. TemeOese febr. 16-én 15 óraikor lesz a Du­gonics temető ravatalozójából. A gyászoló csalad. 18 649 Nyolcszáz év, nyolcszáz perc társadalmi munka, ad­ták ki a ielszót Szentgott­hárdon. A nyugati ország­határ mentén fekvő tele­pülés jövőre ünnepli fenn­állásának 800. évfordulóját, s a készülődés jegyében hir­dette meg a népfront bizott­ság és a tanács az akciót. A kezdeményezés élénk visszhangra talált: a válla­latok. szövetkezetek, intéz­mények dolgozói, a diákok egyaránt bekapcsolódtak a mozgalomba. Tennivaló bő­ven van. A Nyugatdunántú­li Vízügyi Igazgatóság beru­házásában például mintegy (huszonötmillió forintos, költséggel árvízvédelmi töl­tés épül Szentgotthárd kö­rül A munkálatokból a la­kosság is részt vállalt Se­gítik az ötvenmillió forintos költségééi építendő tizenhat tantermes állalanos iskola létrehozását is Az üi intéz­ményben a körzet szlovén nemzetiségű kisdiákjait anyanyelvükön oktatják. A település jubileumi mo­nográfiája már napvilágot látott: a negyven ív terje­delmű. 200 képpel illusztrált történeti, művelődéstörténe­ti. helyismereti tanulmány­kötet tizenhat szerző mun­kája. Készülnek a helytör­téneti bemutató kiállítás anyagának összeállítására is. A szentgotthárdi história legújabb fejezetét a váro­siasodás jellemzi: lakóházai­nak felújítására csaknem félszáz millió forintot költe­nek ebben az ötéves terv­ben; különösen nagv figyel­met fordítanak műemlékei-, nek műemlék jellegű épü­leteinek megóvására. "GYEMANT LAKODALOM Gyémántlakodalmukat ün­nepelték Győr-Ménfőcsana_ kon Madarász Imre és fele­sége. Hatvan évvel ezelőtt kötöttek házasságot. A férj most 85. a feleség pedig 83 éves. Gyerekeik, unokáik, dédunokáik és a társadalmi szervek köszöntötték a gyé­matlakodalmas házaspart. IIÖVIRAG Nyílik a hóvirág a rába­közi, szigetközi kertek vé­dett. napsütötte részein. A szabadban, a folyók ment) árterületeken is megkezdő­dött a virágzás, a Rába. a Mosoni-Duna mentén való­ságos hóvirág mezők van­nak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simoo István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Feleld* kiarln: Kovács l.ás/ló - Szerkesztőset es kiadóvállalat: Szeged. Tv narskii/.társasai; útja lő. Sajtóhaz. 671A — Telefon: 12-633 — A lapok nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilins/Uv utr.a 28. S72tk Igazgató: Pnho József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető » postahivataloknál óe kézbesítőknél. Klófizetési díi egv hónapra 34 forint. - Index: 25 953 - ISSN: »i33-025 a

Next

/
Oldalképek
Tartalom