Délmagyarország, 1981. július (71. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-05 / 156. szám

12 Vasárnap, 1981. július 5. Tiszta célok, tiszta eszközök K özéletünk tisztaságáról hosszú evek óta sok szó esik: vissza-visszatérő — vagy inkább folyamatosan napi­renden levő — téma a sajtóban, rádióban, tévében, a különféle társadalmi szervezetek nyilvános fórumain éppúgy, mint a min­dennapi magánbeszélgetésekben. Hogy mást ne említsünk, az utób­bi évtizedekben a párt vala­mennyi kongresszusán — így a legutóbbin, a XII.-en js — hang­súlyosan fogalmazódott határo­zattá a közélet tisztaságáért an­nak megőrzéséért vívott folyama­tos küzdelem szükségessége. Ab­ból kiindulva, hogy a fejlett szo­cializmus építése nemcsak anya­gi, gazdasági gyarapodást félté,­telez, hanem a közgondolkodás, az életmód, az életvitel, a maga­tartás közösségibbé válását is, és hogy e két szféra szorosan és köl­csönösen összefügg egymással, a párt magas erkölcsi követelmé­nyeket támaszt mindenekelőtt sa­ját tagságával szemben. A kom­munistáktól — függetlenül attól, hogy kisebb-nagyobb vezető be­osztásban dolgoznak-e vagy sem —, valamint a különböző szinten és területen tevékenykedő politi­kai és gazdasági vezetőktől, ál­lami vagy társadalmi tisztségvi­selőktől — függetlenül attól, hogy tagiai-e a pártnak, vagy sem — idegen mindenféle közösségelle­nes magatartás, a hatalommal való legkisebb visszaélés, a pozí­ciónak egyéni célokra, anyagi, vagy egyéb jogtalan előnyökre történő felhasználása. A pártnak a társadalomban betöltött helyé­vel, vezető szerepével függ ösz­sze, hogy ezekről szólván, nem holmi elvont moralizálásról van szó. Mindennek politikai súlya, Jelentősége van. Vajon az a tény, hogy rendsze­resen és sokat beszélünk a köz­életi tisztaságról, azt jelenti-e. hogy tán komolyabb „baf van" ezen a területen? Nem, éppen el­lenkezőleg! Éppen ezért nincs baj. éppen annak köszönhetően megfelelő általában közéletünk erkölcsi tisztasága, társadalmunk morális állapota a vezetés kü­lönféle szintjein dolgozó rétegek etikai magatartása, mert sokat beszélünk róla, mert soha nem szűnünk meg ráirányítani a köz­figyelmet, mert folyamatosan éb­ren tartjuk az erkölcsi kérdések­ben oly nélkülözhetetlen politi­kai felelősségérzetet. Az egészében és alapjában vé­ve pozitív összképbe persze bele­férnek a szórványos negatív el­lenpéldák — azazhogy, élesen, markánsan kiütköznek belőle, s ezzel is — sajátos módon — épp az általános, a nagy egész ked­vező, egészséges voltát, bizonyit­ják. Közvéleményünk érzékenyen — olykor ingerültséggel, felhábo­rodással. sőt. nem ritkán eltúloz­va, ellenőrizhetetlen, vagy hamis Információkra, mende-mondákra alapozva — reagál a szocialista erkölcsi normákat sértő esetekre, a nyilvánosságra jutó kisebb-na­gyobb visszaélésekre. De gondol­junk csak — akár szépirodalmi olvasmányélményeink birtokában is — a régi. a felszabadulás előtti, vagv a Ferenc József-korabeli „boldog békeidők" Magyarorszá­gának általánosan korrupt közál­lapotaira: vagy gondoljunk a mai tőkés társadalmak óriási pénzeket forgató szennyes botrányainak oly megszokottá vált sorozatára. Vajon nem arról van-e szó. hogy ami a polgári társadalmakban ál­talánosan jellemző és természetes, ugyanannak ma nálunk még az apró és szórványos megnyilvá­nulásai is természetellenesek, nom férnek össze a szocializmus természetével, ezért ütköznek a szocialista normák szerint ítélő közfelfogás éles elutasításába? De ne elégedjünk meg saját önértékelésünkkel. A nyugati saj­tó rólunk szóló híradásai, a szo­cialistaellenes burzsoá propagan­da. amely előszeretettel kohol el­lenünk különféle rágalmakat, és amely különös buzgalommal ka­paszkodik bele minden vélt vagy "valoui hibánkba-gyengeségünkbe. szinte érdektelenül siklik el, majdhogynem hallgat azokról a jelenségekről, amelyek bennün­ket itthon izgatnak, és — valljuk be — néha elkeserítenek. Sőt, di­cséretére legven mondva egyné­mely, tárgyilagosságra törekvő polgári sajtóorgánumnak, elég bátor leszögezni (persze csakis saját hazai közönségének hiteles tájékoztatás céljából, tehát hem nekünk szólóan), hogy a mi köz­életünk tulajdonképpen irigylés­re méltóan tiszta. Nyugati szem­mel nézve, persze. Ami bennün­ket azért ne nyugtasson meg: a mi mércénk más, a mi igényeink magasabbak. Nemcsak beszélünk, de teszünk ls közéleti tisztaságunk megóvá­sáért, a szocialista erkölcsi elvek következetes érvényesítéséért. Bí­róságaink személyre, beosztásra, régi érdemekre, párttagságra va­ló tekintet nélkül, a törvény szi­gorával Ítélkeznek minden, tör­vénybe ütköző cselekedet, bűnügy elbírálásakor. Nem enyhitő, ha­nem inkább súlyosbító körül­mény. ha párttag, vagy vezető be­osztású személy követ el bűntet­tet. példának okáért külföldi mű­kincsek csempészetével; valuta­ügyletekkel : telek- vagy lakás­üzérkedéssel. Vannak, sajnos, ilyen megtör­tént esetek Elkövetőik többsége rács mögött ül. Segítőik, „fel­sőbb kapcsolataik", a haszonból részesedő cinkosaik többsége is. Pártunk természetesen a bíró­ságoknál is szigorúbban, sokkal kényesebb etikai érzékkel vonja felelősségre vétkes tagjait. Ne­hogy azonban hamis általánosítá­sokba tévedjünk, sürgősen ide kí­vánkozik az igazság: az MSZMP nyolcszázezren felüli tagságából mindössze néhány tized százalék­nyi részt kénytelen fegyelmileg felelősségre vonni, súlyosabb esetben, mint. méltatlant, kizárni soraiból. És közöttük is csak egy hányadot — igaz, nem a leg­kisebb hányadot! — a szóban forgó okok miatt. Nem lehet te­hát azt állítani, hogy mennyisé­gileg vagy az esetek súlyosságát tekintve, számottevő volna a kor­rupció, a hatalommal való vissza­élés. De azt igen. hogv minden egyes ilyen eset súlyos kárt okoz a pártnak, a szocializmus presz­tízsének. Forintban kifejezhetet­len, politikai kárt! A mi belpolitikai életünk ki­egyensúlyozott, hazánkban a nép­hatalom szilárd; demokratikus rend és fegyelem uralkodik. Azok, akik cinikusan vagy szűklátókörűén a jelenlegi nem­zetközi helyzetben és a mai szi­gorúbbá vált gazdasági körülmé­nyek között is a „saját zsebükre" dolgoznak, ezt a politikai stabili­tást, a szocialista rendet teszik kockára. A mi céljaink tiszták: olyan társadalmi rendet — fejlett szo­cialista társadalmat — akarunk, amelyben mindenki a munkája értékének arányában részesülhet a megtermelt javakból. És per­sze, ahol nemcsak az elosztási el­vek következetesebbek és igazsá­gosabbak, hanem — mert ez a lényeg — az elosztható javak mennyisége is sokkal nagyobb. Tiszta és mindenki számára von­zó céljainkért azonban csakis tiszta eszközökkel, módszerekkel, erkölcsileg-politikailag tiszta közélet talaján küzdhetünk és dolgozhatunk eredményesen. KONCZ ISTVÁN Gólya, gólya, gilice... A Magyar Madártani Egyesü­let évről évre más madárfaj fo­kozott védelmére dolgoz ki prog­ramot. Ebben az esztendőben is — akárcsak tavaly — a fehér gó­lyák ügyét szorgalmazzuk. Indo­kolja ezt állományuk csökkenése, valamint az a tény, hogy a nem természetjáró ember is sokat te­het e „városlakó" madár érdeké­ben. A fehér gólyát szinte vala­mennyien gyerekkorunk óta jól ismerjük, hiszen városok és fal­vak házainak kéményén ütnek tanyát, sőt újabban a fészkelés­re alkalmas fedett kémények el­tűnésével egyre többen foglalják el a villanyoszlopok tetejét is. Tavasszal az ősi ösztönüktől haj­tott piros csőrű madaraink igen rövid idö alatt teszik meg hatal­mas útjukat az afrikai telelőhely­röl. Ez idő tájt 300—400 km-t is legyűrnek naponta, hogy miha­marabb viszontláthassák régi fészküket. A párzást követően 4—6 fehér szinű tojást rak a tojó. melyek­ből egy hónap múlva kelnek ki a nagy fejű pelyhes fiókák. A gyá­moltalan kicsinyek felett az egyik szülő mindig éberen őrkö­dik, s a tűző naptól vagy esőtől hatalmas szárnyaival védelmezi őket. A másik ez alatt a környe­ző rétekről, mocsarakról szaka­datlanul hordja nekik a külön­böző állatokat: pockot, halat, ví­zirovart stb. Kezdetben az őrző madár ap­rítja fel ezeket, és az etetést is ő végzi. Gyorsan növekednek a fiatalok, s mihelyt csirkenagysá­gúak lesznek, étvágyuk is meg­sokszorozódik. ezért mindkét szü­lő folyamatosan hordja nekik a táplálékot. A kicsinyekre a kettős etetés Időszaka a legveszélyesebb. Egy nagyobb esőzés és a velejáró hi­deg napok alatt gyorsan megfáz­nak. és elpusztulnak a fészekben magukra hagyott fiókák. A meg­erősödött fiatalok később már a fészekben ácsorogva váriák szü­leiket, és szárnyukat is egyre gyakrabban próbálgatják. Az öreg madarak aztán a kéthóna­pos nevelési időszak végén hir­telen abbahagyják az etetést, és a szomszédos háztetőről csalo­gatják fészekülő kicsinyeiket. A türelmetlenül csapdosó fiatalo­kon lassan úrrá lesz a félelmü­ket is leküzdő éhség. Először a legbátrabb hagyja el a fészket, s jutalmul az öreg gólya nyomban meg is eteti őt. Az első kirepülés nagy próba­tétel mindegyiknek, de ezután egyre rutinosabban húznak ki reggelente a környező léptétek­re. ahol a szülők vezetésével már önállóan vadászgatnak. Éjsza­kánként azonban még visszatér­nek fészkükhöz, majd lassan ez is elmarad, és augusztus végére egyre nagyobb csapatokban gyü­lekeznek a vonulni készülő ma­darak. A mi gólyáink a Boszpo­ruszon és a Szuezi-csatornán ke­resztül vezető úton érik el Af­rikát. és a Nílus folyását követ­ve vándorolnak dél felé. Kelet­Afrika földjén egész télen a nagv tömegű vándorsáskával táplálkoznak. A gólyák létszáma sajnos Eu­rópa-szerte évről évre csökken, bár ez a tendencia az utóbbi években szerencsére mérséklő­dött. Pusztulásuk közvetlenül vagv közvetve az emberi tevé­kenységre vezethető vissza. A tájrendezések. mocsárlecsanolá­sok révén élőhelyei beszűkül­tek, a növényvédő szerek is las­sú. de hatékony pusztítói a gó­lyáknak. emellett igen sokan a magasfeszültségű vezetékeknek repülve lelik halálukat. Afriká­ban pedig az orvvadászok lövik őket halomra. Nálunk a gólya szigorúan vé­dett madár, eszmei értéke tízezer forint, fészkét ugyancsak a tör­vénv védi, ezért ennek eltávolí­tásához a természetvédelmi szer­vek vaev a városi tanács írásbe­li engedélye szükséges. GYOVAIFERENC A különbségek érdekében S tatisztikusok — s velük együtt aüghanem mi ma­gunk is — a megmondha­tói annak, hogy évente legalabb 2—3. de inkább 5—6 százalékkal kell nőnie átlagosan a reáljöve­delemnek, az életszínvonalnak, hogy azt az emberek valóban ja­vulasnak érezzék. Ha az életszín­vonal tényleges, statisztikailag kimutatnató javulása két száza­lék körül van, az saját, magán­emberi értékítéletünkben általá­ban úgy csapódik le, hogy sem­mit sem javultak körülménye­ink, ha viszont objektíve úgy egy százalék körül javult egy év alatt életszinvonalunk, azt már hajlamosak vagyunk visszaesés­nek. romlásnak értelmezni, érez­ni. Hogy miért kellett fölidézni most mindezt? Azért, mert, ha helyzetünk objektíve nem is rom­lik, legföljebb stagnál, mindezt hajlamosak vagyunk romlásnak érezni, s a gyorsabb fejlődés időszakaitól eltérően ilyenkor mindenki hajlamos arra, hogy árgus szemekkel figyelje, 6 mennyit kap. s mennyit visz ha­za más a borítékban. Ez még ta­lán nem is lenne túl nagy baj önmagában, de ilyenkor vagyunk leginkább hajlamosak arra. hogy elzárkózzunk a differenciálásnak a gondolata elől is, mondván: nekem is kijár az a béremelés, ami kiegyenliti, kompenzálja az áremelkedéseket, hogy legalább ne romoljék a saját életszínvo­nalam. Vagyis: a gazdasági fej­lődés lassulásának időszakában egyre határozottabb igényekkel lépnek föl általában az embe­rek az egyenlősdi érdekében, anélkül, hogy ennek tágabb, s hosszabb távon nézve minden­képpen önmagukra is káros ha­tásait fölmérnék. A hatások lényegében aligha­nem közismertek Ha egy társa­dalomban mindenki szerzett jog­nak tekinti megszerzett, megle­vő életszínvonalát, ezáltal nyo­mást gyakorolva a jövedelem­elosztás mechanizmusaira, akkor ez szükségszerűen arra vezet, hogy a jól. sőt. kiválóan dolgozók is egyre kevésbé lesznek érde­keltek abban, hogy ök továbbra is jól, vagy kiválóan dolgozza­nak. Mindez pedig előbb-utóbb csakis arra vezethet, hogy ismét csak csökkentjük gazdasági fej­lődésünk ütemét, mivel éppen az egyik legfontosabb mozgatóerő­nek. az érdekeltségnek a hatását kapcsoljuk ki. Ha végiggondoljuk az eddigie­ket, úgy tűnik: ördögi körben vagyunk. Gazdasági fejlődésünk — külső és belső okok követ­keztében — lassult az utóbbi években, s ennek eredményei az életszínvonal alakulásában Is érezhetőek. így hát egyre erőtel­jesebb a nyomás az egyenlősdi érdekében, s nem is csak azok ré­széről, akik mindenképpen ala­pos okkal érzik, rosszul járnának a munka szerinti elosztás elvé­nek következetesebb érvényesíté­se esetében. Nem. hiszen a bri­gádok nagy részében végül is közös akarattal adják össze és osztják el egyenlően később a differenciáltan adott prémiumo­kat. Mert mindenki többé-kevés­bé úgy érzi: fő a békesség, s a néhány száz forint különbség va­lákinek a javára nem éri meg. hogy a jobban dolgozót és a ked­vezményezettet „kivesse magá­ból" a közösség. Csak az a kér­dés. közösségnek tekinthető-e valóban az ilyen kollektíva. Mert hát a közösséget végül is a közös célok és a hosszú távú érdekek tartják össze. S amennyiben ezek az érdekek egyértelműen rövid távra szólnak, akkor már aligha lehet helyénvaló a közösség kife­jezés használata. Rövid táv. vagy hosszú táv? Rövid időre, mondjuk néhány évre szólóan, nyilván előnyös le­het egy csoportnak, ha béke és egyetértés uralkodik tagjai kö­zött. Ám. ha ez az egyetértés vé­gül is nem annyira a munkára. inkább az elosztásra koncentrál, annak szükségszerű következmé­nye lesz, hogy a közösség leg­jobb képességű tagjai jóval lehe­tőségeik alatt fognak dolgozni, jóval kevesebb hasznot hoznak a közösségnek, mint amennyit egészséges körülmények között hozhatnának. Ezáltal viszont a produkcióban — mennyiségben és minőségben egyaránt — szük­ségszerűén a középszer válik ál­talánossá, a csoport teljesítmé­nye folyamatosan veszít értélté­ből, lehetőségei alatt marad. A végeredmény pedig mindenkép­pen az lesz, hogy relatíve mind kevesebb lesz az elosztanivaló, ami viszont ismét csak erősítheti az egyenlősdi iránti igényeket. Valóban ördögi körnek tűnik mindez, amiből viszont a saját, jól felfogott érdekünkben min­denképpen ki kell lépnünk, hi­szen az egyenlősdi végül is mindannyiunk érdekei ellen hat. Annál is inkább, mert többé-ke­vésbé valamennyiünk szemléle­tét torzítja, ha másként nem. hát oly módon, hogy a több jövede­lemre egyre többen a másodla­gos gazdaságban igyekeznek szert tenni, oda összpontosítva energiáik nagyobb hányadát. S ez sem azért baj elsősorban, mert nálunk él és működik egy másod­lagos gazdaság. Nem. mert arra is szükség van, mert számos, egyébként hiányzó szolgáltatás­hoz csak ott lehet hozzájutni. (Az már más kérdés, hogy ez a hely­zet részben szintén az elsődleges gazdaság érdekeltségi rendszeré­nek hiányosságaiból következett be.) S nem ls az okoz gondot el­sősorban. hogv egy-egy munkás ily módon egészíti ki jövedel­mét. Sokkal inkább az a baj, hogy az ily módon élő és dolgozó embernek kevesebb energiája, öt­lete, kedve marad munkahelye számára, amiből szintén veszte­ségek származnak. És az is ko­moly gond. hogy jól képzett em­berek. ahelyett, hogv tudásukat hasznosítanék a közösség számá­ra. sokszor fizikai erejüket kény. telének értékesíteni a másodlagos gazdaság piacán. Pedig a társa­dalom. valamennyiünk érdekeit nyilván az szolgálná elsősorban, ha a közösség pénzén megszer­zett tudás hasznosulna — a kö­zösség javára. Mint ahogyan a munkás esetében sem mindegy, hogy a korszerű, nagy értékű be­rendezéseken végzett nvolcóral munkát, tekinti-e fő feladatának, azt, amivel nagv értékeket állit elő. vagy a mellékest, ahol kis értékek előállításával is sokat lehet zsebre tenni... Megoldást nyilván mindenkép­pen kell keresnünk erre a jelen­ségre, hogy megkönnyíthessük gazdaságunk egészségesebb fej­lődését. S az ls biztos hogv er­kölcsi nyomással ls föl kell lép­nünk az egyenlősd'vel szemben. Ám ez csak az egvlk. s tán nem is a leghatásosabb eszköz lehet. Mert mindenképpen szükség vol­na a munkahelyeken a feladatok, célok, értékek és érdekeltségek egyértelműbb meghatározására, a valódi differenciálás szükséges alapjainak megteremtésére. Igaz, ez manapság sok akadályba is ütközik, s nemcsak a megszoká­séba. Mert az ország nehezebb gazdasági helyzete a korábbinál szorosabban behatárolja a bér­emelések lehetőségét. Ez pedig a szükség szülte szabályzókkal együtt alaposan megnehezíti a teljesítmény szerinti elosztás kö­vetkezetesebb alkalmazását. Leg­alábbis akkor, ha következetesen mindenki szerzett jogának tart­juk már elért életszínvonalát, s azt munkájától függetlenül az át­lagos béremelésekkel igyekszünk megtartani, segíteni. Lehet, hogy ez a megoldás hozzájárul a ki­sebb-nagyobb közösségek belső békéjének fönntartásához. De az is biztos, hogy ez a békesség fö­löttébb Ingatag alapokra épül. mert végül is semmi köze a kö­zös célokhoz, a valódi és hosszú távra szóló érdekekhez. SZAVAY ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom