Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-21 / 68. szám

A Magyar Tanácsköztársaság évfordulójára Ünnepi gyűlés Szegeden A Tanácsköztársaság meg­alakulásának 62. évforduló­ja alkalmából az MSZMP Szeged városi bizottsága, a Szeged megyei városi tanács, a népfront Szeged városi bi­zottsága és a szegedi kábel­gyár párt- és társadalmi szervei ünnepi gyűlést ren­deztek tegnap, pénteken délután Szegeden, a kábel­gyár kultúrtermében. Az elnökségben foglalt helyet Börcsök Józsefné. a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát munkásnője, a Csongrád me­gyei párt-végrehajtóbizottság tagja. Berta István, a Szeged városi pártbizottság titkára, Takács Imréné országgyűlé­si képviselő, a Szegedi Tex­tilművek pártbizottságának titkára, Kálmánfi Pál, a Magyar Kábel Művek sze­gedi gyárának párttitkára, Novákné Halász Anna, a Szeged városi KISZ-bizott­ság első titkára, Nyitrai An­tal nyugdíjas, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitünte­tettje, Bányainé dr. Birkás Mária, a Szeged városi ta­nács elnökhelyettese. KUL csárné dr. Kiss Piroska, a Hazafias Népfront Szeged városi bizottságának titkára és Tombácz József, a kábel­gyár igazgatója, a Szeged városi pártbizottság tagja. Kovács Sándornak. a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa titkárának megnyitó szavai után dr. Serfőző La­jos egyetemi tan^r, a fizeged városi pártbizottság tagja, a JATÉ bölcsészettudományi karának dékánja mondott ünnepi beszédet. A nagy forradalmak ese­ményei — állapította meg — történelmi tudatunk ré­szévé váltak. 1848. március 1 ivének vagy 1917. október 25-ének eseményeit szinte óráról órára föl tudjuk idéz­ni. Az 1919. március 21-én történtek még nem élnek ennyire po.ntosan történelmi emlékezetünkben. Amikor az. első magyar proletárha­talom megszületésének év­fordulóját ünnepeljük, nem art fölidézni, mi történt azon az esős márciusi napon. Ezután nemcsak a ténye­ket, az események hangula­tát is érzékeltette az előadó. Március második felére vi­lágossá vált, hogy a hazai burzsoázia — haladó réte­geinek és ezek vezetőjének. Károlyi Mihálynak tiszta szándéka ellenére sem — tudja megoldani az ország elé tornyosuló problémákat. Széles rétegek kerültek ki­látásialan k rülmények kö­zé. forradalmi helyzet ala­kult ki. amely forradalmi erót szült a kommunista mo-galjm amk.Vban. Bízom talaaság lett úrrá a fővároson. A nyomdász­sztrájk miatt nem jelentek meg az újságok, valódi és álhírek terjedtek. Csepelen összegyűltek a munkások, hogyha kell, fegyveresen is kiszabadítják » börtönből a kommunista vezetőket. Az események alakulasa arra kényszeritette a szociálde­mok.ata ezt •őzet, hogy ko­?a délután tárgyaló küldött­sége: irányítsanak a gyűjtő­!< gház* a. a k* párt egye. si Íjon a kommunis' ik p.ut­tr rm ár. s a műnk ssag ne­vében vegyék át a hatalmat. A haulom meg' aga döntő mozzanat volt, a törté­nelem ritkán ad erre lihetö séget. A kommunista mozga­lom akkori vezetőinek érde­me, hogy éltek a forradal­mi helyzet adta lehetőségek­kel. A munkás- és katonata­nácsok hatalomátvétele meg­egyezett a dolgozó tömegek akaratával. A történész professzor a továbbiakban szemtanúkat idézett, akik átélték azoknak az óráknak lázas, visszate­kintve néha talán naivnak tűnő. lelkes hangulatát, amellyel a fővárosi munká­sok, katonák megérték a történelem nagy fordulatát Vidéken jobbára csak a következő napon szereztek tudomást a hatalomátvétel­ről. Déltájban Szegeden is népgyűlést tartottak, dél­után plakátok hozták a tö­megek tudomására a történ­teket A szegedi munkásta­nácsok lehetőségeit behatá­rolta, hogy két imperialista hadsereg katonái állomá­soztak a városban. A lakos­ság azonban részben a Vö­rös Hadsereg katonájaként részben a megrendezett ta­nácsválasztásokon így is ta­nújelét adta. hogy támogatja a munkáshatalmat. A Magyar Tanácsköztársa­ság a nemzetközi érdeklődés központjába került Haladó értelmiségiek jelezték szim­pátiájukat internacionalista harcosok fegyverük erejével álltak a tanácshatalom olda­lára. A Tanácsköztársaságnak kevés esélye volt a fönnma­radásra. Forradalmi intézke­Kádár János fogadta Taiia Jassin Ramadliant Befejeződtek a magyar —iraki tárgyalások Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára pénteken a Központi Bizottság székházában fo­gadta Taha Jassin Rama­ahant, az Iraki Forradalmi Parancsnoki Tanács tagját az Iraki Köztársaság első miniszterelnök-helyettesét, aki Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének meghívására hivatalos lá­togatáson tartózkodik ha­zánkban. A szívélyes lég­körű találkozón részt vett Lázár György. Jelen volt Gonda Lajos, hazánk bagda­di, és Ismail Hammudi Hus­sain, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövete. A Parlament delegációs termében L'ázár György és Taha Jassin Ramadhan jelenlétében aláírták a ma­gyar—iraki gazdasági együttműködési állandó ve­gyes bizottságának az Iraki Köztársaság első miniszter­elnök-helyettese látogatá­sával egyidejűleg megtar­tott, 7. üléséről készült jegyzökönyvét. Hivatalos látogatását be­fejezve délután elutazott Budapestről Taha Jassin Ramadhan. Az Iraki Köz­társaság első miniszterel­nök-helyettesét a Ferihegyi repülőtéren Lázár György, valamint Veress Péter kül­kereskedelmi miniszter bú­csúztatta. Az emlékünnepség résztvevőinek egy csoportja dései, dicsőséges honvédő gal — fejezte be beszédét az háborúja példát mutatott a előadó. Korunk kiteljesítette, környező országok munka- amiért 1919 fiai, leányai oly sainak is. Mint Lenin később hősiesen küzdöttek. Valljuk T^S^l eTveUtT L°ag termékeny talajba hullott fcet, ha néha kitérőkkel is, Magyarországon. A munká­sok vértelen hatalomátvéte­le azt is bizonyította,, a szó­dé bátran járunk azon az úton, amelyen ők indultak él először a magyar történe­cyalizmus lényege nem az lemben, a második munkás­erőszak, melyre Oroszország- hatálom i jelenünkben a ban kényszerültek az egykor marxizmus-leninizmus m'á­elnyomott osztályok, hanem gyar alkalmazásának útját a munkásdemokrácia. járja, i Korszakok választanak el Dr. Serfőző Lajos beszéde tőle, és korszakok kötnek után az Internacionálé, majd össze a Tanácsköztársaság- ünnepi műsor következett. Koszorúzás az emlékműnél A FIN alkalmából Kitüntetések A Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 62. évfor­dulója alkalmából tegnap, pénteken délután Szegeden, a Magyar Tanácsköztársasági emlékműnél koszorúzási ün­nepséget rendezett az MSZMP Szeged városi bi­zottsága. a Szeged megyei városi tanács és a Hazafias Népfront Szeged városi bi­zottsága. Az ünnepség a fegyveres erők díszszázadá­nak bevonulása után a Him­nusz hangjaival kezdődött. Ezt. követően az MSZMP Csongrád megyei, Szeged városi és járási bizottságai­nak képviseletében Kapás Sándorné, a megyei párt­végrehajtóbizottság tagja. Gátszegi István. a városi párt-végrehajtóbizottság tag­ja és Bibók Istvánná ország­gyűlési képviselő, a szegedi járási párt-végrehajtóbizott­ság tagja helyezte el a tisz­telet és a megemlékezés ko­szorúját. A Csongrád megyei és Szeged városi tanács ko­szorúját dr. Dömötör János. a hódmezővásárhelyi Tornyai .Tános Múzeum igazgatója és Takács Máté, a Szeged vá­rosi tanács főépítésze helyez­te el az emlékmű talapza­tán. Ezután a KISZ megyei, városi, és járási bizottságá­nak a Hazafias Népfront Csongrád megyei és városi bizottságainak, az SZMT­nek és a fegyveres testüle­teknek a képviselői koszo­Részlet a koszorúzási ünnepségről ráztak. Utánuk a munkás- derfonógyára. a Minőségi Ci­mozgalom régi harcosai ne- pőgvár Március 21. szocialis­vében helyezték el a megem- ta brigádja és az Öntödei lékezés koszorúit majd a Vállalat küldöttei emlékez­szegedi ipari üzemek nevé- tek meg koszorúikkal az év­ben a KSZV Szegedi • Ken- fordulóról. Az idén 4. alkalommal jutalmazta az ifjúsági szö­vetség KISZ-dijjal a 35 éven aluli fiatalokat, ifjúsá­gi kollektívákat, akik több éven át példaadó tevé­kenységükkel. az ifjúság nevelésében végzett kiemel­kedő munkájukkal járul­tak hozzá a