Délmagyarország, 1982. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-10 / 34. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 72. évfolyam 34. szám 1982. február 10., szerda Ara: 1,40 forint Javuló munkakörülmények az olaimedencében A munkaidő heti negyven órára csökken Munkásszállodát építenek Szegeden A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége szüntetik a barakkszállást és tegnap, kedden Szegeden tartotta meg kibővített ülését. A felépítenek egy másotfosztá­testület tagjai megvitatták a Nagyalföldi Kőolaj- és Föld- lyű és négyszáz dolgozónak gáztermelő Vállalat dolgozói élet- és munkakörülményei- lakást biztosító szállodát. A nek alakulásáról, valamint az ötnapos munkahét beveze- dolgozók lakáshelyzetén úgy tésének tapasztalatairól készített előterjesztést, Az elnök- segítenek, hogy építenek ség tanácskozásán részt vett dr. Györffy László, az MSZMP szolgálati lakásokat, vásá­Csongrád megyei bizottságának osztályvezető-helyettese és rolnak vevő- és bérlőkijelö­Kovács Sándor, az SZMT titkára is. lési jogot, lakásépítkezések­hez kölcsönöket adnak, s Az NKFV legnagyobb és Hajdúszoboszlón hamarosan ezenkívül fuvarkedvezmé­legjelentősebb termelési ter- átadják az új 100 fős öltözőt, nyeket is biztosítanak, öt év rülete a szegedi szénhidro- s egyre több „mozgó" öltö- alatt 222 dolgozónak juttat­gén-medence. A vállalat ző-fürdő kocsit vásárolnak, több mint 3300 dolgozója hogy a terepen dolgozók kö­összehangolt, eredményes rülményein javítsanak. Je­munkát végzett az elmúltot- lenleg 36 darab ilyen speci­éves tervidőszakban, s túltel- ális kocsijuk van. jesitette feladatait az új terv- Az üzemegészségügy meg­időszak első esztendejében felelőnek mondható, hiszen is. A kőolaj és földgáz ki- öt üzemorvos, 3 szakorvos és termelésén kívül, jelentős megfelelő létszámú asszisz­mennyiségű pb-gázt, izopen- tencia látja el a dolgozók séget. Most Szolnokon, a ta­tant, izobutánt és stabilgazo- rendszeres felülvizsgálatát, náccsal közösen, építenek — fint állítottak elő. Mivel a szakvizsgálatát. Elsősegély- hatmilliót fizetnek — egy sesénhidrogén-termelés dina- nyújtó vizsgával 238-an ren- óvodát, ahol az olajipari dol­KHkus volt, avval párhuza- delkeznek. A mostani ötéves gozók gyermekeit helyezik el. naosan a dolgozók élet- és tervidőszakban kiemelt fel- A vállalat dolgozói közül mmmkakörülményei is javul- adatnak számít egy 400 sze­ttk. A* évente beruházások- mély elhelyezésére alkalmas m fordított 1—1,2 milliárd mttnkásszálloda fölépítése I a termelőberende- Szegeden, ahol a szakorvosi kívül jutott a dolgo- rendelők is korszerű helvisé­saocíélis ellátásának ál- geket kapnak, jarvftáflára te Az trtóbbi öt évben egész h és c yovedehoek *ar mtezkedest tettek a dói­éi— 48 százalékkal ftozők védőruha-ellátásának Hét évvel ez- javításéra. A munkahelyi sa­játosságokhoz igazodva — túz- és robbanásveszély mi­att — speciális ruhákat ad­tak lakást, 330-an pedig 22 millió forint kölcsönt kap­tak. Saját gyermekintézmé­nye ugyan nincs a vállalat­nak, de az ötödik ötéves tervidőszakban 5 millió fo­rintot fizettek be a tanácsok­nak és így 762 kisgyermek elhelyezésére kaptak lehető­körülbelül minden harmadik üdülhet ha igényli. A Bala­ton környékén több nyaraló­helyen bérelnek szobákat. flz ipari szövetkezetek termelése, szolgáltatása, exportja Ülést tartott a megyei tanács vb A Csongrád megyei tanács tanács végrehajtó bizottsága lyen hatékonysággal dolgoz­végrehajtó bizotsága tegnap, ezért is értékelte, tekintette nak az ipari szövetkezetek, kedden Szegeden ülésezett, 6 át az ipari szövetkezetek te- Elismerésre méltó, hogy a először az előterjesztések kö- vékenységét. A testület meg- jobb eredményeket kisebb zött több fontos kérdésben állapította, hogy a termeies létszámmal érték el Azon­döntött. A testület megvizs- hatékonyságának javulása- ban a jövőben még további gálta, hogy egy korábbi ha- val párhuzamosan gyors szervezettségre, eszközfej­tározatát miképp hajtotta ütemben nőtt a tőkés export lesztő berunázásra leszszük­végre Sándorfalva nagyköz- és a hazai piac igénye sze- ség. ségi közös tanács végrehajtó rint az áruválaszték. A ha- Mint a népgazdaság többi bizottsága. A megyei útmu- zai ellátásban jelentős szere- területén, az ipari szövetke­tatás, a nagyközségi közös pet játszik a Szegedi Vas- és zeteknek is egyik fontos fel­tanács munkájának színvo- Fémipari Szövetkezet, amely adatuk az export növelése, nalemelését célozta. A vb a rotációs kapák miatt lett A szövetkezetek 16 külkeres. megállapítása szerint a ta- híres, valamint a Vásárhelyi ke&elmi vállalattal állnak nácsi bizottságok és a ta- Vas- és Fémipari Szövetke- kapcsolatban. Am a vb föl­nácstagok igen sokat segítet- zet, ahol nagy számban zo- hívta a figyelmet, hogy a tek a szakigazgatási appará- máncozott füstcsövet készí- szövetkezetek tovább kutas­tusnak, hogy eredményesebb tenek. Ezenkívül keresettek sák az export fokozásának legyen a tevékenységük. Vi- az Univerzál Vegyi Szövet- lehetőségét, keressék a kap­szont továbbra is gond, hogy kezet háztartási ég kozmeti- csőlátót a külkereskedelmi a bizottságok nem eléggé ak- kai, a Medikémia autóápolá- szervekkel, új piacok meg­tívak, kevés a javaslatuk, si cikkei. Berendezéseivel szerzése érdekében. Szó megtár- népszerű lett a Szegedi Bú- volt a személyi feltételekről toripari Szövetkezet. Termé- is, ugyanis néhány helyen szetesen a felsorolás nem képzettebb, sokoldalúbb ve­teljes. Az elmúlt tervidő- tőkre lenne szükség. To­szakban a szolgáltatások tel­jesítményértéke is dinamiku­amit a tanácsülés gyalhatna. Egyébként Sándorfalván az V. ötéves tervben előirány­zott feladatokat teljesítették. Jelentős volt a közműfej- . ,„„„ , lesztés. Felújították, koreze- /ejlődóft 1980-ban meg rűsítették Dócon a művelő- haladta a 127 millió forin­dési házat, az általános is- Különösen az epület­kolát, a homokpusztai ta- fenntartasi karbantartasi te­de hamarosan elkészül az nyai orvosi rendelőt, klub­OKGT saját siófoki üdülője I helyiséget. Tovább korszerű vábbra is alapvető cél a belföldi áruellátás javítása, a választék bővítése, az ex­portálható termékek arányá­nak növelése, az import­pótló termékek gyártására is. Az üdültetésekhez a vál­lalat évente 1.5 millió fo­rinttal iárul hozzá. A meg­növekedett szabad idő ..kikö­veteli" a vállalattól, hogv sza-, pontsa a hétvégi pihenőhá­zak számát is a közéli üdü­nak a dolgozóknak. Évente 'l^helyeken és a folvók mel­rrmr--rl--„r 8-5 millió forintot költenek lett. Az ötnapos munkahét utóbbi években védőruhákra. Természetesen bevezetésével sokat foglal­egy~ dolgozó évente át­0 736 forintot ke­tavaly pedig 65 962 A bérfejlesztési le­hetőségeket úgy használták M, hogy as szerepet kapott a gondok is akadnak, szóvá éifferenciálás, s az üzemek tették ezt a tegnapi tanács­•agjteob önállóságot kaptak kozás^ fölszólalói is. _ Többek a bérek elosztásában. Arra ' " ~ ' srientáiták az üzemek gaz­dasági és társadalmi veze­tőit, hogy a nehéz fizikai munkát végzőket, a több mű­szakban dolgozókat és a magas szakmai képzettségű­eket a bérek emelésénél job­közott a kompresszoroknál dolgozók panaszkodnak a nagy zajra, hiába a fülvé­dő, 9okan szenvednek hal­láskárosodást. Lényegesen