Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-13 / 215. szám

« 91 Vasárnap, 1981. szeptember 13. Találkozó Végzett itt Szegeden egy évfolyam 1956. július 16-án az Ady téren (akkoriban még szinte mindenki Szukováthy térként emlegette) a magyar nyelv és irodalom szakon (merthogy oktatási reform már akkor is volt és úgy látták jónak, ha csak egy szakot forszíroz a tanárielölt), és összetrombitálta ezt az egykori csapatot 25 éves találkozóra Bihari Jóska (mivel korábban is mindig az volt a szokás, hogy ő szervez mindent). Illendően meghívott mindenkit, s ő érkezett legkorábban, hogy ott fogadhasson bennünket az alma mater (a tápláló anya) kapujában, ö gondoskodott a szertartás minden kellékéről (gyertyák az asztalra, apró ajándék egykori professzorainknak, és személyesen bonyolította a vendéglői asztalfoglalást és menükiválasztást is). Kicsit belefáradhatott már, mert szeretettel kínálgatta valaki másnak a harmincéves találkozó szervezését, de belenyugodott, hogy ez most már mindvégig az ő dolga marad, még akkor is, ha közben, a diplomaátvétel óta súlyos betegsége, ken esett át, és nyugalmasabb munkakörbe parancsolta az orvos. (Ezt amúgy sem tudná senki nagyobb szeretettel és megbízhatóbb pontossággal csinálni.) Szóval a Jóska levelére, egymás iránti szeretetből, kíváncsiságból, meg az ifjúság feledhetetlen perceinek megidézése reményében jött is, aki tudott (aki nem tudott levelet írt. üzent...). És emlékek jöttek elő, sorjában, lassan, mint kék ég a felszakadozó felhőzet alól.fi fi Névsorolvasás ... Bihart Jóska fosia a sárgára avosodott listát, és ábécé szerint mondja a neveket. Aki itt van, elmondja, merre terelgette a 25 esztendő, mit csinálnak a gyerekei, mire emlékszik szívesen. Iskolaigazgatók, osztályvezetők, kollégiumi direktorok, tanulmányi felügyelők, szerkesztők, főiskolai tanárok, meg effélék" váltak a negyedszázad előtti kis kopott hadból — alig néhányan használnak egy Itt kreált szót: „köztanár" maradtam. Egyetlen fiú akadt közöttünk, akinek messze-messze kanyarodott az útja pedagógiától, irodalomtól, nyelvészettől. Bányász lett... Csöndes, kedves, barátságos fiú volt, s természetében azóta sem változott. Valamelyest úgy forgott közöttünk diákként, mintha félt volna. — Hat évig tanítottam — meséli most ő maga —, azután megváltam a tanári pályától, világnézeti okok miatt... Nekem csak most világosodott meg diákkort félénksége. Persze, hiszen vallásos volt! Nem agitált ő a hit mellett (próbálta is volna csak: 1052-t irtunk, amikor egy évfolyamba terelődtünk!); éppúgy levizsgázott marxizmus—leninizmusból is, mint a többlek; csak azzal az örökös félelemmel élt közöttünk, hogy emiatt bármelyik napon eltanácsolhatják. Gvorsan és egyszerűen ment akkor az ilyesmi. Valakiről kiderült, hogy „kulákivadék" — már csomagolt. Négy-öt év múlva tisztázódott ugyan, hogy hamis volt a bélyeg, de a Leckekönyv üres maradt. Erről a diáktársunkról nem tudódott kl vallásossága, vagy legalábbis nem f! eveit ra naevon senki — megkapta a diplomát. Neki később támadtak külső és belső konfliktusai, amiket tapintatból sem kerülget sokáig az ember. Világnézeti és lelkiismereti gondjait úgy oldotta meg, hogy bányász lett. Diplomás bányász. A szénnek meg a csákánynak nincs világnézete. Hogy azért mécse hulljon ki kezéből az a szellemi kincs, amit összeszedegetett, az egyik legmozgékonyabb kultúrmunkás. Szeretik, tisztelik, jól megél és boldog. Nem takargatja és nem mutogatja a hitét, él lelkiismerete szerint., boldog családban és igazi bányaszközósségben... • • Több életrajzból is kiderül, hogy milyen hatalmas ereje van a fiafalkori affinitásnak — s legalább annyi igazolja a véletlenek sorsformáló hatását. Akkori tanáraink között nem egy volt, aki tudományának kivételes magasságaira küzdötte fel magát, és valósággal lebilincselt bennünket szuggesztivitásávaL Kis nyelvésznemzedék nőtt fel például Mészöly Gedeon mellett. Magam is ehhez a fészekaljhoz tartoztam, bár éppen a véletlen igazított aztán a sorsomon. A régi magyar nyelv olyan tudósa volt ő. aiki kristálvlogikával fedte fel nyelvünk fejlődésének rugóit; ezer meg ezer régi titkát — s mindezt egy krimi izgalmával adta elő. Ha még emlékszem valamire egyetemi stúdiumaimról, legépebben az ómagyar szövegek elemzése az- És szinte a hangsúIvai is itt mozognak bennem a tárgy körül. Időnként még most ls leemelem Gedi bécsi könyvét, és merő szórakozásból újra olvasom csodálatos szófejtéseit. De hányan maradtak e fészekaljból, akikre úgy hatott a nagy tudós egyénisége, hogy ma is nyelvészek, pontosabban a nyelvtudomány művelői. Állami díjas is akad közöttük ... Az indíttatás egy másik rajt az Irodalomtörténet felé vonzott. Akkoriban szerveztek egy Juhász Gyula Kört. Eavetemi hallgatók is dolgozhattak benne. Hogy mi munkát végzett el ez a tudós és tudósinas-társaság. azt a Juhász Gvula kritikai kiadás jelzi — de hányan szerelmesedték bele ebből az évfolyamból az irodalomtörténetbe, az mégis itt érzékelhető. Itt, ahol már professzora is ül e tudománynak — közülünk is. És akkor marad valami a véletlennek? Aki egy ideig velünk tartott, most valami indiai magyar külkereskedelmi társaságot vezérel. Hogy került oda, nem tudja elmondani, nem érkezett meg. Egy másik Itt hagyott évfolyamot. hivatást, hazát. Valahol Európában beugrott egy követség kapuján, s elment. Pedig jól emlékszem, annyira védte akkor még a szocializmust, hogy ha valami nem éppen kompletten ortodox vita tanúja volt. Igyekezett azt. éber fülekbe darálni. Statisztikát is csinálhattam volna, de Pár százalékért nem érdemes, Mindennek summája az: ez az évfolyam azért megmaradt annak, amire képezték. Egy kézen számolható, akit eltérített valamerre valami más érdeklődés, szenvedély. De benzinkutas, lángossütő, maszek iparos egy sem lett. Ez a generáció sok mindent átélt. De közösség volt. Szinte család. S bizonyára ezért hajózta végig aránylag szép emlékekkel a felsőoktatásnak azt a korszakát, amelyben az egyetemi idő kevés volt viták lezárására, Irányzatok befogadására és kritikájára. Dúlt az Irodalmi sematizmus; Sztálin írt nyelvtudományi munkát; tudós professzor félt gondolkodó diáktól. Csuda világ: Babits és Kosztolányi csak irodalmi ellenfeleik révén került szóba. De még csudább: Tolsztoj vagy Csehov nem fért a tematikába — Azsaiev l«en! Ám ha fordult valami, akkora másik lapjára esett. A magam története: Vörösmartyból vizsgáztam, A professzornál nem kellett kérdést húznom. Kezembe adott egy gimnáziumi tankönyvet — elvégre ott tanítunk majd! —, s egv pirossal karikázott bekezdésre bökött. Olvassa — és véleményezze! A Szép Ilonka. „Áll-e még az ősz Peterdi háza? Ali, de fogy már gazdagsága"... És az volt a következtetés: ez már a gazdasági dekonjunktúra irodalmi kifejezése... Egek! Ezt a tankönyvet vizsgáztató profeszszorom írta. Szivem szerint... De itt vizsgázni kellett. Mondtam a magamét: sematikus, erőszakolt, hamis belemagyarázás, meg minden ,.. S a professzor kézfogással engedett el, meg egy nagy jelessel. „Ez az. erre van szükség! Használják a saját eszüket, és ne feküd ienek le tekintélveknek! Annyi badarságot összeírtunk. hoev már másunk is alig tudunk tőlük szabadulni." Ha valaki emlékszik még, akkor kezdtek fölhasadozni a dogmatizmus súlyos vásznai... De azért még két-három évig abból a könyvből tanítottak az iskolában ... Máig is szívemben mélyen élő, lelkes, igaz hitű parasztfiút, találtam a kollégiumi szobámban. Kécskéről jött, azzal a szesszel, hogy oda megy vissza tanítani „nem középiskolás" fokon. Teljesítette. Kétszer a parlamentbe is elküldte mar a falu. ö emlékeztetett egy régi elhatározásunkra. 1952 telén, a szünidőben otthon jártunk a falunkban. Sírva jöttünk vissza. Akkoriban volt legmélyebb a szegénység, legtisztább a padlás, legtöbb a kulák. Elkeserítő tapasztalataink szembesítése utén pár nappal egymás mellett ültünk az oktatói-hallgató pártszervezet taggyűlésén. Az előadó éppen a faluról beszélt; a szövetkezeti mozgalomról, a falu életének átalakításáról, effélék, ről — a kor legharsányabb kottája szerint. Mi csak összenéztünk. Mit tudnak itt a faluról? Elhatároztuk magunkat valami felszólalásra. Nyújtottuk is a kezünket. Nagy vita volt. Rangos és hatalmas ideológiául emberek beszéltek sorra, bizonyították és illusztrálták az előadó igazát. Annál kívánatosabb lett volna szólni. hiszen ezek az emberek tévedésben vagy tájékozatlanságban élnek ... Mi most és pontosan onnan jövünk! Persze, nem kapott szót egyikünk sem. Elsőévesek voltunk, nem volt arra semmi realitás, hogy minket hallgassanak, amikor az este 11-ig tartó vitában még docensek, adjunktusok sem mind beszélhettek. — Gondold csak el. ha akkor — éppen, mert a mutatványhoz hozzátartozott, hogy eav-egy hallgatót ls meghallgattak — szót kapsz!... — néz rám. — Szerintem akkor is neked kellett volna beszélned ... Te jobb, lelkesebb, lendületesebb előadó voltál... Hallottam a parlamenti felszólalásodat i.s ... — Akkor nem hallottad volna! — Miért? Rég elmúlt idők! — Messziről kellett volna már akkor visszajönni a kiinduló állomásra. Akkora kerülővel minden másként fordul... fi fi Aki tehette, „fölvezette" a gyerekeit is. Csupa elegáns fiatalemberek. lányok. Korban körülbelül ott tartanak, mint szüleik, amikor elhagyták az egyetemet; vagy ahhoz közel. Kicsit csodálkozva néznek az „ősökre". Felét sem értik a baráti párbeszédeknek — egymással azonban szemmel láthatóan jól megvannak, ők valamit éppen kezdenek — mi már inkább leltározunk és lassanként csomagolunk. A kölcsönös rácso. dálkozás van közöttünk, meg a történelem. Néha ml irigyeliük őket, mert kopottak voltunk, lángoson, tejen éltünk, s ha viszontagságos volt is akkoriban a politikai élet. mi még elégeé srélárnvékog helyen tanultunk. Gondjainkat a kor színvonalán valahogy megoldottuk. Egyszer-egyszer talán ők ls csodálkozással vagy Irigykedve hallgatnak bele történeteinkbe, amelyekben sokkal-sokkal több az érzelmi mozzanat, mint az övékében. Erre ugyan azt szokás mondani, hogy a szegények mindig jobban szeretik egymást — ám ha ígv volna nem szabadna jobb anyagi jólétre törekedni. Szóval; ha mások is ezek a gyerekek, a sejtleikben viszik törté, nelmünket, érzelmeinket, eszméinket. SZ. SIMON ISTVÁN Győri László Nyír Zöld porszívó zümmög a réten, a nyír instrumentuma hajladozik a levegőben, zeng-zúg, rázkódik a fa. Idő árama hajtja. Bogár, rovar, pilla, klorofil zúg a lombjaiban. A sugár sürög. Működik a nyír. Lélegzik a levelek a port. Az ág a levegőbe nyúlik, a földre, hajlik a lomb. A rét bejárónője. Együgyű, jó cselédműködés, klorofil-, oxigénláng • nyír. De lobogj, míg el nem égsz, te mártír, szent cselédlány! Emlékezés Erős Istvánnéra Erős Istvánná (Balázs Júlia) 1891. szeptember 15-én Kunszentmártonban született szegényparaszt szülők gyermekeként. Már fiatalon meg kellett ismernie az agrárproletárok nyomorúságos életét. Cseléd- és napsaámosmunkával keresett szűkös fillérekkel járult hozzá a család eltartásához. Miként a többi proletár, ő sem nyugodott bele sorsába, hanem minden idegszálával törekedett kitörni a nyomorból, és jobb életet teremteni maga és társai számára. Fiatalon Szegedre költözött, és háztartási alkal. mazottként dolgozott Ez a munka sem sokban különbözött az előzőktől. Hajnaltól késő estig haiszolt.dk. eev perc pihenést sem engedve számára. Alig tölti be 20. életévét, amikor kitör az első világháború. A háború csak fokozza a nyomort, nélkülözést Mindinkább látnia kell, hogy egyedül nem szállhat szembe a fennálló renddel, egyé. ni lábadozása nem járhat eredménnyel. Kapcsolatba került a szervezett munkásokkal, akik fel. világosítják a járható útról, az értelmes harcról. Erős Istvánné fogékony az új iránt. Fokozatosan öntudatos munkássá válik. A gondolatokat tettek követik. Megkezdik a Nőmunkások Szakszervezetének megszervezését, és miután sike. rül 1200 taggal megalakítani, annak titkárává választják. 1918 végén Széli Juliskáékkal együtt részt vesz a KMP szegedi szervezetének létrehozásában. Aktív agitációs és propagandamunkát végez a proletárdiktatúra Idején. A Tanácsköztársaság megdöntése után ő sem kerülheti el a fehérterror bosszúját. Az úgynevezett ötös tanács osztály elleni izgatásért kétévi börtönre ítéli, melyet Márianosztrén tölt le. A kegyetlen börtönévek nem törik Takács Tibor Akácvirág Akác nyílik a kiserdőben: gyerekkorom édes virága, feltorlódott keserűségem most. váltsd át mézre, ifjúságra! Habzsolva ettem, szinte faltam, elteltem édes akácmézzel, meginog a múltam alattam, beérem akármi kevéssel. Akácvirág, akácvirág te, hadd kóstolom még szép virágod, a keserűség mézre vált-e, meddig fájnak még a hiányok? Kinyitom üres tenyerem: akácvirágok, kegyelem! meg, hanem megszilárdítják kommunista meggyőződését. Szabadulága után visszatér Szegedre, és bekapcsolódik a Ladvánszky József által vezetett kommunista csoport munkájába. Férje Erős István cipész kisiparos, akihez sokan járnak lábbelit javíttatni. Ez megkönnyíti mozgalmi munkájának végzését. A Ladvánszky-csoportban tevékenykedik 1924-ig, a csoport felszámolásáig. Ekkor ugyan elkerüli a lebukást, de kapcsolata a mozgalommal egy idóre megszakadt, mivel férje is arra kényszerült, hogy megszüntesse az ipart A harmincas évek derekán ki. fözdét nyitottak, és így próbálták fenntartani magukat. 1937-ben kerül ismét kapcsolatba a mozBalommal. Pártmegbízatásként vállalja, hogy élelemmel és könyvekkel segíti a szegedi Csillagbörtönben raboskodó kommunistákat. Ezt a feladatát igen lelkiismeretesen teljesítette, mig lehetett, azonban a harmincas évek végén mindinkább erösödó fasizmus ezt a tevékenységét is lehetetlenné tette. 1944 áprilisában ismét letartóztatják és Nagykanizsát a internálják. A felszabadulás után újra bekapcsolódik a munkásmozgalomba, aktívan részt vállal az ország újjáépítéséért folytatott harcban. Faluiáróként, az MNDSZ oktatásfelelőseként dolgozik. Később a rókusi MNDSZszervezet ügyvezetőjévé választják. 1031-tól a Szegedi Textilművek pártvezetőségének tagja, és az üzemi Vöröskereszt csúcstljj^ára. Szorgalmas, lelkiismeretes és odaadó mozgalmi munkásságát nagyra értékelték, 1934-ben az Egészségügy Kiváló Dolgozója, 1935-ben a Szakszervezet Jubileuml Emlékplakettjét kapta meg. A legnagyobb elismerésben akkor részesült, amikor a Tanácsköztársaság 40. évfordulóján 1959ben a Tanácsköztársasági Em. lékérmet vehette át. Férje 1932ben meghalt, ö 1958-ban a Szegedi Textilművektől ment nyugdíjba. Ekkor azonban egészsége már nagyon megromlott. Az Üjszegedi Szövőgyár Kállai Éva szocialista brigádjának tagjai Igyekeztek szebbé, meghittebbé, elviselhetőbbé tenni életének utolsó évelt. Életében minden nehézséggel bátran szembenézett, de a halált ő sem győzhette le, 1063, február 23-án meghalt. Születésének 90. évfordulóján őszinte tisztelettel emlékezünk Erős Istvánnéra. aki odaadó harcosa volt a kommunista mozgalomnak. élete végéig hű maradt eszméinkhez. DR. SÍPOS LÁSZLÓ *