fejlett szocia­lista társadalom építéséhez. A kitüntetéseket pénteken a szövetség székházában megtartott ünnepségen Fejti György, a KISE KB első titkára nyújtotta át. Az ün­nepségen jelen, volt , Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Óvári Miklós, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai. * . Jeles esemény színhelye volt pénteken délután a FÉG makói gyárának tanács­kozó terme A forradalmi ifjúsági napok keretében megtartott ünnepségen a kiemelkedő mozgalmi mun­ka elismeréseként Turcsikné Süli Mária, a Csongrád me­gyei KISZ-bizottság titkára átadta Nacsa Mihalynénak a KISZ KB Vörös Vándor­zászlaját Korábban már 1977-ben és 1979-ben — jó munkájuk eredményeként — megkapták a kiváló KISZ­szervezeteknek kijáró zász­lót Részt vettek azon az or­szágos pályázaton is, ame­lyen az ifjúkommunisták há­romévi tevékenységet érté­kelték. E verseny eredmé­nyeként kapták meg most a kitüntető vándorzászlót * A Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmabol tegnap Szegeden kitüntetéseket ad­tak át a Csongrád megyei tanács székhazaban. Dr. Ró­zsa József megyei föorvo6, a megyei tanács egészség­ügyi osztályának vezetője mondott ünnepi beszédet, majd Szabó G. Laszlo, a megyei tanács elnökhelyet­tese adta át a kitüntetése­ket az oktatás, a közműve­lődés és az egészségügy te­rületén kiemelkedő munkát végzett fiataloknak. Kiváló Munkaért kitüntetésben ré­szesült dr. Bozóki Ferencné, a szegedi Textilipari Szak­középiskola tanara. Az ok­tatási-közművelődési dol­gozók közül 17-en kaptak miniszteri dicséretet, köztük Babarczi Istvánná, a tisza­szigeti napközi otthonos óvoda vezető óvónője. De­meter Lászióné, a szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola ta­nára. Juhász Istvánná, a kisteleki 2. számú általános iskola nevelője. Kövér Imré­né, a Somogyi-könyvtár könyvkötője, Maróti Antal­ná, a szeged-kiskundorozs­mai II. sz. általános iskola tanára, Molnár Edit, a sze­gedi Toldi utcai óvoda óvó­nője, Nagy Rozália, a Somo­gyi-könyvtár fiókkönyvtár­vezetője, dr. Nemessányi Zoltánne, a szegedi Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskola szakokta­tója, Pacsika Emília, a Bar­tók Béla Művelődési Köz­pont művészeti előadó.ia. Sárkány Lukácsné, a szege­di Kőrössy József Közgaz­dásági Szakközépiskola gaz­dasági igazgatója és Vörös Zoltánná, a szatymazi álta­lános iskola tanára. A megye egészségügyi dol­gozói közül egy kapott Ki­váló Munkáért kitüntetest, kilencen miniszteri dicsé­retben részesültek, köztük dr. Kozma Anna. a szegedi városi tanács kórház-rende­lőintézetének körzeti orvo­sa és Mezei Anna. a megyei tanács szegedi gyógyszertá­ri központjának csoportve­zető asszisztense. A József Attila Tudo­manyegyetemén is kitünte­téseket. adtak át a FIN al­kalmából, Kiváló Munkáért kitüntetést kapott dr Szabó Imre. a jogtudományi kar tanársegédje, miniszteri di­cséretben dr. Németh Lász­ló adjunktus (természettu­dományi kar). dr. Varjú Károly tudományos mun­katárs (kibernetikai labora­tórium). és Búcsú Ferenc, a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola tanára ré­szesült. Budapesten és Szegeden vasutas-fiatalokat tüntettek ki. Vezérigazgatói dicséret­ben részesült Szalados EmU és Széli István (szegedi kör­zeti üzemfőnökség). Igazgatói dicséretet 20-an vettek át, köztük Szegedről Kelemen Ágnes, Bori Ibolya, Lukács Tamásáé. Juhasz János ne, Táborosi Sándorné. Biha­csy László. Sárközi Sándor, Tóth Sándor és Kökény Ist­ván, valamint Szentesről Tóth Lajosné és Hegyaljai Béla. Ugyancsak tegnap délután tartották meg a KISZ Sze­ged Vasútüzemi Bizottságá­nak küldöttértekezletét Ezen a tanácskozáson az az ifjúsági mozgalomban kiemelkedő tevékenységet végzők közül igazgatói di­cséretben részesült Tráser Ferenc. Nuáuávari Éva és Gulyás Sándor. A Kiváló Ifjú Szakember címet Ren­gei Mária. Lele Ildikó és Lengyel Zoltán kapta meg. 71. évfolyam 68. szám 1981. március 21., szombat Ara: 1,40 forint rttAc proletárjai, ecYEs&Mrreici

Next

/
Oldalképek
Tartalom