javultak a fi­zikai munka körülményei az olajmezökön. Csupán a múlt ban dotálják. Hasonlóképpen esztendőben több mint 3 megkülönböztetett figyelmet millió forintot fordítottak fordítottak a nőkre, a fiata­lokra és törzsgárda tagjaira. A vállalati bérpolitika ered­ményes megoldását nagyban elősegítették a központi ren­delkezések, amelyek lehető­vé tették az egységes mű­szakpótlék bevezetését, a sajátos munkaköri pótlékok folyósítását, valamint a bá­nyászati hűségjutalom kifi­zetését az olaj medence dol­gozóinak. Tavaly még körül­belül 10,5 százalékos bér­emelést tudtak adni, de az idén már nehezebben megy majd a bérek javítása is. Azt szeretnék, ha a szénhid­rogén-bányászat gazdasági szabályozó rendszerét jobban igazítanák sajátosságaikhoz. Az olajbányászok élet- és munkakörülményei eltérnek más vállalatoknál dolgozó emberekétől, hiszen az olaj­és földgázkutak egymástól ^k^máíT távol esnek, legtöbb esetben a szabad ég alatt kell a munkát elvégezni. Talán ezért is érdemel nagyobb fi­gyelmet az élet- és munka­körülmények állandó javítá- {^J vásároltak' sa. Kitűnt az összegezésből, hogy évente közel három­millió forintot fordítottak szociális létesítményekre, azok fölújítására. A dolgo­zók 99 százaléka használhat­ja a munkahelyeken létesí­tett fürdőket és öltözőket. A helyzet még tovább javul, minőségileg is változik, ha felépül Szegeden — a kő­olajkutatókkal közösen — egy 300 személy ellátására alkalmas öltöző és fürdő. ilyen célokra. Említést érde­mel közülük, hogy a szege­di üzemben a Budapesti Mű­szaki Egyetem tervei alap­ján beépített emelőszerkeze­teket helyeztek el a gáz­üzemben. Ezek nagymérték­ben megkönnyítik a hőcse­rélőbetétek és a léghűtő haj­tóművek ki- és beemelését. Az anyagmozgatás könnyí­tésére emelővillás targoncá­kat vásároltak. Üzemi étkeztetésben há­romezernél többen részesül­nek. A dolgozók hét forintot fizetnek egy ebédért, a vál­lalat pedig évente 3 millió 200 ezer forintot ad e célra. Akik nem tudnak az üzemi konyhákon étkezni — a te­repen dolgozók —, azok konzervet kapnak. Éppen az olajmedence sajátossága in­dokolja azt is, hogy milyen nagy szerepet játszik a mun­Átlagban majd 2500 embert szállíta­nak naponta a munkahelyé­re és vissza a lakására. Az elmúlt öt év során 43 autó­buszt és terepjáró mikro­s hamaro­san újabb tizenötöt vesznek. A saját és a szerződéses munkásszállító járatok fenn­tartása évente 25 millió fo­rintba kerül. Akik viszont utazni kép­telenek naponta, azok a vál­lalat szállodáiban lakhat­nak. Hatszáznál több mun­kás szállásáról kell gondos­kodnia az NKFV-nek. Öröm­mel nyugtázzák a szegedi medence dolgozói, hogymeg­koznak mostanában minden üzemben. Ügy tervezik, hogy április elsejétől a szegedi medencében is áttérnek a heti negyven órás munka­időre a több műszakban dol­gozók körében. Ennek érde­kében még nagyon sok a tennivaló, különösen a mun­kaszervezésben. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnökségi ülésén többen hozzászóltak, hasznos tanácsaikkal kiegé­szítették a beszámolót. Ezt Kovács László főtitkár is méltatta és választ adott a fölmerült legfontosabb kérdé­sekre. G. L sítették az alsófokú oktatási intézményeket. A helyi üze­mek, a lakosság, valamint a kisiparosok komoly segítsé­get nyúfjottak a tornaterem . építéséhez. A vb azonban 1S megvizsgálta, hogy felhívta a figyelmet hogy a szervező és koordináló mun­kára még nagyobb gondot kell fordítani, mert például szervezési hiányosság; hogy az elmúlt évi tanácstagi be­számolók hónapokig elhú­zódtak, s néhány tanácstag nem tett eleget közéleti munkájával járó kötelezett­ségének. t Csongrád megyében 56 ipari szövetkeze^ működik. Tavaly a termelési értékük 3,8 milliárd forint volt, és ezt az értéket 16 ezer 600 dolgozó állította elő. E né­hány számból is kiderül, hogy a megye társadalmi és gazdasági fejlődésében igen jelentős a szerepük az ipari szövetkezeteknek. A megyei Ahol lehet ott mányos szolgáltatások közül használják ki a gazdasági pedig a bőr- és szőrmeruhá- munkaközösségeket és a zatban, valamint a faipar- kisvállalkozásokat is e célok ban figyelemre méltó az elő- érdekében. Remélhetőleg a relépés. lakossági szolgáltatások a A végrehajtó bizottság azt termelésnél valamivei gyor­mi- (Folytatás a 2. oldalon.) Sokrétű magyar—szovjet kapcsolatok Ax MSZBT megyei munkabizottságának ülése a konzervgyárban Sándorfalva határában, szabad ég alatt szerelik össze a villamostávvezeték-tartó oszlopokat, innen szállítják el a felállítás helyére. Képünk a szerelőkről készült munka közben, akik naponta Kistelekről jönnek munkahelyükre Tizenegy éve működik bizonyára sokaknak emléke­MSZBT tagcsoport a Szege- zetes marad az a filmsoro­di Konzervgyárban, s ideié- zat, amelv a szoviet űrkuta-' ben számos rendezvénnyel tást mutatta be. Az évek so­sikerült bizonyítani azrt a rán igen sikeresek voltak a széles körű érdeklődést, különböző. Szovjetunióval­amely a két nép kapcsolatát összefüggő vetélkedők, mint, jellemzi. A konzervgyár például a Moszkva, az olim­MSZBT munkájában fontos pia városa, a Városok hősei szerepet játszanak a szocia- — hősök varosai, lista brigádok. amelveknek Az érdeklődéssel és a részük van az MSZBT-mun- munkabizottság elismerésé­ka szmesiteseben. s a sze- ve] fr>gadott beszámoló után mélyes kapcsolatok kialakí- dr. Fenyvesi István. az tásában is. Egyebek közt er- orosz szaktanárok szakmai rol is hallottak az MSZBT egyesületének nevében áve­Csongrád megvei munkacso- kintést adott az egvesület portianak tagiai azon a ki- (MAPR.JAL) Csongrád me­helyezett ülésen. amelyet gyei szekcióiának az elmúlt tegnap délután a Szegedi két évben végzett munkáiá­Konzervgvar tanácskozó ter- ról. A Csongrád megvei meben tartottak. szekciónak jelenleg mintegv Dr. Bozó Sándor, a mun- 250 taKia van: munkájukat kabizottság elnöke köszön- a szervezet három fő tevé­tötte a résztvevőket, maid kenvseg keretében segíti. Bagó János, a konzervgyár Egyrészt az orosz nvelvokta­pártalapszervezetének szerve- tás módszertani kérdéseiben • ző titkára adott tájékozta- szerveznek tanácsadást, to­tást a gyár gazdasági tevé- vábbképzést. s ezzel össze­kenvségéről. Hídvégi Béláné. függésben orosz nvelvi tár­a gyár MSZBT tagcsoporttá- salsásokat is szerveznek a nak ügyvezető elnöke tartott szaktanároknak, beszámolót a tagcsoport Az utóbbi időben tetentős munkájáról. Ezt ismertetve, előrelépést tapasztaltak az a már említetteken kívül orosz nvelvet tanítók kuta­például szó esett, arról az tómunilcá.iábaTi is. Ennek egyre szélesedő szakmai kan- megfelelően jelenleg már 24­csolatrerid szerről amelyet a en végeznek az általános és szovjet Izmaili Konzervipari középiskolai tanárok közül Egyesülettel alakítottak ki. szaktárgy-nedagógiai. orosz Ennek egvik fontos eleme a filológiai kutató munkát cserelatogatás. amelynek ke- A . . .. ...... „ , . retében az jdén éppen a szov- A " * uto'®° iet kollégákat váriák Szeged pi.rendl Pontjaként Lovászi jet koliegakat várják szeged- József az MsZMP Csongrád re- megyei bizottságának munka­Jói segítette a mozgalmi társa az MSZBT VII orszá­munkát a külpolitikai klub- gos értekezlete utáni fel­foglalkozasok sorozata és adatokról tájékoztatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom